Belépés
lilagondolatok.blog.xfree.hu
Keresd meg azt az embert, aki mosolyt csal az arcodra, mert csak egyetlen mosoly kell ahhoz, hogy fantasztikussá tegyen egy rossz napot.Találd meg azt, akitől s... Papp Györgyné
1944.11.25
Offline		 Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 5 
Radnóti Miklós: Nem tudhatom...
  2016-01-18 15:46:03, hétfő
 
 





Radnóti Miklós: Nem tudhatom...



Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.

Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.

Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.

(1944. január 17.)







Radnóti Miklós (1909 -1944) műveivel és sorsával egyaránt a magyarság emlékezetébe véste nevét. 1944 őszén munkaszolgálatos rabként lelte halálát: a végső kimerültség állapotában végeztek vele őrei a Győr felől Nyugatra vezető úton.

A mű vallomás a hazáról. Akkor írta Radnóti, amikor az embereket származásuk szerint megkülönböztették egymástól, és a zsidó eredetű magyarokat üldözték. A költő tudta, hogy Magyarország népe nem érez együtt a világháborút kirobbantó náci németekkel és magyar követőikkel. Az üldöztetés ellenére vállalta magyarságát: a magyar költők utódának, Arany János ,,unokájának" vallotta magát, és nem ingott meg a magyar nép s a haza szeretetében.




 
 
0 komment , kategória:  Radnóti Miklós  
Radnóti Miklós: Két karodban
  2016-01-18 11:07:10, hétfő
 
 





RADNÓTI MIKLÓS: KÉT KARODBAN



Két karodban ringatózom
csöndesen.
Két karomban ringatózol
csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok,
hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te,
hallgatlak.
Két karoddal átölelsz te,
ha félek.
Két karommal átölellek
s nem félek.
Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy
csöndje sem.
Két karodban a halálon,
mint egy álmon
átesem.

(1941. április 20.)






  
 
0 komment , kategória:  Radnóti Miklós  
Cs.Németh Margit: Egy porszemnyi kis lélek
  2016-01-18 10:18:02, hétfő
 
 





Egy porszemnyi kis lélek



Istenem,köszönöm,hogy élek,
Én,egy porszemnyi kis lélek.
A te csodás világodból,
Én csak egy vagyok a sokból.
Köszönöm,hogy teremtettél,
Utamba köveket tettél,
Hogy megtanuljam ,mennyit is érek,
Én,egy porszemnyi kis lélek.
Régi vándora vagyok a világnak,
Hogy utam végén hazataláljak,
Veled lehessek majd végleg,
Én,egy porszemnyi kis lélek.

Cs.Németh Margit:







  
 
0 komment , kategória:  Cs.Németh Margit  
Csorba Győző: Mit ér?
  2016-01-18 09:17:52, hétfő
 
 





CSORBA GYŐZŐ: MIT ÉR?



Törődjem-e még bármivel?
Érint-e bármi még?
Várjam mit rendre várni kell
vagy nincs értelme rég?

Zörögnek az üres napok
zörgésük jéghideg
Nincs mit beléjük rakhatok
hogy lenne jó meleg

Ha reggelente partra lök
a súlyos ébredés
mind súlyosabb tájról jövök
de poggyászom kevés

Halottaimmal álmodom
jónéhány napja már
Tán hozzájuk kívánkozom?
Itt minden por-sivár

Ám hol leszek ha ott leszek?
Élőimhez közel?
Náluk míg nem felejtenek
akad számomra hely?

Vagy ott is kongás vesz körül
öblös barlangi zaj
s a béke ott is elkerül
szelíd nótáival?

Kint hull a hó kertem fehér
bennem vastag sötét
Ha így ha úgy: mit ér mit ér? -
Ó irgalmas nagy ég!


RELAXING MUSIC Link





  
 
0 komment , kategória:  A csend  
Márai Sándor néhány gondolata
  2016-01-18 00:01:00, hétfő
 
 





        Csak a lelkiismeret lehet bírád, hóhérod vagy pártfogód, senki más!
Ha írsz, csak a lelkiismeretnek tartozol számadással, senki másnak. Mindegy,
mit várnak tőled, mindegy az is, mivel büntetnek, ha nem azt adod nekik,
amit remélnek tőled, vagy amit hallani szeretnek!
A börtön és a szégyen, a pellengér és a meghurcoltatás, a hamis vád és a
nyelvelő megalázás, a szegénység és a nyomorúság, mindez nem érint igazán.
Csak lelkiismereted tud büntetni, csak ez a titkos hang mondhatja: ,"Vétkeztél."
Vagy: ,"Jól van." A többi köd, füst, semmiség.

Minden régi bölcselet égető kérdése volt: "Mi van az ember hatalmában?"
S egyhangúan felelték mind: ",Csak a lelke."
Ez a legrégibb, igen, az egyetlen igazság, melyet az ember értelme megismert és
föltétlen igaznak elfogadott. Az idő, a tapasztalás, az érzékelés és a tűnődés nem változtatta meg ezt az igazságot.
Csak lelkünk van hatalmunkban, semmi más. De ez a hatalom korlátlan. Nem
sértheti meg senki, nem veheti el tőlünk senki a lelkünk fölött gyakorlott hatalmat,
nincs az a zsarnok, nincs az a társadalmi rendszer, természeti törvény, mely megakadályozhatná, hogy lelkünkben szabadok legyünk. Ez a szabadság föltétlen.
S ehhez a szabadsághoz odamérve minden más szabadság, melyet a társadalom,
a hatalom és a pénz adhat nekünk, töredékes és viszonylagos.

Fáradt vagy élni? Igen, egy napon úgy érzed, túlságos feladatra vállalkoztál, mikor embernek születtél e földre. Túl sok volt az ellenállás, a kiszámíthatatlan, az
ellenséges, az aljas, a reménytelen, túl sok volt a feladat, túl sok a szenvedés,
a csalódás. De nem gondolod-e, nem érzed-e, hogy éppen ez a reménytelenség,
ez a ,,túl", ez a ,,sok" adott rangot és értelmet életednek? Nem érzed-e, hogy feladatod
volt, személyes dolgod? Nem érzed-e, hogy a természet, mely olyan esztelenül túloz
és pazarol, megtisztelt azzal, hogy embernek alkotott és emberi mértékben szabta
ki feladatod a földön?
Mi lehetsz más, mint fáradt? Ez volt a dolgod: hogy élj és elfáradjál.

A legnagyobb hősiesség, megmaradni munkád mellett, akármit szól is ahhoz
a világ. S ennél is igazibb hősiesség, megsemmisíteni munkádat, ha úgy érzed,
nem tudtad tökéletesen megcsinálni azt, amire önmagaddal szerződtél. Élj a két
szándék között, ne beszélj erről, élj teljesen feladatodnak és maradj könyörtelen
műveddel szemben. Nemcsak az alkotáshoz kell erő; műved megítéléséhez is.
Maradj szigorúbb műveddel szemben, mint amilyen a világ valaha is lehet.

Boldogság természetesen nincsen, abban a lepárolható, csomagolható,
címkézhető értelemben, mint ahogy a legtöbb ember elképzeli.
Mintha csak be kellene menni egy gyógyszertárba, ahol adnak, három hatvanért,
egy gyógyszert, s aztán nem fáj többé semmi. Mintha élne valahol egy nő számára
egy férfi, vagy egy férfi számára egy nő, s ha egyszer találkoznak, nincs többé
félreértés, sem önzés, sem harag, csak örök derű, állandó elégültség, jókedv és
egészség. Mintha a boldogság más is lenne, mint vágy az elérhetetlen után!
Legtöbb ember egy életet tölt el azzal, hogy módszeresen, izzadva, szorgalmasan
és ernyedetlenül készül a boldogságra. Terveket dolgoznak ki, hogy boldogok
legyenek, utaznak és munkálkodnak e célból, gyűjtik a boldogság kellékeit, a hangya szorgalmával és a tigris ragadozó mohóságával. S mikor eltelt az élet, megtudják,
hogy nem elég megszerezni a boldogság összes kellékeit. Boldognak is kell lenni,
közben. S erről megfeledkeztek.

Az okos emberek mindig fárasztottak, kimerítettek. Társaságukban úgy éreztem
magam, mint valamilyen rosszhiszemű vizsgán. Örökké figyelnem kellett, mert ők is figyeltek engem, összehúzott szempillák alól, mint a vadász a vadat, vajon helyesen felelek-e okos megjegyzéseikre, elég okos vagyok-e ahhoz, hogy ők, az okosak,
szóba álljanak velem? Nem, az okosak mindig fárasztottak. S nem is tudtam meg
tőlük soha, semmi lényegeset.
Többnyire csak azt magyarázták meg, miért nem jó valami: az élet, egy ember műve,
a tavasz vagy az ősz? De azt, hogy az élet jó is, a halál természetes, az ember nem egészen reménytelen, nem mondották soha; mert okosak voltak.
Az okosság nem bölcsesség. Az okosság készség, idegrendszerbeli és értelmi
fürgeség. A bölcsesség az igazság, a megnyugvás, az elnézés, a tárgyilagosság és
a beleegyezés. Az okos emberek soha nem bölcsek, túl izgatottak ehhez, mintegy állandóan megrészegednek okosságuktól; de a bölcsek mindig okosak is, s
ugyanakkor többek ezeknél, mert nem akarnak bizonyítani semmit. Az okosak
társaságát kerüld, mert felizgatnak és végül megsértenek. A bölcsek társaságát
keresd. Az okosakkal lehet beszélni. A bölcsekkel lehet hallgatni.

Ne hessegesd el a szomorúságot. Oktalanul jön; talán öregszel ilyen pillanatokban,
talán megértettél valamit, elbúcsúzol a szomorúság negyedórájában valamitől.
S mégis, a szomorúság megszépíti az életet. Nem szükséges, hogy mesterséges világfájdalommal mászkálj a földi tereken, lehorgasztott fővel, az élet és minden
tünemény reménytelen mulandóságán elmélkedve, a tűnő örömök fantomjai után
koslatva. Először is, az örömök, melyek eltűnnek, talán nem is voltak igazi örömök. Emlékezzél csak... Aztán: a szomorúság egy váratlan pillanatban leborítja csodálatos, ezüstszürke ködével szemed előtt a világot, s minden nemesebb lesz, a tárgyak is, emlékeid is.

A szomorúság nagy erő. Messzebbről látsz mindent, mintha vándorlás közben
csúcsra értél volna. A dolgok sejtelmesebbek, egyszerűbbek és igazabbak lesznek
ebben a nemes ködben és gyöngyszín derengésben. Egyszerre emberebbnek érzed magad. Mintha zenét hallanál, dallam nélkül. A világ szomorú is. S milyen aljas,
milyen triviális, milyen büfögő és kibírhatatlan lenne egy teljesen elégedett világ,
milyen szomorú lenne a világ szomorúság nélkül!

Márai Sándor néhány gondolata






 
 
0 komment , kategória:  Márai Sándor  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 5 
2015.12 2016. Január 2016.02
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
Blog kereső
Bejegyzések
ma: 5 db bejegyzés
e hónap: 168 db bejegyzés
e év: 1697 db bejegyzés
Összes: 13020 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 4821
  • e Hét: 10297
  • e Hónap: 27680
  • e Év: 144926
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.