|
 1/2 oldal 
|
Bejegyzések száma: 10
|
|
|
|
|
|
2017-01-13 11:30:01, péntek
|
| |
| |
Link
A klasszikában a fantázia nem kevésbé fontos szerepet játszott. Mozart zongorafantáziái kontrasztgazdag átkomponált ciklusok. Beethoven fantáziáiban ismét előtérbe kerül a formai kötetlenség. Op. 27, no. 1 és 2 zongoraszonátái a quasi una fantasia alcímet viselik, mert tételeik nem követik a szokásos fölépítést, és a tételhatárok egymásba mosódnak.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Komolyzene |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2017-01-13 11:15:39, péntek
|
| |
| |
Nem emlékek azok, mik itt megestek,
nem sárgálló galamb, mely a feledésben alszik,
hanem könnyekkel teli arcok,
torkokra forrott ujjak,
és az, ami a lombokból aláhull:
egy gyorsan elillanó nap homálya,
egy napé, mely a mi szegény vérünkön élt.
Itt vannak az ibolyák is, a fecskék,
minden, ami csak kedves nekünk s a hosszúkás
bájos kártyákon látható,
ahol kedvére sétál az idő és a szépség.
De tovább e fogakkal már nem hatolhatunk,
nem marhatjuk a héjat, melyet a csönd megérlel,
mert nem mondhatok mást, csak ezt:
annyi halott van,
s annyi kőgát, melyet kettéoszt a vörös nap,
és annyi fej, amit csapkodnak a hajók,
és annyi kéz, amely csókokat zár magába
s annyi minden, amit szeretnék elfeledni
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2017-01-13 11:07:57, péntek
|
| |
| |
Pablo Neruda:
Egy himnusz az élethez
lassan meghal az,
aki soha nem megy útra,
aki nem olvas,
aki nem hallgat zenét,
aki nem tudja megtalálni a maga bocsánatát
lassan meghal az,
aki elvesztette önszeretetét,
aki nem fogadja más segítségét
lassan szokásainak rabja lett,
aki mindig ugyanazt az utat járja,
aki soha nem változtat támaszpontot,
aki nem meri öltözete színét cserélni
vagy soha sem beszél ismeretlenekkel
lassan meghal az,
aki elkerüli a szenvedélyt
és az izgalom örvénylését,
amely a szeme fényét gyújtja
és gyógyítja a szív sebeit
lassan meghal az,
aki nem tudja célpontját változtatni
mikor boldogtalan
a munkában vagy szerelmében,
aki nem mer veszélyt vállalni
az álmai megvalósítására,
élj most!
légy merész ma!
cselekedj mindjárt!
Ne hagyd magad lassan meghalni!
Ne vond magadtól meg a boldogságot!
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2017-01-13 11:02:30, péntek
|
| |
| |
József Attila: Tél
Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hogy melegednének az emberek.
Ráhányni mindent, ami antik, ócska,
Csorbát, töröttet s ami új, meg ép,
Gyermekjátékot, - ó, boldog fogócska! -
S rászórni szórva mindent, ami szép.
Dalolna forró láng az égig róla
S kezén fogná mindenki földiét.
Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hisz zúzmarás a város, a berek...
Fagyos kamrák kilincsét fölszaggatni
És rakni, adjon sok-sok meleget.
Azt a tüzet, ó jaj, meg kéne rakni,
Hogy fölengednének az emberek!
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2017-01-13 10:59:49, péntek
|
| |
| |
Vona Erzsébet Cecília:
Ötven felett
Azt hiszed, delelő után alkony következik?
Tévedsz, a verőfényes délután közbe esik!
Világ szépségei Neked még felragyognak,
Ismeretlent a holnap ígéri szebbnek, jobbnak.
Azt hiszed, a virág ősszel örökre múlik el?
De télben megpihen, tavasszal új életre kel!
Észrevétlen, hangtalan nem éghetsz el,
Gyertyacsonk is nagy lánggal lobban fel!
Nem kell várnod, itt a napfényes délután.
Minden évszak, pihenést hoz ezután.
Életed lángja égjen, sokára lobbanjon el!
Holnapok ígérete üdítsen naponta fel.
Ültettél fákat, neveltél sok embervirágot,
Próbáltad jóra bírni, jobbá tenni a világot.
Ha kiáltott a baj, siettél, hogy szűnjön,
Saját fájdalmad mindig kisebbnek tűnjön.
Emberi szívekhez építettél sima utat,
Lelkeddel kövezted ki rajta a hidat.
Dolgoztál értelmes, emberibb életért.
Pihenj most, csupán csak önmagadért!
Pihenj, dalolj, örülj, válts más nézetet,
Éld tovább most már a saját Életed.
Nyugvó napnak is van még fénye, ereje,
Életednek ez a pihentető, nyugodt deleje.
Ne várd még létednek komor alkonyát,
Hisz át kell élned még száz csodát!
Örülj minden napnak, szépnek, jónak,
Sok örömet tartogat még Neked a holnap
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2017-01-13 10:31:03, péntek
|
| |
| |
ÁBRÁND ~
Égig érő csillagos remények
Fényesítik e sötét földi létet,
Adnak-e gyógyírt fájó szívünknek?
Álmokat álmatlan éjeinknek?
Örömteljes boldog jövőt várunk,
Közben dermedten üres az ágyunk,
Könnyekbe fojtott minden vágyunk
Perzseli fel magányos nászunk -
Sivár, nyomorult jelenünket,
Egész elrontott életünket,
Minden elsírt bánatunkat,
El nem múló csókjainkat
Egyetlen sóhajnyi rebbenő fény
Aranyozza be: az állandó remény,
A tiszta, éltető, igaz érzelem,
Az elpusztíthatatlan örök szerelem!
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2017-01-13 10:20:59, péntek
|
| |
| |
Kárpáti Tibor:
Gyöngyöt az Embernek
Gyöngyöt az Embernek
valami érzést
gyönyörűt, szépet
valami hangot
valami képet
napfény ecsetje
napsugár húrja
valami újat
valamit újra
valami ősit
valami égit
valami hősit
valami régit
valami földit
valami gyarlót
fagyöngyöt vágó
holdsugár-sarlót
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2017-01-13 10:17:03, péntek
|
| |
| |
Simon Ágnes: ÉLET-VONAT ~
Jegyünket nem váltottuk meg,
ajándékba kaptuk,
egy lehetőség-ablakon át
kezünkbe tette valaki,
s mi elfogadtuk.
Nem kérdeztük hány fényévre szól,
csak elindultunk,
bizakodva, ártatlanul,
Rácsodálva vonatunkra
mely elénk tornyosult
Hatalmas mozdonyában
láthatatlan masiniszta
döntött és indított
Rándult a vonat, sípolt, kattant,
Felültünk rá, nincs leszállás -
Isten tudja, hol talál ránk
az első, és hol,
az utolsó állomás.
Ritmikus robogások között
láttunk ezernyi megállót
kicsit, nagyot, kopott várót
fényes peront,
pompás pályaudvarokat,
Újonnan-új utasokat,
jöttek, mentek, velünk voltak,
arrébb álltak, elpártoltak,
szerettek vagy meggyűlöltek,
Mégis, mégis valameddig
együtt voltunk, egy vonaton
Osztozkodtunk útvonalon,
szerelmeken, bánatokon
Nem volt monoton a lárma
Megtanultunk mindent és
gomolygó emlékeket hagytunk hátra
Sokszor egy-egy Ismeretlen
lett utunknak hű barátja...
S ha egy csöndes állomáson
halkan eltűnt mint egy álom, az
elrebbenő pillanatok miket együtt
éltünk végig, soha el nem feledhetők.
Vonatunk könyörtelen, nincs vele a
végtelen, szállít, röptet tova, nem vár
arra, ki vissza pont nem erre száll
-Kihalt a táj-
De annyira fáj,
ha valaki elmegy, mégha
oly szépen is int nekünk vissza
Homlokunkat az ablakra szorítva
sokáig nézzük...
lelkünkben örökre ott marad a nyoma -
S bár zokogva megyünk tova
(a hosszú út néha mostoha)
ám vigasztal a gondolat,
ha másik vonaton is, de
egyszer együtt érünk ODA.
S a nagy közös végállomáson
-hol nincs már nyüzsgés-
elgyötörten ledobjuk életnyi bőröndünk
Angyali isten-kalauzok kérik jegyünket
arcukon jóság-fény sugárzik
-nem voltunk potyautasok!-
Megérkeztünk.
Többet már nem fáradunk.
Ennyi.
Ennyi volt a közös utunk.
Régi-elmúlt útitársak
fénylelkével találkozunk
Jó lesz majd így -
földöntúli ölelésben
mindannyian felolvadunk.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2017-01-13 10:12:19, péntek
|
| |
| |
Link
ki tudja
miért sóhajtsz
ha szárnyal a szív
tán az idő
ki tudja
mért sír lelked
ha csal a szív
tán az idő |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/2 oldal
|
Bejegyzések száma: 10
|
|
|
|
2017. Január
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
187 db bejegyzés |
| e év: |
2711 db bejegyzés |
| Összes: |
16396 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 1904
- e Hét: 4940
- e Hónap: 14123
- e Év: 66831
|
|
|
Offline
