|
 1/1 oldal 
|
Bejegyzések száma: 9
|
|
|
|
|
|
2016-03-11 19:01:14, péntek
|
| |
| |
Fuchs Éva - Femis:
Csak
Úgy látom magunkat, mint akik elakadtak egy véget nem érő bevezető után. Kezdetben minden élvezetes volt, a gyönyörűség maga. Egy kapcsolatnak az a része ez, amikor az ember a legjobb formájában mutatkozik meg, szellemes, elragadó, izgatott és izgató, érdeklődő és érdekes. Meleg, érző emberi lény, oldott és szeretetreméltó, nem pedig egy óriási kaktusz. Védelemből magad elé falakat emeltél, s egyre többet és többet húztál fel. Megállás nélkül - változatos módokon, olykor kegyetlenül - éreztetted az ellenállásod velem szemben. Úgy szegülsz szembe velem, mintha szörnyeteget látnál. Nem vádollak, nem hibáztatlak, nem hárítok rád semmit. Ha valaha is éreztem olyat, hogy rátaláltam valamire, aminek a kedvéért érdemes elmenni a végsőkig, ez az volt. A fájdalom ellenére is boldog vagyok, hogy megismerhettelek és nem mindennapi perceket tölthettünk együtt. Soha nem fogom elfelejteni azt az időt. Mindketten jobb emberek lettünk azáltal, hogy összehozott a sors. A barátod vagyok most is és tudom, hogy te is a barátom vagy.
Csak ...
A te mindentudó elveid egy hajítófát sem érnek. Szabadságodban áll, hogy végigbájologd az életed olyan nővel, akit a meghittség gondolata éppen annyira rémiszt, mint téged. Elszalasztottál egy csodás lehetőséget. Ettől a lehetőségtől halálosan megrémültél, tehát leráztad magadról. Lehuzigáltad azokat a rohadt acélredőnyöket. Felemelkedés helyett rövid úton eltűntél a süllyesztőben, briliáns lelki öngyilkosság, kísérleteid hamarosan sikerrel járnak majd - arra ébredsz, hogy azt az ezüst, gyémántos lézerfényű létidőt, amelyet a kezedbe kaptál, átkozott, mocskos kalapácsoddal ízzé-porrá zúztad. Most boldog vagy, hogy magadtól megszabadítod azt az egyetlent, aki lehetőséged lett volna?
Nem tudod, hogy az egy meg az egy végösszege, ha ezek az egyek illenek egymáshoz - maga lehet a végtelenség? Általában az egyik ember lehúzza magához a másikat. Az egyik szeretne léggömbként felszállni, a másik csupán holt súly rajta. Két ember, egy férfi meg egy nő, ha igazi lélektársak, egy megadott létidőben találkozva képesek együtt felszállni léggömb-párban.
Miről ismerjük fel a lélektársunkat?
Amikor megismerkedünk, azonnal nagyon jó barátok leszünk. Olyan embert kell keresnünk, akivel a kapcsolatunk az idő múlásával nemhogy fakulna, de egyre jobb lesz, aki iránt a bizalmunk erősödik a megpróbáltatások után. Mellette rájövünk, milyen mély meghittség és mennyi öröm létezik számunkra. Az a lélektársunk, akinél a zár, amelybe a mi kulcsaink illeszkednek; az ő kulcsai pedig a mi zárainkat nyitják. Ha eléggé biztonságba érezzük magunkat ahhoz, hogy megnyíljunk, igaz énünk előbújhat, és valóban teljesen önmagunk lehetünk. Azt szeretheti bennünk a másik, akik vagyunk, nem pedig akiknek látszani szeretnénk. Mellette nem számít, bármi is történik körülöttünk, mi ketten biztonságban vagyunk saját kis világunkban. Az a lélektársunk, aki osztozik a legtitkosabb törekvéseinkben. A lélektársunk mellett az életünk életre kel.
Hasonlóságnál sokkal fontosabb a kíváncsiság. Ha nem vagyunk egyformák, akkor megvan az a csodás lehetőségünk, hogy bevezetjük a másikat a saját világunkba, hogy beavatjuk mindabba, amit szeretünk, amiért lelkesedünk. Életünk végéig folytathatjuk az együttes felfedezéseket.
Utálatos az a házasság, amely elszürkíti az embert, amelyik képmutatóvá teszi, vagy ketrecbe kényszeríti az embert, amely korlátokat jelent. Létezik olyan, amelyben mindkét ember még szabadabbá válik, mint amilyenek egymagukba lehetnének. A rohanó cselekvés az, ami semmit sem jelent.
Élünk egymásba halva - úgy, hogy közben egymás fájdalmát vigyázzuk, óvjuk, önmagunkat becsapva, a másikat óvva, féltve, miközben tudjuk - reménytelen. Reménytelen és hazug szót se váltás, hiszen nekünk nem kell szó. Végül is nem az számít, hogy egyetértünk-e, vagy hogy kinek van igaza. A lényeg az, mi zajlik kettőnk között. A körülöttünk lévő dolgok - tárgyak, a hely, ahol élünk, életünk eseményei: csupán üres díszlet. Egyetlen dolog számít, amikor földi életutunk végére érünk: hogyan szerettünk, jól csináltuk-e - milyen volt az a szerelem, amely belőlünk fakadt.
MI MINDANNYIAN A FÉNY ÉS AZ ÉLET GYERMEKEI VAGYUNK . . .
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-03-11 18:56:38, péntek
|
| |
| |
Babits Mihály: A vetkőző lelkek
Vetkőzni vágy lelkünk, mert tenger az ég most és part a világ.
Eleven és veszteg állnak és reszketnek a százkezű fák.
Ezer remegő ujj, remegő sötét ujj kapkodja szelíd
kívánkozással az ellengő szeleknek úszó selymeit.
Még e selymek közt, e remegő sok ujj közt úszik, foszlik, száll
végső pár szavad, mint egy utolsó fátyol, amit ledobtál.
S most lelked oly pőrén csapódik lelkemhez, mint a néhai
táncos orgiákon, ha kihunytak már a fáklyák lángjai,
de a tánc tovább folyt, s a heverő vendég bőrét hirtelen
sima comb súrolta a pajzán sötétben forrón, meztelen.
Óh, mit ér a hús unt mezítelensége! mily semmi a test!
Jobb szerelem, szégyellt lelkünk tilosáról vetni le a mezt.
Nézd, a Nap fáklyái kihunytak, homályban a nagy Orgia,
csüggedez a fáradt vendég - be jó lelked érintése ma!
Szomjasan remegnek gondolataink, mint ezerujjú fák,
ezer remegő ujj - s nyílt tenger a Semmi - vak part a Világ.
Úgy állunk a parton, mint halálra jegyzett boldog szeretők
meztelen és veszteg állnak és reszketnek a tenger előtt.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-03-11 18:49:29, péntek
|
| |
| |
A hódítás szenvedélyének megvan a maga szépsége, még ha rögeszmévé válik is. De elmondhatjuk-e ugyanezt, ha a megőrzés szenvedélyéről, vagyis az elvesztéstől való félelemről van szó?
Kétségtelen, hogy a tulajdon egyik formája a rabszolgaságnak s csak hiúságunkat szolgálja. Az ember szabadabban szereti azt, ami nem az övé. Esztelen követelés, megkaparintani magunknak egy embert, láncraverni a képzeletét, megbénítani fejlődő és önmagát megcáfoló képességét... De ha ilyen bölcsek, ilyen engedékenyek volnánk, akkor csak mértékkel szeretnénk - vagyis nem szeretnénk többé.
Ha azt mondod: "szeretlek" - az ne hasonlítson segélykiáltáshoz. Sohasem egészen erős az ember.
Ha egészen erős volna, nem lenne szüksége szerelemre. De igyekezzél azzá lenni. Légy olyan erős, amilyen csak lehetsz. Paul Geraldy
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép írások |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-03-11 18:45:55, péntek
|
| |
| |
Baranyi Ferenc: Nézni
Itt már a szavak mitsem érnek,
csak nézni kell és nem beszélni,
se kérdeni, se válaszolni,
csak nézni kell, csak nézni, nézni.
Lesni, amit szép arcod izmán
parancsolnak csöpp rándulások,
s ha keskeny űr szakad közébünk:
felmérni az arasznyi távot.
Szemekkel mindent megbeszélni
ékesszóló sugarak által,
s meleg, bársonyos egyességre
jutni egy titkos kézfogással.
Megérezni, amit te érzel,
kimondani, mi nyelveden van
előbb dobbanni a szívednél,
csókod előzni csókjaimban.
Itt már a szavak mit sem érnek,
ne szólj a száddal, csak szemeddel,
a szerelem akkor beszédes,
amikor már beszélni nem kell.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-03-11 18:40:40, péntek
|
| |
| |
Ellophatod valakinek az aranyóráját és visszaadhatod megint. Ellophatod a pénzét és megtérítheted a kárt. Csak egyvalami van, amit nem téríthetsz meg soha. Ez az idő. Ha valakinek ellopod az idejét. Ha megvárakoztatsz valakit. Ez olyan, mintha ellopnál ennyi meg ennyi időt valakinek az életéből. Nem térítheted meg soha. Az idő az ember legnagyobb és legfontosabb kincse. Ellophatod valakinek a lovát és visszaadhatod megint. Mindenét ellophatod és megtérítheted. Csak az ellopott időt nem lehet megtéríteni soha. A várakozásban eltöltött időt semmi földi hatalom nem hozhatja vissza. Nincs, elveszett, vége. Örökre elveszett."
/ Wass Albert /
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Wass Albert |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-03-11 18:29:08, péntek
|
| |
| |
Ez nem azt jelenti, hogy megbocsátok, ez azt jelenti, hogy elengedem. Elengedni úgy, ahogy az ember egy léggömböt elenged, és soha nem néz utána. Nem tapad rá. Nem a másiknak lesz jobb azáltal, hogy megbocsátok neki, én leszek sokkal, de sokkal könnyebb. Harmonikus lesz a lelkem tőle. Mert a dédelgetett harag nekem is fájdalmakat, görcsöket okoz. Minden bosszúvágy, minden olyan érzés, ami egy másik embert vádol, az az én súlyom."
/ Müller Péter: Titkos tanítások /
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-03-11 18:25:59, péntek
|
| |
| |
Kisfaludy Károly
A legszebb gyöngy.
Van egy gyöngye a világnak,
Létünk legfőbb értéke,
Minden földi boldogságnak
Kútfeje s legszebb éke;
Melynek remegő tükrében
A szív magát képzeli,
S adóvevő örömében
Fájdalmait öleli.
De a nagy világ zajában
Az csak ritkán láttatik,
A romlott szív birtokában
Soha nem találtatik.
Csak szelíd s jó embereknél
Fakad égi forrása,
Érzékeny s meleg szíveknél
Tenyészik szent áldása.
Mely jó isten adománya
Ez a ritka drága kincs?
Mely szent érzet alkotmánya
Hogy el földön mássa nincs?
Egykor szívem nagy ínségét
Barátomnak beszéltem,
S érettem hullatott könnyét
E szép gyöngynek ítéltem.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-03-11 18:21:24, péntek
|
| |
| |
SZABOLCSI ERZSÉBET
TÜKRÖM
Tükröm legyél.
Lássam arcom rezdülését a szemedben.
Lássam lelkem legmélyét is az arcodon.
Érezzem minden gondolatomat általad.
Lássam magamat benned.
Tükröm.
Apró üvegcserepekre hullnál, ha odacsapnék,
szétesnél darabokra, s csörömpölve csapódnának
földhöz szemcséid.
A szilánkok felsebeznék gyenge bőrömet.
Felszedegetném mindet egyenként.
Óvatosan. Vigyázva, minél több szilánkot megtaláljak.
Összeraknálak. Pontosan összeillesztenélek.
Gondosan, alaposabban megterveznélek, elrendeznélek.
Ki ne maradjon valami. Kárba ne vesszen semmi.
Mozaiktükör. Üvegcserepekből, szilánkokból, sok-sok
szeretetből összerakva tükröm lennél újra.
Általam, véremből, gondoskodásomból újjászületve.
Tükröm, lelkem tükre.
Szivárványhártyamozaik.
Lélekvár.
Tükörtorony.
Tükröm, vigyázok rád.
Tükröm, te hideg és éles, meleg szavaimmal,
lázas kezeimmel tisztogatlak.
Csillogj örökké.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-03-11 18:17:01, péntek
|
| |
| |
Visne Poet: Kérdések
Mondd, vártál-e már úgy,
tudtad, hiába vársz,
s mentél-e már úgy,
mindegy volt, merre jársz,
szóltál már visszahívón
tűnő árnyék után,
hagyták már kinyújtott kezed
elengedve, sután,
kérdeztél már tudva azt,
nem felel senki sem,
vártad-e már halk reménnyel
a szép szót: kedvesem...
Kívánta már arcod
zápor verését,
mossa le mindörökre
nem akart könnyeid? |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/1 oldal
|
Bejegyzések száma: 9
|
|
|
|
2016. Március
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
156 db bejegyzés |
| e év: |
2980 db bejegyzés |
| Összes: |
16396 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 198
- e Hét: 2161
- e Hónap: 5503
- e Év: 58211
|
|
|
Offline
