|
2016-07-26 04:12:41, kedd
|
| |
| |
9. Petike
1956.karácsonyán a Jézuska egy igazi kisdedet küldött nekünk, amikor apám a Fertő - csatorna zsilipjénél felállított nádkunyhóban egy pólyában fekvő, magára hagyott kisbabára bukkant.
Kabátja melegébe tette s igyekezett vele a falu végén álló szerény kis házunkba. Anyám, aki nemrég vesztette el az éppen megszületett kisöcsémet, nem akart hinni a szemének, amikor apám kibugyolálta a kicsit.
Engem tüzelőért ugrasztottak, anyám meg tejet melegített, hogy a fűtött szobában lassan eszmélni kezdő gyermeknek enni adjon. A felnyíló szemek csodálatos kéksége szegény anyámat még inkább az angyallá lett kisfiát láttatta vele. Még apám is megrendülten nézte a szőke, fürtös hajú, bájos arcocskát, ahogy rámosolygott.Mire behoztam a kosár fát, a szüleim már elővették a bölcsőt, amiben nemrég még az én testvérkém ringott s az ő kisruháiba átöltöztetett gyermek békésen szunyókált a duruzsoló tűz melegében.
Másnap apám visszament a kunyhóhoz, de semmit nem talált. A leesett hó, ha lett is volna bármiféle nyom, elfedte a kutató szem elől. Aztán betért a kocsmába, ahol csak azt tudták, hogy indult egy kisebb menekülőcsoport előző este, de hogy kikből állt, azt nem tudták megmondani.
Így nálunk maradt Petike. Igen, Petike, mert anyám a kis jövevényt, önkéntelenül is így nevezte el, az ő visszatért Petikéjének.
A téli hónapok gyorsan teltek. Petike szépen gyarapodott, fogacskái kibújásából anyám azt következtette, hogy féléves korú lehet. A hó és a jég rohamosan olvadt a földekről, vizekről. S már a Nap is menésre késztette apámat a nádashoz, csatornához. Márciusban, ugyanott, ahol Petikét találta decemberben, most a csatorna zsilipjénél a vízben egy fiatal nő hulláját pillantotta meg. Kampós botjával kihúzta, majd segítségért ment. A visszaérkező falubeliek egy talicskára emelték és bevitték a faluba. A hivatalos vizsgálat során a ruházatán kívül nem találtak nála semmit. Temetésére engedélyt kaptak, s apámék gondoskodtak is erről. Ők biztosak voltak abban, hogy Petike édesanyja lehetett ez a szerencsétlen sorsú, vízbe fulladt nő. Mivel nem volt tovább merre kutakodni, anyám örökbe akarta fogadni a kisfiút. Hosszas hivatali intézkedések után meglett a papír, s nekem újra lett testvérem.
Az évek csendben, békességben teltek, s mikor Petikéből, Péter lett, anyám elmesélte neki megtalálásának történetét, s megmutatta anyja sírját is. Péter megrendülten hallgatta,
de beletörődött sorsába és hálásan köszönte anyámék gondoskodását. Engem ugyanúgy testvérként szeretett tovább, s szeret, mind a mai napig.
10. A három munkatárs
A három munkatárs évek óta figyelte és jegyzetelte, hogy a gyárból kiket és mikor vittek el az ,,óvári borzalmak házába" kihallgatni, megverni. Sejtették, hogy valaki/valakik jelentenek a gyáriakról helyben is. A besúgás egyértelmű volt, a bevittek elbeszélték nekik a velük történteket.
1956. október 26-án az ipartelepi laktanyából kilőtt sortűz után a három munkatárs is benne volt abban a csoportban, amelyik benyomult az udvarra. Ők azonban egyenest az épületbe mentek, hogy felkutassák azt a helyiséget, ahol az úgynevezett operatív anyagokat őrizték.
Helyiségről-helyiségre jártak, mikor az egyikbe benyitva egy hatalmas páncélszekrényt pillantottak meg. A bent tartózkodó ügyeletes írnokkal azonnal kinyittatták, őt magát meg kizavarták a szobából.
Kapkodva kezdték a rengeteg dossziét kipakolni. Hamarosan kezükbe akadtak a helyi gyárak, üzemek, intézmények, iskolák nevét tartalmazó mappák.
Először csak a saját gyáruk iratgyűjtőjét akarták elhozni, de aztán meggondolták magukat és kabátjuk alá rejtettek még annyit, amennyit csak bírtak.Már hallották a lépcsőn döngő lépteket, mikor kiléptek az ajtón. A másik irányba indultak el és a hátsó lépcsőn sikerült kijutniuk az udvarra, onnan pedig a nyitott kapun át szétválva rohantak a megbeszélt találkahelyre.
Mikor újra együtt voltak, elővették a dossziékat. Összesen tizennyolc irattartót hoztak el. Köztük volt az ő gyáruké, de mellette még háromé, különböző iskoláké, a kórházé, de még a tanácsházáé is. Tudták, hogy nagyon veszélyes dolgot műveltek, de azt is, hogy a gyűjtők olyan adatokat tartalmaznak, melyekből kiderül, hogy kik azok a személyek, akik munkatársaikat, de most már a város sok-sok lakóját megfigyelik, besúgják, megveretik.
Elsőként a gyáruk összefűzött dossziéját bontották fel. A lapokon nevek és fedőnevek hosszú sorokban. A rubrikák között a besúgók beosztása, lakóhelyük, beszervezésük ideje, jelentéstételük módja, rendszeressége. A névsorok után sorakoztak maguk a jelentések és az arra hozott intézkedések.Egyik döbbenetből a másikba estek, ahogy beazonosították az egyes neveket. Volt köztük barát, barátnő, sporttárs, de szomszéd és irodista, meg portás, sőt mérnök is.
Mire végigolvasták a dossziét, első dührohamukat mérhetetlen csalódás, majd szomorúság váltotta fel. Most mit tegyenek? Abban egyeztek meg, hogy egyenlőre elássák itt a rejtekhelyen mindet s majd meglátják mit hoz a jövő.
De a jövő a forradalom leverését hozta és a megtorlásokat.
Akkor elhatározták, hogy elégetnek minden mappát, minden feljegyzést. Szerencséjük volt a megsemmisítéssel, mert a másnapján már mindhármuknál házkutatást tartottak, de nem találtak semmit, ők pedig hallgattak.
Titkukat mindvégig megőrizték, de munkahelyük besúgóinak nevét sohasem felejtették el.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
Offline
