|
 1/2 oldal 
|
Bejegyzések száma: 19
|
|
|
|
|
|
2015-11-05 23:41:27, csütörtök
|
| |
| |
Szily Nóra interjúja: Mosolyka: ,,Jelen pillanatban egy járógép segítségével 4 percet egyedül állok!"
Mosolyka és Sándor. És a filmjük... Most még csak szavakban pereg. Közösségi finanszírozásban szeretnék elkezdeni, hogy megmutathassák a valóságukat. Ami messziről tényleg olyannak tűnik, mint egy mese. Olyan jó hinni benne!
Rám hoztad a frászt, amikor azt mondtad, némiképp eleged van az újságírókból, és már nem nagyon szeretnél nyilatkozni.
Fanny: Hozzátettem, hogy azért vannak kivételek!
Jó, de meg akarom érteni. Azt gondolom, hogy téged támogat, segít mindenki! Mégis van valami, ami zavar?
Fanny: Van. Főleg az utóbbi időben. Nem mindenki látja, de sokat változott a gondolkodásmódom. Régen azzal kezdődtek velem az interjúk, hogy mit lehet tudni a történetemről, a betegségemről. Amire koncentrálsz, amit mondogatsz, azt életben tartod - azon van a fókusz. Mostanában már nem erről szeretnék beszélni. Arra figyelek, hogy mi van, megyek, csinálom... Nem akarok a múlttal foglalkozni. És sokan nem értik meg, nem tartják tiszteletben, hogy már nem az a lényeg, ami volt.
Fotó: Szabó Gábor/Origo
Igen, de a történeted eredete mégiscsak az, hogy volt egy kislány, akiért elkezdett aggódni egy ország, akinek a mondataiba, az őszinteségébe, az esendőségébe beleszerettünk.
Fanny: Értem én, de amikor újra meg újra bekúsznak a múlt mondatai, az visszahúz... Ma már nem ez jár a fejemben, legalábbis ahol tudom, kerülöm a témát. Nem is úgy mutatkozom be, és az előadásaim elején sem erről mesélek.
Hanem?
Fanny: Fanny vagyok, aki imádja a sztracsatella fagylaltot. Így kezdem a weblapomon is... Nem szeretem a mazsolát és imádom a Balatont. Jobban szeretek papírra tollal írni, mint géppel. Ilyeneket mondok. És még azt, hogy boldogságkutató vagyok.
Hol adnak erről bizonyítványt? Már kuncogsz!
Fanny: Amikor az ember azt mondja, hogy boldog, arról sincs papírja. De ez az egyik legjobb megfogalmazása annak, amit csinálok. Bár már nem kutatom annyira tudatosan, mint régen. Most inkább ráültem egy hullámra és élvezem. Így egyébként sokkal több jön, mintha akarnám!
Azzal kezdted, hogy megváltozott a gondolkodásod. De leginkább miben? Nem a múlt számít - ezt értem!
Fanny: Ez egy nagyon hosszú folyamat volt, és a lényege, hogy már nem akarom magam korlátozni azokkal a dolgokkal, amiket régen folyamatosan mondogattam. Sokkal inkább meg szeretném adni annak az esélyét, hogy csoda történik...
Sándor: Bocs, hogy közbeszólok - emlékszel, egy kislány Tihanyban az előadásodon azt mondta, hogy ,,még az is meglehet!"
Fanny: Igen, egy 6 év körüli kislány - amikor elmeséltem, hogy találkoztam Sándorral - jelentkezett, és azt mondta: Igen, mert Sándor a te felebarátod! Azt válaszoltam neki, hogy imádlak, hazaviszlek és te leszel a lányunk! Hogy bizony, mi szeretnénk gyereket is! Mire ő: ,,Hát, még az is meglehet!" Érted? Ő nem zárta ki, hogy valóra válhat a mese!
Mosolyka és Sándor
Fotó: Szabó Gábor/Origo
Ezt a hitet szoktuk elveszíteni, amire felnövünk...
Fanny: Én szeretném az életembe visszacsempészni! Eddig sem hallgattam annyira a dokikra, azért ezt mindenki tudja. Ha azt mondták, hogy valamit ne próbáljak meg, mert nem fog sikerülni, akkor is adtam egy esélyt, és jé, sikerült! Jelen pillanatban egy járógép segítségével 4 percet egyedül állok! Amikor elmentem felíratni, azt kérdezték - minek az nekem? Én nem akarok ilyen korlátokat! A jövőbe szeretnék tekinteni, és ebben van a változás.
Kimondtad a szót, hogy ,,jövő", miközben az elmúlt években leginkább azt hallottam tőled, mi volt a múlt és hogy a ,,most" a fontos. A filmetek kapcsán is ezt a perspektívaváltást éreztem. Hisz az terv - a jövőre!
Fanny: Ebbe így nem is gondoltam bele eddig, de jó hallani! Igen, a múlt helyett már a jelenre és a jövőre figyelek. Azzal foglalkozom, hogy mi lehet holnap? Mit érhetek még el akár a fizikai fejlődésemben? S most mit tudok értékelni?
Ezt Sándor hozta el, szerinted?
Fanny: Igen, határozottan.
Ennyit tud a felebarátod? - hogy a kislányt idézzem.
Fanny: Még sokkal többet. Amikor megismerkedtünk, pár napra rá már Csillaglánynak hívott, én meg őt Holdkirálynak. És valahogy annyira adta magát, hogy Ő az - Ő a párom. Még sose volt olyan párkapcsolatom, ami csak úgy áramlott és hagytam. Imádtam minden pillanatát és imádom most is.
Te is felültél az áramlatra, Sándor?
Sándor: Igen. Amikor legelőször belenéztem a szemébe, egyszerűen azt éreztem, mintha már láttam volna valahol, mintha felismertem volna benne valakit. Nem a Mosolykát, akire az ország odafigyel! Ránéztem, és azt éreztem - ,,Te vagy az, Csillaglány!"
Te sokáig igyekeztél a háttérben maradni. De a filmtervetekkel ez már megoldhatatlan...
Sándor: Az elején ettől ezért egy kicsit tartottam, sőt tényleg nem akartam. Fura volt azt is megélnem, amikor kezdetben posztolt rólunk egy képet. Épp elmentem autót mosni és mire hazaértem már több ezer ember lájkolta, és kommentelte. Csak fogtam a fejem. Fanny azt mondta - Szívem, 15 ezer ember lájkolta, de 150 ezer ember látta! És azon gondolkodtam, kell ez nekem? Mármint ez a része. Akkor nagyon határozottan azt éreztem, hogy nem. Inkább csak mögötte szeretnék lenni és támogatni úgy, ahogy éppen tudom. De az elmúlt időszakban azt vettem észre, hogy ennek van egy jó oldala is. Adni tudunk az embereknek, és bevállaltam, de csak ezért.
Fotó: Szabó Gábor/Origo
A te gondolkodásod is megváltozott mióta együtt vagytok?
Sándor: Szerintem, mind a kettőnkben motoszkált az a kérdés, hogy mi van, ha a valóság egy kicsit több annál, mint amit a szemünkkel látunk? És valahogy a kettőnk szikrája gyújtotta be a lángot...
A ,,több" alatt mit értesz?
Sándor: Kölcsönösen inspiráljuk egymást. Egyszer azt mondtam neki: na, mondjál 3 szót! Felírta egy papírra, hogy ,,forgás, illat, illúzió". És akkor kiszaladt belőlem: ,,A világ a szívedben forog, lelked illata a valóságod, ha közel vagy a lelkedhez a világ illúziója mellett, a végtelen valósága a tied." Aztán a Lélekkód című könyve úgy született, hogy esténként én adtam neki három-három szót...
De te előtte írtál?
Sándor: Nem nagyon. Talán néhány sort a fiókomnak.
Fanny: Én amúgy emlékszem, hogy az egyik első mondata az volt, hogy éppen könyvet ír. Megkérdeztem, belenézhetek? Azt válaszolta, hogy igen, ha elmegyek vele randizni. Szóval, ennyit arról, hogy nem írt...
Most már ketten írtok, hisz szinte intézményesültetek, együtt rakjátok össze az ötleteiteket, kiegészítitek egymást és megszületett a film ötlete is. Fannynál azt éreztem eddig, hogy a blogjával, a könyveivel kiírta magából a múltat. De mit szolgál a film?
Fanny: Azt vettem észre a könyveknél, hogy azon felül, hogy el tudtam engedni dolgokat, energiával töltött fel az alkotás. Amikor befejeztem a Lélekkódot, szusszantam fél évet, aztán újra éreztem, hogy mondanivalóm van - de nem könyvben... Nem akartam ugyanazt és ugyanúgy csinálni. Ha valami rutinná válik az nem jó! Nincs benne az a magával ragadó érzés..., hisz tudod már a lépéseket. A filmnél fogalmam nincs róluk. Jelenleg ott tartok, hogy tudom, hogy mit csinálunk most, és csak sejtem, hogy mi következik, hogy mit hozhat az életembe, és ezt imádom!
Fotó: Szabó Gábor/Origo
Sándor: Nekem inkább az a fontosabb, hogy kreatív legyen, arra fókuszáljon, hogy alkot valamit és papírra veti.
És ezzel vállalod azt is, hogy te is kamera elé állsz?
Sándor: Hát, erre ráéreztél!
Fanny: Sokkal inkább bevállalja, minthogy ez lenne minden vágya. Miattam vállalja. Nem mondom, hogy kényszerből, hisz ha már csinálja, akkor igyekszik élvezni és kihozni belőle a lehető legtöbbet. De ha most azt mondanám neki, hogy ne folytassuk, hanem inkább menjünk el a Balatonra, nézzük a tájat és legyünk csak csendben - arra is azt mondaná, hogy jó. Azért ez a pörgés fárasztó, és olykor nagyon nehéz kezelni, miközben persze megvan a szépsége is.
Sándor: Megvan a varázsa, hogy az alkotással adhatsz az embereknek. Szerintem Fanny ezt csinálta az elmúlt időszakban is. Az a fantasztikus, ahogy ő reagál a vele történt dolgokra. Ha csak az elmúlt 18 hónapomra gondolok, amit vele töltöttem, akkor azt mondom, hogy ő egy ,,mesterlélek". Épp pár napja fogalmaztam ezt meg neki. Olyan könnyed, olyan tiszta, annyira nincsen benne erőszakos düh... A legtöbb dolgot finoman megéli és nyugodtan reagál rá. Kevesen képesek erre.
Mindenhol azt mondjátok el, hogy szeretnétek tükröt tartani...
Fanny: Ez azért van, mert azt látom, hogy saját magunknak se vallunk be dolgokat. Nézzük meg például a közösségi oldalt. A legtöbben csodálatos fotókat posztolnak a párkapcsolatukról, minden szép és romantikus. De arról nem beszélünk, hogy van, amikor nehéz és épp elegünk van mindenből, még a másikból is. Szerintem mindenkinél vannak ilyenek, de ha igazán társak vagyunk, akkor ezeken a fázisokon túllendülünk, mert szeretjük egymást. De azért ez a része is a valósághoz tartozik.
Zavar az álság?
Fanny: Nem fogalmaznék így, mert nem zavar. Én nem szeretnék senkit megváltoztatni. De mi az igaztörténetünket mutatnánk meg a filmben minden hullámzásunkkal együtt... Ahogy tettük is a PillanatCsillag kisfilm ízelítőjében. És ha ez csak egy embernek hozzátesz valamit az életéhez - már megérte megcsinálni. A közösségi finanszírozással egy részét szeretnénk előteremteni - ez az első lépcsőfok. Jó mérce arra, hogy van-e rá igény. Természetesen milliókkal nem dobálózunk....
Fotó: Szabó Gábor/Origo
Igen, eszembe jutott, mekkora változás az is, hogy annak idején a végrehajtó szíve esett meg rajtad, a kilakoltatás veszélyében éltél...
Fanny: Igen, engem is elgondolkoztatott ez. Sándor is engem akkor ismert meg, amikor éppen nem kellett azon gondolkoznom, hogy miből fizetem be a számláimat. Akkor alig hitte el, hogy lyukas lepedőn alszom, hogy nem veszek magamnak új ruhát, hanem elvagyok azokkal, amik vannak. Jó az a lepedő, megvarrom és kész. Attól hogy most ekkorát álmodok, nem szállt el az agyam! Sőt... Jó érezni, hogy megdolgozom minden egyes forintért. Hogy gyűjtünk a filmre, az nem azt jelenti, hogy abból fizetem a költségeimet. Az egy másik büdzsé. Ha veszek valamit, ugyanúgy megnézem, hogy szükségem van-e rá? Hisz tudom honnan jöttem, s azt is, hogy mennyi munka van benne. Van egy történet a Lélekkódban, ami arról szól, hogy minden, ami az enyém, annak a fele pont elég, sőt néha még sok is. Van egy játékunk Sándorral. Havonta egyszer az ő cuccaiból öt dolgot kiválasztok, ami felesleges, ő is az enyémből ötöt, és egyet-egyet megmenthetünk. A többit vagy odaadjuk valakinek vagy megy a kukába. Az a fantasztikus, hogy rengeteg dologtól megváltunk már és mégsem hiányzik semmi! Olyan jó, hogy egyre tisztább körülöttünk a tér!
Egyébként nektek hiányzik most valami?
Fanny: Ha hiányzik, az döntés kérdése is - és akár ott is lehetnék, ha azt akarnánk... A Balatonon! Félig Siófokra költöztünk és az a kis lakás, a nyugalom most jól esne...
Hát ez az! Szerintem Fanny hajlamos túlhajtani magát! Vigyázol rá?
Sándor: Nehéz leültetni úgy, hogy ne csináljon semmit. Ezt kifejezetten nehéz mellette megélnem, mert ő mindig menne. Van, amikor én fáradok el mellette. Nekem az a felelősségem, hogy jól mérjük fel a határokat, és észrevegyem, amikor muszáj megállni.
Fanny: Én a határaim után egy picivel érzem csak, de ő már előttük befékez, és ez jó így!
Fotó: Szabó Gábor/Origo
Ha becsukod a szemed, mi Sándorra az első asszociációd?
Fanny: Hű... egy érzés. Egy nagyon-nagyon kellemes érzés, amit még senki másnál nem éreztem. Nagyon nagy biztonság. Olyan, amit a szüleimen kívül még férfitól, társtól soha nem kaptam meg. Amit fantasztikus megélni. Én annyi mindenre gondoltam annak kapcsán, hogy milyen párt szeretnék... De ő mindent felülmúlt! Nélküle már el sem tudnám képzelni!
Sándor: Ezt el kell játszanom, várjál - becsukom a szemem. Egy dolog jut eszembe. Ő a társ, aki ott van mellettem és szeret. Elfogad olyannak, amilyen vagyok. A Csillaglány.
Fanny: Ő pedig a Holdkirály...
Forrás: http://www.life.hu/sztarszerzok
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szily Nóra riportjai |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2015-11-05 23:25:45, csütörtök
|
| |
| |
Szily Nóra interjúja: Csobot Adél: "Nélküle semmi nem menne így!"
Láttam az izgalmat az arcán, hogy vajon továbbjut-e a Sztárban sztár-ban, de egyelőre lelkesen készülhet a következő fordulóra. Majd három év telt el az X-Faktor óta... Mindig megtalálja egy újabb feladat - és nem csak énekesnőként. Pedig még mindig csak 21 éves ez a ,,csupa mosoly" lány!
Hogy van most berendezve ,,Adél világa"? Ilyen címen fut a videóblogod itt a Life.hu-n, de persze tágabb értelemben kérdezlek.
Óóó! Most nagyon zsúfoltak a napjaim, hiszen benne vagyok egy show-műsorban, amit sokan néznek, és nagyon komolyan veszem! Az elején megpróbáltam magam lenyugtatni, hogy ez nem tehetségkutató verseny, és most nem az életem megváltoztatásáról van szó... De aztán rájöttem, hogy
semmit nem tudok félgőzzel csinálni, és úgy kezelni, mintha csak játék lenne.
Nap mint nap órákon át gyakorlom a szöveget, a táncot...
Fotó: Dudás Szabolcs/Origo
Miközben sztárként alakítasz sztárt - tulajdonképpen a saját kontúrjaid még nincsenek meg igazán. Mások bőrébe bújsz, de ki vagy te?
Nekem is eszembe jutott, hogy miközben mindenki által dúdolt slágereket énekelek - és már én is ismert lettem az elmúlt pár évben -, közben ha engem kellene utánoznia valakinek, akkor vajon melyik lenne az a dal, és milyen lenne az a produkció? Még nincs olyan, amire azt mondanák - igen, ez a Csobot Adél dala! Azt sokkal inkább meg tudnák az emberek formálni, hogy milyen vagyok. Milyen érdekes, nem? És közben mégis benne vagyok ebben a műsorban!
Csillogó szemmel mondod, látom, hogy nagyon örülsz a lehetőségnek! De maradjunk még az ,,utánzásnál". Ha dalt még nem lehet tőled választani, mit gondolsz, miként alakíthatna téged bárki? Mit emelne ki?
Vékony az a határ, hogy mennyire közelítjük meg humorosan vagy valóságosan, hogy ki milyen. Nekünk is mindig egy kérdés, hogy a műsorban paródia szülessen vagy komoly utánzás. Hogyha így nézem magam, akkor
biztos, hogy fülig érő mosoly lenne annak az arcán, aki engem alakítana.
Állandóan pörögne, cikázna jobbra-balra...
Paródia lenne vagy utánzás?
Na ez az! Szerintem mindkettő.
És ez jó vagy rossz?
Szerintem jó. Azt gondolom, hogy önazonos vagyok, és ha ezt mutatná meg valaki rólam, akkor nem nyúlna mellé és én szívesen megnézném.
Azt mondtad, hogy még nincs olyan dalod... Lehet, hogy most fontosabbá vált az, hogy végre legyen?
Igen. Nem is egy dal, hanem több - hogy választani lehessen! Igen, ez most nagyon motivál...
Legyen olyan, amilyen én vagyok, és legyen megjegyezhető. Ne csak Csobot Adél nevét, hanem a dalának címét is ugyanúgy tudják.
Fotó: Dudás Szabolcs/Origo
De talán ehhez még nem volt elég az az alig három év, ami az X-Faktor óta eltelt.
Ami alatt folyamatosan újabb kihívások jöttek és jönnek! Amikor viccesen azt kérdezted, hogy milyen ,,Adél világa"... Egyrészt van a videóblog, most a Sztárban sztár, játszom az Őrült nők ketrecében, ott az Orfeum - tehát mindig megtalál valami, és ez olyan jó!
Amikor az X-Faktorba belevágtál, arról álmodoztál, hogy énekesnő legyél.
Most is azt mondom, hogy én igenis egy énekesnő vagyok, szeretek előadni a színpadon, táncolni és énekelni. Odafigyelek arra, hogy fejlesszem magam, hogy elmenjek az énekóráimra hetente kétszer, és nemcsak a Sztárban sztár miatt. Előtte is ugyanez volt. Miközben tényleg nem csak az éneklésen volt a hangsúly. Nem tudom, miért, de biztos nem véletlen, hogy így történt.
Mi alapján mondasz igent? A szívedre vagy az eszedre hallgatsz?
Mindkettőre! De nem egyszerre mondom az igeneket, hiszen a feladatok sem egy időben jönnek. Kicsit ritkult az Orfeum estem, jött a színház, ami állandóan változó, hiszen van, hogy egy hónapban 15-öt játszunk, de most októberben például csak kettőt. Hogyha nem mondtam volna igent a Sztárban sztárra, akkor most nem lenne ennyi munkám. És nemcsak azért kell, hogy pénzt keressek, hanem hogy azt érezzem, dolgozom, megyek és csinálom! Arra is most jöttem rá, hogy ez a műsor sokat tesz hozzám. Magánemberként is, előadóként is.
Rengeteg gátlást le kell vetkőznöm.
Most például a Nicki Minaj miatt sok ember azt gondolja, hogy egy könnyed, nyitott és mosolygós lány vagyok, és nem is sejtik, hogy nekem mekkora probléma úgy vonaglani a színpadon, mint egy igazi gátlástalan csajszi. Pedig az! Már akkor is nehéz volt, amikor csak a szerkesztők és a rendező voltak ott, és még ruhában voltam. De nézők előtt fürdődresszben! Komolyan erőt kellett vennem magamon, hogy megcsináljam. Hogy a hangommal is merjek játszani, és ne csak a kis Adél legyek, hanem tudjak lenni valaki más! Nekem ezek nagyon nagy feladatok, tényleg! Komoly harcaim vannak magammal, belül, otthon, énekórán, a próbán, mindenütt! Aztán olyan jó utána a műsorban ott ülni a kanapén, hogy megcsináltam.
És amikor már úgy tűnik hogy rezeg a léc? Kétszer is átélhetted, hisz az utolsók között tudtad meg hogy maradsz! Ismerős élmény lehet a tehetségkutatóból...
Azokban a pillanatokban is arra döbbentem rá, hogy mennyire véresen komolyan veszem, hisz majdnem meghaltam, amikor ott álltam utolsóként! Egyből déjà vum lett... Könnybe lábadt szemekkel néztem előre, hogy nem hiszem el, hogy ez újra megtörténik. Ismét egy show-műsor, ismét a tévé, ismét a próbák, ismét az állandó várakozás, hogy végre színpadra állhassak azért a 2,5 percért. Ezért dolgozunk egész héten át. De közben meg mégis annyira jó a lelkemnek. Az lenne a rossz, hogyha nem tenném bele az összes energiámat, még akkor is, ha persze nem tetszhet mindenkinek... De hát ezt is tudom már.
Fotó: Dudás Szabolcs/Origo
Mondhatják rád, hogy megosztó személyiség vagy, de az tény, hogy miközben rengeteg névre már nem is emlékszünk a tehetségkutatókból, te itt vagy. Hogyan sikerült? Tudod? Érted?
Soha nem tettem olyat, ami miatt nem szívesen néznék tükörbe. Arra léptem és arra mentem, amerre jólesett. Még azzal együtt is megérte, hogy néha voltak pofonok és csalódások is. De boldog vagyok, hogy itt lehetek. Nagy dolog Bebe, Janza Kata, Csonka Pici, Tóth Gabi, Wolf Kati és a többiek mellett állni, mert ők számomra mind olyanok, akikre fölnézhetek, és tisztelem őket. És én 21 évesen a legfiatalabb vagyok köztük, és ugyanott állhatok, ahol ők. Szerintem ez nagy dolog!
Az otthoniak mit jeleznek vissza? Nahát, Adél, nem is gondoltuk volna... Vagy nahát, Adél, régen nem ilyen voltál...?
Nincsenek szemrehányások, inkább rácsodálkoznak mindarra, ami történik. Amikor anyut felhívtam, hogy megkerestek a TV2-től, annyira örült! És ahogy ő meglepődik és lelkesedik, újra és újra kapok egy löketet, hogy értékeljem mindazt, ami történik velem. Hisz van úgy, hogy elkenődök, hogy mi lesz majd... De ő mindig tükröt tart.
És apu? Hol van benned? Hisz már több évet éltél nélküle, mint vele. 9 éves voltál, amikor elveszítetted.
De attól még itt van! És ebben is anyu segít. Néha csak odadob egy mondatot, ami megérint, kapok egy ,,apucsomagot". Hogy biztos mennyire büszke rám! Nagyon érdekes egyébként. Nem tudom, hogy más hogy van ezzel, de
gyerekként elveszíteni egy szülőt, amikor még tényleg nem fogod fel, mit is jelent az élet meg a halál, csak próbálod elfogadni... Nagyon nehéz.
Aztán átalakulnak az érzések. Én hiszek abban, hogy ő van, és figyel rám... De ez nem zavaros, hanem inkább megnyugtató. Fura kimondani, de ha élne, nagyon másként alakult volna az életem. Ő annyira szigorú, féltő, engem óvni akaró ember volt.
Nem engedett volna?
Azokat a dolgokat, amiket ő erről a világról képzelt, nem hagyta volna nekem megtapasztalni. De most már messziről támogat.
Amikor az X-Faktornak vége volt, akkor még egy pici kölcsönlakásban kezdted az életedet itt Budapesten. Már van otthonod?
Igen. A kis szerelmemmel!
Milyen háziasszony lettél?
Most épp nem jó, jaj! De azt gondolom, hogy fejlődőképes vagyok. Mivel én egy tiszta, rendezett otthonban nőttem fel, olyan anyával, aki mindent kézben tartott - megvan a minta! Csak most nincs elég időm. Pedig imádok főzni!
Ha tehetném, akkor mindennap alkotnék valamit, mert az az öröm, amit akkor Bencén látok - az felülmúlhatatlan.
Ilyen embernek jó főzni, aki ennyire tud neki örülni. Imádom!
Fotó: Dudás Szabolcs/Origo
Most tanulgatod a felnőtt női létet. Együtt élni valakivel, gondoskodni róla, hazavárni...
Igen, csak az a nehéz, hogy mindig olyan változó az életünk. Van, hogy két hétig csak ő megy, aztán én vagyok nagyon elfoglalt. Nehéz rendszert vinni az egészbe. Persze nem arra gondolok, hogy minden kiszámítható legyen - napi 8 óra munkával és előző este megfőzött ebéddel... De azért jó lenne valami állandóság, amibe bele lehet kapaszkodni. De majd biztosan belejövünk! Az a cél.
Minden jel arra mutat, hogy az a szándékotok, hogy belejöjjetek.
Abszolút. Olyan jó ez a dolog, és én olyan szerelmes vagyok, nagyon!
Hú de csillog a szemed!
Meg könnybe is lábad!
Örömkönnybe! És én veletek örülök! Jó, nyilván elfogult vagyok, hisz a kezdetektől fogva ismerlek benneteket.
Szerintem mi hegyeket tudnánk együtt elhordani!
Én tényleg eljutottam arra a pontra, amikor már azt érzem, hogy nélküle semmi nem menne így.
Persze nem kell állandóan ott lennie mellettem, hogy teljesítsek, de csodálatos tudni, hogy mindketten ugyanazt érezzük. Ha őt kérdeznéd, biztos ő is ezt mondaná. Ami kettőnk között van, az egyre erősebb, és egyre jobban épül!
Na, akkor a mai leltár rendben van! És mi legyen holnap, holnapután?
Egyszerűen csak szeretnék jó dolgokban benne lenni, és még sokat tanulni! Nem tanultam színészetet, nem jártam konzervatóriumba, nem fogta meg senki a kezem műsorvezetőként. Tudom, hogy fejlődnöm kell, és mindent meg is fogok tenni érte. Nyilván akikkel együtt dolgozom, rengeteget segítenek, és Bence támogat mindenben a leginkább.
Szeretnék egyre jobb dolgokat csinálni, és közben megtalálni önmagamat.
Amiről az elején beszéltünk? Hogy kiderüljön, ki az a Csobot Adél?
Igen. És akkor majd a Sztárban sztár-ban engem is utánozhatnának.
Azt szeretném, ha húsz év múlva is tudnák, hogy ki az a Csobot Adél!
Forrás: http://www.life.hu/sztarszerzok
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szily Nóra riportjai |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2015-11-05 23:16:26, csütörtök
|
| |
| |
Lélekbúvár, Szily Nóra műsora - Kellenek a kihívások
Néha mintha kicsit beszürkülne az élet, unalmassá válnak a napok, és olyan jó lenne megint feldobottan nekivágni valaminek... Valami újnak! Kokó Kovács István - akárhányszor találkozunk, meglep egy újabb vízióval. Ő az első magyar olimpiai bajnok, aki ironman is, és ezzel két éve dédelgetett álma vált valóra. És biztos vagyok benne, hogy nem áll meg... Hogyan lehet újra és újra motivációt lelni? Őt és Márton-Koczó Ildikó executive coachot kérdezem.
Mikor jöttél rá, hogy muszáj mindig egy újabb álmot találnod?
Kokó: Nemrég meghallgattam Ganxsta Zoli Telepi gyerekek című számát, és visszagondoltam a Pongrácz telepre... Rádöbbentem, hogy az egész életem arról szólt, hogy álmodoztam. Tudom, durva, amit mondok, de szerintem ha valaki elengedte az álmait, vagy nem álmodik, gyakorlatilag már meghalt, csak még nem temették el... Álmok nélkül felesleges élni. Nekem már gyerekkoromban volt jó pár. Először persze nem az olimpiai bajnoki cím, mert az akkor még elérhetetlennek tűnt. Masiniszta akartam lenni, aztán rendőr, katonatiszt, űrhajós..., de ez utóbbi kizárólag Farkas Bercinek jött össze. Én tovább keresgéltem, aztán amikor rátaláltam az ökölvívásra, és megértettem, hogy mit is jelent az olimpia, meglett a legnagyobb álom. Attól kezdve abba az irányba mentem. Amikor végre elértem, valóban jöhetett volna egy kiüresedés - volt is talán egy rövid ideig - de akkor keresni kell megint egy új célt!
Fotó: Margitay Klára/Life.hu
Ildikó, biztos vagyok benne, hogy coachként sokszor találkozol olyan emberekkel, akiknek épp eltűnni látszik a fény a szemükből. Amikor elfogy a kedv és az eltökéltség.
MKI: Gyakran elveszíthetjük a motivációnkat. Elég csak arra gondolni, hogy ha valaki fogyókúrázik, és elhatározza, hogy a következő fél évben lefogy 10 kilót, aztán az első 50 deka mínusz után örömében kieszi a hűtőszekrényt. Szerintem ha az álmainkat lebontjuk apró, kicsi célokká - mit szeretnék elérni négy perc múlva, négy nap múlva, négy hónap múlva, négy év múlva (persze haladhatunk ötösével is) -, akkor sokkal könnyebben tudunk haladni.
Kokó, szerintem te így csinálod. Ironman sem lehet az ember hétfőről keddre.
Kokó: Így van, és ezért nagyon fontos, hogy az ember célkitűzései reálisak és megvalósíthatóak legyenek. Lépcsőfokonként haladva valóra válthatóbb cél, és minden egyes megtett lépés lelki nyugalmat ad, még akkor is, ha esetleg a főcél nem sikerül. Ha nem nyertem volna meg az olimpiát '96-ban, mert lett volna nálam akkor épp egy mentálisan felkészültebb vagy tehetségesebb bunyós, én akkor is nyugodt lettem volna, mert laza lélektartással mentem ki. Nem az eredmény a legfontosabb, hanem végigmenni az úton. Az utolsó New York maratonomon 8600. lettem. Nem nagyon tudok elképzelni más sportot, ahol ennek a helyezésnek úgy örültem volna, mintha én nyertem volna. De mivel a célom nem az volt, hogy győzzek, hanem hogy egyszerűen csak célba érjek, megcsináljam - ez ugyanazt az örömet és lelki békét hozta el nekem.
Hogyan találjon magának az ember új utakat, új célokat? Azt a flow-t, amibe annyira jó belemerülni?
MKI: Ami hirtelen eszembe jut, hogy találj magadnak egy energiabankárt. Az energiavámpírokat mindannyian ismerjük. Miért ne kereshetnénk olyan valakiket, akik átmenetileg adnak nekünk energiát. Ez lehet a régi osztályfőnök, egy régi kolléga, vagy valaki, akivel nagyon régóta nem találkoztunk. A másik, ahogy István mondta - reális célokat tűzzünk ki, bár nem baj az sem, ha vadnak tűnik az álom. Az olimpiai bajnoki cím is az lehetett az elején...
Kokó: Ha labdarúgásban szerettem volna világbajnok lenni, az megvalósíthatatlan lett volna, hiszen hiába tettem volna meg mindent érte. Ezért mondom, hogy az embernek a körülményeit, a lehetőségeit, a tudását, a hozzáállását látnia kell.
Amiről beszélsz, az az önismeret.
Kokó: Igen, nagyon fontos. Egyébként nekem volt két fontos jelmondatom is - bár az életvezetési tanácsokat és az idézeteket alapvetően nem szeretem... Az egyik: ,,Olyannak lenni, mint bárki más, és olyat tenni, mint senki más!" Ez még a boksznadrágomra is mindig fel volt varrva. A másik: ,,Úgy bízz magadban, hogy ne legyen szükséged senkire!" Ezt most is viszem magammal, miközben persze nagyon sokan segítették a pályafutásomat. Öcsi bácsitól kezdve rengetegen voltak mellettem, olyanok is, akiket nem láttak az emberek, de én tudtam, hogy számíthatok rájuk. Viszont mindig úgy éltem az életem, hogy igazán ne függjek senkitől és semmitől. Ez nem jelenti azt, hogy nincsenek példaképeim, vagy olyanok, akire felnéznék. Nem is biztos, hogy ismert emberek. Inkább hétköznapi hőseim vannak. Van egy barátom, aki 170-180 kilóról fogyott le most 120-ra és ő is ironman. Vannak olyan bunyósok, akiknek elképesztő módon imádtam a stílusát és rajongva tudtam nézni órákon keresztül videón a mérkőzéseit. Nem azért, mert úgy akartam bokszolni, ahogy ők, csak elismertem a tudásukat. De erőt tudtam meríteni olyanokból is, akik nálam akár eredménytelenebbek vagy sikertelenebbek voltak.
MKI: Azon gondolkodom, hogy tulajdonképpen arról beszélünk, hogy képesek vagyunk valamire, de arról még nem beszéltünk, hogy készek vagyunk-e rá? A képességen túl kell az is, hogy elkészültem, és igazán akarom! Ehhez komoly tudatosság kell. Akár ahhoz, hogy a szürkeségből kilépjek, és merjek nagyot álmodni. Képesnek lenni, késznek lenni és akarni.
Fotó: Margitay Klára/Life.Hu - Origo
Az, ami egy mélypontnál annyira nehezen megy. Amikor eljön a kiüresedés. De Kokó mintha képes lenne azt látni, hogy a pohár félig tele van. De sokak szerint félig üres. Ők még nincsenek készen?
MKI: A veszteségeinket különböző időzítésben, különböző fájdalomszinten, de nagyjából ugyanúgy éljük meg. Először nem akarjuk elfogadni azt, ami történt. Aztán haragszunk magunkra, bűnbakot keresünk, próbálunk hárítani. De nagyon érdekes, hogy amikor egy óvodában a kisfiúnak elveszik a kisautóját, és elkezd sírni, hisztizni és toporzékolni, semmivel sem történik más hatásmechanizmus benne, mint amikor felnőttként kinézünk a hatodik emeleti ablakból és nincs az autónk a helyén. Mások lesznek a következmények, de a belső reakciónk, a veszteségélmény ugyanaz. Ugyanaz a gyász kezdődik el, ugyanúgy nem akarjuk tudomásul venni, ami történt. És ebből a helyzetből akkor fogunk továbblépni, ha akarunk. Ezt jelenti ,,késznek lenni rá".
Akkor a Kokó képes ,,akarni" és lépni.
Kokó: Lehet, hogy coachszemmel könnyebb megtalálni a magyarázatot. Én csak azt látom, hogy amikor valami probléma adódik - maradjunk az autós példánál -, amikor az enyémet elkötötték a garázsból, én nem estem pánikba, mint oly sokan, hanem rögtön a megoldást kerestem. Mit kell ilyenkor tenni, kit kell felhívni? Valamiért - és akkor persze nem láttam magam kívülről, de most így utólag visszanézve - rögtön a tevékeny ember jelent meg. Eddig minden, ami az életemben problémaként jelentkezett, aktivitást hozott elő belőlem. Nem önsajnálatot, depressziót és nem passzivitást.
Gyakorlatilag te a problémát megoldandó feladatnak látod. Ez egy szemléletváltás, amiben segíthet egy coach.
MKI: Igen, de azt gondolom, sokat tudunk saját magunkon is segíteni, különösen akkor, hogyha megtanuljuk azt, hogy mi az, ami minket a komfortzónából úgy mozdít ki, hogy már a pánikzónába kerülünk. Ha ezt a történetet lefordítom - komfortzóna az, hogy beszállsz az autóba reggel, és elmész edzésre.
Kokó: Normális állapot, megvan az ember autója. Ott van a garázsban, ahol annak lennie kell.
MKI: Igen, ez egy teljesen normális állapot. Szerintem mindenkit más visz ki a komfortzónából. Kérdés, hogy hova? Te a tanulási zónába léptél, és azonnal jól cselekedtél. De van olyan helyzet, amikor a pánikzónába kerülünk, vagyis már nem tudjuk, hogy mit tegyünk. Hogyan tovább? Valakinek elég ehhez, hogy ellopják a kerékpárját, az autóját, lehet, hogy valakinek a munkája elvesztése vagy egy nagy veszteség okozza a kibillenést. Mindannyian mások vagyunk. Biztos, hogy van a reagálási időnek egy szakasza, amikor az emberre rátör a kétségbeesés, és adott esetben kell a segítség. Ez lehet egy coach, egy mentor, egy jóízű beszélgetés egy baráttal... Előfordulhat, hogy hónapok kellenek. Az életemben történt olyan haláleset, amikor 3-4 hónapon keresztül nem tudtam a lakásból sem kijönni. Tragédiának éltem meg, ami megbénított. De utólag ezekből a helyzetekből is erőt tudunk meríteni. Azt kell mondanom, hogy ezek a történetek, amik az életünkben igazi mélypontok voltak, később áldások tudnak lenni. Segítenek abban, hogyan váljunk később késszé.
Fotó: Margitay Klára/Life.hu
Például a Chaconnal vívott meccsedet ennyi idő elteltével hogyan látod?
Kokó: Én már másnap a helyére tettem. Beraktam abba a 320 meccsbe, amiből ezzel együtt 15-öt elvesztettem. Hogyha komplexen nézem, akkor nincs ezzel semmi baj. Ha kiragadom, és csak ezt az egy világbajnoki döntőmet vizsgálom mindabból, amit végigcsináltam, akkor azt mondhatnám, hogy egy kudarcos pályafutás van mögöttem. De ha azt nézem, hogy az egyetlen olyan európai ökölvívó vagyok, aki minden létező címet megnyert, és ezzel a 320-ból 15 vereséggel majdhogynem a legeredményesebb magyar ökölvívó vagyok, akkor nincs ezzel semmi probléma. Ez megint csak szemlélet kérdése. Én így szemlélem, persze sokan másként teszik. Egyébként a komfortzónára visszatérve, szerintem ott nem is sejtjük, hogy micsoda erő rejlik még bennünk. Amíg az ember nincs kényszer hatása alatt, addig nem tudja, hogy mennyi mindenre képes még... Ez a kényszer lehet az, hogy el kell tartanod a családodat, vagy hogy a munkahelyed miatt meg kell tanulnod angolul, esetleg meg kell szerezned egy képesítést... Ha van egy kényszer, és van bennünk akarat, az visz előre. Nem tudom, hogy ezt ki lehet-e fejleszteni, vagy genetikailag hozza magával az ember, de hogyha ez nincs meg, akkor nem tudom, hogy kívülről lehet-e bárkit motiválni.
MKI: Folytatnám Kokónak a gondolatát, és eszembe jut egy székely vicc. A székely fiatalember hazaviszi a lányt első alkalommal a szülői házba. Vasárnap van, családi ebéd. Leül mindenki, az asztal alá betelepszik a kutya, és egy idő után elkezd vonyítani. A lány ránéz a fiúra, de az megrántja a vállát, és nem történik semmi. A kutya tovább vonyít. Egy idő után a lány odaszól a leendő apósának: Hát, apuka, vonyít a kutya. - Na és, hadd vonyítson! - Na de hát miért vonyít ennyire? - Kiáll az asztal lábából egy szög, és az nyomja az oldalát. - De akkor miért nem kel fel? - Ja, hát annyira nem nyomja...
Ez jó!
MKI: És addig, amíg az a szög nem nyom annyira minket, hogy változtassunk, lépni akarjunk, hogy a szürkeség helyett színeket vigyünk az életünkbe, addig nem is fog megtörténni. Belső motiváció nélkül nem megy, de külső ösztönzéssel nyilván lehet élénkíteni a saját késztetésünket. Már volt szó a félig tele - félig üres pohár szemléletéről... Azt tényleg nem szabad elfelejteni, hogy a pesszimizmus hangulat, az optimizmus pedig akarat. Pesszimistának lenni és azt mondani, hogy én erre képtelen vagyok - nagyon könnyű. Néha kell ez az önsajnálat, egy kis empátiát adni magunknak, de utána azt, hogy ,,akarjam" - nem lehet kikerülni. De ez tényleg fejben dől el. Igen, kell, csinálom, gyerünk!
Kokó: Ha tanácsolhatok valamit - a legkönnyebb a sportban megtalálni az inspirációt. Mindenkinek meglehet a saját maratonja, tehát amikor úgy érzi, hogy minden összedőlt körülötte, akkor húzza föl azt a futócipőt, menjen ki, és fusson 65 métert!
65 méter elég?
Kokó: Azért mondtam a 65 métert, mert mindenkinek más a mérce. Nekem, mondjuk 65 kilométer, másnak lehet, hogy 650 méter... Fusson egy nagyot, menjen haza, zuhanyozzon le, finomabb lesz a pörkölt is, egész biztos! Másnap legyen a táv kicsit hosszabb, és 1-2 hét alatt rátalálhat bárki arra az érdekes élményre, amit csak akkor tud az ember megélni, ha ezen az úton végigmegy. Nem biztos, hogy a futás a megoldás, lehet hogy az úszás vagy a biciklizés. Olyan apró álmokat tudunk a sportban megvalósítani, amiket szinte sehol máshol... Persze én nem is nagyon kerestem.
Forrás: http://www.life.hu/sztarszerzok |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szily Nóra riportjai |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2015-11-05 23:09:15, csütörtök
|
| |
| |
Lélekbúvár, Szily Nóra műsora - A digitális tér veszélyeiről
A mindennapjaink részei - elvitathatatlanul... A tiltás szinte reménytelen. Vajon a televízió, a laptop, a tablet, az okostelefon, a számítógép milyen és mekkora szerepet kapjanak gyerekkorban? Dr. Kósa Éva pszichológus, egyetemi tanár a Médiaszocializáció című könyv egyik szerzője, Farkasházi Réka, aki egy 11 éves fiúcskát és egy 6 éves leányzót nevel. Velük beszélgettem a Lélekbúvárban.
Réka, a családotokban hány tévé, laptop, okostelefon van?
F.R: Okostelefonból három, televízióból kettő, de egy már nem üzemel. Két laptopunk van - egy nekem és egy a férjemnek. Táblagépünk nincs, egyet kaptunk, de eltörött. Inkább olvasókat használunk.
Fotó: Margitay Klára/Life.hu
Úgy sejtem, hogy általánosan igaz, hogy több kütyü van az otthonokban, mint ahány családtag. Vagyis egyre nagyobb a szabadság a tekintetben, hogy ki, mit és mikor fogyaszt?
K.É: A kutatások azt mutatják, hogy a családok néha saját gazdasági határaikat és lehetőségeiket meghaladóan biztosítják a gyerekek számára azokat az informatikai eszközöket, amelyeket ők maguk gyerekkorukban nem használtak, hiszen még nem is léteztek.
Egyetértesz-e azzal a provokatív állítással, hogy a képernyő - bármilyen is - megfoszthatja a gyereket a gyerekkorától?
K.É: Ez sokak számára természetes vagy hiteles nézet. Több könyvet is tudnék említeni, ami ilyen címmel jelent meg. ,,Elveszett gyerekkor", a ,,Gyerekkor vége"... Azon a megfontoláson alapultak, hogy a képernyő sok mindent megjelenít a gyerekek számára, amiket évtizedeken keresztül próbáltunk elzárni előlük.
,,Nicht vor dem Kind!" - vagyis ,,Ne a gyerek előtt!" - szólt a mondás, ami mára az érvényét vesztette, hiszen minden rájuk ömölhet szabályozatlanul vagy ellenőrzés nélkül.
K.É: Igen, az egyik szerző úgy fogalmaz, hogy eljött az új középkor. Akkoriban a szülők elvitték magukkal a gyereket kivégzésre, ott aludt a fürdőszoba nélküli házban a szülők között az ágyban - vagyis tanúja volt mindennek. Most ugyanígy van. Láthat kivégzést a képernyőn, és ha nem is a szüleit, de megfigyelhet másokat egészen intim jelenetek közben. Ezért a ,,második középkor" elnevezés. Hogy így van-e? Azt kell mondanom, hogy ez az, ami csak rajtunk, felnőtteken múlik.
Réka, nálatok mi a szabály? Biztos vagyok benne, hogy minkét gyermeked ügyesebben bánik ezekkel a szerkentyűkkel. Digitális bevándorlók vagyunk mi szülők és digitális bennszülöttek a fiaink, lányaink.
F.R: Annak idején úgy voltam a konnektorokkal is, hogy nem dugaszoltam be, hanem inkább elmagyaráztam a gyereknek, hogy miért veszélyes. Szerintem csak így lehet hosszú távon megtanítani őket bármire. Éppen ezért a számítógép használatát sem tiltom, hanem elmagyarázom annak a veszélyét, hogy ha valaki éjjel-nappal a számítógép előtt lóg, vagy koordinálatlanul és nem tudatosan használja a gépet. Szoktam hallani szülőket: az én gyerekem nem néz televíziót... Dehogy nem néz! Csak mostanában ciki bevallani. Az enyém is szokott nézni, de megszabom, hogy mit és mennyit.
K.É: Legalább 3 fontos dolog jut eszembe mindazzal kapcsolatban, amit mondtál, és amivel abszolút egyetértek. Az egyik az, hogy ez a számtalan kütyü, ami körülveszi a gyerekeket, nem az égből pottyan, hiszen ott van a családban és a felnőttek használják. Ahogy nem adunk külön villát és kést a gyerek kezébe, hogy megtanuljon enni az asztalnál, hanem együtt eszünk és szépen elsajátítja - ugyanez történik ezeknél az eszközöknél. Nézünk tévét, használjuk a telefont. Az a családfő, aki egész nap a tévé előtt ül, nyilván olyan mintát mutat, ami kapcsán nem is érdemes arról beszélni, hogy mit engedünk meg egy gyereknek vagy mit nem. Ez az egyik. A másik a ,,digitális bennszülött" és ,,digitális bevándorló" kérdés. Úgy szokták megfogalmazni a felnőttek aggályát, hogy kicsit elveszettek, hiszen a gyerekek mindenhez gyorsabban és jobban értenek. Ez a technikai ügyességet illetően igaz, más tekintetben viszont tökéletesen hamis. A világban mi vagyunk a bennszülöttek. Mi élünk régebb óta, nekünk van tapasztalatunk, tehát mi tudjuk azt, hogy mi veszélyes, mi lehet túl sok... Sok mindennel tisztában vagyunk, és ez független az sms gyorsaságától, vagy hogy mennyi idő alatt találunk meg valamit az interneten. Ezt a biztonságot a felnőtteknek nem szabad elveszíteni, és fogni kell a gyerekek kezét. A harmadik, amit mondtál, és ehhez kapcsolódnék még, hogy nem tiltasz semmit, inkább elmagyarázod. Elvben egyetértek, gyakorlatban azt mondom, hogy gyereke válogatja. Ebben a szülő gyerekismerete lesz a tájékozódási pont. Mikor lehet abban bízni, hogy nem nyúl bele a konnektorba, hogy nem fogja bekapcsolni a sütőt, hogy nem fogja nézni azt a csatornát, vagy a neten azt az oldalt, amit nem szeretnék - ez a szülő-gyerek közötti bizalom kérdése. Ehhez figyelem kell, ami mögött a legfontosabb a szülői szeretet.
Fotó: Margitay Klára/Life.hu
F.R: Gyarmati Andreától tanultam, hogy a határokat úgy kell megszabni, hogy ne fix korlátok legyenek, hanem rugalmas szabályok.
K.É: Szabály kell, mert biztonságot ad a gyereknek. De ahogy mondod, ez ne esztelen, rigid, hanem rugalmas korlát legyen. Időnként meg lehet engedni olyat, amit máskor nem. Most születésnap van, most tovább lehet játszani. Ma egy olyan műsor van, ami nem ér véget 8-kor... Tehát vannak ebben rugalmasságok, de valamilyen keret mégis létezik.
F.R: Van egy egészen különös, friss élményem. Horvátországban nyaraltunk és a mellettünk lévő asztalnál egy kb. 8 hónapos babát etettek. Ülni már tudott, viszont valószínűleg nem lehetett túl jó étvágya, ezért mindenfélével megpróbálták elterelni a figyelmét arról, hogy eszik. Legnagyobb döbbenetemre, az apuka elővett egy táblagépet, berakott egy rajzfilmet és a gyerek azt bámulta bambán, amíg az anyuka etette... De továbbmegyek, olyan csörgőt lehet kapni, ami olyan, mint a mobiltelefon, létezik már 2-3 éves gyerekeknek műanyag laptop... Mintha megalapoznánk a függőséget.
K.É: Egy gyereknek a játék nem azért érdekes, mert hasonlít egy telefonra, hanem azért, mert információkat hordoz. Például lyukacsos, színes, más a hangja, az anyaga... Egy gyerek a kulcscsomóval is sokáig el tud játszani. A tárgyak sokfélesége adja az érdekességet. Amit pedig horvátországi papa tett, az visszaélés egyfajta természetes reakciónkkal, ami születésünktől megvan. A vizuális ingerek dominanciája és vezető ereje, ami bennünket is csapdába ejt. Hányszor fordul elő, hogy megnézünk olyat, amit nem akartunk, de fogva tart a látvány?
Vizsgáljuk meg a kérdést a korosztályokra figyelve. Mikor mit szabadna?
K.É: Térjünk vissza a kés, villa példájához. Azokat sem adjuk oda csecsemőjáték gyanánt. Azt a környezetet mi építjük ki, amiben a gyerek kipróbálhat dolgokat. Ugye, könyvekből könnyű válogatnunk, hiszen legalább 6-7 éves koráig mi olvassuk föl az átlag gyereknek a történeteket. De ezek vizuálisan sokkal korábban elé jönnek. Miért akarnánk, hogy azt, amit nem olvasnánk föl, mert úgy gondoljuk, hogy nem jó, nyugtalanító, nem neki való, azt mégis lássa? Úgy kellene gondolkodnunk, hogy milyen élményeket akarunk mi biztosítani neki. Ahogy ruhát, cipőt veszünk, vagy amilyen étellel kínáljuk, ugyanúgy a vizuális táplálékot is válogassuk meg!
Aztán pedig tanítsuk meg a gyerekeket viselkedni az internet közegében...
F.R: Például hogy mit kommunikálunk magunkról. Például fiatal lányok milyennek láttatják magukat az interneten keresztül, és hogyan alakítanak ki így párkapcsolatot? Gyakran egy hazugságvilágot építenek fel.
K.É: Ez az internetes, az online identitás tulajdonképpen lehet más, mint a valós, az offline személyiség. Mutathatom magam olyannak, amilyen nem vagyok, vagyis megjelenhetek egy olyan álarc mögött, ami nem valós. Ezzel kapcsolatban, azt gondolom, hogy egy gyereknek nincs tapasztalata, ezért muszáj segíteni neki. Tudnia kell, hogy ezeknek a dolgoknak milyen következménye van. Nevezhetjük internetes etikettnek. Érdemes gyakran feltenni a gyereknek a kérdést: ,,Te mit szólnál ahhoz, ha...?"
F.R: Tanítok kamaszokat, 14-18 éves gyerekeket és nagyon megváltozott az egymás közötti kommunikáció. Hogyha elmegyek például vidékre tanítani egy olyan közösségbe, akiket nem ismerek, azt veszem észre, hogy nehéz elérnem, hogy a szemembe nézzenek. Úgy kommunikálnak már egymással, hogy szinte nincs szemkontaktus, nincsenek gesztusok. Annyira el tud torzítani egy beszélgetést például, ha csak sms-ben történik...
K.É: Ez nagyon jó példa. Magam is szoktam mondani, - részben tanítványaimnak, de bárkinek, aki korosztályilag kicsit is érintett - hogy sose szakíts sms-ben. Nagyon jól tudjátok, hogy a kommunikációban a verbális rész milyen kevés és milyen sok a gesztus, a mimika, a testbeszéd szerepe a közlésben. Oly sokféleképpen mondhatjuk ugyanazt a mondatot! Amit nagyon hangsúlyoznék - az egész online világ, az internet, a média nem szól másról, mint ugyanarról a szociális világról, amiben élünk. Ugyanannak a szabályai, ugyanannak az etikai elvei érvényesülnek ott is. Most már szakirodalmi példák vannak, hogy a papa kényszerül magyarázkodásra, mikor a gyerek, akit a papa megró, mert iszik, dohányzik, bulizik és részegen jön haza, megtalál egy képet a neten... Vagyis, hogy ezek a digitális lábnyomok maradandóak. Miért gondolna tapasztalat híján egy tizenéves lány arra, hogy amit kitesz magáról, az ott marad. És amikor majd állásért folyamodik és ott egy fotó róla meztelen felsőtesttel, akkor esetleg az a munkahely azt mondja, hogy köszönöm, inkább nem. Meg kell tanulni, hogy a hosszú távú hatásra is gondoljon az, aki ilyen területen nyomot hagy.
Még egy dolgot akartam szóbahozni. Szülőként tulajdonképpen megnyugtatónak tűnik, hogy a gyerek otthon van, látszólagos biztonságban, amikor a gépnél ül... De közben meg felmerül a kérdés - miért is nem szaladgál kint a szabadban? Van ilyen élményed?
F.R: Általában nincs, mert a fiam heti ötször vízilabdázik, de előfordult már, hogy két napig ki se lehetett robbantani a barátjával a számítógép elől. Életbe lépett a rugalmas szabály - oké, most lehet, aztán holnap lemegyünk a Balatonra és ki se fog jönni a vízből. Így belefér.
Ez az ereszd meg, húzd meg!
K.É: Egyrészt. Másrészt van egy aranyszabály: ,,Légy érdekesebb, mint a kütyü"! Mint szülő. Tudj olyan élményeket nyújtani, ami nem ezzel összefüggő, de érdekes. Ez nem egy mindennapi és nem minden percet kitöltő dolog. De legyél vonzó!
Fotó: Margitay Klára/Life.hu
Legyek érdekesebb, mint a kütyü... Picit kötözködnék! Egy kamasz számára már nem az anyja elsősorban az érdekes. Nekem az is feltűnik, hogy a gyerekek egymással is inkább a közösségi oldalon kommunikálnak, ahelyett, hogy ülnének a parkban a padon egy üdítővel. Virtuálisak a találkozók.
K.É: Ennél jobb példám van. Hétéves falusi kisgyerekekkel készítettünk interjúkat és ott derült ki, hogy hazamenve a másodikos gyerek elbúcsúzik az iskolatársától, aki a szomszéd házban lakik, és a léckerítésen át integetett: Szia, akkor majd chatelünk! Itt igaziból az íze érdekes a dolognak.
F.R: Hát, ez most trend!
K.É: Ez most kipróbálandó, megélendő.
De pszichológiai szempontból ez a tekintet, tapintás nélküli barátkozási forma mégiscsak más, minthogy itt ülünk egymással szemben! Visszatalálnak a valós kommunikációhoz?
K.É: Az biztos, hogy nem tudunk általánosítani. Annál a gyereknél, aki lelkileg rendben van, akinél az otthoni háló stabil - nincs miért aggódni. Ki fogja próbálni ezt is, chatel, ott lesz két napig bezárva a szobába, de nem lesz baj, ha az alapok megvannak. Akkor lehet veszélyes ennek a világnak az ereje és a beszippantó hatása, amikor ezek az alapok lazák vagy hiányoznak. Amikor csak ott talál figyelmet, ott találja meg azt, ami érdekli... Például a magyar fiatalok a felméréseink szerint skalpokat gyűjtenek az ismerősök számával.
F.R: Persze, és nem csak a fiatalok.
K.É: Más országokban nem ezt látjuk. Ott nem hajtanak az ismerősök számára...
F.R: ...és hogy hányan lájkolták a posztomat.
K.É: Igen. Remélhetőleg ezt ki fogjuk nőni...
F.R: És ha most kimegyünk a stúdióból, csinálunk gyorsan egy szelfit magunkról és világgá kürtöljük, hogy milyen jót beszélgettünk!
Mondod kuncogva! Viccet félretéve, tényleg megjelent ez az önmagunkat mutogató, nárcisztikus tendencia. De azért bízzunk benne, hogy mindez a helyére kerül. Most alapvetően a veszélyekről beszéltünk, miközben persze megkérdőjelezhetetlen, hogy mennyi lehetőséget ad a net és a digitális világ..., csak legyünk résen!
K.É: Igen. A tájékozódás lehetőségében egy csoda történt, de a hitelesség megméretése, az utánanézés, az ellenőrzés egy létfontosságú elem. Ezt se feledjük! De egyébként a dolog isteni jó!
Forrás: http://www.life.hu/sztarszerzok
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szily Nóra riportjai |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2015-11-05 23:00:49, csütörtök
|
| |
| |
Heti útravaló Müller Pétertől - 203. rész
Müller Péter: "Az igaz visszatér, ne félj!"
Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat - és talán az életedet is.
Müller Péter minden héten ilyen "lelki útravalót" ad. Olvasd el, és hagyd magadban megérni.
"Az igazi táncban az a legszebb, ha messzire röpül tőled a társad, de te egyedül, magányosan pörögve is tudod, hogy visszatér hozzád. Ha nem tér vissza, nem volt igazi tánc. "
Forrás: Thinkstock
Ha szerelmes vagy, minden táncról azt képzeled, hogy igazi. Nem az! Vannak szép táncok, örömteli táncok, pillanatnyi boldogságot, kéjt és önfeledtséget adó táncok - de nem igaziak.
Az igaz tánc kibírja a távolságot. Kibírja az öregedést. Kibírja az elengedést.
Kibírja, hogy sokáig nem látom, nem ölel, nincs mellettem, máshol jár, messze jár, nem is gondol rám... de a közös zenét mégis hallja, s ha eljön az ideje, visszatér hozzám, és együtt forgunk tovább. Az igazi táncospárnak az a titka, hogy közös a zenéjük, és csak ők ketten hallják az egész világon. És ha ez a zene szól, egymásra gondolnak, s tudják, hogy ők összetartoznak.
Az ilyen tánc ritka manapság. Az igaz visszatér, ne félj! A nem igaziért pedig nem kár.
Forrás: http://www.life.hu/sztarszerzok |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Heti útravaló - Müller Péter |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2015-11-05 22:57:04, csütörtök
|
| |
| |
Heti útravaló Müller Pétertől - 202. rész
Müller Péter: "Ne manózz tovább!"
Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat - és talán az életedet is.
Müller Péter minden héten ilyen "lelki útravalót" ad. Olvasd el, és hagyd magadban megérni.
"Ne manózz tovább! Hidd el, hogy lelked mélyén él egy igazi varázsló. Ha fölfedezed, és hallgatsz rá, át tudja varázsolni az életedet szebbé és teljesebbé, mint amilyent most élsz. "
Ez a legnagyobb titok. Amíg ezt nem tudod, másoktól függsz, idegen hatások varázslata alatt élsz, s tesznek olyanná, aki nem szeretsz lenni. Ha utólag látnád, kire, mire hallgattál magadban, milyen félelmek, gátlások, előítéletek, téveszmék, hamis vágyak, remények és érzések vezettek, melyekben igazán sohasem hittél - megdöbbennél.
Forrás: Thinkstock
Én úgy hívom ezeket a lelki bűvészinasaimat, hogy ,,manók". Életemet sokkal inkább a ,,manóim" csinálták, mint én magam. Rájöttem, hogy nemcsak hülye vagyok - de hülyítem is magam.
És nemcsak boldogtalan vagyok - de boldogtalanná is teszem magam. És nemcsak beteg vagyok - de beteggé is teszem magam! A ,,manóim" tettek beteggé. Fedezd föl magadban a Varázslódat! Hívják úgy is, hogy a benned lakó Isten, vagy az Igazi Éned - az, aki nem hal meg soha.
Mérhetetlenül erős!
Ha meghallod a szavát, manóid eliszkolnak, és átvarázsolod az életedet.
Forrás: http://www.life.hu/sztarszerzok |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Heti útravaló - Müller Péter |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2015-11-05 22:52:43, csütörtök
|
| |
| |
Heti útravaló Müller Pétertől - 201. rész
Müller Péter: "A félelmedet nem legyőzni kell, hanem megérteni"
Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat - és talán az életedet is.
Müller Péter minden héten ilyen "lelki útravalót" ad. Olvasd el, és hagyd magadban megérni.
"Minden félelmed akkor szűnik meg, ha megismered azt, amitől féltél. Akkor rájössz, mint aki felébred, hogy rosszat álmodtál csupán. "
Ez egy nagyon igaz, végső tapasztalás. Akkor fedeztem fel, amikor átestem egy halálélményen, és rájöttem, hogy nincs halál. Azért féltem a haláltól, mert nem ismertem még ezt a csodálatos élményt. Fénybe léptem, nem sötétbe - amitől odáig rettegtem.
,,Ha ez a halál - gondoltam -, kár volt félni! Kár volt elrontani az életemet ostoba félelemmel."
Forrás: Thinkstock
Attól félünk, amit nem ismerünk igazán. Ha már benne vagy, még ha rossz is, tudod, hogy előbb-utóbb túl leszel rajta, és nem lesz semmi baj. A sötét alagút végén ott a Nap! Világosban nem félünk, csak sötétben. És abban a pillanatban, amikor fénybe érsz, eloszlik a sötétség és a félelem. És marad a fény. És a csoda.
Ilyen értelemben a félelem kitűnő útjelző: a megismerés útját mutatja. Ennek az útnak a végén ott van a valódi boldogság és a valódi szeretet, amit nem lehet elveszíteni, soha. A félelmedet nem legyőzni kell, hanem megérteni. Abban a pillanatban megszűnik! Ha félsz vagy szorongsz, mondd magadnak: meg akarom ismerni azt, amitől félek, föl akarok ébredni belőle, mert rossz álomban járok!
Forrás: http://www.life.hu/sztarszerzok |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Heti útravaló - Müller Péter |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2015-11-05 22:48:59, csütörtök
|
| |
| |
Heti útravaló Müller Pétertől - 200. rész
Müller Péter: "Azt kapod, amire lelked húrjai rezonálnak"
Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat - és talán az életedet is.
Müller Péter minden héten ilyen "lelki útravalót" ad. Olvasd el, és hagyd magadban megérni.
"Amire hangolod magad, azt fogadod magadba. Annak leszel eszköze, tettestársa, megvalósítója. Ha harmóniára hangolod magad, érzed, hogy angyalok vannak körülötted."
Forrás: Thinkstock
Nem látod, de érzed! És nem az angyal hangolt magára, hanem te hangolódtál az ő hullámhosszára. Te vagy a vevő - ő csak az adó. És hiába ad, ha te nem veszed. Nem hallod meg, és elsuhan melletted a jó szó, a derű élménye, a jókedv és a bizakodás. Másra hangolódtál, és azt is kapod, amire lelked húrjai rezonálnak. Ez a vonzás törvénye. Sötét gondolat a sötétséget, félelem a félelmetest, önzés az elvakultságot és mások önzését vonzza magához.
Manapság ez különösen fontos.
Ne engedd, hogy a világ hasson rád, mert rossz az adás. Légy ,,antennás ember", aki veszi a láthatatlan világból és a lelked mélyéről szüntelenül áradó jó hatást.
Forrás: http://www.life.hu/sztarszerzok |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Heti útravaló - Müller Péter |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2015-11-05 22:45:24, csütörtök
|
| |
| |
Heti útravaló Müller Pétertől - 199. rész
Müller Péter: "Ezért verjük és alázzuk meg a nőket"
Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat - és talán az életedet is.
Müller Péter minden héten ilyen "lelki útravalót" ad. Olvasd el, és hagyd magadban megérni.
"Azért azt ne feledd, hogy a legerősebb, leghatalmasabb, legyőzhetetlen és isteni férfit is egy anya szülte, aki erősebb, mint ő.'
Ezért viselkedünk gyakran durván a nőkkel. Ezért nézzük le őket, ezért hatalmaskodunk felettük, ezért verjük, s alázzuk meg a nőket, ezért nem adnunk nekik méltó állást és fizetést és megbecsülést, mert lelkünk mélyén tudjuk, hogy sokkal erősebbek, mint mi. Nehéz elviselni, hogy van egy legyőzhetetlen riválisunk. Ahhoz már érett lélek kell, mély önismeret és alázat, hogy ezt tudatosan is felismerjük, s felnézzünk rájuk.
Forrás: Thinkstock
A lenézést ilyenkor fölváltja a fölnézés. Ez a nőtisztelet lényege. Ez a Mária-mítosz lelki alapja. Hogy még az Isten fiát is egy anya hozta létre, magából, magában.
Ha mi, férfiak bármilyen bajban vagyunk, magányosak, elhagyottak, betegek, öregek vagyunk, és félünk... csakis az anyuka segít. Nemcsak azért, mert jó, hanem főleg azért, mert erős.
Nem hallottam még kórházban olyan beteg férfit, aki öntudatlanul ne az anyját hívta volna a bajában.
Forrás: http://www.life.hu/sztarszerzok |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Heti útravaló - Müller Péter |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/2 oldal
|
Bejegyzések száma: 19
|
|
|
|
2015. November
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
329 db bejegyzés |
| e év: |
4135 db bejegyzés |
| Összes: |
32631 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Általános (1199)
- Belső kör (5)
- Család (0)
- Munka (0)
- Haverok (0)
- Iskola (0)
- Advent,Karácsony, Újév, Húsvét (1166)
- Áldások, imák, Istenes versek (347)
- Állatok (44)
- Angelisz Irini (80)
- Angyal,Isten vers,videó,idézet (132)
- Angyali üzenet Pusztai Orsitól (892)
- Angyali üzenetek (1041)
- Angyali üzenetek 2 (4)
- Angyalok, angyalos történetek (140)
- Anyák napja (35)
- Anyák napja (167)
- Ara Rauch írásai, versei (20)
- Aranyosi Ervin versei (30)
- Athéna görögországi élményei (2)
- Athéna versei, gondolatai (32)
- Atya, Jézus és Mária üzenetei (20)
- Az Élet Kiskönyve (19)
- Bagi László /Hezekiah versei (20)
- Bálint gazda (5)
- Barátság (272)
- Benmar - Szabó Balázs versei (20)
- Blogtársaktól kaptam 1 (134)
- Blogtársaktól kaptam 2 (41)
- Bodré Anikó versei (8)
- Bölcsességek - gondolatok (69)
- Ch-ás szerzők versei (37)
- Csabai Lajos versei (15)
- Egészség (590)
- Égi jelenségek, érdekességek (3)
- Égi üzenetek (24)
- Egyéb ünnepek, jeles napok (870)
- Ehető virágok és receptek (21)
- Emlékezés (82)
- Ezoterikus (284)
- Fényörvény: üzenetek-tanítások (31)
- Filmek (17)
- Francoise versei (12)
- Fullos szerzők versei, írásai (124)
- Gitka(Szomorúfűz) (11)
- Gyógyító kövek, kristályok (50)
- Haiku, Zen versek (52)
- Hetet (414)
- Heti útravaló - Müller Péter (339)
- Hétvégét (393)
- Hónapok, hónapokról versek (1248)
- Horoszkópok (19)
- Humoros, vicces (21)
- Idézetek (948)
- Írások (310)
- Jó éjszakát! (809)
- Jó reggelt! (7)
- Jókívánság (40)
- Kamarás Klára versei (50)
- Kedvenc énekesek (12)
- Kellemes délutánt! (11)
- Komáromi János (Koma) versei (74)
- Kormányos Sándor versei (15)
- Krancz Béla versei (9)
- Kryon (55)
- Kun Magdolna versei (23)
- Könyvek (38)
- Lengyel Jolán versei (13)
- Másik világ, Hathorok üzenetei (6)
- Meditációk (38)
- Nagy Krisztina, Krancz Béla (27)
- Nemzeti ünnep (161)
- Pps-ek (3)
- Puskás Kolozsvári F. versei (2)
- Receptek - befőzés, mélyhűtés (74)
- Receptek - görög és balkáni (13)
- Receptek - savanyúság eltevése (20)
- Receptek, írások - vegyes (792)
- Receptek-főzelékek, lecsók, (192)
- Receptek-halas (184)
- Receptek-húsmentes ételek (1202)
- Receptek-húsos (1394)
- Receptek-ital,szörp,gyümölcs (129)
- Receptek-levesek (1399)
- Receptek-menük (388)
- Receptek-sütemények-desszertek (1309)
- Receptek-tésztafélék,szendvics (1048)
- Receptek:saláta,hidegtál,egyéb (514)
- Reiki (5)
- Saját készítésű videók (88)
- Seherezádé (152)
- Seneca (32)
- Szapphó (47)
- Szép estét! (154)
- Szép képek (34)
- Szép napot, vasárnapot! (142)
- Szerelem, boldogság (926)
- Szeretet (404)
- Szeretet írások (220)
- Szily Nóra riportjai (121)
- Táltos témák (24)
- Táncok története (24)
- Tanítások-Üzenetek-Írások (195)
- Tatiosz (280)
- Tokaji Márton versei (52)
- Tóth Juli versei (36)
- Tóth Tiborné-Hajnalka versei (3)
- Vegyes receptek (22)
- Vén Muskétás versek, írások (474)
- Vénusz Kódex (12)
- Versek (3006)
- Versek videókon (6)
- Versek, képek reggeltől-estig (121)
- Versek, képek tavasztól-télig (1079)
- Verses képeslapok (779)
- Videók (279)
- Virágok, gyümölcsök, termések (569)
- Virágos versek, idézetek (370)
- Vujity Tvrtko írásai (11)
- Üdvözlés, köszöntés,köszönés (760)
- Zene,-dalszövegek videókkal is (294)
|
|
|
| |
- Ma: 2266
- e Hét: 4480
- e Hónap: 18385
- e Év: 148092
|
|
|
Offline
