2015-11-03 21:37:48, kedd
|
|
|
Kopott színű fejfák, töredezett mészkövek,
Hervadó csokrok, gereblyézett sírhelyek,
Lassan járó árnyak, halk sóhajok,
Soha el nem jövő, kettétört holnapok.
Márványba vésett búcsúmondatok,
Örökre elfojtott titkok, óhajok,
Ki nem mondott érzések sora,
Alkalmak, amik nem térnek vissza soha.
Itt a csecsemő, az ártatlan, kit szülei kiraktak,
Itt az öreg, beteges, akit gyerekei siratnak,
Itt az egykor derék, jóravaló lények,
A hitvány, aljasok közt már nem félnek.
Itt a csúnya nő, kit szerettek és szeretett,
Itt a szép lány, aki soha nem nevetett,
Itt a valaha boldogtalan, szomorú lelkek,
a boldogok közt megnyugvásra leltek.
Itt a szegény, ki beosztotta száraz kenyerét,
Itt a gazdag, aki nem piszkolta tenyerét,
Itt a Hitetlen, ki a reményt nem ismerte,
és a hívő, aki mindig imádkozott helyette.
Egyformán takarja őket az elmúlásnak fátyla,
A csend és nyugalom mindnyájukat körbejárja,
Nincs már különbség, csak az emlékekben,
Kire megvetéssel gondolnak, kire szebben.
Kopott színű fejfák között, süvít az őszi szél,
Egy megsárgult falevél, épp a földig ér,
Nem sokáig magányos, újabb követi hamar,
Lassan nő, lassan gyarapszik az avar.
Majd ha elmúlik az ősz, a téli hidegek,
Lesz még újra tavasz, lesz még kikelet,
Napsugár cirógatja majd a folyó vizeket,
Csak az nem jön többé kit a sír temet.
A hajszál vékony életfonal elszakadt,
A csillag kihunyt, kialudt a fény.
Márványba gravírozott mondat:
˝Emléke szívünkben örökké él... ˝ |
|
|
0 komment
, kategória: Halottak napjára |
|
|
|