|
2016-03-24 18:52:44, csütörtök
|
| |
| |
Meghalt egy francia író, Duvernois. Keresztneve valahogy nem is fontos. Az írói nagyság egyik jele, mikor megfeledkezünk kedves szerzőnk keresztnevéről. Nem az a fontos, hogy Tóni, vagy Emil. Az a fontos, hogy France vagy Zola.
Duvernois hatvankét éven át, könnyű, egészen könnyű történetkéket írt. Mintha cigarettapapírra írta volna e történeteket. Oly könnyűek voltak, oly levegősek, olyan igénytelenek. Egyetlen történetére sem emlékszem. De ha valamelyik francia folyóiratban nevére bukkantam - utazás közben, gy kávéházban -, mohón kezdtem olvasni művét. Volt ez írásokban valami mozarti. Nem akart sokat. De - és ez az igazi író titka - minden soráért jótállt az egész ember.
Halála pillanatában arra gondoltam, hogy az a fajta író veszett ki vele, aki nagy, gazdag irodalomnak fényűzése lehet csak: a ,,könnyű" író, aki nem azért ,,könnyű", mert nincs mondanivalója, hanem, mert a mód, ahogyan mondja, igénytelen és elegáns. Van egyféle határterülete az irodalomnak, ahol csak a szakértők járatosak, a nemesebb olvasók, akik már kissé írók maguk is. Van a ,,nagy" irodalom, amely mintegy állandóan vasban és vértben jár, magas eszményeket kerget, kegyetlen és fölényes. S van a műkedvelő irodalom, amely édeskésen hirdeti, hogy a világ mégis szép, az emberek alapjában - mégis jók, a bankát elveszi a gépírókiassszonyt, s a végén, Hollywoodban, minden jóra fordul. A kettő között lebeg Duvernois irodalma. Nincsenek nagy eszményei. Nem aljasítja le az irodalmat a műkedvelők moziszintjére. Az életről beszél, alázatos valóságérzékkel; s oly dallamosan, mintha hangszeren adna elő. Ez a műfaj egyre ritkább.
Mit is írt? Megannyi kitűnő könyvet, amelyeknek címe sem jut eszembe.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Emberi bölcsesség és ami marad |
|
|
|
|
|
Offline
