|
2018-03-04 17:43:00, vasárnap
|
| |
| |
Ehm János
Elkezdtem Neked a szívemből szolgálni
Elkezdtem Neked a szívemből szolgálni,
Félredobtam sok könnyelmű ismeretlent,
Mert szívem ragyogó világod óhajtja,
És féltem bennük a súlyos lehetetlent.
Vásott éjszakákból már ébredni vágytam,
Körmeim sercegtek hideg cellafalon,
A bilincs is suhogva hullott le, s vártam,
Mint nyári záport a kacér kerti padon.
Ám nem számoltam a próbáid súlyával,
Mely dárdaként zúgott, repült csontváz-felém,
Majd átszúrt és megforgott szép hússzívemben,
És vad fájdalmat hűséggel ojtott belém.
Oly döbbenten néztem szerető szemedbe,
Éheztem, fáztam, már rég nem is öleltem,
Keseregni nem tudtam, de nem is mertem,
Megnyugvásom lágy szögesdrótokon leltem.
Fakadt gondolat. Törékeny cserép vagyok,
Mit alkotónak formált féktelen kedve?
S vérző sebemet úgy nyalogattam némán,
Mint egy megsebzett, girhes, kivénhedt medve.
Hát nem vágysz rám? Talán nem is kellek Neked?
Miért, hogy bajt vívni hívod vágyó kezem?
Önként indultam el Téged átölelni,
S szód helyett tüzes nyiladdal intesz nekem?
Nem szólsz, csak mutatsz a dombon egy keresztre,
Hol Fiad volt fenn dárdán és rút tövisen.
Mert értem ment oda s jött életre vissza
Bilincsből, cellából. Próbámból, nyertesen.
Forrása: Link
Link |
|
| |
|
0 komment
, kategória: vers |
|
|
|
|
|
Offline
