|
 1/1 oldal 
|
Bejegyzések száma: 2
|
|
|
|
|
|
2016-10-27 07:47:19, csütörtök
|
| |
| |
Azzal, hogy tegnap egy unoka, - ugyan a hivatalos programon kívül- nem szavalhatta el nagyapja börtönben írt (kollektív) versét, engem arra figyelmeztet, hogy nem halogathatom a nagyszülő, néhány éve már felvett életútjának írásos megjelenését. Miután feldolgozása részben már elkészült, ezért most azt teszem közzé:
" Fehér Jánosnak hívnak, Mosonmagyaróváron születtem 1940. szeptember 18-án. 1956-ban, tizenhat évesen a Vasipari KTSZ-ben dolgoztam inasként. Október 26-án, pénteken én is részt vettem a felvonuláson a műhely felnőtt munkásaival együtt. Az egész KTSZ kivonult.
Először a Tanácsházához mentünk, majd együtt indultunk el a Bíróság elé, onnan pedig az ipartelepi gyárakhoz. Elsőként a Kötöttárugyárhoz, onnan a Timföldgyárhoz, aztán a határőr laktanyához.
A tömeg közepe táján álltam, amikor hirtelen elkezdődött a sortűz. A kézigránátoktól magam is megsérültem, még cipőmben is tocsogott a vér. A lábamban ma is hordom a szilánkokat, de én legalább életben maradtam.
Nem úgy, mint szegény Szimhardt Károly és a mesterem, Hornyák Béla. De szegény iskolatársam, Wilhelm Mihály, aki mellettem halt meg, s Paár Jenő cimborám, akit még segítettem a teherautóra felrakni s a kórházig végig az ölemben tartottam a fejét. Ott még velem üzent a szüleinek, de míg azok felértek, ő is belehalt a sérüléseibe.
A KTSZ dolgozói közül a hősi halottak mellett súlyos sérült volt még Raskó Vilmos és egy másik férfi is. Neki a kezét lőtték szét, de szerencsére ők meggyógyultak.
Másnap, október 27-én, szombaton délelőtt nagy kiabálás volt az utcán a kórháznál, hogy adják ki a gyilkost, akit aztán kivittek az evangélikus templomhoz. Ott megálltak vele egy fánál, közben szidalmazták, köpködték. Egyszer csak egy esőkabátos férfi felugrott a fára, s előkerült egy kötél is. Az emberek azt kiabálták, hogy fel kell kötni.
Először a lábánál fogva akasztották fel, s ütötték, rúgták. De elszakadt a kötél. A test lehullt, de még élt. Ekkor valaki egy nadrágszíjat adott fel a fára, hogy azzal erősítsék meg a kötelet. Ekkor már a nyakánál fogva akasztották fel.
De én ekkor már nem álltam a közelben. Elhúzódtam a Vida fényképészig, mert még a Weintrager László is rám szólt, hogy mit keresek itt?! Aztán ő is elment.
Október 28-án, vasárnap voltak a temetések. Én a mosoni temetésre mentem el és vettem részt iskolatársaim és munkatársaim végső búcsúztatásán, de ismertem a Ferenczi Lajost is.
A forradalom leverése után 1958. november 5-én ért utol a végzet. Civil ruhás nyomozók a MOFÉM Gyárból vittek el. Akkor már ott dolgoztam. Dzsippel jöttek értem és Óvárra vittek a rendőrségre. Három napot töltettek ott el velem, s onnan már a bíróságra vittek.
Egy Kotek nevű ügyész vette fel az adataimat, s vádolt meg gyilkosságban való részvétellel és a rendszer megdöntésére irányuló fegyveres szervezkedésben való részvétellel.
Mivel elismertem, hogy ott voltam az evangélikus templomnál, ezzel már magamra is húztam a vizes lepedőt. Azt mondták, hogy én voltam a fán s a képembe toltak egy fotót. Hiába mondtam, hogy nem én vagyok a képen, nem hittek nekem.
November végén aztán tovább vittek Győrbe. Szegény szüleim csak csomagot tudtak nekem küldeni. Találkozni nem találkoztunk. A karácsony még Győrben ért, de aztán vittek Pestre, a Markóba.
Ekkor már többen voltunk. Velem volt Szalai István és Radák Jóska, akiket szintén megvádoltak a gyilkossággal. Később még Páli Istvánt is letartóztatták.
Mire a tárgyalások végére értek, mindannyiunkat súlyos börtönévekre ítéltek.
Az enyémet a másodfok után még súlyosbították is. Halálra. Mondván, hogy én kötöttem fel a kötelet a fára.
De aztán szerencsémre az ügyész közben visszavonta a Halált rá-t!, így az ügyvédem, Kamarás László javaslatára további enyhítésért nem fellebbeztünk. Így a másodfokon ítéletet hirdető Borbély János bíró 12 évre büntetett.
Mivel szüleimnek a tárgyalásra egy nappal későbbi időpontot írtak, azok azon nem tudtak részt venni, de így is megtartották. Mikor másnap megérkeztek mindössze húsz perc beszélőt kaptak hozzám.
Az ítélet után nem sokra már Vácra is szállítottak. Ott voltam 1961. április közepéig."
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-10-27 06:53:45, csütörtök
|
| |
| |
Olvasom, lapozom a mosonmagyaróvári ötvenhatos programfüzetet, de csak Balog Zoltán miniszter megemlékező beszédét jelzi október 26-ra, a Gyásznapra.
Ehhez képest bejelentik, Markus Meckel- t, a Német Demokratikus Köztársaság utolsó külügyminiszterét is.
Rákeresek az eseményre a kormany.hu-n. Ott már írják, de csak 10.25-ei bejegyzéssel:
Balog Zoltán megemlékező beszédet mond Mosonmagyaróváron
2016. október 26., szerda 17:00 - 18:00'56-os Emlékpark és Gyásztér
Mosonmagyaróvár, Határőr utca
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere megemlékező ünnepi beszédet mond Mosonmagyaróváron, az 1956-os forradalom és a mosonmagyaróvári sortűz 60. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen. Az eseményen köszöntőt mond Markus Meckel, a Német Demokratikus Köztársaság utolsó külügyminisztere.
Később egy bejátszást találok az országos médiában is a Gyásznapról:
Link
Számomra ez egyértelmű program változás volt.
Ez alapján az unoka is elszavalhatta volna nagyapja börtönben írt ( kollektív) versét a magyaróvári temetőben vagy a Gyásztéren!
Kihallgatás
Parancsnok úr, mély tisztelettel
kérek önöktől kihallgatást
Háromszázegy huszonhat törzslapszámú elítélt
kívánok most tenni vallomást.
A kutyáknak nevük is van,
legyenek kicsik vagy nagyok,
Engem embernek gyúrt az élet
itt csak hatjegyű szám vagyok.
Öten ülnek most előttem
Én csíkos rab, csak egymagam,
De százezernyi rab magyarnak,
Szava lesz, az Én szavam.
Egy ázsiai rabló horda
taposta szét e kis hazát,
Parancsnok úr e rabló hordát
az ön gazdája hozta ránk.
Bitóra hurcolt ifjúságát
siratja búsan e hon,
kik megmaradtak a jövőnek,
nézzen végig az ifjakon!
Nem rég, még fegyverrel a kézben,
szent történelmet írtak ők,
most éhezve, fázva, rab ruhában,
szenvednek, mint a bűnözők.
Nincs közöttük gróf, se herceg,
de rabságban mind király,
kik előtt önök nem oly rég
hajlongtak, akár egy rossz lakáj.
Hiába rakták rá kezünkre
a rabság súlyos láncait,
szemünk szikrázva szórja szét,
a bosszú kéke lángjait.
Hiába őrzi életük élesre töltött fegyverek,
tudom, a néma szemektől, az ön szíves most megremeg.
Az ön vádló tekintete, nekünk,
raboknak csak biztatás,
Dicsőséges kezdet után jön a még dicsőbb folytatás.
A zárkák halk zsongása helyét,
a csendnek adja át,
pihenni tér a rab sereg,
parancsnok úr jó éjszakát!
1963. Budapest, Kozma utcai gyűjtőfogház
 
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/1 oldal
|
Bejegyzések száma: 2
|
|
|
|
2016. Október
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
81 db bejegyzés |
| e év: |
538 db bejegyzés |
| Összes: |
2731 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 79
- e Hét: 129
- e Hónap: 591
- e Év: 22644
|
|
|
Offline
