|
2018-04-01 00:58:30, vasárnap
|
| |
| |
Krisztus enyém
Krisztus enyém, csodás remény
Árad a dal, a tűz, a fény.
Szilárdan áll, biztos talaj
Jöjjön aszály vagy szélvihar.
Mint békés tó, szerelme vár,
Nem fél a szív, megnyugszik már.
Mindenható vigasztalás
Nyugalom tölt be Jézusnál.
Mikor közénk beköltözött
Végtelen Úr lett újszülött,
Ki áldást szórni érkezett,
Övéi által vérezett.
Helyettem volt az áldozat
Nem hullik rám a kárhozat,
Mert Ő viselte bűnömet,
Halála által élhetek!
Testét a sírnak adták át
Éj lepi el a fény Urát,
De harmadnap örömhír szól:
Életre kelt a kő alól.
Ahogy fölállt győzelmesen
Bűn átkát már nem szenvedem.
A vére volt a drága ár
Otthonra leltem Jézusnál!
Nincs bűntudat, nincs félelem,
Ő ragyog át az életen.
Övé lesz minden pillanat,
Jézusom írja sorsomat.
Se alvilág, se mindenség
Nem állhat már közé s közém,
Míg hazahív vagy visszatér,
Erősen állok Jézusért!
HÚSVÉT HAJNALÁN
Alig várták, hogy jöjjön a reggel,
s most bánatosan, illatos kenetekkel,
sírva sietnek a sír fele hárman,
epesztő, emésztő, roskasztó gyászban.
Ím ébred az élet és támad a nap már.
A madarak kara csak egy fénylő sugarat vár
és csattog az ének, száll által a légen
fel, fel az ég felé ... Csak úgy, mint régen.
Jaj, az a régen! Ne fájna az emlék?
Mikor a Mester előttük ment még,
és ajkán az élet igéi fakadtak
a szomjazóknak, a fáradtaknak!
Volt-e valaha riasztóbb álom,
mint ez a három nap, ez a három:
mikor, aki folyvást csak életet mentett,
vad, gyilkos kezek fogják meg a Szentet,
viszik diadallal a főpap elébe,
rágalmat, gúnyt vágnak a tiszta szemébe
és suhog a korbács és csattog az ostor,
hol, aki megvédje, a hős, az apostol?
És az Atya hallgat? - Mély csend ül az égen
s most hajnallik újra: csakúgy ... úgy mint régen.
Hogy hurcolták! Mint egy gonosztevőt.
S még volt, aki gúnnyal nevette Őt,
amint a tövistől a vére kicsordul,
s úgy kell felemelni az utcai porbul.
Köpdösve, gyalázva a fára szegezték,
de Ő ugyanaz volt, ott is szeretett még,
ott fenn a kereszten, anyát és poroszlót:
könnyet hullajtót és gyilkos sebet osztót.
Ó, jaj, a halálig, mindig szeretett!
Viszik az illatozó kenetet,
és sírva sietnek a sír fele hárman,
nagypénteki gyásszal, húsvéti sugárban.
Hogy látnák szemükben keserű könnyekkel,
milyen csodálatos ez a reggel.
A pálmafák két szegélyén az útnak
súgva-búgva valami titkot tudnak.
A virágok át harmatkönnyeken
már látják felragyogni fényesen
az élet napját, s azt hirdeti minden:
A sírban nincsen! A sírban nincsen!
Ők mégis mennek. Gyászolva, sírva.
Betekinteni egy üres sírba,
az angyal előtt döbbenve megállni:
feltámadott, élő Mesterre találni.
Húsvétkor ha nincs még húsvéti szíved,
a nagypéntekit vedd, vedd és vigyed
könnyesen, aggódón, búsan, amint van,
s keresd a Krisztust, keresd a sírban!
Nem, úgysem fogod megtalálni ottan.
Eléd fog állani feltámadottan.
Túrmezei Erzsébet |
|
| |
|
0 komment
, kategória: ISTEN DÍCSÉRETE |
|
|
|
|
|
Offline
