|
2018-06-22 15:26:43, péntek
|
| |
| |
Néha az ember elfárad. Megáll egy percre és végiggondolja mindazt, hogy vajon hány lélegzetvétel vezetett el odáig, ahol most tart? Elgondolkodik azon, hogy jó úton jár-e? Arcon csap a felismerés, hogy mennyire átvertem sokszor én is magamat. Egész életemben kergettem egy illúziót, miközben kétségbeesve próbáltam eltakarni a világ szeme elől azt, hogy sebezhető vagyok. Mekkora hazugság volt.
Az örökös figyelemfordítás másokra, a folytonos ,,nem baj, ha másoknak nem érek annyit, én akkor is tolom bele az energiát" attitűd, csak elvett belőlem. Csak azt erősítette fel, hogy az önbecsülésem, az önbizalmam és a belső hitem szép lassan porrá lett.
Ugyan tanultam sok dolgot, mint például azt, hogy hogyan legyek tökéletes áldozati bárány, hogyan legyek mindig lenyomva, és hogyan legyek az, aki úgyis mindig megbocsát. Csak tudjátok az igazi baj az, hogy ezt a szerepet én magam hagytam, hogy rám rakják. Nem ellenkeztem. Csak szó nélkül elfogadtam. Mintha valami olcsó szeretetcsupor lett volna.
Nem baj, ugyan önbizalom-hiányos, csalódott és magányos voltam, de legalább ennyire törődtek velem... Újabb hazugság.
Az ember esendő.
Aztán egyszer csak elérkezel arra a pontra, ahol az utad elágazik, és ráeszmélsz, hogy erre már igazán nincs időd.
Eszedbe jut a sok elvesztett pillanat... A sok meg nem lépett döntés, amit magadért tehettél volna. A megannyi szomorú perc, amit elpazaroltál. És rádöbbensz, hogy ezt csúnyán elbasztad. Mert tehetted volna másképp is. Mondjuk kezdhetted volna azzal, hogy egy kicsit jobban megszereted magadat, mások helyett. Hogy nem bántod önmagad azért, mert nem mindig tökéletes, mert olykor hibázik, nem kicsit, nagyot, de legalább jó ember marad.
Hát igen, ezt nevezem én igazi felismerésnek.
Most pedig jelenleg ott tartok, hogy nem tudom, ez a világ mit nyújt majd Nekem, de az biztos, hogy szeretném tudni, hol van a szeretet? Mert szeretném újrakezdeni. Elsősorban önmagammal.
(Mounaji Barbi)
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: IDÉZETEK,Mondák |
|
|
|
|
|
Offline
