|
 1/5 oldal 
|
Bejegyzések száma: 40
|
|
|
|
|
|
2018-07-21 19:18:09, szombat
|
| |
| |
Reményik Sándor: FÖLD
Alkonyba nyúló, fekete szántás,
Őstelevény Te, szomorú barázdás,
Ki rejted, őrzöd a jövő életet:
Szenteltessék meg Föld, a Te neved.
Szenteltessék meg a Te neved, Föld,
Akiben minden új alakot ölt.
Nyugalomba fordul a szív, az árva,
Kalászba a mag, a halott virágba.
Ki felszívod az esőt, harmatot,
S ajándékul a tengernek adod,
Ki kebled sziklabordái alatt
Fakasztasz zúgó, szent folyamokat.
Kinek szívébe vágyón ereget
Az óriásfa örök gyökeret,
Az emberfecskék fészkét aki tartod,
S tűröd, hogy megtiporják tisztes arcod.
Mint anyához a tékozló fiút,
Hozzád hoz vissza minket minden út,
Szemünk, habár a fény tengerét issza,
Lecsukódni csak hozzád kerül vissza.
Ha Ikarosnak szárnya eltörött,
Te adsz neki még álmot, örömöt,
Rögöt, munkálni arccal napkeletnek,
S göröngyöt, amit majd utána vetnek. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: VERSEK - REMÉNYIK SÁNDOR |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-07-21 19:14:09, szombat
|
| |
| |
Wass Albert:Vizek felett
Ó Istenem, de könnyű volna
az élet-terhek hordozása,
ha tudnám azt, hogy minden könnyem
Valakinek a mosolygása.
Ha tudnám azt, hogy minden álmom,
amit az élet szétzilál,
Valakinek valóra vál',
és lelkem minden barázdája,
amit a sors naphosszat árkol:
neki lenne a boldogsága.
Ha tudnám azt, hogy amíg bírom,
minden ütést érette adnak.
Lélekölő fekete éjek
az Ő álmain virrasztgatnak,
minden derékba tört reményem,
őrlése száz malomkeréknek:
minden, amit csak reám mérnek:
simogatás egy Sorstestvérnek.
Mint tenger-őr elnéznék messze,
csalnám a vihart magam ellen,
vigyáznék: az Ő vitorlája
mindig fehéren lengedezzen,
s ahova akar, oda menjen.
Ó Istenem, de szép is volna:
így őrködni valakiért
vizek felett az őrtoronyba'.
Aztán széthullott... ezer kis vadvirágra,
S a földre hullva többé nem ragyog...
A tölgyfaerdők pázsit szőnyegén
Keresik azt a sápadt csillagot...
Verseim piciny csillagvirágok,
S én egy olyan hulló csillag vagyok,
Ezer darabra tépve lelkemet
Keresem azt a testvér csillagot...
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: VERSEK - WASS ALBERT |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-07-21 19:12:21, szombat
|
| |
| |
Reményik Sándor : Eredj, ha tudsz!
Eredj, ha tudsz...
Eredj, ha gondolod,
hogy valahol, bárhol a nagy világon
könnyebb lesz majd a sorsot hordanod.
Eredj...
szállj, mint a fecske délnek,
vagy északnak, mint a viharmadár,
Magasából a mérhetetlen égnek.
Kémleld a pontot,
Hol fészekrakó vágyaid kibontod.
Eredj, ha tudsz.
Eredj, ha hittelen
Hiszed: a hontalanság odakünn
Nem keserűbb, mint idebenn.
Eredj, ha azt hiszed,
Hogy odakünn a világban nem ácsol
A lelkedből, az érző, élő fából
Az emlékezés új kereszteket.
A lelked csillapuló viharának
Észrevétlen ezer új hangja támad,
Süvít, sikolt.
S az emlékezés keresztfáira
Téged feszít a honvágy és a bánat.
Eredj, ha nem hiszed.
Hajdanában Mikes sem hitte ezt,
Ki rab hazában élni nem tudott
De vállán égett az örök kereszt
S egy csillag Zágon felé mutatott.
Ha esténként a csillagok
fürödni a Márvány-tengerbe jártak
Meglátogatták az itthoni árnyak.
Szelíd emlékek: eszeveszett hordák
A szívét kitépték.
S hegyeken, tengereken túlra hordták...
Eredj, ha tudsz.
Ha majd úgy látod, minden elveszett
Inkább, semmint hordani itt a jármot,
Szórd a szélbe minden régi álmod,
Ha úgy látod, hogy minden elveszett
Menj őserdőkön, tengereken túlra
Ajánlani fel két munkás kezed.
Menj hát, ha teheted.
Itthon maradok én!
Károgva és sötéten,
Mint téli varjú száraz jegenyén.
Még nem tudom,
Jut-e nekem egy nyugalmas sarok,
De itthon maradok!
Leszek örlő szú az idegen fában,
Leszek az alj a felhajtott kupában,
Az idegen vérben leszek a méreg,
Miazma, láz lappangó rút féreg,
De itthon maradok.
Akarok lenni a halálharang,
Mely temet bár, halló fülekbe cseng
És lázít: visszavenni a mienk!
Akarok lenni a gyújtózsinór,
A kanóc vége, lángralobbant vér,
Mely titkon kúszik tíz - száz évig
Hamuban, éjben.
Míg a keservek lőporához ér.
És akkor...!
Még nem tudom:
Jut - e nekem egy nyugalmas sarok,
De addig, varjú a száraz jegenyén:
Én itthon maradok!
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: VERSEK - REMÉNYIK SÁNDOR |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-07-21 19:06:14, szombat
|
| |
| |
Bakancslistám sohasem volt még
Bakancslistám sohasem volt még
Úgy ahogy más, kortyolgattam én is az életvizét
Őszülő hajjal mit is kívánhatnék
Szeretnék látni még sok naplementét
De szeretnék hinni még a szóban
Megfáradt lábbal, bukdácsolni a hóban
Szeretnék ott lenni Isten tenyerében
Örömöt látni az emberek szemében
Szeretnék elfeledni minden rosszat
S átélni újra a szép napokat
Szeretném érezni a mezők illatát
Mit a hazai szél járna át
Jó lenne gyermekként újra fogócskázni
Nagymama ölében kicsit elmélázni
Jó anyám főztjét újra megkóstolnám
Szavait újra magamba szívnám
Homokórán megfordítanám a perceket
Gyermekként átélném újra az éveket
Magamhoz ölelném kik elhagyták e földi létet
Jó apám karjában keresnék menedéket
Szeretném az álmaimat valóságban látni
Gyermekeimmel még sokszor teázni
Jó lenne, ha álmomban valaki betakarna
Ha felébrednék rám mosolyogna
(Jolie Taylor)
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: VERSEK - KÜLFÖLDI KÖLTŐK VERSE |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2018-07-21 18:58:22, szombat
|
| |
| |
Aranyosi Ervin - Esőcsepp
Sötét felhő fenn az égen,
esőcseppek megszülője,
dédelgette picinyeit,
ahogy elvárhatjuk tőle.
Ám egy furcsa pillanatban
egy eső csepp esni kezdett
útnak indult a föld felé,
ez volt a vég, s ez a kezdet.
Ahogy jött az égi csúszdán
átjárta Őt a félelem:
- amikor majd földet érek
véget érhet az életem?
Félt nagyon a fájdalomtól,
- jaj csak keményre ne essek,
legyen hosszabb az életem,
szép, gömbölyű csepp lehessek.
De a világ ily magasból,
olyan rút és zord, kegyetlen,
- Napsugár is felszáríthat,
Föld magába szívhat engem.
Mit érzek majd, ha leérek,
lelkem mélyén ürességet?
Vagy kis testem szerteloccsan,
s ez az élet így ér véget?
És ahogy így gondolkodott,
lassan véget ért az útja,
Csobbanással befogadta,
egy parasztház gémeskútja.
Fenn a felhő magasában,
másik csepp is útnak indul.
Arcocskáján mosoly játszik
apró szelek szárnyain hull.
Kicsi szíve hevesen ver.
A szemében boldog álom.
Tiszta hite, gondolata:
felfedezem a világom.
Milyen színes, milyen tágas,
mennyi szépség ami rám vár,
egy körforgás ez az élet,
s nem szakad meg soha tán már.
S ahogy lenéz tekintete
felfedez egy kis patakot,
benne millió csepp fürdik,
alkot kedves kis csapatot.
Várjatok csak, jövök én is!
Köztetek örömöm lelem.
Együtt játszunk majd napestig,
s végre lesz, ki játszik velem.
Két part között fogócskázunk,
víg kórusunk csobogása,
vidámít majd erdőt, mezőt,
- meg a fényünk csillogása.
Cseppjeink közt halak úsznak,
megsimítjuk fényes hátuk,
szeretettel körbe fonjuk,
mi leszünk a jó barátjuk.
Csupa vidámság az élet,
leérkezzek, nagyon várom,
olyan gyönyörű az élet,
amilyen egy színes álom.
Véget ért hát hosszú útja,
sok testvére nagyon várta,
és a patak hűs vizében,
életcélját megtalálta.
Két esőcsepp, két gondolat,
talán te is észrevetted:
jobb annak, ki álmodni mer,
mint ki a sorsától retteg |
|
| |
|
0 komment
, kategória: VERSEK - ARANYOSI ERVIN |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/5 oldal
|
Bejegyzések száma: 40
|
|
|
|
2018. Július
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
1988 db bejegyzés |
| e év: |
15094 db bejegyzés |
| Összes: |
18977 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 379
- e Hét: 3693
- e Hónap: 7726
- e Év: 66979
|
|
|
Offline
