|
 1/2 oldal 
|
Bejegyzések száma: 14
|
|
|
|
|
|
2016-01-13 16:18:20, szerda
|
| |
| |
Bukott bálványok
Az emberi csalódások néha sokkal jobban tudnak fájni bármilyen sebnél. Olyan hegek képződnek az emberben általuk, miket nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem hevernek ki életük során. Valahogy felnőttként másképp kezeljük már csalódásaink, mert már van tapasztalatunk, de ide is elér az a tapasztalás, amit gyermekként élünk át. Felnőttként, mikor lecsúszunk egy remélt állásról, elkeseredünk, de mégis haladunk tovább, mert keresni akarjuk a következő lehetőséget.
Ha valami tervünk nem kedvünk szerint valósul meg, akkor kedvünk szegjük csak meg, és megint más irányba próbálunk fordulni. A legnehezebb csalódások mindig a család, a kedves, vagy a barát okozta csalódások. Ezek valahogy mindig visszavisznek minket az alapokhoz.
A gyermekként megélt csalódásainkhoz. Gyermekként nődögélve egyre többet tudunk a világról, a világunkról. Folyamatosan tanulunk nemcsak az iskolában, hanem a közösségekben és családunkban is. Megint máshogy kezeljük, ha az iskolában bántanak minket, és csalódunk gyermekkori barátban, és megint máshogy egy gyermeki szerelemben. Ennek egyszerű az oka, mert van hova visszatérni, a családhoz, az otthon fészkéhez.
A legmaradandóbb fájdalom egy gyermeknek, ha a világban összeszedett csalódásaitól megsebezve nincs hova visszatérnie. Egyedül érzi magát, védtelennek. Mikor apró-cseprő emberkék vagyunk, vannak bálványaink. Anya karja a legóvóbb és leggyógyítóbb a puszija, apa pedig a mi hősünk, a legerősebb és a legokosabb. Ez egy olyan kép bennünk, mi alapban megingathatatlan.
Aztán itt jön be a legfontosabb adalék, a szülői felelősség, mert nem elég pénzt keresni, hajlékot adni, és ételt tenni az asztalra, hanem gyermekeink szemében példaképnek is kéne maradni. Talán ez a legnehezebb feladat, mi manapság sok, nagyon sok családban több sebből vérzik. Csonka családok ontják a csonka érzületű és bukott bálványokkal rendelkező ijfakat, kiket már más példakép követése érdekel.
A felnőttként megélt csalódásaink gyermekeink szeme láttára történnek, és ha akarjuk, ha nem, gyermekeink ezt is megtanulják. Megtanulják tőlünk, milyen padlón lenni, milyen betegnek, elkeseredettnek lenni. Megjegyzik, ők ebben a legjobbak, és fogékonyságuk ebben is kimagasló.
Csalódni gyermekként egy anyában, vagy egy apában talán a legborzasztóbb érzés. Be nem tartott ígéretek és erkölcsi prédikációk, alkoholizmus és játékfüggőség, válás és erőszak. Mikor egy gyermek rádöbben arra, hogy nem Ő a fontos, valahogy eltörik benne valami, és ez az a valami, aminek nem kéne eltörnie. Hogy milyen hatású lesz? Ezer dologtól függ, kortól, nemtől és család egyéb jellemzőitől. Ezeknek megfelelően fog reagálni a gyermek is.
A bukott bálvány előtt pedig nem marad sok út. Egy gyermek hite szüleiben talán az első igazi hit, a bizalom egy olyan foka, mit lehet, sohasem él meg többet életében. Azt mondanám rá, hogy ez egy törékeny csoda, mi abban a pillanatban kel életre, mikor megszületik és ezt csak maga a bálvány rombolhatja le.
A bálvány pedig teheti azt, hogy odakaffant valamit, "én felnőtt vagyok", és magyarázni kezdi a megmagyarázhatatlant. Vagy észbe kap, és tettekkel, betartott ígéretekkel próbálja verítékkel a homlokán kiköszörülni a bálványon esett csorbát. Én ezt hívom szülői felelősségnek, mert ebben a világban annyi csalódás vár egy gyermekre, annyi kín és megpróbáltatás jut neki addig is, amíg felnőtt lesz, hogy legalább amit meg lehet tenni nekünk, tegyük meg.
Ez amolyan kölcsönös büszkeség egy családon belül, a kitartás melegágya. Hisz egy gyermek, kit élő bálványának példaképe kísér felnőtté válásáig és még tovább, az saját maga is vágyni fog erre a szerepkörre. Ha így lesz, akkor a "bálvány" joggal remélheti, hogy nem lesz magárahagyva nehéz pillanataiban sem gyermeke által.
Ez egy olyan lehetőség minden szülőnek, mit csak elveszteni tud, mert visszaszerezni hitet, minek alapja mi magunk vagyunk, szinte lehetetlen. Példaképnek lenni nehéz, szülőként pedig a legnehezebb kihívás az életben...
Suttogó Gabriel
/Minden jog fenntartva/
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: IDÉZETEK,Mondák |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-01-13 16:09:09, szerda
|
| |
| |
Müller Péter:
Az igaz visszatér, ne félj!
"Az igazi táncban az a legszebb, ha messzire röpül tőled a társad, de te egyedül, magányosan pörögve is tudod, hogy visszatér hozzád. Ha nem tér vissza, nem volt igazi tánc.
Ha szerelmes vagy, minden táncról azt képzeled, hogy igazi. Nem az! Vannak szép táncok, örömteli táncok, pillanatnyi boldogságot, kéjt és önfeledtséget adó táncok - de nem igaziak.
Az igaz tánc kibírja a távolságot. Kibírja az öregedést. Kibírja az elengedést.
Kibírja, hogy sokáig nem látom, nem ölel, nincs mellettem, máshol jár, messze jár, nem is gondol rám... de a közös zenét mégis hallja, s ha eljön az ideje, visszatér hozzám, és együtt forgunk tovább. Az igazi táncospárnak az a titka, hogy közös a zenéjük, és csak ők ketten hallják az egész világon. És ha ez a zene szól, egymásra gondolnak, s tudják, hogy ők összetartoznak.
Az ilyen tánc ritka manapság. Az igaz visszatér, ne félj! A nem igaziért pedig nem kár." 
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Tánc |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/2 oldal
|
Bejegyzések száma: 14
|
|
|
|
2016. Január
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
661 db bejegyzés |
| e év: |
6874 db bejegyzés |
| Összes: |
69029 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 4268
- e Hét: 16352
- e Hónap: 35325
- e Év: 264262
|
|
|
Offline
