|
2017-09-10 17:22:54, vasárnap
|
| |
| |
Nemere István: A fedélzeten
- Remélem, minden szolgáltatásunkkal meg lesznek elégedve - mondta a hajópincér és meghajolt. Alig tűnt el fehérkabátos alakja, Berger a feleségére nézett. Lucinda sápadt volt és szótalan. "Csak nem sejt valamit?", villant a férfiba. De hát honnan is tudhatná, hogy azért jöttek el erre a karib-tengeri útra, hogy a fedélzetről az utolsó kikötőben Berger már egyedül, özvegyként léphessen le.
Berger tudta előre: esténként a felesége magányosan fog álldogálni a fedélzeten. Amikor két hete említette a hajóutat, Lucinda mosolygott:
- De jó lesz esténként állni a korlátnál és nézni a hullámokat!
A férfi is a hullámokban bízott. Meg abban, hogy amint hűvösebb lesz, mások eljönnek a korláttól, a felesége pedig egyedül marad.
Berger annyira örült, hogy az utazás napján a szívgyógyszerét sem vette be. De azért a tabletták ott voltak valahol a poggyászában.
Lucinda már az első este a tatkorlátnál állt és nézte az óceánt. Berger kilenc éve várta, hogy a felesége megossza vele a vagyonát, hogy változtassanak a házassági szerződésen. De Lucinda nem ment ebbe bele. Berger úgy kalkulált: ha a neje meghal, akkor a szerződés érvényét veszti, és mindent ő örököl.
Kitervelt mindent. Valamelyik este a felesége megint a sötét fedélzeten áll majd, ő meg odamegy hozzá, és se szó, se beszéd, átlöki a korláton. Aztán még áll ott egy darabig, és ha odajön valaki, megkérdi: "Nem látta a feleségemet? Itt szokott állni esténként..." Majd elkezdi járni a hajót, és lesz már éjfél is, mire "kétségbeesetten" eljut a kapitányhoz. Aki végül arra a belátásra jut, hogy az asszony megszédült és beleesett a tengerbe.
Csütörtökön este kellemetlen szél fújt, eső is csöpörgött. Lucinda sárga esőkabátot vett fel és ment a tatra. Berger percekkel később utánalopózott. Lucinda egy másik nővel beszélgetett, ezért a férfi elment és tett egy kört a B-fedélzeten, sőt lemerészkedett a C-szintre is. Elfogta az irigység, látva a gazdag dámákat, amint az ékszerboltban vásárolnak. Odébb a kaszinó bejáratánál csoportosultak vidám hölgyek és urak. A hatalmas hajó, akár egy úszó város, zsibongott, közben fényt árasztva siklott az éjszakában.
Amikor fél óra múlva felment a fedélzetre, már sötét volt. Senki nem járt a tatfedélzeten, csak a sárga esőköpenyes, csuklyás alak támaszkodott a korlátnak. Berger körülnézett. Sehol senki. Lassan osont közelebb. Odaérve a csuklyás alakhoz, lehajolt, megmarkolta két lábát, és egyetlen mozdulattal átdobta a korláton. Még hallotta a rémült sikoltását, aztán már semmit sem látott. Csak a hullámok foszforeszkáltak.
Berger kis ideig állt még, aztán lement a B-szintre. Egy bárban ivott egy pohárral, majd még eggyel. Tudta, az ital nem tesz jót a szívének, de most nem bánta. Aztán eszébe jutott, hogy ilyen állapotban nem indulhat Lucinda "keresésére". Bemegy a kabinba, megmossa az arcát, kijózanodik kissé...
A kabinban Lucinda várta.
Berger döbbenten nézte, a szája széle reszketett.
- Hát te... hogy kerülsz ide... a sárga esőkabát... a taton...
- A kabát? Egy fiatal lánynak adtam kölcsön, holnapig. Ő is szereti nézni a hullámokat.
De Berger ezt már nem hallotta. A szívéhez kapott, aztán a falnak tántorodott és lecsúszott a szőnyegre.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Olvasni jó! (részletek könyvek |
|
|
|
|
|
Offline
