Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / Honoré de Balzac / Menus Gábor
1940.08.11
Offline		 Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 2 
Remenyik Sándor - Gyermekévek
  2015-11-22 20:43:10, vasárnap
 
 


Áprily Lajos és Reményik Sándor





Remenyik Sándor - GYERMEKÉVEK


Kiskorában többször említette, hogy ,,lámpagyújtogató" szeretne lenni, s valóban az lett. Egy későbbi visszaemlékezése (Versek, melynek alcíme: Egy csipkegalléros kisfiúhoz, aki valaha én voltam) ekképpen jelzi ezt a gondolatát:

De te vagy az én drága, jobbik énem:
Sötét lelkembe lámpavivő lélek

Jellemfejlődésére legnagyobb hatással a kolozsvári Református Kollégium Főgimnáziuma és osztályfőnöke - magyar tanára volt, tőle kapta az első irodalmi ösztönzést: a számára oly kedves, Imre Sándortól. A legrögösebb út című versében így írt róla:

Emlékszem, épp tizenhat éve már,
Hogy átléptem a nagy Élet-kapun.
Áldással, békességgel elbocsátott
A kolozsvári ős collegium.
Emlékszem: épp tizenhat éve már.
Künn a kertben zsongott az alkonyat
S a levegőben reszketett a nyár,
Hogy utolszor a katedrára léptél:
Vizsgák után - búcsúztató tanár.
Megilletődtünk, mert megilletődtél.
Azután szépen, egyszerűn - beszéltél,
Halálos-komolyan:
Az életnek, s a magyar életnek, haj!
Két kárhozatos, örök útja van.
Az egyik lejtőn iramlik alá,
S halál-futását mi sem köti meg.
A másik mindíg kötve tartaná
Egyenes úton is a kereket.







VERSEK
EGY CSIPKEGALLÉROS KISFIÚHOZ AKI VALAHA ÉN VOLTAM


Olyan messze vagy tőlem, mint a béke,
Olyan messze vagy, mint a kegyelem
Egy örök Isten megváltó kezébe -
Olyan messze vagy, mint a csend,
Amelynek nyitját sehol sem lelem,
Oly messze vagy, mint minden, ami elmegy,
S lesorvad szívemről és cserbehagy,
Oly messze vagy, mint egek csuda-kékje,
Mint a mennyország, olyan messze vagy.

A te lakod egy kis üvegkoporsó,
Amelyhez sok-sok titkos út vezet,
Előtte sápadt örökmécsek égnek:
Élet, Halál, Önvád, Emlékezet.
Én néha meg-megnézem arcodat
S nyitott szemed, amely nem változik,
Én elfelejtem minden harcomat,
S szívem neked meggyón s megáldozik.

A csipkegallért gyermek, add nekem,
Hogy, ha valaki nagyon szomorú,
Engesztelőn a vállára tegyem.
A csodatevő gallért add nekem.
E csipkét Styx és Lethe vize mosta
És rajta van az elmúlás fehérje,
Az örök dolgok égi illata,
A végtelen derűje és a béke -
A csodatévő gallért add nekem.

Valakinek odaadtam a képed,
Aki azt mondta: testvéred vagyok,
És úgy szeretett, nem engem - de téged.
Valakinek odaadtam a képed,
S nem én szerettem, Te szeretted őt,
És a te tiszta kis szíveden át
Kívántunk egymásnak jóéjszakát
És csöndes pihenőt...

Én mint a vakond, a föld alatt élek,
De te vagy az én drága, jobbik énem:
Sötét lelkembe lámpavivő lélek,
Aki még mindég vissza visszajár:
Parányi szentjánosbogár,
Hozzám - a temetőből.

Valaki egyszer azt mondotta nékem:
"Csitt, csendesen, egy percig így maradjon,
Most éppen olyan, mint azon a képen"
Akkor te jártál bennem, régi gyermek,
S egy csöpp nyugalmat loptál a szívembe,
S nem ásítottak előttem a vermek,
A tépelődés farkasvermei.
"Csitt, csendesen, egy percig így maradjon."
S én úgy maradtam volna mindörökké...
De már a következő perc keze
Letörölte az arcomról az arcod,
Én vívtam tovább hittelen a harcot,
Egyszer volt, - soha többé...
A varázs megtört, eltűnt, tovaszállott -
Aki látta: csak kisértetet látott.

Szeretném letépni az arcomat,
Mint egy álarcot, úgy szaggatni le,
Lekaparni az évek rétegét,
Mígnem alóluk kibukkannál te!
Úgy irigylem a fehér homlokod,
S a hajad fodros aranytengerét,
S te gyermek nem irigyled semmimet:
Ó, hiszen minden kincsem a tiéd.
Erős férfi ha nem lehettem már,
Ha rombadőltek mind az élettervek,
Lennék legalább újra kisfiú,
Mindent előlről kezdő tiszta gyermek!

Ó, de a szemed egyebet beszél,
A szomorú szemed -
A szemedben a sorsom van megírva:
Hogy máskép nem lehet.
Előlről mindhiába kezdeném:
Csak odajutnék, ahol most vagyok,
Ha száz más úton indulnék is én.
Poétának szólított el a sors,
S az életbe ily félszegen ereszt el,
S így kell bolyongnom itt, ily felemásan,
Babérral és kereszttel
És mindég egyedül.

Te tőlem külön élsz,
Te elmult, drága, győzedelmes gyermek,
És sosem kínlódol és sosem félsz.
Engem, ha néha szívendöf az élet:
Te csak mosolyogsz üvegkoporsódban,
Nem érint az téged.

Találkozunk nagynéha társaságban,
Gyakorta réten, erdők rejtekén -
Akkor kis kezed letör egy-egy ágat,
S egy-egy fehér virágot dob felém.
Ki-kivirul egy rég elhalt tavasz,
A multból fel-felszáll egy üzenet,
Aztán - nem látom, csak a szürke tájt
És a folyóra hajló fűzeket.

Néha szólok neked: maradj velem,
Te vagy a Csend, -
S a Béke nyitját nálad meglelem.
Te vagy az Isten rámhulló kegyelme,
Egy angyal, aki meg-meglátogat
S hoz nekem színeket és álmokat.
Maradj még: imígy könyörgök neked.
De te nem szólsz.
Csak halkan csóválod a fejedet.

Valaki őrzi most a képedet,
Valaki most magánál tartogat,
S te, aki szelíd, jó fiúcska voltál,
Te jól viseled nála magadat.
Maradj vele hát, s el ne hagyd soha,
És vigasztald, ha kell, s szeresd nagyon,
Könnyét töröld le, álmát édesítsd meg,
Gyermek, te nálam nagyobb hatalom.

1920







A LEGRÖGÖSEBB ÚT
Imre Sándornak, volt tanítómnak, magános magyar út vándorának -
hálás szeretettel

Emlékszem, épp tizenhat éve már,
Hogy átléptem a nagy Élet-kapun.
Áldással, békességgel elbocsátott
A kolozsvári os collegium.
Emlékszem: épp tizenhat éve már.
Künn a kertben zsongott az alkonyat
S a levegoben reszketett a nyár,
Hogy utolszor a katedrára léptél:
Vizsgák után - búcsúztató tanár.
Megilletodtünk, mert megilletodtél.
Azután szépen, egyszerun - beszéltél,
Halálos-komolyan:
Az életnek, s a magyar életnek, haj!
Két kárhozatos, örök útja van.
Az egyik lejton iramlik alá,
S halál-futását mi sem köti meg.
A másik mindíg kötve tartaná
Egyenes úton is a kereket.
Így szóltál akkor. És minden igédnek
Summája volt e végso tanítás:
"Aki ezt megérti, az nem lehet
Sem Pató Pál, sem Hübele Balázs."

Én Istenem, hol van már az a nyár,
És az az alkonyat,
Romok, sírok és lavinák alatt?!
De én romok és lavinák alól
Idáig hallom akkori szavad.
Mi minden jött azóta!
Eloször jött a megkötött kerék.
Azután hajrá, jött a rohanás!
És sírba hullott millió derék...
Aztán: megint a megkötött kerék.
Az elátkozott, társtalan magyar
Legtöbb sebet mégis egymáson ejtett.
És nem tanult - és nem felejtett.

A tied volt a legrögösebb út.
Mert rajtad nem fogott a magyar átok,
Mert életedbe vitted tanításod:
Azért hajszoltak, azért martak vérig
A Hübele Balázsok s Pató Pálok,
Te a kereket akkor kötötted meg,
Amikor kötni kellett,
S mikor lehetett: hagytad szabadjára.
Így no az ember belül óriást, -
Így veszt el rangot, címet, befolyást, -
És így marad magára...

Magára? - Nem, magadra nem maradsz.
E keserves, magános magyar út,
E legrögösebb út
Kálváriákon kanyarodik át.
De ott állanak egy-egy állomásán
A Martinuzzik, Széchenyik, Tiszák.
Kiket a vak párt-düh nem állhatott,
S való mivoltukban csak az ido,
És a különbek lelke láthatott.

Használni a nemzetnek - bármi áron,
Munkát keresni és kötelességet,
S a lényeget, - túl minden változáson.
Ez az az út,
A legrögösebb út.
Te erre léptél, már azon a nyáron!
Hol van már az a nyár
És az az alkonyat
Romok, sírok és lavinák alatt?!
De én romok és lavinák alól
Idáig hallom akkori szavad.

Budapest, 1924. május







TEA-RÓZSA


Egy diák jött az utcán szembe vélem,
A gomblyukába rózsa...
Ahogy méla mosollyal ráhajolt:
Valaki adta: sugárzott le róla.
Rózsa, illatos nyárelői rózsa...
Illatos, édes, első szerelem...
Nekem ily rózsám nem volt sohasem.
Más virágra vágytam már akkor is:
Halványabbra, illattalanabbra,
De ritkábbra, csodálatosabbra. -
És közben - elfutott az élet is.




  
 
0 komment , kategória:  Reményik Sándor   
Reményik Sándor
  2015-11-22 20:00:28, vasárnap
 
 










REMÉNYIK SÁNDOR


Reményik Sándor (Kolozsvár, 1890. aug. 30. - 1941. okt. 24. Kolozsvár) költő, szerkesztő. A két világháború közötti *erdélyi magyar líra kiemelkedő egyénisége.

125 éve született Reményik Sándor Kolozsváron, és 51 éves korában ugyanitt halt meg. A Házsongárdi temetőben nyugszik. Sírkövén ez áll: "Egy lángot adok, ápold, add tovább." Temetésekor Bánffy Miklós mondta a sírnál:

,,mindenütt ott lesz, és örökké, ahol él, küzd és szenved a magyar."

Az 1990-es évekig viszonylag ismeretlen volt Magyarországon, mert őt és költészetét 1945 után - jórészt politikai megfontolásokból - évtizedekre száműzték a magyar irodalomból. Reményik Sándor istenkereső lélek volt. Hit és kétség, remény és kétségbeesés küzdött benne, ismerte és átélte a magány, a kivetettség mélységét és a kegyelem, a rátalálás, az ima magasságát.


,,Én csak kis fatornyú templom vagyok,
Nem csúcsíves dóm, égbeszökkenő,
A szellemóriások fénye rám ragyog,
De szikra szunnyad bennem is: Erő."







Gyermekkora

Evangélikus családban született, ősei a Felvidékről, Dobsináról kerültek Erdélybe. Apja Reményik Károly ismert kolozsvári építész volt, anyja Brecz Mária. Az evangélikus elemi iskola után 1900 szeptemberében íratták be a kolozsvári Református Kollégium első osztályába, ahol osztálytársai voltak Makkai Sándor, Ligeti Ernő, felettük járt Áprily Lajos és Kós Károly. Természet szeretetének gyökerei ezekre az évekre vezethetők vissza, vakációit a felvidéki Dobsinán töltötte, és szerette a szülővárosa melletti Hója-erdőt, ahol több verset is írt. Történelemszemléletét már egész fiatalon formálták történelmi olvasmányai Rákóczi Ferenc életéről, a francia forradalomról és az 1848-as szabadságharcról.

Reményik Sándor: Versek

Egy csipkegalléros kisfiúhoz, aki valaha én voltam (részlet)

Ó, de a szemed egyebet beszél,
A szomorú szemed,
A szemedben a sorsom van megírva:
Hogy másképp nem lehet.
Elölről mindhiába kezdeném:
Csak odajutnék, ahol most vagyok,
Ha száz más úton indulnék is én.
Poétának szólított el a sors.
S az életbe ily félszegen ereszt el,
S így kell bolyongnom itt, ily felemásan,
Babérral és kereszttel
És mindig egyedül.







Első versek

Felsőfokú tanulmányait a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem jogi fakultásán kezdte meg . Már joghallgató korában cikkei jelentek meg a Dobsina és Vidéke, majd az Ellenzék, az Erdélyi Lapok, a Kolozsvári Hírlap és más újságok hasábjain. Szembetegsége miatt azonban utolsó szigorlatát már nem tette le. A református kollégiumban, de főképp az egyetemen szövődtek kedves barátságai, többek között Olasz Lajossal és a későbbi híres íróval, Makkai Sándor református püspökkel.

Építész apjától örökölt vagyona lehetővé tette, hogy függetlenül, 1916-tól kezdve kizárólag az irodalomnak éljen. Költeményt először az Új Idők c. újság közölt tőle 1916-ban. 1918-tól állandó munkatársa az Erdélyi Szemlének, és 1921-ben az ő szerkesztésében indult el az Erdélyi Szemléből átalakult irodalmi és művészeti folyóirat, a Pásztortűz, amelyet a legnehezebb időben szerkesztett. Körülötte és a Pásztortűz körül alakult ki az erdélyi irodalom. Első kötetei, a Fagyöngyök (1918), a Mindhalálig (1918) és a Végvári versek (1921) a magányos költő vívódásairól és útkereséséről vallanak. A huszonöt éves fiatalembert Trianon tragikusan érinti. Első versei az Erdélyt sújtó igazságtalanságnak adnak hangot. Ezek Vegvári versek címen jelentek meg 1921-ben.







Eredj, ha tudsz!


Erdélynek Romániához való csatolása mély megrendülést jelentett a fiatal kolozsvári költő számára is. Az erdélyi magyarság döntő többségével együtt képtelen volt zokszó nélkül elfogadni a főhatalom megváltozásával bekövetkezett helyzetet. A szenvedő, törődő, halk hangú ember belső töprengéseit, legbelsőbb érzéseit a nagy megrendülés élménye hatotta át. Kétségbeesetten látta, miként menekülnek ősi szülőföldjükről százezrek, hogyan hagyják el verejtékes munkával teremtett otthonukat, adják fel megalapozott egzisztenciájukat. Ez idő tájt születtek a keserű indulattól fűtött, izzó nemzetféltő szenvedélytől átitatott, Budapesten kiadott Végvári-versek (Segítsetek! Hangok a végekről, 1919; Mindhalálig, 1921), melyekben a kényszerűségből álnevet használó költő helytállásra, itthon maradásra buzdította kisebbségi léthelyzetbe szorított testvéreit.


Eredj, ha tudsz /Selmeczi Roland/

Link


Bár barátai és költőtársai, Áprily Lajos és Makkai Sándor, valamint a lelkéhez legközelebb álló két asszony, a testvérként, alkotótársként, mesterként emlegetett festőművész Szőcs Jenőné Szilágyi Piroska, és a költőre talán nála is nagyobb hatást tévő Judik Józsefné Imre Ilona is Magyarországra költözött nem sokkal Trianon után, ő sohasem hagyta el szeretett városát.
Reményik Sándor életét szorongások és súlyos betegségek kísérték, lelkének egyensúlyát szinte sohasem találta meg, a kisebbségi létben és az elvadult korban nehezen lelte meg helyét. Szenvedésekben volt része, hónapokat töltött szanatóriumokban, és a húszas évek derekától úgy érezte, hogy népe felmorzsolódása is elkerülhetetlen, de azért mindig az életet hirdette. Emberileg is nagy tett volt az élete: reménytelenül is csillagokkal népesítette be az erdélyi éjszakákat.


Ha nem lesz többé iskolánk /Selmeczi Roland/

Link


Ha nem lesz többé iskolánk című verse több mint illusztráció, egy nép élni akarás-vágyának szimbóluma. Számot vetett a kisebbségi létezéssel: mindig lesz, míg lesznek államok, amelyekben jelentős számmal élnek más nemzeti hagyományú népek. Verseiért és szenvedésekben tisztult életéért szerették őt értő kortársai.

A 1920-as években hat verseskötete jelent meg: Csak így, 1920; Vadvizek zúgása, 1921; A műhelyből, 1924; Atlantisz harangoz, 1925; Egy eszme indul, 1925; Két fény között, 1927. 1926-ban kiadták a Gondolatok a költészetről című, elméleti jellegű írását. 1928-tól hűséges munkatársa volt az Erdélyi Helikon folyóiratnak is.







Istenes versek

Istenes verseiben hit és hitetlenség ütközik, istenkeresés és hitvallás együtt szólal meg. Legismertebb vallásos versei: Templom és iskola, Pilátus, Az óriás (melyben Luthernek állít emléket), Kegyelem, A fordító (Károli Gáspár emlékének), Kenyér helyett, Elkéstetek, János evangéliuma. Templom és iskola 1925-ben született, kötetben azonban csak az 1935-ös Romon virág című válogatásban volt olvasható. A vers címében az erdélyi magyarság megmaradásának és önazonosságának két alapvető fogalma áll: a ,,templom" és az ,,iskola". A ,,templom" ebben az értelemben természetesen nemcsak az istentiszteletek, az imádság és a vallásos élet megszentelt helye, hanem az erdélyi magyarság szakrális intézménye is. Ugyanilyen szakrális jelentést és jelentőséget kapott az ,,iskola" fogalma, minthogy a magyar iskolák a nemzeti identitás és kultúra fennmaradásának, a felnövekvő nemzedékek anyanyelvi nevelésének voltak az elsőrendű műhelyei. A Kegyelem című vers a legnagyobbak közé tartozik, ilyen röviden, harminc sorban, ilyen hitelesen, ennyire átélten, magyar nyelven csak Reményik Sándor írta meg.

Kegyelem

Link







Álmodsz-e róla?

Reményik Sándor érzelmi-alkotói életében kivételes szerephez jutott két asszony: Szőcs Jenőné Szilágyi Piroska, illetve Judik Józsefné Imre Ilona. Mindkét szeretett nő, a testvérként, alkotótársként emlegetett festőművész, Piroska és a költőhöz talán nála is közelebb álló Ilonka Reményik Sándor kolozsvári életének része volt, mind a hárman kolozsvári születésűek.

,,Szőcsné nem kerülhet másképpen az irodalomtörténetbe, avagy a kritikusok tollára, mint ami a valóságban: az én drága, önzetlen, szép és jó Testvérem Lélekben, Igazságban, Művészetben, indítóm a magasságok felé, búvártársam a tenger fenekén, barátom és kalauzom a problémák sziklavilágában."

Az Álmodsz-e róla? című verset aligha túlzás a magyar szerelmi líra legelső vonalában emlegetni, Szabó Lőrinc hatalmas ciklusa, A huszonhatodik év közelében. A költő az elveszített kedves, Imre Ilona hites férjével, verseng a fájdalomban, a veszteség nagyságában; mi több, versét ,,az élő hitestársnak" ajánlja, és el is küldi neki a kéziratot.


Mit nem adnék pedig,
Ha láthatnám egyetlenegyszer bár!
Érezném édességét közelének!
Barna haját, vadgesztenye-szemét,
Mellyel most játsznak őszi angyalok -
Lélek-kitágította pupilláját,
Egy-egy barázdát arca drága földjén,
Egy mosolyát, ha láthatnám! - Egy könnyét
Ha érezném forrón kezemre hullni!
Aggódnánk együtt és nevetnénk együtt,
S fájna szívünk nevetés közben is!

Álmodtam róla egész életemben,
Kiálmodtam lelkemet, magamat.
S álmaimban most meg nem látogat
Soha, soha.

Álmodsz-e róla, mondd?
Mert ha álmodsz, hiába veszteséged:
Kettőnk közül Te vagy a boldogabb!
(részlet)







Romon virág

Az 1935-ben megjelent, Romon virág c. kötete egyik ciklusában kapott helyet az 1931-ben írott verse, az Ahogy lehet. Költői és emberi programját, a sorsvállaló közéletiség programját fogalmazta meg itt Reményik Sándor, politikai realizmusról és elkötelezettségről tanúskodó tisztánlátással. Jelszó lett ez a verscím Erdélyben, a kisebbségi léthelyzetben élő magyarság legszélesebb soraiban.

Hát vesd meg lábad ott, ahol megállhatsz,
azt mentsd, azt a talpalatnyi helyet,
Szikrát a tűzből, cseppet a folyóból,
A töredéket eltört mondatodból,
Minden megmaradt árva keveset:
Ahogy lehet...
(részlet)

1933-ban Miért hallgatott el Végvári? című versében a békét immár vallásos hitében kereste, és az erkölcsi megigazulás hirdetésében fedezte fel a kisebbségi költő elsőrendű feladatát:

,,Nem a mi dolgunk igazságot tenni,
A mi dolgunk csak: igazabbá lenni.
Elhallgatott, - mert vad tusák közül
Immáron Istenéhez menekül.
Vele köt este-reggel új kötést.
És rábízza az igazságtevést."
(részlet)

1933 augusztusában a Nagykőhavas hegyormának közelében írta a Szemeimet a hegyekre emelem című költői ciklusának tizenkét darabját. A havasok emberen túli vagy emberfeletti szikla- és hó világa a transzcendens létezés költői metaforájává válik, a költőt mindenekelőtt az erdélyi havasok monumentalitása, mondhatnám: ,,istenközelisége" nyűgözte le. Talán a legszebb, a Találkoztam a szabadsággal című vers, a ciklus tizenegyedik költeménye:

"Ment nagy léptekkel: a világ száműzötte,
Fenyőszag tömjénezett körülötte (...)

Ment az embertől egyre távolabb,
Ment csúcsról-csúcsra, csillagtávolokba,
Kissé túl drága volt méltatlanoknak:
Vitte ajándékul - az angyaloknak".

(részlet)


Amikor az Erdélyből váratlanul eltávozott jó barát, Makkai Sándor Nem lehet című tanulmányára válaszolva 1937-ben megírta az Ellenzék című folyóiratban a Lehet, mert kell című vitacikkét, akkor a helytállásban kikristályosodott erdélyi gondolat, az élni akarás, az építő munka érveit sorakoztatta fel az önfeladással szemben.
A harmincas évek vége felé a fenyegetően térhódító fasizmust elítélve a költő nyíltan és határozottan szembefordult az "ordas eszmékkel", világosan kifejezésre juttatta tiltakozását a faji megkülönböztetés minden formája ellen.







Babits Mihály gondolatai

Az igazi és megkérdőjelezhetetlen irodalmi kanonizációt mégis Babits Mihálynak a Nyugat 1940-es évfolyamában közölt, Az erdélyi költő című szép esszéje jelentette. Ez az írás a kolozsvári költő ötvenedik születésnapja alkalmából készült.

"Különös - állapította meg -, hogy Erdély leghangosabb hatású dalnoka ez a csöndes, tartózkodó, szemérmes jellemű költő lett; különös, de nem érthetetlen. És bizonyos, hogy jól történt ez így. Nagy dolog verssel hatni a tömegre, zengő hangot adni egy közösség indulatainak; de egyúttal felelősség is ez. A hangosakban, a könnyű szavú, kész pátoszú poétákban ritkán van meg a leírt szó felelősségének érzése. S nemcsak a szóról kellene itt beszélni, hanem a magatartásról, minden mozdulatról, az egész emberi egyéniség sugalmazó erejéről. A költő Reményik évei nehéz évek voltak. Nehéz és küzdelmes kisebbségi évek, ezer veszéllyel és kelepcével. Azt hiszem, ebben a helyzetben senki sem tudott volna tökéletesebben viselkedni, mint Reményik viselkedett. A költői tehetség nem volt elég itt, sőt nem is volt a legfontosabb. A versekhez ember kellett, s a költő értékei emberi értékek. Ember, erdélyi ember és magyar." (Babits Mihály)







Élete alkonyán

1941 tavaszán megírta a Korszerűtlen verseket és a Meghalni mégis egyedül kell című költeményeket. Ezek Reményik Sándor utolsó versei: ekkor már kórházi szobáról kórházi szobára vándorolva töltötte erőtlen életét, s a végső nyomorúságból emelte fel tekintetét valami távoli fényhez. Költői hangjának zengése azonban ekkor sem csökkent, ez a nemesen zengő hang hatolt el költőtársaihoz. Reményik Sándor a sorsát vállaló, minden viszontagság ellenére is az igazságot kereső és hirdető ember volt. A hűség, a kitartás, a nyelv és a lélek megőrzése ezért lehet minden lázas, forradalmi tevékenységnél messzebbre vivő, távlatosabb tett - írta több versében.

Reményik Sándor: Meghalni mégis egyedül kell

Az ágyad és az asztalod
Minden nap rózsával lehet tele -
Lehet, hogy egy babérerdőt aratsz -
S mint játékközben a labdát a gyermek:
Egyik kedves kéz a másikba perget -
Álmodhatsz, szerethetsz és barátkozhatsz
És végül mégis egyedül maradsz:
Halálod egyedül kell elviselned
(részlet)


Házsongárdi temetőben





Emlékezete

,,Amikor Kolozsváron végigvonult temetési menete, a városban megállt az élet. Csend volt. Tíz- és tízezrek sorakoztak fel az utcákon, amerre a gyászolók feketeruhás csapata elvonult: Erdély búcsúzott, búcsúztatta nagy fiát, aki talán legharsogóbban fejezte ki az itt élőkre váratlanul rászakadt kisebbségi sors keservét, aki úgy érezte, végváron áll, s úgy is írta verseskötetét, mint Végvári."
,,Félelmetesen nehéz történelmi pillanatban kezdte lírai pályáját. Kortársai úgy érzékelték jelentkezését, mintha az evangéliumok lapjairól lépett volna közéjük biztató szavával: mit féltek, kicsinyhitűek? Törékeny volt, de akik ismerték, úgy érzékelték, azok a terhek roppantották meg vállát, amelyeket folyvást magán hordott, felelősséggel, átszellemült komolysággal. Valami rendkívüli erő és elhivatottság sugárzott belőle."
,,A lázadó költő, aki élete, költőléte nagyobbik korszakában Erdélyért perlekedett, végső periódusában János evangélistát tekintette szellemi példájának, s újra meg újra a szeretet igéit fogalmazta meg, a belső csend és békesség igézetében." (Rónay László)


Források:
Babits Mihály: Az erdélyi költő. In: Nyugat, 1940. 8. sz. p. 388
Balog Edgár (főszerk.): Romániai magyar lexikon. 4. köt. Bukarest: Kriterion Kiadó, 2002.
Kántor Lajos: Malomkövek közt - álmok szőnyegén: Az ismert és ismeretlen Reményik. In: Kortárs, 2000. 12. sz.
Pomogáts Béla: Reményik Sándor költészete. In: Helikon, 2008. 8-9. sz.
Reményik Sándor
Rónay László: Reményik Sándorról. In: Rónay László: Mesterek és legendák. Budapest: Hungarovox, 2012. p. 183-186.


Antal Margit Kiegészítés Reményik Sándor portréjához

Link


"Ne hagyjátok a templomot, a templomot s az iskolát!"

Link


Reményik Sándor összes versei

Link

Link



Remenyik Sándor Emlékpad








  
 
0 komment , kategória:  Reményik Sándor   
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 2 
2015.10 2015. November 2015.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30 
Blog kereső
Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 40 db bejegyzés
e év: 469 db bejegyzés
Összes: 4840 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 101
  • e Hét: 11179
  • e Hónap: 33667
  • e Év: 211542
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.