|
 1/2 oldal 
|
Bejegyzések száma: 10
|
|
|
|
|
|
2014-12-25 16:44:06, csütörtök
|
| |
| |
Egy apró, de oroszlán szívű kisfiú emlékére, aki eljött hozzánk, megtanított minket az igazi értékekre, és hazatért Otthonába.
" És mert elaludt, a karomba vettem, és úgy folytattam utamat. Meghatottságot éreztem: mintha törékeny kincset vittem volna. Sőt, mintha törékenyebb dolog egyáltalán nem is lett volna a Földön. Néztem a holdvilágban ezt a sápadt homlokot, ezt a csukott szempárt, ezeket a szélben meg-megrezdülő aranyfürtöket, és azt gondoltam magamban: "Amit látok, az csak a kéreg. Ami a legfontosabb, az láthatatlan..."
S mivel nyitott ajkai körül valami mosolyféle derengett, még ezt is gondoltam: "Ebben az alvó kis hercegben a legjobban a virágjához való hűsége hat meg: egy rózsa képe, mely akkor is úgy ragyog benne, mint egy lámpa lángja, amikor alszik..." És ettől még törékenyebbnek tűnt a szememben. A lámpákra nagyon kell vigyázni: elég egy hirtelen kis szél, hogy kioltsa őket..."
Antoine de Saint-Exupéry : A kis herceg
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép írások |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2014-12-25 16:30:56, csütörtök
|
| |
| |
Anya Hangja
Minden gyermekem egy tőről fakadt, nincs különbség közöttük, csak mit ők tesznek egymás közt. Nem azért adtam életet megkövült testemen, hogy gyermekeim egymást marják, s halált fakasszanak cselekedeteik nyomán.
Megkövült szívem őrzőit kérem, őrizzék az egész Földet, megkövült testemet, lélekszálaimat,mely összeköti világotok minden szinten, legyenek szószólói a Testvériség békés hangjainak, ne higgyék azt, hogy torzsalkodó bátyjaik és nővéreik közt dönteniük kell. Szívem véréből kaptak életet ők, az Őrzők, hogy saját sorsukkal, érzelmeikkel, gondolataikkal képviseljék az Örök Egy Szeretet hangjait.
Világotok feletti dimenziókban kinyilvánítottam, hogy nincs különbség gyermekeim közt,
és nem fogok választani közöttük.
Egész világotok egy és oszthatatlan, minden gyermekemnek egyformán joga van az élethez testemen.
Megkövült szívem életre kelt, hogy igazságot tegyen engedetlen, huzakodó gyermekeim közt. Szívem dobbanása áthatja a Föld mélyét, hogy ehhez az Egy ütemre lüktető élethez igazodjon minden gyermek, ki szívemből fakadt, hogy aztán Életet adjon minden gyermeknek
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép írások |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2014-12-25 16:21:12, csütörtök
|
| |
| |
És Hinni mindenek felett, mindezekben. Bármi is történik.
Bölcsesség, Bátorság, Őszinteség, Tisztesség, Hűség, Együttérzés, Lelki erő.
Hogy miképpen lett a Teremtő csodálatos álmából rémálom, és a Világok Kertjéből lefalazott karantén, zárolt világ, nem látom még egészen tisztán, de ami eddig feljött bennem, azt átadom további feldolgozásra.
Az első Teremtő, az Egy álma , Egy békés, Egy létezésben élő világegyetem volt. Ezen belül számtalan létezési forma, amelyben az Egy Teremtő számtalan gondolatának megvalósulásai megélik egymáshoz való viszonyukat, egymás segítő, számtalan élő formát megalkotó erejüket. És ez ennél sokkal egyszerűbb, de elmondani jól, számomra szinte lehetetlen.
Az életnek Egy értelme volt, van, a szárnyaló boldogság megélése számtalan alakban, az élet élvezése úgy, hogy mindig több és harmonikusabb lesz a formálódó világ.
A Kert hosszú időszakon keresztül formálódott. Akkoriban nem volt egy és kettő és a számolatlanul sok osztottság. Csak a tér létezett, melyben ott gomolygott a világegyetem minden színe, formája és hangja, különböző egyesülésekből új formákat alkotva, kipróbálva annak erejét, új alkotó lehetőségeit. Nem volt idő sem, hiszen minden mozgott, változott a maga rendjén, tiszta egyszerű hangok, színek, formák váltakoztak egyesülve, szétválva, és más formában összefonódva ismét. Egy szabály létezett, a Harmónia.
Minden átalakulhatott mindenből, és kipróbálhatta annak időtlen létezéseit. Egészen addig gomolygott az alkotó erejének formálódása, amíg ki nem alakult az a forma, amely mintázta a Egy Teremtő formáját. Ekkor az Alkotás következő fejezete lépett érvénybe, a második Teremtő alakjában, aki úgy érezte rendszereznie kell mindazt, ami körülötte van. És létrejött egy világ, a Világon belül.
A harmadik Teremtő érkezése hozta el a háborút és a hatalmaskodást, és a második Teremtő világán belül megalkotott egy újabb halmazt, újabb világot, más törvényszerűségek szerint. Ő Más, Több akart lenni. És ezzel beengedte a Kertbe a Vírust, mely megfertőzte az itt élőket. Azokat, akik formálódásukban még nem tartottak ott, hogy felismerjék önmaguk erejét tudatosan. A vírus gyorsan terjedt, egymás ellen fordította az élőket, az erejükből a tudatosságot teljesen kimosta. Emlékeztek a létezők, hogy ők Valakik, de csak pusztítás és hatalmaskodás árán tudták mindezt érvényre juttatni. A vírus az agyat támadta meg, amely akkora már a tudatos irányítás kifejlődött szerve volt.
A második teremtő világait is veszélyeztette már a vírus, az Emlékezők menekültek a fertőzött kertből, a védtelenebb tudatos létezők pedig már hordozták a vírust.
Az első Teremtő akkor húzta fel a Falat a világok közé. A Fal köré pedig a szürke zónát. A vírusos világ köré megalkották a Sakktáblaszerű zónát is, ezzel a tér-idő struktúra örvényeit, mert a vírus nem ismerte a Rend szabályait, amikorra pedig egy tudatos létező lejátszotta a ,,rendre tanító játékot", addigra a vírus felszámolta önmagát. Ezután a szürke zóna következett, a semleges terület, a mérlegelés tere, ahol kiderült, hogy van e befagyott, hibernált vírus, amely majd megébredhetne, és pusztítóvá válhatna a vírus mentes létezési formákban.
A szürke zóna után következik a Fal, amelyen ha át tud lépni saját erejéből a létező, akkor visszakerül a második Teremtő világába, ahol ismét megtapasztalhatja a szabad, életet és boldogságot adó teremtés élvezetét. Ez a Fal mostanra mára a szívben lakozik.
Az általunk ismert, zárolt világ kulcsa a harmadik Teremtő szívében lakozik. Amikor Ő képessé válik arra, hogy a hatalom helyett megjelenjen a szívében a vágy az egyszerű Alkotásra anélkül, hogy elvárjon bármit is az alkotásáért, hogy többnek gondolja magát bárkinél is, hogy ráébredjen arra, hogy egyedül képtelen maradandót alkotni, hogy megértse, a vírus, mely az agyat fertőzi magányossá és kirekesztetté teszi őt, és mindenkit, aki őt segíthetné. Amikor az Érték az Élet formálódása és csodálata, nem pedig a 3. Teremtő által megalkotott emberi test csodálata, és hatalom vágya lesz.
A karanténba helyezett világokba, mert nem a mi világunk az egyetlen fertőzött szakasz, ragadtak be önként olyan tudatos létezők, akiknek az agyát nem lehetett megfertőzni, mert a vírus megjelenésekor ők már olyan testet építettek fel, amely biztonságosan őrizte az Első Teremtő álmát. Ezek a világok nem is pusztultak ki a nagy ,,fertőtlenítések", égések idején. Ezekben a világokban maradtak élők, akik ismét el tudták indítani a fejlődést. Bár mindig rosszabb és rosszabb körülmények között. Amíg egy is közülük tovább tudta vinni az életet, benne pedig az Egy Teremtő álmát, addig a zárolt világ tere meg tudott maradni, hogy új lehetőséget kapjon.
Időközben a vírus is testet épített magának, és megkezdte sokasodását.
De van egy örök Rend. A magasabb szintű létező képes felülírni a vírus munkálkodását, mert a vírus képtelen megérteni a Teremtő Álmát. Hiszen nem belőle származik.
A vírust a 3. Teremtő hozta létre. Hogy miből, azt nem látom.
Mostanra az Ébren Álmodók is sok testben élnek. És a vírus hordozók is. Két külön világ épül a karanténon belül.
Az Ébren Álmodók, akik Emlékeznek a Teremtő Álmára, és már némely pillanatban meg is tudják idézni a testükben, lelkükben, hogy kivetítsék, ők legtöbbször egy Ablakon keresztül kommunikálhatnak a 2. Teremtő világaival, hogy ne felejtsenek az állandó nehézségek idején.
A Vének ott vannak az Ablakok túloldalán, és őrzik a bennragadt gyermekeiket. És néha ablakon keresztül elmondják óvó tanácsaikat, és azon igyekeznek minden pillanatukban, hogy összehozzák gyermekeiket. De ehhez a gyermeknek el kell jutni a Falhoz élőként. Vagy a halál eljövetelekor jut olyan kísérőkhöz, akik elvezetik a Falhoz.
Még annyit bíztak rám elmondásul, hogy beszéljek a halálról. A halál mint esemény, megváltás, 3. teremtő vírus létrehozó kísérletéhez kapcsolódik. Mint ahogy a mostani utód alkotó mechanizmus is. (bocsánat, de ezt így mondták) A halál Angyalai olyan Ápolók, akik átvezetik az embert a lejátszatlan játszmákon, a szürke zónán, és elvezetik a Falig, ahol részekre bontódik ismét a test és a lélek. Az Ablakok járatként is működnek bizonyos rezgésszint felett. A Fal melletti sáv úgy működik, mint egy vasútállomás.
A karanténon átjutni a halál utáni 30 napban lehetett. De csak azoknak a szöveteknek, sejteknek, melyek letisztul információt hordoztak. A szürke zónában megszűrődik és leválik a fájdalom, keserűség, irigység, önértékelési zavar, hatalomvágy stb. Minden olyan sűrű anyag, amely a vírus munkálkodásának eredménye. Ebből érthető, hogy a szürke zónán soha nem jutnak át azok a testek, amelyek a vírus uralma alatt állnak. Természetesen a vírus nagyon intelligens, ezért rájött arra, hogy egyesülve az Ébren Álmodók testével olyan utódokat tud nemezni, ahol jogosulttá válhat idővel a szürke zónán való átlépésre. De nem értette a törvényt, mely szerint pont az válik ki sárként, üledékként, amely az ő lényegisége. A sakktábla rendszerben még győzhet, bekerülhet a szürke zónába, de a Falon soha nem jut át. Talán ez tette évezredeken át ennyire gyűlölködővé, hogy az utolsó pillanatban mindig megállították.
A Vének tudatják a vírussal, hogy az ő átalakulására is van mód.
Amit tudni kell, hogy a 3.Teremtő nem azonos a vírussal. Az alkotója, és azóta irdatlan sokszor megbánta tettét, amellyel csak önnön nagyságát akarta bizonyítani. Hiába akarta, ő sem tudta a vírust teljesen megsemmisíteni. Csupán hibernálni bizonyos részeit.
A vírusnak van egy olyan tulajdonsága, amikor már nem bír az ellenfeleivel, akkor a torkukat szorítja össze, hogy a Hang ne tudjon kijönni, vagy a mellkast veszi célba. A két lapocka között van az Értékrendje az embernek. Szeráfok őrzik a vírustól ezt a kincses ládát. Ez a láda őrzi a kulcsait a lélek összefűződéseknek is, a csoporttudatok közös munkájának. Ha oda bekerülne a vírus, akkor a világ is megszűnne. De ez a láda zárt, és Fal egyik része. Mondhatni bele van építve a falba. És ezt a részt őrzik a Szeráfok. Nekik van csak olyan fehér tüzük, amivel a vírus elégethető. Ők ott ülnek az emberi testben a mell felett. Felvenni a kapcsolatot ővelük, szólni hozzájuk a szív, a könnyek nyelvén, az ember számára most igen gyümölcsöző lehet. Olyankor apró pillanatokra megnyitják a ládát. Előtte viszont végigégetik a testet és a lelket, nehogy életképes vírus legyen jelen. És ez fáj. Sorsokat borít fel egy pillanat alatt. Mindent ami hazugságra épült.
Az emberiség Éberen Álmodói már eljutottak a Falhoz. Kommunikálnak az ablakokon keresztül. A Szeráfok fehér tűzzel égetik őket, hogy a vírus ne tudjon fogást találni rajtuk. De a kapuk nem nyíltak meg. Mert a vírus rájött, hogy megszűnhet a hatása, és ezzel az uralma a zárolt világban. El akarja a Faltól rángatni a már ott élőket. Be akarja szennyezni az ablakokat minden áron. Hogy felejtsék el az otthon álmát ismét a karanténban élők. Szét akarja választani a békétlenség erejével a Fal előtt állók egységét. Ennyi maradt a vírusnak, mint eszköz.
De aki látta az ablakon túl lévő Otthont, ő már nem felejti. A Kert hazavárja minden gyermekét. Élő testben. A vírus ideje meg van számlálva.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép írások |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2014-12-25 15:34:30, csütörtök
|
| |
| |
Volt egyszer egy szomorú, halvány királyné, aki mindig sírt és
búslakodott. Egy nap kisleánya született a bús arcú királynénak, aki olyan
csúnya volt, hogy mindenki megijedt tőle. Még a közelébe sem mertek menni.
- Oh, Istenem, mitől olyan csúnya a kisleányom? - siránkozott a királyné.
De senki sem tudott neki erre választ adni. Végre egy nap jött egy hófehér
szakállú öregember, nagy bölcs hírében állt, és ezeket mondta:
- Megmondom én, királyasszonyom, hogy mitől olyan csúnya a kisleányod, de
csak akkor, ha nem haragszol meg érte.
- Dehogy is haragszom, sőt, még meg is jutalmazlak - felelte a királyné.
- Halljad hát, szomorú királyné! - kezdte az ősz öregember. - A te
kisleányod azért olyan csúnya, mert folyton sírtál és búslakodtál, mikor
megszületett, és mert egyebet sem látott a szemedben, mint könnyeket. A te
könnyeid mossák el a haja színét, a szeme fényét. Azt
tanácsolom, küldjed el a kisleányodat nagyon messzire. Olyan messzire,
hogy megtalálja a százszorszép tükröcskét, mert ha abba beletekint,
elfogynak a könnyei, és világszép lesz!
A szomorú királyné megjutalmazta az ősz öregembert. A kisleányát pedig
elküldte messzire. Ment a csúnya kisleány és egyszer csak szembe
találkozott egy aranyszőrű lovacskával.
- Állj meg, lovacskám! - kérte őt, és amint ránézett, csupa könny lett a
két szeme.
- Jaj, dehogyis állok meg, hiszen olyan csúnya vagy, hogy félek tőled -
mondta az aranyszőrű lovacska és tovább ment.
Erre ismét útnak indult a kisleány, és egyszerre csak meglátott egy gyönyörű
szép piros rózsát, gyorsan odament hozzá és föléje hajolt, hogy megszagolja.
Csakhogy úgy tele volt a két szeme könnyel, hogy a rózsa ijedten
megborzongott, és összecsukta a kelyhét.
- Ugyan menj innen! - szólt rá a kis leányra. - Hiszen egészen elázok a
könnyeidtől.
Mit tehetett egyebet a királyleányka, tovább ment. Nemsokára
találkozott egy selymes szőrű nyulacskával. Lassan közeledett feléje, hogy
megsimogassa, de a nyulacska, uccu neki, futni kezdett és ezt kiáltotta
vissza:
- Szomorú királyné síró kisleánya, meg ne érints engem, mert olyan csúnya
vagy, hogy félek tőled.
- Jaj, mit tegyek hát? - siránkozott a kis királyleány, és két szeméből
csakúgy dőltek a könnyek.
Amint így sírdogált, egyszerre csak halk nevetést hallott maga mögött.
Csodálkozva fordult meg, mert ő eddig még sohasem hallott senkit sem
nevetni. Édesanyja, a szomorú királyné, egyre búslakodott, és ő sem tudott
mást, mint sírni. Hát amint megfordul, ugyan mit lát? Egy szép, színes tollú
madárka himbálja magát az ágon, és nevetett.
- Ki vagy te? - álmélkodott a kis királyleány.
A madárka pedig dalolva válaszolt: - Én vagyok a jókedv!
- És nem ijedsz meg, ha közel jövök hozzád? Nem félsz, hogy te is ilyen
csúnya leszel, mint én vagyok? - kérdezte a kis királyleány.
- De nem ám! - mondta a madárka. - Én semmitől sem félek. És nem lehetek
csúnya, mert belenéztem a százszorszép tükröcskébe. Nem látod rajtam, hogyan
ragyognak a tollaim? - kérdezte tőle, miközben egyre dalolt.
- De igen, látom, hogy gyönyörű vagy - mondta a kis királyleány. - Oh,
mondd meg nekem, merre van a százszorszép tükröcske! Hadd nézzek én is bele,
hátha megszépülök!
A kis madárka előre mutatott.
- Arra menj, amerre a sárga napsugarak csillognak! Amerre a legerősebben
süt a Nap, ott van egy kristálytiszta tavacska. Pillants bele, és meg fogod
látni benne a százszorszép tükröcskét. Arra azonban figyelmeztetlek, hogyha
belenézel, ne ejts könnyeket, mert különben semmit sem látsz. Ne
búslakodj, mert különben elkergeted a napsugarakat, és nem látod meg magadat
a tükröcskében. Hanem dalolj, és nevess, úgy mint én! Nem fogod elfelejteni?
- Nem felejtem el - felelte a kis királyleány, és nagy sietve tovább ment,
amerre a napsugarak tűztek. Ahol pedig legfényesebben sütött a Nap, megállt,
körülnézett, és kereste a tavacskát.
- Talán csak nem hazudott a madárka? - gondolta búsan, és éppen sírni
készült, mikor egyszerre csak megpillantotta a kristálytiszta tavacskát.
- Nicsak! - kiáltott nagy örömmel, hiszen itt van a tavacska, bizonyára a
százszorszép tükröcskét is meg fogom látni mindjárt!
Erre a tavacska fölé hajolt, éppen arra, amerről legjobban sütött a Nap,
és el kezdett nevetni, dalolni, mint ahogy a színes tollú madárkától látta.
Hát egyszerre csak, csodák csodája, mit lát? Egy gyönyörűséges aranyhajú,
rózsás arcú leányka nevetett vissza rá a százszorszép tükröcskéből.
- Oh, milyen szép vagyok! - ujjongott, tapsolt a kis királyleány, és alig
tudott hová lenni nagy örömében. - Ha anyácskám, a szomorú királyné
látna, vajon mit szólna most hozzám?
Éppen amint ezt kimondta, nyerítést hallott maga mögött. És amint
hátrafordult, csodálkozva pillantotta meg az aranyszőrű lovacskát, mely most
nem futott el előle, hanem barátságosan feléje nyerített, és így szólt:
- Simogass meg szép fehér kezecskéddel, gyönyörűséges szép kisleány! Hadd
szépüljek meg én is a kezed érintésétől!
Alighogy ezt megtette a kis királyleány, látta, hogy egy gyönyörűséges piros
rózsa hajladozik feléje. Amint jobban megnézte, észrevette, hogy ugyanaz a
rózsa, mely előbb kelyhét még elzárta előle, mert félt, hogy el talál ázni a
könnyeitől. Most rimánkodó hangon így szólt hozzá:
- Hajolj fölém és érintsd meg szirmaimat a nevető kis piros száddal, hadd
viruljak pompásabbra a leheletedtől!
Alighogy ezt megtette a kis királyleány, egyszerre csak, uccu neki, eléje
szaladt a selymes szőrű nyulacska is, és így szólt hozzá:
- Simogasd meg fehér bundácskámat, hadd szépüljek meg én is a kezed
érintésétől!
Utána a színes tollú madárka hangját hallotta:
- Gyere velem, szárnyaim alá veszlek és hazaviszlek anyácskádhoz, a
szomorú királynéhoz.
Nagy örömmel ment vele a királyleány. Úgy dalolt és nevetett, hogy még
rózsásabb lett tőle az arca. Amint meglátta őt az édesanyja, a szomorú
királyné, egyszeriben ő is nevetni és dalolni kezdett. Aztán volt csak nagy
vigasság! Akkora mulatozási csaptak, hogy még most is folyik a tánc
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép írások |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2014-12-25 15:27:44, csütörtök
|
| |
| |
Vitte az óriás János vitézünket;
Nagy lába egyszerre fél mérföldet lépett,
Három hétig vitte szörnyü sebességgel,
De a tulsó partot csak nem érhették el.
Egyszer a távolság kékellő ködében,
Jánosnak valami akad meg szemében.
"Nini, ott már a part!" szólt megörvendezve.
"Biz az csak egy sziget," felelt, aki vitte.
János ezt kérdezte: "És micsoda sziget?"
"Tündérország, róla hallhattál eleget.
Tündérország; ott van a világnak vége,
A tenger azon túl tűnik semmiségbe."
"Vigy oda hát engem, hűséges jobbágyom,
Mert én azt meglátni fölötte kivánom."
"Elvihetlek," felelt az óriás neki,
"De ott életedet veszély fenyegeti.
Nem olyan könnyű ám a bejárás oda,
Őrizi kapuját sok iszonyú csoda..."
"Ne gondolj te azzal, csak vigy el odáig;
Hogy bemehetek-e vagy nem, majd elválik."
Szófogadásra igy inté az óriást,
Aki tovább nem is tett semmi kifogást,
Hanem vitte őtet és a partra tette,
És azután utját visszafelé vette.
25
Tündérország első kapuját őrzötte
Félrőfös körmökkel három szilaj medve.
De fáradságosan János keze által
Mind a három medve egy lett a halállal.
"Ez elég lesz mára," János ezt gondolta,
Nagy munkája után egy padon nyugodva.
"Ma ezen a helyen kissé megpihenek,
Holnap egy kapuval ismét beljebb megyek."
És amint gondolta, akkép cselekedett,
Második kapuhoz másnap közeledett.
De már itt keményebb munka várt ám rája,
Itt őrzőnek három vad oroszlán álla.
Hát nekigyűrközik; a fenevadakra
Ráront hatalmasan, kardját villogtatva;
Védelmezték azok csunyául magokat,
De csak mind a három élete megszakadt.
Igen feltüzelte ez a győzedelem,
Azért, mint tennap, most még csak meg sem pihen,
De letörölve a sűrü verítéket,
A harmadik kapu közelébe lépett.
Uram ne hagyj el! itt volt ám szörnyű strázsa;
Vért jéggé fagyasztó volt rémes látása.
Egy nagy sárkánykígyó áll itt a kapuban;
Elnyelne hat ökröt, akkora szája van.
Bátorság dolgában helyén állott János,
Találós ész sem volt őnála hiányos,
Látta, hogy kardjával nem boldogúl itten,
Más módot keresett hát, hogy bemehessen.
A sárkánykígyó nagy száját feltátotta,
Hogy Jánost egyszerre szerteszét harapja;
S mit tesz ez, a dolog ilyen állásába'?
Hirtelen beugrik a sárkány torkába.
Sárkány derekában kereste a szívet,
Ráakadt és bele kardvasat merített.
A sárkány azonnal széjjelterpeszkedett,
S kinyögte magából a megtört életet.
Hej János vitéznek került sok bajába,
Míg lyukat fúrhatott sárkány oldalába.
Végtére kifurta, belőle kimászott,
Kaput nyit, és látja szép Tündérországot.
26
Tündérországban csak híre sincs a télnek,
Ott örökös tavasz pompájában élnek;
S nincsen ott nap kelte, nap lenyugovása,
Örökös hajnalnak játszik pirossága.
Benne tündérfiak és tündérleányok
Halált nem ismerve élnek boldogságnak;
Nem szükséges nekik sem étel, sem ital,
Élnek a szerelem édes csókjaival.
Nem sír ott a bánat, de a nagy örömtül
Gyakran a tündérek szeméből könny gördül;
Leszivárog a könny a föld mélységébe,
És ennek méhében gyémánt lesz belőle.
Szőke tündérlyányok sárga hajaikat
Szálanként keresztülhúzzák a föld alatt;
E szálakból válik az aranynak érce,
Kincsleső emberek nem kis örömére.
A tündérgyerekek ott szivárványt fonnak
Szemsugarából a tündérleányoknak;
Mikor a szivárványt jó hosszúra fonták,
Ékesítik vele a felhős ég boltját.
Van a tündéreknek virágnyoszolyája,
Örömtől ittasan heverésznek rája;
Illatterhes szellők lanyha fuvallatja
Őket a nyoszolyán álomba ringatja.
És amely világot álmaikban látnak,
Tündérország még csak árnya e világnak.
Ha a földi ember először lyányt ölel,
Ennek az álomnak gyönyöre tölti el.
27
Hogy belépett János vitéz ez országba,
Mindent, amit látott, csodálkozva láta.
A rózsaszín fénytől kápráztak szemei,
Alighogy merészelt körültekinteni.
Meg nem futamodtak tőle a tündérek,
Gyermekszelídséggel hozzá közelgének,
Illeték őt nyájas enyelgő beszéddel,
És a szigetbe őt mélyen vezették el.
Amint János vitéz mindent megszemléle,
S végtére álmából mintegy föleszméle:
Kétségbeesés szállt szivének tájára,
Mert eszébe jutott kedves Iluskája.
"Itt hát, hol országa van a szerelemnek,
Az életen által én egyedül menjek?
Amerre tekintek, azt mutassa minden,
Hogy boldogság csak az én szivemben nincsen?"
Tündérországnak egy tó állott közepén,
János vitéz búsan annak partjára mén,
S a rózsát, mely sírján termett kedvesének,
Levette kebléről, s ekkép szólítá meg:
"Te egyetlen kincsem! hamva kedvesemnek!
Mutasd meg az utat, én is majd követlek."
S beveté a rózsát a tónak habjába;
Nem sok híja volt, hogy ő is ment utána...
De csodák csodája! mit látott, mit látott!
Látta Iluskává válni a virágot.
Eszeveszettséggel rohant a habokba,
S a föltámadt leányt kiszabadította.
Hát az élet vize volt ez a tó itten,
Mindent föltámasztó, ahova csak cseppen.
Iluska porából nőtt ki az a rózsa,
Igy halottaiból őt föltámasztotta.
Mindent el tudnék én beszélni ékesen,
Csak János vitéznek akkori kedvét nem,
Mikor Iluskáját a vizből kihozta,
S rég szomjas ajakán égett első csókja.
Be szép volt Iluska! a tündérleányok
Gyönyörködő szemmel mind rábámulának;
Őt királynéjoknak meg is választották,
A tündérfiak meg Jánost királyokká.
A tündérnemzetség gyönyörű körében
S kedves Iluskája szerető ölében
Mai napig János vitéz őkegyelme
Szép Tündérországnak boldog fejedelme.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép írások |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2014-12-25 13:06:57, csütörtök
|
| |
| |
Kelet-Afrikában van egy törzs, ahol a gyerek megszületésének idejét
nem a világrajövetelének napjától, sőt nem is a fogantatás napjától
számítják. E törzs számára a születés kelte azt a napot jelöli, amikor
a leendő anya először gondol majdani gyermekére. Az anya, amikor úgy
érzi, eljött az ideje, hogy gyermeke legyen, elvonul az erdőbe, és
magányosan ül egy fa alatt mindaddig, amíg bensőjében meghallja
gyermeke énekét.
Amint ez megtörtént, az anya visszatér a falujában, és megtanítja az
éneket a leendő apának. Ezután ezzel az énekkel hívogatják a gyereket.
Miután a gyerek megfogant, az asszony a méhében hordott kisbabának
énekel, és megtanítja a dalt a falu bábáinak és öregasszonyainak, akik
a vajúdás alatt és a születés csodálatos pillanatában ezzel az énekkel
köszöntik a gyermeket.
A szülés után valamennyi falubeli megtanulja az újszülött énekét. Ez a
dal ezután élete minden fontos pillanatában elkíséri. Ezt éneklik
neki, amikor valami baja esik, ezét éneklik győzelmek, szertartások,
felavatások alkalmával vagy a házasságkötési ceremónián. Amikor élete
végén szerettei összegyűlnek a halálos ágyánál, utoljára hangzik fel a
dal.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép írások |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2014-12-25 12:31:09, csütörtök
|
| |
| |
"Hogyan is indítsam a blogom? Úgy, ahogy egy jó könyvtől szigorúan elvárnám? Az első szavaktól kezdve magvas gondolatokkal szórakoztasson, kapcsolja ki a külvilágot, és ragadjon magával?"
Ezt szeretném de nem mindig sikerül!
Reggel köd, majd napsütés, és egy csodás karácsonyi nap, mert így is , hogy nem borítja
hótakaró a földeket, nekünk akkor is karácsony! A húsvéti nyuszika majd meghozza a szép fehér
hótakarót !
Minden kedves TVN - blog írónak kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog újévet kívánok!
A csöndet szeretem, meg a virágot,
Galambok közt, virágos szigeten
Békés családi kör az álmom.
Derű és nyugalom, parányi házban...
Az élet szép. Tenéked magyarázzam?
Szeressük egymást! Isten arra rendelt.
Heltai Jenő
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép írások |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2014-12-25 11:49:27, csütörtök
|
| |
| |
"Hiszel abban, hogy minden nap értékes? Hiszel abban, hogy minden napban találhatsz valami szépet és értékeset, aminek örülhetsz? Én hiszem, hogy minden nap számít, hogy minden nap tartogat egy kis napfényt, és mindig van, aminek örülni lehet. De, ha nem is tökéletes a napod, a remény mindig ott csillog, hogy a holnap szebb lehet."
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép írások |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/2 oldal
|
Bejegyzések száma: 10
|
|
|
|
2014. December
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
349 db bejegyzés |
| e év: |
3482 db bejegyzés |
| Összes: |
16396 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 274
- e Hét: 4931
- e Hónap: 8273
- e Év: 60981
|
|
|
Offline
