|
 1/1 oldal 
|
Bejegyzések száma: 8
|
|
|
|
|
|
2017-12-20 21:45:10, szerda
|
| |
| |
Hallgasd az angyalok énekét
Hallgasd az angyalok énekét,
kis Jézus a menyből a földre tért.
Édesanyja Mária karjaiba tarja,
hogy énekével gyermekét elaltassa.
Hallgasd az angyalok énekét,
bölcs királyok messze útról Betlehembe tért.
Jöttek, hogy lássák a kisdedet,
leborulván kis Jézus előtt, hálát adnak Istenek.
Hallgasd az angyalok énekét,
pásztornép is útra kélt.
Követék a fényes csillagot,
mely Betlehem városa fölött ragyogott.
Hallgasd az angyalok énekét,
hirdessétek emberek Isten Szent nevét.
Boruljatok le kis Jézus előtt,
mely elhozza a világra békés esztendőt.
Hallgasd az angyalok énekét,
Isten egy nap visszavárja gyermekét.
Úr Jézus maga a szeretett,
nyissátok ki neki szivetek.
Hallgasd az angyalok énekét,
Jézus arra vár, hogy Te is Betlehembe térj.
Vidd el neki egyetlen kincsedet,
ajándékozd neki örökre életed.
Katalin Lackó
Minden jog fenntartva
|
|
| |
|
1 komment
, kategória: Lackó Katalin versei |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2017-12-20 13:02:46, szerda
|
| |
| |
Pecznyik Pál: Csodás örömhír
Atyánk szánalmas szíve,
Fiát hozzánk küldte le.
Itt senki sem várta Őt,
Világteremtő Dicsőt!
Itt élt, itt járt, szenvedett,
feltámadva mennybe ment.
De nemsoká visszajön,
vajon kit visz mennybe föl?
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Pecznyik Pál versei |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2017-12-20 12:57:05, szerda
|
| |
| |
Karácsony
Eljött - eljött a Karácsony,
megérkezett a Megváltónk.
Született, mint gyenge gyermek,
földre hozta le a Mennyet.
Fény áradt a sötétségbe,
leszállt az Úr békessége.
Schvalm Rózsa
(2016-12-07)
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Schvalm Rózsa versei |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2017-12-20 12:50:45, szerda
|
| |
| |
Napisten születésnapja
Sűrű, sötét éjszaka volt. Az év leghosszabb éjszakája.
Az eget nehéz, szürke fellegek takarták.
Az éles szélben egy kucsmás ember baktatott az erdei ösvényen.
A fenyők is dideregtek ebben a sötét hidegben.
A kucsmás ember a kezében egy fejszét tartott, és a fenyőcsemeték felé vette az útját.
- Itt a kerecseny ünnep, legalább egy szép fenyőfájuk legyen ezeknek a gyerkőcöknek,
ha már ilyen szegény helyre születtek! - sóhajtott a kucsmás ember.
Már nappal, az úton járva kinézett egy csinos kis fenyőfát, most azért jött el.
Megtalálta a sötétben is a kis fát, és már emelte is a fejszéjét.
Igyekezett, minél hamarabb mehessen hazafelé ebből a hideg, sötét erdőből a kicsi, meleg házikójába, a családjához.
- Ne vágd ki a csemetémet! - szólította meg a kucsmás embert egy hatalmas, sudár fenyő.
Hagyd, hogy élvezze még Napatyánk csodálatos teremtett világát! - kérlelte.
- De nekem kell ez a kis fa! - válaszolt az ember. - Az örökzöld fenyő az életfa, ami összeköti az eget a földdel.
- és észre sem vette, hogy egy fával beszélget.
- Éppen azért! A fa csak akkor tud kapcsolatot teremteni az égi és a földi világgal, ha gyökere a földben van,
csúcsa pedig az eget éri. Őseitek lelkei, a tündérek, az égi segítőitek a fenyők ágai között lépdelnek le hozzátok, földi lényekhez.
- Tudom én ezt, te fenyő! De a Sólyom ünnephez mégis csak kell egy üde, zöld fa az otthonunkba.
Egyéb sem lesz az ünnepre a gyermekeimnek!
A fára is csak annyi díszítés lesz, amit mi magunk készítünk.
Elfacsarodik a szívem, ahogy nézem a gyermekeim izgatott várakozását.
Festik az ezüst- és aranyszínű diókat, készítik színes papírból a láncot a fára.
Pedig édesség is csak az lesz rajta, amit én készítek egy kis égetett cukorból, egy pici napraforgóbéllel,
meg amit a feleségem csinál, cukorból főzött szaloncukor. Az igazi ünnepi hangulatot pedig maga az élő fa hozza el.
A csodálatos fenyőillat, a gyertyák viasz-szaga és az együttlét harmóniája adja meg a Sólyomünnep bensőséges, szeretetteljes békéjét.
- Miért kell neked ehhez megölnöd egy fácskát, kucsmás ember?
Nézd, milyen szép ágaim vannak, amelyeket hamarosan úgyis ledobok, hogy följebb friss, fiatalokat hajtsak!
Méregzöldek, erősek, illatosak, gyönyörűen mutatnak majd rajta a színes papírdíszek, az arany- és ezüstdiók.
A kucsmás ember szélfútta, piros arca elkomorodott. Lehorgasztotta a fejét.
Kucsmája a homlokára csúszott. A felhőkből hatalmas, csillogó hópelyhek kezdtek szállingózni. Béke telepedett az erdőre.
- Bocsásd meg gyilkos gondolataimat - szólalt meg hosszú hallgatás után a kucsmás ember
és a földre engedte a fejszéjét. - Megértettelek, és most már tudom, hogy a fenyőágak is ugyanúgy illatoznak, és éppúgy az örök kikelet zöld igéjét hordozzák, mint maga a fa. - sóhajtott megkönnyebbülve.
- Kedves fenyő, kérlek téged, adj belátásod szerint nekem az ágaidból, amelyek megszentelik a kerecseny ünnepünket.
A fenyő szelleme hálát adott a Teremtő Istennek, hogy egy magyar szívben ismét a szeretet győzött, nem pedig a sötétség, birtoklási vágy.
A várakozás ideje alatt, Álom havának első napjától Napisten megszületéséig a gonosz oldal birtokolja az Atya teremtett világát.
Az egyre hosszabbra nyúló éjszakákban a rontók, ártók, boszorkányok és a rossz lelkek teszik a dolgukat.
Ilyentájt történik meg a világban a rengeteg baj, csapás, szerencsétlenség.
A gonosz hideg, a lelketlen köd, a csúszós utak, a rossz látási viszonyok mind kedveznek a bajok bekövetkezéséhez,
amik azért történnek meg, hogy betöltődjenek az emberi sorsok.
Megmérettetnek az emberi kapcsolatok, és az emberek szembesülnek belső árnyoldalaikkal,
amelyek már csak hátráltatják őket az életútjukon. Eljött az ideje az elengedésnek.
Ismerjék fel bűneiket és utasítsák el azokat, hogy amikor Napisten megszületik, testben
és lélekben tisztultan fogadhassák a Fényt, megmerítkezhessenek az újszülött Napsólyom tiszta, növekvő fényében.
A Nap, a Sólymok Sólyma, lassan kezdett emelkedni a látóhatáron.
Bíborba és aranyba burkolták az égi kezek. Gyönyörűségesen indult el égi útjára az ibolya-lila éjszakában.
Az év leghosszabb éjszakájának fogságából nyílt meg szabadulásának útja.
Nehezen indult fölfelé. A sötétség még igyekezett néhány pillanatra gátolni visszahúzni.
Nem engedhette, hiszen a növekvő Fény az ő lassú elhalását hozta el.
Az újszülött Napsólyom bukdácsolt a hatalmas szál fenyők koronája felett, gyenge kis sugarai fel-felakadtak a tűlevelű ágakon.
Meg-megcsusszant az égi ösvényen, és emelkedése hol lassult, hol gyorsult.
A sötétség csak húzta, húzta visszafelé, de a Hold és a bolygók minden erejükkel táplálták az újszülött Napot.
Az égi tünemények egymással szemben álltak, és erősítették a Napistent. A fény és a szeretet ereje.
Ez az erő győz le minden rosszat, ártót, gonoszt, és hozzásegíti a Napistent, hogy megszületve a teremtett világ fölé emelkedjék és éltesse.
Tündérek sokasága és várakozó fénylények tömege várakozott a megszentelt helyen.
A csillagok szikráztak és sziporkáztak, hangtalan égi kórus énekelt az erdőben.
Majd a madarak szólították meg a születő Napot. A sólymok megbillentették pöttyös, barna szárnyukat,
büszkén felcsapták szépséges fejüket. Izzó fekete szemük megtelt melegséggel,
és pillantásukkal nagy szeretetben biztatgatták a Sólymok Sólymát, hogy ne féljen.
Ahogy a Nap fénye erősödött, a sólymok is egyre jobban emelkedtek.
Csodálatos tánc kezdődött az ébredő világ felett, ahogy a sólymok és a Nap közös tánca elindult.
A Nap pörgött-forgott, és csak szórta, szórta fényének ezernyi gyémántcseppjét,
míg a sólymok lelkük melegével árasztották el a világot. A lélek fénye a szeretet.
A megértés és a türelem ez a Sólyomünnep nagy-nagy titka!
Ezek az áldott erők szállnak alá a teremtett világba, és az emberek megkapják ajándékként az emberek.
A sólymocskák pedig nem fukarkodnak!
Röppennek, és méretlenül szórják a nagy titok kincseit kicsiknek, nagyoknak, gyermeknek, felnőttnek.
Mert a szeretet az igazi ajándék. Az együttlét öröme a boldogság.
Nem holmi drága pénzen vett ajándék, csillogó, értékes értéktelenség.
A szeretet azt adja, amire az ember vágyik, ami egyszerű valóságában nyújt örömöt.
Amit a kezünkkel készítünk el. Amit megrajzolunk. Amit kivágunk, mert az szerez boldogságot szeretteinknek.
Amíg az ajándékokat készítjük, gondolatban a másikkal vagyunk, és ez az érzés szívet melengető ezt ő is érezni fogja.
Ettől lesznek fényesek és szépek az ajándékaink. Az igazi ajándék a szívünkből jön.
A sólymok pedig csak hozzák, egyre hozzák és szórják méretlenül az égi szeretetet és fényt. Ünnep van!
Megszületett Napistenünk! A Sólymok Sólyma, a Fény. Lesz hát kikelet és újjászületés!
- Kegyelmi ajándék a világnakminden évben az újjászületés - villogtatta sugarait a Napsólyom. -
Hálás vagyok néktek, sólymok a segítségért, világra jöttemért.
Legyen hát ajándék minden embernek a születésem! - mosolygott a szorgos kis sólymokra és a tündérekre. -
Mindnyájan hallottátok a fenyőfa és a kucsmás magyar beszélgetését. Láthattátok igaz szívét is.
A természet iránti tisztelete és szeretete erősebb volt benne, mint a birtoklási vágy a fenyőfa megszerzésére.
Szerintetek is ajándékot érdemel? - mosolygott széles fénnyel a Napisten.
A sólymok hevesen bólogattak, vijjogtak, így mutatták ki egyetértésüket.
Hiszen a tiszta szívű magyar ember megérdemel egy kis ajándékot az Égi Atyjától.
- No, akkor munkára fel, sólymocskáim! Sok jó ember és még több kiváló gyermek lakik ebben az országban, akik ajándékot érdemelnek.
Bírjátok még az iramot kis, tollas segítőim?
A sólymok ismét bólogattak, vijjogtak és igazgatták szárnyaikat.
- Van három napotok a Sólyomünnep megszentelt napjáig, hogy mindent beszerezzetek és elrendezzetek,
hogy gyertyagyújtás idejére az ajándékok az életfa ágai alatt legyenek!
Mit tettek a sólymok, mit nem, az örök rejtély marad.
De a szegény kucsmás ember szerény, de tiszta hajlékában, a feldíszített fenyőág-csokor alatt a család minden tagja ajándékot talált.
A vígkedélyű sólymocskák tündéri ügyességgel raktak aztán minden magyar gyermek kerecseny fája alá ajándékot.
A lassan a világra telepedő alkonyatban pedig hálatelt szívvel nézték a magyar emberek örömét.
Csillogó, meleg, fekete szemük tekintetével elkísérték a lenyugvó Nap utolsó sugarát.
Mire eljött az este, lassan a világra telepedő alkonyatban a sólymocskák fáradtan, de boldogan,
hálatelt szívvel nézték a magyar emberek örömét.
Ebben az évben is megtörtént a csoda! Csillogó, meleg, fekete szemük tekintetével elkísérték a lenyugvó Nap utolsó sugarait.
Kovács Kálmánné Nórika
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép történetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2017-12-20 12:45:19, szerda
|
| |
| |
Sólyom ünnep
A magyarok a szent hely felé igyekeztek.
A csillapodó lópaták méltósággal dübbentek a havon.
A lehellet ködfelhőként terült szét a légben.
Hideg és sötétség volt. Az előző napokban kék és szürke hófellegekbe bugyolálta a vidéket az ég, de a mai hajnalra fénylőn derengtek a csillagok, kitisztult a mennybolt is.
Mintha a természet is készült volna valami ünnepre.
A levegő tisztává változott, a leesett hó fehér ünneplőbe öltöztette a kopasz téli tájat.
- Megérkeztünk! - ugrott le lováról az egyik csoport vezetője. Lehellete látszott, ahogy kimondta a szavakat. Mandulavágású szeme nevetett, tele volt élettel, akárcsak a többieké.
- Ünnep ez a mai nap!
- Vége a sötétségnek! - mondogatták az érkezők.
- Most mi segítünk a Napnak, hogy az év többi napján éltessen bennünket.
- A sötét oldal érzi már a vesztét napok óta. Sok baj, szerencsétlenség esett meg az utóbbi napokban! Eljött az ideje, hogy a Fény kerüljön uralomra a világban!
Béklyót vetettek a lovak lábára és a tűzhöz mentek.
Atenje-u a táltos még az éjjel hatalmas máglyát rakott, ami mostanra kellemes meleggel szolgált, égett a tűz.
- A szerhez nagy tűz kell! De melegedni sem utolsó- dörzsölgette a hidegtől elveresedett, fázó kezét. Figyelte, hogyan érkezik a törzs apraja - nagyja, és ahogy az addig elhagyott, üres megszentelt tér hirtelen megtelik az élet zsivajával.
Öröm és hála csillant a szemében, ahogy végignézett a seregleten.
- Ünneplőben vagytok! Szépek és büszkék! Az én népem! Köszönöm Teremtőm, hogy méltónak találtál arra, hogy rám bízd gyermekeidet. Köszönöm, hogy köveimmel gyógyíthatom a testüket, meséimmel a lelküket, és megtarthatom őket a Te hitedben. - motyogta magában, és a hála könnyei elhomályosították a szemét. De ez csak egy pillanat volt. Mikorra a jövevények a tűzhöz értek, öreg szeme már az örömtől csillogott, és szeretettel ölelte magához övéit.
Mindenki lázas készülődésben volt.
- Hova állítsam az íjakat?- kérdezte egy harcos.
- Ide, ide! Ne legyen túl messze a tűztől, amikor már ki kell lőni a vesszőket.
- A kijelölt fiú és leány / lehet Táltos lány és Vascsillag? / induljon el, és járja körbe a szer helyét! Háromszor! Tehettek védelmet is a helyre, de ez nem fontos. Nincs itt mitől tartani. Rossz ember, ártó lény úgy sem bírja a szertartás tiszta erőit elviselni.
- Megjöttek a sólymok! Megjöttek a sólymok! - lelkendeztek a gyerekek és rögtön körbe is kapták a három solymászlegényt.
Az asszonyok ez idő alatt a szűz hóra terített asztalt varázsoltak, hogy illő lakomával zárulhasson a magyarok nagy ünnepe.
- Idekérem a dobosokat félkörbe mellém! - rendelkezett Atenje-u - Most lehet a dobokat parázzsal megetetni, aztán majd folyamatosan, ahogy kell. Megereszkedik a dob bőre az ilyen időben.
A solymászok ágasokat helyeztek a tűz közelébe, ahol a kerecsenysólymok elfoglalhatták helyüket. Az egyébként nyugodt, békés jószágok most izegtek - mozogtak. Emelgették lábaikat az ágason, toporogtak, mintha a szereplés izgalma uralkodott volna el rajtuk.
Tudták ők, hogyne tudták volna, hogy ez az ő ünnepük, és hogy a sólymok nélkül a Sólymok legnagyobb Sólyma a Nap, soha nem lenne képes felülkerekedni a sötétségen. Nélkülük. Nem győznék le a nappalok az éjszakát, és nem lehetne tavaszi kikelet sem.
Az enyhén visszahajló orrú csizmák talpa alatt ropogott a hó. Az enyhe szélben sem fázott senki, mert meleg szőrsapkájuk, állatbőrös kaftánjuk nem engedte át a szelet, a testet pedig melegen tartotta.
A kört bejáró fiatalok is visszaérkezetek már. Az íjak az íjtartókon rendben sorakoztak.
A sólymok toporogtak, a dobok bőre megfeszült.
Atenje - u halkan dobolni kezdett. Szemét lehunyta. Dobolt, és várt. Várt egy égi jelre.
A jel hamarosan meg is érkezett. Feltámadt az északi szél, az Isten lehellete. Végig simogatta az egybegyűlteket. Billegtette a szőrsapkákon a szőrpihéket.
Atenje -u fedetlen fején megbillent ősz varkocsa. Abbahagyta a dobolást, és a többi dobos kezdett el dobolni. A táltos szóra nyitotta ajkát. Csendben, ünnepélyesen beszélt.
- Nincs szebb, mint a szél hangja! A végtelen legelők szabadságát jelenti. A szél a hagyományok továbbvitele. Átörökítése az utódok számára. Szélisten szava örök és szent!
Az összegyűltek önkéntelenül bólogattak, hiszen a szabadság volt életük természetes része.
- A szél a hagyományozás és a Turulmadár is. Jelképében élünk, mi magyarok. Általa jön a Teremtő Isten ereje, mely népünket élteti. A Turulsólyom, a Napmadár, az Atya földi jelenléte. Amíg ismeritek és értitek a Turulmadár szent lényét, addig lesz kapcsolatotok a Magyarok Istenével!
Atenje-u beszélt. A dobok hangja halkan alárezgett, felerősítette szavának minden rezdületét.
- Magyarok! A legnagyobb ünnepünk szerének megtartására jöttünk össze. Most a sötétség ideje van. Tombolhat a rossz, a gonosz, az ártó. De mi most, itt segítünk a Napnak, hogy felemelkedhessen. Megszülethessen a Fény, és eltűnjön életünkből a sötétség és az ármány. - A táltos lehajtotta a fejét, lehunyta a szemét. A dobok meleg hangon továbbították a finom rezgéseket, hogy eljussanak mindenki lelkéhez.
Az ég alján lassan pirkadni látszott.
A Nap első sugara megjelent az égen.
- Eljött az idő! - szólt a táltos - Megnyitom Keletet - fordult kelet felé, és vörös port szórt a légbe. Délnek fordult, és a dob hangjára sárga port hintett, megnyitva ezzel ezt az égtájat.
Lépett egyet és nyugatra hintette el fekete porát.
- Megnyitom a Nyugatot ! - hajolt meg, és megint dobbant egyet a táltosdob.
Végezetül északi irányba hintett fehér kaolin port. Visszafogottan, alázattal fordult Isten Arca felé, Északnak. Tőle való minden élet, és az van csak az ember tulajdonában, amit az Atya áldással megad néki.
- Megnyitom a kintet! - emelkedett fel görnyedtségéből. - Emelkedjen a külső Nap! És megnyitom a bentet, hogy felemelkedjen bennünk a belső Nap! A Fény! Ha nem sikerülne, nem lenne új esztendőnk és nem lehetne új életünk! Forduljatok saját belső világotokhoz és tisztítsátok meg azt! Engedjetek helyet szívetekben a megtisztító Fénynek!
A megnyílt égtájak felől csodálatos, színes erők áramlottak a törzs tagjaira. Az emberekre béke, tisztaság és boldogság áradt mindenünnen.
- Felróttátok botjaitokra mindazt a rosszat, amit ki akartok vetni az életetekből. A róvásokat rakjátok e fekete gyapjúzacskóba, hogy a tűzbe dobhassam a bajokat. Itt az ideje!
Múljon el, égjen el minden sötétség, ami életünket beárnyékolja!
Lassan, ünnepélyesen körbejárta az embereket, feléjük nyújtva a fekete zacskót. A kis róvott pálcák halkan koccantak, ahogy egymásra hullottak. Csend volt. Mindenki vágya beteljesedését remélte.
Atenje-u rövid, kimért mozdulattal a tűzbe helyezte az összeszedett róvásfákat.
- Ó, hatalmas Tűzisten! Gyermekeid minden bánatát, félelmét átadtam Néked. Emészd el, nyoma se maradjon semmi rossznak! - kérlelte a tüzet, és mélyen meghajolt feléje.
A láng felcsapott, és mintha csak a táltos parancsát teljesítené, átnyalábolta a zacskót és a tartalmával együtt pillanatok alatt a láng martalékává vált minden.
- Adjunk hálát az ételeinkért és az innivalónkért - szólította fel az embereket. Tört egy darabot a kenyérből, és a Földnek adta, majd a földre loccsantott a kumiszos tömlőből, és a forrásvizet tartalmazóból is.
- A Föld, a Megtartó Anya! Köszönjük, hogy testeddel táplálsz bennünket, gondoskodsz rólunk, megajándékozol kincseiddel, és megtartasz bennünket.
A hála szavait a többiek is együtt mormolták a táltossal.
Ez alatt az idő alatt a Nap elkezdett kúszni fölfelé a látóhatáron
- Íjászok! Itt az ideje, hogy segítsünk Napatya tüzének!
A harcosok tűzbe tartották a gyapjúba csavart hegyű nyílvesszőket, amíg azok lángra nem kaptak.
Aztán egymás mellé sorakozva, a lehető legnagyobb magasságot megcélozva kilőtték a nyílvesszőiket. A celőkék surrogását a dobok pergő hangja kísérte.
- Most pedig menjenek a sólymok! Segítsék a Napot az útján, minél magasabbra emelkedhessen, minél nagyobb erőre kapjon!
A sólymok már idegesen berzenkedtek, rángatták a fejüket, a solymászok alig tudták lekapni kis sapkáikat a fejükről. Amikor pedig megpillantották a fényt, nyílnál sebesebben vágódtak a Nap felé.
Ahogy a Nap emelkedett, a Fény egyre erősödött. A kéklő égbolt és a fehéren csillogó hó között szikrázott a Fény. A magyarok lelke magába szívta a csodákat, és a szívük megtelt hálával, örömmel és szeretettel.
Az ünnepi lakoma jó hangulattal telt el. Nem igyekezett hazafelé senki.
Végül, amikor már mindenki elment, Atenje-u bezárta az égtájakat, a kintet és a bentet.
Hálát adott a Magyarok Istenének, hogy megtisztelte a szertartást,
és mindenki annyit meríthetett az égi áldásból, amennyire szüksége volt.
Aztán az anyagi világban is rendet tett. Megtisztította a szent helyet, eloltotta a még izzó parazsat, elrakta a porokat tartalmazó kis bőrzacskóit. Könnyűnek érezte szívét, lelkét. Pillantása gyógyító köveire esett, akik vidáman csillogtak - villogtak a Nap fényében.
Atenje-u szerette kövecskéit. Tudta, azok is élnek, és a gyógyítás közben nyugodtan rájuk bízhatja magát.
- Mindent tudok rólatok. Szeretlek benneteket. Csodákra vagytok képesek. Csak azt tudnám, mitől működtök ilyen áldásosan !?
A Föld, a Megtartó Anya tenyerébe emelt egy ametisztet. A csillogó lila követ óvatosan felnyitotta, és Atenje-u felé nyújtotta.
A kőből hatalmas hófehér fény tört utat magának, lüktetve, hihetetlen erős rezgést gerjesztve maga körül.
- A Fény rezeg és gyógyít az ásványokban! A Teremtő Fénye! - szakadt fel a megismerés a táltosból.
- Igen, gyermeke, a Fény! Megszületett! Hiszen kerecseny ünnep van.
Kovács Kálmánné
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép történetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2017-12-20 12:31:54, szerda
|
| |
| |
Szőke István Atilla : Szeretet világlik, 'hol magyarok
a téli ünnepkör legfényesebb áradása
Csillag után mentek a keleti bölcsek,
napkeleti bölcsek hideg éjszakában.
Mentek-mendegéltek reménykedő szívvel,
napkeleti bölcsek hideg éjszakában.
Nappal is haladtak harmatos napfényben,
úgy indultak útnak szívükben reménnyel.
Hegyen általkeltek, völgyekben vonultak,
úgy indultak útnak szívükben reménnyel.
Városokon mentek, poros utcát léptek,
vittek vágyakozva boldog-békességet.
Falvakon átmentek, tanyáknak köszöntek,
vittek vágyakozva boldog-békességet.
Kerek földnek táját egészen bejárták,
szárnyaló Igének jövetelét várták.
Pirkadt már a hajnal balzsam-koszorúsan,
szárnyaló igéknek jövetelét várták.
Mikor megpihentek, még akkor is mentek,
apáik szavára sokszor emlékeztek.
Ha meghallod hírét, indulj hosszú útra,
apáik szavára sokszor emlékeztek.
Éjt nappal követett, a nappal az éjjelt,
a régi regéknek erejét megérzék.
A Hold Napot váltott, a Nap Holddá válott,
a régi regéknek erejét megérzék.
Ezüstös hó hullott, fehér dísz a fákon,
Szeretet világlott az egész világon.
Zsenge barmok bőgtek, asszonyok zokogtak,
Szeretet világlott az egész világon.
Megszületett, mondták, emberek reménye,
fénye messze árad Isten gyermekének.
Szívéből kicsordul világ megváltása,
fénye messze árad Isten gyermekének.
Csillag után vágynak ma a magyar lelkek,
ma a magyar lelkek, hideg éjszakában.
Mennek-mendegélnek reménykedő szívvel,
ma a magyar lelkek, hideg éjszakában.
Király-hágó felől Hargita hegyéhez,
úgy indulnak útnak reménykedő szívvel.
Kincses Kolozsvárra, Marosvásárhelyre,
úgy indulnak útnak reménykedő szívvel.
Székelyudvarhelyre, faragott kapukhoz,
visznek vágyakozva boldog békességet,
Csíksomlyói Szűzhöz, onnan bé Moldvába,
visznek vágyakozva boldog békességet.
Felvidéknek földjét egészen bejárják,
szárnyaló igéknek jövetelét várják.
Pozsony városában s Kassán énekelnek,
szárnyaló igéknek jövetelét várják.
Lenn a Délvidéken halkan imádkoznak,
apáik szavára megint emlékeznek,
Szabadkán megállnak, Zentán összegyűlnek,
apáik szavára megint emlékeznek
Kárpátalja szelíd ösvényein lépnek,
a régi regéknek erejét megérzék,
A pilisi ősök szívét dobogtatják,
a régi regéknek erejét megérzék.
Másfelé is mennek, testvért látogatni,
Szeretet világlik, 'hol magyarok élnek.
Egymást átkarolják, közös Kárpát-körben,
Szeretet világlik, 'hol magyarok élnek.
Megszületett, mondják, magyarok reménye,
fénye messze árad Isten gyermekének,
Szívéből kicsordul népe óhajtása,
fénye messze árad Isten gyermekének.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép történetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2017-12-20 12:28:16, szerda
|
| |
| |
"Áldd meg, Isten, a magyart itthon és a világ minden táján!
Áldd meg Isten a magyart karácsony éjszakáján!
Engedd, hogy a harangszó, ha már mindenüvé elért,
Egymáshoz öleljen szülőt, barátot, testvért,
És mindazokat, kiket a sors ma idegen fenyő alá állít,
De lélekben itthon vannak mind egy szálig!...
Kiket - mint tékozló gyermekeket - már elveszettnek hittünk.
Ma hazahozza őket az egyszerű jászolba vetett hitünk
És a magyar röghöz láncoló szeretet,
Mely legyőz minden távot, tengert, gyűlöletet,
Hogy öledbe hozza édes szülő a gyermekedet.
Hitvesnek a hitvest, testvérnek a testvért, barátnak a barátot..
Óh, színezüstben csillogó karácsonyfa, legyél érte áldott!-
Bár ne aludna ki fényed soha, mely lángol karácsony éjszakáján,
Áldd meg, Isten, a magyart itthon és a világ minden táján!"
(Ligeti János )
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép történetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2017-12-20 12:20:32, szerda
|
| |
| |
Örökké karácsony
Már nagyon régen volt, nem is volt talán, amikor ámulattal csüngtem azon a fán, mikor csodában és mesében hittem. Mikor még e mese volt minden kincsem. Mikor még hittem, érdemes jónak lenni, hogy a jutalmat érte nem veszi el senki, és ha elég türelmesen, kitartóan várom teljesülni fog minden vágy, minden álom. Aztán gyermekemnek állítottam fenyőfát, Neki rendeztem meg azt a fényes csodát. A csillogó kis szeme lett minden kincsem, Éreztem, boldogabb karácsony már nincsen. Kicsi lett már fácskám, mivel most beérem, sokasodtak emlékeim, és nőtt a szemérem. Gyermekem, s gyermeke csodálja a fámat, boldogan nézem őket, s elkerül a bánat. Mert ismét karácsony van, a lelkünkben béke. A történetünk örök, nem lesz soha vége, mert szeretet az, mi széppé varázsolja fánkat csodássá, boldoggá a karácsony éjszakánkat. Kívánom hát szeretettel minden barátomnak, örömmel és várakozással teljen el a holnap. Teljen meg házatok és szívetek szépséggel Legyen Nektek is csodás a karácsony éjjel.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Szép történetek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/1 oldal
|
Bejegyzések száma: 8
|
|
|
|
2017. December
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
468 db bejegyzés |
| e év: |
2904 db bejegyzés |
| Összes: |
18436 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 86
- e Hét: 2338
- e Hónap: 6994
- e Év: 54587
|
|
|
Offline
