Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / Honoré de Balzac / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Attila halála
  2015-07-15 22:30:25, szerda
 
 




ATTILA HALÁLA


A sors mintegy ellentéteűl a sok szerencsétlenségnek, melyet fegyverei az emberi nemre árasztottak, akkor szakitotta el élete fonalát, a mikor magát a legboldogabbnak hitte.
Attila épen midőn a fejedelmi Ildikóval lakodalmát ülte, a 453. év tavaszán, bevégezte pályafutását. Mondják, hogy a menyegzői ünnep alatt határtalan ivásnak adta magát. A fakupa, melyet pohárnoka töltögetett, szokottnál gyakrabban telt és ürült, s midőn Attila belső termeibe vonult, fejét a mámor környékezte, szemei meg álmosan lecsukódtak. Másnap reggel nem látták őt kijönni; sőt a nap nagy része is minden nesz nélkül múlt el. A palotaőrök végre nyugtalankodni kezdenek, kiáltoznak; de szavaikra senki sem felel. Betörik a hálószoba ajtaját s ekkor iszonyú jelenet tárul eléjök. Attila élettelenül fekszik ágyán, fejét vértócsa veszi körül s ágya mellett könyben úszó szemekkel áll a szépséges Ildiko. Hiába költögetik, nem mozdul; teste jéghideg. Pár pillanat múlva a fájdalom rémes hangja zúg végig a palotán; a hunnok kétségbeesésükben hajukat tépik, némelyek orczájukat tőrrel hasogatják. Mindenfelé mint a villámcsapás terjed el a hír, hogy a hunn király nincs többé, - Attila meghalt.
Hirtelen halála természetesen különféle hírekre szolgáltatott alkalmat. Állították, hogy alvó férjét Ildiko ölte meg egy tőrdöféssel. Némelyek azt is hozzátették, hogy e merénylet Atius műve volt. E híresztelések azonban a komoly valósággal szemben maguktól összeomlanak, ha tudjuk, hogy azoknak csak a száz esztendővel később írt Marcellinus adott krónikájában kifejezést.
A nagy uralkodó halálát életéhez méltó pompával egybekötött temetés kisérte. A királyi palota kapuja elé nagy selyem sátort állítottak fel, melyben díszes ravatal fogadta be tetemeit. A gyászszertartást nagyszerű lovagjátékok nyitották meg, melyeken a legelőkelőbb hunn vitézek vettek részt. Ugyanekkor megzendült a hunn költők gyászéneke, melyet a gót hagyomány Jordanisnál tartott fönn, s melynek tartalma a következő volt: «A legnagyobb hunn király, Attila, Mundzuk fia, a legvitézebb népek ura, előtte hallatlan hatalommal egymaga bírta Scythia és Germánia birodalmait. Számos városokat elfoglalva, megrémítette mind a két római birodalmat, s midőn azok remegtek, hogy maradványaikat is zsákmányra bocsátja, meg hagyta magát kérelemmel engesztelni s évenkénti adót vett. Miután pedig mindezt a szerencse különös kedvezésével véghez vitte, nem ellenség közt, sértetlen nemzete kebelében, legkisebb fájdalom nélkül halt el. Ki mondja hát ezt halálnak, melyért senkinek sem lehet megtorlást követelni?» A hadsereg, mely a sátor körül kört képezett, e gyászéneket bánatos fájdalommal ismétlé. Ezután a nagy király testét egymás után három koporsóba zárták; az első arany volt, a második ezüst, a harmadik vas; ezzel akarták mintegy jelezni azt, hogy a hatalmas uralkodó mindent bírt. Hogy pedig sírja örök időre titok maradjon, a szolgákat, kiket sírásókul alkalmaztak, egytől-egyig megölték. A temetési szertartásokat nagyszerű halotti tor követte, vagyis Jordanis kifejezése szerint sztrava, mely szót ez az író a szlávoktól hallotta s a hunoknak tulajdonította.
Ez éjjel Marcianus császár - úgy beszélték - álmában egy széttört íjjat látott; önként kínálkozott a magyarázat, hogy ez íjj a hunnok hatalma volt, mely Attila halálával valóban megtört.
Mint egy fényes meteor, mely száz, vagy inkább ezer esztendőben egyszer remegteti meg a világot, egyszerre, hirtelen, s az emberi előitélet véres háborúkat és elemi csapásokat jósol nyomában, úgy tűnik fel e nagy ember megjelenése. Ugyanazon ural-altáji népcsalád, mely Attilát küldte a világra, nyolcz század múlva Dsengisz-khánt, egy ezredév múlva Timur-Lenket szülte az emberiség nem kisebb veszedelmére. Nem is lehet Attila jelentőségét felfogni, ha váltig nem hangoztatjuk, hogy ő minden ösztönében ázsiai s népének, mely még jóformán teljesen nomád életet élt, korlátlan feje volt. Éleslátása sohasem terjeszkedett túl népének veleszületett ösztönén; de nem is tudta attól magát, s még kevésbbé nemzetét függetleníteni. Egyéniségében volt valami megfoghatatlan, mely úgyszólván természetfölötti módon ragadott meg mindenkit. Környezetét, láttára, néma rettegés szállta meg. Azonban ez nem a keleti ember félelme volt a fölötte zsarnokoskodó főnök iránt, hanem szinte vallásos tisztelet, milyet az ember magasabb lény iránt érez. Itéleteit, szavait, sőt egyetlen tekintetét, melyet előkelőbb emberei lestek, hallgatag fogadták s vakon teljesíték, mint valamely változhatatlan végzet törvényét. Despota volt, de csak annyiban, a mennyiben ez népére nézve természetes- és szükségesnek tetszett, egyébiránt jóságos és igazságos. Különben hogy biztosíthatott volna magának oly hűséget és ragaszkodást, minővel még rómaiak és germánok is viseltettek iránta? Szigorú igazságérzete különösen akkor lép előtérbe, midőn a nélkül, hogy az eléggé indokolt harag szenvedélyétől vakon elragadtatva, az ártatlan Maximinust el tudja választani a bűnös Vigilastól, s az árúlóban is tiszteletet tanúsít a nemzetek joga iránt.
Nem is faragatlan barbárt kell ő benne látnunk; ellenkezőleg, ép érzéke volt a műveltség iránt. Innen van, hogy a képzett férfiakat nagyrabecsülte, sőt ezek egyikét legfőbb és legbizalmasabb miniszteréül választá. Udvarát, melyben igen kifejlett szertartásokkal találkoztunk, fejedelmi fénynyel vette körül; azonban a mi egyéniségét illette, mindenben a pusztai egyszerűségnek adott elsőséget.
A császárokhoz való viszonya merev, igazságtalan, sőt durva volt; ez ama lenézésnek volt az eredménye, melylyel hatalomérzete büszke tudatában gyöngeségükre és világuralmi igényökhöz s büszkeségükhöz mérten szánandó voltukra alátekintett. Politikája, ázsiai természetéhez híven, a fegyveres mérkőzésnél, melyhez csak végső szükségben folyamodott, többre becsülte a cselszövényt és az ürügyeket.
Annyi bizonyos, hogy egyike volt a legnagyobb hóditóknak.

Link








Attila az európai hunok utolsó és leghíresebb fejedelme. Az időszámításunk szerint 406 körül született Mundzsuk fiaként, aki a magyar mondákban Bendegúz néven szerepel. Attila kora egyik leghatalmasabb birodalmát uralta 434-től haláláig. Birodalma Közép-Európától a Kaszpi-tengerig és a Dunától a Balti-tengerig terjedt.

Az ötödik század derekán járunk. A római birodalom kettészakadt, a világ urai a hunok. Attila király birodalma beláthatatlanul hatalmas: a Volgától a Rajnáig terjed.

Mind a Kelet-, mind a Nyugatrómai Birodalom rettegett ellenfele volt. A Balkáni térséget kétszer is megszállta, s a második elfoglalásnál magát Konstantinápolyt is körülzárta. Nyugaton egészen Orléans-ig menetelt. A fővárosából, Ravennából űzte el III. Valentinianus nyugatrómai császárt 452-ben. Bár a birodalma vele elenyészett és maga után szinte semmit nem hagyott, Európa történelmének legendás alakjává vált.

Gárdonyi Géza: A láthatatlan ember

" A láthatatlan ember.." - Gárdonyi Géza

A történet röviden: " Az embernek csak az arca ismerhető, de az arca nem ő. Ő az arca
mögött van. Láthatatlan. Egy leány tanított erre engem.." - mondja Gárdonyi.







 
 
0 komment , kategória:  Történelem  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2015.06 2015. Július 2015.08
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 40 db bejegyzés
e év: 469 db bejegyzés
Összes: 4830 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1253
  • e Hét: 9490
  • e Hónap: 36113
  • e Év: 173485
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.