|
 1/1 oldal 
|
Bejegyzések száma: 9
|
|
|
|
|
|
2018-06-29 21:38:14, péntek
|
| |
| |
Tóth Árpád
JÓ ÉJSZAKÁT
JÓ ÉJSZAKÁT
Falon az inga lassú fénye villan,
Oly tétován jár, szinte arra vár,
Hogy ágyam mellett kattanjon a villany,
S a sötétben majd boldogan megáll.
Pihenjünk. Az álomba merülőnek
Jó dolga van. Megenyhül a robot,
Mint ahogy szépen súlya vész a kőnek,
Mit kegyes kéz a mély vízbe dobott.
Pihenjünk. Takarómon pár papírlap.
Elakadt sorok. Társtalan rimek.
Megsimogatom őket halkan: írjak?
És kicsit fájón sóhajtom: minek?
Minek a lélek balga fényüzése?
Aludjunk. Másra kell ideg s velő.
Józan dologra. Friss tülekedésre.
És rossz robotos a későnkelő.
Mi haszna, hogy papírt már jó egypárat
Beírtam? Bolygott rajtuk bús kezem,
A tollra dőlve, mint botra a fáradt
Vándor, ki havas pusztákon megyen.
Mi haszna? A sok téveteg barázdán
Hová jutottam? És ki jött velem?
Szelíd dalom lenézi a garázdán
Káromkodó és nyers dalú jelen.
Majd egyszer... Persze... Máskor... Szebb időkben...
Tik-tak... Ketyegj, vén, jó költő-vigasz,
Majd jő a kor, amelynek visszadöbben
Felénk szive... Tik-tak... Igaz... Igaz...
Falon az inga lassú fénye villan,
Aludjunk vagy száz évet csöndben át...
Ágyam mellett elkattantom a villanyt.
Versek... bolondság... szép jó éjszakát!
Link
Link
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-06-29 21:24:29, péntek
|
| |
| |
Juhász Gyula
A hallgatás tornyában
Elmennek mind oda...
A csönd várában nincs többé csoda.
Portáján az élet riadva vár.
Csönd. Csönd. Tornyával égbe ér a vár.
Megyünk mind, mind oda...
Nem gyúl piros láng a bástyák felett,
Vak hallgatás az örök izenet.
Szomorú-e vagy közönyös e vár?
Csönd. Csönd. Az élet künn kérdezve jár.
Megyünk mi is oda...
Vannak, kiket úgy von a csönd hona,
Hogy itthagyják e zajt, szép boldogan,
Sokan vannak s mégis magányosan.
Kopogtatok tán holnap én is ott.
Csönd, csönd, nyílj meg Szezám!
S a hallgatás nagy tornya nyílni fog!
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-06-29 21:08:30, péntek
|
| |
| |
Tóth Árpád
A HOLD LECKÉJE
Az ám! holdtölte újra!
A Hold a fák felett
Pofáját telifújja,
Incselkedik veled.
S az ócska szemfényvesztés
Addig csal és ragyog,
Míg újra hatni kezd, és
Közönyöd elhagyod.
Autó vesz föl - varázsból
Kovácsolt kék fogat -
S a bánatos garázsból,
A Földről, elragad.
Ki voltál? - elfelejted,
S mosollyal, réveteg,
Még őket is elejted,
A súlyos éveket!
Így szállsz a végtelenben,
Körötted semmi más,
Csak boldog égi csendben
Az irrealitás...
Míg egyszer, jaj, feleszmélsz,
És tágranyílt szemed
A roppant Hold veresréz
Korongjára mered:
Milyen csúf, vén pojáca!
Az ég sátra előtt
Miriád éve játssza
A vidám kócnyelőt.
Az arca csupa festék,
Ám jól látni, hogy a
Torz kráterek kiverték,
Mint cigányt a ragya.
Hát mért ágál? Mi végett?
Vagy mindegy már neki?
Nincsenek a kiégett
Szívnek kérdései?
Robotból - ez a sorsa -
Varázst és fényt csinál,
Mindegy, hogy bent mogorva
Jég tölti, ős homály.
Ragyogni mindhalálig -
Egy titkos hatalom
Így szabta. Majd elválik:
Lesz, nem lesz jutalom?
... Hogy eltörpül emellett
Bús, csöppnyi életed!
És lassan elröstelled
Kicsordult könnyedet
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-06-29 20:44:24, péntek
|
| |
| |
Kosztolányi Dezső
A holtak vonatja
Láttátok-e már a holtak vonatját?
Az éji rónán nesztelen suhan,
vas-házait halállovak vonatják,
lámpáiban lidérctűz ég busan.
Előtte a kietlen puszta hallgat.
az éj ijedve, sírva fölriad,
kísértetképpen tűnnek el a falvak,
s az ismeretlen, mennydörgő hidak.
Egyetlenegyszer látod, sose máskor,
avarzugáskor, varjukárogáskor
halált sivítva, rémülten zörög.
Hasítja a párás, lila ködöt,
bámulsz utána, amint elhalad,
s egyszer megáll az ablakod alatt.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-06-29 20:18:24, péntek
|
| |
| |
Kosztolányi Dezső
A hídon
Húsz éves voltam és egy éjjel
tíz óra tájt, színház után
a nyári csillagokra nézve
haladtam által a Dunán,
köröttem minden oly csodás volt,
a híd, hegy tűzzáporba lángolt,
alant zokogtak a habok,
s egy téveteg hajó a vízben
hintázva ballagott.
És én megálltam álmodozva
a lüktető mélység felett,
fejem a hídkarfára nyomtam,
szájam sirástól reszketett.
Szellő bujálkodott a habbal,
beszélt a víz susogva, halkal,
titokzatos, bús volt az éj,
s a selymes és szagos víz árja
hullámos, tiszta, mély.
Ma is emlékezem az éjre,
üres vágyódással tele,
egy céltalan nap tompa éjén
bámultam a vizekre le.
Jöttek hajók zord lángtaréjjal,
hullám feszült fel, mint setét fal,
eltünt a hab, el a hajó,
sóhaj vonaglott a setétben:
a perc oly illanó.
S miért, miért nem? sirni kezdtem,
agyamba nyilalt, hogyha majd
egyszer letörve, elfakulva,
az aggkor nyugalomra hajt,
gondolok-e a titkos éjre,
s elém tünik-e majd igézve
e híd, e hab, e tűz-virág,
s az éj, amelyre a sugár szőtt
vörös lángpántlikát?
S hogy érzem akkor ezt az éjet?
megrogyva, búsan, társtalan?
S mint látom a híd-bolton álló
huszéves ifjut, enmagam?
Sirok, avagy csak ámulok tán
a könnyü perc hamar lefolytán?
Vagy tördelem eres kezem,
s a habzenére, lángözönre
nem is emlékezem?
Ki tudja... Mostan is gyakorta
úgy rémlik, mint egy költemény
az én sirásos, nyári éjem,
az én könnyes álom-regém.
Olyan, mint egy ezüstös álom,
mely ifjan hull a sírba le,
s ma sem tudom, hogy az az ifjú
Én voltam-e?...
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-06-29 20:04:45, péntek
|
| |
| |
Ady Endre
AZ ÁRULÁS NYARA
Fonnyasztó nyár bennem és künn is
S nem tudom azt se, merre megyek,
Nyugtalan erdők hivogatnak,
Rengetegek
S nem tudom azt se, merre megyek.
Mult nyarak vér-nyomai visznek,
Régi vágyódás, régi harag,
Régi csók, kín és buta féltés,
Régi nyarak,
Régi vágyódás, régi harag.
Valami jön ezen a nyáron,
Süvöltnek bennem a nyűtt erők,
Hajlongok az erdők előtt, mint
A Halál előtt,
Süvöltnek bennem a nyűtt erők.
Baj lesz, mert a nyár vén, fonnyasztó
S nem tudom azt se, merre megyek,
Halál-dacok hívnak nyaralni,
Erdős hegyek
S nem tudom azt se, merre megyek.
Valami nagy, sivár gonoszság
Lesz ez az erdő s a nyár hazug
S kopár, kegyetlen lesz a vér-nyom:
Szahara-út
Lesz ez az erdő s a nyár hazug.
Az én nyaram nagy árulás lesz,
Mert, jaj, én nem nyaraltam soha.
Sokakon végigvág a bosszúm
Bús ostora,
Mert, jaj, én nem nyaraltam soha.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-06-29 19:11:58, péntek
|
| |
| |
Szabó T. Anna: Adott a test
Adott a test. Már mindenünkkel tudjuk,
mi jó nekünk. Megbecsüljük a testet,
a kettőnk testét. Gyermekszuszogás
előterében, némán, hevesen,
elszántan, boldogan. A test örül,
nem érdekli a szellem fáradtsága,
jussát nem engedi. És jó ez így.
A kamaszkor kíváncsisága más.
Követelőző lángokban forogtunk,
vulkánmorajban, kövek, madarak
és szellemek közt. Mind lenni akartak,
rajtunk keresztül. Egymásba fogóztunk,
együtt zuhantunk a puha üregben,
párás sötétben, öntudatlanul,
és a fülünkben lüktetett a vér.
Álmodtam egyszer: az a kárhozat,
ha örökkétig zuhansz a gonoszba
kapaszkodva az üreges sötétben.
Lehúz a test, nincs vége a halálnak.
De legelőbb a belső tűz, a kígyó
suttogása a kertben, reszelős
pikkelyeinek súrlódása, bőrünk
dörzsölődése, tapadása, éhség.
Fellázadtunk a halandóság ellen,
megízleltük a jó és rossz tudást,
és jó volt, rossz volt, jó lett és megint rossz:
eltölt az étel, ínyünkön az íz
mint a megnyalt láng, minden mást kiolt,
pörögve hullunk, pernyeként forogva,
de aztán megint fény jön és sötét,
és újra lenni kell, és újra enni.
A felnőttkor: megbékélni a vággyal,
nem birkózni a szellemmel a testért
a vaksötétben, nem kárhozni el,
elfogadni a kígyó igazát -
jó, ami nem bánt, és ami nekünk jó,
és a tudásért cserébe gyümölcsöt
teremni, aki újra enni kér
és enni ad, és nem bánni, hogy így van.
Link
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-06-29 11:48:20, péntek
|
| |
| |
Borongós idő..... legtöbb helyen pár órára kisüthet a nap.
A borongós idő sokszor borús kedélyállapotot idéz elő, ilyenkor nyílnak meg előttünk a lélek sötét mélyei.
Az árnyék olyan, mint egy zsák, amelybe belepakolunk mindent, amit tudatosan nem akarunk elviselni, s egy életen át vonszoljuk magunk mögött ezt a terhet. Életünk első felében azért hozunk létre árnyékot, hogy személyiséget alakítsunk ki, és lelkileg képesek legyünk a túlélésre. Ám amikor felnőttként a megvalósítás irányában akarunk fejlődni, ismét elő kell szednünk és életünk részévé kell tennünk az árnyékba süllyesztett tartalmakat.
Aki képes a korlátolt egóját az árnyék irányában növelni, és elzárkózás helyett egyre többet integrál magából és a világból, képes lesz a teljesség, az önmegvalósítás felé közelíteni.
Őri István
Napsugár Váró-verse
Vár, vár, nagyon vár
A Napsugár mire vár?
Megmondom én, mire vár:
Hogy tűnjön a felhő már.
Ragyogjon, nevessen,
Kacagjon fényesen,
Virágot növeljen,
Világot öleljen ...
... Szép szemmel szeressen,
Engem megkeressen.
Link |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/1 oldal
|
Bejegyzések száma: 9
|
|
|
|
2018. Június
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
255 db bejegyzés |
| e év: |
3311 db bejegyzés |
| Összes: |
16396 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 2362
- e Hét: 5398
- e Hónap: 14581
- e Év: 67289
|
|
|
Offline
