|
2015-10-17 22:50:08, szombat
|
| |
| |
Mihail Lermontov
A SELLŐ
Sellő lebegett telehold idején
a folyón, csupa hold, csupa fény,
s fröcskölte a holdig a kék legen át
az ezüstszinü hab taraját.
Görgette a víz, forgói felett,
tükrében a fellegeket,
s dalolt a leány és a víz, meg a part
hullámoztatta a dalt.
Dalolta: ,,A mélyben, a felszín alatt
ott ég igazán csak a nap,
odalenn legelésznek aranyhalaim
kristálypaloták falain;
S odalenn az ezerszinü, lágy fövenyen,
- sürü nádtorzs védi hiven -
ott alszik a víz-lesodorta vitéz,
idegen táj küldte vitéz...
Fésüljük a sűrü, a gyűrü-haját
ezer égszinü éjjelen át,
s délben az ajkait és a szemét
csókoljuk, oly csodaszép.
De a lángtarajú vágy csókja hiú:
csupa jég, csupa csönd a fiú,
hiába lesem, keblemre veszem,
nem száll lélekzete sem."
Ime, így dalolászta a bús habon át
a titokteli lány a dalát,
s forgatta a víz, örvénye felett
tükrében a fellegeket.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
Offline
