|
2016-10-20 06:37:59, csütörtök
|
| |
| |
Az a gyermek, akit saját anyja bántott, sértegetett és szenvedtetett születése óta, már korán megismeri a krisztusi mártírumságot. Akaratán kívül kedvében jár mindenkinek, hogy kapjon egy kis szeretetet, mely igazából soha nem a világ felől sugárzódik vissza. Az a kis örömérzet, mit érez mások segítésekor, melyért szolgál tartja életben gyenge emberi szívét. A világ erdő, vadon és dzsungel teremtményekből áll, akik úgy állnak hozzá a szeretetre éhes, szerény és tapintatos emberkékhez, mint az állatok. Ha észlelik, megérzik a gyengeséget, azonnal támadnak. Így a szeretetlenek szívén lassan kialakul a töviskoszorú, mely lényegében ártatlanul elszenvedett csapásokból, bántásokból származik. Emberi angyalként cipeli állandó szenvedésben egyszeri életű testét a gonoszok között, meg nem értve, lenézetten és leértékelve. A sötétség felismeri a tisztaságot, árt, mert ez a funkciója.
Akinek szívét saját anyja sebez szüntelen életképtelenre, nem tanulja meg az önvédelmet. Ha megsértik, megalázzák, megütik, ösztönösen odatartja a másik orcáját is, belenyugodva abba, hogy őt csak bántani lehet, ő azért született, hogy hordozza mások rossz természetének következményeit. A boldog ember, aki szerető családban nőtt fel, sértésre egészséges spontán, belülről áradó reakcióval válaszol. Általában a jellemtelen, méltóságát sértőket kiiktatja életéből. Úgy is lehet mondani, hogy leírja őket, többé nem vesz róluk tudomást. Nem lehet ezt megtenni viszont olyan sivár környezetben, ahol csak a féktelen sötétség uralkodik. Így alakul ki a tömegben magányosan helyzet. Aki nem árt, az is gyanakodva tanulmányozza a mártírrá vált embert, vagy adagolja állandó sértésként tanácsait, melyeket saját tapasztalatuk által fogalmaz meg, mint az, hogy meg kell tanulni rugdosni, keménnyé kell válni, meg kell edződni, s szerintük a mártír embernek adott pofonok erősítik a védekezést. A méltatlanul elszenvedett pofonokat a töviskoszorús szívű nem tudja feldolgozni, hiszen a szenvedés egyetlen célja lenne a gonosz lelkűek tisztulása. Abban az esetben, amikor a szenvedést nem tudja cipelni tovább, általában az égiek világába menekülve folytatja életét. Ilyenkor azt mondják, hogy nem is ebbe a világba való, holott egyszerűen a tömeg áldozata, amelyik már megérezve védekezésképtelenségét egyszerűen játszik életével. A sebzett szívű nem vár semmit a világtól, egyetlen vágy élteti, hogy egyszer vége legyen a szenvedésének, melytől előre fél, mert a boldogság áradásának fogadására is képtelen. Utolsó leheletéig szolgál másokat, megvigasztalva a szomorúakat, mert neki a földi élethez attól a pillanattól kezdve nem volt joga, amióta először beleszúrtak emberi szívébe. A töviseket csak szeretettel lehet kiszedni, nagyon óvatosan, tapintatosan, szerelemmel hegeszteni a sebeket. Viszont a világ teljes egésze sötétségből állott elő, nincsen olyan ember, aki a mártírokon kívül képes a sebek gyógyítására, a fájdalmak enyhítésére, olyan sem, aki fel tudja venni a harcot a tömeggel. Testi gyalázat összetöri a lelket, ha ismétlődik a méltatlan gyalázat, megkezdődik az érzelmek elsivárosodása. Elpusztul a lélek, érzelem nélkülivé válik, vagyis egy skizopren állapot alakul ki a meggyalázottnál, mert a védekezni képtelen ember tehetetlenséget él meg a másik világtól. A mártír ember kívánsága ilyenkor már csak a halál. Nem tudja feldolgozni az őt ért mocskot, véres ruhájában, megtépázott ember szárnyakkal vegetál, vagyis eltűri azt, hogy mindennek ellenére kénytelen élni. Ilyenkor adják a jótanácsokat, hogy élni kell, az élet megy tovább, példákat hozva fel környezetükből a sérültekről, hogyan viszonyulnak örömmel az élethez. Egyetlen vágya az, hogy valaki együtt hallgasson vele sértő tanácsok nélkül. Ezt nevezik tapintatos szeretetnek. A töviskoszorú a világ bűneit jelenti, vagyis a mártír hordozza testében mások jellemtelenségét, rossz természetét.
Akit nem szeretett anya, ha megdobják kővel, szép szavakkal, kedvességgel üt vissza, mert nem ismeri a szókimondást, még soha nem gyakorolta, nem tanulhatta meg kiélni magát mások felett, illetve a sérült szívét nem közli, a panaszkodást nem ismeri. Valójában az anya az a világ, mely befogadja, vagy kiveti a megszületett egyszeri életű gyermeket. Az anya az első támogató, fogadó lenne. Míg a karmikus sötétség gyermekeit szeretettel fogadják a törvények megváltoztatóival, addig az emberi gyermeket nem szerethette senki. A világnak nincsen szüksége tiszta emberekre, ezt közli minden méltatlan sértésével szüntelen.
A mártírok tűréspontja átlendül egy másik világba, ahol minden jó, szép és tökéletes. A hatalmas világfeszületre fekete mágiával szegezve a sokszor pirosra váltott Holddal feje fölött ott szenved az ember deformálva, csonkán, angyalszárnyak nélkül.
2016. október 20. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Kohut Katalin |
|
|
|
|
|
Offline
