|
2018-03-09 14:19:35, péntek
|
| |
| |
Reményik Sándor : Névtelen bánat...
Sokszor úgy van, hogy nevén szólítod
A bút, mely beléd karolt s megy veled,
S szólasz: Betegség, Nyomor, Szerelem.
S szólasz: Mindannyit régről ismerem:
A bánatodat megkereszteled.
Tudod: a tövis minek tövise,
Tudod: hol termett, melyik rózsa mellett,
Tudod, hogy a gyönyörnek ára van
És azt is tudod, hogy fizetni kellett.
De néha jő egy névtelen lovag
S válladra teszi vaskesztyűs kezét,
Jő arcát eltakarva egy barát:
Mint Anonymus áll a bú eléd.
Szívedbe ír egy komor krónikát,
Lobogó, izzó, vérző sorokat,
Míg Ő, a Jegyző, homályban marad.
Nem tudod, honnan jő, hová megyen.
Ha megérinted, menten összefoly,
Alakja köd, derengő sejtelem.
Tán messziről jött, nagyon messziről,
Tán idegen - nem is tied talán - ,
Talán csak besurrant egy alkonyatkor
Érzékeny szíved titok-kapuján.
Sóhaj, mely gazdátlanul lebegett
A mindenségben... új gazdára várva,
Tövis, amelynek nincsen rózsafája.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Remenyik Sándor |
|
|
|
|
|
Offline
