|
 1/2 oldal 
|
Bejegyzések száma: 10
|
|
|
|
|
|
2016-02-16 18:48:29, kedd
|
| |
| |
"Ha csak arra figyelsz, ami hiányzik, arra, hogy mi nincs, ami pedig lehetne, akkor nem látod annak értelmét, ami van. Pánik, üresség, menekülhetnék fog el. Félelem, hogy elszalasztod az életed. Amikor figyelmed arra fókuszál, hogy mi az, amit nem kapsz meg, amit elveszítettél, az megfoszt attól, hogy ott tudj lenni, ahol vagy. Persze épp ott nem akarsz lenni! De ha nem vagy ott, ahol vagy, akkor elveszíted a kapcsolatot önmagaddal. Nem vagy kapcsolatban saját életeddel. Nem érzed, hogy élsz. Nem érzed, hogy az életnek íze van, legyen az keserű, üres, félelmetes. Eltűnik az életkedv. Az élni akarás.
Ha csak a veszteségre nézel, nem veszed észre, milyen lehetőség van ott, ahonnan csak menekülnél. Mi nyílhat meg számodra.
Milyen ajtó.
Dönthetsz úgy is, hogy esélyt adsz arra, hogy valami születhessen ott, ahol most még csak félelemre, értelmetlenségre, ürességre számítasz. Nem zárod ki eleve, hogy kaphat értelmet. Hogy élet jöhet onnan is, ahonnan nem várod. Lehet, hogy nem úgy, ahogy te akarod.
Abból nem születik élet, amire nem nézel rá. Ha rá tudsz nézni arra, ami van, akkor az újra talajt ad lábad alá, visszatalálsz önmagadhoz. Ha rá mersz nézni arra, hogy tényleg ez az életed most, az nem nyugtat meg azonnal. Először megriaszt, elborzaszt, fájdalmat okoz." |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Érdekességek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-02-16 18:03:16, kedd
|
| |
| |
Az Európai Unió kapta a 2012. évi Nobel-békedíjat
Az EU kapta a 2012. évi díjat a béke, a megbékélés, a demokrácia és az emberi jogok európai előmozdításáért.
A norvég Nobel-bizottság október 12-i nyilatkozatában azzal indokolta döntését, hogy az EU stabilizáló szerepének köszönhetően Európa nagy része a háború kontinenséből a béke kontinensévé változott.
A bizottság szerint az EU legfontosabb eredménye az, hogy ,,sikeresen küzdött a békéért, a megbékélésért, a demokráciáért és az emberi jogokért."
Az EU tevékenysége a ,,nemzetek közötti barátságot" jelképezi és azon ,,békekongresszus" egy formáját testesíti meg, amelyet Alfred Nobel 1895-ös hagyatékában a díj feltételének meghatározásaként említett.
1901 óta az Európai Unió a huszonegyedik olyan nemzetközi szervezet, amely békedíjat kapott.
Béketeremtő szerep
Az EU vezetői - az Európai Tanács, a Bizottság és az Európai Parlament elnöke - örömmel üdvözölték a kitüntetést.
Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke szerint a díjazók elismerték, hogy az EU a ,,valaha létrehozott legfontosabb béketeremtő szerv. Tagállamaink polgárai büszkék lehetnek arra, hogy európaiak."
Az Európai Bizottság elnöke, José Manuel Barroso elmondta, hogy a díj ,,igen fontos üzenetet közvetít Európának: azt, hogy az EU olyan kiemelkedő érték, amit az európaiak és az egész világ érdekében meg kell becsülnünk."
Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke úgy nyilatkozott, hogy a díj minden európainak szól, és annak elismerését jelenti, hogy ,,az EU békés úton egyesítette újra a kontinenst és ősellenségeket terelt egy táborba."
A díjátadó ünnepség
A díjátadó ceremóniára december 10-én Oslóban került sor. A többi díjazotthoz hasonlóan az EU képviselői is a norvég Nobel-bizottság elnökétől vehették át a kitüntetést. Az Uniót az ünnepségen az Európai Tanács elnöke, az Európai Bizottság elnöke és az Európai Parlament elnöke képviselte. A Nobel-békedíj átvételekor a hagyományos köszönőbeszédet Van Rompuy és Barroso elnök tartotta. Az ifjúságot az EU által szervezett internetes pályázat (lásd lent) győztesei képviselték. A fiatal európaiak az EU-delegációval együtt vették át a díjat Oslóban.
A díjjal járó pénzjutalom
Az EU a díjjal járó pénzösszeggel (930 ezer euró) olyan projekteket fog támogatni, amelyek a háború és a konfliktusok áldozatául esett gyerekek megsegítésével foglalkoznak.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Érdekességek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-02-16 16:58:05, kedd
|
| |
| |
Az állatok navigációs képessége máig igazi rejtély a kutatóknak. Idén végre két kutatócsoport is közelebb jutott megoldásához.
Az általuk követett természetes térképek általában nagyrészt az adott fajtól függenek. A tengeri madarakról úgy hiszik, főleg a nap és a csillagok alapján navigálnak, mert általában borult időben tűnnek elveszettnek, akárcsak a szkarabeuszok. Planetáriumos kísérletekben a csillagok pozíciójának megváltoztatásával megfigyelték, hogy a bogarak igencsak tanácstalanná válnak, amikor ,,égi tereptárgyaik" állása megváltozik. Sok más állatfaj a mágnesesség alapján tájékozódik, a Föld mágneses mezejének észak-déli iránya mentén tájolva be magát.
Egy korábbi, tengeriteknős-ivadékokkal végzett kutatásban feltárták, hogy a kísérleti medencében a mágneses mezők irányának módosításával az ivadékok haladási iránya is változott. (A teknősök a kikelésük után rendszerint keleti irányban indulnak meg.) A galambokról is úgy hitték, hasonlóan navigálnak, különösen, mivel csőrükben vasban gazdag sejtek vannak, de ezekről később kiderült, az immunrendszerben, nem pedig a navigációban játszanak szerepet - tudósított a Times.
Az austini Texasi Egyetem kutatói idén nyáron felfedeztek egy szerves mechanizmust egy állatban, amely elősegítheti a tájékozódást a mágneses mezők alapján. A mikroszkopikus tévéantennát idéző struktúrát egy apró fonálféreg agyában lelték meg, segítségével fel tudja deríteni, merre is induljon neki a talajban. Az áttörés segíthet a kutatóknak feltárni, miként aknázzák ki más fajok bolygónk mágneses mezejét belső iránytűikkel - számolt be róla a Gizmag.
Egy apró fonálféreg nyújt ismét segédkezet
A Caenorhabditis elegans (C. elegans) fonálféregben felfedezett nanoméretű szenzor egy, az állatka agyából kitüremkedő idegsejt (neuron) végén helyezkedik el. A kutatók szerint más állatok is osztozhatnak eme tulajdonságon, különösképpen azért, mert agyi struktúrákat illető párhuzamok több fajnál is megjelennek. Jon Pierce-Simomura, a vizsgálat egyik szakembere szerint jó esély van rá, hogy ugyanezen molekulákat pillangókban vagy madarakban is fellelik.
A szenzort tartalmazó neuronvég a sejt elágazó nyúlványa, a dendrit. AFD-nek (Amphid Fingerlike Dendrite) nevezik ujjszerű végződései miatt, és már jól ismert struktúra a férgek világában mint a szén-dioxid-szintet, a környező hőmérsékletet, és egy friss eredmény szerint a páratartalmat is detektáló ,,műszer".
A C. elegansszal végzett korábbi vizsgálatra alapozva - amelyben kiderült, hogy a neuron reagál a páratartalom változására - fedezték fel magnetoszenzorális képességüket, amikor megpróbálták módosítani köröttük a mezőt, hogy megfigyelhessék, a szenzor milyen egyéb változást érzékel még. Arra jöttek rá, hogy amikor változó mágneses mezőknek teszik ki az állatkákat, azok már nem tudják magukat függőleges irányban betájolni környezetükben.
Ezt követően éhes C. elegansokat helyeztek el zselatinnal töltött és elektromágneses tekerccsel körbevett csövekbe. Megfigyelték, hogy az állatkák rendszerint lefelé tartó irányban igyekeztek haladni, ahogyan táplálékszerzés közben is tennék. Amikor viszont a tekercset bekapcsolták, és ezáltal a földinél erősebb mágneses mezőt generáltak, a férgek eltévedtek, véletlenszerűen kezdtek el ásni, attól függően, milyen volt az indukált mező iránya.
Az eredményektől fellelkesülve a kutatók ugyanezen faj egyedeit fogták be a bolygó különféle pontjain, hogy megfigyelhessék viselkedésüket másfajta környezetben is. Kiderült, hogy a helyi mágneses mező függvényében az Angliától Hawaiion át egészen Ausztráliáig nyúló régiókból begyűjtött férgek mindegyike pontosan abban a szögben igyekezett mozdulni, amelyet saját otthonában ,,lefelé" iránynak érzékelt volna. Az ausztrál férgek például felfelé ástak a csövekben.
Andrés Vidal-Gadea, a vizsgálat vezetője szerint a C. elegans csak egyike annak a több ezer fajnak, amely a talajban él, és amelynek java részéről ismeretes, hogy függőleges irányban mozog környezetében. Ha ez a mágneses mező érzékelését lehetővé tevő képesség elterjedt a talajlakó élőlények között, a kutatók vélekedése szerint a felfedezés egyik lehetséges kiaknázási területe a kártevőirtás lehet: a kérdéses növényzet alatt a talajban a mágneses mező tekercsekkel megvalósított módosításával elijeszthetőek és összezavarhatóak az élőlények. A vizsgálatot az eLife folyóirat közölte.
Egy novemberben közzétett, friss kutatás már arról számolt be, hogy bizonyos állatokban apró, proteinekből álló biológiai iránytűk segíthetik elő a navigációt. Az apró mágnesesmező-érzékelőket muslicákban mutatták ki, és kiderült, hogy ugyanezen proteinstruktúrák a galambok retinasejtjeiben is megtalálhatóak, sőt kialakulhatnak lepke-, patkány-, bálna- és emberi sejtekben is.
A pálcikaszerű iránytűk a Föld geomágneses mezővonalaihoz igazodnak, aminek alapján a kutatók azt sugallják, hogy amikor megmozdulnak, a szomszédos sejtstruktúrákra is hatással vannak, amelyek információt juttatnak az idegrendszerbe, és szélesebb tartományú irányérzékelő rendszert hoznak létre - tudósított a Telegraph.
Fehérjeiránytűkkel navigálhatnak?
Hszie Can, a vizsgálat vezetője szerint az iránytű egyetemes mechanizmusként szolgálhat az állati magnetorecepcióban (mágneses érzékelés). Ezzel ama rengeteg állatfajra utalt - a lepkéktől a homárokon át a denevérekig és madarakig -, amelyek a mágneses mezőkkel navigálnak. Azt is vizsgálják, hogy hasonló iránytűk szerepet játszhatnak-e az emberi navigációban. A pekingi csapat szerint az ember irányérzékelése igen komplikált, de úgy hiszik, a mágneses érzékelés kulcsszerepet játszhat például abban, hogy némelyeknek miért olyan jó az irányérzékelésük.
Az elméletet, miszerint az állatok érzékelni képesek a földi mágneses mezőt, valamikor elvetették, mára viszont néhány fajnál alaposan dokumentált. A legnagyobb rejtélyt továbbra is az képezi, hogyan is megy végbe maga az érzékelési folyamat.
A Klaus Schulten biológus által javasolt egyik fajta molekuláris iránytű a geomágneses mezőt érintő információkat az elektronok ama bizarr kvantumviselkedésén keresztül érzékeli, amelyet a kriptokrómként ismert retinafehérjékre esve idéz elő a fény. Hszie viszont úgy véli, hogy csak az eme sejtekre alapozott iránytű egymagában nem képes a navigációra.
A New Scientist szerint korábban két egymással versengő elmélet látott napvilágot a mágneses érzékeléssel kapcsolatban: egyesek szerint vasmegkötő molekulákkal áll kapcsolatban, míg mások szerint a kriptokrómokkal. Hszie csoportja volt az első, amely azt sugallta, hogy e két megoldás ugyanazon rendszer része lehet, az új vizsgálattal pedig, olybá tűnik, ezt alá is támasztották.
A muslicák genomjának áttekintésével felfedeztek egy fehérjét, amit MagR-nek neveztek el, és amely pálcikaszerű csomókat alkot a kriptokróm proteinekkel. Ez a MagR-kriptokróm-halmaz kifinomult mágneses érzékelőként viselkedik, amely elviekben érzékelni tudja a Föld mágneses mezejének irányát, intenzitását vagy éppen elhajlását.
Hszie szerint a nanoméretű bioiránytű hajlamos a geomágneses mezővonalakhoz igazodni és navigációt segítő információkat szerezni a geomágneses mezőből. Úgy hiszik, eme elrendeződés bármely zavarát ,,befoghatják" a kapcsolódó sejtgépezetek, amelyek aztán ezt az információt eljuttatják az idegrendszernek, kialakítva az állat mágneses érzékelőjét.
A kutatók elvégeztek egy sor ellenőrző kísérletet is, kimutatták, hogy a vélt iránytű egy sor egyéb fajban létrejöhet, többek között pompás királylepkékben, galambokban, simabálnákban és az embernél is. A részleteket a Nature Materials folyóiratban közölték.
Hszie szerint a felfedezéssel nem csak az állatok navigációjának módját ismerhetik meg, az olyan új technológiák kifejlesztéséhez is hozzájárulhat, ami lehetővé teszi a sejtszintű folyamatok szabályozását és az állatok viselkedésének befolyásolását mágneses mezőkkel.
A kutatók egyelőre nem próbálkoztak meg a MagR-protein eltávolításával, hogy megfigyelhessék, a muslica elveszíti-e mágneses érzékelését, de Hszie úgy hiszi, a protein a megfigyeltekhez hasonlóan működik élő állatban is. Annak ellenére, hogy a fehérjekomplexum tűnik a mágneses érzékelés alapjának, a pontos mechanizmus még mindig feltárásra vár.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Érdekességek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-02-16 16:03:12, kedd
|
| |
| |
Szinte mindennap megtapasztaljuk, hogy egy-egy fülbemászó melódia vagy éppen idegesítő dalocska bukkan fel agyunkban, újra és újra lejátszva magát. A jelenséget a szakemberek szerint sokszor egy háttérben felcsendülő zeneszám váltja ki, és leggyakoribb azoknál, akik zenével átitatott környezetben élnek.
Az angolszász irodalomban fülféregnek vagy agyviszketésnek is nevezett jelenséget kutatók szerint az emberek több mint 91 százaléka hetente legalább egyszer megtapasztalja, míg negyedük naponta többször. És bár gyakorinak mondható, még mindig nagyrészt rejtélyt képez, mi váltja ki és hogyan is megy végbe. Ennek fő oka, hogy az általában 8 másodperces fülféreg a definíció szerint akaratlan, ennélfogva tudományos eszközökkel szinte lehetetlen utánajárni - írja a ScienceFriday.
Hogyan mászik bele az agyunkba?
A zenei kognícióval kapcsolatos kutatások sugallata szerint ahhoz lehet köze, ahogyan a zene befolyásolja a motoros kérget az agyban. Az Arkansasi Egyetem kutatója Elizabeth Margulis szerint, amikor zenét hallgatunk, nagymértékű aktivitás zajlik a kéreg szándékos mozgások megtervezésével kapcsolatos régióiban, vagyis az ember gyakran képzeletben részt vesz a zenélésben, miközben nyugodtan ül.
Az ismétlődő zenehallgatás is fülférgeket szülhet. Mivel az esetek 90 százalékában már ismert zenét hallgatunk, negyedszerre vagy ötödszörre hallgatva egyetlen hangjegy már teljesen tisztán előrevetíti a következőt, szinte érezni véljük, pontosan mi következik.
Emellett egy dal struktúrája is hozzájárulhat az agyviszketés jelenségéhez. A zeneszámoknak vannak olyan általános jellegzetességeik, amelyek rendszeresen megtapadnak agyunkban, például egyszerűség, ismétlődés, valamiféle nüansznyi következetlenség - állítja James Kellaris, a Cincinnati Egyetem kutatója, aki korábban a zene memóriára gyakorolt befolyását vizsgálta. (Az ő nevéhez fűződik a fülféreg elnevezés átvétele a németből - Ohrwurm - és népszerűvé tétele az agyunkban megragadó dallamokra.)
A Sheffieldi Egyetem Victoria Williamson vezette csapata tanulmányában több mint 50 különféle zenei jellegzetességet tanulmányozva arra derített fényt, hogy a fülféregként viselkedő dalok általában hosszabb hangtartammal, de kisebb hangközökkel operálnak. Szerintük ennek van is értelme, hiszen eme két tulajdonság megléte esetén a dalokat még a zeneileg képzetlenek is könnyebben el tudják énekelni. Williamson szerint fülféreg akkor keletkezik, amikor ,,agyunk énekel". Ezenkívül szerintük az ilyen zeneszámoknak bizonyos mennyiségű beépített kiszámíthatóságuk is van, ami elegendő újdonsággal társul ahhoz, hogy felkeltse a hallgató figyelmét.
Míg szinte mindenki megtapasztalja a jelenséget, Williamson kísérlete arra derített fényt, hogy az érzelmileg labilis és a még nem krónikus szintű kényszeres zavarokkal élők gyakrabban és hosszabb ideig szembesülnek vele. Úgy véli, mivel ezen emberek életében általánosságban több a repetitív gondolati folyamat, mindez visszatükröződik a ,,mentális zene" megtapasztalásában is.
A fülféregre való fogékonyságnak egyéni sajátosságról árulkodó komponense is van: megtapasztalása a jelek szerint a megfelelő hangulathoz és időponthoz kötődik. Kellaris szerint általában akkor jellemző, amikor az egyén fáradt, stresszhelyzetben van, vagy éppen nem foglalja le agyát.
Agyunk szerkezete is befolyásolhatja felbukkanását
Egy friss, a Consciousness and Cognition folyóiratban megjelent kutatás szerint a fülféreg az agy szerkezetét érintő fizikai különbségekkel állhat kapcsolatban. A vizsgálat az első, amely feltárta a hivatalosan ,,akaratlan zenei képzetekként" emlegetett jelenség idegrendszeri hátterét. A londoni Goldsmith Egyetem kutatója és a vizsgálat társszerzője, Lauren Stewart szerint nemcsak érdekes jelenség, hanem biológiai szerepe is lehet.
A New Scientist jelentése szerint a zenepszichológus Stewart csapatával 44 önkéntest kérdezett ki arról, milyen gyakran tapasztalják meg a fülférget, és az milyen hatással van rájuk. Ezt követően MRI-vizsgálatot végeztek, hogy lemérjék az agykérgek vastagságát és az egyes agyterületeken a szürkeállomány térfogatát. Kiderült, azoknál, akik gyakrabban tapasztalják meg a jelenséget, vastagabb az agykéreg azokon a területeken, amelyek a hangfeldolgozásban és a hangmagasság megkülönböztetésében játszanak szerepet.
Stewart szavai szerint a hallókéreg ama területei, amelyekről tudják, hogy zenehallgatás során aktívak, a jelek szerint fizikailag másmilyenek a fülférgeket megtapasztalóknál. Míg mindez nem sok fényt vet arra, hogy az agyszerkezet eme eltérései előidézik-e a jelenséget, más különbségeket összefüggésbe tudtak hozni azzal, hogyan érinti az egyes embereket az agyukba ragadt dallam.
Nagyobb hippocampust (az emlékezésben szerepet játszó agyterületet) mutattak ki azoknál, akiknek szavaik szerint segítenek a fókuszálásban a dalok. Emellett kiderült, hogy minél jobban idegesít valakit a fülféreg, annál több szürkeállománya van az emóciókkal kapcsolatban álló temporális pólusban. A különbségek a kutatók szerint nem álltak kapcsolatban a résztvevők zenei képzettségének mértékével vagy azzal, milyen gyakran hallgattak zenét.
A szóbeszéd olyan embereket is említ, akik halál közeli szituációban intenzív ,,zenei képzeteket" tapasztalnak meg. Stewart ezt azzal magyarázta, a fülférgeknek önszabályozó (homeosztatikus) szerepe lehet azáltal, hogy nem engedik az embert túlságosan belesüppedni az öntudatlanságba, vagyis az agyat az éberség optimális zónájában tartják. Szavai szerint az ilyen dallamok a spontán gondolatok viszonylag könnyen tanulmányozható példáját reprezentálhatják, és betekintést engedhetnek az álmodozáshoz hasonló, azzal rokon jelenségekbe.
Megoldást nyújthat a rágózás
Hogyan szabadulhatunk meg az ilyen kellemes vagy éppen idegesítő dallamoktól? Az angliai Reading Egyetem kutatóinak májusi beszámolója szerint a hatékony megoldás eme kényszeres dallamokra nem az agy lefoglalása olvasással, rejtvényfejtéssel vagy komplex anagrammák megoldásával (ahogyan ezt egy 2013-as kutatás sugallta), hanem egészen egyszerűen a rágózás.
A Quarterly Journal of Experimental Psychology folyóiratban megjelent tanulmányban leírják, agyunk hanginformációkat feldolgozó része - a hallókéreg - akkor aktiválódik, amikor meghallgatunk egy zeneszámot, ezáltal, ha ismerős dallamot hallunk újra, agyunk ismétlődő rendszerességgel kitölti a fennmaradó hiátust. Ennek alapján Philip Beaman, a vizsgálat vezetője azt sugallja, a fülférgek valamiféle önkéntelen zenei emlékek lehetnek.
Tehát a fülbemászó dallamok az agy elsődleges hallókérgét célozzák a halántéklebenyben, ami a rövid távú memóriával áll kapcsolatban. Agyunk eme területe akkor aktív, amikor valóban zenét hallgatunk, és újraaktiválódik, ha csak elképzeljük a melódiát - írja a MedicalDaily.
Egy ilyen fülféreg a rövid távú emlékekhez hasonlóan épül be, megvan a képessége, hogy átvegye az uralmat az agy gyors törlési mechanizmusán minden egyes ismétlődéssel. Hatása gyengítéséhez Beaman és csapata három kísérletet végzett el, hogy megvizsgálja a beszéddel járó motoros képességek - artikulációs motoros programozás - szerepét az akaratlan zenei emlékek megtapasztalásában rágózás közben. 98 önkéntest kértek fel két fülbemászó zeneszám meghallgatására rágózva vagy enélkül.
Az első kísérletben lejátszották nekik az egyik számot, aztán arra kérték őket, jegyezzék fel, mikor bukkant fel agyukban a zeneszám, miközben akaratlagosan igyekeztek nem gondolni rá, illetve mikor, abban az esetben, ha bármikor felidézhették. Az eredmények feltárták, hogy a rágózás csökkentette a dallam tudatos észlelésének számát mind az elnyomásos, mind a szabad gondolatáramlásos esetekben. Mindeközben egy második kísérletben - ami gyakorlatilag megegyezett az elsővel - megállapították, hogy a rágózás gyengíti a fülférgek észlelését is.
Végezetül azt tesztelték le, hogy a rágózás hatásai általánosan bármilyen motoros tevékenységnél jelentkeztek-e vagy pedig kifejezetten a kiejtésben részt vevő szervekhez kapcsolhatóak. A résztvevőket megkérték, hogy rágózzanak vagy pedig ujjukkal dobolják el egy melódia ritmusát. Az eredmények feltárták, hogy a motoros aktivitás (dobolás) kevésbé hatékony a fülférgek hatásának gyengítésében, mint a szubvokális tevékenységek (rágás).
Jelen esetben tehát az artikulációs motoros program bevetése rágózással gyengíti a hallási képzetek akaratlan előhívásának képességét. A kutatók következtetései szerint a motoros aktivitás valóban gátolja a zenei emlékek akaratlan és tudatos hallását is, vagyis azok az agyi régiók, amelyeket a zene hallgatása, felidézése vagy elképzelése stimulál, a rágózással aktiválódnak, ezáltal kevésbé képesek egy fülbemászó dallam akaratlan ,,lejátszására".
A kutatás Beaman szerint demonstrálja, hogy a rágózás zavarja a zenei emlékek észlelését, ennélfogva be lehet vetni a fülférgek kiiktatására.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Érdekességek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-02-16 15:56:37, kedd
|
| |
| |
Egy új kutatás szerint Észak-Amerika erdőségeinek egyik apró énekesmadara több mint 2200 kilométeres útra vállalkozik az Atlanti-óceánon át telelőhelyeire.
A kutatók mintegy ötven éve sejtik, hogy egy apró, erdei énekesmadár, a kucsmás lombjáró minden ősszel útra kel New Englandből és Kelet-Kanadából, hogy egyenes vonalban átszelje az Atlanti-óceánt Dél-Amerika felé, ám mindezt nehéz volt bizonyítani.
Most viszont egy nemzetközi biológuscsoport először szerzett megcáfolhatatlan bizonyítékot arra, hogy madarak megállás nélkül 2270-2770 kilométeres távot teljesítenek, teszik ezt csupán 2-3 nap alatt, majd valahol Puerto Ricóban, Kubában és a Nagy-Antillákon érnek partot, ahonnan Venezuela északi részébe és Kolumbiába tartanak. A vizsgálat eredményeit a Biology Letters közölte.
Bill DeLuca, a kutatás első szerzője kifejtette, az ilyen apró énekesmadaraknál még csak most kezdik feltárni a mérsékelt égövi költőtelepeiket a trópusi telelőhelyekkel összekötő vándorlási útvonalakat. ,,Izgalmas, hogy bejelenthetjük, ez az egyik leghosszabb, megállás nélküli, óceánt átszelő útvonal, amelyet valaha énekesmadárnál rögzítettek, és végre megerősíti a korábbi sejtéseket, hogy az egyik legkülönlegesebb migráció a Földön" - magyarázza.
Míg más madaraknál is - úgymint albatroszoknál, szalonkáknál és sirályoknál - ismertek az óceánt átszelő repülések, a kucsmás lombjáró erdőlakó, amely olyan távolságokra merészkedik, ahová rokonai közül kevesen. A legtöbb Dél-Amerikában telelő, vándorló énekesmadár kevésbé kockázatos, kontinentális útvonalat választ délre, Mexikón és Közép-Amerikán át. A vízen landolás ugyanis egy poszátafélének végzetes lenne.
A közelmúltban DeLuca magyarázata szerint a geolokátorok túl nagyok és nehezek voltak az énekesmadarak migrációjának nyomon követésére, és a körülbelül 12 grammos apró lombjáró túl picinyke a hagyományos nyomkövetők legkisebbikének szállítására is. A kutatóknak ezért csak a földi megfigyelések és a radarok álltak rendelkezésükre. A geolokátor-technológia fejlődésével azonban ki tudták aknázni a miniatürizált, alig 0,5 grammos készülékeket, amelyeket a madarak hátára erősítettek, egyfajta hátizsákként. Miután a szárnyasok a következő tavaszon visszatértek Kanadába és Vermontba, a begyűjtött készülékek adatait ki tudták elemezni.
A tanulmányhoz 20 vermonti és 20 új-skóciai egyedet láttak el geolokátorral. Később a vermonti csoportból hármat, míg az új-skóciaiból kettőt sikerült befogni elemzésre. Az adatok szemügyre vételekor kiderült, hogy a lombjáró útja tényleg közvetlenül átszelte az Atlanti-óceánt, tartománya 2270-2770 kilométer között mozgott.
Az útra felkészülvén a madarak zsírtartalékot halmoznak fel - mondja Ryan Norris kanadai kutató. ,,Annyit esznek, amennyit csak bírnak, bizonyos esetekben a zsír révén megduplázzák testtömegüket, ezáltal táplálék vagy víz nélkül tudnak repülni. A lombjáróknak nincs választásuk, hogy lerövidítsék útjukat, ez egy 'repülj vagy meghalsz' út, ami nagyon sok energiát követel meg" - magyarázza. Hozzátette, a madarak minden tavasszal szinte ugyanoda térnek vissza, ahol korábban költöttek, így kis szerencsével be lehet őket fogni. Természetesen a vándorló énekesmadarak között is magas a pusztulási arány az ilyen hosszú út során, úgy vélik, az elindultaknak körülbelül fele tér vissza.
Chris Rimmer, vermonti ornitológus hozzátette, a költőtelepnek csak egy apró szeletét vizsgálták. Például azt sem tudják, hogy az alaszkai madarak mit tesznek a leszállást követően. ,,Bár Észak-Amerikában ez az egyik legnagyobb egyedszámú poszátaféle, nagyon keveset tudunk megoszlásáról vagy ökológiájáról venezuelai és amazonasi telelőhelyein. Az viszont most már kétségtelen, hogy a kucsmás lombjáró a földi madarak között az egyik legvakmerőbb utazásra vállalkozik" - teszi hozzá.
DeLuca kifejtette, nagyon örültek, hogy néhány visszatért madarak be tudtak fogni, mivel útjuk már magában a lehetetlen határát súrolja. Mivel pedig sok vándormadárnál riasztó populációs hanyatlások figyelhetőek meg többféle okból, ezért úgy vélik, ha sikerül felderíteni, hol töltik idejüket, különösen a költési időszakon kívül, akkor megkezdhetik a hanyatlások okainak vizsgálatát és orvoslását.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Érdekességek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-02-16 15:52:37, kedd
|
| |
| |
Lehet keveseket érdekel, hogy az óceán legmélyebb pontja milyen mélységet takar.
Ezzel a témával régen foglalkoztam én is , de most találtam egy érdekes cikket . A cikk 2013-as
Mintha elhagytam volna a földet - Cameron a Mariana-árokról
James Cameron a Mariana-árok fenekén úgy érezte, mintha egy másik égitestre, leginkább a Holdra érkezett volna. Csak néhány centis rákokat látott, de a hajója nem működött tökéletesen, ezért nem tudott mintákat gyűjteni. A tervek szerint még többször lemerül a következő hetekben.
"Semmit sem változott azóta, hogy lent jártál" - mondta James Cameron Don Walshnak, a Mariana-árok egyik első meghódítójának az után, hogy kimászott a tengeralattjáróból. "Kerestem azokat a kis tengeri uborkákat, de kopár volt, mint a Hold" - mondta Cameron.
Cameron halakat sem látott, csupán néhány úszó, rákszerű élőlénnyel találkozott. Nem érezte úgy, hogy bármi érdekes földtani vagy biológiai mintát tudna gyűjteni. A magyar idő szerint hétfőn 13 órakor kezdődött sajtótájékoztatón elmondta, itt is ahhoz hasonlóan gazdag élővilágot várt, mint a korábbi, több ezer méter mély próbamerüléseknél, de alig látott valamit a szinte teljesen sík, egyenletes tengerfenéken kívül.
Ez részben abból is fakadhatott, hogy a tervezett hat órához képest mindössze három órát tudott lent tölteni a hidraulikus folyadék szivárgása miatt. Cameron a tengeralattjáróra szerelt robotkar segítségével a kőzetből és a lent talált élőlényekből is hozott volna fel mintát, de a szivárgás miatt végül nem sikerült. A fenéken való mozgást segítő hajtóművek egy része is leállt, és csak körözni tudott, ezért döntött úgy, hogy hamarabb feljön.
A fenéken a teljes elszigeteltség kerítette hatalmába. "Olyan volt, mintha elhagytam volna a bolygót, és egy teljesen más világba érkeztem volna" - mondta.
Az eredeti elképzelés szerint Cameron merülése előtt néhány órával leküldtek volna néhány robot-tengeralattjárót is, hátha élőlényeket csalnak magukhoz. A Deepsea Challenger hanglokátorával azonban problémák adódtak, ami miatt nehézkes lett volna megtalálni a ledobott készülékeket, így végül nem is küldték le azokat.
"Ez a merülés csak a kezdet volt. A következő pár hétben további merüléseket tervezünk. Komoly tudományos team van velünk, akik várják a képeket, adatokat és mintákat" - mondta Cameron, hangsúlyozva, hogy a merülés milyen óriási technikai teljesítmény volt. A mélytengeri árkok vizsgálatát részben azért tartja fontosnak, mert az ezeken a helyeken történő földmozgások hatására keletkeznek a pusztító cunamik. Másrészt az ilyen szélsőséges körülményekhez alkalmazkodott élővilág segíthet megérteni, milyen élet fordulhat elő más bolygókon.
A sajtótájékoztatón Cameron elmondta, hogy már úton kellene lennie a Titanic 3D szerdai londoni premierjére, de úgy döntött, hogy nem hagyja cserben a csapatát, és a merülést választotta. A filmrendező biztos benne, hogy a mostani élményei hatással lesznek a későbbi filmjeire. A korábbi merüléseiből is több élményt felhasznált például az Avatar forgatása során.
Napok óta az alkalmas pillanatra vártak
A rendező már napokkal ezelőtt elhagyta Guam partjait, és a merülés helyszínén várta, hogy kedvezőre forduljon az időjárás. Végül magyar idő szerint vasárnap este negyed 10-kor (helyi idő szerint március 26-án 5 óra 15-kor) kezdte meg az utazást a föld felszínének legmélyebb pontjára. 2 óra 36 perc alatt jutott le az árok Challenger Deep nevű vidékére, 10 898 méteres mélységbe. Három órát töltött a tenger fenekén, és 70 perc alatt, helyi idő szerint délben ért vissza a felszínre.
Cameron tengeralattjáróját a Microsoft társalapítójának, Paul Allennek az egyik helikoptere pillantotta meg elsőként. Allen és Cameron régi jó barátok, és Allen a helyszínről, az Octopus nevű hajójáról követte az eseményeket, és tudósított is Twitteren. Arnold Schwarzenegger is Twitter-oldalán gratulált Cameronnak
Ötvenkét éve nem járt lent ember
James Cameron két szenvedélye, a filmkészítés és a búvárkodás először A mélység titka, majd a Titanic filmeknél kapcsolódott össze. A filmrendező 33-szor merült le a Titanic roncsaihoz, és így több időt töltött a hajón, mint annak egykori kapitánya, Edward Smith.
Cameron hét évvel ezelőtt kezdte el tervezni útját a Mariana-árok fenekére, és filmes munkái során megismert szakembereket, valamint mérnököket kért fel, hogy segítsenek a kivitelezésben. Deepsea Challenger nevű batiszkáfjával (mélytengeri tengeralattjáró) végül eljutott oda, ahova korábban csak két embernek sikerült. Jacques Piccard és Don Walsh 1960. január 23-án elsőként (és utolsóként) jutott le az árok Challenger Deep nevű legmélyebb pontjára a Trieste tengeralattjáróval.
A Mariana-árok mélyére vezető utazás jelentőségében ahhoz hasonlítható, mint amikor egy másik égitesten talajt ér egy űrszonda. Az 52 évvel ezelőtti első út óta ember nem járt a Föld legmélyebb pontján, és mindössze néhányszor sikerült ember nélküli tengeralattjárókkal lejutni.
A ma ismert legmélyebben élő halakat 7700 méteres mélységben filmezték le 2008-ban Japán partjainál, és az árok meghódításának egyik legizgalmasabb tudományos kérdése, hogy vajon milyen élőlények fordulnak elő 11 kilométer mélyen. Piccardék egyetlen halszerű lényt és egy rákot láttak, de a kutatók azt feltételezik, hogy a lent uralkodó nyomáson nem élhetnek gerincesek, mert úgy vélik, olyan körülmények között a kalcium csak oldott formában lehet jelen - vagyis a csontok feloldódnának. Ez persze nem zárja ki, hogy a mélyben élő állatok valami különleges módon alkalmazkodtak.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Érdekességek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/2 oldal
|
Bejegyzések száma: 10
|
|
|
|
2016. Február
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
198 db bejegyzés |
| e év: |
2980 db bejegyzés |
| Összes: |
16396 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 128
- e Hét: 4785
- e Hónap: 8127
- e Év: 60835
|
|
|
Offline
