|
 1/1 oldal 
|
Bejegyzések száma: 4
|
|
|
|
|
|
2016-06-29 23:25:39, szerda
|
| |
| |
Június utolsó napjain őseink az aratással voltak elfoglalva, a hagyomány szerint Péter-Pál napján kezdődtek meg a munkálatok.
Az ünnep kezdete
A hagyomány szerint Június 29-én kezdték aratni a gabonát az ország több pontján, egy mondás szerint azért, mert a búza ,,nem vár tovább". Az aratás nemcsak munka volt, hanem szakrális munka is, azt ünnepélyesen kezdték meg, az aratók a búzaföld szélén megálltak, levették kalapjukat, Istenhez fohászkodtak, hogy minden rendben menjen és sok búzát takarítsanak be. Csak az ima után kezdték el a munkát. A népi hiedelemben már jó előre mágikus eszközökkel biztosítani akarták a jó termést, ezért már tavasztól fokozatosan figyelték a gabonanövény növekedését, Márk napján megszentelték, majd figyelték, hogyan fejlődik. Végül Szent Iván napján megfüstölték a széleket, hogy elzavarják a férgeket és élősködőket.
Aratási babonák
Aratáshoz a következő babonák társultak. Nem volt jó újhold idején kezdeni, vagy akkor, ha halott volt a faluban, mert mindkettő balszerencsével jár. Nem volt jó kedden vagy pénteken elkezdeni a munkát, mert akkor üres lesz a búza kalásza. Az arató először levágott egy kalászt, azt derekára kötötte és úgy kezdett munkához, mert állítólag az megvédte őt a hátfájástól. Tilos volt a megmaradt ivóvizet a tarlóra önteni, mert annak az embernek keléses lesz a lába. Az aratókat elsőként meglátogató gazdát vagy családtagját a learatott gabona szalmájával megkötözték, s csak akkor engedték szabadon, ha borral vagy pénzzel kiváltotta magát.
Az aratás befejezése előtt egy csomó gabonát lábon hagytak az égi madarak számára. Sokszor egy marék kalászt hagytak a tarlón, hogy a jövő esztendőben a zivatar kárt ne tegyen a vetésben. E búzacsomóról Rábagyarmat környékén azt tartották, hogy ,,Szent Péter lovának hagyják abrakul".
Koszorú, koszorú
Az aratás utolsó kévéjéhez is kötődtek hiedelmek, általában varázserőt tulajdonítottak neki. Egyrészt abból készítették az aratókoszorút, melynek darabjait gyógyításra is használtak. Ezt a földbirtokosnak adták oda, de az utolsó kalászokból minden arató vitt magával egy csomót és azzal otthon varázslást végzett: beletették az őszi vetőmag közé, volt, ahol a tyúkok elé szórták, hogy sok tojást tojjanak. Az utolsó kéve került télen, karácsonykor az asztal alá, hogy bőséget és termékenységet biztosítson.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-06-29 22:51:17, szerda
|
| |
| |
ARASSATOK!
Július áldó, forró melegén
megérett már a dús magyar kalász
s a szívünk - csendes, belső békéjében -
meghallja s érti az Úrnak szavát:
,,Az aratásra készül a föld népe.
Már mindenfelé csengnek a kaszák,
Mért nem arattok, mért nem gyűl a kéve,
mért nem látom az aratók hadát?
Induljatok el, addig, míg nem késő,
míg el nem múlik, el nem száll a nyár.
Mert hogyha elszállt, többé vissza nem jő,
rá szívetek is mindhiába vár.
A magvetéstek már kalászba szökkent,
fel a munkára, akarjon a szív!
Aki akar, az soha el nem csügged,
az igazán jó és igazán hív.
Induljatok, mert érett a vetéstek,
senki ne üljön most már tétlenül,
veletek leszek és én megsegítek
minden aratót rendületlenül.
A világban most annyi a hitványság
és annyi a bűn, mint a tengerár,
a közönyösség az egekig ér fel,
az elhintett mag aratásra vár!"
Július áldó, forró melegében
az aratásra érett a kalász,
a szívünk csendes, tiszta belsejében
megérti, s teszi az Úrnak szavát.
,,Urunk, köszönjük Isteni felséged,
amellyel megáldottad a vetést
és adtál nekünk igaz békességet
s az elhintett mag ím, kalászba ért.
Urunk, már gyűlnek, épülnek a kévék,
a szívek mélyén élni kezd a hit,
add nekünk lelked tiszta melegségét,
hogy kalászokból épüljön a híd,
amely összeköt minket országoddal.
S ha azon egyszer elindulunk majd,
adj nekünk rajta igaz dicsőséget:
a halálon, a poklon diadalt!"
Kárász Izabell
Koszta József: Hazatérő aratok |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-06-29 22:28:09, szerda
|
| |
| |
A MEGSZEGETT KENYÉR
Meghal a búzaszem. Aranykalász
Sarjad szívéből. Kaszasuhanás...
Halál, melyet megint halál követ:
a cséplőgép...kemény malomkövek...
az erjedés... a tűz... a fájdalom...
És most fehér kenyér az asztalon.
A szenvedések útján ím, felér
a Koponyák hegyének asztalára
és vár reánk a megszegett kenyér.
Mi, akik epedünk és éhezünk,
kinyújtjuk érte elaszott kezünk...
égi erőt, új életet nyerünk
és üdvösség az, amit érezünk.
Túrmezei Erzsébet
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Túrmezei Erzsébet |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/1 oldal
|
Bejegyzések száma: 4
|
|
|
|
2016. Június
| | |
|
|
| ma: |
2 db bejegyzés |
| e hónap: |
26 db bejegyzés |
| e év: |
287 db bejegyzés |
| Összes: |
8997 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 658
- e Hét: 5290
- e Hónap: 8384
- e Év: 76149
|
|
|
Offline
