Belépés
kohlinka.blog.xfree.hu
Lehet, hogy fentről többet látni, de a jajszó már nem hallatszik olyan élesen. Szendrei Klaudia
1958.03.07
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 4 
Márai Sándor: A meglepetés
  2015-11-11 21:38:16, szerda
 
 

És úgy kell írni, mint aki nem tudja, hogy a következő mondatnál mire ébred. (Élni is így kell; a kettő ugyanaz.) Nem lehet ,,tervszerűen" írni; sorsunk sem ,,tervszerű". Csak az az írás tud igazán megérinteni, alakítani, csak az az írás tud hatni reám, tud alkotni, amelyen érzem, hogy megszállottságban, félájult és áhítatos készenlétben került papírra. Csak az az írás méltó emberhez, melynek minden során érzik a meglepetés: a létezés és a teremtés meglepetése, valamilyen félelmes várakozás. Ez az írás, mely alkot, mely kezdetben volt, mint az Ige. A többi csak irodalom.
 
 
0 komment , kategória:  Emberi bölcsesség és ami marad  
Márai Sándor: Aprés
  2015-11-11 21:36:39, szerda
 
 

Egy perccel azután, hogy befejeztem a könyvet, mely életem, egészségem, idegeim, boldogságom, szabadságom, időm teljességét követelte nyolc hónapon át, különös zavart érzek. Úgy érzem magam, mint aki megszabadult végre zsarnokától és kínzójától, felszabadulást érzek, óvatosan ujjongani és kurjongatni szeretnék, mert végre, végre nem kell éjjel és nappal ugyanazzal a rögeszmével és kényszerképzettel foglalkoznom, végre kitekertem a nyakát és megszabadultam tőle, rabtartómtól és porkolábomtól, hóhéromtól és kínzómesteremtől! S ugyanakkor hazátlannak érzem magam. Mintha száműztek volna egy félelmesen ismerős otthonból és hazából, ahol minden gyűlöletes, s ugyanakkor minden édesen és csodálatosan ismerős és meghitt volt. Mert a munka haza is, tehát egyszerre rabság és boldogság. Úgy, most pontot tettem, végre szabad vagyok. S riadtan nézek körül: mit kezdjek ezzel a szabadsággal?
 
 
0 komment , kategória:  Emberi bölcsesség és ami marad  
Kohut Katalin: Tündér Nani
  2015-11-11 20:33:32, szerda
 
  Kohut Katalin: Tündér Nani

Már nem zölden világított a természet,
bár buzgón dolgozott a medve erdészet,
de eredménye semmi, csak szeméthegyek
borították az erdőt és cecelegyek.

Potyogott a könnye kicsinek és nagynak,
nincs ki segítsen az éhes madaraknak,
ételükben piszok, forrásvízben olaj,
a csendet felveri a nehéz géprobaj.

Dolgos Dani szinte egész nap robotolt,
Morcos Móni kezében volt a biobolt,
Fodor Feri a pataknak vizét szűrte,
szélben terjedt hírük egész erdő-szerte.

Sziszifuszi munka, hiába fáradtság,
dolgos kezek az erdőt meg nem tisztítják.
Összetanakodtak, gondolatuk egy lett:
Tündér Nanit hívják, ez volt a jó ötlet.

Piros Piri bibe-táncot járt peckesen,
Táncos Tóni hívó dalt zengett hevesen,
s lám, megkékült az ég és szivárványt húzott,
s odarepült akkor Nani tündér legott.

Varázspálcájával suhintott egy nagyot,
forgószél kapta fel bűzös erdő-szagot,
benne kavarodott már az összes szemét,
ámult itt mindenki, törölgette szemét.

Hangos, olajos gépek semmibe lettek,
aranysugár vízben mind megmerítkeztek,
megtisztult az erdő, a hálás szív ujjong,
medve erdészünk a méhkaptárral kullog.

Tündér Nani nevét erdőnép éltette,
mindegyikük szorgos munkáját élhette.
Így történt a csoda Zöld-erdő honában,
megtisztult a világ Nani tündér által.

2015. november 11.


 
 
0 komment , kategória:  Kohut Katalin  
Szerb Antal: A Pendragon legenda (részletek)
  2015-11-11 10:43:46, szerda
 
  Szerb Antal A Pendragon legenda (részletek)

..."- Van valami ősi bölcsesség, valami ős-kinyilatkoztatás, aminek minden emberi tudomány csak a higítása - mondta csendesen. - Amit az emberek elfelejtettek abban a mértékben, amint növekedett a képességük, hogy racionálisan gondolkozzanak.
- Igen - mondtam -, ez ma már csaknem tudományos igazság. Minden nép mitológiája egy törvénymondó bölccsel kezdődik: Hamurabbi Babilonban, Hermes Trismegistos Egyiptomban...
- És minden nagy gondolkozó úgy tudta, hogy az igazságot valahonnan messziről, ős-időkből kapták az emberek. Gondoljon Platón Atlantis-meséjére a Timaiosban... Volt egy világ, egy nagy sziget, ami a tenger alá süllyedt. Innen hozták magukkal a titkokat az egyiptomi papok. Az elsüllyedt sziget talán csak szimbólum, szimbóluma a mágikus megismerésnek, ami azután elsüllyedt az emberek tudatában és csak az álomban jelenik meg itt-ott.
- És mindig voltak emberek, vagy titkos társaságok - folytatta -, akik azt állították magukról, hogy ők őrzik a régi tudást. Az egyiptomi papoktól átvették az alexandriai misztériumkultuszok, az alexandriaiaktól a zsidó kabala és gnosztikusok, a gnosztikusoktól a templomos lovagok, a kabalától a késő középkori misztikusok, Pico della Mirandola, Trithemius apát, Cardano, Raimundus Lullus, Paracelsus és végül is a rózsakeresztesek. A rózsakeresztesek a lánc utolsó szeme.
- És aztán?...
- Azután következik a racionalizmus. Az emberek elkezdenek módszeresen és természettudományosan gondolkozni. Kitalálják a gőzgépet és a demokráciát. És a régi megismerés paradoxonná válik, szisztematikus eszünkkel meg sem értjük, mint ahogy nem tudjuk megérteni a négerek babonáit. Ami azután jön, okkult tudomány, mind csalás és paródia. A racionális ember álarcosbálja az irracionálisban. A XVIII. századi szabadköművesek, a spiritiszták, a teozófusok, St. Germain és Cogliostro azt állították magukról, hogy sok ezer évesek. Kétségtelenül hazudnak. De vajon, mert sok ember csak hazudja, hogy ismeri a walesi herceget, lehet arra következtetni, hogy a walesi herceg létezése csak babona?
- Mai gondolkozási formánkkal nem tudjuk felfogni ezeket a dolgokat. Úgy tudjuk, hogy a test egy gépezet, ami idővel elkopik, tönkremegy. De Asaph Pendragon és Fludd még úgy tudták, hogy az emberi életet meg lehet hosszabbítani tetszés szerint. Physis physei kratei. A természet uralkodik a természeten."

,,A réteken tehenek legeltek, az angol hölgyeknek teásszervizeket adtak be a vasúti fülkébe. Hátradőltem és elolvastam újra Lenglet de Fresnoy kalandosan visszaszerzett memoárjait.
Lenglet de Fresnoy nyugtalan ember volt, kiugrott pap és az a szerencsétlen embertípus, melyet később ,,keresőnek" neveztek - de a XVIII. században, amikor ő élt, a ,,keresők" még nem hordtak szakálat és nem gondolkoztak Isten létezésén. Lenglet de Fresnoy az aranycsinálás titkát kereste és egy mindmáig használatos könyvben megírta az alkímia történetét.
Emlékiratában a XVIII. század második felének, ennek a nekem mindennél kedvesebb kornak a bájosan zavaros szellemi élete bontakozott ki: az aranycsináló évek, melyek a forradalom vasát termették, a régi szabadköműves páholyok szélhámosságból és színpadias emberszeretetből összeszőtt világa, melyet az ember a Varázsfuvolából és Cagliostro történetéből ismer. Mélységes valláserkölcsi és humanitárius eltökélések békésen simultak össze a kéziratban ma már megdöbbentő sikamlós történetekkel és átsuhant a színen a század legigazabb fia is, Casanova. Mígnem egyszerre Linglet de Fresnoy szembetalálkozik a hihetetlennel, melyben ő mindig hitt, a borzalommal, melyben a természet legyőzi a természetet és addig józanul naiv elbeszélése átcsap a legmélyéig megrendült ember staccatóiba, a rémület káprázatában megnövekedve látja a dolgokat, elveszti szavahihetőségét, elvesztené, ha nem kellene azt gondolnom, hogy ok nélkül nem rázkódhatott meg ennyire és ha legvalószínűtlenebb állításai nem egyeznének a személyes és kétségbevonhatatlan élményeimmel.
De beszéljen Lenglet de Fresnoy. Llavyganban hevenyészett fordítást készítettem a memoirnak fontos részéből, a Reménységhez címzett szabadköműves páholyba való felvételétől kezdve, az iszonyattal való találkozásig és itt közlöm, jelentéktelen rövidítésekkel.

...Hosszas sürgetésemre végre M. Ch..., a páholy nagy inkvizítora, megígérte, hogy a legközelebbi ,,munka" után megkezdi majd az előkészületeket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a magasabb fokozatokat felvegyem.
Dobogó szívvel adtam meg a titkos kopogtatást, amikor legközelebb jelentkeztem a Holtel V... V... ajtaja előtt. ,,Tehát máma", mondottam Magamnak, ,,máma végre megteszed az első lépéseket ama királyi ösvényen, melyre kora ifjúságod óta vágyakozol." Egyben fogadalmat tettem magamban, hogy a kincseket, melyeket a királyi művészet segítségével szerezni fogok, az emberiség javára fogom gyümölcsöztetni.
A testvérek munkája ezen az estén még ünnepélyesebb és felemelőbb volt, mint a megelőzőkön. A szokásos bevezető szertartások után szétgördült a kárpit, mely a terem színpadszerűen felemelt részét fedte. A színpad közepén, girlandok és lampionok alatt, egy tört oszlop mellett egy bánatos hölgy ült, aki az emberiséget jelképezte. Majd egy sánta hadfi lépett be és zavartan nézte a bánatos hölgyet, aki a sánta hadfi láttán heves zokogásban tört ki.
A szomszédom elmagyarázta, hogy a sánta hadfi egy bizonyos Thibaud nevezetű invalidus, aki Rossbachnál megsebesülvén, az énhalál szélén áll és a páholyhoz folyamodott segítségért. Mindannyian meghatva szemléltük a tiszteletre méltó hős szomorú állapotát.
Ekkor egy sárkány jelent meg a színen, majd egy teljes fegyverzetbe öltözött templárius lovag. A templárius lovag dárdájával átszúrta a sárkányt, mire kívülről igen finom zeneszó hallatszott. Majd a lovag öve mellől egy erszényt húzott ki, melyet a páholytestvérek előzetes adakozása töltött meg és átnyújtotta a hadfinak. A hadfi az igaz hála könnyűit öntötte és a hölgy, aki az emberiséget ábrázolta, keblére ölelte a templomos lovagot, aki a felséges nagypáholyt jelképezte. Majd kis angyalok jöttek és zeneszóra rendkívül kecses balettot lejtettek. Azután a nagymester megrendítő szavakban adta elő nekünk a szegény hadfi előzetes nyomorát és buzdított bennünket, hogy továbbra is munkálkodjunk az emberiség javára. A testvérek könnyes szemmel ölelték meg egymást és vacsorázni mentek.
Én azonban nem távoztam el, hanem megkerestem a Nagyinkvizítort és udvariasan figyelmeztettem az ígéretére. A Nagyinkvizítor kérdőre vonván, hogy megtettem-e a szükséges előkészületeket, mondtam, hogy három hete nem ettem húst, nem ittam szeszesitalt és Vénustól is megtartóztattam magam (szegény Thérése nem kis bánatára).
Margójegyzet: Később rájöttem, hogy bánata nem volt őszinte, mert közben megcsalt egy ifjú mészárossal a rue St. Denis-ből.
- Akkor kövess - mondta a Nagyinkvizítor.
Egy terembe értünk, ahol néhány álarcos úriember állt egy mágikus pentagramma körül. A Nagyinkvizítor is álarcot öltött, melyre a nap és a hold szimbóluma volt rajzolva. Engem a pentagramma közepébe állítottak, majd kardot rántottak és felém suhogtatták. Istennek ajánlottam lelkemet és a félelemnek semmi jelét nem árultam el, annál kevésbé, mert tudtam, hogy ez a ceremónia minden fokozatot meg szokott előzni és hogy még senkit nem kaszaboltak le ebből az alkalomból.
Azután a Nagyinkvizítor gratulált bátorságomhoz,néhány mágikus szót mormolt, valamely keleti nyelven és rám is álarcot adott. Majd ő és egy másik álarcos úr kézen fogtak és számot gyászkárpittal beborított folyosón keresztül egy szobába vezettek, melynek közepén egy hatalmas koporsó állt. A koporsó oldalába ajtó volt vágva, ezen bementünk a koporsóba.
A koporsó belsejében teljes sötétség volt, itt álltunk a sötétségben egy darabig, miközben a lélegzetvételekből hallottam, hogy rajtam kívül m ég többen vannak a koporsó belsejében. Egyszer csak világosság lett, egy kis asztal előtt álltam, melyen két pisztoly közt egy harisnyakötő és egy kristályedény voltak láthatóak.
Az asztal mögött egy férfiú, csodálatos, komoly arcú, állt, aki, amint a jelvényeiről láttam, nem lehetett más, mint a Nagy Választott, páholyunk legmagasabb fokozata. Mellette pedig egy másik férfiú állt, akinek jelvényeiről megismertem, hogy ő a Napkelet Lovagja.
- Ismeret a Kelet és Nyugat torkolatát? - kérdezte a Nagy Választott.
Zavaromban már-már azt mondtam, hogy sosem jártam arra, de a Napkelet Lovagja oldalba lökött, hogy mondjam azt, hogy igen, amit meg is tettem.
- Ismered-e a hatszög oszlopokat és a gömböket és a bazaltfejű kis állatokat az előcsarnokban?
- Igen - feleltem rá és a Napkelet Lovagja elégedetten mosolygott. Rendkívüli kövérségéről most már megismertem, nem volt más, mint a Milord Bonaventura Pendragon nevű angol úriember.
- Tudsz-e balról tengelyt forgatni és jobbról venyigét hegyezni?
Miután erre is igenlőleg feleltem, a Nagy Választott elsütötte az egyik pisztolyt, a koporsó ekkor lassan a levegőbe emelkedett és megállt a mennyezeten, mi ott álltunk a szobában, ott volt a Nagyinkvizítor és a többi úr, akik közben szintén levetették az álarcukat.
- Meggyőződtem róla, hogy Malakius testvér (mert ez volt a titkos nevem) ismeri az alsóbb fokozatok titkait - mondta a Nagy Választott. - Most megkérdezem a kristályban beszélő Uriel arkangyalt, hogy erkölcsei folytán megérdemli-e a magasabb fokozatba való felvételt. Hozzátok be az ártatlan leányzót.
Két úr kézen fogva bevezetett egy fehér ruhás, igen bájos, fiatal hölgyet, talán tizenhárom éves lehetett. A Nagy Választott átható tekintetét a lányra szegezte:
- Valóban ártatlan Ön? - kérdezte.
A hölgy sértetten erősítgette ártatlanságát.
A Nagy Választott kiterjesztette karját és ismeretlen nyelven imát mormolt a leányzó fölött, majd az asztalhoz vezette és felszólította, hogy nézzen bele a kristályba. A hölgy engedelmeskedett.
- Látja Ön Uriel arkangyalt, kisasszony, a mérleggel, a gömbökkel és a kétfejű cethallal a jobbjában?
- Nem látom - felelte a leányzó.
- Akkor Ön nem is ártatlan - mondta a Nagy Választott ingerülten. A leányzó ekkor ismét a kristályba nézett és így szólt:
- De igen, már látom.
- Látja Uriel arkangyalt?
- Látom.
- Mit csinál?
A leányzó egy ideig hallgatott, majd azt mondta:
- Ajándékot ad egy icipici alaknak, aki ugrál.
- Helyes - mondta a Nagy Választott. - Az icipici alak Malakius testvér, akit Uriel arkangyal meg fog ajándékozni a filozofikus Merkurral, a Bölcsek Kövével, mindnyájunk legfőbb céljával.
Azután keblére ölelt és mindnyájan melegen gratuláltak, csak Milord Bonaventura nem, aki eleven társalgásba mélyedt az ártatlan leányzóval.
Ezzel az aznapi munka véget is ért. Milord Bonaventura karon fogott és meghívott vacsorára.
Kocsijában ülve azonnal megkérdezte tőlem, hogy megnyerte-e tetszésemet az ártatlan leányzó, mely kérdés engem nagyon meglepett és nem tartottam illőnek az alkalom komolyságához. De Milord Bonaventura igazi epikureus volt és a Bölcsek Kövét is azért kereste, hogy mérhetetlen arany birtokába jutva, az élvezeteit is mérhetetlenül megsokszorozza. Ezért nem is találta meg soha a Bölcsek Kövét.
És míg én hasztalan vártam, hogy tőle, mint a Napkelet Lovagjától, épületes titkokat fogok hallani, ő folytonosan a leányzóról fecsegett és terveket szőtt, hogy hogyan lépjen a leányzó nemesasszony-anyjával érintkezésbe, és faggatott, mit gondolok, mennyi aranyat kell ígérnie, hogy a leányzó birtokába jusson. Ez nagy csalódás volt nekem, de hogy kedvében járjak, megígértem, nevében fel fogom keresni a leányzó nemesasszony-anyját és megkörnyékeztem.
Mikord Bonaventura az Ile St. Louis-n bérelt magának egy kis palotát arra az időre, amíg Párizsban tartózkodik. Itt fogyasztottuk el estebédünket.
Vacsora után, mikor már szemlátomást kellemes hangulatban volt, ügyesen az esti szertartásokra tereltem a beszélgetést. Elragadtatással emlékeztem meg a Nagy Választott komoly, méltóságteljes magatartásáról.
A Milord nevetett és elmondta, hogy a Nagy Választottat St. Germain grófnak hívják, legalábbis ő így nevezteti magát: igen titokzatos ember, a származását senki sem ismeri, némelyek azt mondják, hogy az özvegy spanyol királynő gyermeke egy zsidó bankártól. Annyi bizonyos azonban, hogy XV. Lajos király udvaránál igen nagy tekintélye van, a király órák hosszat bezárkózik vele és alkímista stúdiumokkal foglalkozik. De a Milordnak nincs sok bizalma benne, hogy ezek a stúdiumok valamire vezetnének, mert akkor mégsem volna ekkora bajban a francia államháztartás.
Hanem annyi bizonyos, hogy valami titka van, melynek segítségével a gyémántokat meg tudja puhítani, így megpuhítva a gyémántok megnagyobbodnak, azután St. Germain visszakeményíti őket, de akkor is megőrzik megnagyobbodott térfogatukat. Ehhez semmi kétség sem fér, maga a Milord Bonaventura is látott ilyen megnagyobbított gyémántokat.
Azonkívül kétségtelen, hogy nagy vagyon ura, mert barátainak szívesen megmutatja ékszeres dobozát, amit mindig magával hordoz.
Tehát, ha csaló is, mondta a Milord, akkor sem azért csal, hogy a pénzünket elvegye, hanem csak úgy, élvezetből.
Megdöbbenve kérdeztem a Milordot, hogyan tételezheti fel a felséges skót anyapáholy Nagy Választottjáról, hogy csaló volna. Féltem, hogy a következő pillanatban megnyílnak a falak és a kardot suhogtató urak felnyársalnak bennünket.
A Milord azonban, szokott széles mosolyával elmondta, hogy ő már öregedő ember és kora ifjúságától fogva keresvén a filozofikus Merkurt, annyi gaz csalóval találkozott már, akik erszényét megnyírbálták, hogy most már, ha maga Uriel arkangyal jönne hozzá az Úristen bizonyítványával, akkor sem lenne bizalma benne. Megdöbbenve hallgattam káromló szavait.
De a Milord visszatérve St. Germain grófra, elmesélte, hogy sohasem eszik, hanem csak valami maga-gyártotta folyadékkal tartja fenn magát, ezzel szemben a nőket nagyon szereti és a legkülönösebb állítása az, hogy több ezer éve él már és többen mesélik, így nevezetesen egy öreg grófnő, kinek neve már nem jut eszembe, hogy St. Germaint ismerték volt ötven évvel ezelőtt és akkor is ugyanannyi idősnek látszott, mint most. Úgy látszik, valóban birtokában van az elixírnek, melynek segítségével meg lehet tartani és vissza lehet nyerni az ifjúságot...."
,,....Másnap elutaztunk Wales tartományba, ahol a Milord birtokai feküdtek....
A Milord izgatottságtól remegő hangon mesélte el, hogy a közelben, a Sárkányfej nevű régi vár romjai alatt van eltemetve őse, Asap Pendragon, aki, amíg élt, nem volt más, mint maga Rózsakereszt, a rózsakeresztes testvériség megalapítója.
-Ha ez igaz - kiáltott fel St. Germain -, akkor a holtteste még most is teljes épségben kell, hogy feküdjék a sírjában!
- Az igazság több ennél - súgta a Milord, közelebb hajolva -, Rózsakereszt még mindig él, mint Merlin, a próféta, vagy mint Véreskezű Owain, a walesiek hőse. Fekszik a sírjában, várja az időt, hogy kikeljen.
A családi hagyomány, mely apáról fiúra száll, úgy tudja, hogy Rózsakereszt, mikor az öregség hatalmát kezdte érezni magán, magához hívatta legjobb barátját, Robert Fluddot, az orvost, testvérét, a rózsakereszt jegyében. Őrá bízta a keletről magával hozott nagy titkot, mellyel az életét az emberi testben meg lehet rögzíteni. Az ilymód halhatatlanná vált test fekszik a sírban mozdulatlanul, de élve és elmélkedve ég és föld rejtelmeiről.
Majd befeküdt a sírjába, melyet maga készített magának a világmindenség hasonmására és Fludd, végrehajtván a mágikus műveleteket, melyek az élet természeten túli megőrzéséhez szükségesek, bezárta a sírt és elment. És mint aki teljesítette hivatását, még abban az esztendőben meghalt.
St. Germain és én borzongva hallgattuk a Milord elbeszélését és kérdeztük, a felelettől félve, vajon mit kíván tőlünk, mik a tervei. A Milord azt felelte, hogy a Rózsakereszt még él a sírban és többet tud, mint minden halandó ember, mert életében is többet tudott és most már százhúsz éve elmélkedik bűvös meditációban az ég és föld titkairól. Ha őt fel lehetne ébreszteni, ha tőle tanácsot lehetne kérni, bizonyára közelebb volnánk a Mysterium Magnumhoz, mint bárki más valaha. Ha St. Germain, aki vissza tudja adni az elveszített ifjúságot, tudományát teljes egészében igénybe venné, talán sikerülne megszólalásra bírni az elevenen eltemetettet....
...Milord vezetésével villámsebesen nyargaltunk a sűrű éjben. Utunk egy magas hegyre kanyarodott fel, melynek tetején egy félelmetes várrom meredezett, baglyok, boszorkányok és kísértetek tanyája. Lovainkat egy kidőlt fal megmaradt kapufélfájához kötöttük, majd a Milord meggyújtotta a magunkkal hozott fáklyákat és behatoltunk a romok közé.
A Milord egy titokzatos mozdulatára megnyílt előttünk egy sötéten ásító csigalépcső. Reszkető térdekkel botorkáltam lefelé és ki írhatná le rémületemet, mikor egyszerre érzem, hogy a lépcsőfok, amelyen állok, süllyedni kezd alattam. ...
Egy óriási terembe értünk, melynek véghetetlen távolba vesző sarkaiból a tenger tompa zúgását véltem hallani vagy valami más zúgást, mely a tengeréhez volt hasonlatos.
A terem koporsókkal volt tele és mindegyik koporsónak a fedele lassan felemelkedett, majd ismét lezáródott, mint tátogató szájak harapásra készen, és intve, hogy ne menjünk tovább.
A félelemtől félőrülten támolyogtam be a következő terembe, hol minden eddiginél szörnyűbb iszonyat várt ránk.
A terem közepén oltár állott, ezt a Milord félretolta, alatta megtaláltuk egy sír kőlapját, melyet St. Germain csodálatos machinációk segítségével kimozdított a helyéből.
A sírveremben ravatal állt, azon feküdt egy hatalmas aggastyán, régies, díszes ruhában, a kezén olyan gyűrűkkel, melyeknek ékköveihez hasonlókat még sose láttam. Úgy feküdt nyitott szemekkel, de mint egy vak és nem látott, meg sem mozdult. A Milord meg én rémülten rejtőztünk el a félretolt oltár mögé. St. Germain egészen fehér volt, talán már ő is visszavonult volna, de szégyellte magát.
Vesszejét végighúzta a sírban fekvő fölött, majd üvegcséjének tartalmát a homlokára csepegtette.
Akkor az alvó megrázkódott, fejét felénk fordította, arca olyan kifejezést öltött, mint aki lát. Nagy lassan felemelte a fejét, karjára támaszkodott és ajkán valami rettenetes kiáltás tört ki.
Ugyanekkor a föld alatti nap, mely a termet bevilágította, sötétedni kezdett és a terem oldalán látható harangok megszólaltak.
Kővé dermedve láttuk, amint a sírban fekvő lassanként feláll és kilépni készül a sírjából.
Akkor St. Germain felkiáltott és kirohant a teremből, mi pedig a nyomában..."
 
 
0 komment , kategória:  Történetek, novellák  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 4 
2015.10 2015. November 2015.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 112 db bejegyzés
e év: 656 db bejegyzés
Összes: 7233 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 185
  • e Hét: 593
  • e Hónap: 12298
  • e Év: 51299
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.