|
 1/7 oldal 
|
Bejegyzések száma: 61
|
|
|
|
|
|
2016-07-15 23:13:13, péntek
|
| |
| |
Gyorshajtó
András még egy hosszú pillantást vetett a kilométerórára, mielőtt a villogó rendőrautó előtt lelassított: 120 km/h a kitáblázott 90 helyett. Ez már a negyedik ebben a hónapban, mint oly sokszor máskor is. Hogy lehet, hogy valakit ennyiszer lemeszelnek?
Amikor a kocsi lelassított, András lehúzott, de nem teljesen az út szélére; hadd izguljon csak a zsaru a mellette alig fél méterre elhúzó autók miatt.
Megállt.
A rendőr kiszállt a kocsijából, és egy mappával a kezében előre jött.
József? József a gyülekezetből? Még csak ez kellett! András próbált minél jobban elsüllyedni az ülésben. Ez rosszabb, mint a közelgő büntetés maga. A keresztyén rendőr épp egy saját gyülekezetéből való gyorshajtó embert fogott meg. Egy embert, aki egy hosszú, fárasztó és zaklatott nap után sietett hazafelé a munkahelyről.
Szinte kiugrott az autóból, és ment a rendőr felé, akivel minden vasárnap találkozik a gyülekezetben, de eddig még soha nem látta egyenruhában.
- Hát szia, József! Örülök, hogy látlak! Milyen érdekes, hogy itt találkozunk!
- Szervusz, András - semmi mosoly.
- Hú, de szigorúnak látszik a Biztos úr, éppen most kapta el a felebarátját, aki siet haza a feleségéhez és a gyerekeihez.
- Igen, úgy tűnik: elkapta. - József kissé zavartan felhúzta a szemöldökét.
Jó jel!
- Nagyon húzós és hosszú napom volt ma. Asszem kissé túlléptem a limitet - de csak most az egyszer, he-he!
András lefelé sandítva arrébb rúgott egy kavicsot az aszfalton.
- Az asszony finom vacsorát készített, már nagyon vár haza. Érted, mire gondolok?
- Tudom, mire gondolsz. És azt is tudom, hogy már kétes hírnévre tettél szert a körzetünkben az őrsön.
Ajjaj, nem jól áll a dolog, itt az ideje taktikát váltani.
- Mennyit mértél?
- 115-öt. Volnál szíves visszaülni az autóba?
- Várj egy kicsit. Amint megláttalak, én azonnal megnéztem az órát, és épp csak súrolta a 100-at.
A hazugság kegyesnek, célravezetőnek tűnt, és "magától" jött.
- Légy szíves, András, ülj be a kocsiba.
András zavartan bemászott a kocsija ajtaján, és becsapta az ajtót. Bambán bámult előre a műszerfalra. Eltelt egy perc, kettő. Lassan, kelletlenül nyúlt az ablaktekerőhöz, de végül nem tekerte le az ablakot, mert látta, hogy József ír a mappán. Vissza a műszerfalra.
Miért nem kérte ez a jogsimat? Bármi történjék is, az tuti, hogy 1-2 hónapig nem ülök ennek az embernek még a környékére sem vasárnap.
Eltelt még 2-3 hosszú perc, majd egy kopogás az ablakon. András kinézett balra, József volt az, kezében egy félbehajtott papírdarabbal. A bűnös mintegy 3 centire lehajtotta az ablakot, épp csak annyira, hogy a papír beférjen.
- Köszi! - András nem nagyon tudta leplezni a gúnyt az arcán és a hangjában.
József szó nélkül ment vissza a rendőrautóhoz,
András csak nézte a visszapillantóban.
Felemelte a papírt: Nnna, nézzük, mennyi. Álljunk csak meg. Ez meg mi? Tréfa? Nem büntetőcédula, az biztos.
András olvasni kezdett.
"Kedves András! Egyszer volt egy kislányom, akit 6 évesen elütött egy autó.
Kitalálhatod: egy gyorshajtó. Pénzbírság, 3 hónap a fogházban, és az illető szabad volt; mehetett haza magához szorítani a kislányait, mind a hármat. Nekem csak egy volt, és most várnom kell a mennyországig, amíg újra megláthatom.
Ezerszer próbáltam megbocsátani annak az embernek, és ezerszer gondoltam, hogy meg is tettem. Lehet, hogy így van, de újra és újra meg kell tennem.
Most is.
Imádkozz értem, és hajts óvatosan: nekem egy kisfiam maradt.
József "
András hátranézett, és látta, hogy a rendőrautó megfordul, és elindul visszafelé az úton. Csak bámult a távolba, amíg a kocsi eltűnt. Szétesve ült a kocsiban 20 percig, aztán beindította a motort, elindult,és lassan, az ÚRhoz bűnbocsánatért esedezve hajtott hazafelé, hogy aztán otthon percekig szorongassa magához meglepett feleségét és gyerekeit. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-07-15 23:12:01, péntek
|
| |
| |
Károly herceg és a Bibliát "olvasó" paraszt
Azt mondják, az ifjú Károly herceg egyszer egy parasztnál szállt meg. Feltűnt neki a polcon fekvő öreg Biblia.
-- Szokta olvasgatni a bibliát?--kérdezte a parasztot.
-- Hogyne szoktam volna --felelte--, minden nap egy fejezetet Felség!
Mikor a paraszt kiment a szobából, egy aranyat tett a herceg a Biblia lapjai közzé és visszatette a polcra. A herceg búcsúzáskor buzdította a parasztot, hogy csak olvassa továbbra is szorgalmasan a Bibliát, nagy kincset fog találni benne. A paraszt megígérte, hogy minden nap fog olvasni egy fejezetet belőle.
Egy év múlva újra arra járt a herceg. Kérdezte:
-- Nos, olvassa még a Bibliát?
-- Minden nap egy fejezetet Felség!
-- Vegye csak le azt a Bibliát!
A herceg felnyitotta a Bibliát és a paraszt nagy ámulatára kivette az arany pénzt, amit egy éve beletett és visszacsúsztatta a mellényzsebébe. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-07-15 23:11:12, péntek
|
| |
| |
Egy végzős egyetemista fiú már hónapok óta kinézett magának egy sportkocsit az egyik autószalonban. Tudta, apjának nem okozna gondot, hogy megvegye neki, ezért volt olyan bátor, s ezt kérte magának ajándékba annak örömére, hogy befejezi az egyetemet. A fiú véletlenül megtalálta az apja íróasztalán a kocsi katalógusát. Nagyon megörült, hogy meg fogja kapni a kocsit, és izgatottan várta a diplomaosztó napját.
Amikor végre eljött a nagy nap, és megkapta a diplomát, édesapja behívta az irodájába, és ezt mondta:
- Fiam! Büszke vagyok rád, és nagyon szeretlek! Örülök, hogy ilyen jól helyt álltál az egyetemen, s most elkezdheted a nagybetűs életet. Hadd nyújtsam át sok szeretettel ezt az ajándékot - és egy szép díszdobozt vett elő.
A fiú izgatottan kezdte el kinyitni a dobozt, s döbbenten látta, hogy egy Biblia volt benne, melybe arannyal bele volt gravírozva a neve. Nagyon mérges lett és ezt üvöltötte:
- Apám! Van egy csomó pénzed és erre csak egy Bibliát vagy képes ajándékba adni !? - mérgesen elrohant, s otthagyta a Bibliát a kis díszdobozban.
Évekkel később a fiú nagyon sikeres lett az üzleti életben. Volt egy jó állása, csodálatos családja és mindenki egészséges volt. Egyik nap eszébe jutott az édesapja, hogy meg kellene látogatnia, mivel már idős volt. A diplomaosztó napja óta nem látta. Miközben ezen gondolkodott, telefonon hívták és közölték vele a szomorú hírt, hogy az édesapja meghalt. Nagyon megdöbbent!
Amikor elkezdte intézni a temetés körüli teendőket, elment az apja házába, mivel szüksége volt néhány hivatalos papírra. Amint belépett a házba szomorúság és megbánás fogta el. Apja iratai között keresgélve megtalálta azt a Bibliát, amit kapott tőle. Érintetlenül ott volt az asztalán, ahogy azt ő ott hagyta. Könnyes szemmel nyitotta ki, és az első oldalon a Máté 7:11 szerepelt apja kézírásával:
,,Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok jó ajándékokat adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább ad jókat a ti mennyei Atyátok azoknak, akik kérik tőle"
És ahogy olvasta ezt az igét, a Biblia hátuljából kicsúszott egy slusszkulcs. Annak a sportkocsinak a kulcsa, amit apjától kért. A bilétáján a szalon neve, ahol átvehető, és egy megjegyzés: "FIZETVE"
Milyen sok alkalommal utasítjuk vissza az élet ajándékait, csak azért, mert nem abban a csomagolásban kapjuk, mint amiben elképzeltük!
Sokszor észre sem vesszük, mekkora ajándékokat kapunk. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-07-15 17:00:40, péntek
|
| |
| |
II.14.2.2. De catechizandis rudibus; az óegyházi hitvallástétel
A katechézisről is írt egy könyvet De catechizandis rudibus címmel. Egy diakónus, aki hittanórát tartott az egyházba belépőknek, feltette neki a kérdést, hogy hogyan kellene a jelentkezőkkel foglalkoznia. Augustinus írásban fogalmazta meg a véleményét. Az akkori időkben az volt az első lépés, hogy megvizsgálták: miért akar valaki egyháztag lenni? Társadalmi karrierre, tekintélyre, vagy valóban az evangéliumra vágyik? Ha elfogadtak valakit hitoktatásra, akkor annak a keresztyén tanítást meg kellett magyarázni. A hittanórára járókat catechumenusnak hívták, akiknek nem volt szabad az egész istentiszteleten jelen lenni, amikor a sákramentumok kerültek sorra, el kellett menniük. A keresztségre jelentkezők húsvét előtt 7 hétig intenzív keresztségi oktatásban részesültek. A keresztelés - ahogy Augustinus esetében is - általában húsvét éjszakáján történt meg.
A keresztség annak idején nagy ceremónia volt, amely komoly előkészítéssel járt és általában a böjthetekben zajlott. A keresztelendőt megjelölték a kereszt jelével, mivel Krisztus szenvedése által részesülhet az ember a kegyelemben. Ezzel a megkeresztelt a Krisztus katonájává vált. Ez azt jelentette, hogy mindennapi "edzésben" kellett részesülnie. Naponként voltak előadások az Apostoli Hitvallásról, a Miatyánkról, az egyháztörténelemről. Éjszaka a gyülekezet előtt "kihallgatták" őket. A fülét meg az orrát megérintették és azt mondták a keresztelendőnek: "Effatha!" - Nyílj meg! A fülnek az evangélium meghallására, az orrnak az örök élet illata megérzésére kellett képesnek lennie. A húsvét első napját megelőző éjszakán virrasztottak, böjtöltek, imádkoztak. Hajnalban mezítláb vonultak az utcáról a keresztelési kápolnába (vagy a templomba) férfiak, asszonyok, gyerekek. Közben a 42. zsoltárt énekelték. A templomban az óember és a bűnös cselekedetek megölésének jeleként levetették a régi ruhákat. Aztán következett a "megkenés". Krisztus katonájának ettől kezdve bátran kellett harcolnia a bűn, az ördög és annak egész birodalma ellen. Aztán feltették a kérdést: "Lemondasz-e az ördögről és annak cselekedeteiről? Lemondasz-e a világról és annak kísértéseiről? Aztán folyó vízbe kellett lemenni, három bemerítkezés után a megkeresztelt homlokát megkenték, és pl. Milánóban lábmosás is következett. A keresztelés Krisztus halálának és feltámadásának a jele, ezért nem véletlen, hogy időpontját húsvétra tették.
Az említett könyvben Augustinus megmagyarázza, hogyan kell hitoktatást végezni. A hitoktató először a Biblia legfontosabb történeteit mondja el a teremtéstől kezdve. Mindig rá kell mutatni, hogy az ószövetségi történetek nem önálló események, hanem üdvtörténeti összefüggésben állnak: Krisztus eljövetelét készítik elő. Rámutat arra, hogy ha az emberek nem akarják teljes szívvel elfogadni az evangéliumot, akkor hiába beszélünk nekik. Egy másik tanácsa Augustinusnak az, hogy a hitoktatónak is alkalmazkodnia kell a csoporthoz: tudomásul kell vennie, milyen oktatásban részesültek. Gyakorlati kérdésekkel is foglalkozik: mi a teendő akkor, ha nem értik a magyarázatot, ha egyáltalán nem reagálnak az elmondott üzenetre. Az oktatásban újra meg újra meg kell magyarázni bizonyos dolgokat: az ismétlés az oktatás titka, stb. (folyt. köv.)
Jos Colijn |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Egyetemes egyháztörténet |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-07-15 16:59:45, péntek
|
| |
| |
II.14.2 Augustinus írásai
Augustinus legtöbb írása konkrét kérdésekkel, aktuális problémákkal foglalkozik. Leveleiből 250 maradt meg. Prédikációiból és apologetikai írásaiból is többet ismerünk. Három nagy ellenfél ellen kellett küzdenie:
-387-400 között a manicheisták ellen írt;
-400-412 között a donatisták ellen;
-412-től pedig Pelagiussal és követőivel vitatkozott.
Filozófiai és dogmatikai könyveket írt, pl. a Szentháromságtanról: De Trinitate címmel. Az ebben felvetett mély gondolatok után alázatos imádsággal fejezi be művét: "Amikor majd elérünk Téged, mindaz, amit elmondtunk, anélkül hogy elértünk volna Téged, el fog múlni." Ezek a szavak szépen kifejezik az "egyházatya" személyiségét: tudatában van annak, hogy itt a földön a kijelentett valóságért kell harcolni, de felismeri azt is, hogy az emberi tudás képtelen Isten titkait kifürkészni.
II.14.2.1. Confessiones - Vallomások
Augustinus legelterjedtebb műve a Vallomások, amelyet 400-ban írt. Valószínűleg azért kezdett hozzá, mert a donatisták - akiknek annak idején Hippóban nagy gyülekezetük volt - megvádolták. A donatisták a tiszta egyházért akartak harcolni, és azokat, akik az üldözés idején megtagadták a hitüket, nem vagy csak nagy nehezen akarták visszafogadni a gyülekezetbe. De vajon Augustinusszal mit lehet kezdeni, egy olyan püspökkel, aki hosszú éveken át a manicheusokhoz tartozott és kicsapongó életet élt?
A latin cím - Confessiones - egyformán jelent "bűnvallás"-t és "dicsőítés"-t. A könyvvel kettős célja volt. Egyrészt vallást tett saját bűneiről, másrészt pedig Istent dicsőítette vele. A mű 13 "könyv"-ből áll. Szemben áll benne egymással a nyugtalanság, ami az élete első szakaszára volt jellemző és az örök szombat nyugalma, amit majd Isten fog adni. Szemben áll egymással a kereső, vándorló fiú és imádkozó édesanyja, aki hitében nyugalmat és állhatatosságot talált. Az auto-biográfiai kép mögött mélyebb jelentés is rejlik: az édesanya, aki várja a fiát - az az egyház, aki szintén "özvegy", mert az Ura nincs itt; az egyház várja a mennyei vőlegényt. Mindebben a keresztyénség erőforrása, a Jézus Krisztusba vetett reménység látszik.
Augustinus az első 10 könyvben elsősorban magáról beszél, és megmutatja, hogy Isten hogyan munkálkodott az életében. A következő könyvekben Isten munkájára mutat, a teremtéstől kezdve az örök életig.
Művének célja és jelentősége:
-védekezés a manicheusok ellen, de útmutatás is a manicheusok megmentésére, hiszen ő maga is közülük való volt, ezért hitelesen tudott a megszabadulásról beszámolni;
-könyvével a bűnbánatot nem ismerő lelkeket akarta bűnbánatra vezetni, különösen Észak-Afrika donatistáit. Donatista ellenfelei természetesen ellene fordították a könyv bűnvalló részét. Augustinus erre így válaszolt: "minél inkább vádolnak bűneim miatt, annál inkább áldom azt, aki engem azokból megszabadított."
-művében Isten kegyelmének hirdetése is fontos: bizonyságot tett arról, hogy Isten az, aki az ember lelkében a megtérést, a hitet és a reménységet munkálja. (folyt. köv.)
Jos Colijn |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Egyetemes egyháztörténet |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-07-15 16:58:48, péntek
|
| |
| |
II.14.Augustinus - Szent Ágoston (354-430)
II.14.1.Augustinus világi élete; manicheizmus; a neoplatonizmus hatása; Ambrosius; megtérés; püspöksége
Aurelius Augustinus Thagasteban született, Ézsak-Afrikában. Apja patricius volt, talán nem volt keresztyén, csak röviddel halála előtt keresztelkedett meg, amikor Augustinus 16 éves volt. Nem lehetetlen, hogy ezt csak az akkori hagyomány szerint tette olyan későn. Édesanyja, Mónika keresztyén volt. Társadalmi helyzetüket tekintve kispolgárok voltak. Édesanyja keresztyén nevelést adott a fiának. Augustinus Karthagóban tanult, retorikával foglalkozott. Keresztyén neveltetése mellett klasszikus műveltséget szerzett, de mindez pogány képzés keretében történt. Ebben az időben elveszítette hitét és kicsapongó életet élt. Előbb retorika tanárként dolgozott Karthagóban. Egyik barátnőjével élt együtt és 18 éves korában egy fia született, Adeodatus. Életének ebben a szakaszában a pénz, a tekintély és egy gazdag, híres családból származó asszonnyal kötött házasság töltötte be az életét.
Augustinus először 373-ban szállt magába, de ekkor még nem lett keresztyén. Amikor Cicero ,,Hortensius" című könyvét olvasta, fellobbant a szívében a bölcsesség iránti vágy. Cicero azt tanította, hogy a teljes boldogság nem a pénzben, nem a világi tekintélyben, hanem egyedül a bölcsességben található. Ismét elkezdte olvasni a Bibliát, de nem tetszett neki, mivel a stílusát nem találta olyan jónak, mint a klasszikus római írókét. Aztán 373-382 között a manicheizmus híve lett. Barátokra és közösségre talált közöttük. A szekta felfogásai azonban nem adtak neki választ a kérdéseire. Különösen az foglalkoztatta, hogy honnan ered a gonoszság és a bűn.
A manicheistákat dualista felfogás jellemezte: a világosság és a sötétség birodalma szemben állnak egymással. Ezek a birodalmak eleinte teljesen külön voltak, majd összekeveredtek, s az utolsó időkben megint különválnak. A kárhozottak a sátánhoz fognak tartozni, az üdvözültek pedig a világosság birodalmába jutnak. Jellemző, hogy a földi, testi élet és a (szexuális) vágyak a sötétség
birodalmához tartoznak. Ebben a felfogásban a bűnesetnek nincs helye, ahogy azt már láttuk. Az aszkézist viszont erősen követelték. Talán éppen ez az oka annak is, hogy Augustinusnak csak egy fia volt. Amikor belépett a szektába, eleinte nagyon aktívan másokat is be akart vonni - barátai közül többen be is léptek. Édesanyja nem bírta tovább, és kiköltöztette őt, barátnőjével és unokájával együtt. Aztán Rómába költözött, ahol manicheista barátai révén professzori állást kapott.
A manicheizmus szerint a teremtő Isten más, mint az Újszövetség Istene. Augustinus a görög istenfogalom alapján úgy vélte, ha Isten valóban Isten, akkor megváltozhatatlan. Augustinusnak az tetszett a manicheizmusban, hogy világos választ adott a rossz és a bűn származására. A kapott felelet azonban a későbbiekben nem elégítette ki.
384-ben Milánóba utazott, mint retorika tanár. Az édesanyja utánament, hozzá költözött és követelte hogy küldje el barátnőjét, aki az osztálykülönbség miatt soha nem lehetett a felesége. Ezt Augustinus meg is tette (15 év után!). A keresztyén hagyomány szerint a barátnőjét Melániának hívták. Nagy valószínűséggel keresztyén volt, és amikor elment, megesküdött, hogy soha többé nem fog férjhez menni. Így Mónika elő akarta készíteni az utat egy tisztességes házassághoz, ami a társadalmi karrierhez nélkülözhetetlen volt. Augustinus egyébként nem bírta az egyedüllétet és új barátnőt keresett magának.
A neoplatonizmus hatására újra a Bibliához fordult Augustinus. A neoplatonizmus hatással volt a görög ókeresztyén teológiára (Origenes), és milánó püspöke, Ambrosius is ennek a teológiai irányzatnak volt a tanítványa. Augustinus sokszor hallgatta Ambrosius prédikációit - hiszen rethor ,,kollégák" voltak -, de a forma mellett egyre inkább az igehirdetés tartalma kezdte érdekelni. A neoplatonizmus rámutatott a manicheista dualizmus hibáira: Isten nem test, hanem ,,Lélek", és lelki módon formálja a világ rendjét. A teremtett világ először jó volt, mert Isten akaratával megegyezett.
A bűn az isteni eredettől való elfordulás, az isteni rend visszautasítása. Az erkölcsi gonoszság nem az ember testi természetéből fakadt, hanem az ember szabad akarattal hozott döntéséből. A János evangéliuma első verseiből megértette Augustinus, hogy Krisztus, a Logos, aki a teremtésben is aktívan részt vett, eljött, hogy ezt a teremtést megváltó munkája által megváltsa.
Milánói évei alatt megismerkedett a szerzetes mozgalom könyveivel és képviselőivel, s ezek hatására úgy látta, hogy a neoplatonista filozófia által is tanított lelki életet és Istenkeresést a szerzetesek valósítják meg igazán. Honfitársától, Ponticianustól hallotta három megtérésnek a történetét, melyek közül Szent Antalnak, a remeték és szerzetesek ősatyjának története ejtette gondolkodóba. Augustinus rádöbbent, hogy Antalnak sikerült az, ami neki eddig még nem: vissza tudott vonulni a világtól, hogy tiszta életet éljen.
A Biblia segített neki dönteni. Mialatt Ponticianus ezeket a történeteket mondta, Augustinus lelki válságba került, és kirohant a kertbe, ahol egy gyermekénekből kapott mennyei tanácsot: ,,tolle lege" (vedd, olvasd). Amikor kinyitotta a Bibliát, a következőkre vetődött a szeme: ,,Mint nappal illik, tisztességben járjunk, nem dorbézolásban és részegeskedésben, nem szeretkezésben és kicsapongásban, nem viszálykodásban és irigységben, hanem öltsétek magatokra az Úr Jézus Krisztust; a testet pedig ne úgy gondozzátak, hogy bűnös kívánságok ébredjenek benne" (Róm 13,13.14). Ebben a bibliai igében találta meg a lelki életre vezető aszkézis parancsát, amit el is kezdett követni. Egy ideig visszavonult elmélkedni néhány barátjával egy Milánó melletti villába (Cassiciacum), majd visszatért a városba és 387 húsvétján, 33 éves korában fiával együtt megkeresztelkedett.
Visszatért Karthagoba. Édesanyja útközben meghalt. Barátaival együtt előbb kolostori közösségben élt, de 390-ben hirtelen Hippo Regiusban presbiteri tisztséget adtak neki, majd 395/396-ban püspök lett. Ekkor 42 éves volt és 34 évig töltötte be ezt a tisztséget. Miközben harcolt a manicheusokkal, a donatistákkal és Pelagius követőivel, számára a legfontosabb a lelkigondozói, előljárói, püspöki és igehirdetői szolgálat végzése maradt. Gyakran kellett prédikálnia, gyülekezetében intenzív katekézist és beteglátogatást folytatott, valamint egyházi és világi ügyekben jogi tanácsadást is végzett. Hetvenkét éves volt, amikor kinevezték utódját, és felmentést kapott többféle tisztsége alól, hogy utolsó éveiben az Igével foglalkozzon és átdolgozhassa műveit. 430-ban halt meg. (folyt. köv.)
Jos Colijn |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Egyetemes egyháztörténet |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-07-15 16:57:56, péntek
|
| |
| |
II.13.2. Pelagius (meghalt 418 után) - bűntelen keresztyén élet; teremtés-kegyelem
Pelagius a IV. század közepén Angliában született, szülei keresztyének voltak. 380 táján Rómában jogot tanult, megkeresztelkedett és komoly keresztyén életet kívánt folytatni. Végül elhagyta a jogi pályát és aszkéta lett. Példamutató élete miatt sokan tisztelték. Laikus létére több bibliai kommentárt is írt. Csak 410 után került bajba.
Pelagius jónak ítélte az addigi zsinatok Krisztus istenségéről hozott döntéseit. Ezekkel különösebben nem foglalkozott, mert számára a keresztyén élet volt igazán fontos. Döntőnek tartotta a tényt, hogy Isten mindenütt jelenvaló és igazságos. Pelagius nem a Bibliából indult ki, hanem inkább a filozófiából. Azt állította, hogy Isten elsősorban igazságos, vagyis Isten nem kér az embertől olyat, amit az ember ne tudna megtenni. Ezért az ember képes Isten törvényének megtartására. Isten az igazságtalan embert meg fogja büntetni. Aki pedig Isten törvénye szerint él, jutalmat kap. A szent élet, a bűn elleni harc, a bűn nélküli élet és a "valódi" megtérés - ezek voltak Pelagius témái.
Bár Pelagius a keresztyén élet buzdítását tűzte ki célul, azért dogmatikai kérdésekben is állást kellett foglalnia. Az eredendő bűn gondolatát visszautasította, mert igazságtalannak érezte, hogy Isten beszámítaná az embernek az "idegen által elkövetett bűnt". Ádám rossz példát mutatott, de ezzel még a bűn nem lett örökölhető. Az embernek Pelagius szerint módjában áll bűntelen életet élni. Ezért csak arra van szükség, hogy Isten törvényét tisztán prédikáljuk. Isten törvénye az Ószövetségben csak homályosan látszik, de az Újszövetségben Krisztus teljesen világosan meghirdette azt a Hegyi Beszédben.
Pelagius a kegyelemről is beszélt. Szerinte az ember Istentől törvényt és észt kapott. A kegyelem azt jelenti, hogy a teremtett ember képes Isten törvényének betartására. Ezt teremtés-kegyelemnek nevezte. A bűnbocsánat alatt Pelagius azt értette, hogy Krisztus meg akarja a mi bűneinket bocsátani és megtanít minket a test hibáinak elkerülésére.
Pelagius tanítása lényegében nem volt új dolog. Általános felfogás volt, hogy az ember a keresztség alkalmával bűnbocsánatot kap elkövetett bűneire és elkötelezi magát, hogy többé ne vétekezzék. A többi teológus ezekről a dolgokról csak szűk körben beszélt: aszkétáknak való tanítás volt ez.
Pelagius annyiban különbözik a többiektől, hogy filozófiai módon akarta bebizonyítani, hogy Isten nem cselekedhet másképp, mint ahogy megmondta. Tanításaival az egész egyházat meg akarta reformálni. Ami addig az aszkétákra vonatkozott, azt ő mindenkire kiterjesztette volna. Ezzel ellentétbe került az óegyház történetének legnagyobb alakjával, Augustinussal. (folyt. köv.)
Jos Colijn |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Egyetemes egyháztörténet |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-07-15 16:57:16, péntek
|
| |
| |
II.13.1. Az eredendő bűn és a szabad akarat - az óegyházi teológia: Justinus; Tertullianus; Origenes; aszkézis
Az óegyházban nem vonták kétségbe, hogy az embernek szüksége van megváltásra és csak Krisztus által részesül kegyelemben. Bár hiányzott a kérdés komoly átgondolása, sokan vallották, hogy van az embernek szabad akarata. Justinus pl. azt mondta, hogy a bűn tudatlanság és téves hit. Az ember azért vétkezik, mert nem tudja, hogy hogyan kellene jót tenni. Tertullianus már jobban látta a bűn mélységét, de még nem beszélt "eredendő bűnről".
Az eredendő bűnről szóló tanítás pl. a Heidelbergi Kátéban is megtalálható, a 7. kérdés-feleletben. Miután a Káté kimondja, hogy természet szerint hajlandók vagyunk Isten és felebarátunk gyűlölésére, azt kérdezi: "Honnan ered az emberi természetnek romlottsága?" "Első szüleinknek, Ádámnak és Évának paradicsomi esetéből (bukásából) és engedetlenségéből, mely által a mi természetünk úgy megromlott, hogy mindnyájan bűnben fogantatunk és bűnben születünk."
Tertullianus szerint az ember lelkébe úgy befészkelte magát a gonoszság és a bűn, hogy a bűn majdnem természetes lett az ember számára, sőt még gyermekei is tisztátalanok.
Ha a bűnről volt szó, akkor a tévtanítók (de olyanok is, mint Origenes) ellentétet láttak az ember teste és lelke között. Szerintük a bűn és a test között szoros összefüggés van. Az egyházban általában az ember felelősségére utaltak, de azt is állították, hogy az ember képes jó cselekedetekre, hiszen az ember lelke nem bűnös annyira.
Még arra is rá kell mutatnunk, hogy az egyházon belül kialakult az aszkézis gondolata (a szerzetesség!). Az aszkéták - a közvélemény szerint - Isten parancsolatait jobban megtartották, mint a közönséges emberek. Ők már megszabadultak a test dolgaitól, s már a földön úgy élnek, mint az angyalok. Itt is felfedezhető a szabad akarat gondolata: az ember jó cselekedeteire néztek. A legtöbb egyházatya így vélekedett. (folyt. köv.)
Jos Colijn |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Egyetemes egyháztörténet |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-07-15 16:56:27, péntek
|
| |
| |
II.13. Teológiai vita az emberről: bűn és kegyelem; gnosztikusok; jó cselekedetek
Miután a keresztyén egyházban Isten istenségéről és Krisztus személyéről gondolkodtak és ezekre a kérdésekre bizonyos válaszokat is megfogalmaztak, új téma adódott: az emberről szóló tanítás vált vitatémává. Egyértelmű, hogy ez a kérdés a krisztológiai kérdéssel függött össze. Amikor tisztában vagyunk azzal, hogy kicsoda Krisztus, csak aztán lehet végiggondolni, hogy mit is tett ő az emberért.
A bűnről és a kegyelemről sokat lehet olvasni az Újszövetségben. Jézus rámutatott a bűn komolyságára; de szavaiban, tetteiben és keresztáldozatában Isten kegyelmét is meghirdette. Pál apostol rávilágít nemcsak a bűnre, hanem arra is, hogy hogyan lehet a bűnbocsánatban részesülni (pl. Róm 7). A korai egyháztörténetben máshová került a hangsúly. Különösen a II. és III. században sokat beszéltek a jó cselekedetekről, mert fontosnak tartották a keresztyén életet, az etikát.
Ez érthető is, hiszen a keresztyénséget veszélyeztették a gnosztikusok. A gnosztikusok miatt állandóan hangsúlyozni kellett, hogy teremtés és megváltás összetartoznak: Isten, aki Jézus Krisztusban teremtette a világot (Jn 1,1-14), ugyanaz, mint aki Krisztusban a világot megváltotta (Jn 3,16). A gnosztikusok azt képzelték, hogy a világtól csak az ember lelke fog megszabadulni, a testet és a testi dolgokat nem érinti a megváltás. Ezért ha az ember ismeri a valóságot, akkor mindegy, hogy mit csinál földi életében. Az ismeret, a gnózis már magában véve megszabadulás. Ez ellen a gondolat ellen a keresztyén egyház mindig tiltakozott, az ember felelősségére utalt és sokféle etikai útmutatást adott a keresztyén életre nézve.
Ez nem jelenti azt, hogy a kegyelem az első évszázadokban nem volt lényeges, és hogy a Krisztus személyéről folytatott viták közben a Krisztus munkájáról elfelejtkeztek volna. Irenaeus, Athanasius és társaik éppen azért gondolkodtak sokat Krisztus személyéről, mert szerintük a megváltás Krisztus valóságos istenségétől függ, ez megváltásunk, bűnből való szabadulásunk feltétele.
Ha azonban a keresztyén tanításban a hangsúlyt a jó cselekedetekre teszik, akkor kérdésessé válik, hogy kell-e még a megváltás. Ha az ember képes arra, hogy Isten parancsolatait megtartsa, akkor miért jött Krisztus? Vajon Krisztus megváltó munkájának kell központi jelentőséget tulajdonítani, vagy mint erkölcsnevelőt kell követni saját erőfeszítéseinkkel? Vajon mire képes az ember és mennyire szorul megváltásra? Ezek voltak azok a kérdések, amelyeket a IV-V. században megvitattak. (folyt. köv.)
Jos Colijn |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Egyetemes egyháztörténet |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-07-15 16:52:25, péntek
|
| |
| |
II.12.3.5. A 3. és 4. ökumenikus zsinat - Efézus (431) és Kalcedon (451); Eutyches; I. Leó levele; monofizita egyházszakadás; 5. ökumenikus zsinat - Konstantinápoly (553)
Cyrillus vezetésével 431-ben Efézusban tartottak zsinatot. Már kezdték volna a gyűlést, amikor a Nestorius vezette antiochiai küldöttség még nem érkezett meg. Nestoriust távollétében ítélték el. Aztán a nestoriánusok is zsinatot tartottak és természetesen elítélték Cyrillust. A császár először mindkét döntést helyeselte, aztán mégis Cyrillus mellett döntött. A hivatalos tanítás az lett, hogy Mária ,,theotokos". Nestorianus és egyre több követője kivált az egyházból és különösen Szíriában hoztak létre nestoriánus egyházat.
Cyrillus követői még tovább mentek teológiailag a már megkezdett úton. Eutyches állította, hogy Krisztusban csak egy természet volt, Krisztus teste a miénkhez nem is hasonlít.
I.Leó, római püspök elítélte Eutyches felfogását. De 449-ben II. Theodosius keleti császár, Efézusban zsinatot hívott össze, ahol rehabilitálta Eutychest. Leó szerint a császárnak nem volt joga, hogy ezt megtegye, így csak a rablóknál szokás eljárni, ezért az efézusi zsinatot ,,rablózsinat"-nak is szokták nevezni. Sem Nyugaton, sem Keleten nem voltak elégedettek ezzel, hanem egy hivatalos zsinatot követeltek. 451-ben a Konstantinápoly melletti Kalcedonban tartottak ökumenikus zsinatot. Ezen nem álltak ki mindenben Cyrillus mellett, mert már jelentkeztek a monofizitizmus nem kívánt következményei. Kalcedonban egyrészt elismerték a 431-ben tartott Efézusi Zsinatot, így az ettől kezdve a 3. ökumenikus zsinatnak számított, így a 451-ben tartott Kalcedoni Zsinat a 4. ökumenikus zsinat lett. Másrészt az Efézusi Zsinat elismerésével együtt a ,,theotokos" fogalmat is jóváhagyták, de sokkal óvatosabb megfogalmazásban, mint Efézusban.
Nagy hatású volt I. Leó római püspök levele, amelyet 449-ben írt, s amelyben összefoglalta az akkori nyugati álláspontot Krisztusról. Így a zsinaton Tertullianus, Ambrosius és Augustinus teológiai tanítása érvényesült. Ennek következtében eleitől kezdve adottak voltak a teológiai vita ,,határai":
1. Krisztus személye azonos a Logossal;
2. Krisztus személyében isteni és emberi természet van, amelyet nem szabad összeelegyíteni.
I. Leó szerint ez a tanítás nélkülözhetetlen az üdvösségre nézve. Az egy Közvetítő egyben halandó és halhatatlan kell, hogy legyen. A Logos, Krisztus, a keresztfán valójában meghalt, de csak emberi természete szerint;
3. Ez is bizonyítja, hogy a két természet Krisztus földi életének kezdetétől fogva mindig együtt maradt, de a kettő külön is maradt: Isten nem halt meg a keresztfán, hanem csak Krisztus emberi természete;
4. A Szentírás alapján nem lehet mást mondani, mint azt, hogy Krisztusnak két természete van, mert egyrészt öröktől fogva Isten Fia, másrészt pedig, egy bizonyos időponttól fogva Mária fia is. Krisztus egylényegű az Atyával istensége szerint, velünk pedig egylényegű emberi természete szerint.
A zsinaton először nem akartak új hitvallást összeállítani, hanem megelégedtek I. Leó levelével.
A keleti császár azonban feltétlenül hitvallást követelt, amit kötelezővé lehet tenni a püspököknek is. Végül sikerült egy olyan hitvallást megfogalmazni, ami átvette mindkettőtől a jó elemeket, de elítélte Nestorius és Cyrillus szélsőséges felfogását:
- Nestorius szerint a Logos Krisztusban lakik mint egy templomban - ezzel szétválasztotta Krisztus isteni és emberi természetét;
- Cyrillusnál viszont Krisztus két természetét már nem lehetett megkülönböztetni.
A zsinat azt állította hogy:
- Krisztus személyének egysége emberrélétele után két természetből áll, amely összeelegyíthetetlen (asynchutoos) és változhatatlan (atreptoos) maradt. Ez Cyrillus ellen szólt;
- de egyben oszthatatlan (adihairetoos) és szétválaszthatatlan (achooristoos) módon is egyesül egymással. Ezzel Nestorius ellen védekeztek.
Ez azt jelenti, hogy a zsinat csak a határokat szabta meg: negatív megfogalmazásokat használt. A Biblia alapján a téves felfogásokat vissza utasították, de Krisztus személyének titkát nem érintették s annak meghatározásával nem próbálkoztak.
A Kalcedoni Zsinattal a krisztológiai dogma fejlődése lezáródott. A mai napig nem tudunk jobbat mondani, mint amit annak idején mondtak. A nyugati teológia a keleti kérdésekre válaszolt. Az alexandriai és az antiochiai álláspontok nem érvényesültek. Ez a tény feszültségeket okozott a nyugati és a keleti egyház között. A zsinat jól jött a keleti császárnak, mert annak döntéseivel kézben tudta tartani a pátriárkákat. Csak Szíriában és Egyiptomban nem sikerült azokat érvényesíteni, mivel az egyiptomi küldöttség már a zsinaton sem akarta aláírni a hitvallást. ,,Ha megtennénk - mondták -, otthon megölnének".
Az említett országokban erős mozgalom lett a monofizitizmus. Eutyches nyomán azt állították, hogy Krisztusban egy természet van, és hogy Krisztus teste más, mint a miénk. Ez a megállapítás háborús helyzetet idézet elő a Kelet - római Birodalomban. Ezért a békesség kedvéért, a keleti császár és pátriárkái hajlandók voltak a kalcedoni hitvallást félrelökni, aminek következtében a római pápa, III. Félix, kiátkozta a konstantinápolyi pátriárkát. Ez a lépés egyházszakadást eredményezett (484-519). Hosszú és sikertelen próbálkozás után I. Justinianus kelet-római császár hívta össze az 5. ökumenikus zsinatot Konstantinápolyba (553), ahol megerősítették a kalcedoni kánont, az ellenkező irány képviselőit megfosztották hivatalaiktól. A monofizitákat azonban még ez sem volt képes elnémítani. Egyiptomban, ahol sok követőjük volt, saját egyházat alapítottak, Örményországban pedig a monofiziták államegyházi státust nyertek. (folyt. köv.)
Jos Colijn |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Egyetemes egyháztörténet |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/7 oldal
|
Bejegyzések száma: 61
|
|
|
|
2016. Július
| | |
|
|
| ma: |
6 db bejegyzés |
| e hónap: |
1025 db bejegyzés |
| e év: |
3839 db bejegyzés |
| Összes: |
35916 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 2037
- e Hét: 10749
- e Hónap: 22624
- e Év: 210426
|
|
|
Offline
