|
2015-07-10 18:55:23, péntek
|
| |
| |
Nehéz megszólalni a könyv olvasásának befejezése után. Az embert két gondolat egyszerre szólítja meg: emberfeletti és radioaktivitás.
Hetekkel ezelőtt kezdtem a könyv olvasásába. Voltak napok, amikor két oldalnál tovább nem jutottam, mert a megértéséhez először a lengyel történelmi háttérnek, majd a fizikai, kémiai folyamatokhoz szükség volt a többszöri olvasásra.
A könyvet Marie Curie kisebbik lánya, Eve Curie írta, 1967-ben nyomta az Alföldi nyomda Debrecenben, fordította Just Béla.
Madam Curie, egy szenvedő nemzet gyermeke szőke, lengyel szépségként már ifjúkorától harcolt hazájáért, igaz, kezdetben, iskolás korában, amikor a Mi atyánkat is az orosz iskola ellenőröknek oroszul kellett elmondani - belső lázadással. Édesanyja halála után Mania megingott hitében és a egész életében a tudományt állította mindenféle politika, vallás felé, mint egyetlent, ami minden erejével az emberiséget szolgálja.
A könyv gyermekkorát is leírja, a szerető otthoni légkört, megismerjük a gyermeket is, aki nagyszerű jellemmel, született intelligenciával, önzetlenséggel rendelkezik. Ez a tisztaság, a segítőkészség egész életén végigvonul. Az emberfeletti kötelesség és hivatástudat, a határtalan szolgálata a tudománynak magát állandóan háttérbe szorítva és a szerénység megakadályozta abban, hogy a diplomamunkája témája utáni radioaktivitás felfedezéséért a szabadalmat elfogadják második szerelmével, férjével, Pierrevel. Azt vallotta, hogy a népet tanítani kell, mint ahogyan tette ezt hazájában tanítónői idejében az egyszerű parasztokkal, mert a műveltség, a felvilágosodás előbb-utóbb meghozza az eredményét. Ez a tanítás soha nem lankadt, haláláig azon volt, hogy egyre több tanítvánnyal egyre nagyobb lépéseket tegyen a fizika és kémia területén, s az orvostudományban. Nem volt könnyű dolga a házasság alatt sem. Míg Pierre Curie fizikussal kutatta a titkokat, addig Marienek kellett cipelnie a házasélet összes terhét. Egyszerre volt fizikus, kémikus, feltaláló, tanár, gondoskodó háziasszony, feleség és anya. Mindez neki természetes volt, mintha úgy fogta volna fel a létezést, hogy azért él, hogy az emberiséget szolgálja minden erejével, s amit felfedez, megír, vagy létrehoz azért a természetnek kell hálásnak lennie, ezért nem fogadhat el járadékot, sem jutalmat senkitől. Csoda, hogy a Nobel díjat átvette a férjével karöltve!
A gyermekeit szabadságot adva nekik minden választásban hagyta emberré nevelődni, anélkül, hogy bármit is rájuk erőltetett volna. Terelgette titkon őket a tudomány, a zene, a sport felé, hogy egészséges felnőttekké váljanak. Nagy korukban barátnőkként éltek együtt, a lányok az amerikai útjukig fel sem fogták igazán, milyen hatalmas emberséget képvisel a világ megmentője, az édesanyjuk.
Marienek már 1910-ben felajánlották a Becsületrend lovagkeresztjét, de ő visszautasította.
Az első világháború idején nemzeti hőssé emelkedett. Kitalálta, hogyan lehet villany nélküli kórházak mellé röntgengépeket elhelyezni autók segítségével, hogy a rengeteg sebesült testét átvilágíthassák, pontosan látva a sérüléseket. Maga is egész nap szolgálatban állt, saját kocsival és röntgengéppel járta a kórházakat, szociális nővéreket tanított be. A röntgenkocsikat kis Curie-knek nevezik. Az egyébként félénk asszonykából hirtelen harcos és parancsoló fellépésű lény lett a háború
szolgálatában. Franciaország megbecsülése már nagyon késő érte, először mindig más országokban ismerték el forradalmi felfedezéseit. Megálmodta férjével még a laboratóriumot, ahol egyszerre kísérletezhet, oktathat, ami egy tudományos központ lenne. Maguk addig egy fabódéban mínusz fokokban tevékenykedtek, melyet hangárnak neveztek el.
Az új tudományos laboratórium, a Rádium Intézet, Curie Pavillon, ahogyan szerepelt a kőbe vésett felíráson Marie Pasteur szavait idézte 1914. júliusában, készen állott ekkor a jövő temploma:
,,Ha az emberiség javáért vívott küzdelmek meghatják Önöket, ha csodálják a távíró, a fényképezés, az érzéstelenítés és más bámulatos fölfedezések meglepő eredményeit, ha büszkék rá, hogy hazájuknak milyen nagy része van ezeknek a csodáknak a valóra váltásában, kérem Önöket, vegyék szívükre azoknak a hajlékoknak a sorsát, melyeknek a neve is sokatmondó: laboratórium. A jövendő, a bőség és jólét templomai ezek. Bennük növekszik, erősödik és javul meg az emberiség. Itt tanul meg olvasni a természet alkotásainak a haladás és az egyetemes béke alkotásainak könyvében, mert saját művei legtöbbször barbár, elvakult, pusztító alkotások..."
Madam Curie: ,,Mi a társadalom érdeke? Nyilván az, hogy a tudományos tehetségek fejlődését elősegítse. Vagy annyira bőviben vagyunk a tehetségeknek, hogy feláldozhatjuk a tudomány új ígéreteit? Inkább az a véleményem, hogy végtelenül értékes és ritka dolog, ha valakiben megvan minden, a tudományos pályához szükséges készség. Képtelenség, bűn volna, ha veszni hagynánk ilyen kincset, amelyre nagy gonddal kell vigyáznunk és a kibontakozás minden lehetőségét meg kell adni neki."
Leghőbb vágya volt, hogy a felszabadult Varsóban is legyen Rádium Intézet, melynek kivitelezését meg is oldotta a maga szerény és példamutató gondoskodásával.
A férje második szerelme volt. Első tanítónői idejében cserben hagyta a szegénysége miatt. Pierre elvesztése után mintha megfagytak volna az érzései, a szerelemről így vallott egyik levelében:
,,Azt hiszem - írja Eve-nek -, a leghelyesebb, ha erkölcsi erőnket az idealizmusból merítjük; ha így teszünk, vágyaink és álmaink magasröptűek lesznek, s mi mégsem válunk gőgössé. Azt is hiszem, önmagunkat csapjuk be, ha életünk magasabb céljait olyan viharos érzéstől tesszük függővé, mint a szerelem."
Az utolsó szó a tudományé, a bűnös halálában a rádium, melyet férjével együtt fedeztek fel. A nemesség, a szépség, a szerénység, a zseni, a szorgalom és szolgálat hatalmas úttörőjét veszítette el benne az emberiség.
Madam Curie életét pontosan elolvashatják a Wikipédiában, de egész életének leírását csodálatos természeti képekkel, jellemábrázolásokkal, megható részletességgel egyedül a könyv tárja elénk. Azt hiszem, az igazi földi nagyságnak életét mindenkinek meg kell ismernie.
2015. július 10. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Kohut Katalin |
|
|
|
|
|
Offline
