|
 1/1 oldal 
|
Bejegyzések száma: 5
|
|
|
|
|
|
2014-11-25 12:18:41, kedd
|
| |
| |
Alexandriai Szent Katalin szűz, vértanú emléknapja
Maxentius (311-313) császár idejében élt. Szülei késztetésére igen sokat tanult és olvasott. Tanulmányai során ismerkedett meg a kereszténységgel is, megtérését azonban a legenda szerint annak köszönhette, hogy egy éjjel látomásában megjelent neki a Boldogságos Szűz Mária karján a kisded Jézus Krisztussal. Ettől kezdve nem vett részt a római pogány szertartásokban, ami hamarosan feltűnt a Császárnak is, aki felszólította erre, de Katalin ahelyett, hogy eleget tett volna neki, szemrehányást tett kegyetlenségei miatt és zsarnoknak, kegyetlenek titulálta. Ezért börtönbe vetették és ötven filozófust férfiút küldtek hozzá, hogy a pogányság számára megnyerjék, de a jámbor Katalin tanítása és hitvallása által, maguk is megtértek pedig tudták, hogy ezért máglyahalállal fognak lakolni. Katalint a Császár megkorbácsoltatta és börtönbe záratta. Csakhogy Maxentius császár felesége is kíváncsi lett erre a szűzre, és látogatásai nem maradtak nyomtalanul, ő és a börtön őrei is megtértek a keresztény hitre. Erre a császár már halálra ítélte félelmében. Előbb vastüskés keréken kellett volna szörnyethalnia az azonban már előtte összetört, ekkor lefejezték, de vér helyett ereiből tejszerű folyadék ömlött ki, így lett aztán a szoptatós dajkák védőszentje is. 307-ben szenvedett vértanúságot. Mivel a hit igazságát olyan hatásosan védte, a teológusok, filozófusok és ügyvédek védőszentje lett. A párizsi Sorbonne egyetem pecsétjébe is őt vésették. Ebből következően a középkori főiskolák, könyvtárak, tanárok és tanulók, szónokok és később a nyomdászok védőszentjükként tisztelték. Mivel utolsó imádságában Katalin a betegeknek és haldoklóknak is segítséget ígért, a késő középkorban gyakran a kórházak patrónájaként is megjelenik; s mert a börtönbeli kínzásokat volt ereje elviselni, a foglyok is hozzá folyamodtak szabadulásért. Tekintve, hogy a kínzására szerkesztett késes kerekek összetörtek, mindazok az iparosok, akik kerékkel foglalkoztak, szintén segítségül hívták. A házasságra készülő fiatal lányok is segítségét kérték, hogy jó vőlegényre találjanak. A tizennégy segítő szent közé sorolták.
Tisztelete igen elterjedt a nyugati és keleti egyházban egyaránt. Sírja a Sinai hegyen épült Szent Katalin kolostorban van; kerékkel, karddal és könyvvel ábrázolják.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2014-11-25 12:11:05, kedd
|
| |
| |
Üzemi Történetek- Kisebb tréfák!
"Az ígéret szép szó..." tartja a mondás, és sok "italozás" után visszatérünk a munkahely világába. Mai epizódunk főhőse ismét az "Öregbarna" aki három felvonásban bizonyítja, milyen kisebb kitolásokban lelte az az örömét, ha valami igazán nagy nem jutott az eszébe.
1. A büfében!
A gyárban dolgozók közül sokan emlékezhetnek rá, milyen sor állt egykor az irodaházi büfénél, és az "öreg" ezt igyekezett elkerülni, pontosabban a végeláthatatlan sorban állást! Ezért amikor egyik alkalommal "Karcsi" barátjával kisétáltak reggelit venni, ravasz tervet eszelt ki! Mivel mindkettőjük munkásruhája meglehetősen elpiszkolódott a délelőttös műszakra, egészen hihetőnek hangzott "Barnabá" azon hangosan tett kijelentése (hogy mindenki hallja, persze...)
-"Az isten ba...á meg azt a rohadt pöcegödröt!" Nyilván erre a sorban álló "finomabb" irodaházi hölgyek felkapták a fejüket, pedig a java még csak ezután jött, midőn "Barna" "Karcsi" felé fordulva folytatta a monológot:
-"Ha mán' megint ahhoz a sz.rhoz küld ki szippantani, nem tudom mit csinálok! Múltkor is tele volt lótetűvel hee! Volt legalább ekkora ni, csak úgy ugráltak rám ba...a meg!"
A sorban állok persze egyre jobban elhúzódva tekintettek a két ápolatlan, és koszos "melósra" és gyorsan előreengedték őket , mondván "Siessenek csak, ha úgy is ennyire sürgős dolguk van."
Így sikerült az "Öregnek" a bevásárlás pillanatok alatt!
2. A Gőzölés.
Inhaláció, kicsit másképp, ez is lehetett volna a cím, hiszen a "Dolomitköves" Jani bácsi járt pórul Barna egy újabb kis beugratása következtében. Egy beszélgetés során ugyanis Jánosunk elejtette, meglehetősen nehéz neki a borotválkozás, az erős arcszőrzete miatt, mire "Barna" szeme egyből felcsillant!
Amikor az öreg szokásos kinti körútja után betért egy külső melegedőbe, az "Öregbarna" odasietett, és egy vascsővel halkan kitámasztotta az ajtót. Majd kisvártatva egy tömlőt húzva maga után, annak végét a "bungi" bukóablakán óvatosan becsúsztatta, majd kissé távolabb ráengedte a középnyomású gőzt! Persze csak óvatosan, nem akart ő sérülést okozni, de a 180 C° gőz így is hamar ellepte a helyiséget, odabent olyan lett a klíma, mint egy jobb finn szaunában! Jani bácsi persze menekült volna, de a kilincs alá támasztott állványcső megakadályozta ebben, a tűzforró gumitömlőt pedig nem tudta megfogni, hogy kilökje az ablakon!
"Barna" a befejezés előtt még kicsit fokozta a tempót, nyitott egy kicsit a szelepkeréken, majd hirtelen elzárta azt, és elvette az ajtó elől a csövet, és villámgyorsan távozott! Így mire a gőzfelhő eloszlása után Jani bácsi látott is valamit, ő már rég eltűnt a balfenéken! Amikor kollégánk kissé átázva visszatért a műszerszobába, Barna csak annyit mondott neki:
-" Most már nyugodtan borotválkozhat, fel lett puhítva a szőr az orcáján!"
3. Szekrényellenőrzés.
Az irigy embereket Barna sohasem szerette, ezért amikor nagyleálláskor mindenki délelőttös műszakra volt beosztva (a négy ügyeletes kivételével), eszébe jutott milyen fukar volt vele a "Vicsorína" a 4-es műszakos kolléga. Történt ugyanis, hogy "Vícsorína" meglehetősen jó ismeretséggel rendelkezett a a Műanyaggyárban, és rendszeresen átlátogatott oda tasakszerzés ürügyén! Egyszer Barna is megkérte hozzon neki, de ez az önző ember nem adott neki, mondván keveset kapott, pedig a szekrényében felhalmozott "stóc" pont az ellenkezőjéről tanúskodott. Ezért az "Öreg" egy reggeliszünetben elhintette, most beszélt egy savüzemes kollégájával, aki szólt neki, hogy szekrényellenőrzést tart a rendészet, hiszen most mindenki egyszerre dolgozik! Na lett is nagy riadalom! A gyűjtögetők csapot-papot hátrahagyva rohantak az öltözőbe, és a "szajrét" hónuk alá csapva igyekeztek elrejteni az üzem különböző területén. Így került a festék a WC tetejére, a szatyor a tűzoltó homokos ládába, és így tovább, a hegesztő reduktortól, a maszek hurkatöltőig minden máshová. Barna persze mindezt egy tartály mögé bújva figyelte, majd miután mindenki megnyugodva ült vissza reggelizni, intett nekem: "Kölyök, gyere!" Az üzemben járva közölte, szó sincs semmiféle ellenőrzésről, majd kiemelt egy nagy csomag reklámszatyrot a tűzoltóhomok közül, és a kezembe nyomta, "Nesze a tied!", ő pedig a nagyobbik felét vette magához! Miután a festéket is igazságosan elosztottuk, elrejtettük a gázálarc tároló szekrénybe (melyhez csak Barnának volt kulcsa), kíváncsian vártuk a fejleményeket.
Egy óra után, miután mindenki rájött, vaklárma volt az egész, gyanútlanul visszamentek a kollégák, hogy visszavegyék "jogos tulajdonukat", megdöbbenve tapasztalták, hogy szinte semmi nincs a helyén! Káromkodva bosszankodtak, de nem volt mit tenni, le kellett nyelniük a békát, hiszen nem mondhatták azt, hogy "ellopták tőlem a lopott cuccot", Persze az öltözőben kíváncsian fürkészték a másik szekrényét, de mindhiába!
Nos, ilyen volt az "Öregbarna" gyengébb pillanataiban.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2014-11-25 12:03:27, kedd
|
| |
| |
Találkozás 1.
Éva szép volt. Minden férfi szívesen legeltette rajta a szemét. Ő tudta ezt s élvezte is. Mindig kihívóan öltözködött. Smink fizura rendben volt rajta. Megtehette, férje jól kereső vállalkozó volt. Mindenük meg volt már. A két gyerek is nagy, nincs velük gond. Az iroda ahol dolgozott jól fizetett, azt is csak magára költhette. Meg is tette. Főnöke nem csoda, hogy felfigyelt az ápolt ragyogó nőre. Egyik délbe behívatta magához. Éva repült. Ő már régen kinézte magának a tőle idősebb de még jó kiállású férfit. De az elég megközelíthetetlennek tűnt. Hiába kérdezgette kolléganőit senki sem tudott róla semmit.
Most nagyon boldog volt. Itt az alkalom, most vagy soha. Megigazította blúzát, kigombolta a legfelső gombot. Így jobb belátás nyílt amúgy is szépen domborodó melleire. Kopogott, s a szabad szóra ringó csípővel belibegett az ajtón. A férfi asztalánál ült, szeme kitágult a vonzó jelenségre. Felállt, hellyel kínálta a nőt. Éva a rekamiéra ült, lábait átvetette egymáson. Ez komoly belátást biztosított a bugyijára. A férfi légzése felgyorsult, már titkolni sem tudta mennyire kívánja a nőt. Éva csak erre várt, megveregette maga mellet a rekamiét. Érzékeltetve a férfival, oda várja. Károly nem kérette magát. Leült, s rögtön lecsapott Éva félig nyitott csábítóan pirosló szájára. Összefonódva dőltek az ágyra. Innen már nem volt vissza út. De nem is akarták. Károly az ajtóhoz lépett, kulcsra zárta. Már menet közbe hajigálta lefelé magáról a ruhát. Mire Évához ért ő is meztelen várta. Csókok és a teljes beteljesülés gyorsan megtörtént. Mindketten kielégülten dőltek hátra. Lassan lenyugodtak, s csak nézték egymást. Majd kezdtek felöltözni. Egy szót sem szóltak. Túl gyors volt az egész dolog, nem így képzelték el. De a vágy győzött az értelem felett. Éva felállt, kinyitotta az ajtót s kiment az irodából. Károly némán ült asztalához, s eszébe jutott felesége, aki betegen feküdt otthon. Mit csinált? Mi lesz ezek után? Félt Évától, tudta, hogy elkapatott, mindent megszerző nő. Mindegy, súgta valami a fejében. Kellet neki ez a nő. Majd kézben fogja tartani a kapcsolatot.
Közben Éva is gondolkodott. Igen, ezt akarta. Már unta mindig fáradt férjét, aki még az ágyban sem volt egy lepedő akrobata. Ő nem bánt meg semmit. Most már csak a folytatást kellet kifundálnia. Aznap hamarább elment, hogy ne találkozzanak a férfival. Ez is terveihez tartozott. Azt akarta kívánja a férfi, keresse. Terve bevált. Károly két nap múlva ismét hívatta. Most már kicsit késve, megnyugodva lépett be az ajtón. Tudta nyer. A férfi remegve várta. Hozzá lépett, csókolta, tépte róla a ruhát. De Éva most már tudatosan eltolta magától. Károly döbbenten nézett a nőre.
- Mi történt? Valami baj van? - Kérdezte.
- Nem, semmi, csak az ajtó. - mondta Éva s ráfordította a kulcsot. Lassan élvezkedve kezdett vetkőzni. Minden ruhadarabját külön gonddal vette le, s dobta az ágyra. Károly már nem látott a vágytól. Gyorsan lehányta saját holmiját s odafordult az őt néző nőhöz. Az csak állt, majd átölelte a férfit és újra ott voltak, mint a múltkor. Gyors numera, s vége. Éva még vágytól fátyolos szemmel nézte az öltöző Károlyt. Az gyorsan magára kapkodta ruháit, s várta, ő miért nem öltözik már? Ő nem ezt akarta, ez neki kevés volt. Na majd most megmondja. Lassan magához húzta ruháit s megszólalt.
- Hogyan tovább?
Károly nem értette mit akar a nő. De az csak ült és nézett rá, majd újra feltette a kérdést.
- Ezek után hogy akarod folytatni?
Károly elmondta, hogy van egy beteg felesége. Nem hagyhatja el. De bármikor szívesen van Évával. A nő szemében harag villant. Ő szerető akart lenni, de nem dugdosott. Mindenkinek dicsekedni akart a hódításával, hogy ő bevette a várat. Ővé lett a megközelíthetetlen férfi. Ez a bujkálás megalázó volt számára. Őt nem dugdosni, mutogatni kell. Mérgesen ráordított a bambán álló férfira.
- Mit képzelsz te, ki vagyok én? Így nem bánhatsz velem. Nekem ennél több jár.
A férfi csak nézte a dühöngő nőt, s megkérdezte.
- Mit akarsz akkor, mit tegyek?
Éva elmondta ő hogyan képzelte.
- Jó - mondta a férfi. - Akkor többet találkozunk.
Így is lett. Szinte már minden szabad percüket együtt töltötték. Az egész vállalat őket beszélte. De Éva még ezzel sem érte be. Meghívatta magát Károly születésnapi partijára is. Persze ő nem is sejtette Károly családja, felesége, már tudott a kapcsolatukról. Annyira elmerültek a szerelmükbe, nem törődtek a külvilággal.
Eljött a nagy nap. Otthon azt mondta, barátnőjénél fog aludni színház után. Így nyugodtan készült a partira. Kocsiba ült, s elindult Károly lakása felé. Ott már szinte mindenki jelen volt. Meglepődve nézték az ajtóba megjelenő nőt. Erre senki nem számított. Csak Károly fogadta kitörő örömmel barátnőjét. Ő sem sejtette titkuk nyílt titok. Bemutatta a nőt feleségének, aki mosolyogva fogott kezet a most is ragyogó Évával. Beinvitálta, s megkínálta egy pohár pezsgővel. Éva elfogadta de szeme Károlyt kereste. Hol lehet? Mióta beengedte nem is látta. Elindult, hogy megkeresse. Meg is látta éppen az új kolléganővel koccintott. Odament, belekarolt a meglepődött férfiba. Az eltolta a kezét és a fülébe súgta.
- Gyere fel az emeletre! A második ajtó. Ott várlak.
Bár Éva kissé dühös volt az új rivális miatt, ment engedelmesen. Az emeletre érve már megnyugodott, s büszkén lépdelt a folyosón. Úgy érezte nyert, itt minden az övé lesz nemsokára. Hiszen tudta, Károly felesége milyen beteg. Meglátta az ajtót, ahová mennie kellett. Benyitott, sötét volt, a kinti erős fények miatt amúgy sem látott semmit sem. Keze a villanykapcsoló után kutatott. Megtalálta, egy pillanat alatt fény borította be a szobát. Megdermedt. A fotelokban a férje, Károly és a másikba Károly felesége ült. Néma csend borult az amúgy is csendes szobára. Csak lentről hallatszott fel a zene, kacagás. Zsuzsa, Károly felesége felállt. Odalépett Évához, kézen fogta, Károlyhoz vezette.
- Tessék, a tied, vidd. De ő marad. - s ezzel Éva férjéhez lépett. Kézen fogta és elindultak az ajtó felé. Ott megállt, visszafordult, mosolyogva így szólt.
- Remek találkozás volt, köszönöm. De még jobb csere Folytatás jövő hét kedd.
A folytatás 2 találkozás!
Találkozás 2.
Elmúlt sok év s nem láttalak. Emléked élt csupán a szívemben. Fiatal voltam, s oly mohó, azt hittem minden jár nekem. Meg is szereztem aki kellet. Nem néztem családot, gyereket, csak mentem a szerelem ösvényén. S ez akkor hozzád vezetett. Gyönyörű nyár volt, a fákon madarak daloltak, a kertekben nyílott ezer színű virág. S mi jártuk az ország utjait, csodáltuk a fenyveseket, réteket.
Kis szállodákba éltük ki vágyaink tüzét. Így telt el pár év. Boldogok voltunk Azt hittük így marad mindig. De az élet közbeszólt. Talán, mert bűn volt a kapcsolatunk. Miklós felesége megbetegedett. Sajnos már későn ment orvoshoz, s nem sok időt jósoltak neki. Ez összetört mindent. Mint tükör darabjai úgy hullott szét a szerelmünk. Még néha találkoztunk, de ez már nem az a felhőtlen játék volt mit eddig játszottunk. Mind a ketten éreztük vége. Az ő gondolatai sem nálam jártak, én sem tudtam átadni magam neki. Ki kellet mondani a búcsúszót. De még nem voltunk készen rá. Nem tudtam elképzelni, hogyan lesz nélküle. Mégis éreztem, nekem kell lépnem. Ő nem fog szólni, de felőrli a kettősség, ami eddig ment. Már nem az a bohém fickó volt. Minden másnap vitte a feleségét a kórházba, aztán rohant hozzám. Egyik este aztán eljött az idő, kértem pihentessük a kapcsolatunkat. Nem szólt, csak nézett. Torkom a sírás szorongatta. Lehajtotta a fejét, s annyit szólt.
- Menj! Legyél boldog.
Nem értette meg nekem is éppen úgy fáj a válás. Azt hitte meguntam a röpke perceket, a lopott csókokat. Pedig ez más volt... neki már a felesége mellet volt a helye. Letettem a szoba kulcsát, s elindultam a lépcsőházba.
Felállt, szeme könnyben úszott.
- Köszönöm.
Ennyi volt. Rohantam, mint az őrült lefelé, féltem visszafordulok. A kocsiban már nem volt erőm tartani magam. Annyi év boldogsága hová tűnt...
Elköltöztem a városból. Nem bírtam nézni a fájdalmát, felesége nem értette, miért megyek el, ha bejönnek a kórházba. De menni kellet.
Most, amikor ennyi év után újra találkoztunk, csak álltunk némán, szó nem hagyta el az ajkunkat. Keze felém nyúlt hívogatón, s én szálltam karjaiba, mint szédült madár. Nem múlt el soha az érzés mi hozzá fűzött. Ez a találkozás bebizonyította számomra mit is jelentett ő nekem... semmi mást, mint az egész életem
Roza Kandrács
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2014-11-25 11:46:52, kedd
|
| |
| |
Aranyos történet...
"Nagypapa és nagymama összevesztek valamin, s nagymama annyira dühbe gurult, hogy nem szólt többet nagypapához.
Másnap nagypapa már teljesen megfeledkezett a vitáról, de nagymama továbbra sem figyelt rá, és nem is szólt hozzá. Tehetett a nagypapa akármit, nem tudta a párját kihúzni sértődött hallgatásából.
Végül is nagypapa hozzáfogott turkálni a szekrényekben és a fiókokban.
Miután ez így ment egy darabig, nagymama már nem bírta türtőztetni magát:
- Mi az ördögöt keresel ? - kérdezte dühösen.
- Istennek legyen hála, megtaláltam!- mondta nagypapa hamiskás mosollyal:
- A hangodat
Anthony de Mello
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2014-11-25 11:40:44, kedd
|
| |
| |
Megható történet... mélyen megérintett, elgondolkoztatott. Én is sokszor találkozom, sajnos egyre több hasonló esettel. Az emberi közönnyel, érdektelen szívtelen emberekkel. A mai rohanó világban, tudom ez csak egyre rosszabb lesz. Persze minden történet más és más. Bárki és bármilyen legyen is Ő is ember. Nem ítélkezhetünk senki felett, de egyet tehetünk, segíthetünk, ha módunk van rá és engedik. Nem, nem mindig pénzzel! Néha elég egy mosoly, egy simogatás, kicsi odafigyelés és beszélgetés. Egyre több a magányos idős ember. Fáj, ha látom, hogy milyen elesettek, szeretetre éhesek. Kevés amit adni tudok, de tiszta szívből teszem. Nem érdekel, ha a mellettem rohanó embertömeg gúnyosan , nevetve néz, néha megjegyzést fűz, odaszól csúnyán, durván... Ilyenkor eszembe jut, majd ti is lesztek idősek, nem tudni a sors mit mér rátok, hogy viselitek, ki fog törődni veletek? Ez már nem az én dolgom, de amíg élek én segítek önzetlenül, amíg erővel bírom.
Egy idős néni...... .....és az élete
Láttam egy idős asszonyt, jönni menni rohangálni a parkolóban. nem néztem meg, elmentem mellette.
hallottam a hangját. "Szép napot!"
Arra sem méltattam, hogy hátraforduljak, rohantam a bevásárlókocsihoz.
Egyszer csak közelebb ér hozzám: "Nem kérni akartam, csak köszöntem!"
Egy pillanatra elszégyellem magam. Már erre sem vagyok képes, hogy fogadjak egy köszönést. Rohanok
Gyorsan bedobálom, ami kell, gyorsan fizetek
. Az ajtóban áll az idős hölgy. "Segítek bepakolni az autóba, engedje meg legyen szíves, hogy visszatoljam a kocsit!" Még át is fut az agyamon, hogy NEM KÉRNI AKAROK!!! Ha, ha. Mondtam neki, hogy köszönöm, megoldom. Pillanatok alatt behajítottam mindent, közben néztem a nénit.
Mindenki ugyanolyan közönyösen sétál el mellette, mint ahogyan én. Sokan még a kocsit is neki tolják, mintha ott sem lenne.
Akkor már nem rohanok. Nézem az embereket.
Tényleg ennyire nem érdekel már bennünket egy idős ember?
Tényleg ennyire keresztül nézünk már egymáson, mi emberek?
Oda viszem hozzá a bevásárló kocsit. Tolja vissza legyen szíves - mondom neki.
Rám néz.
Sírva fakad. "Köszönöm, senki nem engedi meg! Már én is majdnem sírok.
"Nézzen rám, és potyognak a könnyei. Mutatja az otthonkájának a zsebét.
"Semmim nincs!
Semmim sem maradt!
Senki nem segít!!"
Hátat fordítok, és letörlöm az arcomról a könnyeket!
"Utánam kiabál: "Isten áldja meg érte!"
Haza indulok, de még mindig ott csengenek szavai a fülemben:
"Nézzen rám...SEMMIM SEM MARADT!!! SENKI SEM SEGÍT!"
Visszamentem az idős hölgyhöz!
Már nem rohantam, nem voltam dühös, csak kíváncsi. Kíváncsi az életére.
Reméltem megtisztel azzal, hogy mesél nekem.
Még mindig hallom tegnap elhangzott szavait, talán sosem fogom elfelejteni azokat.
Megint köszönt, mosolygott, talán meg is ismert.
Beszélgethetünk? Kérdeztem, kicsit félve. meredten nézett vissza rám.
Velem senki nem akar beszélgetni! - mondja maga elé bámulva.
Réved a semmibe.
Nem akarom megbántani! - mentegetőzöm... csak beszélgetni szeretnék.
Félre vonulunk. Még mindig ugyanaz az otthonka van rajta, de mosolyog.
Mintha múltjának emlékei peregnének szemei előtt.
Nem néz rám, csak maga elé bámul... és mosolyog.
Nem akarom megzavarni.
Látom a tekintetén, hogy egy csodálatos utazásban van része.
"Miért szeretne velem beszélgetni? " -kérdezi kissé gyanakodva. Igazából nem tudom a választ, egyszerűen csak azt éreztem, vissza kell menjek hozzá, és néhány szót váltani.
Néhány percig még néz rám...próbálja eldönteni, hogy csak gúnyolni akarom, vagy valóban érdekel a története.
Pár perc múlva elkezd mesélni.
Mutatja a karját, tele van kék zöld foltokkal.
" Van, amikor nekem tolják a kocsit...néha szándékosan! Nem akarom őket zavarni...de éhes vagyok..."
Kevesen segítenek, és látom szemükben az undort! Nem én tehetek róla!
De vannak jó emberek.
Van, aki ételt hoz! Maradékot... onnan szemből... de én nem válogatok, szívesen elfogadom!
(szemben van egy MC DONALD'S étterem)
Hirtelen düh önt el, de nem akarom félbeszakítani... csak hallgatni szeretném.... És elcsodálkozom újra az embereken.
Megrágott ételmaradékot ad a néninek!!!
Nem is értem, tényleg nem értem...
Mi ez a közöny???? Aztán abba hagyom a gondolkodást... és hallgatom az életét!!!!!
"Vidéki lány voltam. Pestre kerültem dolgozni a tejgyárba.... szerettem... volt munka... volt pénz.... férjhez mentem, egy egyszerű emberhez...olyan volt, mint én... egyszerű ember... egyszerű... de nagyon jó ember.... már meghalt..... beteg volt.... "
Egy pillanatra elhallgat.
Akkor arra gondolok, jogom van-e feltépni a sebeit a puszta kíváncsiságommal.
Aztán folytatja
. "Született egy fiúnk... nagyon okos ember lett belőle...elvégezte az egyetemet... büszkék voltunk rá.... ő volt az egyetlen, aki iskolázott lett a családban!!
AZ ÉN FIAM!!!!"
Kihúzza magát! Testének minden porcikájából árad a büszkeség!!!
AZ Ő FIA! EGYETEM! TANULT EMBER!!
Hirtelen meg akartam kérdezni, hogy akkor most hol is van az Ő büszkesége?
Az egyetemet végzett ember!!
De inkább, csak csendben ülök.
Váratlanul elősomfordál a bokrok mögül egy jól megtermett cica!
Újra mosoly ül ki a hölgy arcára!
"Én etetem! Ő az egyetlen, aki szeret! Kidobták, itt kóborolt Ő sem kellett senkinek... csak nekem..."
A cica vadul dorombol.
"Meghalt!" - szólalt meg váratlanul.
Hirtelen nem is értettem. csak később villant át a gondolataimban, hogy a fiáról beszél.
Láthatta az arckifejezésem... megint mosolygott.
"Este volt.... elütötte valaki....
Aztán csak mesél, és mesél.
Napokig lehetne írni a történetét, vagy hetekig. csak azért írtam le... mert ez a néni
nem hitte azt, hogy minden jár neki,
nem hitte azt, hogy Ő sérthetetlen.
Emelt fővel viseli a sorsát.
És még ebben a nyomorban is etet egy cicát, mert így egyikőjük sincs egyedül
. Beteg, nagyon beteg, látszik rajta. nem tudom meddig lesz még itt közöttünk.
Egyszerűbb nekünk embereknek azt hinni., hogy velünk ez nem történhet meg..
mi nem kerülhetünk ilyen helyzetbe...
egyszerűbb tudomást sem venni róla,
neki tolni a kocsit, mintha ott sem lenne,
mint azt mondani, itt a kocsi, tolja vissza.
De már a 100 Ft.-ról sem mondunk le
. Mocskos koldus, biztos a koldus maffia... biztosan piára kell neki, vagy cigire..
. Elég sokat voltam vele... nem iszik nem dohányzik...
egyszerűen csak egy csodálatosan szép, és keserű élete volt,
mégis olyan hite van, amit megrendíthetetlen!
Olyan erővel viseli az élete nehézségeit, amit csak csodálni lehet!
Nem harcol, nem küzd, nem lázad... éli az életét, és próbál enni, és inni és etetni a cicát!
Sosem tudhatjuk, mit hoz a jövő, mi lesz velünk, ha megöregszünk!!
Hálát adok Istennek, amiért megismerhettem ezt a hölgyet.
Próbálok neki segíteni, de nagyon büszke ember!!!
Isten adjon neki elég erőt, és tiszta szívből remélem,
hogy élete hátralévő részét nyugalomban töltheti!
(Vank -Miskolczi Kata)
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/1 oldal
|
Bejegyzések száma: 5
|
|
|
|
2014. November
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
285 db bejegyzés |
| e év: |
3482 db bejegyzés |
| Összes: |
16396 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 1127
- e Hét: 2599
- e Hónap: 11782
- e Év: 64490
|
|
|
Offline
