|
2016-10-16 20:59:56, vasárnap
|
| |
| |
Poller Ildikó
Verseim
Link
ANYÁM KEDVES VIRÁGA
Kis kertemnek kis királya,
labdarózsám szép virága.
Házam előtt, ha elmennek,
jövet-menet be-belesnek.
Büszke vagyok, ahogy nézem,
melegség tölti el szívem.
Nagy és erős rózsabokor,
lesz belőle néhány csokor.
Másnap vittem is belőle,
ki a csendes temetőbe.
Tettem az anyám sírjára,
és az öcsém fejfájára.
Mikor este hazaértem,
a rózsabokor felé néztem...
Alig hittem, amit láttam,
ily gaztettet sose vártam!
Összes rózsa mind lelopva,
néhány pedig letaposva!
Kis kertemnek szép virága,
mit vigyek anyám sírjára?!
BŰN HOGY ÉLEK? /fikció/ballada/
Elmúltam tizennyolc és anyám kidobott,
bárhogy is könyörögtem esélyt sem adott.
Nem lévén támaszom, egymagam maradtam,
fájt nagyon legbelül, de nem haragudtam.
Tettem amit lehet, megpróbáltam élni,
aki ezt nem érti ne merjen ítélni.
Nem ettem napokig, éheztem is sokat,
minden éjjel jártam a vasúti várókat.
Rendőrök zaklattak, nem hagytak aludni,
ahányszor megláttak jöttek igazolni.
Kerestem kiutat de számomra nem volt,
elfogadtam sorsom, nekem csak ez jutott.
Eladtam magamat annak, aki kérte,
pénzért a testemmel fizettem cserébe.
Évekig tengődtem e keserves sorsban,
megszületett gyermekem, öröm a gondban.
Akadt jó pár barát, akik befogadtak,
kisfiamnak s nekem segítséget adtak.
Házról házra jártunk, ahol kicsit szántak,
haza is elmentünk, bezárt ajtók vártak.
Kimentem a parkba fiammal kezemben,
keserves sírásom visszhangzott az égben...
Miért tette ezt anyám, miért nem szeret engem?
Azon tanakodtam vajon mit vétettem...
Picinyemre néztem: aludt a karomban,
hogy őt megmentsem, bármit megtettem volna,
ha kell betörök, ha muszáj embert ölök,
nekem már mindegy volt, bárhova kerülök.
Őrlődtem magamban... vajon hova s merre,
nincs már több ismerős, aki segíthetne.
Felkelvén a padról lassan elindultam,
cipelve keresztem, s vele romlott múltam.
Meghallgatott Isten elküldte páromat,
őmellette élni sohasem áldozat,
minden perc és óra, amit vele töltök
maga a boldogság, amely tiszta s örök.
Van végre otthonom, s jövője fiamnak,
a rossz emlékek lassan elhalványulnak,
de még ma is kerülöm az anyám házát,
ki megtagadta lányát s vele unokáját.
Keserves éveim neki köszönhettem,
de mostanra elszállt régi gyűlöletem,
nem maradt más bennem, csupán a szánalom,
a megbocsájtást viszont, nem könnyen adom.
ÉDESANYÁMHOZ
Rád gondolok most is édesanyám,
gyermekként mindig vigyáztál reám.
Ágyamnál sírtál ha beteg voltam,
mosolygott szemed, ha megszólaltam.
Sokat szenvedtél amíg felnőttem,
ezért oly áldott neved előttem. 
Utamat járva életem során,
járok a te tanításod nyomán.
Hálával tartozom mindig neked,
had tegyem boldoggá az életed.
Eddig te voltál, ki vigyázott reám,
de ezentúl én teszem ezt, ANYÁM!
FÁJÓ MÚLT
Nem tudok élni nélküled, kedvesem,
mély sebet hagytál szerelmes szívemen.
Fényképed előttem s rád gondolok,
és közben szememből a könnycsepp potyog.
Arra gondolok, mikor öleltelek,
forró csókokkal vadul becéztelek.
Szemedbe nézve gondoltam jövőnkre,
azt hittem, maradsz örökkön örökre.
Rájöttem hamar, kevés volt szerelmem,
most már késő, nélküled kell szenvednem.
Csókod még ma is ott ég ajkamon,
simító kezed emléke arcomon.
Feledni kéne, de nem tudom hogyan,
fáj látni lelkemet jelen valómban.
Talán a holnap egy új utat mutat,
ami majd feledtet fájdalmas múltat.
GYÖTRŐ GONDOLATOK
Nem tudom, milyen lesz az életem,
hogy sorsom jót vagy rosszat hoz nekem.
Kaptam az élettől már sok pofont,
oly sokszor nem is leltem rá okot.
Bántottak, megaláztak engemet,
mégis szeretem az embereket.
Nem tudok változtatni magamon,
ha kérik, mindenem odaadom.
Mosolygok akkor is, ha ég belül,
mikor lelkem mélyén nagy bánat ül.
Fájdalmat okozni nem akarok,
így hát nevetek, míg belül sírok.
Szomorúság lepi el szívemet,
mert oly közömbösek az emberek.
Oly sokan, csak magukkal törődnek,
átnéznek azokon, kik gyötrődnek.
Nem maradt szívükben más, csak közöny,
eltűnt belőlük az életöröm.
Mi lesz, ha kihal minden érzelem?
Vajon, lesz-e még akkor szerelem...
Remélem, marad olyan is, mint én,
ki mások sorsát viseli szívén.
Lehet, hogy elölről kell kezdeni,
megtanítani őket szeretni?
HALÁLOS SZERELEM /fikció/
Kába testem, lelkem, gyengül a két kezem,
érzem nemsokára utolér végzetem.
Utólag elmerengek, hol és mikor lett
számomra a szerelem szenvedéssel telt...
Fiatalon, tizenhat éves koromba`,
hittem szép szavának, én naiv ostoba.
Ott a karjai közt, nem volt más fontosabb,
csupán, hogy a kezével simítsa arcomat.
Élveztem ölelését, csókját ajkamon,
akartam hogy az érzés örökké tartson.
Övé lett a szívem, azt hittem így marad,
bíztam hogy szerelmünk jó irányba halad.
Amikor elköszönt azt mondta:" édesem
örökké szeretlek, te vagy az életem"...
Mikor újra láttam, karja már mást ölelt,
üres tekintete ridegen rám meredt...
Rájöttem rögtön, csak játszott és becsapott,
igaz szerelmemért, néma közönyt adott.
Tudom, akkor este minden megváltozott,
életem kisiklott, akkor lett átkozott!
Szívemet adtam, neki, ő volt mindenem,
tudta ő is jól, hogy igazán szeretem.
De most már nem érdekel, mi lesz majd velem,
amiben eddig hittem, eltűnt hirtelen.
Alkohol és mámor lett az új barátom,
bármi is történt, most már hiába bánom...
A reménytelenség rám nyomta bélyegét,
hiszékenységemet okolom mindenért.
De nekem már késő, nincs visszaút, érzem...
Bízni már sosem fogok, több sebből vérzem.
Végre eljött a megnyugvást hozó halál,
érzem leheletét, és az idő megáll...
HÁLAVERS
Drága édesanyám, megköszönöm néked
Minden jóságodat, féltő ölelésed.
Életed miattam csupa aggodalom,
Meghálálni mindezt én sohasem tudom.
Kitárom szívemet, mint egy imakönyvet,
Letörlöm szemedről a sok bánatkönnyet.
Ameddig az Isten megengedi néked,
Minden áldott napod boldogságban éljed.
Itt van körülötted az egész családod,
A kis unokáid magad körül látod.
Leveszem válladról a sok nehéz terhet,
Hordozom helyetted, ameddig csak lehet.
Nyújtsd ki felém, anyám, ráncos két kezedet,
Arcomhoz szorítva suttogom nevedet,
Megcsókolom százszor, vagy akár ezerszer,
Közben hálát rebeg az ajkam még egyszer.
HIÁNY
Este, ha párnámra lehajtom fejemet,
Előtte tefeléd nyújtom a kezemet,
De akkor rájövök, hiába kutatok,
Emléked csupán az, amire akadok.
Álmatlan éjszakák, nyugtalan nappalok,
Segítsen valaki, feledni akarok.
Nem hagynak nyugodni a fájó érzések,
Mióta elmentél, én már alig élek.
Öröm és boldogság messzire tovaszállt,
Bánat és szenvedés az, ami rám talált.
Próbáltam keresni valaki másikat,
Sajnos, az emléked teljesen átitat.
Idővel talán majd lerázom bánatom,
Meddig tart hiányod, azt ma még nem tudom.
Ha egyszer el tudlak örökre feledni,
Tudok majd örülni, és újra szeretni.
JÉZUS A MI URUNK!
Szívünk mélyén meggyötörve,
a bánattól összetörve,
Krisztus Urunk kérve kérünk,
te légy a mi menedékünk!
Isten szava van tevéled,
áldást osztasz, békességet.
A te neved megnyugtató,
reménységet, hitet adó.
Boldogan él az az ember,
aki hisz a Jóistenben,
szeretet jár a nyomában,
a mi Urunk őt megáldja.
Ó, ha hitem erős lenne,
Jézus nálam megpihenne,
érezhetném jelenlétét,
megköszönve drága vérét.
Bűneinkért magát adta,
ostor testét megszaggatta,
kigúnyolták, megalázták,
szenvedését így fokozták.
Vitte szegény a keresztjét,
Golgotára felvezették.
Kik lábainál leborultak,
mostanra már elfordultak.
Ruhájára sorsot húztak,
oldalába lándzsát szúrtak.
Halál keze elragadta,
három napig ott tartotta,
pokol mélyére vetette,
lelkét ottan láncra verte.
Ám harmadnap elengedte,
nem volt hatalma felette,
mert a gonosz sosem győzhet
a jók igaz lelke felett.
Felkelvén ő a sírjából,
elbúcsúzván Máriától,
tanítványait megáldván,
Szent Lélekkel felruházván
elhagyta ezt a világot,
ahol jót csak ritkán látott.
Ott ül most az Atya jobbján,
s szánakozik ember sorsán.
De ha hívod, eljön hozzád,
megszépíti minden órád,
megáldja az életedet,
őrizd hát jól a hitedet!
KARÁCSONYI VERSIKE
Eljött végre a Karácsony,
csillagszóró fenn a fákon.
Kis Jézusunk születése,
minden ember reménysége.
Gyertyafényes kis fenyőfa
díszítése boldog óra.
Minden évben eljő e nap,
mikor béke, s szeretet van.
Sok kisgyermek várva várja,
vajon mit hoz Jézuskája.
Ó ha mindig ünnep volna,
világunkra gyógyírt hozna.
Karácsonyi versike: Poller Ildikó // Videó
Link
KÉTELY
Édes álom hol csatangolsz?
Távol tőlem miért barangolsz?
Fáradt testem megpihenne,
lelkem kicsit csendesedne.
Minden perc és minden óra,
mely napjaim mozgatója,
átokként zúdul fejemre,
jókedvem bilincsbe verve.
Nagy bánatom okozója,
álmatlanság rám hozója,
te vagy, csalfa, hűtlen kedves,
két szemem miattad nedves.
Mégis itt vagy, újra látlak,
boldogan karomba zárlak.
Érzem vágyad lüktetését,
szenvedélyed tiszta tüzét.
Nem lehet, hogy e szerelem
megtévesztő, hazug legyen.
Csillapodj haragvó lélek,
nézd, e szemek mit beszélnek.
Nincsen bennük semmi gonosz,
csupán szerelem, mit hordoz.
Ahogy átkarolva nézem,
teste rezzenését érzem.
Álom, álom, édes álom,
végre itt vagy jó barátom,
elcsitult háborgó lelkem,
többé sosem kételkedem.
LÁBAD NYOMÁT...
Lábad nyomát belepi már a hó,
kíméletlen e fehér takaró.
Minden emléket magaddal vittél,
végül te is szó nélkül elmentél.
Néztem, ahogyan lépkedsz a havon,
sietve távoztál, ez fájt nagyon...
Egy röpke csók, és aztán eltűntél,
utoljára rám sem tekintettél.
Szerelmünk rövid volt és mámoros,
de válásunk csak nekem bánatos,
neked nem jelentett ez semmit sem,
csak én voltam, ki mindent elhittem.
Nem tudtam, hogy hamis ölelésed,
azt hittem, ezek valós érzések.
Későn vettem észre, hogy becsaptál,
szavaiddal mindvégig hazudtál.
Mit lehet tenni, ilyen az élet,
a szerető szívek csak remélnek.
Menj csak el és sietve felejts el,
lesz majd más, ki szeret becsülettel.
Lábad nyomát belepi már a hó,
"tüntesd el gyorsan, fehér takaró,"
ne maradjon még nyoma se annak,
hogy valaha ily rútul becsaptak.
LELKEM KAMRÁI
Lelkem mélyén van két kamra,
jónak, rossznak hordozója.
Fájdalmak és szenvedések,
szeretetek, szép emlékek.
Mindkettőre szükségem van,
segítenek a sorsomban,
jövőm fontos kovácsai,
új kezdetem tanítói.
Régi fájó bús emlékek,
általuk tanul e lélek.
Szép napok, mik egykor voltak,
bánatra enyhülést hoznak.
Velem együtt jönnek tovább,
sodorják sorsom fonalát,
választás előtt ha állok,
mindkét kamránál megállok.
Mindegyiket sorra veszem,
tanácsukat megszívlelem,
ők fogják majd eldönteni,
mi a helyes, mit kell tenni.
Lelkem mélyén áll két kamra,
jónak, rossznak hordozója,
amíg velük tudok élni,
addig nincsen mitől félni.
LETESZEM A TOLLAT
Felveszem a tollam és elkezdek írni,
homályos a szemem de nem tudok sírni.
Kemény lett a szívem megedzett az élet,
messze ment kedvesem bús szerelme végett.
Együtt töltött idők tova szálltak régen,
ködfátyolon át az emlékeim nézem.
Látom ahogy kéz a kézben járunk ketten,
és a boldogságot, mikor tiéd lettem.
Most is néha látom, azt hogy milyen voltál,
remegő kezekkel ahogy átkaroltál,
számon ma is érzem csókjaidnak ízét,
szikrázó szemednek igéző kék színét.
Legnehezebb este amikor lefekszem,
üresen áll helyed, nem vagy ott mellettem.
Olyankor zokogok párnádat szorítva,
lelkem mélyén pedig bánattól ordítva.
Öröm teli nap ha tőled levelem jön,
rám zúdul belőle a szeretet özön,
jól esnek szavaid melyek vágytól teltek,
szeretném ha tudnád, én is még szeretlek.
Talán nemsokára újra átölellek,
soha többé magam mellől nem engedlek.
Egyedüli vágyam: gyere vissza hozzám,
hogyha kell a csillagokat is lehoznám.
Leteszem a tollat nem tudok már írni,
reszket már a kezem és elkezdek sírni.
Ilyenkor a szívem nem tud kemény lenni,
ezért oly fájdalmas szenvedve szeretni.
Tudom ez az érzés keservesen nehéz,
de annak aki remél minden pénzt megér.
Belátom az élet nem egy édes álom,
vigaszom, hogy szerelmemet hazavárom.
SZÜLINAPODRA
Köszöntelek, kedves, ma van szülinapod,
ajándékom mellé hű szívemet kapod.
Melletted akarok este lefeküdni,
reggel csókjaid közt, karodban ébredni.
Felnézek az égre, látom a csillagot,
mind közül a tiéd a legszebben ragyog.
Rám is kiárasztja vakító sugarát,
feledteti velem élet búját-baját.
Megköszönöm néked a sok szeretetet,
mellyel jobbá tetted a nehéz éveket.
Kívánom, az Isten tartson meg örökre,
minden jóra, szépre, földi örömökre.
TAVASZ
Szeretem tavasszal a nyíló ibolyát,
örömmel hallgatom a fecskék ricsaját.
Nézem az ágak közt bujkáló napsugárt,
az első rügyeket és a lombkoronát.
Tavaszi szél kering patakon, rét felett,
látom a víz színén lebegő levelet.
Csokorba szedem a mezei virágot,
melynek az illata betölti szobámat.
Hazafelé erdőn át vezet az utam,
némaság megtörik ha gallyra lép lábam.
Madarak szállnak el riadtan felettem,
sietve lépkedek vár már a kedvesem.
Erdőből kiérve, még egyszer megállok...
"természet ölelj át, nyugalomra vágyok
ledobva magamról, gondom és bánatom,
lelkemről lerázva fájdalmas járomom."
Most hazatérek, de máskor is eljövök,
mert az élet zűrös, a rohanás örök.
S ha újra csordultig telik a "pohár",
visszatérek ide, hol örökös béke vár.
ÚJ KEDVENCEM JÖTTE
Hazafelé bandukolva,
mellém szegődött egy kutya,
nem lehetett elzavarni,
hiányzott neki egy gazdi.
Hiába esett az eső,
és alig volt benne erő,
kitartóan jött utánam,
pedig gyorsan szedtem lábam.
Házunk előtt leült csendben,
nem mozdult egy tapodtat sem,
vittem neki egy kis kaját,
ezzel orvosolva baját.
Biztosan éhes lehetett,
ám egy falatot sem evett,
nézett rám szomorú szemmel,
esdeklő bús tekintettel.
Gondolkoztam, mit csináljak,
lesz nemulass a macskáknak.
De nem tudtam megcsinálni,
hogy így lássam ázni-fázni.
Beengedtem, lesz ami lesz,
majd meglátom, a sors mit tesz.
Bizony, nem lett ebből vita,
nem futott ki a két cica,
sőt ilyet még nem is láttam,
nem az történt, amit vártam,
meglepetten néztem oda,
macskát mosdatott a kutya.
Jót derültem ezt meglátva,
kutyusom többé nem árva,
nincs jöttének akadálya,
én lettem az új gazdája,
azóta is közöttünk él,
macskáim közt jókat henyél.
VERS EGY BARÁTHOZ
Amikor az élet meggyötör,
gond és bánat sokszor összetör,
szomorúság ül az arcodon,
fojtogat a sírás már nagyon...
Ne feledd, én itt vagyok neked,
együtt sírok, s nevetek veled!
Amikor már nem bírod tovább,
olyankor kell egy igaz barát.
Mondd el, ami fáj és megsebez,
dobd le magadról a terheket.
Ne feledd, én itt vagyok neked,
együtt sírok, s nevetek veled!
Amikor a kedved oly vidám,
örömöddel mindig hatsz reám.
Lelked boldog béke járja át,
legyen nyugodt minden éjszakád.
Ne feledd, én itt vagyok neked,
együtt sírok, s nevetek veled!
Itt leszek, mint csendes lelki társ,
szeretném azt adni, amit vársz.
Akkor leszek boldog majd nagyon,
mikor mosolyt látok arcodon.
Ne feledd, én itt vagyok neked,
együtt sírok, s nevetek veled!
VÍGASZTALÓ
Csendes vagy kedves, nyújtsd felém kezed,
mondd el mi bánt, hátha segíthetek.
Könnyes szemed, szívem elszorítja,
boldog napunkat felhő borítja.
Mindent mi fáj, kérlek önts ki nekem,
légy őszinte, úgy ahogy én teszem.
Bármi is az, minden megoldható,
test és a lélek is gyógyítható.
Ölelj át kedves és sírd ki magad,
könnyeid előttem sose tagadd.
Jól tudom én is mi a fájdalom,
de rád nézve elmúlik a bánatom.
Látom már két szemed újra nevet,
így édes, ez az kit szívem szeret.
Jöjj ölelj gyorsan és szeress nagyon,
légy velem boldog, csak ezt akarom.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Poller Ildikó |
|
|
|
|
|
Offline
