|
2017-03-12 07:50:30, vasárnap
|
| |
| |
"Sohasem veszíthetjük el, amiben egyszer örömünket leltük. Mindazok, akiket mélyen szeretünk, részünkké válnak."
(Helen Keller)
Olesiák Hajnalka: A szeretet útja
Igaz szeretetre vágyik minden ember,
Érte igazából tenni semmit nem mer,
Elindul az úton, a szeretet útján,
S hirtelen megfordul egy fájdalom után.
Éles tövist hordoz eztán a szívében,
Tovább lépni nem mer ezen az ösvényen,
Félti az életét újabb csalódástól,
Türelem, mit elvár ilyenkor másoktól.
A legszebb érzés az, miben nem tud hinni,
Mert a fájdalmától nem tud szabadulni,
Az ilyen embernek tovább kell lépnie
S meg kéne tanulni boldogan élnie.
Ám nehéz ez az út, de rózsákkal teli
Mégis ez a virág a kezet felsértheti,
De ez a szép növény még mindig gyönyörű,
Még ha mit okoz is, fájdalmasan szörnyű.
Ám a heg begyógyul a megsértett helyen,
Akár a karon volt, vagy a kézfejen.
Nem szabad okozni még nagyobb sebeket,
Viszont ez sajnos bármikor megeshet.
Először csak megszúr valahol a tövis,
Aztán bent maradhat tán a rózsatő is,
És ez a sérülést továbbmélyítheti,
Ezzel a javulást bizony nehezíti.
A virágnak tövét ki kellene venni,
És a sebre pedig gyógykenőcsöt tenni.
Ilyenkor jönnek jól az ápoló kezek,
Mert óvva vigyáznak, s gyógyítanak ezek.
Meg kell tanulni a legjobb gyógymódot,
Amely nem tartalmaz semmi káros dolgot,
És aztán a rózsa olyan szép lesz megint,
Hogy keze fájdalmára az ember csak legyint.
Mert igazán szeret akkor az ember,
Ha ehhez az úthoz noszogatás nem kell,
De aki csak elvárja, hogy valaki szeresse,
Menjen végig rajta, hogy ő is megtehesse.
Szeretni tudni kell, és nem csak elvárni,
Mert hogyha csak várunk, meg fogjuk azt bánni,
És annyira jó érzés, amikor szeretünk,
Boldoggá teheti az egész életünk.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szeretetről |
|
|
|
|
|
Offline
