|
2018-02-11 09:19:36, vasárnap
|
| |
| |
Az alábbi verset költő, festő barátnőm blogjában olvastam. Nekem az 1956-os menekülteket juttatta eszembe, ezért idemásoltam az Én újságom 1956-ról blogomba.
L. Burda Zsuzsanna
SENKIK ÉJSZAKÁJA!
Merengve áll az út felénél,
kocsikerék nyomán haladott!
Telve lelke nagy terhével,
út porának keservével.
Gondolta: Mégsem maradhat ott!
Tovább indul, mendegélve,
terhét cipelve botladoz.
Tanyát vél látni,
A távolból kevéske fényt,
hívja vándorát az éjbe:
nyugodni éjtakaró imát.
Remél egy reggelt, új napot.
Föld lett párnája, takarója
anyaföld melegét kínálja.
Lágyan simítja szellő tenyér,
belehajol az éjszakába.
Jöjj közel, hajlik rá egy nyárfa,
nem vagy egyedül, ölellek én,
suttogok füledbe, míg alszol: Vándor!
Senkik éjszakája éjjelén.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
|
|
Offline
