|
2015-01-28 04:56:21, szerda
|
| |
| |
1987. január 28-án nyílt volna meg a Szolnokon megalakult Inconnu ( Ismeretlen) művészeti csoport '56-os megemlékezése Harcoló város - fighting city címmel, amely az első, '56 emlékét nyíltan megidéző, nemzetközi képzőművészeti kiállítás lett volna Magyarországon.
Egy kiállítás utolsó felvonása
Az Inconnu1 művészcsoport 1978. május 1-jétől Nagy Imre miniszterelnök és mártírtársai újratemetéséig, a 301-es parcellában általuk fölállított kopjafák felemás, jobbára elutasító fogadtatásáig számítható csoportnak. Vagyis tizenegy éven át folytattak intenzív, ellenzéki művészeti-közéleti tevékenységet. Működésük első éveiben a klasszikus művészeti ágazatokhoz tartozó alkotások létrehozásától - a számukra végig veszélyes környezetben, a Kádár-rendszerben - hamar eljutottak a happening, a performance, a body art műveléséig. De születtek alkotásaik a film, a fotó, az elektronikus zene, a land art és a vizuális költészet terén is. 1984-től a művészcsoport radikalizálódott, és a demokratikus ellenzékkel együtt aktívan vett részt a második nyilvánosságban (pl. kiadványok készítése, illusztrálása, terjesztése). Az 1956-os forradalom 30. évfordulójára nemzetközi képzőművészeti pályázatot hirdettek A harcoló város/The Fighting City, 1986 címen. A kiállítás anyagát aukciós értékesítés után a Szegényeket Támogató Alapnak (SZETA) akarták fölajánlani.
Az állambiztonsági szervek tevékenységéhez tartozott a postai küldemények ellenőrzése (több, a kiállításra érkezett művet tartottak vissza) ugyanúgy, mint az egyes akciók és programok ellehetetlenítése. A Inconnu felhívására beérkezett műveket a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) V. kerületi rendőrkapitánysága ,,sajtórendészeti szabálysértés gyanúja miatt" 1987. január 28-án elkobozta. Igazi Kádár-kori képzőművészeti abszurd: a képek helyett az elkobzásukat rögzítő jegyzőkönyv másolati példányait szemlélhette a tárlatmegnyitóra összegyűlt megdöbbent közönség. A kiállítás anyagáról készült katalógus megőrizte a pályázó művészek és műtárgyak adatait, a megnyitón elhangzottakat és az Inconnu-csoportnak az MSZMP Központi Bizottsága titkárának, Pál Lénárdnak eljuttatott tiltakozását.
A kiállításról két fotósorozatot készítő fényképész, ,,Frederich" fedőnevű titkos megbízott az egyik fotósort megbízójának adta át. Az így megőrzött fényképek segítségével rekonstruálható legteljesebben az a betiltott-elkobzott-megsemmisített kiállítás, amely a Kádár-rendszerben egyetlenként merte vállalni az 1956-os forradalom emlékének/élményének vizuális eszközökkel történő fölidézését.
A kiállítás dokumentumainak felhasználásával 2010-ben jelent meg közleményem Inconnu: A harcoló város/The Fighting City, 1986. Kísérlet egy elmaradt kiállítás rekonstrukciójára címmel.2 A kézirat lezárása után tanulmányozhattam azt az iratanyagot,3 amelynek rövid dokumentumsorozatából szinte drámai módon rajzolódik ki a tárgyalt kiállítás történetének végpontja, legvégső fejezete. Az 1989. április 17. és 1990. február 28-a között keletkezett dokumentumok minden kétséget kizáróan bizonyítják, hogy az Inconnu-csoporttól lefoglaltakat megsemmisítették.4 A XIII. Kerületi Tanács Végrehajtó Bizottsága Igazgatási Osztályának Szabálysértési Hatósága megindokolta, hogy miért is történt a ,,képzőművészeti tárgyak" likvidálása: ,,A megsemmisítésre az elkobzást követően azért került sor, mert a tárgyak sem megjelenésükben, sem kivitelükben nem felelnek meg a közízlésnek, anyagi értéket nem képviselnek, ezért is kereskedelmi forgalomba nem hozhatók."5 Álcázott, álságos hivatkozás ez, hiszen tisztán politikai volt a megsemmisítés indítéka, nem más, mint az ellenzék(i szervezők) megfélemlítése.
Azt bizonyosan tudhatjuk, hogy nem szokványos műalkotásként (képkeretben) jelent meg a kiállítás anyaga. Szitázott alaplapokra (bal fölső sarokban ,,the figting city" felirattal), passepartout-ként viselkedő hordozóra voltak fölragasztva fénymásolatok, reprodukciók, printek. Ezek postán érkeztek, s amit átengedtek az állambiztonsági levél-szűrőn, azt így installálták. Ennek következtében nem mutathatott hagyományos kiállítási összképet a tárlat. Egy példa talán szemléletesebbé teheti magát a folyamatot is. A Londonban élő Háy Ágnes (a legtöbb mű tőle szerepelt a kiállításon) elővette a rajzfüzeteit, kiválasztotta a kiállításra küldendőket, majd fénymásolatot készített róluk, becsomagolta és postázta. A kiállítást előkészítő Bokros Péter fölragasztotta a szitázott alaplapokra. Ám közülük egyet a tárlat meghívóján és plakátként is funkcionáló emléklapján is fölhasznált. Háy Ágnes, az alkotó elmondása szerint az 1956-os forradalom egy-egy fontos eseményéről, kulminációs pontjáról (pl. a ledöntött Sztálin-szobor ,,utazásáról" a Nagykörúton) készített fényképek alapján alkotott rajzokat. Kérésemre Háy Ágnes megkereste az eredeti rajzait, és ezt a följegyzést készítette: ,,A rajzokat három füzetben találtam 29., 30., 31.6 1986. 09. 16. és 1986. 11. 06. között készült százhúsz rajzot tartalmaznak a legkülönbözőbb témákban. Ezért nem biztos, hogy mind a 24 db, amit kiválasztottam, 56-os fotó után készült, de valószínű. Több könyvet használtam, amit most megtaláltam: Cry Hungary! Uprising 1956, Reg Gadney intro George Mikes, Weidenfeld and Nicholson 1986".7 Háy Ágnes tehát a kiállítási felhívás megjelenése után kezdett el tudatosan készülni, fényképek alapján inspirálódva rajzolni. A fényképek és a megszületett rajzok egybevetése alapján mondhatom, hogy a forradalom hiteles képdokumentumaiból születtek a rajzok. A kiállítás külföldi résztvevői jobbára ugyanígy jártak el. Persze az eredeti művek készülhettek az Inconnu-csoport kiállítási felhívására, de akár korábban is. A festményekről, rajzokról reprodukciót, fényképet vagy printet küldtek, de esetleg eredetit is postázhattak.
Kicsit más a helyzet a magyarországi résztvevőkkel, akik könnyebben juttathatták el műveik eredeti (plakát, rajz stb.) példányait a szervezőknek. Mindebből kitetszik, hogy mail art munkákból és eredeti alkotások együtteséből állt össze a kiállítás. A tárlat anyaga vizuális megjelenését illetően valószínűleg nem volt szokványos látvány, konvencionális műegyüttes. A hivatalos szervek nem látták, valójában nem is láthatták annak, s valószínűleg ebből is fakadnak a megsemmisítéskor mentegetőző hivatkozások. Mintha azt is érzékeltetnék: mivel nem klasszikus művek, csupán papírként megmutatkozók, így kisebb az értékük, és elpusztításukkal vélelmezhetően kevesebb kárt okoznak. Persze mindez nem menti, nem mentheti föl őket, nem kisebbíti a felelősségüket. Hiszen a Kádár-rendszerben kiállítóhelyként használt terek8 és tárlatok betiltása9 mellett ilyen mennyiségű műtárgy, egy egész kiállítás megsemmisítésére - ezenkívül - nem találunk példát a hírhedt három T, az Aczél György irányította kádári kultúrpolitika uralkodása, a szocializmus idején. Azt is hozzá kell tennünk, hogy amatőr képzőművészcsoport10 követte el mindezt, s azok másféle elbírálás alá estek, mint a hivatásosak. Pauer Gyula Tüntetőtáblaerdőjét (1978) a nagyatádi faszobrászati művésztelepen köztéri műként likvidálták.11 Az Inconnu szervezte A harcoló város/The Fighting City, 1986 című kiállítás és ugyancsak az 1956-os forradalom emlékét idéző tüntetőtáblák ugyanahhoz a történelmi eseménysorhoz kapcsolódtak. A kultúrpolitika sajátos működésére vet fényt, hogy kizárólag az 1956-os forradalommal kapcsolatba hozható műveket semmisített meg. Az 1956-os forradalomra és szabadságharcra való utalást, az azzal való foglalkozást, emlékének, élményanyagának idézését, példaként történő említését elemi szinten sem tűrte a forradalom elfojtására épített Kádár-rezsim. Ez volt a legérzékenyebb pontja. S ha a tartalmában és működésében részletesen még mindig nem definiált és teljes mélységében még föl nem dolgozott három T vélelmezett működési körébe, bizonytalan kiterjedésű, föltételezett mezőjébe próbáljuk a jelenségcsoportot elhelyezni, mi is elbizonytalanodunk. Hiszen még a tudomásulvételig, a megjelenésig, a publikálásig sem engedték eljutni e műveket. Valójában nem tiltották, hanem likvidálták. Mindezt a késői Kádár-korban, annak is már a politikai föllazulást mutató legutolsó évében, a rendszerváltozás előszelében, 1989-ben. Nyugaton, akkor használatos fogalommal: a szabad világban, a magyar emigráció és az általuk megnyert politikai tényezők igyekeztek folyamatosan ébren tartani a forradalom emlékét, s ezzel összefonódva egy erős szovjet- (és keleti blokk-)ellenességet. A kádárista kultúrpolitikát leginkább éppen ez irritálta.
Az eddigiek fényében érdemes a - korábbi cikkem címét is utólag pontosítva, nemcsak, hogy elmaradt, de - megsemmisített kiállítás képanyagán újra végigtekinteni, valamint annak sorsával kapcsolatos írott dokumentumokkal megismerkedni.
Írta:Sümegi György
In.: betekinto.hu
Megj.: Fontos tudni, hogy a tervezett kiállítás képeiről készített fotók megtekinthetők http://www.betekinto.hu/en/node/173 weboldalon
1989. január 28. A Kossuth Rádióban elhangzik Pozsgay Imre bejelentése, hogy 1956 népfelkelésnek tekinthető, ezzel megkérdőjelezi a Kádár-rendszer létjogosultságát, mely az "ellenforradalom" koncepcióján alapult.
1989. január 28. A Kossuth Rádió adásainak átirata
A http://w3.osaarchivum.org/index.php?option=com_content&view=article&id=26 6%3Akossuth-1989-januar-28&catid=60%3Acat-a-kossuth-radio-adasainak-atirata&a mp;Itemid=359&lang=hu&lang=en
webcímen megtalálható az aznapi adások átirata. Érdemes végigböngészni és a 168 óra című műsornál Pozsgayt ( 44.o.) elolvasni. A dokumentum lementhető.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
Offline
