Belépés
kirscha.blog.xfree.hu
Az ember úgy változtathatja meg életét, hogy megváltoztatja gondolkodását. Kirsch Attila
1954.12.26
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 11 
November (Gárdonyi Géza)
  2015-11-20 23:33:28, péntek
 
  A kertemben járok, és szomoru vagyok,
szomoru, mint a fák, s a hervadt virágok,
Az egész föld olyan árva, oly elhagyott,
mintha megunta vón Isten e világot.
Megunta, itt hagyta. Elköltözött innen.
Feljebb egy más égben lakik már az Isten.

Megérzi az ember, mikor nem is látja,
hogy valaki jött, és immár mögötte van,
pedig nincsen nesze, sem árnyékmozgása,
s megfordulunk rája.
Így éreztem Istent mindig, hogy velünk van.

Éreztem, mikor a holt föld kebeléből
a zöldelő élet miriádja kélt föl:

almafám rózsaszín virágba öltözött,
s fehér üde szegfűm illatot lélegzett;
fiatal ákácfám két ablakom között nőtt,
nőtt, lombosodott, széjjelterjesz-
kedett;
kék pohárkáit a hajnalka kitárta
s mézét a zümmögő méheknek kínálta;
szőlőm sátort emelt a zöldelő dombon; -
virág volt a földön, gyümölcs volt a lombon.

S éreztem, hogy Isten itt van, itt e tájon,
mikor a nap fölkelt az aranyos ágyon,
és felhőfátyolát arcáról levetve,
meleget sugárzott minden elevenre.
A rigóm énekelt, galambom kacagott,
az egész mindenség életre támadott:
pillangók röpködtek, bogarak szállongtak,
bársonyos poszméhek éneket brummogtak;
érett a gabona, piroslott az alma.
A föld volt az Isten kedves birodalma.

Elment.
És nyomába rabló, dúló szelek
jöttek,
s kifosztották a szép természetet.
Elvitték a fáknak zöldelő lombjait,
eltiporták kertem kedves virágait:
szagos szépfűimet a porba metélték,
kerítésemről a hajnalkát letépték,
összerongyolták a lugasom palástját,
koldussá csufiták a jó kis ákácfát,
s elrabolták kertem szép drágaságait,
el napraforgóim arany-tányérait.
Fecskémet elűzték. Rigómat se látom.
Vajjon hol jár ez a sárga kis barátom?
Nyári reggeleken ablakomhoz állva,
de sokszor hallgattam vidám trillájára,
s láttam is a lomb közt, ahogy el-elbujva,
rám kandikált, s akkor versét nekem fujta.

S hol van virágaim sok apró vendége:
a bogarak tarka-barka nemzetsége,
kik zümmögve, dongva kerengtek,
játszottak:
le-letelepedtek, mézport lakmároztak;
izenetet hordtak virágtól virágnak,
kertből a mezőnek, hegyről a rónának.
Milyen úri nép volt, mindegyiken látszott:
némelyik zöldarany-páncélban pompázott,
másik kiráfyveres bársonyban, posztóban,
s kinek öv, kinek gomb díszképp a derekán
ki meg gyönge, finom fátyoltakaróban,
mint az oltár elé öltözködött leány.
Hol vannak? Meghaltak. Elvesztek szegények.
Megölték az egész bogárnemzetséget.
Itt-ott, hogy az ember az avarban járdal,
látni őket fekve, széjjelesett szárn5onyat.

Pusztulás és halál. Ez most a föld képe.
A nap is búsan jön reggel föl az égre,
s hogy kibontakozik szürke köpenyéből,
ablakomra csordul a könny a szeméből.
S mégis ő az, kinek maradt még reménye,
hogy csak meleg kell és az ő áldott fénye,
és minden föltámad,
mit Isten lezúzott a "Ne legyen!" szókkal, -
mint az anya, aki nem hisz a halálnak,
s holtra vált gyermekét melengeti csókkal.

Még legkedvesebb tán az a csöndes óra,
mikor a nap korán elszáll nyugovóra,
s aláereszkedik fátyola az éjnek,
s elhalkul az élet.
Ilyenkor magam is kályhám mellé ülök,
és gondolattalan gondokba merülök;
egybeolvadok az árnyékkal, meleggel,
a kályhámból ömlő langyos lehelettel,
s úgy érzem, más élő nincs is a szobába,
csak ez a sarokban guggoló vaskályha,
meg az égő lámpa.

El-elnézem olykor időtlen hosszasan
a vágtató csikóst a kályhám oldalán,
ahogy a mély árkon szilajon átrohan,
és sohasem ér túl a rámakarikán.
Valami boszorkány, - hátul vagy előtte, -
beleűvölte itt őt a levegőbe.

És én egyre várom, álmodozva várom,
hogy egyszercsak mozdul és elvágtat tovább
hajtja a vascsikós vasból való lovát,
és csak üres helye marad a kályhámon.

De im nemcsak magam húzódtam e zugba:
két légy is ül itten előttem a falon.
Csendesen megülnek egymás mellé bujva
nem tartanak attól, hogy őket zavarom.
Két kis légy. Honnan jött? Itt rejtőztek
nálam,
s fázlódtak a szoba valamely zugában;
aztán megérezték a föléledt kályhát,
s tartja most mindegyik melegnek a hátát.
Máskor tán kedvetlen szemmel nézném őket,
de most, hogy elűzzem, nem volna rá lelkem
Nézem, hogy nyujtóznak és melengetőznek,
s ők is néznek talán nagyálmosan engem.
Néznek, és magukban áldják a jó kályhát.
Összedörzsöli egy a hátulsó lábát.
Majd csendesen ülnek, s nem mozdulnak
többet:
átadják magukat a langyos melegnek.
Künn a falevél húll, hulldogál az ágról.
Gondolkoznak ők is a mulandóságról...



 
 
0 komment , kategória:  Versek  
Gárdonyi Géza
  2015-11-20 23:26:58, péntek
 
  Köszöntlek, halvány szép fehér királynő,
Köszöntlek, szelíd nyájas holdvilágom!
Tiéd a föld, a rét, a tó, az erdő,
Tiéd az árny, a csöndesség, az álom.
Mikor az égnek kéklő magasságán
Leomlik finom, ezüst fátyolod,
Tündöklő kedves isten-arcod látván,
a mindenségnek szíve földobog.
Új fényre lángol a csillag az égen.
A fák egymásnak súgják a neved.
S a vadgalamb az erdő kebelében
Hozzád a ringó lombról fölnevet.
A mezők, erdők milliárd virága
Feléd fordítja illatos fejét;
A gyönyörben, hogy lát, reszket a nyárfa,
S a nádak ezre meghajlong feléd.

A tó tenéked tükröt tart remegve,
S te leemelve aranykoronád,
Kibontod. - reá jósággal nevetve, -
Sugárzó hajad lengő sátorát.
A fűz a parton rádmélázva áll.
A sás térdelve hajlik le eléd.
A fülemüle a hársfa-lombra száll,
S elkezdi hozzád édes énekét.

Mi szép is vagy te! Mindenki szeret,
Mindenki csupán mosolyogni lát.
Békéangyalként jársz a föld felett,
Fehér királynő, kedves holdvilág!
Én is szeretlek! Mért? Nem tudom én!
Boldog félálom mámorával nézlek,
Az én szívem is tükröd Égi Fény!
Te kedves jóság! te tiszta igézet!
... Mikor belépsz a felhő-palotádba,
Az éj beborul: minden bús, setét.
A mezők, erdők millió virága
A fűbe hajtja harmatos fejét.



 
 
0 komment , kategória:  Versek  
Pascoli, Giovanni: A bargai óra (Olasz)
  2015-11-20 23:15:08, péntek
 
  A bargai óra (Magyar)

Csöndes zugomba más zaj nem ér el,

a száraz búza neszez csak olykor,

s óraütések szállnak a széllel

a láthatatlan hegyi toronyból:

egyhangú zengés, szeliden úgy szól,

mint aki biztat, mint aki unszol.



Késő van, zenged, ideje, zenged,

hang, mely az égből szeliden árad.

De egy kicsit még elnéznem engedd

a fát, a pókot, méhet, a szárat,

órányi, évnyi, századnyi létet,

s vándor felhőket ívén az égnek.



Még hadd figyeljem mély nyugalomban

a szárnyak, lombok forgatagát itt,

s kakasszó harsan fel valahonnan,

s visszafelel rá messze a másik,

és mig a lélek máshova réved,

halljam a cserfes cinke-beszédet.



És szól az óra kongva megint fenn,

zendül először megütközéssel,

s aztán előbbi hangján, szelíden,

és rábeszél és gyöngéden érvel,

késztetve késztőn, int bátorítón:

késő van, így szól, ideje, így szól.



Ideje, sürgetsz, már hazatérnem,

szeliden zengő mennyei szózat.

De lásd, oly szép e kései, gyéren,

fátyolosan még felragyogó nap!

Késő van, értem, ideje mennem,

de egy kicsit még engedj merengnem.



Még egyszer engedj szívembe néznem,

múltamat újra élni magamban:

ott-e a virág csonkfa hegyében,

hol az a csók, mit sohasem adtam?

Életem engedd remete-fészkem

magános árnyán sírva idéznem.



És szól az óra újra, de szinte

haraggal dörren fejemre kettős

ütése, s tompul ismét szelídre,

s csöndes zugomban most ime meggyőz:

ideje immár, hogy útra váljak

szeretteimhez, szeretve várnak.

Lator László fordította




 
 
0 komment , kategória:  Versek  
Vers
  2015-11-20 11:34:00, péntek
 
  Horváth Piroska
Novemberi haláltánc
Kecsesen perdül - szép táncát lejtve,
Egyedül maradt - tán kirekesztve.
Ütemre perdül a szél dalára,
Remegő, kopasz fák bánatára.

Rendületlenül - aranyruhában,
Elfeledett haláltusájában,
Transzba esve és elrészegülten,
Lassan zsibbadva és elgyengülten.

Ereje is fogytán - szégyenkezve,
A földre táncol piruettezve,
Rideg valósággal szembesülten,
Némán haldokolva, sebesülten.

Eljárta e levél - haláltáncát,
Ölelve millió honfitársát.
Dermesztő, jéghideg avarágyon,
Már üdvözlik őt a túlvilágon.

Ködlepel mögé bujdosó napfény,
Megcsillan néha - múló tükörfény.
Természetanya ólomkönnyet ejt,
Röpke idő! - majd mindent elfelejt!



 
 
0 komment , kategória:  Versek  
Vers
  2015-11-20 11:25:43, péntek
 
  Magyar Petra
Novemberi este
Novemberi este volt,
Még az eső is megeredt.
A szürkeség búsan dalolt,
Megittam mérgedet, mérgedet.

Lázas egy este volt,
Megjelenik előttem képed,
Inged félig hanyagul kigombolt,
S én égtem érted, érted.

Szemed enyém volt,
Fényét soha el nem feledem,
Minden vád tépett, okolt,
Amiért arcodat keresem, keresem.

A levegő is édes volt,
De nem érezte más, csak én,
Lágy dallamon táncolt a Hold,
Ködben kerestelek még, még.

Nem feledem a képet,
Ahogy a ködben áztál, áztál,
Azon az andalító helyen,
Ahol vártál, ahol vártál - rám.

Link
 
 
0 komment , kategória:  Versek  
Vers
  2015-11-20 11:09:16, péntek
 
  Csodás idő: fagy - napsütésben,
s te szenderegsz még, drága szépem?
Kelj fel, elmúlt az éjszaka.
Még álom rezg szemed tavában,
ébredj észak szép hajnalában,
s kelj föl, mint Észak csillaga.

Az este még, tudod, vihar dúlt,
a szél felhőt kergetve zajdult...
A hold, a sápadt és sovány,
sárgán bujkált felhők nyomában...
Te búsan ültél kis szobádban,
de mindez elmúlt mára, lám.

Ma kéklőn domborul a mennybolt,
a hó leplén nincs csöppnyi szennyfolt,
szűzen fehérlik rajt a fény;
csak távol erdők barna fátyla,
sötétlik a zöld fenyők sudárja,
s a nap sétál a tó jegén.

Borostyánszínű fényben fürdő
szobánkban izzik már a kürtő,
a kályhatűz vígan recseg,
be jó is itt a langymelegben!
De még jobb lesz a friss hidegben
szánkázni, kedvesem, veled.

Tüzes csikó röpíti szánunk,
hajrá, vidáman messze szállunk,
a tarlót is bejárjuk ott,
hol nyáron zöldelt, és az erdőt,
a nemrég lombosan merengőt,
s minden szívünkhöz nőtt zugot.

(Lányi Sarolta fordítása)



 
 
0 komment , kategória:  Versek  
Takáts Gyula
  2015-11-20 11:03:28, péntek
 
  Késő ősz

A dombok leve hordókban mormol,
forog medrében a duzzadt patak.
Kopik az erdő, résein átlátsz.
Csillog a réten a nyírkos csatak.

Elsuhant lopva, szép forró időnk.
A cserjék titkos búvója néma,
mint surranó őz végtelen időn,
nagy sétáink úgy tűnnek föl néha.

Most vak kedvem szűk falak közt mormol.
Forgok ágyamban, mint lompos patak.
Kopik a lelkem, résein átlátsz,
bozótján csillog a nyírkos csatak.




 
 
0 komment , kategória:  Versek  
Vers
  2015-11-20 10:59:35, péntek
 
  Nem kellenek...

Mondat értelem nélkül
Szavak tartalom nélkül
Jelek jelentés nélkül
Arcok tekintet nélkül
Nem kellenek!

Lépés mozdulat nélkül
Álom oltalom nélkül
Ima áhítat nélkül
Ember emberség nélkül
Nem kellenek!

Magány reménység nélkül
Falak ablakok nélkül
Igaz valóság nélkül
Való igazság nélkül
Nem kellenek!

Zene felhangok nélkül
Vonzás szemérem nélkül
Tested szerelem nélkül
Élet életed nélkül
Nem kellenek!
És neked?

(Adamis Anna)



 
 
0 komment , kategória:  Versek  
Vers
  2015-11-20 10:52:15, péntek
 
  Toma Viktor
Télközelgő
Télre gondol már a szürke, hideg lomb
vágy nélkül int búcsút a derűs létnek
s édes emlékét őrzi még a vén domb
az ősznek, mely feszült a dús fényben.

Szikrázik még a csoda végső fénye
a kihűlt avar csókolja a földet
végső napokban a táj borul térdre
csak térhessen újra anyai ölbe.

Bolyong még néhány langyos őszi utca
apró tengelice még dalol s remél
de a hajnal már jégverembe bújva
s az ég lassan álom haváról regél.



 
 
0 komment , kategória:  Versek  
Vers
  2015-11-20 10:46:27, péntek
 
  Gulyás Éva
Novemberi nyár
Ilyen szép, hosszú ősz nem volt régen,
Napsütés, százszorszép virít a réten.
A levelek gyönyörűek, sárgák,
A harmatot pillangók vigyázzák.

A nap lomhán kúszik az égen,
A platánok közt kandikál ki éppen.
A varjak a fagyos időt várják,
A gazdák a dús füvet kaszálják.

Sétálok, érzem az ősz illatát,
A testemet halk szellő járja át.
Az utam parkon keresztül vezet,
Gyönyörködöm, ahogy lassan megyek.

Az égbolton bárányfelhő ballag,
A templom harangja pedig hallgat,
Majd hirtelen megkondul keményen,
kong párat, majd elhalkul szerényen.

Mintha félne, hogy elmúlik az áldás,
Felejtve napsütést, ködre, fagyra vált át,
a novemberi nyárnak már vége lesz,
Lehull a levél, s az ősz már itt reked.



 
 
0 komment , kategória:  Versek  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 11 
2015.10 2015. November 2015.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 213 db bejegyzés
e év: 2826 db bejegyzés
Összes: 16396 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 742
  • e Hét: 5399
  • e Hónap: 8741
  • e Év: 61449
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.