Fellner István,Lindák Mihály,Wass Albert: A magyar feladat, - menusgabor Blogja - Ábrányi Emil,Adamis Anna,Ady Endre,Ágai Ágnes ,Agytorna,Alföldi Géza ,Alhana,Ambrus Magdolna,Andók Veronika ,Andróczky Lászlóné ,Antoine de Saint-Exupery,Anyák napja - gyermeknap,Áprily Lajos,Arany János,Arany Viktor,Arany-Tóth Katalin ,Aranyosi Ervin,Artai Zsuzsanna,Árvai Attila & Emil,Átyim Lászlóné ,B. B. Nala,B. Huszta Irén,B. Radó Lili,Babits Mihály,Bagi Tibor,Bajza József ,Baktai Faragó Aranka ,Balassi Bálint,Balázs Béla,Balázs Sándor Turza /B.A.S.A./,Bálintffy Etelka,Balla Zsuzsanna,Balogh József,B,

Továbbiak »

Belépés

			menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / Honoré de Balzac /			Menus Gábor 1940.08.11 Offline

Linktáram, Blogom

Blogom

Blogom,

Képtáram

Képtáram,

Videótáram

Videótáram,

Ismerőseim

Ismerőseim, Fecsegj

Fecsegj

Fecsegj

1/1 oldal

Bejegyzések száma: 3

Fellner István

2018-07-12 21:14:54, csütörtök

	FELLNER ISTVÁN AKKOR IS... akkor is nyár volt úgy fulladt ajkunk hiába ittuk egymás illatát, akkor is vártuk, zendüljön az ég adjon némi megnyugvást, hogy ölelésem tőlem legyen forró, izzó, vágyba torkolló, akkor is csend volt fullasztó,oly mély lenézve mámorítóan szép, legyezte hiú ábránd ajkad szegletébe a várakozást, akkor is volt- lélek szerelem szeretet, vágy indulat...s a csend, csengettyű szó,édes álom, megvalósuló, akkor is volt- szónak értelme hite, foganata, sorsa, ereje,vonzása, csak halk volt ,alig hallható, s ha ajkadat elhagyta, néma árnyban fény játszott, örömtáncot, most is van, bár lassuló,botladozó,de nekem nagyon való,álmokkal ölelő, s ha reggel ébred a mozdulat- mi olykor reccsen,nyilall, az enyém...s nem megosztható. AMI KELLEMETLEN... gyújtson tűzet a szerelem, azokba kikben még nem égett, hitet hitetlenekbe, akarást elesettekben,gyengékben, csendet hangoskodókba, megbánást bűnös lelkekbe, gyilkosoknak feloldozást, keresztet templom előtt, néma hallgatást bennünk térdünk hajoljon ne kényszerbe önként s ha leple hull esténknek adjunk egy imát hogy megéltem-megélted s ne feledd ha feledtek nem bűn nem átok... csak kellemetlen. ÁRNY-KÉRÉSE ott hol a fény születik , lenne jó árnynak lenni, hisz örökké tudnák csillogni, fényben fürödni, nem kellene- kérni könyörögni, hogy ne kelljen másokat követni,mögöttük élni testüket tűrni, ennyi mit kér a szó, s tán az álom- hol nincsenek- fény árny játékok. CSAK AZ ÜRES UTCA.. elült a zaj künn az úton a fény is álmosan bólint téglaporos falakon, egy elkésett sóhaj hagyja el ajkakat - bólint rá a sötét, múlott a pillanat, elkélt másé lett- csak az üres utca maradt ELMERENGVE... derékig gázolni e fehér időben, hol csendesen roppan talpunk alatt a fagyott lélek, felettem remegő csillagfüggöny- fázón húzza magára takaróját a hold, séta a téren lámpasorok alatt, ajkamon csókod íze, fátyolként kísér illatod- s a béke, jó is lehetne ha lenne, de távol a jelen nekem- ki kérte- sorstól tőled, de legyint mint múló idő, ki nem kér ,nem ad új - hosszabb percet, ó te téli éj, mily szép a csended szinte hív- megszólal bennem, sikoltana ha tudna,értene - de távol a tudat alatt- sok tavasz él benne, be jó lenne elcsenni tőle- olykor kivirulna sok ember lelke, s ha a béke szállna - ismét mehetne télbe időnk, durva hideg permete ölelne, szele nem simítna- festene rózsát arcomra kezemre, tudom jó ez így, s nem másként -nem én lennék ki a kereket tekerné, ingát állítana visszatekerne, deresedő padsorok, csupaszított ágak bokrok, lassan fog telünk lehelete- perlekednék vele de nem teszem, most ő az úr- s én mint szolga, nem gördíthetek akadályokat... ELMONDOM... elsírt álmok boldog ábrándok estbe lopózó éjek, halk mosolyú hajnalok, permetező szürkület, ti mind vagytok ,hogy én legyek, pár pillanatra vele, simulni örömben sóhajokban szerelmet vallani, boldog az éj festett arcán csillagmosoly, szellő rebbenne de fél- hogy zavart keltene e fekete csendben, szól hát halkan ha lehet halkan lebbenek, legyen még egy korty belőled- érezzem mit más csak érezne, ha hagynánk, ha tehetné. ENNYI MIT KAPHATOK... már nem bánt a tagadás, nem ha nem kérnek képet,szavakat, valahol mindig valami elszakad, vagy bennem - vagy benned, és a foltozás, csak ámítás, csendes elutasítás, nem az fáj ,hogy elmúlt, az,hogy nem mondják, takaró mögött is ugyan az maradsz, s a függöny sem azért van hogy elfedje az ablakokat, hisz tudjuk hogy ott van, valaha volt a szó, néma érintés, volt álom hentergő tévedés, nem megváltó-de volt- ma már csak szó nélküli csend, hallgatag tagadás, más lett az értelem más az érzelem, oly hideg a nyár, s fura módon lett forró a tél szele jege, lehet ennyi mi jár- ennyit adhat az álmatlan- éjszakánk. ERDŐMÉLYI PATAKMEDER... mélyen bent- hol csak mi vagyunk- te-ki csilingelve csörgedezel- az árny,pár settenkedő pillangó, mozdulalan árnyék, s a csobbanó csend, idő törte fatörzsek, ére mutatók- mesébe illő kép- hát írok hozzá egy mesét, hulló könnyem itt nem látnák, s jajom sem hallanák, hát mosolyt küldök, halk kacaj- tudják - ha e képet nézem- tűnik búm,bánatom- csak boldogságot érzek múlnak a fájdalmak sebeken a varr kemény értelmet nyert az erény szerény testben a nagy lélek,meleget ád, e kevés idő, halk madár csevej ,élő némaság,benne a halkuló csend, s a feneketlen vakság, már a boldogság is fáj, e képzeletet felülmúló érthetetlen boldogság, mi nem kér csak ád... ÉPÜLETROM... megkopott fények a falakon, fáradt évek pergő vakolat alatt, mély árok, árokban a remegő percek, reá hulló vásott emlékek, már csak alig álló - falain nincs mámor, kréta pórban megbúvó emlékek s a lélek, mi tartja még-mint - álom a való - világot. ÉRZÉSEK... cseppekben jár a boldogság s én ázok áznák, fürdök -bár álmaimban- de nem adnám semmiért, hol köveket aprít a bánat én szellőként seprem s a múlt leplét terítem rá, valóság küszöbén nem meg állva , tárt ajtón belépni, s míg éji bársonyra festi falait szobám, ünnepet ülni, tort csendeset sikoltva a gyönyörtől csak némán- hogy csak az hallja- ki bennem él velem hált, nem kell a reggel- a holnap- kellenek a percek megélt pillanatok, kell az élet maga, szavakba sűrített tett, lágy mosoly,sima kilincs mely ajkadat nyitja, folyó cseppje szemeidnek érzelmek kútja, s merészen veder lennék benned elmerülnék, s a folt tűnne menekülne nem vetődne ránk. FÉLELEM../Goodbye My Lover..James Blunt/ elhagyni oly nehéz, surrannak az évek így múlik minden mi szép, lehull az idő köpenye, meredten maradok, magam, s a világ-közepe- oly messze, szélére sodort az őszbe forduló csend, hát néma sikolyt küld ajkam feléd Te csodás nap- Te csodás éj.. GONDOLATFÜZÉR fekete bevillan ablakomban már nem hiányoznak a fények hisz tudom ,ott vannak mélyen árnyam megett a sötétben, csendesen megülnek, s ha fáradságom hí-gyere- megosztom veled fekhelyem, mélyen párnámon, hol álomtündérek énekelnek, ölelve lészen néked hely, karod ha akarod ,ölelhet ajkad ajkamon- csüngve- betelhet-a vágy- egy álom-nem csak képben, emlékekben- egyszer tán lélektől testtől övezve, ..... de hűts te éj -napnak végzete- ne adj szavakat,képeket- miket képtelen elmém felfogni csak az akarat mi ébren tartja, létező, vagy lehetetlen téveszmét, ne ámíts hisz a valóság,úgy int- mint harang mi imára hí, maradj vakság- ne lássam idéző álmaim. hogy ne keljen, ..... s reggelekken közösen csenünk ajkadra mézet... HA A LÉLEK BOLDOG pára hull rád festett ajkad életre kél, ölelésbe menekül tested karomnak édes teher, szál a fény, szemed tükrében villan a kép, mámort ad, s némi reményt, forrón él a vágy lüktetve kér s ád, már nem beszél az idő, nem fogy ,örök hisz-megszűnt- léte nem fontos, való és álom oly keverék mi hatol lelkeden testeden, alkalomra vár- beteljesedve hanyatlik mint test mi megadja- ... csillan az esős éj, pár elkésett felhő könnye még elér, csomóban alig hajam tarkómra ér,mosolyba szaladt ajkamra csorduló lé, boldog elfogott pillanat ázott test-boldog lelket takar. HA A SORS ENGEDNE kútba esett boldogságok, s mi ott állunk meredten mélybe meredve, csordul nedve búnak bánatnak kezünk megremegve markolja, s hol a remény száll, nem osztanak helyet,vakon tapogatunk- mint nem látó istenek, hogy fognám kezed pillantásodat keresve biztonságot adva szívednek, hófehér lelkednek, ..... "jöjj újra ifjúság,vagy csak a vágy mi eltakart minden veszélyt tomboljon ismét a régi hév merítsük az élet sűrűjét," ..... mélyben alant kávában kapaszkodva csorog le életünk gyenge fala, lábunk előtt talpunk alatt taposva porba, könnyünkkel keveredve sárba mocsokba, én büszke vagyok e sárra, hisz nekem életem sara, benne múltam szűkös darabja , míg más tagadná,eldobná, gyűröm taposom kéregbe keményre, legyen oly alap- melyre falakat húzhatok, falakat várakat- szobákat- csendes zugokat,nyoszolyát lenge takarót,párnákat , ajkadra ajkamat, kebledet keblemre, illatunk keverve, hörpintve a gyönyört,részegen, s hörögve telni be- ha a sors engedne. HA A SZÓ MAJD SZÓL majd szól a szó ha elég, s máglyán tüzelem el írott tetteimet, hamuit úgy szóróm szerte- széjjel, ne adjon tápot,ne fertőzzön, elmorzsolom eme átkot, elfúvatom szellővel, vihar lepedővel, szól a szó ha már kevés, nem ér,nem éget, nem ád, s jelentéktelen szellem- csak fékez, nem mar, s nem idéz fel édes múltat,képet, akkor néma lészen az írón, beszáradt festéke, jelképe lesz, rovott életemnek, ha a szó majd szól. A HOLNAP zsong a fej - pihen a láb járt eleget most hull az ige ajkadon, valahol a csend dalol, belepi ágyad - a nincstelen halott szerelem térdeplőn kérsz egy szebb napot,pillanatot eleget, kegyes a holnap nem ígér, ha megéled tán ad. KORAI GONDOLATOK../vagy megártott a meleg?/ mint fából a véső ha hasít és ujjat hoz, fájdalommal küzd az életre hívott új, hisz még annyi a minden, benn oly sok a gát ,kín, megalkuvás, részegen tán jobb lenne bírni a sok változást ..... bérlemény e föld, benne mi gyarlók a tékozlók, csak kaptuk- nem örök,hisz minden változó, a szín, a fény, árnyék, test a lélek, szerelem szeretet, s mi magunk, ahogy küzdünk, hogy jobb szebb legyen... KÍVÁNOK mézben gazdagot csendben mélyet, érintésben boldogságot, szemekben a tükröt, mélységben a mámort, mámorban a kéjt, éjben a világot, s világban a békét... LÉTÜNK... Létünk mint porszem, annyit ér, ha nincsen ki, emlékezzen , könnyet ejtsen.. LOBBANI FÉNYESET fényben is gyertyát gyújtok, a viharban , a szellőt keresem, hogy lágyan simítsa ráncaink, nem a hulló csillagra vágyom én a fényeset imádom, az éjben sötét folttá válni úgy vigyázni,félve lépni, némán táncot járni, képzeletben ölelni bánatot támadni-nem szidni, félre vezetni, s ha bunkó lészen,ütni- feledni, nem akar az akarat-mást- mint engem-bántani- vagy felemelni, nem adom testem-csak- lelkem, ha mer hát kezdjen, vagy végezzen, sutba dobni érzéseket ha a tett kér teszem- mit ád e fura est- éj, kísérő reggelek, ölelést,bánatba burkolt édes elégedést, elfutni már nem merek nem bírná a test, vágyba fogott lelkem, hísz nem kísért már a kísértés, elhagyott a vágyba fojtott éj, csend lett, falakba fojtott reggelek, úgy ébrednek mint aggok házában fáradt fellegek, csak élni még sír a sötétbe fogott pislákoló fény, lobbanni egyet csak parányit, egy fényeset... MAI BÚCSÚ lassan múlik a hőség alig libben a lég szobám falán oszlik a mély sötét, gyűrött lámpafény mellet kopognak a szavak, lassan hullanak, s a sárga fény mondatot farag, mélyen belül már a holnap mossa arcát, elfeledve a ma lelkét hozományát, csak még egy kicsit-kér- s megadja magát belesárgulva a múlt lapjaiba, mit perget majd az emlék, ha ráérnek majd az ujjak és olykor beletúrnak, pellengéren már a test rászáradt a nappali forró lehelet, s míg ajkam kér friss nedvet, friss szellő csókot ád, lefektet, hát múljon az éj csillaghordával, elfáradva várva a leváltásra, s míg megpihen homlokomon, érzem valami volt, valami múlt, de boldog volt. MÁR már a régi sem tetszett, lerombolt mindent az új s a kezdet, új fény az ablakon reggel ha kél a nap, új játéka a falon futó árnyakban, már nem hiszek a mesékben lélektelen szavakban, elkelt a hit-bár hitemben - maradtam, nem hiszek a szemnek ha álnok könnyek mossák tisztára a becstelen tettet, már csak a már maradt- mint szó mint kívánat, lassan ízlelem forgatom fog nélküli ínyem alatt, nem ízlik mint-mint sós étel, hát kiköpöm, maradt az íztelen falat, utca kövén a véletlen-ki hí- velem egy s örök, mint fájdalom mi nem közös saját mint bűnöm, már rég eljátszottam a szonettet- mit nekem írt a sors-vagy a véletlen, maradok hangok nélküli ritmustalan életben. MÉG EGYSZER... tán még egyszer szólt a vén zenész, gitárja fölé hajolva babrált kínzott ujjaival a húrok csendjén, alig érintve szólt a néma dal belésajdúlt száraz ajkán a múlt, fáradt szemén réved ezernyi dal ezernyi emlék, ..... még egyszer kérte irónját a költő, remegő kézzel karcolt fehér lapra , még ha lehet had adjak szavakat értelmet e csendnek, hálát rebegve hogy lehettem, oly sok éjszakán szerelemnek, karja,szeretetnek ,reménynek diadala, ..... még egyszer úgy szeretnék ecsetek virtuóza lenni szólott a festő, és bénának hitt kezével feldobta a színeket, szemben villant a fiatalos hév, ajka nyitva feledve -cserepét- újra alkot a nyitott tér, agynak rejtekén szálló lélek, beléfulladt a késői alkony, s a követő éj.. ..... igen még egyszer ha enged délibábot fognék szemed bogarában- úgy fejtetőn mint állt a világ, mikor szív dobban szív felett, hajdanán ,kézbe vett szerelem, álmokban a való - sikoltó nem feledhető, az igaz méregkeverő, mely tompít ,érzéket s felemel, vibráló boldog elmétlen-szerelem- még egyszer. NEM TUDHATOD../ZORÁN .Volt egy tánc../ ölelve halni, táncban álmokban, öledbe fejem, mély tudat, mély érzés, folyamat mi megszakad, s felhőben burkol jövő, mit egy kis szellő is tova fú- s mi marad csak a ki nem mondott szó, képek ,látomás , vallomás a néma ajkakon, mi még? mi még? nem tudhatod.. OLY RÉG VOLT... lassan ül a por lenéz a csend - hol - hol a válaszom, fekete szemkeret ez nem festet,kapott, lételem a mélység benne a kétség, megérem, hogy felérek, reccsen a borda lészen e még bórdal, pernye száll itt feketén inamba szállna ha engedné a dac, hogy kiszálljak, lassan mozdul a szénfal mint vízió alföldünk szélén vibráló képe, omlik szét robajjal csendet űzve, csákányra lapátra, merít az izom fáj a derék, moccan a kéz - mosdat a veríték, felnéz a tekintet vöröslő bogárban ég a szeme, amott csusszan az idő-idelent - megállt nem sürgető, pihen a félelem,karomban a kétség, választ várt... s megadta.. a kor, megadta az idő. SZAVAK MONDATOK... szavak,mondatok - rajtuk jelek,velük írott ígéretek, érintések mozdulatok, érzések, értelmetlen kérdések, tettek - meg nem valósult álmok ,álmodozások, sokkoló hírek,híresztelések, károk kárvallottak, és én - és mi, várakozások hittel- hitetlenül-mélyen meggyőzve - meggyőződve, forgatva szavakat, gondban gondolatokat, csendben üvöltve, tudatlanul megírva, két lépés között kis szünetben, elmondani hang nélkül, csak bólintva,hogy mi értsük, félbe tört mozdulat, megakadt szó - mi tudatna-ha kell,ha kell. SZELLŐ TÁNC átnyúlt forró nyarunk keblén a nyugvó est, belé égett az elmúlás, szende szellő kerekez utcán tereken, megállóban villamosra várva, fellépjen szoknyán táncot járna, ajkat csókolva henteregni veled egy keveset, megülni ablakok peremén mosolyt csalva arcokra, majd elpihenni - utca sarkán lámpa oszlop fénykáváján. SZEMEM BOGARA... sápadt mint virág mi dobni készül - illatát ruháját, elfútta az idő- hisz korhely lett, kocsmaszárnyból kilépő, réveteg tekintet, nem pillant csak rezzen ha szól a dal, ritmusa még hat, apró mozdulat,arcból-kilépő- könnyben ázó, hisz rátalál dallam közt, az indulat, elvonulna ha látná magát tükörképben tükröződni, lesújtana - s szemhéj alatt, mint tudat, ha rajta kap - egy lenézett tudatlan. SZENDERGŐ még pár korty az éjszakából s ajkamra fagynak a szavak- elhal a billentyűzet, mellemre hanyatlik elképzelt hajad. TÁNCBAN... beszél a dal ritmusa megragad s mint szellőben fának ága, ring a test-szabad akarat- alig érinti a láb pilleként örvénylik karomban - csoda e test- feledve fájdalmat oly szoros az érintés, súról a comb-ívben hajló- tehetetlen akarat, fokozza izgalmam, szédülő forgásban nem számít idő,sem fény, e sötétben is örök a fonódó érzelem. TÁNC TÁNC tánc az égen fehérben babosban habosban, tánc az égen bárányban fátyolban, tánc az égen sötéten viharosan villámban fürödve- íves szivárványban végződve, tánc a földön karodba- karomba karolva, ringó derék köré építve álmom, mosolyba fürdetni arcod, édes csókod legyen a mámor. TETTEK leleményes a félelem, akkor ül rajtam - mikor a kiutat nem lelem, sápadtan virraszt a holnap az éjszaka felett ő is keres-időt - lehetőségeket, jobban akar élni mint tette a ma - ki tán csak - tékozolt,élni nem mert, hát ad tanácsot az Ú r- vagy a képzelet - mi örök útitársam-keblem- barátja, hát fogadok mint játékos ki- sokat tett-s minden odalett, hogy csak pillanatra legyen meg, hát én tettem-hogy- mindent feltettem.. UTOLSÓ SÓHAJ... /bucsú egy kedves baráttól/ utolsó sóhaj - add Uram még - egy csendes érintést, halk szavakkal bucsút, utolsó csepp könny - mi törli szemben a fényt, néma várakozást hogy átléphessem a mindenség kapuját, add Uram - ne fájjon mint annyiszor, légy kegyes, s megváltó, ha elfogy levegőm- s megváltom jegyem- elmentem. ÚGY FELEJTS úgy felejts- hogy a kísértés - soha utadba ne álljon, ne legyen bűn - ha álmaidban újra rád találok. ÚGY SZERETNÉK... úgy legyek más, hogy észre ne vegyenek, álmodban hallgatás, párnádon áldás, pille könnyű takaró, arcodon gyermeki pír, szemedben ragyogás, osonva mögötted- zajtalan árnyék, s csuklásod között kis szünet, mennyi minden szeretnék - csak lenni- észrevétlen, megbúvó,áldást hordó, könnyű szellő, lágy felhő-csendes- esőt hozó, de mennydörgő villámokat szóró, megbékélés harag után, édesség a csók alatt-s után- lágyság szenvedély, vadság -tékozló vágy, e sok kettősség, és a szeretet... ÚJRA NYÁR? újra nyár? felleget kerget kék egünkön- a tegnap,borostásan ébredni,igy szúr ha feledett az esti borotva, hallom hangját hogy surran a fény, szobám ablakáben telepedett, becsókolja az elmaradt napokat, újra bízni a napokba, nem húzom szorosra ingem, had adja melegét, ne csak a test a lélek, napunk fénye suttogó melegsége, pendül a ritmus , a csend is tűnő zsongásra ingerel ha újra perzsel e sokat emlegetett forró idő, kell, hogy fogjon, melegen tartson,ha hűlne testem,lelkem.

0 komment , kategória: Fellner Isrván

Lindák Mihály

2018-07-12 18:58:39, csütörtök

	LINDÁK MIHÁLY ÁLMODOM Csalóka délibábos tájon dér csillog a nyárfákon. Sírba hulló rög kopog. A tél közelít, lépte kopog. A jajszó sem hallik már, néma lett, kihalt a táj. Álomvilágban éltem én, ahová nem jut el a fény. A felkelő nappal megvirrad. Biztató hajnal hasad. Fű kizöldül, rügy fakad a fán, harmat csillan az ágán. A megújuló élet szebb lehet, mint reméled. Álomvilágban éltem én, mert éltetett a hit, remény. Csalóka délibábos tájon kérlek, hagyjatok, én álmodom. Kérlek, hagyjatok, míg álmodom! Kérlek, hagyjatok, még álmodom... Kezed és szíved üres marad, Ha képzeleted elragad. Kopár, puszta, téli táj Az álomkép; − bár még fáj. CSAK NEKED Csak neked szól minden szavam, mert örökül ezt hagyhattam. Testileg már eltávozok, de lélekben veled vagyok. Örökséged hát legyen a hit, mitől semmi el nem tántorít! Szilárd elvek és ideálok nyomán békédet megtalálod. Ne veszítsd el soha a reményt! Ez mutatja utadat, a fényt. Mindez beragyogja lelkedet, és várt boldogságod megleled. Szeretet a legfőbb jótét. Nem érdemed, csak ajándék. Viszonozd hát önzetlenül, feletted az ég kiderül. Örökséged csupán ennyi, tanulj meg hát vele élni. Csak neked szól minden szavam, mert örökül ezt hagyhattam. EMLÉKED SEM MARAD Emléked sem marad Új élet, új év, új kor, a szélben kavargó por eltüntet minden emléket, a jót, csúfat és szépeket. Tornyosuló viharfelhők, elfeledett hű szeretők álmaidban tovább élnek, a letűnt múltról mesélnek. A gyarló emberi lélek, nem veszi észre a szépet. Minden csak egy pillanat, ha emléked sem maradt. HÁBORGÓ SZÍV Háborgó, lüktető szív szapora dobbanással egyre csak hív. Kiürült érzelmek, elfogyott szeretet, megfagyott a világ, a környezet. Hideg, rideg szavak, a tovatűnt pillanat soha vissza nem térhet, nem tudlak elfeledni téged. A távolság, az idő mindent elfeledtet, de nem is tudja enyhíteni az égőn lüktető sebet. A gyógyulás mindig hosszú és fájdalmas, csak az emberi lélek végtelen, hatalmas. Legyőzi fájdalmát és erőt gyűjt, a tiszta értelem minden szerelmet lehűt. Az agy hideg, érzéketlen, a szív érzi meg mi a szerelem. A sodrón áradó szeretet, érzelem, a földi életben az értelem. Fennen szárnyaló lelked el nem feledhet, nekem mindent adott önzetlen szerelmed. A MINDENSÉGHEZ Szemed szikrázón rideg, szíved jéghideg. A mindenséghez mérted tenmagad és istenségként osztottad igazságodat. Ítéltél élet és halál uraként gyermeki lelket felnőttként. Istenekhez mérted önmagad és elhitted, te csalhatatlan vagy. A sötétség és a fény fejedelmeként elpusztítottad a reményt. A mindenséghez mérted tenmagad és nem vetted észre, elvesztetted önmagad. A TELJESSÉGET VÁGYOD Megismerni a teljességet vágyod, kósza szellőként a világot járod. Permetként lehulló harmatcseppek nyomán felizzó vad szenvedélyek testünket, lelkünket elborítják. A kiszínezett fantomképet kergeted, hű kedvesed, ideálodat keresed. Az órán lassan lepergő homokszemek végét jelzik elfogyó reményeidnek. Lebukó nappal jelen, jövő eltűnik. VAGYOK Vagyok, fény és árnyék, valóság és játék. Vagyok, hideg és meleg, szerető és rideg. Vagyok, kit gyűlölnek, és szívből szeretnek. Vagyok, hitehagyott, eszmékért elhagyott. Vagyok, jó szerető, időnként fecsegő. Vagyok, hű barátod, alkalmatlan párod. Vagyok, heroikus, vagy melankolikus. Vagyok, szókimondó, mindent megtagadó. Vagyok, egy álomkép, máskor csupán rémkép. Vagyok, még szertelen, sokszor szégyentelen. Vagyok, aki adok és keveset kapok. Vagyok, nagyon gazdag, de rendkívül szegény. Vagyok, a hit, a remény, az elveszett esély. Vagyok, a lenn és fenn, talán érdemtelen. Vagyok, olyan, mint magadat látod.

0 komment , kategória: Lindák Mihály

Wass Albert: A magyar feladat

2018-07-12 18:00:27, csütörtök

	Wass Albert: A MAGYAR FELADAT Minden emberfia, amikor rászületik erre a világra, feladatot hoz magával. Valamit el kell végeznie ahhoz, hogy életének értelme legyen. Legtöbbje végig bukdácsol életének göröngyös vagy kevésbé göröngyös útján, anélkül, hogy valaha is tudatára ébredne annak, hogy valami fontos elvégeznivalója lenne ezen a földön. Van, akilelke mélyén érzi talán olykor, hogy tennie kellene valamit, de nem tud rájönni arra, hogy valójában életének mi is az értelme! Kapkod ide-oda,próbálkozik ezzel, próbálkozik azzal, míg bele nem fárad a sok próbálkozásba, és csalódottan hagyja abba a keresést. Csak nagy ritkán akad valaki, aki rátalál életénektitkára és aszerint is cselekszik. Az ilyen ember többnyire nem élhosszú életet és rendszerint erőszakos halál áldozata lesz, mivel a feladat, amire ráismert és amit magára vállalt, ellentétben van a,,földi hatalmak" érdekeivel, és így jelenléte számukra alkalmatlan. De nézzük meg először is, hogy mi az a ,,feladat",amiről beszélünk!? Minden előtt legyünk tisztában azzal, hogy a Nagy Teremtő, nevezzük Istennek, vagy aminek akarjuk, hiábavaló munkát sohasem végez. Mindennek célja van, s ez a ,,cél" az, ami értelmet ad a teremtésnek. Minket, s köztünk engem is, magyarnak teremtett a Nagy Alkotó. Ez azt jelenti, hogy emberi életünk értelmét ezen a szinten kell keresnünk. Itt van számunkra, a ,,kiindulási pont":magyarok vagyunk, ennélfogva magunkon viseljük (akár tetszik nekünk,akár nem) mindazt, ami ezzel a szóval jár, és amit ez a szó jelent. Ez a szó már meghatározta számunkra a keretet, melyben élnünk kell, s mely keretben életünk célja rejlik. Hiába vergődünk ellene, hiába próbálunk kitörni belőle: számunkra nincs más keret. Csak ebben a keretben élhetünk boldog, megelégedett, termékeny, emberhez méltó életet. A Nagy Teremtő rendelése szerint csak ebben a keretben lelhetjük meg életünk értelmét és célját. Ahhoz azonban, hogy rátaláljunk erre a célra s ennek értelmére: rá kell ébredjünk arra a feladatra, amit magunkkal hoztunk,mint láthatatlan útravalót: magyar voltunk feladatára. Amit, ha becsülettel elvégzünk: elégedetten térünk vissza Teremtőnkhöz. Ha elmulasztjuk: oda kerülünk, amit emberi szóval pokolnak neveznek, s ami valójában nem egyéb, mint lelki meghasonlás. Fontos tehát, hogy idejében felismerjük és tisztán lássuk magyar mivoltunk feladatát: a nagy magyar feladatot. Minden feladat célt szolgál. Egyetlen nagy célt: a fennmaradást. A magyar feladat célja tehát nem egyéb, mint a magyar nemzet fennmaradása. Itt érkeztünk el ahhoz a ponthoz, amit a mai világuralkodó szellemisége minden eszközzel megsemmisíteni igyekszik, mint az elmúlt időkből hátramaradt kísértetet, amit ,,nacionalizmus"-nak neveznek és ami nem egyéb, mint az ember önkéntelen ragaszkodása múltjához, nemzeti örökségéhez és mindahhoz, ami másoktól megkülönbözteti. Érdemes megjegyezni, hogy ennek a ,,nacionalista világnézetnek" a magját éppen azok ültették bele az emberi világszellemiségébe, akiknek nemzetközi képviselői ma legádázabb ellenségei ennek a gondolatnak. Van-e nacionalistább nemzet a zsidónál, kik a maguk körében legmakacsabbul ragaszkodnak a maguk saját nemzeti törvényeihez és szokásaihoz? Akiknek nemzeti törvényeit maga az Úristen rendelte el!? Minden nemzetnek egyforma jussa van ahhoz, hogy a maga saját nemzeti eszméit kövesse s azoknak törvényei szerint éljen. A magyar nemzet törvényei semmivel sem alább valóak más nemzetek törvényeinél, beleértve a zsidókat is. S mint ahogy más nemzetek fiainak Istenadta jussuk van ahhoz, hogy saját nemzeti irányvonalaik szerint éljenek, ugyanez a jussunk megvan nekünk is. Nézzük csak, hogy mik is ezek a ,,jussok"! Először is a nyelv. A népszokások megőrzése, nemzeti ünnepek tiszteletben tartása.A Haza földjéhez való juss, mely apákról a fiakra száll. Minden nemzetnek jogos feladata a nemzeti szabadság és az ország megőrzése,mert ennek a kettőnek a veszte a nemzet vesztét is jelenti. Mi magyarok semmivel se vagyunk más nemzeteknél alábbvalóak. Miért igyekszünk hát elhitetni magunkkal ezt az alacsonyabb-rendűséget? Ennek csak két oka lehet: szellemi restség,vagy ami még ennél is rosszabb, az öntudat csődje. Annyit hallottunk már másoktól, mind idegenektől, mind olyanoktól, akik hozzánk tartoznak, köztünk élnek, de az élet keserűségei már megfosztották minden nemzeti öntudatuktól, és úgy vélik, hogy lopás, csalás csak akkor bűn, ha azt velünk szemben követik el mások, de ha mi követjük el, akkor ,,élelmesség" a neve. Annyit hallottuk már ezt az élelmességnek nevezett új törvényt magyar földön is, hogy rendre el is fogadjuk már, mint valami ,,új öltözetet", ami nem csak divatosabb, de okosabbnak is tűnik. Becsület, tisztesség, jóakarat úgy tűnik, mintha idejüket múlt fogalmak lennének. Csalóké és hazugoké a világ! Márpedig az emberi életformának ez az új ,,alakzata"romlásba és pusztulásba vezet. Ha még van olyasmi, hogy ,,magyarok földje, magyarok országa" akkor vissza kell térnünk, de nagyon is gyorsan, a ,,magyarok rendjéhez", vagyis ahhoz az ősi alaphoz, aminek becsület és tisztesség a neve, mert országunk csak így lehet újra,,magyarok országa". Azok, akik a kommunizmus hátán belovagoltak Magyarországra és az úgynevezett ,,felszabadulás" után is vezetőállásokban maradtak, így vagy amúgy, előbb vagy utóbb el kell tűnjenek onnan, mielőtt szemétgödörbe süllyesztik az országot. Az előbb-utóbb bekövetkezendő új választások törvényes és békés alkalmat nyújtanak majd ehhez, s ha emberek vagyunk még és magyarok: élünk is az alkalommal. Egy teljesen új országot kell teremtsünk magunknak, ahol az erény újra erény és a hitványság hitványság. Ez nem lesz könnyű feladat, mivel az,,új urak" szennye beszívódott már apránként a megmaradt nép testébe is,és sokan vannak, akik nem hisznek többé a munka erejében, hanem a törvény és erkölcs megkerülésében látják a boldogulás útját. Ennek az újfajta, megbetegedett szellemiségnek el kell tűnnie magyarok földjéről, hogy újra megbízhatóság legyen az a nemzeti tulajdonság,mely évszázadokon át becsületet szerzett a magyar névnek. Márpedig ez nem lesz könnyű munka. A beteg testet könnyebb gyógyítani, mint a beteg lelket. Ehhez elsősorban is példaadásra lesz szükség és félős, hogy ettől a megfertőzött nemzedéktől aligha telik jó példákra, amíg csalás a gazdagodás útja és szemfényvesztés a politikai siker titka. Elsősorban is az ifjúságot kell megmenteni a romlástól, melynek nevelője ma a pornográfia, valamint a meggazdagodás legaljasabb módszereit dicsőítő irodalom. Új, szilárd alapokra épülő ifjúsági irodalom megteremtése szükséges. Fel kell támasztanunk és beindítanunk az olyan könyvsorozatokat, melyek bennünk, az idősebb nemzedékben megteremtették azt a szellemi alapot, ami ezer viharon át is megőrzött bennünket magyaroknak és megtanított bennünket arra, hogy mi a helyes, mi az igaz, mi a becsületes és mi a magyar. Mi történt azokkal az ifjúságot formáló, lélekemelő könyvsorozatokkal, mint a,,Hazafias Könyvtár", ,,Filléres Könyvtár" és ezekhez hasonlókkal? Ezek voltak azok az olvasmányok, melyek megőriztek bennünket minden lélekszennyező szeméttől, melynek egyetlen célja az ifjúságmegfertőzése, szellemi erejének lerombolása volt s mely szemét ma uralja a világot. Ennek az építőerejű ifjúsági könyvkiadó vállalatnak az újjáépítése lenne ma a legfontosabb munka. Talán be lehetne még szerezni valahol a ,,Hazafias Könyvtár" történelmi értékű könyvecskéit és egy kis átírással újra kiadni!? Idejét-múlt vénember vagyok már, de egy ilyen ifjúságot mentő munkának az elkezdésére még alkalmas lehetnék, ha sikerül összekotorni hozzá az anyagi alapot. Tartsuk észben az ősi jelmondatot: ,,Segíts magadon, magyar, s az Úristen is megsegít!"

0 komment , kategória: Wass Albert

1/1 oldal

Bejegyzések száma: 3

2018.06

2018. Július

2018.08

Hét	Ked	Sze	Csü	Pén	Szo	Vas


						1

2	3	4	5	6	7	8

9	10	11	12	13	14	15

16	17	18	19	20	21	22

23	24	25	26	27	28	29

30	31

Blog kereső

Bejegyzések
ma:	0 db bejegyzés
e hónap:	24 db bejegyzés
e év:	315 db bejegyzés
Összes:	4838 db bejegyzés

Kategóriák

Keresés

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum

Látogatók száma

Ma: 116
e Hét: 5748
e Hónap: 28236
e Év: 206111

Szótár

Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.