Belépés
kohlinka.blog.xfree.hu
Lehet, hogy fentről többet látni, de a jajszó már nem hallatszik olyan élesen. Szendrei Klaudia
1958.03.07
Offline		 Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 4 
Márai Sándor: Csehov
  2016-02-02 20:54:29, kedd
 
 

Csehov hősei valamennyien kissé szalonkabátot viselnek, csíptetős pápaszemet, s szakállasan állanak egy világban, mely ismeri már a vasutat és a diftériaoltást, utálja az abszolutizmust, és hevesen vágyik az alkotmányosságra, de titokban legszívesebben még szánkón jár, mint Gogol alakjai, a nőknek morogva köszön, és közben elpirul a szakáll mögött. E hősök mind elmúltak ötvenévesek. Polgári hősök. Érzelmességük halálos, tiszta és gyógyíthatatlan. A ,,fehér kutyás asszony" és barátja, a Krím vidéki fürdőhelyen, a csábítás jelenete után sírnak, majd dinnyét esznek. E novellákban minden pillanatban elered az eső, s a platánfák húsos levelei megáznak. A Cseresznyéskert hősei életük drámai pillanatában észreveszik, hogy az egyik mellékalaknak lófeje van; s mindent feledve, mulatni kezdenek.
Mindez családias, a szó tragikus értelmében. Csehov félelmesen családias író. Olyan, mint egy nagybácsi, aki vacsora után érkezik, szalonkabátban, dünnyög, rövid szivart szív, tarokkozik és adomákat mesél, de nem árt közben szemmel tartani, mert egyáltalán nem lehetetlen, hogy óvatlan pillanatban felköti a szalonajtó kilincsére magát.		  
 
0 komment , kategória:  Emberi bölcsesség és ami marad  
Márai Sándor: Csendélet
  2016-02-02 20:53:12, kedd
 
 

Szobámban, hirtelen, a következő tárgyakat észlelem: jávai réztálcát, néger trónszéket a Kongó vidékéről, kecskelábú asztalt, melyet cipszer asztalos faragott és kantinasztal volt a szepesolaszi rendházban, régi, német ón tintatartót, francia karosszéket a XVII. századból, velencei bőrtárgyakat, angol zsebkést, délolasz függönyöket. Mindez összetalálkozott itt, szobámban, olyan rejtélyes utakon haladva, melyeket az értelem követni nem bír, valamilyen felfoghatatlan összefüggésben, zagyván és mégis rendszeresen, összehajigálva, s mégis minden a helyén, érthetetlenül és logikusan. A világ csendéletszerű, kicsi, és minden részletével, zsúfoltan összetartozik.		  
 
0 komment , kategória:  Emberi bölcsesség és ami marad  
Kohut Katalin: A kötény
  2016-02-02 16:45:58, kedd
 
 
Amikor egy kislány amolyan igazi igazságérzettel rendelkező békítő bíró, amikor észreveszi a szomorúságot a felnőttek, a másik gyerek arcán, s mindent elkövet, hogy kifaggassa őket, mosolyt csaljon az arcukra, amikor énekével felvidítja a környezetét, az öregeket és nagyszüleit, amikor nem állja meg, hogy naponta meg ne simogasson valakit, vagy ne ölelje magához, akár egy tyúkot, macskát, vagy a hűséges kutyust, akkor már tudjuk, hogy a kishercegnő él közöttünk. Azt várnánk, jól tudom, hogy a lábai nyomán virágok nőjenek, s szájából drágakövek hulljanak, de ilyen hercegnők a valóságban nem léteznek. Az egyedüli nemesség a földön nem öröklődötten adott, hanem született kiváltság: lélek-nemesség. Szemmel is látható, hiszen a nemesség kívül-belül maga a csoda.

Hilda egy kisvárosban élt, illetve csicsergett, mint az énekes pacsirta. Dalaival ámulatba ejtett kicsiket, nagyokat egyaránt. Göndör fürtjeit hátrafésülve hordta, vénuszi külsejét mindenki ámulva nézte.
Volt egy kedvenc ruhadarabja, amire nagyon büszke volt. Ez a csipkeszélű, két nagy zsebbel ellátott fehér köténye, melyet hátul hatalmas masnival fogott össze. Ez a kötény néha kincseket rejtett magában. A környékbeli bunkereket, réteket, erdőszéleket járva hol hóvirággal, hol ibolyával megrakottan érkezett kedvenc szomszéd bölcs, öreg barátaihoz. A nénik és bácsik szívesen beszélgettek Hildával, tudták, hogy bármilyen titkot megőriz és mindenkivel együtt tud érezni. Megfőzték neki a reggeli beköszönéskor a szokásos Cikória kávét, majd együtt elfogyasztották.

Hilda mindent szeretett, minden érdekelte, ami a felnőtteket. Legkedvesebb elfoglaltsága az ünnepek előtti nagytakarítás volt. Ilyenkor maga fényezte székre állva a szekrényeket, s Ultrával megmosta, leöblítette a szebbnél szebb állatfigurás nippeket, letörölgette a könyveket. Közben énekelt. Mindenki tudja, hogy sokkal hamarabb múlik az idő ilyenkor, s a jókedv átjárja azoknak a szívét, akik csak meghallják.
Néha köténye zsebe mélyen alábukott, látszott, hogy súlyokat rejt magában. Hilda gyűjtötte a szép, simára csiszolódott kavicsokat. Ezeket szívesen cserélgette más kincsekre a környékbeli gyerekekkel. Legkedvesebb játéka a boltosdi volt. Ültek a lányok a fűben, gyermekláncfűből koszorút fontak hajukra, s termése, a kenyérke volt a fizetőeszköz. Jól tudták, hogyan illik köszönni, amikor valaki belép a boltba, s hogyan kell ezt a boltosnak viszonoznia, milyennek kell lennie egy igazi kereskedőnek. Nem tudták még, hogy az élet erre később rácáfol, s ritka fehér tulipánnak tűnik a nagybetűs boltos.
Kedvenc játéka volt még a Táncfalfesztiválósdi. Két gyereket beállítottak zsűrinek, a többiek énekeltek egy kezükbe vett pálcával, ami mikrofon gyanánt szolgált. Hilda tökéletesen utánozta az énekesnők hangját, kívülről ismerte az összes slágert. Mindig ő lett a győztes, de ez neki annyira természetes volt, hogy észre sem vette. Csak a hivatását űzte, önmagát adta.
Divatos játék volt a Piri kötél. Hilda inkább csak forgatni szerette, mert a testmozgásokat nem nagyon szerette. - Ugorj mackó, ugorj hát, fordulj egyet, nyújtsd ki a kezedet, érintsd a földet, ugorj ki! - hangzottak a vezényszavak, melyet a kötél forgatók mondtak, a kötélugrónak pedig teljesítenie kellett.
Egyszer olyan volt hófehér köténykéje, mintha véres lenne. Meg is ijedt mindenki, aki meglátta. Azt hitték, megsebesült. Málnát szedett a hegyoldalban, azt cipelte haza a szüleinek. A kislány nagyon vigyázott magára, ezért nem mászott fára, ezért nem ugrotta át a magasugró deszkát, mindig attól félt, hogy beüti a lábát. Például kötni és horgolni képtelen volt megtanulni, ahhoz nagyon figyelmetlen volt.
Egyszer, amikor focizott a fiúkkal, s pajtása belökte a labdát Berciék udvarába, s hiába kérte vissza, a férfi fejbe vágta egy baltával és szétdarabolta a labdát, megérezte életében először a vér gyomorforgató hagymaszagát. Úgy tekintett ezentúl a fiúra, mint egy sérültre, nem értette, ilyen hogyan fordulhat elő.

Nem szerette Bercinek a feleségét, Ibolyt, mert pletykált, mindig másokat beszélt, közben köpködött a másik arcába. Rémülettel fogták el szintén a felnőttek történetei a halállal kapcsolatban, amit nem ismerhetett meg, érezte, csak valamikor élete végén, amikor egyszer csak lefekszik, s örökre elalszik, mint a szomszéd Tulipán bácsi. Valaki mondta, hogy egy kislány szörnyet halt, mert a köténye zsebébe tette a kötőtűjét a pamuttal, s mikor elesett, a tű beleállt a szívébe. Ilyenkor megborzongott, s még óvatosabb volt saját magával szemben.
Összerezzent a szíve, amikor hallotta, hogy helytelenül ejtik ki a szép szavakat. Nem értette maga sem, miért fáj neki ennyire.
Néha kivitt egy kisplédet a fűbe és a babáit, szabott nekik ruhákat, melyeket apró öltésekkel összeállított. Soha senki nem tanította rá, maga találta ki ezt a játékot is. Egyedül a csomó megtanulása jelentett gondot, ehhez segítséget kért nagymamájától. A divat azt jelentette számára, ami szép, elegáns, s harmonikus. Maga is így öltözködött, ezek szerint válogatta össze a színeket is.
Minden hétvégén lefényezte bababútorát, megfürösztötte babáit, kimosta, kivasalta a ruháikat, mint ahogyan egy gondoskodó anyához illik. Ő már ekkor felelősséget vállalt saját gyermekeikért, s az őt körülvevő állatokért. Jól tudta, a szeretet a gondoskodásban is megnyilvánul.

Egyszerű ruhadarab a kötény. Védi az ünnepi és hétköznapi ruhát egyaránt, s praktikus is, mert a zsebében elfér a zsebkendő mellett a kistükör, s egy fésű is, a lányok elengedhetetlen kellékei. A kötény derékban vágott, csinos viselet, megszépíti a kishercegnőket.

2016. február 2.		  
 
0 komment , kategória:  Kohut Katalin  
Wass Albert: A patkányok honfoglalása
  2016-02-02 08:08:59, kedd
 
 
Tanulságos mese (nemcsak) fiataloknak

Az ember háza ott állt a dombon és uralkodott. Uralkodott a kerten, fákon, bokrokon és veteményeken. Uralkodott a szántóföldeken, réteken és legelőkön, és uralkodott az erdőn is, amelyik a domb mögött kezdődött és felnyúlt egészen a hegyekig. A fák gyümölcsöt teremtek, a gyümölcsöt leszedte az ember, aki a házban élt, és eltette télire. Összegyűjtötte a veteményt és a pincébe rakta, hogy ne érhesse a fagy. A szántóföldekről begyűjtötte a gabonát, a rétekről a szénát és az erdőből a tüzelőfát. És mindent úgy helyezett el a házban, vagy a ház körül, ahogy az a legcélszerűbb volt. Tél kezdetén beterelte állatait a legelőről, meleg istállókban adott szállást nekik, és gondoskodott róluk. Így élt az ember.
Még tudni kell azt is, hogy a ház kéményén tavasztól őszig gólyák álldogáltak, s az eresz alatt egy fecskepár fészkelt. Tudni kell, hogy tavasszal rügyező nyírfák illata vette körül a házat, s nyáron madárdal és sok virág.
A háznak nagy vaskos falai voltak, s az ember évente egyszer fehérre meszelte őket, kivéve ott, ahol a vadrózsa kúszott reá. Ez a vadrózsa június derekán virágzott, s olyankor a szélesre tárt ablakon keresztül az illat beömlött a szobákba.
Így élt a ház és benne az ember, sokáig. Egy borús őszi napon, mikor az eső zsinóron lógott az égből, valahonnan két kis ázott patkány érkezett. Messziről jöttek, fáztak, éhesek voltak. Meglátták a házat, besurrantak a nyitva hagyott ajtón és elrejtőztek a pincében. Ennivalót bőven találtak, jóllaktak és hamarosan hízni kezdtek. Télen már fiaik voltak s tavaszra megint. A fiatal patkányok, akik ott nőttek fel, már otthonuknak érezték a házat, és úgy futkostak a pincében, mintha övék lett volna.
Az ember eleinte meg sem látta őket. Később észrevette ugyan, hogy valami eszi a veteményt, de nem törődött vele. Volt elég. Jutott belőle annak, aki éhes. Egyszer aztán meglátott egy fal mellett elszaladó patkányt. Milyen apró és milyen félénk-gondolta. Éljen hát ő is, ha akar.
És telt az idő, és a patkányok szaporodtak. Először feltúrták a pincét. Aztán ásni kezdték a falakat. Kanyargós, mély lyukakat fúrtak belé, keresztül-kasul, és itt-ott már a szobákba is eljutottak. Az ember csóválta a fejét, mikor szobájában az első patkánylyukat meglátta. És mert nem szerette a rendetlenséget: betömte, és bemeszelte a nyílást. Másnap reggelre újra ott volt. Az ember háromszor egymás után tömte be, és a patkányok háromszor egymás után fúrták ki megint. Akkor az ember legyintett, és azt gondolta: - Ők is kell, hogy éljenek. S ha nekik csak így jó, hát legyen. És attól kezdve nem tömte be többé a lyukakat. A patkányok pedig rohamosan szaporodtak tovább, és szaporodtak a lyukak a ház falában is. Már nemcsak a pincében, hanem a kamarában, a padláson, sőt éjszakánként a szobákba is besurrantak, és megrágtak minden megrághatót. Egyszer aztán, amikor az ünneplő csizmáját kezdték rágni, az ember megharagudott, és odasújtott botjával. Az egyik patkányt fejbe találta éppen, s a patkány kimúlt. Vérig sértve röffentek össze erre a patkányok. És azonnal kihirdették, hogy az ember ellenség, aki nem hagyja őket élni, szabadságukat korlátozza, jogaikat mellőzi, gyilkos, gonosz és önző.
- Nem leszünk a rabszolgái tovább! - visította a főpatkány egy zsírosbödön tetejéről. - Követeljük a szabadságunkat, és a jogainkat. - És a patkányok elhatározták, hogy harcot kezdenek az ember ellen. Az ember minderről nem tudott semmit. Haragját hamar elfeledte, vett más ünneplő csizmát magának, és nem törődött a patkányokkal tovább. Pedig akkor már rengeteg sokan voltak. Megették a pincében az összes veteményt, a kamarában az összes lisztet, és az összes sajtot, sőt már a szalonnát is rágni kezdték, pedig tudták, hogy az az ember legféltettebb kincse, amiből még a kutyájának sem ad.
Az ember, mikor ezt észrevette, fogta a megmaradt szalonnát, rúdra kötözte, s a rudat a dróttal fölakasztotta a gerendára. Ebből lett csak az igazán nagy felháborodás a patkányok között. - Szemtelenség, gyalázat! - kiabálták, mikor rájöttek, hogy nem férkőzhetnek hozzá. - Elrabolja az élelmünket, kifoszt, kizsákmányol! Nem tűrjük tovább! - És föllázadtak. - Mienk a ház - hirdették ki maguk között -, mienk is volt örökké, csak megtűrtük benne az embert, amíg jól viselte magát! De most elég!
S egy éjszaka, amikor aludt, rárohantak az emberre, összeharapták, kikergették a házból, messzire elüldözték, s aztán büszkén kihirdették a kertnek, fáknak, az állatoknak és a madaraknak - még a virágoknak is - hogy a ház nem emberország többé, hanem patkányország, jog és törvény szerint. S azzal uralkodni kezdtek patkánymódra. Mindent felfaltak, ami ehető volt, és mindent megrágtak, ami nem volt ehető, de szemük elé került. Kiürült rendre a pince, a kamara és a gabonás. Elköltöztek a madarak, elpusztultak a virágok, a ház fala omlani kezdett és megfeketedett, fák és virágok illatát bűz váltotta föl. A vetemény ott pusztult a földben, mert nem szedte ki senki. A gyümölcs megérett, lehullt, és elrohadt. A gabona aratatlan maradt, kimosta az eső, kicsépelte a szél. És eljött a tél, és a patkányok addigra már megettek mindent, ami ehető volt, megrágtak mindent, ami rágható volt. A falak tele voltak lyukakkal, a tetőről lehullott a cserép, ablakok és ajtók alatt öles nyílások tátongtak. És akkor éhezni kezdtek, mert nem volt egy szem gabona több, és az ajtók hasadékain, meg a falak odvain besüvített a szél, a megrongált tetőn behullott a hó, és nem tudtak segíteni magukon.
Először veszekedni kezdtek, marták és ölték egymást, rágták és ették egymást, de végül is nem tehettek egyebet: fölkerekedtek és otthagyták a tönkretett birodalmat.
Az ember pedig tavaszra szépen visszajött megint, rendbe hozta a tetőt, kitakarította a házat, a falakat megigazította, kimeszelte, a földet felszántotta, vetett és ültetett, s mire megjött a nyár, újra virágillat és madárdal vette körül a házat. Őszire ismét megtelt a pince, a kamara és a gabonás, és mire megjött a tél, olyan volt már minden, mintha semmi sem történt volna.
Azonban elrejtőzve maradt mégis néhány patkány a falakban, vagy a pince gödreiben. És amikor az ember észrevette, hogy újra szaporodni kezdenek, hosszasan elgondolkodott, hogy mit is tegyen velük.
Te mit gondolsz?		  
 
0 komment , kategória:  Általános  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 4 
2016.01 2016. Február 2016.03
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
29 
Blog kereső
Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 84 db bejegyzés
e év: 832 db bejegyzés
Összes: 7246 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 534
  • e Hét: 1683
  • e Hónap: 7924
  • e Év: 60190
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.