Belépés
azenujsagom.blog.xfree.hu
Az én újságom 1956-ról - tedd meg életed érettünk - Simon Zsuzsanna
1966.02.24
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
In memoriam Fehér János 1940-2018
  2018-09-15 06:28:38, szombat
 
  2018. szeptember 14-én kaptam a hírt, hogy elhunyt Fehér János. Nyugodjék békében!
Én az alábbi írásommal emlékezem rá:

Simon Zsuzsanna

Fehér János '56-os élettörténete

Mosonmagyaróvár, 2017

Bevezetés

A Fehér János életút interjút még 2011-ben készítettem el vele egy forró nyári délutánon. Az eddig kéziratban meglévő anyagot csak az 1956-os életének történetére vonatkozóan szerkesztettem meg egyes szám első személyben. Az elbeszéléshez kapcsolódó képek a saját gyűjteményemből valók. Az ettől eltérőekhez vagy a képen vagy a kép alatt szerepel a forrás.
Az élettörténethez kapcsolódik egy börtönvers, amit a visszaemlékező sajátjaként jelez, de valószínűsíthető, annak kollektív megírása is.
Az összeállításba Fehér János utóbbi években kapott elismeréseiről illesztettem még képeket.

Fehér János, akit egy fotó alapján ítéltek el

Fehér Jánosnak hívnak, Mosonmagyaróváron születtem 1940. szeptember 18-án. 1956-ban, tizenhat évesen a Vasipari KTSZ-ben dolgoztam inasként. Október 26-án, pénteken én is részt vettem a felvonuláson a műhely felnőtt munkásaival együtt. Az egész KTSZ kivonult.

Először a Tanácsházához mentünk, majd együtt indultunk el a Bíróság elé, onnan pedig az ipartelepi gyárakhoz. Elsőként a Kötöttárugyárhoz, onnan a Timföldgyárhoz, aztán a határőr laktanyához.

A tömeg közepe táján álltam, amikor hirtelen elkezdődött a sortűz. A kézigránátoktól magam is megsérültem, még a cipőmben is tocsogott a vér. A lábamban ma is hordom a szilánkokat, de én legalább életben maradtam.

Nem úgy, mint szegény Szimhardt Károly és a mesterem, Hornyák Béla.

De szegény iskolatársam, Wilhelm Mihály, akimellettem halt meg, s Paár Jenő cimborám, akit még segítettem a teherautóra felrakni s a kórházig végig az ölemben tartottam a fejét. Ott még velem üzent a szüleinek, de míg azok felértek, ő is belehalt a sérüléseibe.

A KTSZ dolgozói közül a hősi halottak mellett súlyos sérült volt még Raskó Vilmos és egy másik férfi is. Neki a kezét lőtték szét, de szerencsére ők meggyógyultak.

Másnap, október 27-én, szombaton délelőtt nagy kiabálás volt az utcán a kórháznál, hogy adják ki a gyilkost, akit aztán kivittek az evangélikus templomhoz.
Ott megálltak vele egy fánál, közben szidalmazták, köpködték. Egyszer csak egy esőkabátos férfi felugrott a fára, s előkerült egy kötél is. Az emberek azt kiabálták, hogy fel kell kötni.
Először a lábánál fogva akasztották fel, s ütötték, rúgták. De elszakadt a kötél. A test lehullt, de még élt. Ekkor valaki egy nadrágszíjat adott fel a fára, hogy azzal erősítsék meg a kötelet. Ekkor már a nyakánál fogva akasztották fel.

De én ekkor már nem álltam a közelben. Elhúzódtam a Vida fényképészig, mert még a Weintrager László is rám szólt, hogy mit keresek itt?! Aztán ő is elment.

Október 28-án, vasárnap voltak a temetések. Én a mosoni temetésre mentem el és vettem részt iskolatársaim és munkatársaim végső búcsúztatásán, de ismertem a Ferenczi Lajost is.

A forradalom leverése után 1958. november 5-én ért utol a végzet. Civil ruhás nyomozók a MOFÉM Gyárból vittek el. Akkor már ott dolgoztam. Dzsippel jöttek értem és Óvárra vittek a rendőrségre. Három napot töltettek ott el velem, s onnan már a bíróságra vittek.

Egy Kotek nevű ügyész vette fel az adataimat, s vádolt meg gyilkosságban való részvétellel és a rendszer megdöntésére irányuló fegyveres szervezkedésben való részvétellel.

Mivel elismertem, hogy ott voltam az evangélikus templomnál, ezzel már magamra is húztam a vizes lepedőt. Azt mondták, hogy én voltam a fán s a képembe toltak egy fotót. Hiába mondtam, hogy nem én vagyok a képen, nem hittek nekem.

November végén aztán tovább vittek Győrbe. Szegény szüleim csak csomagot tudtak nekem küldeni. Találkozni nem találkoztunk. A karácsony még Győrben ért, de aztán vittek Pestre, a Markóba.

Ekkor már többen voltunk. Velem volt Szalai István és Radák Jóska, akiket szintén megvádoltak a gyilkossággal. Később még Páli Istvánt is letartóztatták.

Mire a tárgyalások végére értek, mindannyiunkat súlyos börtönévekre ítéltek.

Az enyémet a másodfok után még súlyosbították is. Halálra. Mondván, hogy én kötöttem fel a kötelet a fára.

De aztán szerencsémre az ügyész ezt visszavonta így az ügyvédem, Kamarás László javaslatára további enyhítésért nem fellebbeztünk. Így a másodfokon ítéletet hirdető Borbély János bíró 12 évre büntetett.

Mivel szüleimnek a tárgyalásra egy nappal későbbi időpontot írtak, azok azon nem tudtak részt venni, de így is megtartották. Mikor másnap megérkeztek mindössze húsz perc beszélőt kaptak hozzám.

Az ítélet után 1959. augusztusában mindenkit a Kozma utcai Kisfogházba vittek, majd Vácra kerültünk 1961. április közepéig. Akkor az ázsiai influenza miatt a rabokat szétszórták, én visszakerültem a Kozma utca 13-ba. Ott a Börtön Országos Felújító Brigádjába osztottak, mint központi fűtés szerelőt. De ősszel mégis továbbvittek. Először Sátoraljaújhelyre, majd Kalocsára. A következő év karácsonyát viszont már Sopronkőhidán értem meg. Ekkor volt az első, asztalnál való beszélőm, s Drága Anyám is ekkor puszilhatott meg először.

De a kőhidai fogság sem volt végleges. Újra a Gyűjtőfogházba szállítottak és karbantartóként dolgoztattak.

1963-ban az amnesztia idején beteg lettem, s bekerültem a börtön kórházba. De hiába volt meg a szabaduló levelem, a börtönből nem, csak a kórházból csapott ki az orvos, mondván nem is vagyok beteg.

Pedig még isztropinnal sem gyógyultam meg. Szerencsére azonban mégiscsak továbbszállítottak egy másik rabkórházba, Tökölre, ahol ugyan meggyógyultam, de a tüdő- és mellhártyagyulladás letapadása miatt később mindig visszatértek a fájdalmak.

A hátralévő börtönévek az örökös munkával gyorsan pörögtek. 1967-re már műszaki rajzoló voltam, s a börtönparancsnok sajnálta, mikor 1967. április 18-án visszanyertem a szabadságomat.

Szerencsére volt hova mennem. Huszonhét évesen a szüleimhez visszaköltözhettem. Nagy volt a városban a meglepetés mikor megláttak, mert azt terjesztették rólam, hogy felakasztottak.

Egy hónapig nem vettek fel sehova dolgozni. Végül jelentkeztem a régi helyemre, a Vasipari KTSZ-be. Ott újra Boglári László volt a vezető, mint '56-ban.

Hát Te élsz? Mit dolgoztál odabent? - kérdezte.
Mire végére értem a válaszoknak, csak annyit mondott: ,, Fel vagy véve."

A munkatársaim először azért néztek rám rossz szemmel, mert börtönviselt voltam, aztán meg azért, mert úgy dolgoztam, mint a börtönben. Ők meg, ugye, nem. Ennek ellenére a bérem nagyon alacsony volt. Rendes főnököm, ha tudott fizetett nekem prémiumot és részesedést is a nyereségből.

Később azonban új főnök lett, a Magyar István, aki már azt mondta nekem, örüljek, hogy megtűr, mint '56-os ellenforradalmárt.

Ekkor inkább eljöttem onnan. Mosonszentjánoson egy építőipari KTSZ-nél helyezkedtem el, s mikor a részlegvezetésig jutottam, azt gondoltam kiváltom az ipart, de azt az ötvenhatos múltam miatt nem adták meg.

Hogyan alakult közben a családi élete?

Mindjárt szabadulásom után ismertem meg későbbi feleségemet, Lentsch Etelkát, aki egy Hortobágyra kitelepített család gyermeke volt, s maga is hét évesen került oda, s töltött, szenvedett el három és fél évet ott. 1969-ben házasodtunk össze.
Két gyermekünk született. Egy lány 1973-ban és egy fiú 1975-ben.







 
 
0 komment , kategória:  Általános  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2018.08 2018. Szeptember 2018.10
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 29 db bejegyzés
e év: 343 db bejegyzés
Összes: 2731 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 181
  • e Hét: 415
  • e Hónap: 3813
  • e Év: 21633
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.