Belépés
kalmanpiroska.blog.xfree.hu
Minden kegyelem. Kovács Kálmán
1968.04.24
Offline		 Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 25 
Miért olyan különleges könyv a Biblia?
  2016-06-28 16:44:36, kedd
 
  A keresztyénség hite és tanítása szerint csakis a Biblia Isten kijelentett szava, Igéje. Bár emberek írták, végső soron a mindenható Isten a szerzője. Ezt nem az egyház találta ki, hanem a Biblia jelenti ki saját magáról.
,,Az Úr beszéde megmarad örökké" (1Péter 1:25). ,,A teljes Írás Istentől ihletett" (2Timóteus 3:16). ,,Mert sohasem ember akaratából származott a prófécia, hanem a Szentlélektől indítatva szólaltak meg az Istentől küldött emberek" (2Péter 1:21).
Egyedül az Ószövetségben több mint kétezerszer találunk olyan kifejezéseket, hogy ,,beszélt az Isten Mózessel", ,,így szólt az Úr igéje Jónáshoz" és ,,ezt mondta Isten". A Biblia emellett kijelenti magáról, hogy Isten szavainak és tetteinek följegyzése, vagyis Isten Igéjének tekinti magát.
Ennek a kijelentésnek a puszta ténye még nem bizonyítja, hogy a Biblia tényleg Isten szava, hiszen más könyvek is állítják ezt magukról. A különbség az, hogy a Szentírás vitathatatlanul bizonyítja, hogy tényleg Isten Igéje.
A Bibliát többek között csodálatos egysége is megkülönbözteti minden más könyvtől. Bár emberek állították össze, egységessége a Mindenható keze nyomáról tanúskodik. A Bibliát körülbelül ezerötszáz év alatt több mint negyven szerző írta. Ezek a szerzők a legkülönbözőbb származásúak voltak, például Józsué (hadvezér), Dániel (miniszterelnök), Péter (halász) és Nehémiás (pohárnok).
Az egyes könyvek szerzői különböző helyeken írtak, például a pusztában (Mózes), börtönben (Pál), száműzetésben Patmosz szigetén (János). A Biblia szövegét három különböző kontinensen (Afrika, Ázsia, Európa) és három különböző nyelven írták (héber, arám és görög).
A Biblia sok vitatott témával foglalkozik, mégis egységes könyv. Elejétől a végéig Isten üdvözítő tervének megvalósulásáról, az emberiség megváltásának történetéről szól. Ez az üdvösség Jézus Krisztus személye által érhető el (János 14:6).
,,Ti azért kutatjátok az Írásokat, mert azt gondoljátok, hogy azokban van az örök életetek: pedig azok rólam tesznek bizonyságot... Mert ha hinnétek Mózesnek, hinnétek nekem: mert énrólam írt ő. Ha pedig az ő írásainak nem hisztek, akkor az én beszédeimnek hogyan hinnétek?"(János 5:39,46,47)
Egy másik helyen ezt olvassuk: ,,És Mózestől meg valamennyi prófétától kezdve elmagyarázta nekik mindazt, ami az Írásokban róla szólt" (Lukács 24:27; lásd még Lukács 24:44).
Az Ószövetség jelenti az előkészítést (Ézsaiás 40:3), az evangéliumok a megnyilatkozást (Ján 1:29), az Apostolok Cselekedetei a terjesztést (ApCsel 1:8), a levelek a magyarázatot (Kolossé 1:27), a Jelenések könyve pedig a beteljesülést (Jelenések 1:7). Az egész Biblia Jézusról szól.
A Biblia egésze olyan egységet alkot, amelynek egyik része sem teljes a másik nélkül. Dr. W. F. Albright ezt így fejezte ki: ,,Az Újszövetség írói számára a héber Biblia volt a Szentírás, és ők voltak a közvetlen örökösei az Írás prófétáinak. Lehetetlen tehát megérteni az Újszövetséget, ha nem ismerjük föl, hogy célja a héber Biblia kiegészítése és magyarázata.
Ezért kudarcra van ítélve minden olyan próbálkozás, amely anélkül igyekszik visszajutni a keresztyénség forrásaihoz, hogy elfogadná az egész Bibliát mint az emberiség számára készült útmutatót."
Nem szeretnénk, ha bárki azt gondolná, hogy ez nem is olyan nagy dolog, ezért próbáljuk meg elvégezni a következő feladatot. Keressünk a környékünkön tíz olyan embert, akik hasonló neveltetésben és képzésben részesültek, ugyanazt a nyelvet beszélik, és ugyanabból a kultúrkörnyezetből származnak, majd kérjük meg őket, hogy egymástól függetlenül írják le véleményüket egyetlen nehéz kérdésről, például az élet értelméről.
Ha ez a tíz ember befejezte a munkát, hasonlítsuk össze, mire jutottak. Egyetértenek egymással? Természetesen nem.
A Bibliát azonban nem tíz, hanem negyven ember írta. Nem egyetlen nemzedék idején keletkezett, hanem ezerötszáz év alatt. Nem ugyanolyan képzettségű, kultúrájú és anyanyelvű emberek munkája, hanem olyanoké, akik teljesen eltérő képzettséggel és sokféle kulturális háttérrel rendelkeztek, három kontinensről származtak, háromféle nyelven írtak, és nem csak egy témáról szóltak, hanem több százról.
A Biblia mégis egységes mű. Különböző részei között teljes az összhang, és ezt nem lehet véletlen egybeesésnek tekinteni. A Biblia egységessége erős érv isteni ihletettsége mellett.
Egységessége csak egyike annak a sok érvnek, amelyek alátámasztják a Bibliának azt a kijelentését, hogy ez az isteni mű Isten Igéje. Ilyen érv még - melyet részletesebben ki lehetne fejteni - az őskeresztyén egyház bizonyságtétele, a történelmi és régészeti bizonyítékok összessége és az évszázadok során élt emberek megváltozott élete, hogy csak néhányat említsünk.
Ezekből a tényekből vonta le a következtetést W. F. Albright, a kiváló régész: ,,A Biblia tartalmát tekintve toronymagasan kiemelkedik a korábbi vallásos irodalom egészéből, s mondanivalójának közvetlen egyszerűsége és minden idők minden emberéhez szóló üzenete folytán ugyanígy kiemelkedik a későbbi irodalom egészéből is."
A Biblia különleges könyv. Nem hasonlítható semmihez. Egyetlen könyv sem ilyen hiteles, még csak meg sem közelíti egy sem. ,,Angliának két könyve van: a Biblia és Shakespeare. Anglia teremtette meg Shakespeare-t, de a Biblia teremtette meg Angliát."

Josh McDowell és Don Stewart		  
 
0 komment , kategória:  Hitvédelem  
Bevezetés
  2016-06-28 16:41:31, kedd
 
  Az emberek az évszázadok folyamán sokféle jelképet használtak keresztyénségük kimutatására. Jelvényt hordtak kabátjuk hajtókáján, láncot akasztottak a nyakukba, sőt, jellegzetes módon nyírták a hajukat.
Önmagában persze nincs semmi rossz a felsoroltak egyikében sem, ha valaki ezek viselésére érez késztetést. De van egy sokkal jobb jel - egy olyan ismertetőjel, amelyet nem csak bizonyos alkalmakra találtak ki, hogy meghatározott esetekben vagy korszakokban használják. Egy egyetemes jel, amelynek az egyház történelmében mindvégig fenn kell maradnia, egészen Jézus visszajöveteléig.
Mi ez a jel? Szolgálata vége felé Jézus előre látja kereszthalálát, a nyitott sírt és a mennybemenetelt. Tudja, hogy nemsokára el kell mennie, és felkészíti tanítványait az elkövetkező eseményekre. Ekkor világítja meg, hogy mi lesz a keresztyének megkülönböztető jele:
"Gyermekeim, még egy kevés ideig veletek vagyok: kerestek majd engem, és ahogyan megmondtam a zsidóknak, hogy ahova én megyek, oda ti nem jöhettek, most nektek is ezt mondom. Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást. Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást." (Jn 13,33-35)
Ez a szakasz felfedi azt a jegyet, amellyel Jézus megjelöli a keresztyéneket, nemcsak egy bizonyos korban vagy egy bizonyos helyen, hanem minden helyen és minden időben, amíg vissza nem jön.
Figyeljük meg, hogy amit itt Jézus mond, az nem állítás vagy tény, hanem parancsolat, amely egy feltételt is tartalmaz: "Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást; ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást. Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást." Egy "ha" van a kijelentésbe beleszőve. Ha engedelmesek lesztek, viselni fogjátok a jelet, amit Krisztus adott. Lévén, hogy ez a parancsolat, meg is lehet szegni.
A lényeg az, hogy anélkül is lehet valaki keresztyén, hogy fel tudná mutatni e jelet, de ha elvárjuk, hogy azok, akik nem keresztyének, felismerjék bennünk a keresztyént, látniuk kell rajtunk.
Az 1Jn 3,11-ben azt mondja János: "Mert ez az üzenet, amelyet kezdettől fogva hallottatok, hogy szeressük egymást." Évekkel Krisztus halála után, amikor János a levelet írja, az eredeti parancsolatra emlékeztet, amelyet Krisztus a Jn 13-ban adott. A gyülekezethez szólva János hangsúlyozza, hogy "el ne felejtsétek...El ne felejtsétek! Ezt a parancsolatot Krisztus adta, mikor még a földön járt. Ez legyen az ismertetőjeletek!"

Francis A. Schaeffer		  
 
0 komment , kategória:  Ismertető jelük: A szeretet  
Vetélkedő Isten-fogalmak
  2016-06-28 16:39:04, kedd
 
  1. Vetélkedő Isten-fogalmak


Arra kértek, mondjam el önöknek, mit hisznek a keresztyének, én pedig azzal kezdem, hogy arról az egyetlen dologról beszélek, amit nem kell hinniük. Ha ön keresztyén, akkor nem kell hinnie, hogy minden egyéb vallás úgy, ahogy van, rossz. Amennyiben ön ateista, akkor azt kell hinnie, hogy a világ valamennyi vallásában a legfontosabb pont egy óriási tévedés. Ha keresztyén, akkor gondolhatja azt, hogy mindezek a vallások, még a legfurcsábbak is, tartalmaznak legalább egy csipetnyi igazságot. Amikor még ateista voltam, megpróbáltam magam meggyőzni, hogy az emberi faj jelentős része mindig is tévedett a számára legfontosabb kérdésben. Amikor keresztyén lettem, már liberálisabb nézetet vallottam. Keresztyénnek lenni természetesen nem azt jelenti, hogy azt gondoljuk: amiben a keresztyénség különbözik más vallásoktól, abban a keresztyénségnek van igaza, és a többiek tévednek. Ahogy a számtanban: csakis egy helyes összeg lehetséges, s a többi téves; ám némelyik téves eredmény sokkal közelebb áll a helyeshez, mint a többi.
Az emberiség első nagy megosztása következtében létrejövő többség hisz valamilyen Istenben vagy istenekben, míg a kisebbség nem hisz. Ebből a szempontból a keresztyénség a többséggel tart: a régi görögökkel és rómaiakkal, a modern barbárokkal, sztoikusokkal, Platón követőivel, hindukkal, mohamedánokkal stb., szemben a modern nyugat európai materialistákkal.
Az emberek következő nagy megosztása annak tudható be, hogy milyen Istenben hisznek. Erről két igen különböző elképzelés él. Az egyik nézet szerint Isten személye túlmutat a jón és rosszon. Mi, emberek a dolgokat rossznak vagy jónak tekintjük. De egyesek véleménye szerint ez csupán emberi szempont. Ezen álláspont képviselői azt szokták mondani, hogy minél bölcsebb lesz valaki, annál kevésbé akar majd bármit is jónak vagy rossznak mondani, és annál tisztábban fogja látni, hogy bizonyos szempontból minden jó, míg egy másikból minden rossz, továbbá semmi sem különböző. Ezek az emberek tehát azt gondolják, hogy jóval azelőtt, mielőtt az isteni szempont közelébe jutnánk, a különbség teljesen eltűnik. A rákot rossznak mondjuk - szokták állítani -, mivel megöli az embert; de ugyanígy rossznak mondhatunk egy sikeres sebészt is, mivel megöli a rákot. Minden a nézőponton múlik. A másik, ezzel ellentétes nézet szerint az Isten határozottan ,,jó" és ,,igazságos"; állást foglal, szereti a szeretetet, és gyűlöli a gyűlöletet, s azt akarja, hogy egy bizonyos módon cselekedjünk, és ne másképp. Az első nézetet, amely úgy véli, hogy Isten túl van a jó és rossz fogalmán, panteizmusnak nevezzük. A nagy porosz filozófus, Hegel képviselte ezt a nézetet, s ha jól értem őket, a hinduk. A másik nézetet a zsidók, mohamedánok és keresztyének vallják.
Ezzel a jelentős különbséggel, amely a panteizmus és a keresztyén Isten-eszme között fennáll, rendszerint együtt jár még egy másik különbség is. A panteisták rendszerint úgy hiszik, hogy Isten oly módon élteti a világmindenséget, mint ahogyan mi a testünket: hogy a világmindenség majdhogynem Isten, s ha nem léteznék, Isten sem létezne, és minden, amit a világban találunk, része Istennek. A keresztyén elgondolás egészen más. Ők úgy vélik, hogy a világot Isten tervezte és alkotta, úgy, ahogy az ember fest vagy zenét szerez. A festő nem maga a kép, és nem hal meg, ha a képét megsemmisítik. Mondhatjuk, hogy ,,az egyénisége benne van a képben", de ezzel csak annak adunk hangot, hogy a kép minden szépsége és érdekessége a festő fejében fogant meg. Tehetsége nem ugyanúgy jelentkezik a képen, mint ahogy a fejében vagy éppen a kezében létezik. Úgy vélem, értik, hogy ez a panteisták és keresztyének közötti különbség hogyan függ össze a másikkal. Ha nem teszünk markáns különbséget a jó és a rossz között, akkor igen könnyen mondhatjuk azt is, hogy ezen a világon minden Isten része. Persze, ha úgy gondoljuk, hogy bizonyos dolgok nagyon rosszak, és Isten igazán jó, akkor nem fogalmazhatunk így. Hinnünk kell abban ,hogy Isten elkülönül a világtól, s hogy néhány dolog a világban szemben áll az ő akaratával. Ha egy panteista néz szembe a rákkal vagy a nyomorral, mondhatja: ,,Ha ön az isteni szempontból látná mindezt, biztosan megértené, hogy ez is Isten." A keresztyén viszont azt válaszolja: ,,Ne beszélj bolondságot!" A keresztyénség ugyanis harcos vallás. Nézete szerint Isten teremtette a világot, és tér és idő, meleg és hideg, valamennyi szín és íz, az összes állat és növény, mind az ő gondolatából állt elő, ,,az ő fejéből" pattant ki, mint ahogy az ember kitalál vagy megír egy történetet. Ámde a keresztyénség azt is vallja, hogy az Isten által alkotott világban sok minden fordult rosszra, és Isten igen határozottan ragaszkodik hozzá, hogy ezeket ismét helyreállítsuk.
Ez persze egy igen nehéz kérdést vet fel. Ha egy jó Isten teremtette a világot, miért vált az rosszá? Nos, hosszú ideig, évekig, egyszerűen nem voltam hajlandó meghallgatni a keresztyén választ erre a kérdésre, mivel folyton azt éreztem, ,,bármit is mondtok, bármilyen okosak is az érveitek, vajon nem sokkal egyszerűbb és könnyebb azt mondani, hogy a világot intelligenciával nem rendelkező erő hozta létre? S érveléstek nem egyszerűen bonyolult kísérlet-e arra, hogy elkerüljétek a nyilvánvalót?" Ám ez egy másik nehézséget okozott.
Az Isten létezése elleni bizonyítékom az volt, hogy a világ kegyetlen és igazságtalan.
De honnan származnak az igazságos és igazságtalan fogalmakra vonatkozó elképzeléseim? Az ember csak akkor minősít egy vonalat görbének, ha már van valami elképzelése az egyenesről. Vajon mivel hasonlítom össze ezt a világot, amikor igazságtalannak mondom? Ha az egész hűhó az elejétől a végéig rossz és értelmetlen, akkor én, akiről fel kell tételezni, hogy a hűhó része vagyok, hogy tudtam ilyen hevesen állást foglalni ellene? Az ember vizesnek érzi magát, amikor vízbe esik, mivel az ember nem vízi lény: egy hal sohasem érezné magát nedvesnek, vizesnek. Természetesen feladhattam volna az igazságról való elképzelésemet, mondván, hogy az csak saját elképzelés. De ha ezt tettem volna, akkor az Isten elleni bizonyítékom is összeroppant volna, mivel az azon az állításon alapult, hogy a világ valóban igazságtalan, és nem azon, hogy történetesen nem felel meg az ízlésemnek. Így aztán annak a kísérletnek a kellős közepén, hogy megkíséreltem Isten nemlétét bebizonyítani, egyszer csak kényszerítve éreztem magam annak elfogadására, hogy a valóság egy része - nevezetesen az igazságról való elképzelésem - teljességgel értelmes. Így aztán az ateizmus túlságosan egyszerűnek bizonyult. Ha a világmindenség értelmetlen, akkor sohasem jöttünk volna rá, hogy nincs értelme. Hasonlóképp, ha nem volna fény a világban, és ezért a teremtményeknek nem volna szemük, sohasem tudnánk meg, hogy sötét van. A sötét szónak nem volna értelme. (folyt. köv.)

C. S. Lewis		  
 
0 komment , kategória:  Amit a keresztyének hisznek  
Megbocsátás
  2016-06-28 16:36:13, kedd
 
  Megbocsátás


A legfontosabb erény, amely minden kapcsolatban szükséges, a legfontosabb hozzávaló, amely összefog egy házasságot, vagy egységben tart egy családot, valami ami abszolút döntő egy házasság és egy család sikeréhez: a megbocsátás. Nem számít, hogy kivel házasodtál össze, cserben fog hagyni, meg fog bántani, félre fog érteni, félre fogja értelmezni szándékodat, azt, hogy mit miért teszel. Te is meg fogod bántani, vétkezni fogsz ellene, csalódást fogsz okozni. Ez vonatkozik minden féle kapcsolatra, mivel bűnös, bukott teremtmények vagyunk. És ami lényegében megakadályozza, a kapcsolatok tönkremenetelét az a megbocsátás. A Példabeszédek 19:11 azt mondja, hogy az ember díszére válik, ha megbocsátja a vétket. (Az értelmes ember türelmes, díszére válik, ha megbocsátja a vétket.) Sosem lehet az ember fenségesebb vagy nemesebb, mint amikor megbocsájt. Az engesztelhetetlenség rabul ejti az embereket a múltban. Mindaddig amíg nem vagy hajlandó megbocsátani a vétkeseket és vétkeiket, addig mindkettőjükhöz hozzá vagy bilincselve.
Mindaddig amíg nem vagy hajlandó megbocsátani a vétkesnek és annak vétkeit, addig elevenen tartod, a fájdalom ott van, egy nyílt sebet piszkálsz, és megakadályozod a gyógyulásban. Amikor nem akarsz megbocsátani, arra ítéled magad, hogy ugyanolyan rosszúl érezve magad éld le az életed mint ahogyan a múltban érezted, amikor a vétket elkövették, anélkűl, hogy látnád ennek a végét. Azt választod, hogy szeresd a gyűlöletet, és ápold azt egész életeden keresztül. A meg nem bocsátás rabul ejt a múltbéli fájdalmadban. Másrészt, a megbocsátás teljesen megszabadít a múlttól, és a jelen keserűségétől. Amikor a Bibliát tanulmányozod, sok minden elhangzik benne a megbocsátásról. Valójában 75 szókép létezik a Bibliában a megbocsátásról. Hadd soroljak fel csupán néhányat ezek közül. Megbocsátani annyit jelent, mint elfordítani a kulcsot, kinyítni a cella ajtaját, és a a rabot hagyni elmenni .
Megbocsátani annyi, mint ráírni nagybetükkel egy adósságra, hogy ,,SEMMIVEL NEM TARTOZIK."
A Biblia azt mondja, megbocsátani olyan, mint leütni a kalapáccsal egy tárgyalóteremben, és kijelenteni: ,,Nem bűnös!"
Megbocsátani annyi, mint ellőni egy nyilat olyan magasra és olyan messzire, hogy soha többet ne lehessen megtalálni.
Megbocsátani annyi, mint kivinni a szemetet, és megszabadulni tőle egyszer s mindenkorra, a házat tisztán és frissen hagyva utána.
Megbocsátani annyi, mint elveszíteni a horgonyt és a hajót szabadjára engedni.
Megbocsátani annyi, mint teljes elnézést adományozni egy halálraítélt bűnözőnek.
Megbocsátani annyi, mint meglazítani a fojtogató szorítást a birkózó ellenfelen.
Megbocsátani annyi, mint ezer darabra törni egy cserépedényt, úgy, hogy soha se lehessen újból összerakni.
Egyetlen kapcsolat sem élheti túl a megbocsájtás hiányát. Ha nem bocsájtassz meg folytonosan, keserűséget fogsz felhalmozni, amely lerombol akármilyen és minden kapcsolatot.
A puszta erényén túl, a puszta nemességén túl, hadd mutassak meg néhányat a megbocsátás sürgető okai küzűl.
Első sorban, a megbocsátás a legistenibb cselekedet amit csak egy személy tehet. Semmilyen más cselekedet nem hasonlít jobban Istenre, mint a megbocsátás. Soha sem vagy Hozzá hasonlóbb, mint amikor megbocsátasz valakinek, aki ellened vétett.
A megbocsátás egy szóban kifejezett, személyesen átadott igéret. A meg nem érdemelt, ki nem érdemelt szeretetnek az állítása, amely kijelenti egy bűnösnek, hogy nincs harag, nincs gyűlölet, nincs bosszúvágy, nincs megtorlás, mivel a bűnösség eltávolíttatott, a vád eltöröltetett. És nincs önsajnálat és nincs keserűség. És pontosan ez Isten magatartása a bűnösökkel szemben. Isten a Szentíráson keresztül ajándékoz nekünk egy szóbelileg kijelentett, személyesen átadott, meg nem érdemelt és ki nem érdemelhető szeretetről szóló igéretet, amely állítja, hogy Ő már nem haragszik, már nem gyűlöl, és már nem vágyik bosszúra, és hogy nem lesz megtorlás, sem kárhoztatás, mivel a vétek és a vád és a szégyen eltöröltetett. Ez Isten magatartása azok iránt, akik Őbelé vetettél hitüket.
Halgassátok meg Isten jellemének ezt a magasztalását a Szentírásban: 2Mózes 34:6 - ,,Elvonult előtte az ÚR, és így mondta azt ki: Az ÚR, az ÚR irgalmas és kegyelmes Isten! Türelme hosszú, szeretete és hűsége nagy! Megtartja szeretetét ezerízig, megbocsátja a bűnt, hitszegést és vétket." Ez jellemző Istenre.
És így elmondhatjuk, hogy sosem vagyunk hasonlóbbak Istenhez, mint mikor megbocsátunk. Zsoltárok 32:1-2 - ,,Boldog, akinek hűtlensége megbocsáttatott, vétke eltöröltetett. Boldog az az ember, akinek az ÚR nem rója fel bűnét, és nincs lelkében álnokság." A 85-ik Zsoltár lényegében ugyanazt mondja. ,,Megkegyelmeztél, URam, országodnak, jóra fordítottad Jákób sorsát. Megbocsátottad néped bűnét, elengedted minden vétkét. Visszatartottad nagy haragodat, elfojtottad haragod hevét." Zsoltárok 130: ,,Ha a bűnöket számon tartod, URam, Uram, ki marad meg akkor? De nálad van a bocsánat, ezért félnek téged." Végig a Szentírásban olvasunk Isten megbocsájtásáról. Nem emlékezik meg bűneinkről. Elássa azokat a tenger mélyére. Eltávolítja őket olyan messzire, mint napkelet napnyugattól.
De ha az Isten megbocsátásáról szóló bizonyságtétel összegzését akarod, nem kell tegyél mást, csak olvasd el a tékozló fiú történetét Lukács 15-ből. Az a fiú nem sokban különbözött sok más fiútól: kapzsi, türelmetlen hogy rátegye a kezét a vagyonra, amelyet nem ő szerzett, emberi szempontból esztelen, ahogy azt elköltötte, megvetette apját, igazából utálta az apját. Elment és azokkal élt akik kihasználták és magára hagyták saját bűnei nyomorúságában. Amikor a pénz elfogyott, lassan észhez tért, miközben a disznókat etette. A disznóólban lezajló tapasztalata valahogy életének tükröződése volt. Felébredt egy nap és azt mondta, ,,Apám szolgái jobban élnek mint én." És azt mondta, ,,Elmegyek apámhoz." Nem igazán remélt megbocsátást. Csak el akarta mondani, hogy milyen hitvány volt, és megkérdezni, ha esetleg lehetne szolga. Nem akarta kérni, hogy fiú lehessen, gondolhatta hogy azt már eljátszotta. Csak egy fedelet akart a feje főlé és egy kicsivel jobb eledelt, mint amit a disznók kaptak. Így hát elindult visszafele az úton. És emlékeztek a történetre. Jézus felhasználja azt a történetet, hogy megtanítson, hogyan kell megbocsájtani. Nem is várod meg, hogy a bűnös megérkezzen. Amikor meglátod a távolban, eléje szaladsz, hogy találkozz vele, és amikor elkezdi mondani, hogy bánja, elnémítod egy öleléssel és egy csókkal és megöleled és szereted és a legjobb ruhákba öltözteted, és a legjobb gyűrűt húzzod az ujjára, és a legjobb húst veszed elő a mélyhűtőből és megfőzöd a legfinomabb eledelt, amid van. Beindítod a zenét, ősszegyűjtöd a barátokat és a családot, és büszkén meghívod, megtért fiad fogadására. Így bocsájt meg Isten, bőkezűen, lenyűgözően.
Ugyanakkor Isten figyelmeztet is minket, hogy amikor így járunk el, nagymértékben félreértenek minket, és egyáltalán nem fogják méltányolni, még az ember saját családján belül sem. Emlékeztek a fiúra aki nem futott el, arra aki otthon maradt és duzzogott. Bolondnak nevezte az apját amiért megbocsátott az ostoba tékozló testvérnek, aki megérdemelné hogy visszaküldjék a disznóvájúhoz, ahova bolondsága vitte, nem pedig hogy megbocsássanak neki.
De a megbocsátó apa csak annyit tud mondani, hogy szereti, és mindig szeretni fogja a fiát. Annak ellenére, hogy a fiú súlyosan vétett ellene, ő meg fogja bocsátani teljesen és egészen, pusztán a megbékélés öröméért, pusztán a helyreállás gyönyörűségéért.

Jézus, miközben kivégzik a kereszten, azt mondja, ,,Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek." István, miközben összeroskadt a véres kövek alatt, amelyek püfölték a testét, Istenhez annyira hasonlóan, azt mondta: ,,Uram, ne ródd fel nekik ezt a bűnt!"

Sir Thomas More Anglia főkancellárja volt, és miután Westminsterben bíróság elé állították és igazságos ok nélkül halálra ítélték, azt mondta a biráinak, amint előttük állt: ,,Ahogyan Pál apostol tartotta azoknak a ruháit akik Istvánt kövezték halálra, és ahogyan ők most mind a ketten szentek a Mennyben, és barátokként lesznek ott örökre, ugyanúgy nagyon remélem én is, és ezért szívből imádkozok, hogy még ha uraságotok most itt a földön birók is voltatok elítélésemre, ennek ellenére ezután örömmel találkozzunk a Mennyben örökké tartó megváltásban." Istenhez hasonlít az, amikor ilyen megbocsátó lelkülettel vagy kivégzőid iránt. Istent nyíltan, otrombán, igazságtalanul megsértettük, és Ő mégis vágyódva, készségesen megbocsájt, egyszerüen a megbékélés puszta öröméért és dicsőségéért.
Mellesleg ez Pál kiemelkedő mondanivalója is Efézus 4:32-ben: ,,Viszont legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek a Krisztusban." És az 5:1-ben: ,,Legyetek tehát Isten követői." Istent utánozod amikor megbocsátasz. Ez egy felhívás Istenhez való hasonlóságra, legyetek megbocsátóak.
Nehéz tönkretenni egy kapcsolatot, ha folyton megbocsátasz minden sérelmet. Kolossé 3:13-ban Pál azt mondja, ,,Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is." Istenhez hasonló dolog megbocsátani.
Máté 5-ben, emlékeztek a mi Urunk Jézus ismerős szavaira: ,,Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket," 45-ik vers: ,,hogy legyetek mennyei Atyátoknak fiai." Ő megbocsát. Amikor megbocsátassz, olyan vagy mint Ő.
Szeretteim, házasságotok óriási szerencsétlenség felé halad, ha folyton felgyűjtitek a sérelmekből fakadó ellenséges érzelmeket, ha tovább engeditek, hogy azok a keserűségek fejlődjenek. De valahányszor sérelem esik, és azonnali megbocsátás követi, az eltünik, nincs már. Ez a kulcsa minden kapcsolatnak. Gyermekek, ugyanez vonatkozik szüleitek iránt is. Szülők, ugyanez gyermekeitek iránt. Testvér testvér iránt, ugyanaz a helyzet.... megbocsátás, megbocsátás, mert úgy tesz Isten is. Gyakoroljátok az isteni erényt.
Másodszor, ha tovább gondolkozunk a megbocsátás indítékairól, nem csak a gyilkosságot tiltja a hatodik parancsolat. A hatodik parancsolat, ,,Ne ölj!" magába foglal sokkal többet mint csak a gyilkosság fogalmát. Azt mondod, ,,Honnan tudod ezt?" Onnan, hogy Jézus ezt nagyon világossá tette. Máté 5, hallgassátok meg a 21 és 22-ik verset: ,,"Hallottátok, hogy megmondtatott a régieknek: Ne ölj!" ez volt a parancsolat, ,,mert aki öl, méltó arra, hogy ítélkezzenek felette." Másszóval, ha gyilkosságot követsz el, bűncselekményt követtél el, várhatod, hogy a biróság elítéljen. De Jézus azt mondja ,,hogy aki haragszik atyjafiára, méltó arra, hogy ítélkezzenek felette." Másszóval, a lényeg nem csak az, hogy Isten azt mondja, ne ölj, hanem ebbe bele van értve az indíték is, vagy a magatartás is, amely azzal végződik, nevezetesen a győlölet. Jézus szerint, ,,aki azt mondja atyjafiának: Ostoba! - méltó a főtörvényszéki eljárásra; aki pedig azt mondja: Bolond! - méltó a gyehenna tüzére." A ,,Ráka," vagy ostoba egyféle jelző volt. Ma is vannak ilyen jelzőink, melyeket az emberekre ragasztunk, amikor dühösek vagyunk. A ,,Ráka" volt régen, most azt mondjuk, bolond. Jézus azt mondta, ,,Amikor arra a parancsolatra utalok, hogy ne ölj, ezeket mind beleértem." Harag, düh, rosszindulat, meg nem bocsátás, bosszúvágy, megtorlásvágy, ezek mind bele vannak foglalva a hatodik parancsolatba. És ismét mondom, nem csak a gyilkosságot tiltja a hatodik parancsolat, hanem minden haragot, dühöt, rosszindulatot, gonosz szándékot, keserűséget, minden ehez hasonlót.
A rabbik és az írástudók, a Zsidó szokások alkotói egyszerűen azt mondták, Ne ölj (2Mózes 20:13), de közben telve voltak gyűlölettel, ellenségeskedéssel, utálatossággal, keserűséggel egymás iránt, és Jézus azt mondja, mindenki aki haragszik a testvérére, méltó, hogy törvényszék elé hurcolják. Igazából, az 1János 3:15 azt mondja, ,,Aki gyűlöli a testvérét, az embergyilkos."
Időről időre hallunk házasságon belüli gyilkosságokról, hallunk feleségekről, akik meggyilkolják férjüket, vagy férjekről akik meggyilkolják vagy meggyilkoltatják feleségüket, vagy kiagyalnak valami állítólagos véletlen halált. És ez manapság gyakoribbá válik mint talán régen volt, mivel a gyűlölet akadálytalanul terjed és a kultúra táplálja. De nem csak ezt utálja Isten, hanem a gyűlölködést is. Azt a magatartást, amely azt mondja, ,,Nem ölöm meg, de elhagyom, az biztos." A magatartást, amely azt mondja, ,,Nem ölném meg, de bárcsak meghalna."
Látnotok kell, hogy Jézus, amikor azt mondta, hogy ha dühös vagy, vagy még ha csak egy csúnya szót is mondassz valakire, vagy valakit bolondnak nevezel, szívedben gyilkos vagy. Amikor ezt mondta, ezzel félresepert minden önigazságot. Leleplezte a szívet. A ,,Ráka" egy rágalmazó szó volt, egy gyakori jelző, amelynek nincs modern megfelelője, ha csak meg nem jegyezzük, hogy az ilyen féle jelzők mindig szeretnek kemény mássalhangzókat használni, hogy kifejezzék a gyalázást, becsmérlést, gúnyt, arrogáns megvetést és utálatot.
Ez a fajta magatartás rejlik a hatodik parancsolatban. És ha ránézel arra a személyre akit utálsz, vagy akire neheztelsz, vagy aki ellen felgyülemlettek ellenséges érzelmeid, és ilyen dolgokat érzel a szívedben, épp annyit érsz mint egy gyilkos. Jézus azt mondta: ,,Szeresd ellenségedet mint magadat." Úgy kell látnod azt, akinek nem akarsz megbocsátani, mint Isten teremtményét. És szeresd és bocsáss meg neki csak azért az Isteni részért ami benne van. Ha az illető keresztyén, Isten erkölcsi képét viseli magán, ha nem keresztyén, Isten természeti képét viseli magán. Lássd Isten képmását abban a személyben. Keresd meg azt ami nemes, nem számít, hogy időnként milyen nehéz azt meglátni.
Ha haragszol valakire, valld meg mint gonoszságot. Ha bosszút szeretnél állni valakin, valld meg mint bűnt. Ismerd el, hogy a megbocsátás hiánya bűn, önző, hogy önzőséged félre kell rakd, mert éppen ez a magad felé irányuló meg nem érdemelt ragaszkodás késztet téged arra, hogy eltúlozd azok hibáit, akik ellened vétettek. Érted ezt? Azért vagy annyira dühös amiatt, amit valaki tett veled, mert emelkedett véleményed van magadról. Ha igazán tudni akarod mit érdemelsz, az a pokol. Minden más csak jótétemény. Legyél eléggé alázatos, hogy semmilyen ellened elkövetett sértés ne legyen utálatra érdemes. Egyetlen ellened elkövetett vétket se legyen érdemes meg nem bocsátani, mert magadat semminek látod. Ez az önértékelés ellentéte. És az önértékelés kultúrája táplálja ezt a szörnyeteget, mivel megengedi, hogy emelkedett nézeted legyen magadról, úgyhogy akármi ami ellened van, bármilyen formában vagy lehetőségben, bármennyire csekély vagy minimális is legyen az, oka legyen egy nagy bosszankodásnak és igazolható sértődésnek. Öldököld meg az önzésed. Újból azt mondom, ép ez a magad felé irányuló meg nem érdemelt ragaszkodás késztet téged arra, hogy eltúlozd azok hibáit, akik ellened vétettek. És légy tudatában annak, hogy Isten nem csak azt parancsolta, hogy ne ölj, hanem ne is legyenek gyilkos indulataid.
Harmadszor, és ez egy nagyon fontos pont, amikor a megbocsátásról beszélünk, eszetekbe kell jusson, hogy akárki, aki ellenetek vétett, Isten ellen vétett nagyobbat. Hallok néha egyeseket, akik azt mondják: ,,Kiszállok ebből a házasságból, elegem van, torkig vagyok ezzel, nem viselem ezt el tovább egy percig sem. Nem élek ezzel." És azt hiszik, hogy ellenük történt a végső sértés, miközben a valóság az, hogy ha bűn van annak a személynek az életében aki ellened vétett, az Istent sértette meg sokkal inkább mint téged. És figyelj, ha Isten, aki a legszentebb, megbocsátotta neki a nagyobbik vétket, te, a kevésbé szent, nem tudod megbocsátani neki a kissebbiket? Akármit is az, amit az a bűnüs házastárs vétett ellened, Isten ellen vétett. És Isten megbocsát teljesen, egészen, ingyen és véglegesen. És ha Isten, aki a legszentebb és a legsértettebb meg tud bocsátani, te, a kevésbé szent és kevésbé sértett nem tudsz megbocsátani?
Emlékeztek amikor Dávid vétkezett azzal, hogy viszonya volt Betsabéval, és mivel megkívánta, meg akart bizonyosodni afelől, hogy a férje nem jön vissza a képbe, kompromittáló helyzetbe keverte a harcban, ahol elveszítette életét, úgyhogy a paráznaság mellé került gyilkosság is. És emlékeztek amikor Dávid elmondja Isten előtt a bűnbánatát, azt mondja az 51-ik Zsoltárban: ,,Egyedül ellened vétkeztem." Helyes volt a nézete. Igen, Betsabé ellen is vétett, Úriást is megsértette. Vétett a család ellen. Vétett a nemzet ellen, amely felett király volt. Saját családja ellen is vétett. Saját barátjai ellen vétett. De mindennél inkább Isten ellen vétett borzasztó, rettenetes bűnével. Azt mondja a Zsoltárok 41:4-ben: ,,Gyógyítsd meg lelkemet, mert vétkeztem ellened!"
Tehát Isten ellen vétünk legkomolyabban, minden helyzetben. Minden bűn leginkább ellene van. Mi, igazából, valamelyest mellékesek vagyunk. Na és ha vétett ellenem? Ez igazából mellékes a központi ügyhöz képest. És Isten, aki ellen komolyan vétettek, készségesen megbocsát. Hogy lehet az, hogy mi, akiket kevésbé sértettek, nem bocsátunk meg?
Ezért megbocsátunk. Megbocsátunk mert soha sem hasonlítunk jobban Istenre, mint mikor megbocsátunk. Megbocsátunk, mert Isten tíltja a haragot, gyűlöletet, és a bosszúálló lelkületet. Megbocsátunk, mert az aki leginkább sértett, megbocsátott, és mi, akik kevésbé vagyunk sértettek, bizonyára mi is megtehetjük.
Hadd vezessem a negyedik pontot, amely egyszerűen ráépül a harmadikra. Értelemszerű, hogy azok, akiknek megbocsáttattak a nagyobb bűnök, megbocsátják a kissebbeket. Ha erre gondolunk, eszünkbe jut a Máté 18-ban található szakasz. És szeretnélek emlékeztetni valamire, amire neked és nekem is szükségem van, hogy időnként emlékeztessenek, éspedig hogy amikor megváltásunk előtt Isten előtt állunk, örök kárhozatra vagyunk méltóak, igaz? Mivel Isten ellenségei vagyunk. Istent elutasítottuk. Istent megtagadtuk. Istennel szemben hálátlanok vagyunk. Bűnös utakon jártunk. És örök kárhozatot érdemlünk. De Isten az ő irgalmában megbocsátja kárhoztató gonoszságunkat. Megbocsátja bűnünket, amely olyan nagy, hogy a pokolba juttatna örök szenvedésre, és még akkor sem lenne jóvá téve. Valaki azt gondolhatná: ,,Nos, 50 ezer év a pokolban elég kellene legyen, hogy valamelyest lefizesse bűneim árát." Másvalaki azt mondhatná: ,,Nos, 50 millió év a pokolban elég lehet, hogy kifizesse bűneimet." De a válasz az, hogy az örökkévalóság sem lesz elég, hogy kifizesse bűneidet, örökké fogsz ott szenvedni, annyira komoly a vétked.
Országunkban vannak bűncselekmények, és vannak különböző ítéleteink azokra a bűncselekményekre. Ha valaki rosszul viselkedik, lehet fogdába kerül egy éjszakára. Ha valaki egy apró vétket követ el, lehet börtönbe kerül 30 napra, esetleg 60 napra. Ha egy fegyveres rablást követnek el, lehet bentmaradnak öt évig. Ha másodrangu emberölést követnek el, lehet húsz év. Ha előre megfontolt, elsőrangu emberölésről van szó, lehet életfogytiglan. És erre már úgy gondolunk, mint komoly bűncselekményre. De miféle bűncselekmény az, amelyet csak örök büntetéssel lehet megfizetni? Ez egy megdöbbentő dolog. Így hát mindnyájan közülünk, nem számít milyennek látjuk magunkat, akárki közülünk aki nincs Krisztusban, Isten előtt megbocsátva, annyira komolyan vétettünk Isten ellen, hogy örök büntetéssel kell fizessünk a sértésért, annyira nagy a bűnünk. Ha másképp nem lehet, a büntetés nagyságával mérjük az ügy komolyságát.
Így tehát amikor Krisztushoz jöttél és megbocsátást nyertél, az nem valami kicsi dolog volt. Nem olyan volt, mintha a bíró azt mondta volna, ,,Hát, 60 napi börtönt érdemelsz, de átváltoztatom a büntetésed." Vagy ,,Feltételesen szabadlábra helyezlek." Nem mondta a bíró, ,,Hát, 20 évet érdemelsz, de mivel ez az első törvénysértésed, szabadlábra helyezlek, és valamilyen köztes állapotban maradsz, házifogságban;" nem így volt. Nem úgy volt, mintha életfogytiglant érdemeltél volna, és valamilyen enyhítő körülmény miatt, vagy betegség miatt visszarendeltek, hogy a családod gondozzon halálodig; nem így volt. Hanem úgy, hogy volt egy óriási bűnadóságod, amelyet örökkétartó szenvedéssel sem lehetett volna megfizetni. És Isten egy pillanat alatt mindet megbocsátotta. Ez a megbocsátás nagylelkűsége.
Úgyhogy vissza kell menj, és megemlékezz, hogy mennyi minden megbocsáttatott neked Krisztusban. És most vissza a negyedik ponthoz. Ésszerű tehát elvárni azt, hogy akiknek megbocsáttattak nagyobb bűneik, képesek legyenek megbocsátani a kissebbeket, nem? Valaki megsértett... óh, tényleg? Valaki ellened vétett, a férjed megsértett, vagy a feleséged megbántott, vagy szüleitek megsértettek titeket, fiatalabbak, vagy valaki más sértett meg. Óh, értem, tehát keserű leszel, és bosszúálló, gyűlölködő, haragtartó magatartással fogsz körbe járni, és megfizetteted az emberekkel azt, amit veled tettek, és keresztyén vagy? Megbizonyosodsz afelől, hogy a házastársad fájdalmat érez haragod miatt, azért amit ellened vétett? Te, aki Isten előtt áltál bűneid akkora súlyával, hogy még az örök fájdalom sem tudta volna eltávolítani, és teljesen megbocsáttattál a másodperc töredék része alatt, ezt a piti sérelmet másnak felróvod? Ez a lényege a Máté 18-ban található példázatnak.
Némely embereket a király elé visznek. Egy oriási adóssággal tartoznak neki, amelyet soha sem tudnának megfizetni. Ő megbocsát nekik. Egyik azok közül, akiknek megbocsáttatik ez az óriási adósság, amely az örök büntetésnek, és bűneink sulyának a jelképe, elfogadja a megbocsátást, kimegy, találkozik egy másikkal aki tartozik neki néhány heti fizetéssel és folytogatni kezdi azt. Azt mondja, ,,Kérem a fizetségem, kérem a fizetségem," és a másik nem tud fizetni, úgyhogy börtönbe záratja. Elképzelhetetlen. És a tanítványoknak is nagyon nehezükre esik elhinni a hallottakat. El sem tudják hinni. Biztos vagyok, hogy amint Jézus elmondta a történetet, egészen a belsejükig megrázta őket, hogy létezhet olyan valaki, akinek olyan sok megbocsáttatik, aztán megfordul és nem bocsát meg valakinek olyan keveset. És nem pont ezt tesszük mi is minden nap? Minden alkalommal?
Isten megbocsátotta megfizethetetlen, felfoghatatlan adósságunkat. Nem kell-e mi is megbocsássuk az apró tartozásokat, amelyekkel mások tartoznak nekünk? Házasságodban szükséges, hogy siess megbocsátani amilyen gyorsan csak tudsz, még akkor is ha a sértés folytatódik, minden gondolatod arra kellene irányuljon, hogy megbocsáss. Micsoda érzéketlen hálátlanságról tesz ez a szolga bizonyságot a Máté 18-ban, akinek megbocsáttatott az a megfizethetetlen tartozás, és aki azonnal kiszalatt és talált valakit, és nem akart neki megbocsátani. Talán te felsőbb fokú bíróság vagy mint Isten? Talán kiválóbb vagy mint Isten? Meg van az a jogod, hogy tartogasd ellenséges érzelmeidet és haragod, amely Istennek nincs meg? Neked talán egy szigorúbb törvényed van? Méltó vagy kiválóbb bánásmódra mint Isten? Elképzelhetetlen.
Az ötödik ok, hogy megbocsáss. Aki nem bocsát meg, nem fogja élvezni más keresztyének szeretetét. Hadd mondjam el nektek mi történik egy házasságban, és ez történik minden alkalommal. A feleség azt mondja, ,,Elegem van ebből az alakból, ennyi volt, befejeztem, nem viselem ezt el tovább, megelégeltem, és nem fogok megbocsátani neki. Eleget bocsátottam meg, nem fogok többet megbocsátani neki. Befejeztem vele. Nem érzek mást, mint neheztelést, ellenségeskedést, gyűlöletet, keserűséget, és ezt fenntartom és táplálom."
Tudjátok mi történik? Azonnal szakadás áll be a házasságba, és rögtön elvész a keresztyén közösség. Azonnal haragban vagy a gyülekezettel is, nem úgy van? És néhány hónap kérdése csak, és találd ki! Egy közösségi alkalmon a pásztor felolvassa a neved, nem? Mivel elhagytad a házasságod minden ok nélkül. Elveszíted a közösséget. A gyülekezet tulajdonképpen bíráddá válik.
Pontosan ez történik a Máté 18-ban található példázatban is. Nézzétek meg a 31-ik verset, az ember megpróbálja megszerezni a pénzét ettől a másiktól, aki igazából csak néhány hónapi fizetéssel tartozik neki. Börtönbe veti. És a 31-ik vers azt mondja, ,,Amikor szolgatársai látták, hogy mi történt, nagyon felháborodtak. Elmentek, és jelentették uruknak mindazt, ami történt." Tudjátok mit? Nem jött hogy elhigyjék, hogy az illető ilyet tett, nem jött hogy elhigyjék, hogy létezik ekkora meg nem bocsátás. Megdöbbentő volt számukra. És hova mentek? Egyenesen a királyhoz, egyenesen urukhoz. Tudjátok mi történik? Amikor nem akarsz megbocsátani, elveszíted a közösséget. És a közösség, úgymond, elmegy a mennybe, hogy átadjon téged. Elválasztod magad a közösségtől. Eltávolítod magad a testtől. Kovász vagy, bűnös vagy, rossz befolyás vagy. A gyülekezet nem kíván a közelében, ha így viselkedsz. És amikor elidegenedsz a többiektől a gyülekezeti életben, az további bűnökhöz vezet.
A sorrend ez. ,,Elegem van, nem élek tovább vele, lelépek. Nem fogom eltűrni. Türelmem végéhez értem. Kilépek ebből." És akkor kiszakadsz, és akkor a gyülekezet Istenhez fordul és Istenhez kiált a nevedben, fenyítést alkalmaznak, a gyülekezet követ, te nem térsz meg, és a következő dolog ami történik az, hogy a közösségen kívül vagy, és át vagy adva... kinek? A Sátánnak, 1Korinthus 5, és a következő dolog, hogy viszonyod van valakivel, és a spirál elindult lefele.
A másoktól való elszakadás a gyülekezeti életben komoly bűnöket eredményez. Zsidók 10:24 azt mondja, hogy szükséges, hogy együtt legyünk, hogy kölcsönösen ösztönözzük egymást. Szükséged van Isten népének életére. Azok a barátok a meg nem bocsátó emberek ellen fordultak, és átadták Istennek. Imádkoztak, gyakorolták a gyülekezeti fenyítést, és átadták az Úrnak, aki aztán átadta a kínzóknak.
És ez elvezet minket a hatodik ponthoz: a meg nem bocsátás isteni fegyelmezést eredményez. Mi történt azzal az emberrel? A 32-ik versben, a király vagy az úr magához hivatta, és így szólt hozzá: ,,Gonosz szolga, elengedtem minden tartozásodat, mivel könyörögtél nekem. Nem kellett volna-e neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, amint én is megkönyörültem rajtad?" Hihetetlen, hogy nem tette. ,,Ekkor haragra lobbant ura, és átadta őt a hóhéroknak, amíg meg nem fizeti neki az egész tartozást. Így tesz majd az én mennyei Atyám is veletek, ha szívetekből meg nem bocsátotok, mindenki az ő atyjafiának."
Mit is mond itt? Ha nem bocsáttok meg egymásnak, az Úr át fog adni a kínzóknak. Kik azok? Fenyítés, komoly büntetés, kínzók, gyötrők... lehet stressz, megpróbáltatás, betegség, nehézség, viszontagság. Jakab 2:13 ugyanezt mondja. ,,Mert az ítélet irgalmatlan ahhoz, aki nem cselekedett irgalmasságot." ,,Boldogok az irgalmasok," Máté 5:7, ,,mert ők irgalmasságot nyernek." Ha nem rendelkezel a megbocsátás irgalmasságával, Isten át fog adni a kínzóknak.
Tehát mi történik? Tönkretetted a házasságod. Tönkretetted a kapcsolatod a gyülekezettel. Lezuhantál a gonoszság lejtőjén. És most az isteni fegyelmezés következik.
Életem folyamán sokakkal találkoztam akik azt mondták, ,,Nem fogok tovább élni ezzel a személlyel. Inkább kipróbálom az esélyem Istennel, minthogy ezzel a személlyel éljek." Nos, nem igazán van esélyed Istennel, eléggé garantált, hogy mi fog következni: fenyítés, büntetés.
A hetedik ok a megbocsátásra. Aki nem bocsát meg, annak nem bocsátanak meg. Térjünk a Máté 6-hoz, és ez összekapcsolódik azzal a ponttal, amelyet épp levontunk a példázatból, hogy ha nem bocsátassz meg másnak, az Úr meg fog fenyíteni téged; ez egy másik módja, hogy ezt megfigyeljük, de egy kicsit más aspektus kerül hangsulyozásra. Aki nem bocsát meg, annak nem bocsátanak meg. Nézzük a Máté 6:12-t, amely része a tanításnak, és azt mondja, így imádkozzatok: ,,És bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek." Ez egy eléggé világos kijelentés. Úgy bocsáss meg, Istenünk, ahogy mi is megbocsátunk másoknak. Lejjebb, a 14 és 15-ik versben, ,,Mert ha az embereknek megbocsátjátok vétkeiket, nektek is megbocsát mennyei Atyátok. Ha pedig nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket." Ember, ezek erőteljes kifejezések. Ha megbocsátassz, neked is megbocsátanak.
Erre azt mondod, ,,Ez arról szól, hogy elveszítheted az üdvösséged, és a pokolba kerülhetsz?" Nem, az örök megbocsátásunkat megigazulásunkkor nyerjük. Az elintézi jövőnk kérdését. Az időleges megbocsátásra megszentelődésünkben van szükségünk, és ez intézi el a jelenbeli áldásaink kérdését. A kérdés itt egyszerűen ez: Isten nem fogja megbocsátani bűneidet, abban az értelemben, hogy mentes legyél a fenyítéstől, és megkaphasd az áldást.
Tudod mi történik veled, amikor hívőként vétkezel? Mikor hosszabb ideig bűnben élsz, nem azt jelenti, hogy hirtelen elveszíted az üdvösséged és a pokolba kerűlsz, hanem megmondom mi történik: elkezdődnek a fenyítések és elmaradnak az áldások. Az örök megbocsátásról gondoskodva van, de az itteni és mostani megbocsátás, amely visszatartja a fenyítést és kiárasztja az áldásokat, az nem lesz a tied.
Pásztorként megfigyeltem ezt az évek folyamán. Sok embert megfigyeltem. Láttam üres életű embereket, szörnyű szárazságot, unalmas pangást, embereket akikből hiányzik az öröm, hiányzik az erő, hiányzik az értelmes házassági kapcsolat, és őszintén hiszem, hogy az ok gyakran az, hogy hiányzik a szívükből a megbocsátás egy családtag iránt. És amikor továbbra is nem bocsátanak meg, Isten folytatja a fenyítést, és az élet nyomorúságos, és az áldás nincs jelen.
Ha valamit akarok ebből az életből, az Isten áldása. Azt akarom mondani, hogy még azt is kijelenteném, hogy akárkivel hajlandó lennék élni, hogy Isten áldását elnyerjem. Azt keresném mindenek előtt. És hogy megalázzam magam és elfogadjak valami nehézséget a földi életben, azért hogy megnyerjem a mennyei örömöt, egy egyszerű választásnak tűnik számomra.
Szóval, meg kell bocsássunk, mert az Istenre hasonlít, akinek gyermekei vagyunk. Meg van tiltva a meg nem bocsátás a gyilkosságot tiltó parancsban. Meg kell bocsássunk mivel a legszentebb megbocsát, tehát mi is, a kevésbé szentek meg kell bocsássunk. Meg kell bocsássunk mert nekünk is megbocsátotta Isten a nagyobb bűnöket, nem kell hát nekünk is megbocsátanunk a kissebbeket, amelyek minket érintenek? Meg kell bocsássunk, különben elveszítjük a közösséget és a testvérek szeretetét, és fenyítésben részesülünk. És ha nem bocsátunk meg, Isten sem fog megbocsátani nekünk.
Nyolcadik ok. Még említek egy párat. A megbocsátás hiánya alkalmatlanná tesz minket a dicsőítésre. Valójában, a dicsőítés egy képmutató cselekedetté válik. Máté 5:23-24, ,,Ha tehát áldozati ajándékodat az oltárhoz viszed," vagyis Isten elé jössz, hogy Őt dicsőítsd, egy zsidó környezetben ebben az evangéliumban, ,,és ott jut eszedbe, hogy atyádfiának valami panasza van ellened, hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, menj el, békülj ki előbb atyádfiával, és csak azután térj vissza, s vidd fel ajándékodat." Nagyon alapvető dolog. Ne közeledj Istenhez dicsőítő szándékkal, ha rendezetlen neheztelés van közted és egy másik keresztyén közt. Megbékélés kell megelőzze a dicsőítést, még akkor is ha nem tartassz haragot. Ha a másik haragszik ránk, készségesen meg kell bocsássunk a szívünkben, és megtegyünk mindent ami tőlünk telik, hogy helyrehozzuk. Látnod kell, hogy ha bármilyen bűn van benned, azt mondja a 66-ik Zsoltár, az Úr nem fog meghallgatni téged. (18 v, Ha álnok szándék lett volna szívemben, nem hallgatott volna meg az Úr.) Szóval dicsőítésre jössz és a menny nem válaszol, ha a szíved nincs rendben. A megbocsátás hiánya alkalmatlanná tesz a dicsőítésre. Ember, ez nagyon komoly!
Kilencedik ok, és ez után már csak egy van: meg nem bocsátani annyit jelent, mint elbitorolni Isten tekintélyét. Feltételezem, hogy ez maga a végső ego utazás. Ha nem bocsátassz meg, akkor felemeled magad annak a szintjére, aki az isteni itéletnek a kardját hordja. Azt mondod: ,,Nos, Isten, lehet, hogy te kész vagy megbocsátani, de én nem vagyok." Kitéped a kardot Isten kezéből, és elhatározod, hogy magad fogod azt forgatni. Egyénileg állsz bosszút. Mekkora bátorság ez, a Róma 12 fényében, ahol Isten azt mondja: ,,Enyém a bosszúállás, én megfizetek." Hagyd azt Istenre. Nem kell te könyörtelenűl behajtsd az adósságot mindenkin. Nem kell te visszaadd azt, amiről úgy érzed, hogy megérdemlik. Ez nem a te feladatod. Ha az ellenséged éhezik... mi? Adj ennie. Ha szomjazik, adj innia, és gyűjtsd csak a parazsat a fejére, a meggyőzés parazsát, mellesleg. Győzd le a gonoszságát jóval, és emlékezz arra, hogy soha ne állj bosszút te magad.
Micsoda vakmerőség, hogy a saját kezedbe vedd a kardot. ,,Megadom annak az alaknak amit érdemel. Fájdalmat fogok okozni. Én leszek a bíró. Isten túl lassú. Isten túl elnéző. Isten túl türelmes. Túl igazságtalan. Túl közömbös. Túl gyenge. Isten nem tesz semmit. Add ide nekem azt a kardot, elintézem én ezt magam." Micsoda istenkáromló viselkedés. Egyedül Isten képes elbánni a bűnnel. Neki van a tökéletes és igaz felfogása a sérelemről, és nem neked, te véges vagy. Az övé a legmagasabb mérce. A tied alacsonyabb. Az övé a végtelen hatalom. A tied nemlétező. Ő pártatlan. Te nem vagy. Ő mindenttudó és örök, Ő látja a végét már az elején. Te rövidlátó vagy és tudatlan, semmit sem látsz a pillanaton túl. Ő bölcs és jó és tökéletes szentségben cselekszik, és téged elvakít a düh. Most mond hát meg nekem, kinél kellene legyen a kard? Semmi értelme, hogy te vagy én legyünk a bíró. Nem vagyunk alkalmasak. És amikor kitéped a kardot, úgymond, Isten kezéből, és nem akarsz megbocsátani, elbitorolod az Ő tekintélyét.
Egy utolsó pont, amely megbocsátásért kiált nekünk. Ez egy nagyon fontos pont. Egy egész üzenet lehetne, vagy egy egész sorozat: Az ellened elkövetett sérelmek a te megpróbáltatásaid. Hallgass figyelmesen: és mit csinál Isten azokon a megpróbáltatásokon keresztül? Tökéletesít téged. Jakab 1:2-4 - ,,Teljes örömnek tartsátok, testvéreim, amikor különféle kísértésekbe estek, tudván hogy hitetek próbája állhatatosságot eredményez. Az állhatatosság pedig tegye tökéletessé a cselekedetet, hogy tökéletesek és hibátlanok legyetek, minden fogyatkozás nélkül." 1 Péter 5:10 - ,,A minden kegyelem Istene pedig, aki elhívott titeket Krisztusban az ő örök dicsőségére, miután rövid ideig szenvedtetek, maga fog titeket felkészíteni, megszilárdítani, megerősíteni és megalapozni." 2Korinthus 12, egy abszolút fönséges szakasza a Szentírásnak. Pál apostol a testében levő tövisről beszél, a gyötrelemről, sértésről, üldöztetésről, nehézségekről, és azt mondja, ,,a Krisztusért örömöm telik erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldöztetésekben és szorongattatásokban; mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős. Az Ő ereje az én erőm erőtlenség által ér célhoz. Az Ő kegyelme elég nekem az én erőtlenségemben.
Hadd mondjak nektek valamit. Gondolhatod úgy, hogy nehéz házasságod van. Gondolhatod azt, hogy egy nehéz helyzetben vagy, fiatalok szüleitekkel. Gondolhatod, hogy konfliktusod van otthon. Hadd mondjam el ezt: sérelmeid, a sérelmek amelyek téged érnek, azok maguk a megpróbáltatások, amelyeket Isten fel fog használni, hogy Fiához hasonlóvá tegyen. Ne szaladj el előlük. Kritikák, igazságtalanságok, sérelmek, üldöztetések, rossz bánásmód, a te szellemi érettségedért vannak. Ne menekülj el ez elől a folyamat elől. Maradj benne. Még ha egész életeden keresztül is arra gondolsz, hogy lehet találhattál volna valaki mást, aki boldogabbá tette volna az életed, ha helyesen válaszolsz a stresszre és a nehézségre, azok a megpróbáltatások Krisztushoz hasonlóvá változtatnak téged, és ez a legnemesebb cél az összes közül.
Mit se törődj a személyes sérelmeiddel, és törődj sokat a személyes szentségeddel. Emlékezz, hogy megpróbáltatásaidban Isten azon munkálkodik, hogy erőssé és szentté tegyen téged.
Végső következtetésképpen, az ami összetartja a kapcsolatokat, a megbocsátás, mert hibázni fogunk és sérteni fogunk, és sebezni fogunk, és bántani fogunk. De ahol azonnali és átfogó és folyamatos megbocsátás van, a kapcsolat egyben marad. És Isten dicsőíttetik és az áldás kiárad.
Végül pedig, a megbocsátás biblikus teológiája össze van foglalva egy szakaszban. Nézzük meg az 1Péter 2-ik részt, és ezzel a szakasszal zárjuk. 1Péter 2:19 - ,,Mert az kedves dolog," természetesen Isten előtt, ,,ha valaki Istenről való meggyőződéséért tűr keserűségeket, méltatlanul szenvedvén." Isten előtt valóban kedves, amikor igazságtalanul szenvedsz, és eltűröd. ,,De milyen dicsőség az, ha kitartóan tűritek a hibátok miatt kapott verést?" Nem jár elismerés amikor bűneid miatt szenvedsz., nem az kedves Isten előtt. ,,Ellenben ha kitartóan cselekszitek a jót, és tűritek érte a szenvedést, az kedves az Isten szemében."
Kedves akarsz lenni Isten előtt? Akkor szenvedj egy keveset. Ilyen az élet. Azután pedig ezt mondja, ,,Hiszen erre hívattatok el." Hmm, azt akarod mondani, hogy így kell legyen. Igen, így kell legyen. Bűnbeesett világ, bűnbeesett társ, bűnbeesett szölők, bűnbeesett gyermekek, bűnbeesett barátok, bűnbeesett család, így kell legyen. Erre a célra lettél hívatva. És Krisztus, szeretett Krisztusunk példát hagyott nekünk, aki amikor igazságtalanul szenvedett, ,,nem követett el gonoszságot, és nem beszélt álnokul." Másszóval nem volt okuk, hogy szenvedést okozzanak neki, az egész igazságtalan volt, az egész helytelen volt. Az egész méltánytalan volt. Az egész meg nem érdemelt volt. És mégis, 23-ik vers, ,,mikor gyalázták, nem viszonozta a gyalázást; amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta ezt arra, aki igazságosan ítél." Ő folyton csak átadta magát Istennek. Az egész igazságtalan volt, de Ő soha nem vágott vissza, Ő csak átadta magát Istennek és tovább viselte bűneinket az Ő testében a kereszten.
És ez a minta. Soha senki nem szenvedett annyira igazságtalanul mint Jézus. Tökéletes, bűntelen, soha nem követett el egy bűnt sem, soha egy álnok beszéd a szájában, és mégis Ő minden embernél többet szenvedett és semmit sem érdemelt belőle. És a szenvedés közepette nem vágott vissza, elfogadta azt és rábízta magát Istenre, hogy Isten terve teljesüljön. Engedd, hogy Isten tökéletesítsen téged a megpróbáltatásaidon keresztül.
A megbocsátás lehozza a mennyet a földre. A megbocsátás a menny békéjét helyezi minden bűnös szívbe. A megbocsátás kiábrázolja Istent. A megbocsátás Krisztus királyságának az előrehaladása. A megbocsátás az, ami tartóssá tesz egy kapcsolatot.
Imádkozzunk:
Atyánk, megköszönjük neked ma este ezt a gyors tanulmányt, amely annyira fontos a megbocsátás lényege miatt. Szívünk kiáltása és imánk az, hogy adasson nekünk a kegyelem, hogy így bocsássunk meg. Add meg kérünk a körülöttünk levőknek, hogy megbocsássanak nekünk, amint mi is készségesen megbocsátunk nekik. Oh, Isten, tölts el minket a megbocsátás örömével. Tölts el minket vággyal, hogy elnézzünk minden vétket. Hadd legyünk mi azok a nemesek, akik készségesen elnézünk minden sérelmet. Soha nem vagyunk Hozzád hasonlóbbak, soha nem fogjuk jobban beteljesíteni parancsolataidat, mint mikor megbocsátunk. És adományozz nekünk a megbocsátó szívek édes kapcsolatában áldott házasságokat és áldott családokat. Krisztus dicsőségére, akinek a nevében imádkozunk. Ámen.

John MacArthur		  
 
0 komment , kategória:  Hosszú építő írások  
A bűn és a kegyelem gyakorlatai
  2016-06-28 16:34:06, kedd
 
  A bűn és a kegyelem gyakorlatai


Jaj, milyen csalóka az ember! Micsoda ellentmondása a hívő saját magának!
Ha le kellene írjam a Szentírás szempontjából, azt mondanám, hogy a hívő az, akinek a szíve Isten után szomjazik, az Ő dicsősége és jelenléte után; hogy ragaszkodása egy láthatatlan Megváltóra irányul; hogy kincsei, és ebből kifolyólag a gondolatai örökkévaló tényeken vannak, messze az értelem határain túl. Mivel megtapasztalta Isten nagy megbocsájtását, telve van irgalommal és megbocsájtással mindenki iránt. Mivel gyakran megcsalta saját szíve, nem mer benne bízni többet - hanem Isten Fiába vetett hit által él - hogy bölcsességet, igazságot és megszentelődést nyerjen, és Belőle nyer újból és újból kegyelmet; tudatában van annak, hogy Nélküle egyetlen jó gondolatra sincs elegendő ereje! Röviden - halott a világ, a bűn, és maga számára, de él Istennek, és élénk az Ő szolgálatában. Az imádság a lélegzete, Isten szava az eledele, és Krisztus értékesebb számára mint a nap fénye. Ilyen a hívő - saját véleménye szerint, és általános kívánságaiban.

De ha a hívő tulajdonképpeni tapasztalatát kellene leírjam, főleg egy-egy adott pillanatban - mennyire különböző kép tárulna elénk!
Bár tudja, hogy Istennel való közössége a legmagasabb kiváltsága, ő maga ritkán találja annak; ellenkezőleg, ha a kötelesség, a lelkiismeret, és a szükség nem kényszerítenék - a kegyelem trónusát látogatatlanúl hagyná napról napra!
Kezébe veszi a Bibliát, tudva azt, hogy az az élet és az igazi vigasztalás forrása; mégis, lehet, elmélkedése közben, titkos undort érez, amely arra készteti, hogy letegye, és előnyben részesítsen egy újságot!
Nem szükséges, hogy emlékeztessék a világ és minden nap alatt lévő dolog hiábavalóságára és bizonytalanságára; és mégis, majdnem ugyanannyira megmámorosítja vagy leveri őt is egy semmiség, mint azokat, akiknek a világ az egyetlen részük!
Hiszi azt, hogy minden a javára szolgál, és hogy a magasságos Isten meghatározza, rendezi és megmásítja minden gondját; mégis érzi magában a félelem, az aggodalom és az elégedetlenség feltörését, mintha az ellenkezője lenne igaz!
Magát tudatlannak tartja, és hajlamosnak, hogy becsapja ezer megtévesztés; mégis könnyen elcsábítják a magáról alkotott hízelgő gondolatok, és a beképzeltség! Magát haszontalan, hűtlen, hálátlan szolgának érzi - és elpirúl amikor az emberek tisztelete és dicsérete utáni vágyat rejteget - mégsem tudja elfojtani!
A bűn és a kegyelem gyakorlatain keresztűl - az Úr megtanít minket, hogy igazán megismerjük és megérezzük egész természetünk teljes romlottságát és feslettségét - hogy valóban minden részünk tisztátalan! Ezáltal az Ő üdvösségének módja rendkívűl megnyerővé válik számunkra! Meglátjuk, hogy kegyelemből van, és csak kegyelemből lehet, teljesen kegyelemből; és hogy az Úr Jézus Krisztus, és az Ő tökételes igazsága a miénk, és kell legyen mindenünkben minden.
Isten ereje, amellyel fenntartja munkáját, erőtlenségünk, kísértéseink és ellenségeink ellenére - íly módon a legtisztább fényben nyilatkozik meg; az Ő ereje a mi erőtlenségünkben nyílvánúl meg!
Hasonlóképpen a Sátán is jobban csalódik és megszégyenűl - amikor dühöngésének és csábításának határaival szembesűl, amelyeket nem tud átlépni; és amikor azt látja, hogy azok akikben olyan sok gonoszságot munkált, és akik fölött oly gyakran győzedelmeskedett egy ideig - végűl megszabadulnak kezei közűl!
Ő ledönti őket - de ők úbjól fölemeltetnek!
Ő megsebzi őket - de ők meggyógyíttatnak!
Teljesűl kívánsága, hogy megrostálja őket mint a búzát - de hatalmas Közbenjárójuk imája győzedelmeskedik hitük megtartatásáért!
Továbbá azáltal, amit a hívők magukban éreznek - fokozatosan megtanulják hogyan kell figyelmeztetni, megszánni, és elviselni egymást. Egy csendes, türelmes, és könyörületes lélek, valamint készség és gyakorlat a rászorultak megsegítésére - talán semmilyen más úton nem megszerezhető!
Úgy hiszem semmi sem békíti meg Isten gyermekét állandóbban a halál gondolatával, mint a bűn és a kísértéssel való háborúskodás fárasztósága. A halál kellemetlen az emberi természet számára. De a keresztyén tudja, hogy csak a halál pillanatában fog ez a konfliktus megszünni! Akkor majd nem vétkezünk többet! A test, minden velejáró gonoszságával, a sírba helyeztetik. Akkor, az a lélek, aki részesűlt egy új és mennyei születésben, megszabadíttatik minden tehertől, és tökéletesen fog állni a Megváltó igazságában Isten előtt örök dicsőségben! Mikor meglátjuk Jézust, átformálódunk az Ő hasonlatosságára - és örökre vége lesz a bűnnek és a szomorúságnak!

Írta John Newton		  
 
0 komment , kategória:  Rövid építő írások  
Amire gyermekeinknek leginkább szüksége van
  2016-06-28 16:33:01, kedd
 
  Amire gyermekeinknek leginkább szüksége van


Egy szülőnek nem okoz nagy meglepetést, ha azt mondom: gyermekeink a rosszra való hajlam leküzdhetetlen képességével jönnek a világra. Kicsi babánk pici szíve már a születés előtt is a bűnre és az önzésre programozottan dobog. A romlottságra való hajlam olyan nagy, hogy ha szabadon kiteljesedhetne, minden csecsemő potenciális szörnyeteggé válna.

Gyermekeink bűnös hajlamaira az eredendő bűn biblikus tana ad magyarázatot: a gyerekek nem úgy jönnek ebbe a világba, hogy Istent és az igazságot keresik. Mégcsak nem is semleges ártatlansággal érkeznek, úgy jönnek a világba, hogy bűnös és önző vágyaik kielégítését keresik. A Szentírás egy másik alapelvet is tanít, amit teljes romlottságnak nevezünk, és ami az eredendő bűn mértékére utal. Habár a bűnös természet megnyilvánulásai nem feltétlenül érik el a maguk teljességét minden ember magatartásában, mégis totális romlottságról beszélhetünk, hiszen nincsen az emberi személyiségnek, jellemnek, elmének, érzelmeknek vagy akaratnak egy olyan része sem, amelyik mentes lenne a bűntől, vagy immúnis lenne a bűn csábításával szemben.

A bűnt tehát nem tanuljuk - a bűn velünk született, örökletes hajlam. A gyerekeink a bűnös természetüket tőlünk örökölték, mi a szüleinktől, azok az ő szüleiktől, és így tovább, egészen Ádámig. Ádám bukása így az egész emberiséget bűnnel szennyezte be; a bűn és a bűn általi romlottság egyaránt egyetemes. Pál apostol írja: ,,Ahogyan tehát egy ember által jött a bűn a világba, és a bűn által a halál, úgy minden emberre átterjedt a halál azáltal, hogy mindenki vétkezett" (Róma 5,12). ,,Ahogyan egynek a vétke lett minden ember számára kárhozattá" (18. vers) - tehát örököltük a bűnösséget. Továbbá azt írja: ,,egy ember engedetlensége által sokan lettek bűnösökké" (19. vers) - a bűn általi romlottságot tehát örököltük. Senki sem kivétel. Senki sem születik ártatlannak.

Mindez azt jelenti, hogy magukra hagyatva a gyermekeink a bűn útját fogják járni. Ha pedig teljesen azt csinálhatnak, amit akarnak, nincs az a gonoszság, amire ne lennének képesek. Bizonyára nehéz ezt elfogadnunk, főleg, amikor újszülöttként szemléljük őket. A csecsemők látszólag a tiszta, értékes, gyermeki ártatlanság megtestesítői - de ne hagyjuk, hogy az édes pofikák, játékos gügyögések, a ragyogó szemek megtévesszenek - ezek a gyerekek pontosan ugyanolyanok, mint mi, csak kicsiben! A szívükben lévő romlottság már ott várja a lehetőséget, hogy kitörhessen.

Hogyan befolyásolhatja tehát az eredendő bűn és a teljes romlottság tana a gyereknevelésünket? Mielőtt ezt megválaszolnám, hadd mutassak be három gyereknevelési hozzáállást, ami mind eltéveszti a célt.

Ha a viselkedés áll a középpontban

Sok szülő ott rontja el, hogy minden erejével a gyerek magatartását igyekszik kontrollálni. Legyünk óvatosak! Ha minden energiánkat a külső viselkedés javításába fektetjük, illetve a helytelen viselkedést a büntetés kilátásba helyezésével szorítjuk vissza, nem nagyon teszünk mást, mint hogy a gyerekből képmutatót nevelünk.

Egyre-másra látom ezt. Ismerek olyan keresztény szülőket, akik azt hiszik, sikeresen nevelik a gyerekeiket, mert megtanították nekik, hogyan kell udvariasan viselkedni, rendesen köszönni, és csak akkor szólni a felnőttekhez, ha azok megszólították őket. Míg az ilyen fajta viselkedéskontroll úgy tűnik, egy ideig csodákat tehet (különösen, ha a szülők a közelben vannak), azonban nem foglalkozik a romlottság gyökerével. A bűnös viselkedés a bűnös szív tünete.

Ha a gyerek környezete áll a középpontban

Más szülők a gyerek környezetét igyekeznek ellenőrzésük alatt tartani. Selyemgubót próbálnak építeni a gyerekeik köré, hogy megvédjék őket a káros befolyásoktól. Korlátozzák a tévénézést, kitiltják a házból a mai zenéket, és az is előfordulhat, hogy nem engedik, hogy a gyerekeik olyanokkal játsszanak, akiknek a szülei más gyereknevelési elveket vallanak.

Míg nagyon is gondolom, hogy meg kell védenünk a gyereket a gonosz megtapasztalásától, azt is meg kell tanítanunk nekik, hogy ha a gonosszal találkoznak, bölcsek legyenek, és képesek legyenek a különbségtételre. Ezt a leckét nem tudják megtanulni teljes elszigeteltségben. Az elszigetelő hozzáállás pusztán naiv gyerekeket eredményez, akik hiszékenyek és sebezhetők - védelem nélkül a világban.

Akármennyire is próbáljuk, nem fogjuk tudni örökké megvédeni a gyerekeinket. Amikor eljön a nap, hogy kilépjenek a világba, szükséges, hogy fel legyenek készítve egyrészt a különbségtétel képességével, másrészt bölcsességgel, hogy felismerjék az ördög és a világ csábításait, és ellenállhassanak neki. Ha elrekesztjük a gonosz külvilágtól, figyelmen kívül hagyjuk a bennük lévő ellenséget: a gonosz szívet. Ha azonban megnyerjük a szívet, megnyerjük a gyermeket is.

Ha az önbecsülés áll a középpontban

A legáltalánosabb megközelítés manapság az, hogy növelnünk kell a gyerek önbecsülését. A módszer szerint, ha a gyerek magát jónak, nemesnek és csodálatosnak látja, nem csak jobban fog viselkedni, hanem másokkal is szebben és jobban bánik majd. Az ilyen megközelítés erényt csinál az önszeretetből.

Az igazság az, hogy azoknak az erőfeszítéseknek nagy része, amikkel a gyerek önbecsülését igyekeznénk felturbózni, nem jár más eredménnyel, mintha benzinnel próbálnánk erdőtüzet oltani. Arra bátorítja a már amúgy is önző gyerekeket, hogy azt gondolják, helyes az, ha a maguk feje és a saját kívánságaik után akarnak menni. A szülő pedig azt hiszi, hogy történjék bármi, neki engednie kell a gyereknek, mert annak joga van a szabad önkifejezéshez - hiszen csak így lehet jó véleménnyel saját magáról, így érezheti jól magát a bőrében. Mindez csak a kontrollvesztett magatartásra való hajlamot növeli, és az emberi romlottság legsötétebb mozgatórugóit feszíti. Azt akarjuk, hogy a gyerek hanyaggá, kötelességmulasztóvá váljék? Tápláljuk az önbecsülését, majd tetézzük a bajt azzal, hogy nem korrigáljuk, nem javítjuk ki, ha valamiben téved.

Az önbecsülés azon a Bibliával ellentétes felfogáson alapul, ami tagadja az eredendő bűnt és a teljes romlottságot. A Biblia semmi jót nem mond az önbecsülésről, az önszeretetről vagy az énközpontúság bármely más verziójáról. Azt tanítja a gyereknek, hogy tagadja meg magát, nem pedig, hogy szeresse magát (Lukács 9,23).

A szív legyen a középpontban!

Egyetlen gyógyír létezik a gyermek veleszületett romlottságára: az újonnan születés, a megigazulás. Ahogyan Jézus mondta Nikodémusnak: ,,Ami testtől született, test az, és ami Lélektől született, lélek az. Ne csodálkozz, hogy ezt mondtam neked: Újonnan kell születnetek" (János ev. 3,6-7). Testtől születetten, tele bűnös hajlamokkal a gyermekeknek nincs rá sem erejük, sem hatalmuk, hogy a bűn megkötözöttségéből egymaguk kiszabaduljanak. Nincs bennük Isten Lelke, és ezért lehetőségük sincs rá, hogy Isten tetszésére éljenek, illetve, hogy szívből engedelmeskedjenek Neki (lásd Róma 8,7-8). Amíg a gyermek újonnan nem születik, addig halott a vétkei és a bűnei miatt (Efezus 2,1).

A szülő legfontosabb dolga tehát, hogy misszionárius legyen a saját házában. Meg kell tanítanunk gyermekeinket az Isten törvényére, rá kell vezetnünk őket, hogy Megváltóra van szükségük, és meg kell mutatnunk nekik, hogy Jézus Krisztus az egyetlen, aki képes megmenteni őket. Ha a saját bűnös voltuk ismerete és a megváltásra való rászorultság biztos tudata nélkül hagyják el az otthonunkat, nem teljesítettük a legfontosabb szülői feladatunkat, lelki vezetőként megbuktunk. Tanítsuk meg nekik az evangéliumot, és kérjük Istent, hogy végezze el bennük megigazító (üdvözítő) munkáját.

Fontos figyelmeztetés: ha megpróbáljuk a gyerekeinket a ,,hitük megvallására" kényszeríteni vagy erre rávenni, könnyen lehet, hogy hamis hitvallást csikarunk ki belőlük. Az új születés a Szentlélek műve, a gyerekünk megváltása pedig kizárólag Istenre és őrá tartozik.

Ne úgy közelítsük meg tehát a gyereknevelést, hogy a szív helyett csak a tünetekre összpontosítunk. Ha a gyereknek csak a viselkedését próbáljuk megváltoztatni, vagy elzárjuk a külvilágtól, illetve az önbecsülését növeljük, nem csak súlyosbítjuk a problémát, hanem a gondok gyökerét is eltévesztjük. Ha azonban a bűnről és a megváltásról tanítjuk őket, valamint az életünkkel is utat mutatunk afelé, amilyenné tanítjuk, hogy ők is váljanak, az üdvösségüket illetően az Isten kegyelmébe vetett bizalommal nyugodhatunk meg.

John MacArthur		  
 
0 komment , kategória:  Rövid építő írások  
Ne pazarold el a betegséget!
  2016-06-28 16:31:30, kedd
 
  Ne pazarold el a betegséget!

Ne pazarold el a rákbetegséged - John Piper

Egy prosztata műtét előestéjén irom ezt. Hiszek Isten gyógyító erejében - csoda által, és gyógyszerek által. Úgy hiszem, helyes és jó imádkozni mindkét féle gyógyulásért. A rákbetegség nincs elpazarolva amikor Isten kigyógyít belőle. A dicsőség az Övé lesz, és ezért létezik a rákbetegség. Ezért ha nem imádkozol gyógyulásért, elpazarolhatod a rákbetegséged. De Isten terve nem mindenki esetében a gyógyulás. És sok más módja is van annak, hogy elpazarold a rákbetegséged. Imádkozok magamért, és értetek, hogy ne vesztegessük el ezt a fájdalmat.

1. Elvesztegeted a rákbetegséged ha nem hiszed, hogy Isten tervezte neked.
Nem elég azt mondani, hogy Isten csak használja betegségünket, de nem tervezi. Amit Isten megenged, okkal engedi meg. És az ok, az Ő terve. Ha Isten előrelátja, hogy a sejtek átalakulásából rákbetegség lesz, Ő meg tudja állítani, vagy dönthet úgy, hogy nem teszi. Ha nem teszi, annak célja van. Mivel végtelenűl bölcs, helyes a célt tervnek nevezni. A Sátán valóságos, és sok gyönyört és fájdalmat okoz. De nem övé a végső szó. Így mikor Jóbot fekélyekkel veri meg (Jób 2:7), Jób ezt végső soron Istennek tulajdonítja (Jób 2:10) és az ihletett író egyetért: ,,...Részvéttel vigasztalták azért, hogy olyan sok bajt bocsátott rá az Úr" (Jób 42:11). Ha nem hiszed, hogy betegséged Isten tervezte, elpazarolod azt.
2. Elvesztegeted a rákbetegséged ha azt hiszed, hogy az egy átok, és nem egy ajándék.
"Nincs tehát most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak" (Róma 8:1). "Krisztus megváltott minket a törvény átkától, úgy, hogy átokká lett értünk" (Gal. 3:13). "Nem fog a varázslás Jákóbon, sem az igézet Izráelen" (4 Móz 23:23). "Mert nap és pajzs az ÚR, kegyelmet és dicsőséget ad az Isten. Nem vonja meg javait az ÚR azoktól, akik feddhetetlenül élnek" (Zsolt. 84:12).
3. Elvesztegeted a rákbetegséged ha vigasztalást az esélyekben, és nem Istennél keresel.
Isten nem azért tervezte a betegséged, hogy az esélyek racionalista és emberi számolgatásában szerezz tapasztalatot. A világ az esélyekben talál vigaszt. Nem így a keresztyének. Ezek a harci kocsikat (a túlélés esélyének százaléka), amazok a lovakat emlegetik (a gyógykezelés mellékhatásai), mi pedig Istenünknek, az Úrnak a nevét (Zsolt. 20:8). Isten terve világosan kitünik a 2 Kor. 1:9-ből, ,,Sőt mi magunk is elszántuk magunkat a halálra azért, hogy ne önmagunkban bizakodjunk, hanem az Istenben, aki feltámasztja a halottakat." Isten terve a betegséggel (ezer más jó dolog mellett) az, hogy kiüsse a támasztékokat a szívünk alól, hogy egyedül csak Ráhagyatkozzunk.
4. Elvesztegeted a rákbetegséged ha visszautasítod a halál gondolatát.
Mi mindannyian meghalunk, ha Jézus halogatja visszajövetelét. Nem gondolni arra, hogy milyen lesz kilépni ebből az életből és Istennel találkozni, kész bolondság. A Prédikátor 7:2 ezt mondja, ,,Jobb olyan házba menni, ahol gyászolnak, mint olyanba, ahol mulatnak, hiszen így lesz vége minden embernek. Szívlelje meg ezt, aki él!" Hogy tudod megszívlelni, ha semmi áron nem akarsz rágondolni? A Zsoltárok 90:12 azt mondja, ,,Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!" Számlálni napjainkat azt jelenti, hogy arra gondolunk, milyen kevesek azok, és hogy elfogynak. Hogyan jutsz bölcs szívhez, ha nem akarsz ezen gondolkodni? Mekkora pazarlás, ha nem gondolunk a halálra.
5. Elvesztegeted a rákbetegséged ha azt hiszed, ,,legyőzni" a rákot azt jelenti, életben maradni, inkább mint Krisztust kedvelni.
A Sátán és Isten terve a rákbetegségeddel nem ugyan az. Sátán azt tervezi, hogy lerombolja Krisztus iránti szereteted. Isten azt tervezi, hogy elmélyíti Krisztus iránti szereteted. A betegség nem akkor győz ha meghalsz. Akkor győz ha Krisztus iránti szereteted kudarcot vall. Istennek az a terve, hogy elválasszon a világ emlőjéről, és Krisztus bőségében megvendégeljen. Arra hivatott, hogy segítsen ezt mondani és érezni, ,,... kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért." És tudni, hogy ezért, ,,... az élet Krisztus, és a meghalás nyereség!" (Fil. 3:8; 1:21).
6. Elvesztegeted a rákbetegséged ha túl sok időt töltessz azzal, hogy a rákról olvasol, és nem eleget Istenről.
Nem rossz az, ha tudunk valamit a rákbetegségről. A tudatlanság nem erény. De az egyre több tudás kívánsága, és az Isten megismerése utáni vágynak a hiánya, a hitetlenség tünete. A betegség arra hivatott, hogy ráébresszen Isten valóságosságára. Arra hivatott, hogy érzést és erőt kölcsönözzön a parancsnak, ,,Ismerjük hát meg, törekedjünk megismerni az Urat" (Hós. 6:3). Arra hivatott, hogy ráébresszen a Dániel 11:32-ben található igazságra, ,,De azok, akik ragaszkodnak Istenükhöz, bátor tetteket visznek véghez." Arra hivatott, hogy rendületlen, elpusztíthatatlan tölgyekké tegyen: ,,... az Úr törvényében gyönyörködik, és az ő törvényéről elmélkedik éjjel-nappal. Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét, és nem hervad el a lombja. Minden sikerül, amit tesz" (Zsolt. 1:2-3). A betegség micsoda pazarlása, ha éjjel nappal a rákról olvasunk, és nem Istenről.
7. Elvesztegeted a rákbetegséged ha magányba vezet, ahelyett, hogy elmélyítené kapcsolataidat nyílvánvaló ragaszkodással.
Amikor Epafroditosz elhozta Pálnak az ajándékokat, amelyeket a Filippi gyülekezet küldött, megbetegedett, és majdnem meghalt. Pál azt mondja a Filippieknek, ,,... vágyódott mindnyájatok után, és nyugtalankodott, mert meghallottátok, hogy megbetegedett" (Fil. 2:26). Milyen csodálatos válasz! Nem azt mondja, hogy nyugtalankodtak mert megbetegedett, hanem hogy nyugtalankodott mert meghallották, hogy beteg volt. Ilyen szívet kíván Isten teremteni a rák által: egy mélyen erző, emberekről gondoskodó szívet. Ne vesztegesd el a betegséged az által, hogy magadba zárkózol.
8. Elvesztegeted a rákbetegséged ha úgy szomorkodsz, mint azok, akiknek nincs reménységük.
Pál ezt a kijelentést használta azokkal kapcsolatban, akik elveszítették szeretteiket: ,,Nem szeretnénk, testvéreink, ha tudatlanok lennétek az elhunytak felől, és szomorkodnátok, mint a többiek, akiknek nincs reménységük" (1 Thes. 4:13). A halálban szomorúság van. Még a hívő esetében is, amikor meghal, átmeneti veszteség van - testi veszteség, szeretteink elvesztése ide lent, a szolgálat vesztesége. De a szomorúság különbözik - át van itatva reménységgel. ,,De bizakodunk, és inkább szeretnénk kiköltözni a testből, és hazaköltözni az Úrhoz" (2 Kor 5:8). Ne vesztegesd el a betegséged azzal, hogy úgy szomorkodsz, mint azok, akiknek nincs reménységük.
9. Elvesztegeted a rákbetegséged ha a bűnt ugyanolyan felületesen kezeled, mint azelőtt.
Megrögzött bűneid ugyanolyan vonzóak most is, mint mielőtt megbetegedtél volna? Ha igen, elpazarolod a betegséged. A betegség azért lett tervezve, hogy elrontsa a bűn iránti étvágyad. Büszkeség, kapzsiság, testi vágyak, gyűlölet, meg nem bocsájtás, türelmetlenség, lustaság, halogatás - ezek mind olyan ellenségek amelyek megtámadására hivatott a betegség. Ne csak arra gondolj, hogy a betegség ellen harcolj. Gondolj arra is, hogy a betegséggel harcolj. Ezek mind gonoszabb ellenfelek mint a rák. Ne vesztegesd el az erőt, amellyel ezeket az ellenségeket eltiporhatod. Az örökkévalóság közelsége hadd tegye a jelen bűneit olyan hiábavalókká amilyenek valójában. "Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, önmagát pedig elveszti vagy romlásba viszi?" (Luk. 9:25).
10. Elvesztegeted a rákbetegséged ha nem használod eszközként arra, hogy bizonyságot tegyél Krisztus igazságáról és dicsöségéről.
A keresztyének soha és sehol nincsenek isteni véletlenségből. Okai vannak annak, hogy oda kerülünk ahova kerülünk. Gondoljatok arra, mit mondott Jézus a fájdalmas, előre nem látott körülményekről: ,,De még ezek előtt kezet emelnek rátok, és üldöznek titeket; átadnak benneteket a zsinagógáknak, és börtönbe vetnek, királyok és helytartók elé vezetnek titeket az én nevemért. De ez alkalom lesz nektek a tanúságtételre" (Luk. 21:12 -13). Így van ez a rákbetegséggel is. Ez egy lehetőség lesz a bizonyságtételre. Krisztus végtelenűl értékes. Íme egy arany lehetőség megmutatni, hogy értékesebb az életnél. Ne pazarold el.
Emlékezzetek, hogy nem vagytok magatokra hagyva. Meg fog érkezni a segítség, amelyre szükségetek van. ,,Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az ő gazdagsága szerint dicsőséggel a Krisztus Jézusban" (Fil. 4:19).		  
 
0 komment , kategória:  Rövid építő írások  
Elvetette-e Isten ősi népét?
  2016-06-28 16:28:54, kedd
 
  Elvetette-e Isten ősi népét?



Amikor a Római levél versről-versre haladó magyarázata során elérkezünk a 11. fejezet elejére, Pál fent említett hét érvéből a negyedik következik. A hét közül ez a legrövidebb. Kérdés: ,,Avagy elvetette-é Isten az Ő népét? Válasz: ,,Távol legyen; mert én is izráelita vagyok, az Ábrahám magvából, Benjámin nemzetségéből való." (1.v.)
Pálnak ezt a tömör személyes utalását kétféleképpen szokták értelmezni. Az egyik megközelítés az apostol válaszának hevességét veszi figyelembe, és eszerint Pál tagadja, hogy bármely zsidó azt feltételezné, hogy Isten elveti Izráelt. ,,Eszerint a magyarázat szerint nagyobb jelentősége van az 'Ábrahám utódai közül, Benjámin törzséből szavaknak" - mondja John Murray. A nézettel az a probléma, hogy így Pál válasza érv helyett egyszerű érzelmi reakcióvá alacsonyodik, miközben pedig egy világos, megalapozott érvrendszer kellős közepén helyezkedik el.
A második megközelítés az, amelyet már jelen tanulmányom kezdetétől fogva követek: Pál saját példájával bizonyítja, hogy Isten nem hagyta el Izráelt. Amíg van akár csak egyetlen hívő zsidó is - miközben ennél sokkal több van -, addig senki sem állíthatja, hogy Isten teljesen elvetette volna Izráelt. Pál már önmagában maradéknak számít, akár vannak rajta kívül mások, akár nincsenek. De vannak és mindig is voltak mások, ahogyan azt a következő fejezetben is látni fogjuk.
Akkor miért hangsúlyozza Pál annyira zsidó származását? Véleményem szerint így válaszol az ezzel kapcsolatos rengeteg rosszindulatú megjegyzésre. Vannak zsidóból lett keresztyén barátaim, akik elmondták, hogy amikor elfogadták Jézust Messiásuknak, attól kezdve sok korábbi barátjuk és családtagjuk többé nem tartotta őket zsidónak.
Egy esetben egy Bar Micva alkalmával a család férfitagjait megkérték, hogy vegyenek részt a Tóra olvasásában, és egy barátom, aki zsidókeresztyén volt, velük együtt előrement. A rabbi megállította, mivel szerinte ő már nem volt zsidó, hiszen ő Jézusban hitt. Barátom ösztönszerűen a következő választ adta (emiatt kívánkozik ide a történet): ,,Azt mondod nekem, hogy nem vagyok zsidó? Hogy mondhatod, hogy nem vagyok zsidó? Isten zsidónak teremtett. Anyám és apám is zsidó volt. Őseim is zsidók voltak. Ábrahám fia vagyok."
Nehéz lenne feltételezni, hogy Pál nem hallott hasonló rágalmakat többször is, vagy hogy válasza ne lett volna pontosan az, amit a Római levélben olvasunk. ,,Nem vagyok zsidó?" - mondhatta. ,,Hogyan mondhatjátok, hogy nem vagyok zsidó? Izráelita vagyok, Ábrahám utódai közül, Benjámin törzséből."
Érdemes egyenként megvizsgálnunk ezeket a kijelentéseket.

1. Izráelita. Erre az ősi népre három elnevezés van használatban: héberek (lásd. Fil 3,5), zsidók és izráeliták. A ,,héber" név eredetét nem ismerjük, bár lehet, hogy az 1Móz 10,21 és 25-ben található Éber névből származik, ahol az etnikai Izráelnél szélesebb csoportot jelöl. Jelentése hasonlít a sémita szóhoz. A ,,zsidó" szó Jákób ás Lea negyedik fiának, Júdának a nevéből származik, aki később a tizenkét törzs közül a legnagyobb lett. Ez az elnevezés az emberek etnikai hovatartozását hangsúlyozza. Az ,,Izráel" megkülönböztető jellege az, hogy ez a nép szövetségi neve. Ezt a nevet kapta Jákób, amikor Jabbóknál küzdött az angyallal és Isten megáldotta őt. (1Móz 32,28)
Abban a pillanatban, hogy felismerjük: az ,,Izráel" név a szövetségre utal, meglátjuk, hogy Pál szóválasztása teljesen helyénvaló. A Római levél azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy Isten megszegi-e a szövetségét vagy sem, és a válasz az, hogy bizonyosan nem! Isten sohasem szegi meg ígéreteit!

2. Ábrahám utóda. Semmi sem azonosít egy zsidót olyan egyértelműen, mint az, hogy ő ,,Ábrahám fia". Ezért használja Pál is ezt a kifejezést. Az ő esetében természetesen az ,,Ábrahám utóda" kifejezésnek keresztyén jelentősége is volt, mivel előzőleg már beszélt arról, hogy Ábrahám a hit példája, és hogy mindazok, akik hisznek, Ábrahám lelki gyermekei, zsidók és pogányok egyaránt. (vö. Róm 4,11-12 és 16)

3. Benjámin törzséből. Benjámin kicsi volt Izráel törzsei között, de méretéhez képest több okból is nagy jelentőséggel bírt. Először is, Benjámin volt Jákób egyetlen fia, aki Izráelben született. A többiek mind a sivatag másik oldalán, Paddan Arámban születtek. Másodszor, területén feküdt a főváros, Jeruzsálem. Harmadszor, Benjámin volt az egyetlen törzs, amely a Salamon halálát követő polgárháború idején délen maradt Júdával. Az északi törzsek gyorsan elszakadtak az Izráelnek adott istentiszteleti formától: idegen isteneknek állítottak fel oltárokat, egyre gonoszabbakká váltak, és először őket hurcolták el fogságba (Kr.e. 721-ben). Délen Benjámin Júdával együtt közelebb maradt Istenhez, hűségesebbek maradtak, és így tovább maradtak fenn - a Kr. e. 586-os babiloni hódításig.
Luther Márton mondja ezzel a ponttal kapcsolatban, hogy Pál ,,teljes erejével" küzdött Isten ellen, és ,,ha Isten elvetette volna saját népét, akkor Pál apostolt bizonyosan elvetette volna". Azonban ez bármennyire is elgondolkoztató, itt Pál mégsem erről beszél. Nem azt mondja, hogy bűnös múltja ellenére üdvözül, ami a kegyelem mellett szóló érvelés lenne, hanem hogy ő zsidó és üdvözül, ami viszont Isten szövetségi hűségéről beszél. Tehát nem valami újat mond, hanem azt, ami az Ószövetségben számtalanszor előfordul.
Amikor a nép vétkezett és királyt követelt, majd később megvallotta ezt Istennek: ,,minden bűneinket csak öregbítettük azzal a bűnnel, hogy királyt kértünk magunknak" (1Sám 12,19), Sámuel így válaszolt nekik: ,, Ne féljetek! Ha már mind e gonoszságot véghez vittétek, most ne távozzatok el az Úrtól, hanem az Úrnak szolgáljatok teljes szívetekből.... Mert nem hagyja el az Úr az Ő népét, az Ő nagy nevéért; mert tetszett az Úrnak, hogy titeket a maga népévé válasszon." (20, 22 versek)
A 94. Zsoltár arról beszél, hogy Isten megítéli a gonoszokat és megfenyíti azokat, akiket szeret. De meg is magyarázza a fenyítés értelmét: ,, Bizony nem veti el az Úr az Ő népét, és el nem hagyja az Ő örökségét!" (14. v.) Jeremiás Istent idézi, amikor ezt mondja:

,,Ha megmérhetik az egeket ott fenn, és itt alant kifürkészhetik a föld fundamentumait: én is megútálom Izráelnek minden magvát, mindazokért, amiket cselekedtek, azt mondja az Úr!" Jer 31,37

Pál érvelése szilárdan az Ószövetségben gyökerezett. Éppen ezért tökéletesen megérthetjük megdöbbenését és végleges reakcióját arra, hogy Isten valamiféleképpen megszegheti az Izráelnek tett ígéreteit és elvetné népét. Fenyítés? Igen. Maradék a jelen korban? Természetesen. De elvetni Izráelt? Elhagyni a szövetséget? Megszegni az ígéretet? Hogyan tehetné ezt Isten úgy, hogy közben Isten marad? Ha így lenne, akkor az igazságosság, becsület, igazság és jogosság elválasztható lenne az istenségtől, és Isten már nem lenne Isten.
Az érvek ismeretében láthatjuk, hogy Pál nem csupán egyszerűen azt mondja, hogy Izráel egy része üdvözül, példaként ő maga is, hanem amellett is kitart, hogy végül Isten teljes áldása kiterjed az egész zsidó népre, és ahogyan a 26.vers mondja: ,,az egész Izráel üdvözülni fog".

Néhány gyakorlati alkalmazás


A tanulmány vége felé közeledve látom, hogy annak nagy része, amit írtam, elemzés és elmélet, és elsőre nem látható, hogy milyen következményei vannak ránk és korunkra nézve. Pedig ettől függetlenül igen gyakorlati szakasz: alkalmazásának több fontos pontja is van.

1. Evangélizációnk során ne csüggedjünk, mert azok, akiket Isten elhív a Jézus Krisztusban való hitre, meg is találják Őt. Ha valakinek el kellett volna csüggednie evangélizációja során, az Pál volt, miközben megpróbálta megszólítani a zsidókat. Pál, Isten pogányokhoz küldött választott hírnöke volt (ApCsel 9,15), mégis mindig a zsidók között kezdte missziós munkáját, és újra meg újra elutasították. A 2.Korintusi levélben leírja, ahogyan a zsidó hatóságok ötször megverték, és hogy miattuk és a pogány vezetők miatt élete állandó veszélyben forgott. (2Kor 11,24 és 26) Később, amikor elvite Jeruzsálembe a pogány gyülekezetek adományát, a fanatikus tömeg rátámadt és szétszaggatták volna, ha a rómaiak nem avatkoznak közbe, hogy megmentsék. A zsidók elutasítása vezetett a bebörtönzéshez is.
Ettől függetlenül Pált ez nem csüggesztette el, mert tudta: arra választota ki őt Isten, hogy minden népnek hirdesse az evangéliumot, és hogy akiket Isten elhív a Jézus Krisztusban való hitre, azok meg is találják Őt. Illés idejében Isten megőrzött hétezer hűséges zsidót. Pál napjaiban Isten egyenként hívott ki magának még sok ezret. Így van ez ma is. Mivel Isten hitre hívja azokat, akiket erre kiválasztott, mi is csüggedés nélkül munkálkodhatunk, és tudhatjuk, hogy ,,fáradozásunk nem hiábavaló az Úrban." (1Kor 15,58)
2. Óvakodjunk az elbizakodottságtól. Igaz, hogy mindazok, akiket Isten hitre hívott, üdvözülnek, azonban ez nem jelenti azt, hogy mindenki minden fajból, szociális osztályból és felekezetből üdvözülni fog. Illés napjaiban Istennek volt hétezer hívő embere. Viszont volt még sok ezer, sőt sok százezer ember, akik nem engedelmeskedtek Istennek, a Baált imádták és nem üdvözültek. Zsidók voltak. Bár külsőleg a szövetséges néphez tartoztak, nem tartoztak azokhoz, akiket Pál az előzőekben valódi ,,Izráelnek" nevezett. (Róm 9,6) Ábrahám ,,test szerinti" gyermekei voltak, de nem voltak az ,,ígéret fiai", mert nem követték Ábrahám példáját: nem hittek az eljövendő Messiásban.
Azáltal senki sem üdvözült, hogy zsidó volt, bár Pál is elismeri, hogy a judaizmusnak hatalmas előnyei voltak. Ugyanígy azáltal, hogy valaki egy bizonyos keresztyén felekezethez tartozik, önmagában nem megváltóerejű, bár persze ehhez hasonlóan előnyökkel jár, ha egy jó gyülekezetbe tartozunk. Viszont nem szabad a kapcsolatainkra építenünk. A Biblia azt írja: ,,Igyekezzetek még jobban megerősíteni elhívatásotokat és kiválasztásotokat". (2Pét 1,10) Ez azt jelenti, hogy higgyünk Jézus Krisztusban mint Megváltónkban, és valósággal kövessük Őt mint Urunkat.
Jézus példázatában az öt balga szűz azt gondolta, hogy minden rendben volt, mert meghívták őket a mennyegzőre, elfogadták a meghívást, ,,Úrnak" nevezték Jézust, sőt még várták is a második eljövetelét - de nem álltak ,,készen" amikor jött. (Mt 25,1-13) Vizsgáld meg magad, hogy nem tartozol-e te is közéjük.
3. Bizalmunkat mindannyian Istenbe vessük, aki egyedül népe megváltásának forrása, bevégzője és fenntartója. Micsoda bolondság, ha bármi másbe vetjük bizalmunkat, akár több kisebb dologba is egyszerre! Ha egy zsidó ember, hatalmas lelki örökségének minden lelki áldásával együtt elveszhet, igazán bolondok vagyunk, ha származásunkban, nemzeti hovatartozásunkban, diplomáinkban, cselekedeteinkben vagy (akármilyen furcsának is tűnik) jóindulatunkban bízunk. ,,Az Úré a szabadítás." (Jón 2,9) Csak egyedül Istentől jön a szabadulás. Benne bízzunk, és abban, amit Jézus Krisztusban értünk tett. Tudjuk-e énekelni: Jövök, semmit nem hozva,
Keresztedbe fogózva,
Meztelen, hogy felruházz,
Árván, bízva, hogy megszánsz;
Nem hagy a bűn pihenést:
Mosd le ó, mert megemészt!

Aki értem megnyíltál,
Rejts el, ó, örök Kőszál!


4. Soha ne fogadjuk el, és ne is vegyük át a zsidóellenes magatartást vagy cselekedeteket. Ha maga Isten nem vetette el a zsidókat, annak ellenére, hogy hosszú időn keresztül tudatosan vétkeztek ellene, makacsul engedetlenek voltak és hevesen elutasították Őt - ha még ennek ellenére is szereti őket, és terve van velük, hogy nemzeti szinten is meg fogja őket váltani - akkor egyértelmű, hogy ha te és én pogányok vagyunk, nekünk sem szabad elvetnünk őket. Nem szabad elfogadnunk vagy átvennünk a zsidóellenes magatartást. Jézus Krisztus egyházán sok folt van, melyet hosszú történelme során szerzett, de a foltok közül az egyik legszégyenteljesebb és legtragikusabb az, hogy magukat keresztyénnek nevező emberek részt vettek a zsidóüldözésekben. Tudom, hogy nem minden zsidóüldöző volt valódi keresztyén; talán alig voltak közöttük ilyenek. Azonban ez most nem számít. Gyűlölet helyett szeretetre lett volna szükség. Előítéletek helyett megértésre lett volna szükség. Határozzuk el, hogy múltunktól függetlenül keresztyénhez méltóan fogunk gondolkodni és cselekedni - úgy, ahogyan maga Jézus is cselekedett, aki még azok felé is kinyújtotta karjait halálában, akik megfeszítettték őt. Szeretnünk kell minden embert, és személyválogatás nélkül kell közeledni az evangéliummal mindenkihez, amíg Jézus vissza nem jön.

James Montgomery Boice		  
 
0 komment , kategória:  Isten terve Izráellel  
Jézus hallgatósága
  2016-06-28 16:25:56, kedd
 
  1. Jézus hallgatósága

"...mindnyájan igyekeztek Jézushoz, hogy hallgassák őt."

Kétféle ember

A példázat legtöbb értelmezése arra összpontosít, mi történt a fiatalabb testvérrel, a "tékozló fiúval", hogyan hagyta el otthonát és hogyan tért vissza. Ám így elsikkad a történet valódi üzenete, hisz nemcsak egyetlen testvér szerepel benne, hanem kettő, s a maga módján mindegyikük megtestesíti egy-egy útját az Istentől való eltávolodásnak. Ugyanígy, mindkettő a maga sajátos módján keresi az Isten országát, az abba való befogadtatást.
Fontos észrevennünk a történeti kontextust, amelybe a szerző Jézus tanítását beágyazza. Az első két versben Lukács elmondja, hogy kétféle csoport gyűlt össze Jézust hallgatni. Egyfelől eljöttek a "vámszedők és a bűnösök". Őket a történetben a fiatalabb fiú testesíti meg. Ezek az emberek fittyet hánytak a Biblia erkölcsi parancsaira és a vallásos zsidók tisztasági előírásaira. "Kicsapongó életet" éltek. Mint az ifjabb testvér, ők is "elköltöztek egy távoli vidékre", amikor hátrahagyták családjuk és társadalmuk hagyományos erkölcseit.
A hallgatóság másik csoportját a "farizeusok és az írástudók" alkották, őket képviseli a példázatban az idősebb fiú. Neveltetésüktől fogva betartották a hagyományos tanítást. Tanulmányozták és tisztelték az Írást. Hűségesen jártak istentiszteletre, folyton imádkoztak.
Lukács kevés eszközzel, visszafogottan, de pontosan bemutatja, mennyire más a két csoport válasza Jézus mondandójára. Az "igyekeztek" ige görög eredetijének folyamatos igeideje arra utal, hogy Jézus nyilvános szolgálata során mindvégig mintegy mágnesként vonzotta a fiatalabb testvéreket. Folyton körülötte rajzottak. Ez pedig zavarta és dühítette az erkölcsös életvitelű egyházfiakat. Lukács így foglalja össze zúgolódásukat: "Ez bűnösöket fogad magához, és együtt eszik velük." Leülni és együtt enni valakivel az ókori Közel-Keleten az elfogadás jele volt. "Hogy merészelhet Jézus ilyen bűnösökhöz közeledni? - mondogatták. - Ezek az emberek sosem jönnek el a mi istentiszteletünkre! Vajon miért tetszik nekik Jézus tanítása? Az igazságot mi tanítjuk, nem pedig Jézus. Nyilván ő csak azt mondja nekik, amit hallani szeretnének."
Akkor tehát kinek szól Jézus tanítása e példázatban? A második csoportnak, az írástudóknak és a farizeusoknak. Jézus az ő hozzáállásukra válaszol ezzel a történettel. A két testvér története feltárja az idősebb fiú lelkét, és szívhez szóló kéréssel zárul: változzon meg!
Évszázadokon át úgy tanították e szöveget a templomokban és a hitéleti képzéseken, hogy szinte minden más értelmezést kizárva a bűnbánó kisebbik fiát irgalommal visszafogadó apa állt a középpontban. Amikor először hallottam ezt a történetet, elképzeltem Jézus közönségét, amint könnybe lábadt szemmel hallgatja, hogy Isten mindig szeretni fogja és mindig visszafogadja őket, nem számít, mit tettek. Ha így tálaljuk, akkor szentimentális szósszal öntjük le a példázatot. Ennek a történetnek célpontja nem a megrögzött bűnös, hanem a vallásos ember, aki mindig a Biblia szerint cselekszik. Jézus nem az erkölcstelen kívülállókhoz, hanem a jó erkölcsű belülvalókhoz szól itt. Meg akarja mutatni nekik, hogy vakok, kicsinyesek, önelégültek, és hogy mindez tönkreteszi saját lelküket és a körülöttük élőkét is. Nagy tévedés tehát azt gondolni, hogy Jézus elsődleges célja ezzel a történettel az, hogy a fiatalabb testvéreket biztosítsa feltétel nélküli szeretetéről.
Nos, az egykori hallgatóság nem fakadt sírva a történettől - sőt, felháborodott, megsértődött, feldühödött. Jézus nem a szívünket akarja megmelengetni, hanem össze kívánja zavarni a kategóriáinkat. Provokálja a közkeletű istenképet, bűn- és üdvösségfelfogást. A történet feltárja a kisebbik fiú destruktív önközpontúságát, de erősen elítéli a báty moralizáló életfelfogását is. A vallásos és a vallástalan ember egyaránt spirituálisan elveszett, mondja Jézus: mindkét életút zsákutcába vezet - az Isten megközelítésére vonatkozó minden emberi elképzelés téves. (folytatjuk)

Timothy Keller		  
 
0 komment , kategória:  A tékozló Isten...  
I. rész Életemből (folytatás) Tökéletesség: a nagy kívánság
  2016-06-28 16:23:30, kedd
 
  I. rész
Életemből (folytatás)

Tökéletesség: a nagy kívánság

Miután bizonyos lettem üdvösségemben, szívem legfőbb vágya lett, hogy másokat is elvezessek ahhoz az Egyhez, aki által békességem van Istennel. Ez idő tájt az Üdvhadsereg szervezettségének és az elveszettek megmentése érdekében végzett szolgálatának csúcspontján volt. Még nem lett emberbaráti szervezetté, amelyet a világ is támogat. Tisztjeinek és közkatonáinak egyetlen céljuk volt- a megfáradtakat és csüggedteket Jézushoz vezetni. Gyakran vettem részt összejöveteliken, és - noha még gyermek voltam - magam is bizonyságot tettem, igehelyeket olvastam fel és biztattam a bűnösöket, hogy bizzanak Krisztusban, noha még magam a sötétségben éltem. Ezért aztán természetes volt, hogy amikor eljutottam az üdvbizonyossághoz, megragadtam az első alkalmat, hogy elmenjek az Üdvhadsereg egyik utcai összejövetelére. Megtérésem után az első este először beszéltem szabad ég alatt Isten kegyelméről, amelyet magam is csak az imént tapasztaltam meg. Azt hiszem, azért fogadtak be oly gyorsan és szívesen az Üdvhadseregbe, mert tizennégy éves fiú létemre némileg jártas voltam a Bibliában, és igencsak bátran léptem fel - valószínűleg kissé túlságosan is korán, ahogy most érzem. Nagyon hamar ismertté váltam mint "prédikátor fiú", és ez büszkébbé tett, mint ahogy akkor gondoltam. Mert újonnan megtalált örömömben nem tudtam, hogy még mindig bennem van egy gonosztevő mélységesen bűnös természete. Csak Krisztust és az Ő szeretetét ismertem, de önmagamat és szívem csalárdságát nem ismertem. Amennyire vissza tudok emlékezni, körülbelül egy hónapja voltam bizonyos Isten szabadításában, amikor az öcsémmel való vitában annyira elragadtattam magam, hogy egyetlen ütéssel a földre küldtem. Nyomban rádöbbentem, mit tettem, és rémülettel teltem el. Öcsém epés megjegyzése: "Na, te aztán szép keresztyén vagy! Legjobb, ha most azonnal elmégy az Üdvhadseregbe, és elmondod nekik, hogy milyen nagy szent vagy!" - szükségtelen volt ahhoz, hogy kétségbeesetten rohanjak be a szobámba, ahol szégyenkezve és gondterhelten megvallottam vétkemet Istennek. Utána rögtön bocsánatot kértem öcsémtől is, aki nagylelkűen meg is bocsátott. Ettől kezdve váltogatták egymást nálam a hullámhegyek és a hullámvölgyek. Tökéletes győzelemre vágytam testi kívánságaim fölött, ugyanakkor mintha több gonosz gondolatom és szentségtelen hajlamom lett volna, mint azelőtt bármikor. Hosszú ideig takargattam ezt a nyomorúságomat, amelyről csak Isten tudott és én. De tíz vagy tizenegy hónap múltán fölkeltették érdeklődésemet az ún. "megszentelődési összejövetelek", amelyeket minden héten az Üdvhadsereg összejöveteli helyiségében tartottak, és amelyekre már idáig is olykor-olykor valamiféle megbízatással elmentem. Ezeken a találkozókon pontosan arról a tapasztalatról beszéltek, amelyre -úgy gondoltam- nekem is igen nagy szükségem van. Ennek az élménynek különböző neveket adtak: "második áldás", "tökéletes szeretet", "magasabb rendű élet", "bűnből való megtisztulás" stb. A tanítás lényege valahogy így hangzott: Megtérésünkkor Isten kegyelmesen megbocsátja a bűneinket, amelyeket addig elkövettünk. A hívő ember azonban azután egész élete végéig szüntelen próbák között él, amelyek során bármikor ismét elveszítheti Isten előtti megigazult voltát, ha bűnbe esik, és azt nem vallja meg azonnal. Ahhoz, hogy megmaradhasson ebben a megváltott állapotában, egy további tevékenységre van szüksége, amelyet tökéletes megszentelődésnek veznek. Ez a tevékenység a bűn gyökerével kapcsolatos, míg a megigazulás a bűn gyümölcsével. Több lépés vezet ehhez a "második áldás"-hoz. Először a hívőnek meg kell győződnie arról, hogy megszentelődésre van szüksége(éppúgy, ahogy az elején meg volt győződve arról, hogy megváltásra van szüksége); másodszor teljesen át kell adnia magát Istennek, valamennyi reménységét, kilátását és tulajdonát rá kell helyeznie a megszentelődés oltárára; harmadszor kérnie kell a Szentlelket, hogy mint megtisztító tűz, hassa át lelkét, égessen ki belőle minden bűnt, hogy minden kívánsága teljesen elpusztuljon, és lelkében ne maradjon más, mint teljes szeretet és tisztaság, mint Ádámban volt a bűneset előtt. Aki megkapta ezeket a csodálatos áldásokat, az legyen éber, hogy a Sátán meg ne csalja, mint egykor Évát, és meg ne rontsa megszentelt lelkét, és így újból be ne vezesse ugyanazt a gonosz elvet, amelyet előzőleg ilyen drasztikus eszközzel lehetett legyőzni. Valahogy így hangzott a tanítás. Ezzel kapcsolatban elhangzottak szívre ható bizonyságtételek csodálatos megtapasztalásokról, amelyek valóságában nem lehetett kételkedni. Az iránt sem maradt kétségem, hogy amit mások látszólag élveztek, az az enyém is lehet, ha a föltételeket teljesítem. Egy idősebb hölgy elmondta, hogy negyven éven át a bűn uralkodott szavain, gondolatain és cselekedetein. De szíve most már nem csalárd és gonosz, hanem olyan szent, mint a mennyország udvarai, mióta Krisztus vére az eredendő bűnnek utolsó maradványaitól is megmosta. Mások egészen hasonló dolgokról számoltak be, még ha élményeik lényegesen rövidebb ideig tartottak is. Teljes önátadás nyomán gyökerestől kipusztultak szeszélyeik. Rossz hajlamaik, szentségtelen vágyaik azon nyomban megsemmisültek, mihely megragadták hitben a megszentelődést. Hamarosan elkezdtem én is ilyen testies módon keresni a megszentelődés értékes jótéteményét. Teljes odaadással könyörögtem Ádám bűneset előtti tisztaságáért. Kértem Isten, hogy mutassa meg mindazt, ami nem tetszik neki, hogy azt kiszolgáltathassam neki. Feladtam mindazt, amiről úgy gondoltam, hogy a legcsekélyebb módon is megakadályozhatja a Szentlélek belém áramlását, és az azt nyomon követő áldást: barátságokat, célokat és szórakozásokat. Addig valóságos "könyvmoly" voltam, kisgyermekkoromtól fogva nagyon szerettem az irodalmat; tudatlanságból fakadó törekvésemben most eldobtam mindazokat a könyveket, amelyek pusztán tanító vagy szépirodalmi jellegűek voltam, és megfogadtam Istennek, hogy ezentúl csak a Bibliát és szent irodalmat olvasok, csakhogy megadja nekem az "áldást". És mégsem nyertem el, amire törekedtem, noha több héten át kitartóan könyörögtem. Végre, egy szombat este (akkoriban már nem laktam otthon, hanem egy barátommal, aki szintén az Üdvhadsereg tagja volt) elhatároztam, hogy vidékre utazom, és ott várok Istenre. Nem jövök vissza mindaddig, amíg el nem nyerem a tökéletes szeretet vágyva várt áldását. Felszálltam az este 11 órás vonatra, és kiszálltam egy Los Angelestől 18 kilométernyire levő elhagyatott vasútállomáson. Letértem a főútról, és egy kiszáradt vízfolyásban másztam lefelé. Egy tölgyfa alatt térdre estem, és órák hosszat könyörögtem nagy kínok között. Ostromoltam Istent, mutassa meg nekem, mi akadálya van még annak, hogy enyém legyen a "második áldás'. Eszembe jutott néhány dolog, amelyekről itt nem szeretnék írni. Harcoltam saját meggyőződésem ellen, végül így kiáltottam Istenhez: "Uram, én valóban minden feladok, minden dolgot, minden embert, minden szórakozást, amely akadályoz abban, hogy csakis neked éljek. És most könyörgöm, add meg nekem az áldást!" Ha most visszatekintek, úgy gondolom, valóban átadtam akkor mindent Istennek, amire csak gondolni tudtam. De agyam, idegeim a hosszú éjszaka és az elmúlt hónapok szorongásai miatt annyira túl voltak feszítve, hogy szinte öntudatlanul a földre zuhantam. Azután úgy tűnt, hogy valamilyen szent extázis járt át engem. Azt hittem, hogy most a szívembe költözött a Vigasztaló. Bizalommal telve felkiáltottam: "Uram, hiszem, hogy most már bennem vagy és megtisztítasz minden bűntől. Személyesen magam számára igénylem ezt az igazságot. Szentté teszel engem. Hiszek! Hiszek!" Kimondhatatlanul boldog voltam. Hittem, hogy most már vége minden harcnak. Szívem telve volt Isten dicséretével, ahogy felálltam, és hangosan énekelni kezdtem. Ahogy az órámra néztem, láttam, hogy hajnali fél három volt. Tudtam: sietnem kell, ha részt akarok venni a reggel hét órai imaközösségen, hogy ott bizonyságot tehessek arról, amit átéltem. Noha a hosszú éjszaka nagyon kimerített, szívem annyira megtelt fénnyel, hogy alig érzékeltem a hosszú utat hazafelé, s ahogy a városba siettem, éppen akkor érkeztem, amikor az összejövetel megkezdődött. Szinte szétvetett az új megtapasztalás miatti lelkesedés. Mindnyájan örvendeztek, ahogy elmondtam, milyen nagy dolgot cselekedett velem az Isten. Azon a napon minden újabb összejövetelen csak nőtt az öröm bennem. Szabályszerűen megrészegedtem az örömtől. Azt hittem, most már vége minden gondomnak. A pusztából megérkeztem Kánaánba, és az új föld aratásából ettem. Soha többé nem fog nyugtalanítani a bűnhöz való belső vonzódásom, szívem tiszta volt. Elérkeztem a tökéletes szentség állapotába. Mivel már nem leselkedett bennem semmiféle áruló, minden energiámat arra fordíthattam, hogy a külső ellenség ellen harcoljak. Így gondoltam én. De mily kevéssé ismertem önmagamat, és mennyire még kevésbé ismertem Istent.
Folytatjuk :)

H. A. Ironside		  
 
0 komment , kategória:  Megszentelődés   
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 25 
2016.05 2016. Június 2016.07
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930 
Blog kereső
Bejegyzések
ma: 3 db bejegyzés
e hónap: 100 db bejegyzés
e év: 3839 db bejegyzés
Összes: 35882 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1507
  • e Hét: 2402
  • e Hónap: 14277
  • e Év: 202079
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.