|
 1/2 oldal 
|
Bejegyzések száma: 10
|
|
|
|
|
|
2016-10-27 21:07:18, csütörtök
|
| |
| |
Link
Jean-Jacques Rousseau (Genf, 1712. június 28. - Ermenonville (Pikárdia), 1778. július 2.) svájci francia felvilágosodás kori filozófus, író és zeneszerző volt. Rousseau politikai eszméi hatást gyakoroltak a nagy francia forradalomra, a kommunizmus és a szocializmus eszméinek kifejlődésére, valamint a nacionalizmus megjelenésére. Radikális és forradalmi munkássága főművének, A társadalmi szerződésnek egyik legismertebb sorával is jellemezhető: ,,Az ember szabadnak született, de mindenütt láncokat visel.
ousseau elkezdte a készítmény május 1743, meggyőzni magát, hogy tud írni egy operát. Volt, hogy három különböző témák: Az első felvonás, a hangos zene, volt Tasso; A második pályázati harmónia, Ovidius volt; és a harmadik című Anacreon volt respeirer vidámság a ditirambus.
Rousseau megszakadt a készítmény útja során Velence, ahol csatlakozott a gróf Montaigu attasé.
Azt mondta, az ő visszatérése telén 1744-1745, három hónap, a Thérése Levasseur , és adja meg a végpontot, július 9, 1745.
Thérése Levasseur, varrónő majd huszonnégy. Rousseau azt mondta neki, hogy ez az ember annyira korlátozott, olyan buta megjelenésű volt, kiváló tanácsokat, értelmes és gyengéd , és a tiszta jellem, kiváló, minden rosszindulat nélkül, méltó megbecsülését.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Komolyzene |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-10-27 20:44:44, csütörtök
|
| |
| |
Vörösmarty szerelmi lírája
Vörösmarty szerelmi költészetének darabjai két hölgyhöz szólnak: ifjúságának nagy szerelméhez, Perczel Etelkához, és feleségéhez, Csajághy Laurához. Az Etelka-szerelem elsősorban az epikus alkotásokban jelenik meg áttételesen. A lírai költészetben az elégikus, lemondó, fájdalmas hangulat kapcsolódik a szerelmes témához (A szerelmet-len, Földi menny). A vesztett szerelemélmény a romantikus boldogtalanságérzés kifejeződése.
1839-ben, jóval túl ezen a szerelmen, még egyszer, utószor felizzik az Etelka iránt érzett szerelmi szenvedély. A húszas évek meghatározó élménye újra ihlető erővel tör fel Vörösmartyból.
Vörösmarty szerelmi lírája, Corvina, Bp., 1997
Link |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép írások |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-10-27 20:15:15, csütörtök
|
| |
| |
Rousseau-Regények
A Júlia vagy Új Héloise című regény 1760-ban készült el. A szentimentalista regények egyik alaptípusa. A témát Rousseau egy ismert és többször is feldolgozott középkori szerelmi történetből merítette. Pierre Abélard és szerelmese, Héloïse valóságban is megtörtént tragikus szerelme volt a történet alapja: a paptanár és ifjú szerelmese közti boldogság beteljesülését a leány családja akadályozta meg azzal, hogy Héloise testvérbátyjai megfosztották férfiasságától Abélard-t. A leányt zárdába küldték, de nem tudták megakadályozni, hogy sírig tartó szerelmükben ne váltsanak leveleket egymással.
Az alaptörténetet Rousseau némileg átalakítja, és saját korának társadalmi problémáival telíti. A szerelmesek a társadalmi előítéletek és a vagyoni különbség miatt nem nyerhetik el a boldogságot. A tehetséges, de szegény svájci házitanító, Saint-Preux (e. szenprő) és tanítványa, Júlia a leány apjának gőgös viselkedése miatt nem köthet házasságot. Saint-Preux tehetetlenségében és bánatában világ körüli útra indul. Eközben Júlia férjhez megy egy nála jóval idősebb földbirtokoshoz. A hazatérő Saint-Preux-t gyermekeik házitanítójául fogadják. A látszólag békés idilli életet újra felkavarja a szerelem szenvedélye. Júlia azonban egy kirándulás alkalmával a tóba zuhan, s bár kimentik, tüdőgyulladást kap és meghal. Utolsó leheletével Saint-Preux nevét suttogja.
Rousseau a klasszikusnak számító levélregény formát választotta történetének előadására. A szentimentalista stílusjegyek határozzák meg művét. A szerelmi szenvedély, a be nem teljesedett boldogság fájdalmának határpontjai közt Rousseau mindent megmutat, ami csak az emberi szívben rejtezik. Ugyanakkor a regény nyílt támadás is a feudális erkölcsök és az érdekházasság maradisága ellen. Az egyén boldogságának nem szabad gátat vetni, állítja Rousseau. Mindenkinek joga van a boldogsághoz és saját érzelmeinek követéséhez.
Rousseau műve a morális szentimentalizmus mellett vagy talán azzal szemben az érzéki szentimentalizmusregénye. A rokokó erotikájával együtt nagy hatással volt a következő század romantikus íróira.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép írások |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-10-27 19:57:31, csütörtök
|
| |
| |
Rousseau: Vallomások (Első könyv- részlet)
Olyan vállalkozásba fogok, amelynek nem volt soha elődje, s utánzója se lesz. Egy embert mutatok be a maga természetes valóságában; s ez az ember én magam leszek.
Csupáncsak én. Érzem szívem, és ismerem az embereket. Nem vagyok olyan, mint bárki azok közül, akikkel találkoztam: merem hinni, hogy másként vagyok alkotva, mint a létezők közül akárki. Lehet, hogy nem érek többet náluk, de mindenesetre más vagyok. A természet összetörte a mintát, amelyben alkotott; jól tette-e vagy sem, csak akkor ítélhetitek meg, ha elolvastatok.
Szólaljon meg bármikor az utolsó ítélet harsonája, ezzel a könyvvel a kezemben lépek a legfőbb bíró elé. Fennszóval mondom: Ím itt van, amit tettem, amit gondoltam, ami voltam. Egyforma nyíltsággal vallottam meg a jót és a rosszat. Nem hallgattam el semmi rosszat, nem tettem hozzá semmi jót; s ha olykor megtoldottam is valami jelentéktelen cifrázással, mindig csak azért, hogy betöltsem az űrt, amit emlékezetem hiányossága okoz; elfogadtam igaznak, amiről tudtam, hogy igaz lehet, de azt soha, amiről tudtam, hogy hamis. Olyannak mutatom magam, amilyen voltam, megvetésre méltónak és hitványnak, ha az voltam, de jónak, nemesnek, fenségesnek, ha ilyen voltam. Úgy tárom fel bensőmet, ahogyan te magad látod, Örökkévaló. Gyűjtsd körém az emberek megszámlálhatatlan tömegét, hadd hallgassák vallomásomat, jajveszékeljenek aljasságomon, és piruljanak nyomorúságomon. Tárják fel szívüket trónusod lábánál ugyanilyen őszintén valamennyien, s merje csak egy is közülük akkor azt mondani: Jobb voltam ennél az embernél.
Genfben születtem 1712-ben, mint Isaac Rousseau polgár és Susanne Bernard polgárnő gyermeke. Abból a nagyon szerény vagyonból, ami tizenöt gyermek közt oszlott meg, apámra jóformán semmi sem maradt, úgyhogy az órásmesterségből kellett fenntartania magát. Ehhez egyébként kitűnően értett. Anyám Bernard lelkész leánya, gazdagabb volt; szép és okos. Apám nem egykönnyen nyerte el. Szerelmük szinte születésükkor kezdődött; nyolc-kilenc éves korukban esténként együtt sétáltak a Szőlősben, tízéves koruktól fogva elválhatatlanok voltak. A rokonszenv és lelkük összhangja csak fokozta bennük azt az érzést, amit a megszokás teremtett. Gyengédnek és érzékenynek születtek mind a ketten, s csupán a pillanatra vártak, amikor ugyanezt a hajlamot fölfedezik másban; vagy talán ez a pillanat várt reájuk. Mindketten odadobták szívüket az első szívnek, amely megnyílt előttük. Úgy látszott, hogy a sors keresztezi szenvedélyüket, de csak még jobban fokozta. Az ifjú szerelmes, mikor nem nyerhette el kedvesét, bánatában emésztette magát; a leány azt tanácsolta, utazzék el, hogy feledje őt. Hiábavaló volt az utazás, visszatérésekor szerelmesebb volt, mint valaha. Hűségesen és gyengéden találta azt, akit szeretett. E megpróbáltatás után már csak szeretniök kellett egymást egy életen át; megesküdtek erre, és az ég megáldotta esküvésüket.
Anyám fivére, Gabriel Bernard, belészeretett apám egyik nővérébe, aki csak azzal a feltétellel ment hozzá feleségül, ha bátyja is elveszi az ő húgát. A szerelem mindent megoldott, s a két házasságot ugyanazon a napon kötötték. Nagybátyám tehát férje lett nagynénémnek, s így az ő gyermekeik kétszeres unokatestvéreim. Még az első év végén született egy-egy gyermek itt is, ott is, később aztán el kellett szakadniok egymástól.
Bernard nagybátyám mérnök volt. Eugène herceg alatt a császárságban és Magyarországon szolgált. Kitüntette magát a belgrádi ütközetnél és ostromnál. Apám viszont, egyetlen fivérem születése után, meghívást kapott Konstantinápolyba, a szeráj órása lett. Távolléte idején sokan hódoltak anyám szépsége, szelleme és tehetsége előtt, legfőképpen de la Closure, Franciaország képviselője. Szenvedélye lángoló lehetett, mert harminc év múltán is elérzékenyülni láttam, mikor anyámról beszéltünk. Anyámat nemcsak erénye védte meg tőle: gyengéden szerette férjét. Sürgette, hogy visszatérjen, s ő mindent otthagyva jött. A hazatérés szomorú gyümölcse lettem én. Tíz hónapra rá születtem, gyengén és betegen. Születésem anyámnak életébe került, az én szerencsétlenségeim sorozatában pedig az első volt. [...]
Így telt el hiábavalóságokkal gyermekkorom legértékesebb ideje, mielőtt még sorsomról határoztak. Hosszasan tanakodtak azon, mi felelne meg legjobban természetes hajlamaimnak, s választásuk végre olyasmire esett, amihez a legkevésbé sem volt hajlamom: elvittek Masseronhoz, a városi írnokhoz, hogy megtanuljam mellette - mint Bernard bácsi mondta - a prókátorság hasznos mesterségét. Már ez a gúnynév is határtalanul kedvem ellenére volt; büszke természetemet nem túlságosan kecsegtette az a reménység, hogy becstelen úton tömérdek pénzt kereshetek. Az elfoglaltság unalmasnak, elviselhetetlennek látszott, a robotolás és alárendeltség végképpen elriasztott. Mindig borzalommal léptem be az irodába, s borzalmam napról napra növekedett. Ami Masseront illeti, ő sem volt elragadtatva tőlem: megvetően bánt velem, szüntelenül szememre lobbantotta álmatagságomat és ostobaságomat, nap mint nap emlegette nagybátyámat, aki biztosította arról, hogy tudok én, tudok én, holott valójában semmit sem tudok, ügyes fickót ígért, s ehelyett egy szamarat küldött. Az lett a vége, hogy együgyűségem miatt szégyenszemre kidobtak az irodából, és Masseron írnokai kijelentették, hogy legfeljebb reszelő való a kezembe.
Ez eldöntötte hivatásomat. Inasnak adtak, de még csak nem is óráshoz, hanem egy vésnökhöz. Az írnok becsmérlései annyira megaláztak, hogy hang nélkül engedelmeskedtem. Ducommun, a mesterem, durva és lobbanékony fiatalember volt, rövid idő alatt sikerült elhomályosítania gyermekkorom minden ragyogását, elaljasítania kedves és fogékony jellememet; lelkemben és sorsomban egyaránt valóságos inassá alacsonyított. Hosszú időre elfeledtem latintudásomat, az ókort, a történelmet, azt sem tudtam már, hogy rómaiak egyáltalán voltak a világon. Ha meglátogattam apámat, nem találta bennem többé a bálványát, a nők szemében sem voltam már gáláns Jean-Jacques. [...] Kedves szórakozásaimat, amelyekre nem is gondoltam immár, a legcsúfabb hajlamok s a legalantasabb csínytevések váltották fel. Úgy látszik, a legtisztességesebb nevelés dacára is erősen hajlottam a züllésre, mert ez gyorsan és minden nehézség nélkül következett be; soha még ily ifjú Caesarból ily könnyen nem lett Laridon.
Maga a mesterség eléggé kedvemre való volt; szívesen rajzoltam, és elszórakoztatott a véső. Mivel az órásmesterséghez képest a vésnöki tehetség nem nagy dolog, reméltem, hogy ebben eljutok a tökéletességig, s tán el is jutottam volna, ha mesterem durvasága és túlzott bántalmazása kedvemet nem szegi. Titkon időt szakítottam ugyanilyen elfoglaltságra, amely mégis a szabadságot varázsolta elém: érmeket véstem magamnak és társaimnak, lovagrendi kitüntetéseket. Gazdám rajtakapott a tiltott munkán, alaposan elnadrágolt, és azt mondta, hogy pénzhamisításban gyakorlom magam - mert az érmeken rajta volt köztársaságunk címere. Esküszöm, hogy fogalmam sem volt a hamis pénzről, még az igaziról sem sok; jobban tudtam, milyen a római as, mint nálunk a 3 sou. [...]
Nem jutnék végére ezeknek az apróságoknak, ha követni akarnám valamennyi utat, amit inaskodásom alatt végigjártam a hősiesség legfelső fokától egy semmirekellő alantasságáig. Mégis, miközben mesterségem bűneit elsajátítottam, szokásait nem tudtam magamévá tenni. Társaim szórakozásai untattak, s amikor a túlságos kényszer a munkától is elvette kedvemet, mindent megutáltam. Ettől visszatért olvasási kedvem, amit már rég elveszítettem.
Az olvasás, minthogy elvont a munkától, újabb bűn volt, amit újabb büntetés követett. De az ellenállástól felingerelt hajlam szenvedéllyé, majd dühvé fokozódott. A híres könyvkölcsönző Tribu asszony mindenfajta könyvvel ellátott. Jó vagy rossz, mindegy volt, nem válogattam, egyforma mohósággal olvastam valamennyit. Olvastam a munkaasztalnál, olvastam, ha megbízással küldtek valahová, olvastam az illemhelyen, és órákra ott felejtkeztem; zúgott a fejem az olvasástól, s mégsem tettem mást, csak olvastam. A mester meglesett, rajtakapott, elvert, könyveimet elszedte. Hány kötetet szaggatott szét, égetett meg, hajított ki az ablakon! Tribu asszony könyveiből hány kötet maradt párja nélkül! Amikor már nem volt miből fizessek, odahordtam ingeimet, nyakkendőimet, ruhámat; három sounyi zsebpénzem minden vasárnap rendszeresen odavándorolt. [...]
Így értem meg tizenhatodik évemet, nyugtalanul, elégedetlenül mindennel és önmagammal is. Nem szerettem foglalkozásomat, nem élveztem ifjú koromat, vágyak marcangoltak, melyeknek tárgyát nem is ismertem, ok nélkül sírtam és sóhajtoztam, nem is tudtam, miért - egyszóval gyöngéden dédelgettem ábrándképeimet, mert semmit sem láttam magam körül, ami fölért volna velük. Vasárnaponként istentisztelet után értem jöttek társaim, hogy együtt kódorogjunk. Szívesen megugrottam volna tőlük, ha lehet, de ha már belekerültem játékaikba, tüzesebb voltam, és messzibbre mentem, mint bármelyikük; nehéz volt engem megmozdítani, de visszatartani is. Mindig is ilyen volt a természetem. Ha a városon kívül sétáltunk, örökké csak előre törtem, nem gondolva a visszatérésre; mások gondoltak rá helyettem. Kétszer is megjártam ezzel: visszaérkezésem előtt bezárták a kaput. Képzelhető, mint fogadott gazdám másnap. Második alkalommal olyan fogadtatást ígért a harmadikra, hogy elhatároztam: ezt nem kockáztatom meg. És mégis elkövetkezett a félelmes harmadik alkalom. Elővigyázatosságom hajótörést szenvedett egy Minutoli nevű átkozott kapitány miatt, aki rendszerint fél órával a többiek előtt záratta be az őrségére bízott kaput. Két társammal jöttem hazafelé. Félmérföldnyire a várostól hallom, hogy fújják a takarodót. Megkettőzöm lépteimet, kifulladva, izzadságban fürödve érek oda, szívem hangosan dobog, messziről látom őrhelyükön a katonákat; rohanok, elfúló hangon kiáltozom. Késő. Húszlépésnyire az őrhelytől látom, amint felvonják az első hidat. Reszketve nézem a levegőben félelmes szarvait, baljóslatú és végzetes jeleit az elkerülhetetlen sorsnak, amely ebben a pillanatban rám szabadult. Kétségbeesésem első rohamában végigvágódtam a lejtőn, és a földet haraptam. Társaim mulattak balesetükön, és tüstént elhatározásra jutottak. Én is, de másképpen, mint ők. Ott helyben megesküdtem, hogy soha többé vissza nem térek gazdámhoz. Másnap, amint a kapu megnyitásakor ők visszamentek a városba, örökre búcsút mondtam nekik, csak arra kérve őket, értesítsék titokban Bernard unokafivéremet elhatározásomról és arról, hol találkozhatik még egyszer velem. [...]
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép írások |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-10-27 19:43:39, csütörtök
|
| |
| |
Az öregek mindig jobban ragaszkodnak az élethez, mint a gyerekek, és kelletlenebbül válnak meg tőle, mint a fiatalok. Hiszen minden munkájuk ennek az életnek szólt, ezért a végén úgy érzik, hogy kárba veszett a fáradozásuk. Minden gondjukat, minden javukat, dolgos, álmatlan éjszakáik minden gyümölcsét, mindenüket itt hagyják, amikor elmennek. Életükben nem gondoltak arra, hogy olyasmit is szerezzenek, amit magukkal vihetnének a halálba. Jean-Jacques Rousseau
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép írások |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-10-27 19:35:30, csütörtök
|
| |
| |
Az első ember, akinek eszébe jutott, hogy egy darabka földet elkerítvén így szóljon: ez az enyém, s aki elég együgyű embereket talált, hogy ezt elhiggyék, volt a polgári társadalom megalapítója. Mennyi bűntől, háborútól és gyilkosságtól, mennyi nyomorúságtól mentette volna meg az emberi nemet, aki ekkor kihúzza a karókat, betemeti az árkot, s azt kiáltja felebarátainak: őrizkedjetek attól, hogy erre a csalóra hallgassatok! Elvesztek, ha elfelejtitek, hogy a föld gyümölcse mindenkié, a föld viszont senkié.
Jean-Jacques Rousseau
Jean-Jacques Rousseau
1712. június 28. 1778. július 2.
francia filozófus, író és zeneszerző
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép írások |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-10-27 19:18:42, csütörtök
|
| |
| |
várakozás
Jean-Jacques Rousseau
A várakozás százszor gyötrelmesebb, mint a valóság, és a fenyegetés szörnyűbb nekem, mint a csapás.
Mihelyt bekövetkezik a baj, lefoszlik róla mindaz, ami a képzelet szüleménye, s csak annyi marad, amennyi csakugyan valóságos.
Jean-Jacques Rousseau
Neki tulajdonított idézetek
Az ember szabadnak született, és mindenütt láncokat visel. Némelyek a többi ember urának képzelik magukat, pedig még inkább rabszolgák, mint amazok.
Nem az a szabadság, hogy azt teheted amit akarsz, hanem hogy nem kell megtenned azt, amit nem akarsz.
... az erkölcsök minden népnél abban a mértékben korcsosultak el, ahogy a tanulmányok és a művelődés iránti hajlam elterjedt az emberek között.
... a nők vakmerősége biztos jele szégyenünknek: nagyon is sok okuk van a pirulásra, ha már el sem pirulnak.
... minél inkább uralkodik az erény, annál feleslegesebbé válik a tehetség.
A testi szükségletek teszik a társadalom alapzatát, a szellemi szükségletek teszik vonzóvá a társadalmat.
Addig elmélkedünk az emberiség nyomorúságáról, míg végül leroskadunk e nyomorúság képzelt terhei alatt...
A paradoxonok olyan igazságok, amelyek egy századdal előbb születnek meg, mint kellene.
Rossz jellemek soha nem alkalmasak valami jóra, bárminemű is legyen az.
A sértegetések azoknak az "érvei", akiknek nincsen igazuk.
A gyöngének mindig az a sorsa, hogy önnön lényével táplálja a hatalmast.
A türelem keserű, de gyümölcse édes.
Keresd mindenben a középszerűséget, még a szépségben is. A kellem nem kopik el úgy, mint a szépség; annak belső élete van, s mindig megifjodik. Egy kellemes és jó asszony harminc év múlva is úgy fog tetszeni férjének, mint az első napon.
Fiatal fővel még érdemes tanulmányozni a bölcsességet, öregkorban már gyakorolni kell.
Az ember cselekvésre és gondolkodásra született, nem bölcselkedésre. A bölcselkedés csak boldogtalanná teszi, anélkül, hogy jobbá vagy okosabbá tenné.
Ha létezik egyáltalán kellő számú tanúbizonysággal alátámasztott beszámoló, hát a vámpírokról szóló ilyen. Nem hiányzik semmi. Hivatalos jelentések, közismert személyek - orvosok, papok, rendőrbírák - eskü alatt tett, írásbeli nyilatkozatai: egyetlen jogász sem kívánhat ennél meggyőzőbb bizonyítékokat. És mégis, ugyan ki hisz a vámpírokban?
Az első ember, akinek eszébe jutott, hogy egy darabka földet elkerítvén így szóljon: ez az enyém, s aki elég együgyű embereket talált, hogy ezt elhiggyék, volt a polgári társadalom megalapítója. Mennyi bűntől, háborútól és gyilkosságtól, mennyi nyomorúságtól mentette volna meg az emberi nemet, aki ekkor kihúzza a karókat, betemeti az árkot, s azt kiáltja felebarátainak: őrizkedjetek attól, hogy erre a csalóra hallgassatok! Elvesztek, ha elfelejtitek, hogy a föld gyümölcse mindenkié, a föld viszont senkié.
A várakozás százszor gyötrelmesebb, mint a valóság, és a fenyegetés szörnyűbb nekem, mint a csapás. Mihelyt bekövetkezik a baj, lefoszlik róla mindaz, ami a képzelet szüleménye, s csak annyi marad, amennyi csakugyan valóságos.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép írások |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-10-27 19:04:42, csütörtök
|
| |
| |
Thinking is difficult, that's why most people judge.
Carl Gustav Jung
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép írások |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2016-10-27 18:59:34, csütörtök
|
| |
| |
The greatest prison people live in is the fear of what other people think.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép írások |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/2 oldal
|
Bejegyzések száma: 10
|
|
|
|
2016. Október
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
305 db bejegyzés |
| e év: |
2980 db bejegyzés |
| Összes: |
16396 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 303
- e Hét: 3339
- e Hónap: 12522
- e Év: 65230
|
|
|
Offline
