|
2016-06-28 00:01:34, kedd
|
| |
| |
Kerecsényi Éva
A hajnal csókja
Megcsókolt a hajnal, s felém kacsintott,
csábított magával, hívott nesztelen,
lehunyt szemmel, szinte vakon követtem,
csodákra vártam, hívott a végtelen.
Szerettem volna föld felett lebegni,
fürkészni fentről, mi szemnek rejtelem,
megérteni azt, mi létünk rugója,
megtudni titkokat, mi csak sejtelem.
Láttam arcokat szomorú mosollyal,
fájdalmat, elgyötört, megtört lelkeket,
szerettem volna fényt, meleget vinni,
s arcukról törölni le a könnyeket.
Mit ér az élet, ha nincs, ki szeressen,
nincs, kinek két kézzel adnád szívedet,
oly sok a fájdalom itt, e világban,
becsüljük egymást, s szűnjön a félelem.
Ölelj át, kérlek, ma szoríts erősen,
jó hozzád bújni e fázós reggelen,
oly jó elhinni, hogy csodás az élet,
s érdemes szőni álmot, új terveket.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Hajnalok |
|
|
|
|
|
Offline
