Belépés
kohlinka.blog.xfree.hu
Lehet, hogy fentről többet látni, de a jajszó már nem hallatszik olyan élesen. Szendrei Klaudia
1958.03.07
Offline		 Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 4 
Kohut Katalin: Végrendelet
  2016-02-03 22:29:47, szerda
 
 

Furcsa az élet. Egyet lehet tudni róla, ami mindenkinek megtanulandó: élni kell, akkor is, ha gyászos, akkor is, ha boldog, soha nem kell számolni azzal, hogy egyszer is véget érne. Úgy kell leélni az egyszeri életet, mintha maga volna az örökkévalóság. Nem szabad feladni a reményt, hogy lesz méltó folytatás. Persze, könnyű ezt mondani azoknak, akiket pótolhatatlan veszteség ért. Már az is hatalmas csapás, ha elveszíti az ember megtalált lélek-barátját. A hiánya soha nem múlhat el, nem teheti rá a szemfedőt, lehetetlen elbúcsúzni tőle. Az élet mégis megy tovább...

Magdi egy nyári, fülledt éjszakán, a csend kézzelfogható sűrűségében lehunyta a szemeit. Leánya, Beáta hiába kereste telefonon. Mikor Balázzsal, az öccsével kinyitották az ajtót, döbbenten fedezték fel a szépséget halotthidegen.
Miután a formaságokat elintézte a kihívott körzeti orvos, s elszállították, elővették a már sokszor bemutatott biztosítási kötvényt, benne a borítékba tett végrendelettel, mely elég vaskosnak tűnt. Elolvasták és meglepődtek a tartalmán, de tartották magukat édesanyjuk utolsó kívánságához, a temetési szertartás lebonyolításában is.

Magdi apja és öccse mellé került a temetőben. A pap prédikációja után felhangzott az ismerős hang. Azt kívánta, hogy gyerekei a sírja mellett hallgassák meg legkedvesebb dalát. A gyásznép döbbenten hallgatta a mezo kislányos énekhangot. Nem ismerték a halott múltját, csak azóta tartották vele a kapcsolatot, amióta elment a hangja és súlyos beteg lett. A beteg emberre úgy tekintenek mások, mintha egy szükségtelen szálka lenne, egy olyan élősködő, akinek semmi sem jár. Nem értékelték, mikor néha szerényen közölte, hogy írással foglalkozik. Kell a művészethez a külső megjelenés is, érdekes módon ezt az átlagemberek egyedül tőle várták volna el. Az emberi értéket nem a benső adja számukra, hanem a a formai megjelenés, amit már Magdi nehezen viselt. A szépség volt az egyetlen, amiben jól érezte magát, amivel ki tudott egyezni.
A végrendelet tartalmazta a szellemi termékek elhelyezését egy könyvtárban a megfestett dolgaival együtt. Ugyanakkor utalás történt egy zárt borítékban elhelyezett levélre, melyet az egyetlen volt férje temetésére írt. Halottról vagy jót, vagy semmit elvet lehet, hogy áthágta, senki sem tudhatta, mi állt a levélben. A gyerekek eltették a levelet, miután a közjegyző visszaszolgáltatta számukra. Nem tudták még, mi módon, s hogyan lehetséges teljesíteni majd egyszer édesanyjuk elvárását, de kötelezte őket a szeretet és a kötelesség.

A volt férj, Tibor megházasodott a válás után közvetlenül. A fiatal leány apja odaszólt neki az esküvő előtt a lányára célozva: - Őt már ütheted!
Az egész város megdöbbenten nézte a több, mint tíz évig tartó házasságukat. Magdinak senkije nem volt, akire támaszkodhatott volna. Azért nem értékelték őt férje családjában, mert nem vitt magával hozományt. Náluk a látható falusi porta jelentette a gazdagságot, egy értékét az asszonynak, aszerint is bántak vele. Szerintük a városiak azt eszik, amit ők elvetnek, csak nyomorogniuk lehet. Tibor káderként emelkedett, de a felelősségteljes munka nem rászabottként levedlett róla. Felesége elhagyta, majd munkanélküliként tengette napjait, míg egy vasárnap délután meghalt tévénézés közben.
Majdnem harminc év telt el a válás óta. Magdi soha többé nem tudta kiejteni a nevét a száján, mert megbénította a félelem és a rettenet, amit naponta átélt mellette. Gyerekeit odavitte az anyós házába, hogy a rokonokkal tartsák a kapcsolatot. Ők már semmire sem emlékeztek, az emberek meg úgy vannak az elvált asszonyokkal, hogy kapcának tekintik őket, szinte a válás pillanatától az angyalból boszorkánnyá válik szemükben, s így is bánnak vele. Magdinak el kellett emiatt menekülnie szülővárosából.
A falubeliek elvárták a gyerekek megjelenését, sőt azt is, hogy ők temessék el apjukat. Összegyűlt a falu. A pap prédikációja előtt Beáta és Balázs kiállt a koporsó felé, kezükben anyjuk levelével, felbontották és remegő hangon felváltva, fulladozva a sírás fojtogató dühétől olvasni kezdték:

,,Kedves Tibor! Egy kisleányt vettél el, mimóza lélekkel. Emlékszel talán arra, hogy soha nem udvaroltál. Te a lányokat mélyen lenézted, tárgynak tekintetted. Megismerkedésünk napján, Katalin napkor felkértél a Tejbárban táncolni és egyből odasziszegted a fogaid között, hogy falábú vagyok. Hazakísértél, s mentem veled. Útközben elmesélted, milyen hatalmas összkomfortos házban éltek, s milyen pazarul be van rendezve. Órákig tartott a mesélésed és én áhítattal hallgattalak, mert még azelőtt soha senki nem fogta meg a kezemet. Úgy mentünk egymás mellett, mint egy szerelmespár. Szemeimet rabul ejtetted, a bariton hangod viszont már akkor tűrt szúrt a szívembe.
Pár hónap múlva a születésnapomon eljöttél megkérni a kezemet egy üveg Club Whiskeyvel, melyet megittál egyedül. Megbeszéltétek a részleteket az eljegyzésről. Úgy éreztem magam, mintha egy állat lennék, melyre üzletet kötnek. Az egyik szabadulni akart tőlem, a másik meg akarta a szépségemet kaparintani magának. Miután elutaztam falura hozzátok, kiderült, hogy minden vagyonotok egy komfort nélküli parasztház egyszerű berendezéssel, hogy hazugság volt minden meséd. Talán soha semmiben nem mondtál igazat, képtelen lettél volna rá.
Az eljegyzés után egy héttel átlöktél az utca másik oldalára káromkodva, mert nevettem egy viccen a munkahelyeden. Nem tudtad, hogy a fiatal lányok jókedvűek szoktak lenni, mert te soha nem nevettél, csak olyankor, amikor valakinek baja esett. Ezt nevezik kárörvendezésnek, azt hiszem. Visszaadtam a gyűrűt, de könyörögtél, hogy vegyem vissza, ne menj úgy haza, mert büszkeségeden csorba esett volna a falu előtt. Nem akartam soha férjhez menni, de ez téged nem érdekelt. Esküvő előtt egy héttel Pestre utaztam munkahelyet és szállást keresni. Már terhes voltam. Párszor éltünk házaséletet, amikor éppen otthon voltál éjszaka, mindig teherbe estem, még akkor is, amikor gyógyszert szedtem. Hatalmas lagzit csaptatok látványosan, melynek költségeit az általad minden csúf jelzővel ellátott apám és mi rendeztük a menyasszonyi tánc összegéből, mindent szinte hitelre vettünk. Nekem nem volt szükségem arra, hogy az egész falu lássa, amit mutatni akartatok. Színjáték, előre megrendezett és megbeszélt élet volt a tiétek. Már másnap nagyanyád közölte, hogy minek kelnél fel korán, attól, hogy megnősültél, még nem változott semmi. Én télen is kinn mostam az udvaron, húztam a kútból a vizet. Apám befizette a nászutat nekünk, de unatkoztál, mivel beszélgetni képtelen voltál. Inni jártál egész nap a büfébe, azt folytattad, amit gyerekkorod óta űztél, az alkoholizmust. Minden szombaton a család férfitagjai a kocsmába mentek, mi meg a kapuban lestük, mikor térnek haza az uraságok részegen. Azután jött a szókimondás, mert a férfiak nálatok csak akkor beszéltek, amikor ittak. Ilyenkor beolvastak mindenkinek. Velem is nagy gond volt, mert minden nap mosakodtam és égettem a villanyt esténként, olvastam. Ti a könyvet a budiba hordtátok. Nem ismertétek soha az intellektuális embereket, halvány gőzöd sem volt arról, mit vár el egy asszony a férjétől, hogy mindegyik lelki-társra vágyik. Tíz év alatt sem jöttél arra rá, hogy én művésznek születtem, bár egész nap énekeltem, legalábbis olyankor, amikor nem voltál otthon, s legtöbbször így volt. Te is énekeltél, a kocsmában. Kétszer voltál büszke rám. Egyszer, amikor szilveszterezni mentünk a Turistába és én folytattam az operettek éneklését, mikor már semmi sem jutott az eszetekbe. Másodszor akkor, amikor a piros ruhámat vettük egy butikban és Emil a feleségével körülrajongott engem azzal, hogy ilyen szép nőt még életükben nem láttak.

Mikor terhes voltam és beköltöztünk albérletbe a városba a családod kötekedése miatt, kértelek esténként, gyere velem sétálni. Együtt éltünk, de nem beszélgettünk, nem volt közös témánk. Megsértettél engem, hogy nagy igényem van, te ilyen haszontalanságokra nem pazarlod az idődet, mint a séta. Egyedül vártam a gyereket, mindkettőt. Nem volt társam, nem volt apjuk, nem osztoztál a várakozás örömében. Sőt, amikor nevettem valamin, odaszóltál nekem: - Mi van majom, látod az angyalkádat?

A nevemen soha nem szólítottál. Tizennyolc éves korom óta Nyanyának hívtál, az egyetlen ajándékod Beáta. Mást soha nem kaptam tőled, bár én mindig megleptelek névnapodon, születésnapodon és karácsonykor is. Nem ismertétek az ünnepet, nem tudtátok, mit jelent a szó: szeretet, s hogy ezt érezni is kellene, szívvel. Először szavaiddal törted össze a szívemet, majd egyre brutálisabb lettél. Miután összetörted az orromat, csúfolni kezdtél, hogy olyan lettél, mint mi vagyunk. Rettenet, félelem, élet ellenes merényletek sora naponta, s minden éjszaka több, mint tíz éven keresztül. Egyszer fel akartál robbantani is minket. A fűtésszerelő falfehér arccal hozta vissza a lakáskulcsot és közölte, hogy ez Magdika meg akarta ölni magukat. Akkor is ütöttél, amikor én kormoltam a kályhát, s ezt a kezeimen munkatársaim észrevették, s számon kérték tőled, hogy én panaszkodtam. Soha senkinek nem beszéltem rólad, képtelen voltam rá, megnémultam, azt hittem, örökre. Már Beáta szoptatása alatt is a fejemet ütötted. Hasfájós lett, érezte a szorongásomat. Ekkor rugdosni kezdted a babakocsit, hogy megölöd a gyereket velem együtt, ha nem hallgat el. Néha rúgásra ébredtem, így közölted velem, mikor éjszaka felébredt.

Mindent mindig elvettél tőlünk. Még a pénztárcámból is kiloptad a pénzt italra, kölcsönöket vettél fel a szomszédoktól, melyeket én fizettem vissza. Mindig megelőlegeztem a bizalmat, hogy egyszer emberré válsz, de soha nem sikerült teljesítened kötelességeidet. Nem tudtad, mit jelent a felelősségvállalás értünk, a gyerekekért. Egyszer kértelek meg, vegyél tejet és kenyeret, s este jöttél haza részegen, elittad az árát. Nyomorban tartottál minket, még a válás után is. Mindent elkövettél, hogy ne kelljen fizetni gyerektartást. Egyszer anyád adott pénzt, vegyél kávéfőzőt neki, kivitted neki az enyémet, amit akkor kaptam a munkahelyen a névnapomra. Egy alkalommal vállalkoztál arra, hogy befizeted a havi csekkeket. Magam is meglepődtem rajta. Odaadtam a fizetésemet majdnem teljes egészében. Jöttél haza, magasan lobogtattad a csekkeket, hogy befizetted, beteszem a fiókba a többi közé. Kaptam a felszólítást egy hónap múlva. Vittem a borítékot, hogy minden rendben van és az OTP-ben derült ki, hogy a csekkeket csak letépted, nem fizetted be. Felfoghatatlan dolgaiddal szemben értetlenül állottam. Mindenkit becsaptál kivétel nélkül.

Mikor tanulni kezdtem, még rosszabb lett a helyzetem. Nem bírtad elviselni, bár azt mondtad, hogy nem vigyázol a kölykeimre. A gyerekekkel jártam vizsgákra, otthon tanultam önszorgalomból. Pénzt tőled csak néha láttam, akkor is csupán azért, hogy mások lássák, milyen nagyvonalú vagy. Mindig másoknak pózoltál, mert többnek akartál látszani, valahol belül érezve, hogy semmilyen belső értékkel nem rendelkezel. Egyetlen egyszer vallottál erről, amikor a bentlakásos pártiskolát elvégezted hatalmas kölcsönöket felvéve az én nevemet is aláhamisítva az OTP-ben. Még a karikagyűrűdet is elmulattad.
Mikor irodába kerültem,újabb vesszőparipád részegségeid közben az lett, hogy hiába pöffeszkedek az irodában, úgyis ,,kicsinálsz engem, megszívatsz".

El kell vágnom a rettenet és félelem zsinórját, mely magadhoz láncol. El kell temetnem az emlékedet is, lapozni végre az élet könyvében. Azt mondják, halottról vagy jót, vagy semmit... Az igazság kimondása minden időben aktuális, nem szabad hallgatással megbénítani. Ez az én búcsúm tőled, attól a férfitól, aki az emberségemet meggyalázta. Magdi."

A falubeliek némán hallgatták az ismeretlen történetet. Ők nem így tudták. Még talán azt is elvárták volna Magditól, ha élne, hogy koszorút vigyen volt férje sírjára. Az üresség soha nem bántott meg mást, mint az értékes embereket. Mégis könnyű és egyszerű az élete, mert nem tud róla, hogy mit kellene képviselnie valójában az emberi életnek, melyet elvenni, tőrt szurkálva szívébe senkinek nem lehet. Az élet egyszeri és megismételhetetlen.

2016. február 3.

  
 
0 komment , kategória:  Kohut Katalin  
Márai Sándor: Átmenet
  2016-02-03 20:23:30, szerda
 
 

A társaskocsiban találkoztak, a nyárról beszéltek, az új színdarabról. Mire a híd végére értek, észrevették, hogy már a szerelem szavait beszélik.
Megzavarodtak és elhallgattak. Nézték egymást és csodálkoztak. Az átmenet észrevétlen volt, oly sima és zörejtelen, mint a természeti tünemények. Nem is ezt akarták mondani. Egészen másról akartak beszélni. Évek óta nem is gondoltak egymásra. Most nézték egymást, aztán kibámultak az ablakon, s csodálkoztak.		  
 
0 komment , kategória:  Emberi bölcsesség és ami marad  
Márai Sándor: Sóhaj, regényírás közben
  2016-02-03 20:22:19, szerda
 
 

Nem elég elmondani a ,,lényegeset", s nem elég szépen, művésziesen, bensőségesen elmondani. Ha épít valaki, nem építheti csak a tornyot és a színesen csempézett fürdőszobát. Meg kell építeni a válaszfalakat is, a pincét, az illemhelyet, a folyosókat. A regény tele van ilyen szükséges közhelyekkel. Elég elhagyni egyet, s összeomlik, vagy céltalan az épület.		  
 
0 komment , kategória:  Emberi bölcsesség és ami marad  
Kohut Katalin: Kutyahűség (1961) - Filmajánló
  2016-02-03 00:29:14, szerda
 
 

Színes, magyarul beszélő angol film - 91 perces

Rendező: Don Chaffey
Forgatókönyíró: Robert Westerby
Zeneszerző: Francis Chagrin
Operatőr: Paul Beeson

Szereplők:

John Brown: Donald Crisp
Mr. Traill: Laurence Naismith
Jock: Alex Mackenzie
Maclean: Duncan Macrae
Gordon Jackson
Freda Jackson
Joyce Carey
Jameson Clark
Bruce Seton

Greifryars Bobby, Skócia Edinburgh városának tiszteletbeli polgára címet viselő egyetlen terrier, aki kiérdemelte hűségével és munkájával, szeretetével ezt, melyet maga Lord Provost, a főbíró adományozott neki nyakörvére vésve a méltató szavakat. Már sokszor szó esett a kutyaszívről, mely az emberéhez hasonlóan képtelen elfelejteni a gazdáját. Az egyetlen és örökös társ a síron is túl.

Jock ott hagyta hatvan éves szolgálatát a juhokat, bárányokat tartó gazdájánál a Cauldbrae farmon, kutyáját a leányának adta. Elindult utolsó útjára, mint aki érzi, hogy közeledik a vég. Addig hetente az edinburghi vásárba jártak, éppen délben, az ágyúlövéskor betértek a vendéglőbe. A kutya megszökött, gazdája után ment a városba, ahol délben betért a vendéglőbe, ám Jockot nem találta. Estefelé a jószívű vendéglős észlelte a kutyaugatást, házába vitte a gyengélkedő Jockot, de mikor orvosért ment, megszökött tőle. Nem akart kórházba menni. Egy romos épületben kért szállást, ahová magával csempészte Bobbyt. Reggel már csak a kihűlt testét találta a szállásadó. Tüdőgyulladást állapítottak meg. Mivel elegendő pénz volt nála, a közeli előkelő temetőben helyezték örök nyugalomra. A kutya részt vett a temetésen, majd ráfeküdt a gazdája sírjára. Másnap ágyúdörrenéskor megjelent Mr. Traill vendéglőjében. Traill nagyon művelt emberként élte magánéletét, családját a könyvek jelentették. Örökbe szerette volna fogadni a kutyust, de az minden éjjel a gazdája sírjára feküdt. A temetőgondnoknak is gondot jelentett, mert a saját törvénye szerint a temetőbe kutya nem tehette be a lábát. Nagy munkát végzett neki, összefogdosta a patkányokat, ezért megjutalmazták, szintén örökbe akarták fogadni. A nyomorgó gyerekek is megszerették a kutyust, általuk valamennyien igaz érzésekkel gazdagodtak. ,,A gyerek és a kutya olyan, hogy bottal csak rosszabbá tehetjük" - szólt a nemes elveihez hű vendéglős a temetőgondnok Brownak. Mikor a gyerekek meglátták, hogy a kutya a vendéglőben csirkét eszik, meglepődtek. Mr. Traill ekkor vendégül látta az éhezőket. Egyiket másik iskolába íratta, mert okos volt, a kislánynak és társainak munkát adott.
Igen ám, de kóbor kutya a törvény szerint nem lehetett a városban, ezért bíróságra idézték a derék vendéglőst, fizesse meg az eboltás árát. Az igazsághoz ragaszkodó Mr. Traill csupán azért nem fizette ki az összeget, mert a kutya őt nem fogadta el gazdájának, ő csak enni adott neki. A temetőgondnok másnap el akarta ismerni gazdájának, s kifizetni a pénzt, de az igazságos bírót nem tévesztette meg, jól tudta, hogy a kutyának egyik sem a gazdája, szívét örökre eltemette a fekete föld. A gyerekek is gyűjtésbe kezdtek, s elvitték a pénzt a bírósági tárgyalásra. A bíró ítélete mérföldkőnek számított az angol törvénykezésben, mely mint általában mindenütt, száraz paragrafusokra támaszkodott, érzelmek nem számítottak. A kutya hűséges játszótárs, barát és odaadó szolgálóként megérdemelte az örök szabadságot. Az emberi nemesség példaképei sorakoztak fel a törvény előtt.

Bobby tizennégy éven át, egészen haláláig, 1872. január 14-ig nem hagyta el egykori gazdájának a sírját. Az emlékére állított szobor a vendéglővel szemben és a sírja a temetőben a látnivalók közé tartozik.

A filmet itt tekinthetik meg:

http://mozicsillag.net/watch-embed-390272-13077

2016. január 3.
  
 
0 komment , kategória:  Filmajánló  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 4 
2016.01 2016. Február 2016.03
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
29 
Blog kereső
Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 84 db bejegyzés
e év: 832 db bejegyzés
Összes: 7244 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 611
  • e Hét: 2498
  • e Hónap: 4857
  • e Év: 57123
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.