|
2016-04-15 19:30:21, péntek
|
| |
| |
GAUDI ÉVA MOLLY
Gaudi Éva Molly: (Stockach, 1965. szeptember 10. - )
Album
Link
Link
AJÁNDÉK
Hangok közti csendek,
Megtorpanó másodpercek.
Szövet halk suhogása,
A pillanat édes varázsa.
Mozdulatok üzenete,
A ritmus ölelése.
Vad folyó sodrása, 
Lobogó lélek megnyugvása.
Feltörő könnyek utazása,
Száguldás egy más világba.
Ujjak nélküli érintés,
Mámorító, felszabadító érzés...
BÚCSÚZOM
Idegen kéz tépi le, a féltett virágot!
A pünkösdi király palástja ronggyá kopott.
Ma, temetik az igaz szerelmet,
Sírjába emlékekből font, koszorút dobok.
Csillagos esti sétákból szőtt repülőszőnyeg,
Belőle készül a szemfödél
Meg nem valósult álmokból lesz,
A súlyos, faragott, koporsó fedél.
A gödörbe hajítom a sok gyönyörű éjszakát,
Titkos vallomások minden édes szavát,
Merész vágyakból fejfát állítok,
El nem csókolt csókokból kötök rá gyászszalagot
Rizsporos arcomon könnypatak.
Tűszúrások fájdalma bőröm alatt.
Emlékek szellemképe kísért,
Sodorni hagyom magam az árral,
Kapaszkodom a hazug szavakba,
Köddé foszlanak, üresen konganak.
A szerelem romjain lépked a lábam,
Halott csókok, ölések fagyasztják talpam.
Hervadt virágokkal, tort ülök a sír fölött,
Hátra nem nézve hagylak magam mögött.
És mégis álnok kezek szívembe tőrt mártanak.
Zokogok érted, mert ma sem láttalak!
EGY CSENDES SZERELEM MARGÓJÁRA
Homlokunkra ráncot,
múló évek falfirkái festenek.
Világmegváltó álmaink,
megfakulnak, csendesek.
Szép szavadból pántlikád,
még hajamba fonod,
Kandalló tüzének fényénél,
kezemet lágyan megfogod.
Szivárványhártyádról,
fáradt testemre hull, a vágy-parázs
Egymásnak vagyunk mi,
ölelésben összeforrt végállomás.
Szerelmes szomjunk, 
szelíden csillagösvényen csillapul.
Csókok csizmáján sarkantyú,
se tép már ajkunkra sebet vadul.
Éjjel, ha az álom pókhálója
csendből köréd csavarodott.
Mikor fordulsz átkarollak,
vigyázva, veled fordulok.
Válladra apró, virág-csók
nektár- cseppet lopok.
Tenyeredben szívem pihen
érezd .. csak neked dobog.
ELMÚLT
Már nem borítja tűzbe a tested a puszta látványom,
S, csókomtól sem hullik ezüst fátyol a szemedre,
Érintésem meddő talajra talál,
Szemedben sem lobban szikra mosolyomtól,
Bánatfelhőt sem űzök homlokodról. 
Miért vagyok még mindig ebben a testben?
Kezdeném újra más világban,
Küldetésem lejárhatna!
Mert,már nem vagyok fontos neked!
ESŐTÁNC
Láb dobban,
Tűz lobban,
Járja a táncát,
Csörgeti láncát
Keze az ég felé,
Útjai kétfelé,
Felhőt kerget össze,
Mennydörgés van közte, 
Fohász a szájban,
Kenyér a tálban,
Szív dobban,
Tűz lobban,
Járja a táncát,
Csörgeti láncát,
Ősei könnye,
Hullik a világra.
AZ IDŐK EMLÉKÉRE
Nem kell új élet!
...de a régit folytatni sem tudom...
Nem kell már semmi!
Csak messze, el akarok menni.
Oda, hol a csalóka ábrándok,
Nem keltenek hiú reményt,
S minden szó igaz,
Mi ajkunkon kifért.
Ahol nincs az ajándéknak ára,
S boldog a szív - az a szegény árva -
Hol a jónak, nincsen elrontója,
Számít a boldog perc,
Az örömteli óra.
Amit én akarok, az mind semmi...
A világnak kellene végre, jobbá lenni!
MEG NEM ÍRT LEVÉL
Elmondhatatlan szavak,
Ki nem ejthető mondatok,
Sok gondolat, mi benn reked,
Messze szálló sóhajok.
Mit megírni nem lehet,
Mire betű lesz, már mást jelent,
Gúzsba kötött óhajok,
Tovatűnő kívánságok,
Levél, mit meg nem írhatok,
Ki nem ejthető szavak,
Elmondhatatlan mondatok,
Mike soha, senkinek,
El nem mondhatok!
MÉG NEM KÉSŐ
Talán még nem késő elküldened,
Holnap már nem bírok élni nélküled!
Nem tudlak téged megőrizni, ehhez én túl kevés vagyok,
Csillagok számánál is több könnyet hullatok!
Talán még nem késő elküldened,
Ma még napsugárként ragyogok,
De arcodon látom a rettegést,
Félelmedbe én is belerokkanok!
Talán még nem késő elküldened,
Lehet, számodra nem történt semmi,
De nekem ez, a mindent jelenti! 
Ezer csókod ajkam égeti!
Talán még nem késő elküldened,
Csak gombostű hegye, sebezte meg szíved,
Pár csepp harmat, nem oltja a szomjad,
Pillangószárny, nem hagy fájó nyomokat!
Talán már késő elküldened,
Véremmel véstem, húsodba nevemet,
Lemondanom rólad már nem lehet!
...hisz egy apró kő is megmozdítja, a vizet...
MIKOR MÉG
Mikor még öleltél, szerettem a világot.
Mikor még fogtad a kezem, vágytam az életet.
Mikor még rám néztél, éreztem a csodát.
Mikor még engem akartál, bíztam a szerelemben. 
Mikor még csókoltál, tudtam mi az álom.
Mikor még szerettél, hittem Istenben.
Benned!
NEKTEK SZÓLOK
A kétségbeesés poklából kiálltok hozzátok!
S ti, nem halljátok elhaló hangomat.
Fölöttem vezet minden léptetek,
Lábatok alatt egyre mélyebbre zuhanok.
Nektek szólok, süketek és vakok,
Gyönyörű szemembe homokot szórók!
Emeljetek fel e mocsokból, ahol tiportok,
Mossátok le rólam a sarat, mi testemre rakódott.
Évszázados átkokat hurcolok fiatal szívemben,
Hegyekké nőt az elégedetlenség bennem,
Tűzhányóként kitörni vágyom, 
Lássátok hát az én íriszemmel a világot!
Emberré lenni szeretnék,nagyon hamar,
Asszonnyá, ki testében életet hordoz,
Szülni egy új fajt, ki rabláncokat oldoz,
Nyitott szemmel járót,ki senkibe belé nem mar!
Acsarkodó kutyákként élők,
Bűzlő cafatokon marakodók,
Tárjátok ki a szívetek,
ÉN tudok szeretni.....és ebből nektek is adok!
NEM ÉN...
Kihűlt szerelmed után tapogat még tomboló vérem,
Nem iszunk már együtt a szerelem poharából. 
Más csókjával csillapítod tested szomjúságát,
Mi maradt nekem? A Fájdalom!
NEM, NEM, ÉS NEM!
Nem ölhetsz más szavával, csak a sajátoddal.
Nem ölellek más karjával, csak a magaméval.
Nem akarok többé senkit, a te helyedre.
Nem akarsz tetteket, szavakért cserébe.
Nem várok jót, a rossz helyébe.
Nem adok rosszat, a jónak fejébe.
Nem szerethetlek másért, csak magadért.
Nem szerethetsz másért, csak magamért.
NÉLKÜLED
Suhanj nappal!
Vágtass éjszaka!
Csak lézengek, mint kinek, nincs otthona.
Nincs hely mi magához kötne,
Nem kell a szárnyalás, mi mástól jönne.
Zaklat a csend,
Dühít a nóta,
Hamis a kacagás, színjáték a móka.
Sok ismerős arc, most mind idegen,
Köztük a tied, mindhiába keresem.
Siess hát hold!
S te se maradj napkorong!
Akkor álljon meg az idő,
Majd ha ajkamat csókolod!!!
SENKI NEM FELEL
Van kérdés,
De nincs válasz!
Sok a miért,
Ki lesz a bátrabb?
Talán majd Te,
Vagy mégis csak én?
Most mi ketten,
Vagy külön-külön?
Várnak téged,
Hívnak engem,
Nélküled kell élnem. 
Mert együtt nem megy!
Miért pont most,
És miért pont velünk?
Tehetünk ellene,
Vagy együtt megyünk?
Nem ismerlek.
Megismerhetsz!
Mégis oly jó!
Ez, egy új világ veled,
A hetedik dimenzió.
SUTTOGOM
Ahogy a szél ezer kezével simogatja a vizet:
Úgy ébresztenélek.
És millió lehulló-levélérintésű csókkal hinteném,
Álomtól bénult tested.
Nekem hidd, hogy szép vagy!
S hitedtől leszek mosollyá, ajkad szegletén.
Játssz velem, mint kacagó gyermek!
Ki bogarat kerget, tenyerén tartja,
Hátára fekteti,
S nem tudja még, milyen kegyetlen...
Most birtokolj!
Csak percekig vagyok tiéd.
Hűségem ezer szajha könnyéből fakad,
Négy véremmel kötöm lelked, lelkemhez.
Neked súgom, a te szádba nyögöm:
...szeretlek...
TÖBBÉ NEM KELL...
A nap csorog le arcodon,
Fénybe zárt könnyek!
Hol vagy most?
Milyen édes is az élet,
Akkor is, ha játszik veled!
Nem kell maradnod,
De menned sem kell! 
A fal felé fordulva nevetsz,
Sorsod már megírták.
Mellettem a helyed!
S, többé nem kell kérdezned:
Hol vagy most...
VARÁZSLÓNŐ
Csókokból szőttem ruhát testedre,
A szerelem köpenyét adtam terád,
Tündérmesét festettem íriszedre,
Tettem veled száz, és száz csodát.
Vittelek volna magasba,
Élhetnénk tenyérnyi felhőszigeten,
Hintódat, húzatnám aranymadarakkal,
Megkaptam volna szívedet.
Letépted magadról bűvös maszkomat,
Eladtad, hamis üveggyöngyökért.
Most bánat virága borítja arcodat,
Közben keresed, földi asszony örömét.
Nem kell mennyország,
Maradj hát e földön.
Indulnom kell, nem maradok tovább,
Nekem túl hamis, ez a világ!
VÁROK
Nem hordozol már szívedben!
Lelkedből kitöröltél, mint egy
Elrontott mondatot.
Nem érdemeltelek meg...
Csak visszavette az ég,
Amit egyetlen egyszer adhatott.
Nem bánok semmit sem!
Másnak, még ennyi sem jutott.
Amit tőled, kaptam, azért
Hálaimát ezerszer suttogok.
Igazán szeretni csak
Téged tudtalak.
Ilyet érezni többé, már nem fogok!
Élem tovább az életem,
S várom, mikor halok!
VELED
Hogy lesz az apró szikrából, hatalmas tűz?
Mit termel a vérem, ami folyton hozzád űz?
Virágok szirmaiban látom arcodat,
A fák zöld levele is rólad suttog.
Az égre felhőből, a te neved van írva,
A folyó is életed meséli, ahogy a tengerbe csorog.
Madarak röptében mosolyod figyelem,
Nap sugarában, simogatásod keresem.
Minden dalról te jutsz az eszembe,
Tollat is néha, miattad veszek a kezembe.
Sok mindent nem tudok, s néha nem könnyű velem,
Csak egy, ami biztos!
Veled szeretném leélni, az egész életem!
VÉNUSZ LÉGYCSAPÓJA
Indulnom kéne!
Némaságod, mi visszatart.
Szorosra zárt ajkad szótlan-kiáltása,
Nem hívsz, értem mégis, mit akarsz!
Csókodból áradó édes enzimek,
Fájdalmat okozó, gyilkos ölelés,
Tudom, hogy halálos!
Mégis, veled mérgezem magam. 
Nincs kiút!
Megváltást nem hoz a búcsúzás,
Ízed, illatod testemmel eggyé vált,
Torkomban megmarad a szorítás.
Lennék húsevővirág!
Csapdámba becsábítanálak,
Savaimban atomokká bomlanál,
Így örökre, magamba zárhatnálak!
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Gaudi Éva Molly |
|
|
|
|
|
Offline
