|
 1/1 oldal 
|
Bejegyzések száma: 8
|
|
|
|
|
|
2015-07-14 11:17:27, kedd
|
| |
| |
- Kopp,kopp! - kopogott a Szeretet a Harag szívkapuján.
- Ki az? - kérdezte a Harag.
- Én vagyok a Szeretet! - hangzott kintről a válasz.
- Mit akarsz tőlem? - kérdezte nem túl barátságosan a Harag.
- Tűnj innen, nincs szükségem rád! - rivallt a Szeretetre.
- Kérlek, ne küldj el, beszélgessünk! - kérte Szeretet a Haragot.
- Nekem semmi beszélni valóm veled, hagyj békén! - mordult Szeretetre a Harag.
- Ki bántott, kire haragszol ennyire? - érdeklődött kedvesen a Szeretet.
- Nem mindegy az neked! - förmedt a Harag a Szeretetre.
- Talán segíthetek, de kérlek csak egy kicsit engedj magadhoz közelebb! - kérlelte a Szeretet a Haragot.
- Hát, nem érted!? Senkivel sem akarok beszélgetni, s nincs szükségem senkire, hagyjál végre békén! - ordított most már a Harag.
- Jól van! Nem kérdezlek többet arról, hogy ki bántott, s mi szomorúságodnak, haragodnak oka, de szeretnék kérni tőled valamit! - mondta a Szeretet.
- Rendben, de ígérd meg, hogy utána békén hagysz, s elmész! - válaszolta a Harag, remélve, hogy végre lerázza magáról a hívatlan vendégét.
- Ígérem! - hangzott a felelet, miközben Harag egy lépéssel közelebb engedte magához a Szeretetet, aki így beléphetett szívkapuján.
Szeretet érezte a Harag lelkének mélységes fájdalmát, csalódottságát, de bízott abban, nem hiába kopogtatott be a Haraghoz.
- Nos! Amit kérnék tőled Kedves Harag, az nem más lenne, mint hogy bocsáss meg azoknak, akik ellened vétettek, akár szóval, vagy cselekedettel, s lépj tovább sérelmeiden!
- Miért kellene megbocsájtanom? Nem én okoztam a sok fájdalmat másoknak, hanem éppen fordítva történt! - értetlenkedett a Harag.
- Ennek több oka is van! Először is, mert Te jobb vagy azoknál, akik megbántottak! Másodszor, nem élhetsz örök életedben haraggal szívedben! S azért is, mert ha megbocsájtasz, akkor lelkedben újra lesz helye a szeretetnek, s képes leszel tovább menni az Úton, amit a Jóisten neked szánt. Tudom, nem könnyű! De ki ígérte, hogy az lesz? Hidd el, Mindenkinek megvan a maga keresztje, kinek ilyen, s kinek olyan! Még azoknak is, akik nem mutatják, s mosolyuk mögé bújnak. Hát, vegyél magadon erőt, bocsáss meg, merj változni, s változtatni gondolataidon, életeden! Hidd, hogy vannak, s történhetnek csodák, tárd ki szíved kapuját, s engedd a Fényt lelkedbe! Te döntesz, hogy kulcsra zárod szívkapudat, vagy tovább lépsz, s esélyt adsz az újrakezdéshez! Senki nem dönthet helyetted! Ehhez kívánok neked erőt, és tisztánlátást! - mondta a Szeretet kedvesen, majd egy lélekölelés után kilépett a Harag szívkapuján.
A Harag még jó ideig maga elé bámulva ült kedvenc foteljában, s csak töprengett az elhangzottakról, miközben mintha valami különös érzés kerítette volna hatalmába. Ő maga sem értette még, de érezte ahogy melegség árad szét lelkében.
Másnap reggel kinyitotta szívkapuját, engedte, hogy a Remény legfényesebb sugarai lelkébe hatoljanak, s újra mosolygott, míg a Szeretet előző este ott hagyott üzenetét olvasta, melyben ez állt : "Szeress, hogy mások is szerethessenek! "
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2015-07-14 11:05:41, kedd
|
| |
| |
Korán jött az őszi alkonyat. Mire nagyapa kifogta kocsija elől a lovakat és lecsutakolva az istállóba vezette őket, szinte teljesen sötét lett. Unokája, Ferkó, már ott türelmetlenkedett az istálló ajtajában. Szép csillagos este volt. Ilyenkor mindig csillaglesre indult nagyapa és unokája. Különös örömet jelentett számukra a csillagok nézése.
- Mondd csak, nagyapa, tényleg igaz, amit a múltkor mondtál: minden embernek van külön, saját csillaga?
- De még mennyire - válaszolt hamiskás mosollyal nagyapa-, ám csak annak a csillaga ragyog oly fényesen ott fenn az égen, aki itt a földön is sugárzó életet élt, és fényt árasztott maga körül.
- Fényt árasztani ? Úgy mint a szentjánosbogarak ? - csodálkozott az unoka.
- Nem egészen. Az ember tettei által válhat sugárzóvá, azzal, hogy másokat is hasonló cselekedetekre ösztönöz. Tudod, Ferkó, csillagnak lenni az Isten egén, ez a legnagyszerűbb dolog ezen a teremtett világon. A csillagok nappal magukba szívják a nap fényét, melegét, hogy aztán éjszaka kicsiny mécsesekként mindet a földre szórják.
Tulajdonképpen nekünk, embereknek is hasonló a dolgunk: Isten fényét felragyogtatni földi életünk során.
Míg nagyapa beszélt, tekintete izzott; mint a parázs, mintha két fénylő csillag ült volna szemében. Aztán hirtelen elhallgatott - most egész másra gondolt-, megfogta unokája kezét és csendesen csak ennyit mondott:
- Gyere, induljunk, hideg már az este.
Már jó ideje egyre rövidebbek lettek ezek az esti séták. Valahányszor Ferkó ezt megjegyezte, a válasz mindig így hangzott:
- Hiába, egyre fáradtabbak a lovak, már nem úgy húzzák a kocsit, mint régen.
Egyszer aztán nagyapa szokatlanul korán jött haza. Még a lovak csutakolása is elmaradt, pedig erre Ferkó emlékezete óta nem volt példa. Az alkony nagyapát már az ágyban találta. Arca lázban égett, szemei fényesen ragyogtak. Hamarosan megérkezett az orvos is, őt követte a tisztelendő úr. Nagyanya gyertyát gyújtott, mindenki csendben suttogott. Amikor a tisztelendő úr is elment, Ferkó észrevétlenül besurrant a szobába és az ágy szélére telepedett.
- Nagyapa, mi lesz a csillagokkal ?
- Én már csak egy karnyújtásnyira vagyok tőlük. De hadd lám, tudod-e még, hogy mi a csillag dolga ? - kérdezte suttogó hangon nagyapa.
- Hogy magába szívja a nap fényét és éjszaka a földre szórja.
- És az emberé ?
- Hogy Isten szeretetét szívja magába, és mint égen a csillag, itt a földön mások felé sugározza.
- Úgy van. Látom, jól megtanultad. Ne feledd sohasem! Minden ember Isten csillaga. Úgy élj itt a földön, hogy egyszer majd az örökkévalóság egén ragyoghass - hangzott nagyapa utolsó tanítása a csillagokról .
Azzal lehunyta szemét és elaludt. Hajnalban már nem kelt fel, hogy friss abrakot tegyen lovai elé, s közben megbámulja a csillagokat. Csak aludt, aludt... végtelen álomba merülten; csendben, békén, csillagmosollyal az arcán.
Ferkó szívén átsuhant a keserű fájdalom. Hosszú hetekig nem találta helyét. De aztán újra eszébe jutottak a csillagok és nagyapa szavai. Most már az ő csillaga is ott fenn ragyog, a földről égi pályára lépve.
Felnézett a csillagos égboltra. Néhány pillanatig kétségbeesetten keresgélt, már-már sírásra görbülő szájjal. Egyszer csak meglelte, amit keresett. Rátalált nagyapa csillagára, közvetlenül a Göncölszekér felett: ott ült a bakon, ostorral kezében...
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2015-07-14 10:56:36, kedd
|
| |
| |
Réges-régen állt egy hatalmas almafa egy házikó kertjében. A kisfiú, aki itt élt a szüleivel, minden nap kijött, hogy játszhasson alatta, körbe-körbe szaladgált, felmászott rá, letépett egy almát róla, megette és lefeküdt a fa árnyékában pihenni.
Nagyon szerette ezt a fát, szeretett vele játszani. Telt-múlt az idő, a kisfiú felcseperedett. Többé már nem rohangált, nem játszott a fa körül, nem mászott fel rá.
Egy napon a fiú visszatért a fához és látta, hogy az szomorú.
- Gyere és játssz velem! - kérte őt a fa.
- Nem vagyok én már gyerek, nem játszok már a fák alatt. - válaszolta. Szükségem van játékokra, hogy a gyerekeim tudjanak mivel játszani. Ehhez pénzre van szükségem, hogy megvehessem őket.
- Sajnálom, de pénzem az nincs. Viszont leszedheted az almáimat és eladhatod őket a piacon. Így szerezhetsz pénzt a játékokra.
A fiú nagyon izgatott lett. Felkapkodta a földről a gyümölcsöket, leszedte az ágakról is mind. A fa boldog volt, hogy segíthetett neki, viszont a fiút nagyon sokáig nem látta ezután. Elszomorodott. Egy kis idő elteltével a fiú visszatért hozzá.
- Gyere, játssz velem! - kérlelte a fa.
- Nincs időm rá. Mennem kell dolgozni, hogy eltartsam a családom. Szükségünk van egy házra. Tudsz nekem segíteni?
- Sajnálom, de nekem nincs házam. De, ha úgy gondolod, vágd le az ágaimat és építsd fel a házad belőle. - próbált segíteni neki.
A fiú így is tett. Levágta a fa összes ágát, hazavitte és felépítette a saját házikóját. Az almafa nagyon boldog volt, hogy segíthetett a fiúnak, és, hogy boldognak látta őt. Telt múlt az idő és megint csak magányos maradt. A fiú nem látogatta őt.
Egy meleg nyári napon aztán, a férfi visszatért. A fa borzasztóan el volt ragadtatva, és örült neki, hogy újra láthatja őt.
- Gyere és játssz velem! - kérlelte.
- Öreg vagyok már én a játékhoz. Hajókázni szeretnék már a családommal, nyugodtan pihenni velük és kikapcsolódni. Tudsz nekem adni hajót? - kérdezte.
- Használd a vastagabb ágaimat, készíts belőle hajót magadnak. El tudsz hajózni bárhová majd, boldog lehetsz.
Így is tett a férfi. Levágta a fa vastagabb ágait is és elkészítette a saját hajóját. Nagyon hosszú útra indult, kikapcsolódni a családjával.
Végül, amikor a fához visszatért a férfi, több év elteltével:
- Sajnálom fiam. Nincs már semmim a számodra. Nincsenek almáim. - mondta.
- Semmi baj. Nincsenek már fogaim, amivel meg tudnám őket rágni. - reagált a férfi.
- Nincsenek már ágaim, hogy fel tudj rám mászni.
- Túl öreg lennék én már ahhoz!
- Tényleg nem tudok semmit adni neked fiú, csak a törzsem maradt meg. - mondta könnyezve a fa.
- Nincs is többre most szükségem, csak egy helyre, ahol lepihenhetek. Elfáradtam a hosszú évek során. - mondta a férfi.
- Tökéletes! Az öreg törzsem a legjobb hely, ahhoz, hogy lepihenj az árnyékában. Gyere és ülj ide mellém. - ezzel a férfi leült. A fa boldog volt, és immáron örömében könnyezett.
Ez a történet mindenkinek szól. A fa jelképezi a szüleinket. Amikor fiatalok vagyunk, szeretünk velük játszani. Amikor felnövünk, elhagyjuk őket, csak akkor látogatjuk meg, megyünk ,,haza" hozzájuk, amikor szükségünk van rájuk, vagy amikor bajban vagyunk. Nem számít, mi történik, a szüleink örökké velünk lesznek, mindent megadnak nekünk, amit tudnak, hogy boldogak lehessünk!
Lehet, úgy gondolod, hogy a fiú kegyetlen a fával, de így viselkedünk mi a szüleinkkel. Nem értékeljük azokat a dolgokat, amiket tesznek értünk, csak akkor, amikor már túl késő!
Tanulság: Kezeljük a szüleinket szerető gondoskodással! Mert csak akkor fogod megérteni az értékét annak az üres széknek, ami ott áll a nappaliban, ha már nem lesznek. Nem tudhatjuk, hogy mekkora szeretetet adnak nekünk ők, addig, amíg nem leszünk mi magunk is szülők!
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2015-07-14 10:50:00, kedd
|
| |
| |
TANULSÁGOS TÖRTÉNETEK
Egyes történetek gondolatokat indítanak el bennünk, és általuk meghalljuk és felismerjük a tanulságot. Mindazt ami esetleg hiányzik belőlünk, vagy nincs eléggé elmélyülve cselekedeteinkben, gondolatainkban. Megismerjük az igazságot és változni akarunk Ezek változások pedig átformálják, jellemünket, életünket.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2015-07-14 10:43:26, kedd
|
| |
| |
TÖRTÉNET - MÁJUSI NYÁR, 38 ÉVES NŐ
Mese egy kislányról, akit cserbenhagytak
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy icipici kislány, még alig volt magasabb a kád pereménél. Egyszer a kislányhoz bement a fürdőszobába egy bácsi, aki gonosz dolgot csinált, bedugta a törölközőt oda a kislánynak, ahova nem szabad, és a bácsi nevetett. A kislány össze volt zavarodva, rossz volt neki, próbált megszabadulni a törölközőtől, de a bácsi csak nevetett.
A kislány aztán nagyobb lett, majd felnőtt, és néha váratlanul meglátta maga előtt ezt a képet, a szenvedő kislányt, de nem értette, hogy lehet az, hogy ő a kislány, mégis kívülről látja magát.
Aztán a felnőttnek egyre furcsább dolgok jutottak eszébe a kislányról: a bácsi mindig akkor ment be a fürdőszobába, amikor a kislány fürdött, leselkedett utána akkor is, amikor már nagylány lett. A bácsi sokszor mondott olyan szavakat, amiket a kislánynak nem volt szabad mások előtt mondania. A kislány nem értette a szavakat, de nagyon félt, ha ezeket hallotta. Amikor már nagylány lett, akkor rájött, hogy ezek csúnya szavak, káromkodások. A bácsi becenevet is adott a kislány egyik testrészének, amire a bugyit húzzuk, és mindig nagyon nevetett, ha ezt a becenevet kimondta. És sokszor mondta... Meg azt is, hogy jól meg kell mosni ezt a testrészt, és közben nevetett. A kislány még felnőttként is rettenetesen szégyellte ezt a nevet, ki se merte mondani mások előtt, mert belepirult, azt hitte, ez egy bűnös szó, egy titok.
Amikor a kislány nagyobb lett, a bácsi még más dolgokat is csinált: olyan megjegyzéseket tett a nagylány testére, amiket egy felnőtt nőre szoktak; néha ölébe vette a kislányt és szenvedő arcot vágott, hogy ettől neki fáj ott. A kislány nem szerette a reggeleket, amikor a bácsi álmából keltegette őt, mert simogatta a kislányt ott, akinek ez rossz volt. Sokszor már felébredt, tudta, hogy a bácsi jönni fog simogatni, de nem mert szólni, hogy nem akarja, csak feküdt tovább, mintha aludna, és belül majd szétvetette a düh. A kislány meg szörnyű kislány lett, mindig valami baja volt. Nőgyógyászhoz vitték, mert folyton fogta magát, hogy fáj neki... A felnőttek meg rászóltak, hogy nem szabad fogdosnia magát ott. A kislány nem tudott rendesen játszani a többi gyerekkel, ágyba akart bújni a fiúkkal. Elaludni sem tudott egyedül, mert rettegett a szörnyektől. Akkor még nem tudta, hogy a szörnyek valójában a felnőttek. A kislánynak pedig nagyon nehéz volt egyedül, mert egyszerre kellett szeretni a szörnyeket és félni tőlük. A kislány nagyon szerette a Kis Herceg meséjét, mert azt gondolta magáról, ő is másik bolygóról jött. És folyton csak királylányokat rajzolt, mert csúnyának és mocskosnak érezte magát, úgy szeretett volna királylány lenni.
Egy néni gyakran mondta a kislányból lett nagylányra, hogy egy ribanc, hogy undorító, meg azt, hogy úgy viselkedik, mintha pedofil lenne a bácsi, a nagylány meg nem értette, hiszen rá sem mert nézni a fiúkra, a pedofil szótól meg halálra rémült. Aztán a kislányból lett felnőtt talált egy fényképet a bácsiról meg magáról, és a képen rajta van, ahogy a bácsi fogja a kislány cicijét... Hát ez a kislány meséje, akivel felnőtt korában megint szörnyű-szörnyű dolgok történtek. Akkor is bántotta egy bácsi, egy másik, akinek az lett volna a dolga, hogy segítsen a kislányból lett nagylánynak. De addigra a kislányból szép nagylány lett, táncolt, énekelt, szavalt, és a bácsinak megtetszett a nagylány. Nem segíteni akart neki, hanem mást... Összetörte a nagylány szívét, aki nem táncolt és nem énekelt soha többé. De a verseket továbbra is nagyon szerette.
Most a kislányból lett felnőtt minden héten beszélget egy nénivel, aki elhiszi, amit a kislányból lett felnőtt mond. És segít a kislányból lett felnőttnek elhinni, hogy nem ő a szörny, nem ő a gonosz, hanem azok, akik bántották. Csakhogy a felnőttből sokszor előbújik a kislány is meg a nagylány is, és azt mondják a felnőttnek, hogy hazudik, hogy gonoszkodik, mert nem bántotta őket senki. A mesének még nincs vége, és senki nem tudja, hogyan fog végződni. A kislányból lett felnőtt nem tudja, hogy boldogan fog-e élni, amíg meg nem hal, vagy örökös félelemben, hogy megint cserbenhagyják...
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2015-07-14 10:29:08, kedd
|
| |
| |
NÉVTELEN 40 ÉVES, EGY PSZICHOTERÁPIA MARGÓJÁRA
Kedves Anya!
[...] Messziről kell kezdenem egészen a gyermekkoromtól vagy akár majd ahogy később írni is fogom, a te gyerekkorodtól. Sokáig azt hittem, hogy szép és boldog családi életünk volt, hogy az a természetes, hogy egy gyereket hamar felnőtté tesznek, felnőtti döntésekkel ruházzák fel, mint ahogy tettétek ti is ezt velem. Ahelyett, hogy játszottam volna felhőtlenül és szabadon, felnőtt dolgokat intéztem kicsi koromtól.
Bevontatok apával magatok közé egy egyensúlyozónak és nekem panaszkodtátok ki magatokat egymásról és nem egymás között beszéltétek meg a köztetek felmerülő nehézségeket. Nagyon nehéz volt ez nekem mint gyereknek, aki mindkét szülőjének igazat akar adni, nem akar választani közülük, a családi békét fenn akarja tartani. Sok területen szülővé vagy felnőtté tettetek, ezáltal elveszett a gyermekkor. A családi egyensúly záloga az én kezembe került és én belül majd összeroppantam a súlytól, a felelősségtől, miközben kívülről egy nagyon okos, intelligens, elvárásokat teljesítő jó kislány lettem. Az érzelmi szükségleteim nem lettek kielégítve, és amikor meghallgatásra, támaszra lett volna tőled szükségem, akkor nagyon sokszor a te életed vigasztalásába torkollott a beszélgetés, hisz én a szülőddé váltam szinte, aki támogat, meghallgat téged, konfliktusokat old, egyensúlyoz. Mivel nem lehetett rád, rátok haragudni, hiszen te is hozod azt a családi örökséget, hogy szülőre nem lehet haragudni, így a belső feszültségem egyre csak nőtt, nem tudtam kivel beszélni a bennem lévő dolgokról, igaz gyermekként majd később kamaszként még meg sem tudtam volna fogalmazni az érzéseimet, gondolataimat.
[...] A belső feszültségeim, rosszulléteim állandósultak, és amikor már csak a testemen keresztül tudtam jelezni, hogy valami nincsen rendben velem, akkor terápiás segítséget kértem, mely során az rajzolódott ki, hogy a szexuális fejlődésemben és a személyiségfejlődésemben a zavarok egy része abból keletkezett, hogy gyermekkoromban apa úgy ért hozzám, úgy nézett rám, olyan dolgokat tett, ami egy egészséges apa-lánya kapcsolatba nem fér bele vagyis szexuális tartalommal. A nevezzük úgy, molesztálás miatt és amiatt, hogy te sem voltál érzelmileg elérhető számomra, szülői védelem, támasz nélkül maradtam. A bizalom és a biztonság sérülése miatt nagyon nehézzé vált nemcsak a gyermekkorom, hanem a felnőttkorom is. A családi titkok őrzése és a család összetartása - most már látható - hogy felőrölte minden belső energiámat és elszigeteltté, magányossá, kétségbeesetté tett belül.
Szia apa!
Jó régóta nem beszéltem és találkoztam veled és most úgy érzem eljött az ideje, hogy mondjak valamit a távolmaradásom miértjéről. [...] Talán ez a történet, vagy ami most velünk történik, messze a múltba, vagy úgy 6-7 évtizedre nyúlik vissza, egészen a te gyermekkorodba. [...] Talán nehézségeket, fájdalmakat okoztak ott neked, és talán emiatt is okoztál te nekem fájdalmakat, nehézségeket, melyekről talán nem is sejted, hogy azok.
Nem tudtál olyan apa lenni, aki meleg, biztonságos, szeretetteljes légkört biztosít a gyermekének, aki megvédi, óvja a lányát és akire igazán fel lehet nézni. Miközben anyagilag igyekeztél nekünk mindent megadni, elhanyagoltad az érzelmi szükségleteimet. Gyermekként közös játékokra, igazi jó nyaralásokra és nagy őszinte, nyílt beszélgetésekre vágytam, ám ezek helyett egy titkokkal és titkolózásokkal teli családot kaptam. [...] Az ígérgetéseid, az, hogy gyakran nem lehetett rád számítani, a nyíltságod hiánya, az esti el-vagy félrevonulásaid, alkoholizálásaid csak fokozták a bizalom és biztonság hiányát bennem. Egy támasz nélküli, szomorú, elhagyatott és csalódott gyerek lettem, aki mások felé és saját maga felé is egyaránt őrízte a jó és problémamentes, boldog család látszatát.
Jött a kamaszkor, majd a 20-as éveim, jöttek a fiúk az életembe és én csak azt éreztem, hogy valahogy egyikőjükkel sem tudok igazán jól működni, együtt lenni mint nő, bár én nagyon küzdök, nagyon szeretném. Most már tudom, hogy folyamatosan kerestem bennük azt a biztonságot, amit gyermekként nem kaptam meg tőletek illetve tőled. A párkapcsolati majd egészségügyi problémák világítottak rá életemnek az egyik legnehezebb részére, ami hozzád kapcsolódik és amin évek óta dolgozom pszichoterápiában. Olyan dolgokat tettél velem, melyek megzavarták a szexuális fejlődésemet és a személyiségfejlődésemet egyaránt. A gyermekkori szexuális tartalmú érintések vagyis a molesztálás kihatott az egész életemre, meghatározta a férfiakhoz való viszonyomat. Zavarodott, kétségbeesett, férfiakban igazán bízni nem tudó nővé váltam, hisz neked, akinek meg kellett volna engem védenie, pont te bántottál. Ahhoz, hogy ezzel a szexuális bántalmazással és az egyéb családi sérelmekkel szembe tudjak nézni, el kellett távolodnom tőletek. Lelki segítséget kaptam abban, hogy az évtizedek alatt elfojtott haragom és dühöm feléd (is) felszínre kerülhessen és meggyászoljam mindazt, amit az életben ezáltal elveszítettem.
Nem lehet jó érzés olvasni ezeket a sorokat, de régóta fájdalomban élek és szenvedek attól, ami történt. Most azért írom le ezeket, hogy egészségesebbé válhassak, hogy a továbbiakban ne betegítsenek meg a rossz érzések és gondolatok.
[...]
A fenti sorok részletek azokból a konfrontáló levelekből, melyet annak a két embernek írtam, akik a szüleim, és akik erre jelenleg csak tagadással és csenddel tudnak reagálni.
S hogy hogyan jutottam el odáig, hogy megtegyek valami olyasmit, amiről egész eddigi életemben azt gondoltam, hogy elképzelhetetlen, nem bírnám ki és ők sem bírnák ki? Esetemben egy képzelt szép gyermekkor és egy hosszú terápia következménye mindez.
Én tényleg azt hittem, hogy szép gyermekkorom volt. Csak közben nem vettem, mert nem tudtam tudomást venni arról a széthasadt belső világról, ami bennem volt: egy tökéletes, szép és jó világ és egy rossz érzésekkel, gondolatokkal és furcsa testi érzetekkel teli világ, melyről beszélni nem lehetett, és amely fogvatartott évtizedekig. A tudattalan sejtés, mely sok-sok réteg alatt el volt nyomva, hogy talán történt valami nehézség velem, és talán az valami szexuális jellegű, és talán ehhez az apámnak is köze lehet. Veszélyes gondolatok lettek volna ezek, ha előtörnek, de hát az én lelkem csírájában fojtotta el ezeket, így hát alig-alig tudtam róluk. Ellenben nem voltam jól, nem haladt előre az életem és nem tudtam miért. Kisebb testi bajok és egy jeles születésnap környékén végül segítséget kértem egy pszichoterapeutától, akiről annyit hallottam, hogy ,,ő tényleg jó". Elkezdtük a közös munkát, messziről indultam, párkapcsolati nehézségeket, majd szülőkkel kapcsolatos nehézségeket és a ,,remény/te/lenn"-séget hoztam a terápiába. Ha másképp nem jött ki valami belőlem, jöttek az alkotások- rajzok, agyagfigurák- amelyek beszéltek, helyettem is. A sok formátlan színből, formák, alakok képződtek hosszú órák alatt. Jöttek az agresszív, véres fantáziák lenyomatai a képeken és kezdett a bennem lévő másik világ is megjelenni. Lehetett végre haragudni, még ha nem is tudtam megmondani, hogy kire, lehetett az alkotásokban az agressziót megjeleníteni, ami oly régen el volt temetve, csakúgy mint az a 4-5 éves kori kislány énem, akit valami vagy valaki bántott és ettől az szinte meghalt bennem. Elértünk addig a terápiában, ameddig a lelkem bírta, időközben lett egy párkapcsolatom, amiből házasság lett és a munkahelyi létemben is változás állt be, így véget ért a terápiás kapcsolat.
Eltelt egy pár év mely egy bizonytalan eredetű súlyos betegséget, nagy szorongásokat és egy egyre romló házasságot hozott. Amikor a testi-lelki zűrzavarból már nem láttam ki, életválság címen újra terápiás segítséget kértem ugyanott. Innentől kezdve mi egy 4-5 éves kori vagy akkor kezdődő molesztálással vagyis szexuális bántalmazással kezdtünk foglalkozni, mert a korábbi terápiás élményanyag ezt mutatta, de én ezt sokáig nem tudtam tudomásul venni. Ez a terápiás fázis egy a korábbinál intenzívebb kapcsolatot, mélyebb megismerést hozott a hosszabb találkozások által. Hihetetlen élmény volt, hogy valaki a végzettségei révén érti nemcsak a lélek, hanem a test történéseit is. Ez sokat segített az évek óta kiderítetlen testi problémák kezelésében, megértésében, illetve a terápiás folyamat előrehaladásában, hiszen a test helyett a történések egyre inkább a lelkemben zajlottak és egyre mélyebbre és mélyebbre jutottam. Megjártam a lelkem poklát, gyermeki, regresszív, kiszolgáltatott állapotba kerültem és egyszer csak nem lehetett többé nem tudomást venni arról, hogy bántalmaztak és hogy ez a bántalmazó személy az apám volt. És amikor megláttam a terapeutám szemében a saját szenvedésemet, amiről addig nem nagyon tudtam, elkezdtem összekapcsolódni azzal a bántalmazott kislánnyal, akit eltemettem magamban. Innentől kezdve még intenzívebben jelent meg a harag és az agresszió és a terapeutám kibírta az éktelen, ijesztő, tomboló vad haragomat, dühömet, sőt bátorította az egészségesebb működésemért. Számos terápiás óra után hálát adtam azért, hogy van valaki, aki tényleg érti és érzi, amit mondok, sőt azt is, amit nem, amit csak gondolok, vagy amire még gondolni sem merek. Hosszú évtizedek után valaki érthetővé teszi a belső káoszt. Mint egy jó ,,anyamadár" megemészti a nehéz falatot és úgy adja vissza, emészthető formában a valójában szinte megemészthetetlen, felfoghatatlan tartalmat. És ezáltal megtart engem és a nehezebbnél nehezebb, elviselhetetlenebbnél-elviselhetetlenebb érzéseimet, akár a halállal kapcsolatos képeket, gondolatokat. És állást foglal, és egyértelműen mellém áll, a bűnöst nem mentegeti, a bántalmazást elítéli. Fáradhatatlanul százszor és ezerszer elmondja - hisz jól ismeri a bántalmazás jelenségét -, hogy ,,nem maga a hibás", ,,mindig a felnőtt a felelős, nem a gyerek" mire talán átjutott valami hozzám, hogy nem én vagyok a rossz, hanem az ami történt velem, és aki tette ezt velem.
Időközben ritkítottam majd megszakítottam a szüleimmel a kapcsolatot, hogy szembe tudjak nézni ezzel a traumával és a gyermekkorommal, és azzal, hogy mit veszítettem el ezáltal hiszen a közelükben maradva nem lett volna esélyem erre. Nagyrészt végigmentem a Mérgező szülőkben (írta: Susan Forward) leírt fázisokon. Megéltem azt, hogy nem vagyok egyedül, hogy van valaki, akire számíthatok. Mikor pedig kidühöngtem magamat, akkor gondolkodtam el azon, hogy most már esetleg lehetne valamit mondani a szüleimnek erről az egészről. Hisz fél életem rááldoztam erre a traumára, kötött a családi lojalitás, de az életem másik felét nem szeretném erre elvesztegetni. Ekkor születtek a konfrontáló levelek.
Szóval évek óta rakosgatom életem puzzle-jét, jó pár darab a helyére került és persze vannak, maradtak lyukak is. A teljes képhez hozzátartozik, hogy a terápiás kapcsolat mellett mások is segítettek: egy férj, aki támogat, egy csak nemrég beavatott testvér, aki hisz nekem és mellémáll, egy-két közösség, egy-két jó orvos, gyógyító és kutyák (éltükben és holtukban egyaránt). Ez egy nagyon lassú folyamat, melyben a változások is csak lassan indulnak el és szinte alig észrevehető módon. A lelki tünetek mellett a testi tünetekkel is kellett valamit kezdeni, ehhez számos testtudatosító mozgásos módszert alkalmaztam, igénybe vettem és veszek, hisz az ezekkel való birkózás még most is feladat.
Összességében szembenéztem az érzelmi elhanyagolás és a szexuális bántalmazás következményeivel egy biztonságos és támogató hosszú terápiás kapcsolatban, mely által közelebb kerültem magamhoz, másokhoz és reményt kaptam.
Feldmár András azt mondja, ha bántalmaztak keress egy tapasztalt jó terapeutát. Nem tudtam, hogy bántalmaztak, nem kerestem bántalmazásban jártas terapeutát, de találtam vagy kaptam. Hálás vagyok érte.
Ez tehát az én hosszú terápiám rövid története. És mivel ez a kapcsolat lassan a végéhez ér, ezáltal ez egyben egy terápiás búcsúajándék is. Neki. És magamnak.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2015-07-14 10:08:43, kedd
|
| |
| |
A kutya tehet mindenről!! A"zenélő ház titka".
"Szorul a hurok a tizenöt éve zenélő ház körül"
"Tizenöt évig hangszórókból sugárzott egy ismétlődő operarészletet napi tizenhat órában a szomszédainak egy párkányi asszony, aki néhány napja szünetelteti a muzsikaszót az elértéktelenedett ingatlanokban lakó idegroncs helyiek legnagyobb örömére. A pillanatnyilag nem létező ügyben hozott önkormányzati határozatot a héten kézbesítik a nőnek. A történet tanulsága az, hogy Al Caponét adócsalás miatt zárták börtönbe.
A zene mindenkié.
Az emberek viszont önzőek. Elég csak körbenézni a helyi viszonylatú járatokon: mindenki fejhallgatón hallgatja a számokat. Van viszont egy önzetlen asszony a szlovákiai Párkányban (Sturovo), Nothart Éva, aki igyekszik továbbvinni a kodályi gondolatot, de megvetés, ellenkezés, népharag, sőt, legújabban önkormányzati eljárás a hűtlen társadalom, a barbár világ reakciója a kezdeményezésére.
Nothart Éva ugyanis a villanyszámláját, eszközeit nem kímélve immár közel 15 éve zenével szórakoztatja szűkebb lakhelye, a Kossuth utca lakóit. Néhány nappal ezelőttig reggel hatkor csendült fel a muzsika az ablakba kitett hangszórókból, a kulturális misszió mindennap este tízig tartott, legyen az egy hétköznapi péntek, karácsony vagy húsvét. Ráadásul az asszony a tevékenységét a reklámpszichológia egyik nagy felismerésére, az ismétlés fontosságára alapozta, ezért ugyanazt a zeneművet - Verdi A trubadúr című operájának egyik részletét - adta Placido Domingo interpretálásában, reggeltől estig.
Mégis, ahogy tapasztaltuk, van a Kossuth utcának több lakója, akik nem tudják, melyik műből származik a részlet. Ehelyett alvászavarra, pszichés problémákra panaszkodnak, meg arra, hogy a környéken eladhatatlanok az ingatlanok, de még nyári szállásnak sem kiadhatók, olyan a hely híre. Ezek az emberek elfelejtik azt a tényt, hogy az elmúlt 15 évben egyetlen fillért sem kellett vekkerre költeniük, ha nem hat óra előtt kellett kelniük.
A Kossuth utca ugyanakkor ablakgyári bemutatóközpont is lehetne, ugyanis aki tehette, hangszigeteltre cseréltette a nyílászárókat, az egyik közeli szomszéd pedig befalaztatta az oldalablakait. Amikor odaérkezünk, nincsen sziesztaidő, de lehúzott redőnyöket látunk a zenélő ház közelében, az is segíti a zajszigetelést. A szomszédok közül kevesen állnak szóba velünk, mert félnek Nothart Évától.
Egyszer a hölgy például lekurvázta az egyik utcabéli lányt, amire a megrökönyödött apa száján kicsúszott, hogy felrobbantja a nő házát. A dologból bírósági eljárás kerekedett, életveszélyes fenyegetés miatt, de voltak itt rágalmazási és egyéb ügyek is, a tulajdonosnak a szomszédok szerint kemény ügyvédi háttere volt, és mindenkit megtámadott, aki szót emelt a zene ellen. A lakók a hőskorban próbálkoztak ezzel-azzal, volt, hogy elvágták az elektromos vezetéket, volt, hogy együtt csengettek be a Kossuth utcai zeneakadémia ajtaján, de Kodály Zoltán követője soha nem nyitott ajtót nekik.
Éjszaka vásárol, a határ túlsó oldalán
Nekünk sem, az ötven körüli nő a szomszédok szerint nem mutatkozik, a vásárlásait is éjszaka, a Duna túlpartján lévő Esztergom egyik nagyáruházában intézi, nehogy összefusson a földijeivel. Egész nap nem mozdul ki, korábban bútorüzlete volt, Szabó Jenő polgármester szerint most abból él, hogy üzlethelyiségeket ad ki.
A házat ipari kamerák figyelik, így az sem megoldás, hogy besurran valaki a kertbe, és kiiktatja a hangszórókat,
mert az alapesetben is birtokháborítás - mondja az egyik lakó. Az utca túlsó felén, ahová már nem hallatszik el a népművelő muzsika, bátrabbak az emberek, egy rózsákat ápolgató idős férfi azt mondja, ő bizony felgyújtaná a házat, ha közelebb lakna. Kiderül az is, hogy a férfi nem hallott a robbantós sztoriról.
A kutya tehet mindenről
A zenekultúra ilyetén terjesztésének ellenzői azt is elmondják, hogy a történet a szomszéd kutyája miatt kezdődött: Nothart Évát zavarta az ugatás, ezért vetette be Domingót. A zörejekkel, sípolással megbolondított zene torzításig erősítve szólt, a néhány száz méterre lévő tízemeletes panelsorig is elhallatszott, és vissza is verődött onnan. Az ominózus eb már nem él, de kertvárosban vagyunk, lakik itt még néhány. A zene tehát maradt, az utca lakói hiába gyűjtöttek aláírást, fordultak a parlamenti képviselőhöz, nem történt semmi.
Mégpedig azért nem, mert a muzsikáló asszony betartja a csendrendeletet (este tíz után és reggel hat előtt nem szól a zene) és a hangerősségre vonatkozó előírásokat is.
A kialakult patthelyzetet csak a művelődni vágyók (egyesek katasztrófaturistának nevezik őket) élvezték,
szorgosan látogatva a Kossuth utcai koncerthelyet.
Igazuk volt, minden városnak lehet temploma, kiállítása, híres épülete, étterme, de zenélő háza csak Párkánynak van.
Pontosabban csak volt, mert az asszony a múlt héten beszüntette a muzsikaszót. Nem tudni, miért, de aznap, amikor a köztársasági elnök, Andrej Kiska ellátogatott Párkányba, és a házhoz is elment. Be ő sem jutott, de megígérte a helyieknek, hogy megpróbál segíteni a helyzeten. Azóta egy
óvatos örömünnep
az élet a Kossuth utcában, a helybéliek nem akarják elhinni, hogy ez így marad. Tudja, milyen nagy szó hallani a madarak csicsergését? A szél zúgását? - kérdezi az egyik szemben lakó szomszéd. És a kutyaugatást? - kérdezek vissza. Jaj, ne is mondja, emiatt most nagyon izgulunk - válaszolja.
A ház tulajdonosa nem elégedett meg a több mint tizennégy éve tartó népművelői tevékenységgel, két hónappal ezelőtt egy családot költöztetett az udvarába Kassáról, a hírhedt roma gettóból, a Luník IX-ből. Az ötgyerekes házaspár azóta egy, a ház mellé felállított, ablaktalan, semmilyen komfortfokozattal nem bíró fabódéban tengeti az életét. A család azért érkezett, hogy vigyázza a házat.
Most az udvaron ücsörögnek, mert a tikkasztó hőség elviselhetetlen a kalyibában. Eredetileg úgy volt, hogy a házba költözhetnek, de ez nem történt meg. Be sem mehetnek, csak arra az időre, amíg vizet vesznek magukhoz.
Érződik rajtuk némi félelem, kérdéseinkre szűkszavúan válaszolgatnak, úgy tudják, az asszony elköltözött Budapestre, a fiához.
Aztán gyorsan szedelőzködnek, és sietősen útnak indulnak, azt nem mondják meg, hová. Nothart Éva további harminc roma beköltöztetését tervezi, mint arról blogjában ír, a házát, vagyonát fogják őrizni, “a párkányi agresszív bolondok miatt".
Betörték az ablakát
A szlovákiai Új Szó című lap értesülése szerint (a linken fotó is látható a nőről) az asszony meglátogatta a dunaszerdahelyi Karcsai úti szükséglakásokban élő romákat, hogy újabb lakókat toborozzon, ott azonban felismerték, és bedobták az autója ablakát.
A belvárosban sétálgatók közül szinte mindenki tud a zenélő házról, zömük nevetségesnek tartja, hogy egy ember miatt százak szenvednek hosszú évek óta. Találkozunk egy nyolcvanéves hölggyel is, aki egy árnyékos padon piheg, mert otthon a panelban meg lehet főni. Ő nem hallott a zenélő házról, de azt mondja,
ötvenéves koráig mindene volt a zene, ha egy nap nem táncolhatott, másnap rosszul érezte magát.
Ekkor már biztosak vagyunk benne, hogy tényleg nem hallott a Kossuth utcai házról.
A tavaly ősszel megválasztott párkányi polgármester, Szabó Jenő szerint az egész várost zavarta, még ha csak áttételesen is, a hangszórós épület. A városháza sokáig szomszédok egymás közti perpatvaraként kezelte az ügyet, azt várva, hogy a megoldás az érintett felek között szülessen meg. A zeneszó miatt magánvádas bírósági ügy is indult, de ez sem oldotta meg a helyzetet. Nothart Éva tulajdonképpen minden előírást betartott, így jogi úton nem lehetett a helyzetet megoldani.
Vissza a nyugodt állapotot!
Emellett mindenkit beperelt, akit tudott, tehát ha valaki szót emelt ellene, rövidesen a bíróságon találta magát, mint alperes. Meg is lett ennek az eredménye, a lakók csendben tűrtek. Nothart Éva időközben kijelentette, hogy ha Szabó Jenőt választják meg polgármesternek, akkor hajlandó tárgyalni a probléma megoldásáról, illetve a ház - önkormányzatnak való - eladásáról. Választási győzelme után Szabó Jenő felvette vele a kapcsolatot, a levelezésen azonban nem jutottak túl, a nő a személyes találkozóra nem ment el, végül pedig a levelekre sem válaszolt.
Április végén elővették az összes ügyét. Hivatali eljárás indult ellene, miután a szomszédok az önkormányzathoz fordultak,
,,a nyugodt állapot megbolygatására" hivatkozva.
Ebben az esetben a polgármester kötelezheti a polgárt arra, hogy állítsa vissza ezt a nyugodt állapotot - magyarázza Szabó Jenő. Behívta magához az érintetteket, de a zenélő ház tulajdonosa nem jelent meg a tárgyaláson. Az ügyben végül határozat született, ebben a polgármester felszólítja Nothart Évát, hogy állítsa vissza a nyugodt állapotot. A határozatot ezen a héten kézbesítik az asszonynak. Konkrét rendelkezések, például, hogy szerelje le a hangszórókat, vagy halkítsa le a muzsikát, nincsenek a verdiktben, ami ingoványos talaj lehetne jogértelmezési szempontból, de hát ugye az asszony múlt héten beszüntette a zenélést.
A polgármester szerint a nő célja a bosszantás, valószínűleg ezért hívta a háza melletti viskóba a kassai romákat, ez azonban rossz döntés volt. Kiment ugyanis a szociális hivatal megvizsgálni, hogy a romák megfelelő körülmények között laknak-e, kiment az építésügyi hivatal tanulmányozni, hogy a kunyhó (ami egyébként pozdorjalemezekből áll) teljesíti-e a műszaki előírásokat, alkalmas-e arra, hogy ott emberek lakjanak. A válasz minden felvetett kérdésre nem volt, ezért harmincnapos határidejű felszólítást kapott arra, hogy tegye rendbe a kifogásolt dolgokat.
Benne volt a szeszcsempészetben
A harminc nap még nem járt le. Nothart Éva ellen egyéb magánkezdeményezésű eljárások is folyamatban vannak. Az egyik lakó szerint mindegy, milyen ügyben marasztalják el az asszonyt,
az a lényeg, hogy végre történjen valami. Tudja, mint Al Capone esetében. Fülig benne volt a szeszcsempészetben, de végül csak adócsalásért tudták elítélni.
A polgármester szerint a hölgy egyre inkább azt érzi, hogy már nincsen olyan kényelmes helyzetben, mint az elmúlt tizenöt évben volt. Ez lehet az oka annak, hogy legújabban azt állítja, elköltözött a városból. A szomszédok és Szabó Jenő szerint viszont nem költözött el.
Egy dolog biztos: ha a muzsikaszó újra elindul, akkor az önkormányzat bírósághoz fordul. Nothart Éva szerint a zene addig nem szól majd, ,,míg a romák hajlandóak itt lakni ezek között a párkányi agresszív bolond szemét söpredékek között, és őrzik a házam, vagyonom."
Kodály Zoltán szavai jutnak eszünkbe:
Aki zenével indul az életbe, bearanyozza minden későbbi tevékenységét, az életnek olyan kincsét kapja ezzel, amely átsegíti sok bajon. A zene tápláló, vigasztaló elixír, és az élet szépségét, s ami benne érték, azt mind meghatványozza." |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/1 oldal
|
Bejegyzések száma: 8
|
|
|
|
2015. Július
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
159 db bejegyzés |
| e év: |
2826 db bejegyzés |
| Összes: |
16396 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 731
- e Hét: 3807
- e Hónap: 7149
- e Év: 59857
|
|
|
Offline
