|
 1/3 oldal 
|
Bejegyzések száma: 28
|
|
|
|
|
|
2016-07-28 18:17:38, csütörtök
|
| |
| |
Élt egyszer egy öregember, aki egy kicsi faluban lakott. Bár szegény volt, mégis mindenki irigyelte gyönyörű fehér lova miatt. Még a király is megkívánta az öregember kincsét. Az emberek jó pénzt megadtak volna a paripáért, de gazdája mindig visszautasította.
-Ez a ló nem pusztán egy ló számomra - mondta az érdeklődőknek -, hanem egy személy. Hogy adhatnék el egy személyt? Ő a barátom és nem a tulajdonom. hogy adhatnék el egy barátot?
A férfi szegény volt, a kísértés pedig igen nagy, de nem volt hajlandó megválni a lótól. Egyik reggel nem találta paripáját az istállóban. Az egész falu összecsődült.
-Te, bolond öreg - csúfolták. - Megmondtuk előre, hogy előbb-utóbb el fogják lopni a lovadat. Annyira szegény vagy, hogy is remélhetted, hogy meg tudod védeni azt az értékes állatot? jobban tetted volna, ha eladod. Akármennyit megadtak volna érte. Most aztán se ló, se pénz. Átok ül rajtad.
Az öregember így válaszolt: - Ne ítélkezzetek túl gyorsan. Csak annyit mondjatok, hogy a ló nincs az istállóban. Egyelőre ez minden, amit tudunk, a többi csak ítélet. Honnan tudjátok, hogy átok van-e rajtam vagy sem? Minek alapján ítélkeztek?
A falubeliek visszavágtak: - Ne nézz minket bolondnak! Lehet, hogy nem vagyunk filozófusok, de nem is kell nagy értelem felmérni azt, ami itt történt. Az a tény, hogy elment a lovad, egy átok. Ismét megszólalt az öregember: - Csak annyit tudok, hogy az istálló üres, nincs benne a ló. A többit nem tudom. Azt hogy ez átok vagy áldás, senki nem tudhatja. Csak a dolgok töredékét látjuk. Ki tudja megmondani, mi következik ezután?
A falu lakói kinevették. Mindig bolondnak tartották az öreget. Ha nem lett volna az, már régen eladta volna a lovát, és felélte volna az árát. Ehelyett napról napra kaparta össze a betevőt. Most bebizonyította, hogy tényleg bolond.
Tizenöt nap múlva a ló visszajött. Nem lopták el, hanem elkószált az erdőbe. De nem egyedül tért ám vissza, hanem egy tucat vadlovat hozott magával! Ismét összecsődült a falu népe a favágónál, de most így beszéltek: - Öreg, igazad volt, tévedtünk. Amit mi átoknak gondoltunk, az lényegében áldás volt. Kérünk, bocsáss meg nekünk!
Ő így válaszolt: - Ismét túl messzire mentek. Csak annyit mondjatok, hogy a ló megint itt van. Csak azt állapítsátok meg, hogy egy tucat lóval együtt tért vissza, de ne hozzatok elhamarkodott ítéletet! Honnan tudjátok, hogy ez áldás-e vagy sem? Most csak az események töredékét látjuk. Ha nem ismeritek az egész történetet, hogyan ítélkezhettek? Ha csak egy oldalt olvastok el, hogy tudjátok elbírálni az egész könyvet? Amit most ismerünk, az csupán egy részlet! Ne mondjátok, hogy ez áldás. Senki nem tudja. Én meg vagyok elégedve azzal, amit tudok, és nem zaklat fel az, amit nem tudok.
-Talán igaza van az öregembernek - mondták. De magukban mégis azt gondolták, hogy nincsen. Ők tudták, hogy tizenkét vad ló csatlakozása a favágó lovához csak áldás lehet. Kevés munkával a vadlovakat belehet törni, betanítani és sok-sok pénzért eladni.
Az idős embernek volt egy fia - az egyetlen fia. A fiatalember elkezdte betörni a vadlovakat. Néhány nap múlva leesett az egyikről, és mindkét lábát eltörte. A falu lakói megint eljöttek, és rögtön véleményt mondtak a történtek alapján.
-Igazad volt - ismerték el. - A tizenkét ló nem áldás volt, hanem átok. Egyetlen fiad eltörte mindkét lábát, és most öreg korodra nincs, aki segítsen neked. Most szegényebb vagy, mint valaha.
Az idős favágó ismét csak ezt mondta: - Ne menjetek olyan messzire ítélkezésetekben. Csak annyit mondjatok, hogy a fiam eltörte lábait. Ki tudja, hogy ez áldás-e vagy átok? Senki sem tudhatja. Az egész kép töredékét látjuk csupán.
Néhány héttel később az ország háborúba keveredett a szomszédos országgal. A falu minden fiatalemberének be kellett vonulnia a hadseregbe. Csak az öregember fia kapott felmentést, balesete miatt. Az ellenség óriási túlerővel érkezett, és az emberek nagyon féltek, hogy soha többé nem fogják látni fiaikat. Ismét fölkeresték az idős favágót, sírva, jajgatva, mert elvitték drága fiaikat.
-Igazad volt, öreg - ismerték be. - Isten tudta, hogy igazad volt. Ez most bebizonyosodott. Fiad balesete áldás lett. Bár mindkét lába eltört, de legalább itt van veled. A mi fiaink pedig örökre elmentek.
Megint megszólalt az öregember: - Miért vontok le mindig következtetéseket? Senki nem tudja még, mi lesz. Csak annyit mondjatok, hogy a ti fiaitok elmentek a háborúba, és az enyém nem ment. Senki sem elég bölcs, hogy megállapítsa, ez vajon áldás vagy átok. Csak Isten tudja. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-07-28 18:16:31, csütörtök
|
| |
| |
John G. Paton, az Új Hebridák szigeteinek misszionáriusa mondott el egy történetet Isten védelmező hatalmáról. Ellenséges bennszülöttek vették körül missziós központjukat egy éjszaka azzal a szándékkal, hogy kifüstölik Patonékat és megölik őket. John Paton és felesége azon a rémületes éjszakán szüntelenül imádkozott, hogy Isten adjon nekik szabadulást. Amikor kivilágosodott, csodálkozva vették észre, hogy támadóik egytől egyig eltávoztak. Egy évvel később a törzsfőnök elfogadta Krisztust Megváltójának, és Paton, visszaemlékezve a félelmetes éjszaka történetére, megkérdezte tőle, hogy mi tartotta vissza őt és embereit attól, hogy felgyújtsák házukat és megöljék őket. A törzsfőnök meglepő választ adott: "Kik voltak azok a férfiak, akik védelmeztek?" A misszionárius ezt válaszolta: "Nem voltak ott férfiak, csak én és a feleségem." A törzsfőnök tovább erősítgette, hogy láttak száz meg száz férfit a ház körül, akik magasak voltak, ragyogó ruhát viseltek és kivont kardot tartottak a kezükben. Úgy tűnt, körülvették a misszióállomást, és a bennszülöttek nem merték megtámadni. Csak ekkor jött rá Paton, hogy Isten küldte el védelmező angyalait, hogy senki se ártson nekik. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-07-28 18:14:33, csütörtök
|
| |
| |
Egy földműves ismételten meghívta egyik barátját az almáskertjébe, hogy ízlelje meg a gyümölcsöket és készítsen magának almamustot. De a barátja azt mondta, hogy nem kíván elmenni a gyümölcsösbe. Végül a farmer így szólt: "Feltételezem, hogy előítélettel vagy az almáimmal szemben." Barátja így válaszolt: "Az igazat megvallva, néhány almát már megízleltem és nagyon savanyúnak találtam." Aztán a farmer megkérdezte, hogy mely almákból evett. "Azokból, amelyek az út mentén, a kerítés mellett vannak" - válaszolta. "Ó, igen - mondta a földműves -, azok savanyúak. Azért ültettem azokat, hogy becsapjam a tolvajokat. De ha bejössz a kert közepébe, akkor már más ízű gyümölcsöket találsz." A keresztyénség szegélyén vannak nagyon keserű almák - bűnbánat, önmegtagadás, az élet tisztasága -, amelyek visszatartják a képmutatókat és a szájhősöket. De a kert közepén vannak az ízletes, édes és kívánatos gyümölcsök. Minél közelebb vagyunk Istenhez, annál édesebb az öröm. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-07-28 18:12:04, csütörtök
|
| |
| |
Spurgeon egyszer úgy prédikált, hogy megítélése szerint az volt az addigi leggyengébb prédikációja. Beszéd közben tántorgott és belezavarodott a mondataiba, és amikor befejezte, úgy érezte, hogy teljesen kudarcot vallott. Nagyon megszégyenült, és amikor hazaérkezett, térdre esve így szólt: "Uram, Istenem. Te tudsz tenni valamit a semmivel. Áldd meg ezt a gyönge prédikációt!" Egész hét folyamán ugyanazt az imádságot mondogatta. Éjszaka is fölébredt és imádkozott. Elhatározta, hogy a következő vasárnap azzal igyekszik ellensúlyozni az előző vasárnap gyönge prédikációját, hogy nagyszerűen prédikál. Éppen így történt. A következő vasárnap gyönyörűen gördült a prédikáció. A beszéd végén az emberek köréje gyülekeztek, és dicséretekkel halmozták el. Spurgeon hazament és jól érezte magát, és azon az éjszakán úgy aludt, mint egy kisbaba. De ezt mondta magában: "Megvizsgálom annak a két prédikációnak az eredményeit." Mik lehettek azok? Ahhoz a prédikációhoz, ami kudarcnak tűnt, negyvenegy megtérést vezethetett vissza. És a nagyszerű prédikációhoz egyetlen megtérést sem tudott visszavezetni. Isten Lelke felhasználta az egyiket, miközben a másikat nem használta föl. Lélek nélkül semmit sem tehetünk, mert csak Ő segíthet gyengeségeinken. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-07-28 18:10:10, csütörtök
|
| |
| |
Két fiú volt az angliai Taylor-családban. Az idősebb elhatározta, hogy hírnevet szerez a családnak, ezért a parlament felé vette az útját. De Hudson Taylor, a fiatalabb, Krisztusnak adta életét, és Kínába ment, az ismeretlenségbe. Hudson Taylor ismert és tisztelt minden kontinensen, mint hűséges misszionárius és a Kínai Belföldi Misszió megalapítója. Amikor valaki felnyit egy enciklopédiát, hogy megkeresse, mit tett a másik fiú, ezeket a szavakat találja: "Hudson Taylor bátyja." "Aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké" (1 János 2: 17). |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-07-28 18:08:07, csütörtök
|
| |
| |
Az apa fáradtan tér haza a munkahelyéről, és leroskad a fotelbe. Hétéves kisfia jön oda hozzá, és megkérdezi: - Mondd Apa, neked mennyi az órabéred? Az apja haragra gerjed: - Miért kérded?! Csak nem valami hülye játékot akarsz megvetetni velem? Azonnal mars a szobádba!
A kisfiú szemébe könnyek jelennek meg, de illedelmesen felmegy a szobába, és becsukja maga mögött az ajtót. Ahogy az apa ül a fotelben, még forronganak benne a nap eseményei, ahogy a főnöke megint újraíratta vele a prezentációját, ahogy a kollégája 3 nappal a projekt vége előtt elment betegállományba... Kezébe temeti az arcát. "Mikor lesz ennek vége?" - kérdezi magától.
Aztán eszébe jut a gyerek. "Talán nem kellett volna így bánnom vele... Lehet, hogy csak egy ártatlan kérdés volt, és én értettem félre, azért mert úgy érzem, a környezetemben már mindenki rajtam élősködik." - gondolja magában, és elindul felfelé a lépcsőn.
Benyit a gyermek szobájába, ahol a fia a földön kuporogva játszik magában. A fiú felnéz, és újra megkérdezi: - Apa, neked mennyi az órabéred? - Négy dollár fiam. - És tudnál nekem adni két dollárt? Az apa gyanakvó tekintettel ránéz a fiára, és azon töpreng: "Remélem nem valami játékot akar venni belőle magának..." Majd meg is kérdezi tőle: - Mire kellene neked az a két dollár? - Mindjárt megmutatom! - mondja a gyermek sejtelmes mosollyal az arcán.
Apja előveszi a két dollárt, és odaadja a fiának. Mire a fiú benyúl a takarója alá, és előveszi a spórolt pénzét. Elkezdi összerakosgatni az aprót, ami összesen két dollárra jön ki. Hozzáteszi a most kapott másik két dollárt, és boldogan az apja felé nyújtja: - Apa! Most, hogy kifizetem neked, tudsz velem is tölteni egy órát, hogy együtt játszunk? |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-07-28 18:06:25, csütörtök
|
| |
| |
VII. Edward angol király egy késő délután a feleségével testőrök nélkül sétálni ment. Egyszer csak a királyné rosszul lépett és kificamodott a bokája. Rettenetes fájdalmat érzett, egy picit sem tudott továbbmenni, csak férje vállára kapaszkodott és nagyon szenvedett. A király ölébe vette és elindultak az első ház felé segítséget kérni. A király bekopogtatott az ajtón. "Ki zavar engem?" dörgött a mély, kemény férfihang belülről. "Edward vagyok, a király. Kérem engedjen be." Bentről a férfi felháborodva üvöltött vissza: "Most már elég a tréfából! Hallgass el odakinn!" A király nem volt hozzászokva ilyen nyelvezethez és kissé megszeppent.
Hirtelen nem tudta eldönteni, hogy mit tegyen, de feleségének az állapota nem tűrt halasztást. Így hát, bizonytalanabbul, de mégis újra kopogtatott. A ház ura újból kiabálni kezdett: "Mit akarsz odakinn?" A király alázatosan válaszolt: "Mondtam, hogy Edward vagyok az ön királya, kérem engedjen be!" Ez már több volt a soknál. Idegesen hangzott bentről a válasz: "Vagy elkotródsz, vagy ellátom a bajodat a fegyveremmel! Így háborgatni egy becsületes ember nyugalmát, aki éppen lefeküdni készül...", a házból fegyvercsörömpölés hallatszott, majd kemény léptek az ajtóig. Feltépte az ajtót... és legnagyobb megdöbbenésére tényleg a király volt a királynéval. Térdre esett és bocsánatot kért. A király megkérte, hogy hívjon orvos segítséget, addig igénybe veszik a házát. Készséggel ajánlott fel minden segítséget.
Évekkel később, amikor már megöregedett a férfi, sokszor elmesélte ezt a történetet a barátainak, ismerőseinek. Mindig ugyanúgy fejezte be: "És ha arra gondolok, hogy én szerencsétlen majdnem elmulasztottam, hogy a királyt beengedjem a saját házamba..." |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-07-28 18:02:33, csütörtök
|
| |
| |
Mennyit ér az imádság? Az egyedüli ember, aki próbálta ezt megmérni, még mindig nem tudja. Egyszer azt gondolta, hogy kitalálja. Ez akkor történt, amikor volt egy kis zöldségüzlete a város nyugati végén. A világháborút követő karácsony előtti héten történt mindez. Egy fáradt kinézésű asszony ment az üzletébe és kért annyi élelmiszert, ami elegendő ahhoz, hogy karácsonyi vacsorát készítsen a gyermekeinek. Az üzletes megkérdezte tőle, hogy mennyit tud rá költeni. Az asszony ezt felelte: "Férjem meghalt a háborúban, semmit nem tudok fölajánlani, csak egy kis imádságot." Az üzletes megvallotta utólag, hogy nem nagyon volt szentimentális azokban a napokban. A zöldségüzletet nem lehetett fönntartani imádságok alapján. Ezért így szólt: "Írja le egy papírra", aztán folytatta munkáját. Legnagyobb meglepetésére az asszony elővett ruhája zsebéből egy papírlapot és átadta az üzletesnek, miközben ezt mondta: "Már meg is írtam az éjszaka, amikor őrködtem beteg gyermekem ágyánál." A zöldséges átvette a papírt, mielőtt fölocsúdott volna meglepetéséből, és aztán már sajnálta is, hogy ezt kérte. Mert mit tudna csinálni az imádsággal, és mit tudna rá válaszolni. Aztán egy ötlet fogamzott meg benne. A mérleg egyik tányérjára, a súlyok helyére tette a papírlapot anélkül, hogy elolvasta volna és így szólt: "Meglátjuk, mennyi élelmiszert ér az imádság." Legnagyobb meglepetésére a mérleg nyelve nem mozdult, amikor rátett egy kenyeret a másik tányérjára. Zavarában és meglepetésében újabb élelmiszereket rakott rá, amit csak elérhetett hirtelen a kezével, mert közben a vásárlók is figyelték. Próbált kemény lenni, de nem sikerült neki. Arca elvörösödött és dühös volt, mert meglátszott rajta a zűrzavar. Végre így szólt: "Ez minden, amit a mérleg képes megmérni. Itt van egy zacskó. Tegye bele az élelmiszereket, mert el vagyok foglalva." Az asszony mélyet sóhajtva és könnyek között kézbe vette a zacskót és kezdte belepakolni az élelmet, közben ruhájának az ujjával törölgette a szemét. Az üzletes nem akart odanézni, mégis észrevette, hogy elég nagy zacskót adott az asszonynak, és nem telt meg egészen. Ekkor odagurított neki egy nagy sajtot, anélkül hogy szólt volna. Amikor az asszony távozott, az üzletes megvizsgálta a mérleget. Vakarta a fejét és meglepetésében fölfedezte a titkot. A mérleg eltört. A zöldséges ma már idős ember. Haja fehér, de még mindig ugyanazon a helyen vakarja a fejét, amint visszaemlékezik az esetre. Sohasem látta az asszonyt ismét, de azelőtt sem találkozott vele. Mégis egész életében jobban emlékezett az asszonyra, mint bárki másra a világon, és gyakran gondolt rá. Tudta, hogy ezt az esetet nem ő találta ki, mert még mindig megvolt az a papírlap, amire az asszony az imádságot írta: "Kérlek, Uram, add meg a mi mindennapi kenyerünket nékünk ma!" (Máté 6: 11). |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-07-28 17:59:16, csütörtök
|
| |
| |
A nagy walesi ébredés idején egy lelkipásztor csodálatosan szép eredményekkel prédikált. Csak egy prédikációja volt, de hatására emberek százai tértek meg. Tőle távol, egy elhagyott völgyben, élt egyik prédikátortársa, akihez eljutott a csodálatos eredmények híre. Kíváncsi volt a siker titkára, és gyalog nekivágott a hosszú, fáradságos útnak, míg végre odaért egy egyszerű kunyhóhoz, ahol a lelkipásztor lakott: "Testvér, honnét vetted a prédikációt?" - kérdezte tőle. A prédikátor bevezette egy szegényesen berendezett szobába, és rámutatott egy helyre, ahol a szőnyeg elnyűtt volt, és egy közeli ablak állt előtte a hegyekre nyílva, aztán így szólt: "Testvér, itt kaptam azt a prédikációt. Szívem megterhelődött az emberekért. Egy este leborultam a padlóra, és erőt kértem, hogy úgy prédikálhassak, ahogy azelőtt még sohasem tettem. Az órák teltek, míg éjfélt ütött az óra, és a csillagok ragyogtak az alvó völgy és a csöndes hegyek fölött. De a válasz nem érkezett meg. Ezért tovább imádkoztam, míg végre halvány szürkeség vonult a keleti égre. Aztán az ezüstösre változott, és én vigyáztam és imádkoztam tovább, amíg az ezüstös égből bíborvörös és aranyszínű ég lett, és a hegyek gerincén lángolt az új nap oltárának tüze. És akkor megkaptam a prédikációt és megkaptam az erőt, majd lefeküdtem és elaludtam. Aztán fölkeltem, hogy prédikáljak, és emberek hajoltak meg Isten tüze előtt. Ez az a hely, ahol a prédikációt kaptam." |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-07-28 17:57:21, csütörtök
|
| |
| |
Egy tanulmány alapján kimutatták, hogy az átlagos hetvenéves ember huszonnégy évet alvással, tizennégy évet munkával, nyolc évet szórakozással, hat évet a megterített asztalnál, öt évet utazással, négy évet beszélgetéssel, három évet tanulással és két évet kutatással és olvasással tölt. Újabb négy évét vegyes foglalkozásokra fordítja. Ebből a négy évből negyvenöt percet tölt a gyülekezetben vasárnaponként, és öt percet fordít imádkozásra mindennap. Ez összesen nem valami hosszú idő, mert csupán öt hónap, amit életének hetven évéből Istennek szentel. Még ha ez az ember hűséges templomba járó volt is, aki látogatta a vasárnapi iskolát és hetente három órán át megjelent az istentiszteleteken, akkor is csak egy évet és kilenc hónapot töltött a gyülekezetben. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Történetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/3 oldal
|
Bejegyzések száma: 28
|
|
|
|
2016. Július
| | |
|
|
| ma: |
1 db bejegyzés |
| e hónap: |
1025 db bejegyzés |
| e év: |
3839 db bejegyzés |
| Összes: |
35937 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 0
- e Hét: 22644
- e Hónap: 51956
- e Év: 239758
|
|
|
Online
