2016-10-26 22:13:04, szerda
|
|
|
Millei Lajos
A hallgatás bére
Hallgat az ősz, csak a hulló levelek sóhajtanak,
hallgatsz Te is, mily régen is láttalak.
Akkor még kövér, duzzadó, zöld remény
festett bizakodóvá minden levelet,
és lelkem, az ünneplőt öltött költemény,
mosolyra bírta a lemondó fényű szemedet.
Hallgat az ősz, de hajnalonként bánatos
pára szendereg a tekintetében,
hallgat a szájad is, a máskor csodálatos
csivitelésed, most keresztre feszítve
vérzik a magányos messzeségben.
Jaj, hányszor is szólnék, beszélnék hozzád,
vigasztalón, óvón, lobogó lángod csendesítve,
de köti hangszálaimat a konok akaratpóráz,
s az állhatatos dölyf oly rövidre szabta hosszát.
Hallgatunk hát, hallgatjuk az ősz hallgatását,
s míg imává szenteljük beszélgetésünk varázsát,
könnyezve temetünk zajt, zsibongást, lármát,
mert az őszi csönd után a néma tél jön el,
mely hangtalan fagyával majd végleg átölel.
|
|
|
0 komment
, kategória: Millei Lajos |
|
|
|