|
2018-07-05 17:56:25, csütörtök
|
| |
| |
Tabi Gergely
Nyolcadik pecsét
Gyászruhába öltözött az ég,
Morajló gyermekével taszítva
Feledésbe az ezüst Holdat.
Ahogy fakó lován vágtatva
Érkezett a városba, sápadt,
Hallgatag, komor lovag.
Mögötte köd sziszeg,
Oltva parazsat és életet,
Duzzad, táncol s nevet.
Ahogy fakó lován vágtatva
Holt közönnyel táplálja
Hallgatag, komor lovag.
Ám túl sustorgó ködön,
Túl sötétség páncélján,
Pengő, érces, durva
Dallam száll az éjen át.
És fakó lován vágtatva
Követi szirén hangját
Hallgatag, komor lovag.
Ülő alak, dallam ura,
Fényes csillag, kelő hajnal,
Könnye sója arcát mossa,
Ahogy fakó lovát száron fogva
Éhes köddel burkolva áll
Hallgatag, komor lovag.
Hajnalcsillag, dallam ura!
Fényes csillag, Atyám fia!
Könnyed árja utam állja.
S fakó lovát táncoltatva
Éhes ködtől marcangolva áll
Hallgatag, komor lovag.
Hajnalcsillag, ülő alak
Pengeti csak tovább dalát.
Kezével int, hangja metsző,
S fakó lovát hátrahagyva,
Mellé ülve némán figyel
Hallgatag, komor lovag.
"Könyv nyílik, és pecsét szakad,
Fehér vér mos sötét falat.
Első, ki jő, csak szánt,
Nem arat, magot vet íjától
Gyűlölet s indulat.
Nyila tép, s bent ragad,
Mérge a gőg, szakálla tenmagad."
Hajnalcsillag, Isten fia!
Álnok fattyú, férges alma!
Ki magasra tör, a mélybe vész.
Romlott alap, dől az egész.
Italuk a kárhozat, kenyerük a bűn.
Parancsára mindenki elenyész!
Hajnalcsillag, ülő alak,
Pengeti csak tovább dalát.
S az éj remeg, szél sikoltó
Fergeteg, mikor húrjába csap.
Ég megremeg, gyomra nyílik,
S köd sikolt a romok felett.
"Könyv nyílik, és pecsét szakad,
Tűz s pallos gyúr emberből vadat.
Jő a második, vér ömlik, rengeteg,
Bél omlik, és térd remeg,
Árvák testét zabálják varjak,
Sírba dobva végzik mind,
Özvegyek és büszke sarjak."
Lucifer, hisz' ez volt vágyad!
Minden ember beteg állat.
Eltévelygett kóbor lények.
Kiveszett belőlük a lényeg.
Voltak nyáj, s lettek pásztorok.
Veszettebbek, mint a farkasok.
Hajnalcsillag, ülő alak
Pengeti csak tovább dalát.
S megkondul az Ég harangja,
Éhes villám testét falja,
Meszet hánynak házfalak,
Büszkén zengik dőltükben,
Bennük még mennyi maradt.
"Könyv nyílik, és pecsét szakad,
Bormámor és finom falat,
Mind a lovas mérlegén akad.
S lesz gazdagból szegény,
Sorvadt halott végül.
Vagy farkasa, farkasnak...
Agyara emberhúsnak feszül."
Hajnalcsillag, síró bolond!
Hitted, hagyja befejezni
Szobrod, magad képmását?
Húsból és csontból faragott
Dacos tükrödet, miben magadat
Kényedre illegetheted?
Hajnalcsillag, ülő alak,
Szemében könny,
Szívében harag.
Csak pengeti tovább lantját.
Ujja tervez, húrba harap,
Terve tudja, diadalt arat.
"Könyv nyílik, és pecsét szakad,
Eleresztik az utolsó vadat.
Ló vágtat, s köd sikít,
Kardja halkan megszabadít.
Három vet, s Ő arat.
Ember átka, Ura papja!
Mennyek seregének fekete bajnoka!"
Hajnalcsillag, kúszó kígyó!
Szavad méreg, sebbe maró!
Ám legyen, halj e helyen.
Vétkes vétkesének kezét mosná,
Isten keze zúzza tested porrá!
Akarata tűzi fejed most karóra.
S szél sziszeg, majd köd kacag.
Kasza suhan, hús hasad.
Ég remeg, fény fakad.
Fakó lován oszt halált tovább
Nevető kaszával, éhes köddel nyomában
Hallgatag, komor lovag.
"Vér folyik, és pecsét szakad,
Ég megremeg, Föld felhasad.
Halott a Herceg, ki vérében bűn rohant.
Vele halt a bűn, mi az emberben fogant.
Embernek Jézusa, lantja lett keresztje,
Feltámasztva, ki élt, s ki halott,
Örök tűzbe száműzve Urat s papot."
Szél kacag és köd sziszeg,
Hús hasad, majd talpra áll,
Lantot ragad, dalba vág.
Fényt fakaszt, az éj megreped,
Falak közül törnek elő
Sápatag szellemek.
Nap ragyog, és Hold világlik,
Fű sarjad, hol az ég villámlik.
Föld nyaldossa víznek partját,
Tűz oltja víznek emésztő haragját.
Elmosva örökre urat és szolgát.
Forrása: Link
Link |
|
| |
|
0 komment
, kategória: vers |
|
|
|
|
|
Offline
