Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / Honoré de Balzac / Menus Gábor
1940.08.11
Offline		 Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 2 
Majtényi Erik
  2018-11-27 19:30:06, kedd
 
 





MAJTÉNYI ERIK


Majtényi Erik (Temesvár, 1922. szeptember 19. - Bukarest, 1982. január 22.) erdélyi magyar költő, író, szerkesztő, műfordító. A költő gyermekkora Petőfi-élményére alapozva az új, tömörebb gondolati fokon is hű marad az egyszerű közérthetőség követelményeihez. Jellemző, hogy Legszebb versei kötetéből (1969) maga hagyta ki előző köteteinek "rikító kellék-foszlányai"-t, ami fordulatának tudatos voltát jelzi. Számos gyermekverset és ifjúsági regényt írt.

Link










A CAMMOGÓ


Hegyoldalban dirmeg-dörmög,
és a mancsán medvekörmök,
szereti a málnát-szedret,
örvend, hogyha sokat szedhet.

Most még bocs, de egy-kettőre
mackó úrfi lesz belőle,
s alussza majd téli álmát,
s szed majd nyáron szedret-málnát.







CSAK EGYET KONDUL


Csak egyet kondul s ismét egyet,
a gyászt, a döbbenést, a csendet
aprózza, mint terhét a hangya,
a község kis lélekharangja.

Rángatja egy falábú ember,
kongatja illő tisztelette.
Úgy tekint körl, mint mennyből
s az elhunytra csak ritkán gondol.

A kongás lassan megigézi,
falábát elevennek érzi.
A szabályosnál is csak éppen
kicsit ránt többet a kötélen.

Az a kicsi elég neki,
magát végvárban képzeli,
ahol öblös, roppant harangja
sisakos népet hív rohamra.







CSENGŐ SZÓL


Csengő szól -
kinek szól,
hova szólít,
tudod jól!

Csengő szól -
neked szól.
Hol az irka,
hol a toll?

Táskájába
csomagol
a kisdiák,
s már lohol,
mert csengő szól
valahol.







CSOKOR


Kicsi csokrom, tarka csokrom,
úgy kötöm, hogy mosolyogjon.
Minden szál virága
kacagjon rá anyámra.
Minden kelyhe neki nyíljon,
csillag üljön minden szirmon,
harmatcseppek fénylő gyöngye
valamennyi őt köszöntve.







DECEMBER


Beköszöntött
december,
az udvaron
hóember.

Kapott kürtős
kalapot,
azzal kíván
jó napot.

Kíván, s aztán
megbánja,
mert a napfényt


nem állja.

Napsütésben
folyton fogy,
szinte-szinte
összerogy.

Szívesebben
mond tehát
szép jó, hideg
éjszakát.







DÉLUTÁN


A domboldalon fürge
fenyőfák kergetőznek,
alattuk egymást nyomja
száz rétegben a kőzet.

Egy kéz melege halkan
kihül a rézkilincsen,
a szeretőmet várom,
pedig szeretőm nincsen.







EGYSZERŰBBEN


Valahogy egyszerűbben kellene,
a legegyszerűbb lenne a zene.

Igen, a zene, az mondaná el,
amit ilyenkor mondani kell

vagy elhallgatni. Jó volna a csend is.
Jó a hűvös csend. És néha idebent is.

És rád bízni, hogy te gondold tovább,
mint ismerős vers megkezdett sorát.

Hogy csak ritmusa lüktessen a csendben,
fáradtan, mint az óra, ha lejár...

A legegyszerűbb volna veled lennem,
és még egyszerűbb lenne a halál.







EMITT A VÖLGY


Emitt a völgy a lábaidnál,
a forrás, melyből sosem ittál,
amott a fehér országútja
s a szikár hegység csapott kúpja.

Így élnek örök szomszédságban
e megszokott, külön világban
így élnek évszázadok óra,
s ha nem volna az országúrja,

amit az ember keze döngölt,
úgy ráncosodna itt az ős föld,
oly változatlan egy-alakban,
mint valaha a kőkorszakban.

Nézem kitartón, moccanatlan,
s megkísérlem, hogy befogadja,
ezt a nagy, pihentető, áldott,
kihívó mozdulatlanságot.

A szemem szinte beleájul,
ő áll és nem vesz tudomásul,
nem szól, nem moccan, meg sem érez,
csak van - s alighanem elég ez







ESZTERLÁNC


Dal, dal, varázsdal,
hét szem kihúnyt parázzsal,
verssel, vérrel, varázzsal
vidítlak és keserítlek,
tegnapokban megmerítlek,
magad ellen szelidítlek.

Lánc, lánc, eszterlánc,
rég eloszlott az a tánc,
ki hátra ment, ki előre,
te maradtál meg belőle,
s szemed csücskében a ránc.

Volt, volt, be rég volt,
dombon törték a diót,
édes belét mind megettük,
csontos héját elvetettük,
mikor külön, mikor együtt,
ujjunkat bemaszatoltuk,
barna maradt, bárhogy mostuk.

Szállj, szállj, messze szállj,
pöttyös katicabogár,
hallgatott ránk, vitte szárnya,
köd előtte, köd utána,
azóta se látta senki
ujjad hegyén megpihenni,
huncut, aki elfelejti.

Dal, dal, varázsdal,
táltost etess parázzsal,
mondd a mesét, kell hogy tudjad,
mondd a régit, mondd az újat,
király lánya, göndör hajú
nyitva van az aranykapu,
nyitva van, ha be nem csuktad.







ÉN RAJZOLTAM


Rajzoltam egy ügyes házat,
Rája ablakot is hármat.
Az egyiken kinézek,
A másikon benézek.

Az egyiken kitekintek,
Kint az utcán látok mindent.
Harmadikkal mit csináljak?
Odaadom nagyapának.

A postás ha újságot hoz
Ott köszön be nagyapóhoz
Nagyapó majd elveszi
Pápaszemét felteszi.

Olvashat, mert van fény elég
Nem rontja a fáradt szemét
Hiszen az az ablak jó nagy,
Én rajzoltam nagyapónak.







FÁRADT KEZED AZ ASZTALON


Fáradt kezed az asztalon -
oly rezzenetlen, hűvös nyugtot ad:
lágy ráncaiból patakzik a csönd,
s árnyékától a fal világosabb.
Fáradt kezed az asztalon -
mennyit tett-vett, loholt a kötelesség
cselédjeként, amíg kissé riadtan,
kissé kifúltan elérte az estét!
S fáradt kezed az asztalon
most kérdőjellé horgad. Mit feleljek,
ha minden válasz visszás és fonák?
A hálát emlegessem? A szerelmet?
Fáradt kezed az asztalon
ismét csak terhekkel tetézve
kérlelhetem - kegyetlen kérelem -
új áldozatra, szolgálat-tevésre:
Légy, aki vagy, és soha meg ne változz!
Magadhoz légy hű - a teherbíráshoz!
Markolj belém, rázz föl, de el ne engedj:
a szorításod kell, nem a kegyelmed!
Az áram másik pólusa - anélkül
a görcsös gond mosollyá sose békül.
A tétova gyöngédség, amely olykor
feloldott, ritka ötpercekbe torkoll,
hogy meglássam bennük, mint sötétkamra
tótágast álló, tűnő képeit,
szigorún titkolt szenvedélyeid,
s hogy tudjam akkor: sohasem hagysz magamra.







A FENYŐ


Fiatal volt, a csúcson állt.
Megért vagy ezer éjszakát,
Tél után várta a tavaszt,
nyáron is nőtt egy araszt.

Ősszel dühödten rázta a szél,
fehérbe vonta talpig a tél -
alatta hómező, őznyomok,
felette csillag csillogott.



Most mind-mind lejjebb költözött:
ott csillog ágai között.
Most pille szárnyú, rezzenő
fényekkel ékes a kis fenyő.

Mintha csillagos eget
villantanának az ághegyek.
Temérdek apró fény körét,
szemek csillanó örömét.







FIÓK


Van Pistának
Egy fiókja
Ki-kihúzza
Be-betolja.
Mindenféle
Akad benne
Mágnes patkó
Rozsdás penge
Rajzszeg, radír
Üres doboz,
Vadgesztenye
Fenyőtoboz
Fél ceruza
Törött rugó
Olló, fénykép
Üveggolyó
Hegyző, körző
S még egy penge
Minden van, csak
Rend nincs benne!







GIPSZLÁB


S akkor a hammelni patkányfogó
harmadszor trombitált: Sorakozó!
S összegyűltek mind a gipszlábak
a szemfelszedők kirakatából,
s nekivágtak az őszi éjszakának.

Nekivágtak a lucskos mezőnek,
és az a fickó így biztatta őket:

Hopp, felemás lábak,
selyemharisnyásak,
völgyekben, hegyekben,
törzsetlen menetben,
egy ütemre, hoppsza,
hoppsza, ugrándozva!

Ki tudja hányszor borzongva, fázva
botlanak jeges pocsolyákba
azok a gömbölyű, gömbölyű térdek!
Futnék én is, hogy egyet utolérjek.

És egy gipszlábbal, gipszféllábbal
kocognék a világon által.
Ha elfáradna, hónom alá venném,
hogyha eltörne, gipszbe tenném,
gipszet a gipszbe, könnyen hordaná,
s tennék a világűr hóna alá
egy fél mankót - őszi latyakban
- hegyen-völgyön, hoppsza -
én sem lépkedek sokkal biztosabban.







GYURKA ÍRNI TANUL


Egyik betű pocakos,
A másik meg nyurga,
Melyikkel fogsz elsőbben is
Megbirkózni Gyurka?

Ha az első görbe lesz,
Nehogy kedved szegje,
Hisz előbb a csúnyábbja jön,
Csak később a szebbje.



Írj gyorsan egy másikat,
Azután még egyet,
A betűk a sor végén majd
Kiegyenesednek.

S végül az a sok betű
Pocakos és nyurga,
Éppen úgy áll össze, ahogy
Te akarod, Gyurka.







HOGYHA ELOLDANÁL


Hogyha eloldanál magadtól,
merre indulhatnék el akkor?

Hol lenne első menedékem,
hogy az emléked el ne érjen?

Járhatnék, ahol nem jártam még -
de mi várna rám, s mit várhatnék?

Mert fogadhat-e bizonyosság
olyan, hogy nem hasonlít hozzád?

S nem fájna-e a hasonlóság?
Nem érezném, hogy bitorolják?

Vackába nyüszítve, vonítva
kölyökállat kúszhat úgy vissza,

ahogy én egy riasztó estén
a visszautat megkeresném







HÓPEHELY


Hópehely, csillogó,
hull a földre millió,
táncra perdül szüntelen
táncos kedvű ünnepen.

Hópehely, csillogó,
hull a földre, jaj de jó,
vígan készül villogó
kékszegélyű takaró.

Hó alatt a lágy mező,
hó alatt a háztető,
pehely lebben, könnyed táncos
bálterem az egész város.

Elcsitul a fagyos szél,
hej, ilyenkor szép a tél,
jégvirága lombosodik,
hóvirágról álmodozik.


. . . . .







HŰVÖS ŐSZI ESŐ


Hűvös őszi eső,
se vége, se hossza,
a fázós bokrokat
mossa, egyre mossa.
Mossa a pázsitot,
az ösvényt, a fákat,
utcákat, tereket
s külön minden házat.

Csüng az eső ezer
vékony cérnaszála,
nincsen az az olló,
amelyik elvágja.
Neki-nekilendül
vadul záporozva -
hűvös őszi eső,
se vége, se hossza.







KÉT VÁLTÁS JÓKEDV


Két váltás vasalt jókedv
- kell-e több? -
jó prémes ködöknél melengetőbb.

Még egy egész guriga végtelenség,
meg egy kocka
hogy próbáljunk szerencsét.

Meg egy legyintés,
hogyha mégis vesztünk,
meg hogy olykor
gyönyörűk is lehessünk.







9X9 = 82


Kilencszer kilenc az nyolcvankettő.
Első látásra talán meghökkentő,
mintha azt mondanám:
kendermagot evett a kandúr...
- vagy még cifrábban:
kandúrmagot evett a kender...
No nem,
eszemben sincsen!
Az sem, hogy kijelentsem,
miszerint ötször öt az semmi,
hogy nem érdemes érte lelkesedni -
én a közismert négyzethez csak egyet
tettem hozzá, s az öreg egyszeregy
fület sértőn ropogni kezdett,
és összedőlt, mint tavaszi zápor
idején kezdő turista fölött
a kontármód felütött sátor.

Nagypapa képét csak egy hüvelykkel
toltam el, s mint hibás,
megcsúszott színnyomás,
nagypapa most felesleges fülekkel
ékeskedik hálószobád falán.

Kabátomat a szögre akasztottam,
de benne maradtam a kabátomban,
kesztyűmben feledtem a kezemet,
kalapomban a fejemet,
ezért a nagypapa fülét
te fogod helyre tenni,
s egyedül kell megfejtened:
kilencszer kilenc voltaképp mennyi.

Mellé is foghatsz,
én is melléfogtam.
Példának okáért kertész koromban.
Kitermeltem egy almafát:
törzse volt édes,
gyümölcse kérges - micsoda marhaság!
Csípős szatírát irt rólam tüstént
valamely füvész-kritikusom,
s bukfencet hányt a csúfondáros napfény
pázsittá kigöngyölt gondomon.

Pedig a rendet meg kell hogy teremtsem,
ha almafa: almát teremjen.

De ki teszi majd helyre a nagyapa fülét?

Értem, hogy szükségetek van
az egyszeregyre,
de ne hívjátok még a szerelőt,
hogy rendbe szedje
egy régi számtanirka hátsó
fedőlapja szerint,
mert mire ismét hozzászoktok,
én összezavarom megint.

És ha mutattok valakit:
a fronton volt, fél karját gránát tépte fel,
én is mutatok valakit:
itthon maradt és három ép fél karja van.

Bizony,
plakát-költészet ez.
Valahol fele úton révedez
a gúnyrajz és lelkifröccs között.

De hagyjuk most a költészet ügyét!
Végül is ki teszi helyére
a nagypapa fülét?

Mert aki vigyorogni akar rajta,
elintézhetem, hogy az ajka
neki is félrecsússzék, mint hibás,
selejtes színnyomás.

Lesz, aki úgy veszi, hogy csak játék,
de egyebet biz'isten, mit csinálnék?
Játék a világ,
a számtan esendő,
s kilencszer kilenc az nyolcvankettő.
Az egyszeregy kis játékmozdony,
és az ember ne csak osszon, szorozzon,
de szedje szét rugóját, kerekét,
s rakja össze jobban, mint volt elébb.

A világot csak egyetlenegyszer
csúsztatom el - csak egy hüvelykkel,
hogy elváljon a zöldtől a kék,
tőlem talán a keserűség,
tőletek pedig az a konok,
az a kegyetlen, megátalkodott...

De ezt nektek illene tudnotok.







KILENC TAVAT...


Kilenc tavat ha megkerülsz,
s a tizedikben elmerülsz,
kilenc tó hamar elfelejt,
a tizedik magába rejt.

Hínár simítja, lágy moszat
óvja megbékélt arcodat,
a viz csak ringat csendesen
iszapos, áldott fekhelyen.

Kilenc tó könnyű habja lejt,
kilenc tó könnyen elfelejt,
és elmossa a lágy homok
tükrébe vésett lábnyomod.

A tizedik, a tizedik
habjai súgva üzenik:
nekünk kínálta fel magát,
őrizzük lezárt ajakát.


Majtényi Erik - Kilenc tavat VIDEÓ

Link







KÖD


Köd, köd,
sűrű köd,
napsugárka
megszökött.
Eltakarja
hegyek lánca?
Belebújt egy
csigaházba?
Fergeteges
fellegekbe?
A tolvaj Ősz
zsebbe tette?
Aki tudja,
mondja meg:
hova bújt el,
hova lett?







MÁRCIUS 8.


Napsugár szól: itt vagyok!
Olvadnak a jégcsapok.
Megtelik a malomárok
Kinyílnak a hóvirágok.

Hóvirágok, ibolyák,
Mennyi kedves kis virág!
Telik egy szép csokrocskára,
A lányoknak - Nők napjára.







MIKOR HALLGATUNK


Mikor mi ketten hallgatunk,
sorsukra hagyott bányák beomolnak.
Mikor mi ketten hallgatunk,
súlyos tornya épül föl a sikolynak.
Mikor mi ketten hallgatunk,
szakadékot repeszt az ég felettünk.
Mikor mi ketten hallgatunk,
valakik szörnyűt mondanak helyettünk...







MINT TENYEREMBE DÖFÖTT PENGE


Mint tenyerembe döfött penge,
már úgy fáj a hiányod,
mint amikor a durván hasított
kéreg alól a gyanta felszivárog.

Estéim sárga lámpafénybe
burkolnak, és az éjjelem
iszonyatos: kifestett szájú
vigasztalanság hál velem.

Mint aki lopna s reszket a keze,
úgy lapulok meg az időben,
a léted fáj most, varázsos valód,
amelyet eloroztál tőlem.







MÓKUS


Mókus úrfi
a télre készül,
odút szemel ki
menedékül.

Mogyorót, diót
hord
halomra,
telik, telik
a téli kamra.

Maholnap
szél fúj, havazik,
majd csak
kihúzza tavaszig.







NAGYANYÁM


Mindig így látom: görcsös két keze
az ölében pihen.
Nem sír - a könny el is tévedne tán
a ráncok útvesztőiben.

Ha sírni tudna, azt siratnál váltig,
hogy elfogta a gyengeség,
s maga előtt engedte sírba szállni
tizenegy gyermekét.







NE NEHEZTELJ MEG


E verssorokat, aki férfi,
gondolom, könnyebben megérti.

Mert diktálta a makacsság,
amely nem árul zsákbamacskát.

Tollba mondta a kénytelenség,
mert arra vágyott, hogy szeressék.

És hogy hiába vágyott, miért is
tagadnám, hiszen csakazértis

kimondják, kibeszélik pletykás
rímek, s elfecsegi, ha nem más,

hát ez a magamutogatás, átkos
ösztön, amely sok szamársághoz

vezetett már, s vezet ezentúl,
az értelmen s az illemen túl.

Férfitársam, aki lemérted
súlyát magánynak, szenvedésnek,

s ütöttél volna a palánkba,
hogy vágjon öklödbe szilánkja,

és gyöngeséged eltitkolva
a vasat harapdáltad volna,

ne neheztelj meg érte, kérlek,
hogy lepcses szájjal kibeszéllek.

De tudod, édesanyánk óta
álmainkat asszony nem óvta,

és ha óvta, nem nekünk óvta,
és ami kín volt, reánk rótta,

s ami fájdalom reánk mérte -
mondom, ne haragudj meg érte,

de ami reggelünket rágja,
ami esténk kálváriája,

s ami az éjszakánk megrontja,
az ember egyszer csak kimondja.







NŐNAPI KÖSZÖNTŐ


Egy szál virág kettő
Bársony sziromfeslő.
Két szál virág három,
Karcsú zsenge száron

Négy szál virág öt,
Zöld levél között.
Minden virág gyönge
Szirma édesanyám néked nyit ma.

Erdő-mező bokrétája,
Néked virít nők napjára







OKTÓBERI SZÉL


Hej, hogy reccsen, hej, hogy roppan a sok száraz ág.
Hűvös őszbe, nyirokos őszbe fordul a világ.

Ha ilyenkor duhaj kedvvel nekilendülök,
és a fázó bokrok között táncra perdülök,

Hogy bokázik a sok sárga zörgő falevél,
Én vagyok az, én vagyok az októberi szél.







RANDEVÚ


A villanyóra délnyugati lapja
három társától végleg elmaradt,
a reggel megrekedt időt mutatja,
és áll, csak áll a béna pillanat.

Áll az idő - de hömpölyög alatta
a jövő-menő, zajló cáfolat,
s a három másik óralap fogadja
a pontatlan s a pontos párokat.

Majd egyszer odaállsz a negyedikhez
nyolc órakor - csak nézelődsz, pihensz,
az érkezőkre rá sem hederítesz,
és soha többé nem lesz fél kilenc.







SZÁMTANIRKA


Kockás az irkám:
számtanirka,
felét már sok-sok
szám tarkítja,
másik felét is
mind teleírom,
megférnek szépen a
kockás papíron.

Egyesnek, négyesnek
szilárd a lába,
kettesnek, hármasnak
hajlott a háta,
tátong a nulla,
az ötös: horgas,
perecet árul
sok kis nyolcas.

A nehezének
most neki kezdek,
s ha megtanultam
az egyszeregyet,
mind összeáll a
számsor és oszlop,
osztok és szorzok,
szorzok és osztok.

Kovács Kitti Számtanirka - VIDEÓ

Link







SZERELMES VERS


Te nem szeretsz, én sem szeretlek,
hazudjunk egymásnak szerelmet.

Talán erősebb lesz minálunk
ez a mi kegyes hazugságunk.

Nem is talán... Biztosan inkább,
mert magateremtette kínját

kínlódja legjobban az ember
legigazabb töredelemmel.

E lánc minden szemét vigyázva
ötvöztem - magam leigázva -

s a cella priccsére vetetten
önmagam börtönőre lettem.

Tudom, te sem vagy ezzel másképp,
s ennél többre miért is várnék,

ha nem szeretsz, ha nem szeretlek:
hazudjunk egymásnak szerelmet.

Magányos férfi, árva asszony,
lesz-e, ki nékünk irgalmazzon?

Cellánkba egy cipót behozzon?
Bűneink alól feloldozzon?







SZÓLTAM HOZZÁD


Szóltam hozzád, lehet, hogy nem hallottad,
szóltam hozzád, mikor messze voltál,
és láttalak, s a szemem beleborzadt,
hogy láttalak, és mégis messze voltál,
és hűs kezedet éreztem kezemben,
és ültél mellettem és messze voltál,
összecsapott váratlanul felettem
az egyedüllét, olyan messze voltál,
és nem hittem, és hinni nem akartam,
hogy mellettem is tőlem messze voltál,
s akkor ajkadra rátévedt az ajkam,
és te a csókon túl is messze voltál,
és az idő helyet cserélt a térrel,
és támadt szakadék, s te messze voltál,
szóltam hozzád, s a szó hozzád nem ért fel,
parányokra foszlott szét, s messze voltál,
és állt köztünk a percekből rakott fal,
s te túl voltál a falon, messze voltál,
mi lenne, hogyha nem csak a karoddal,
ha közelségeddel is egyszer átkarolnál?







A TAVASZ


Csipkés rüggyel,
madárfüttyel
köszön rám,
köszön rád,
s majd egy reggel,
ha víg kedvvel
jól megráz egy
almafát,
és a fáról,
minden ágról
szirmok fellege havaz,
földön-égen
csodaszépen
tündöklik fel a tavasz.







UTÁNAD KAPTAM


Utánad kaptam, s egy nyaláb
levegőt markolt a kezem,
mért rejti olykor el magát
a fűszerízű szerelem?

Tóparton csendes csónakok,
láncuk fázósan megremeg,
köszönnék nekik: jó napot!
de hátha meg sem értenek.

Egy ember antennát szerel,
hallgatni az olimpiát,
leköti magát százezer
csip-csúp dologgal a világ,

és senkinek sincs ideje
egy kissé törődni velem,
s mint el-elhalkuló zene,
úgy zsong körül a szerelem.







VIRÁGÉNEK


Megyek utánad, jössz utánam,
csupasz a vállad, csupasz a vállam,
s akár a bőrre tapadó inget,
cipeljük pőre kétségeinket,
meg azt a terhes, meg azt az áldott,
azt a keserves bizonyosságot.

Szándékot szándék félve kerülget,
karjatárt árnyék lopva feszül meg,
szólsz botladozva, szólok dadogva,
s legyűrnek félszeg, didergő félszek.

Szempillád néha nyugtalan rebben,
mint lüktetés a kötözött sebben,
s szavunk a semmi rácsához koccan
kétemeletnyi hűvös magosban.

Valami lomha időtlenség
süketen kongja ideges csendjét,
s ebből a csendből,
ösztönünk börtönodvából feltör.

Feltör dübörgőn az a parázsló,
magát veszejtő, meg nem bocsátó,
el nem eresztő, eszelős
fojtott kényszerűség,
vérünkbe oltott védtelen hűség.

Az a sikoltó, láncokat oldó,
borzongó óhaj, sunyi, kegyetlen,
emberi szóval nevezhetetlen,
amitől félsz és amitől félek,
amiért élsz és amiért élek.







FORDÍTÁSOK







Magda Isanos: GYERMEKEM, NE KERESS


Gyermekem, ne keress, a földi lények
mind rólam szólnak majd, s igazat beszélnek.
Ne mondd, amikor nem leszek:
édesanyám már ezt sem érte meg.

Ott mosolygok majd minden virágon,
tudd meg, hogy gyakorta körüljárom
esőfelhőként mind a kerteket,
hol sok eltöltött delem szendereg.

Ha szenvedsz, esténként szólíts engem,
s én szíved szavára megjövök,
még ha szárnyammal át is kell szelnem
a láthatárt a tengerek fölött.

Új orcámtól ne ijedj meg, szívem.
Ne mondd: az én anyám nem volt ilyen.
Majd megismered a meséimet,
ha ablakodban a nyárfa zizeg.

Sok jelből megtudod, hogy én jövök,
hogy én álltam meg az ágyad fölött,
átölel, meglásd, a hűs lehelet,
s a csillagok ágyadhoz térdepelnek.

/Majtényi Erik ford./







 
 
0 komment , kategória:  Majtényi Erik   
Magyarul beszélő indián törzs?
  2018-11-27 17:00:17, kedd
 
 







MAGYARUL BESZÉLŐ INDIÁN TÖRZS?


Harvard Egyetemnek a Peapody Museum megdöbbentő dolgot jelentett, mely az egész ősmagyar eredetet átformálhatja


A Santo Domingo de les Colorados közelében élő ,,vörös indiánok" nyelve ősmagyar volt, amelyet ma is beszélnek. Móricz János döbbenetes felfedezéseiről alig beszél a mainstream média.

A Harvard Egyetemnek a Peapody Museum jelentette, hogy a Puebla-ba (Mexikó) kiküldött kutatócsoportjuk, az ott lefolytatott ásatások leletanyagából megállapította, hogy az amerikai ember nem 12-15 000 éve jelent meg Amerikában, hanem több mint negyvenezer éve.

Az ásatásoknál emberi csontvázakat, csiszolt kőszerszámokat találtak olyan őslényekkel együtt, amelyek már több mint 40 000 éve kihaltak. Az USA hírügynökségei a hírt világgá röpítették.

Móricz János, magyar testvérünk, akkoriban Ecuadorban, Peruban és az Amazonas vidékén, olyan indián törzseket talált, amelyek tagjaival magyarul(!) tudott beszélgetni. Legendáikban sok ezer éves múltjuknak és a tőlük kirajzott más népekkel való rokoni kapcsolataiknak tudata él.

Móricz felfedezéseit senki nem tudta cáfolni, ellenben a spanyolok részérő, politikai és gazdasági okokból súlyos támadásoknak volt kitéve. Felfedezései igen nagy horderejűek. Annyi bizonyos, hogy a sok évezredes sötétségbe burkolt őstörténetből, a magyarság ősi múltja fényesen fog felragyogni, a világ összes népe előtt.

Az 1900-as évek elején a tankönyvekből, napi sajtóból, szakkönyvekből köztudomású volt, hogy az Amazonas őserdeiben olyan fehér indián törzsek élnek, amelyeket még alig tudtak megközelíteni, így ez a vidék sok meglepetéssel kecsegtette a kutatókat. Íme itt a meglepetések egy szelete.

Az 1920-as években több híradás is érkezett, hogy a Dél- és Közép-Amerikában dolgozó magyar mérnökök és munkások, a helyi indián munkásokkal magyarul beszélgetnek. A II. világháború után az itt letelepedett magyar emigránsok egy része ezt komolyan véve, alaposabban utánajárt a dolognak.

Ezek egyike volt Móricz János, aki a 60-as években Ecuadorban kezdett kutatni. Itt három indián törzs, a Cahari, a Mochica és a Puruha tagjaival magyarul beszélt. Ezen felbuzdulva régészeti és levéltári kutatásokat végzett, s többek között 10 ezernél is több magyar azonos térképészeti és családnevet gyűjtött össze. Kutatásai eredményeként az egyik argentin egyetem történelmi tanácsosnak nevezte ki. Elsősorban Ecuadorban kutatott, aminek a fővárosa Quito. A város a nevét a régi Quito birodalomról kapta.

Ez eredetileg Kitus-nak hangzott. (Kit=Két, Us=Ős, tehát a Két Ős Birodalma). Itt a Kitus birodalomban, a Csendes-óceán partján, az ötezer méternél is magasabb Kordillerák (Andok) hegyei között, az Amazonas medencéjéhez tartozó, őserdőkkel borított lapályok titokzatos és mesebeli tájain laknak azok az indián törzsek, amelyek közül néhányan ma is beszélik ősmagyar nyelvünket. Móricz kutatása alapján quitói Institutio de Antropologia y Geografia megállapította, hogy a spanyol önkény által kiirtott ősnyelv a magyar volt. Ennek nyomai világosan mutatkoznak a családi és földrajzi nevekben, jóllehet a spanyolok erőszakos nyelvcserét hajtottak végre.

A még magyarul beszélő törzsek - köztük a Cayapak, a Salasaca (Zala-szaka, több ősi forrás a szkítákat, szaka-ként nevezi meg. A szerk.) - pl. ezeket a szavakat használják: apa=apa, aya=anya, nap=nap, vin=vén, kit=két, us=ős, cu=kő, pi, bi=víz, fuel=folyó, pille=pille, lepke és még sorolhatnánk. Mutatóba néhány, magyarral megegyező név: Tanay, Damma, Taday, Mór, Momay, Mansy, Pil, Béla, Uray, Zillahi stb.

Zuay tartomány egyik ősrégi helysége: Pest. A régi Kitus birodalom területén halomsírok (kurgánok) találhatók, bennük trepanált (lékelt) koponyák.

A régészeti leletek között fokosokat találunk, és a magyar koronázási jogar és országalma hasonmását. Móricz szerint is: ez a kettős keresztet hordozó aranyalma, tulajdonképpen a földgolyót jelképezi.







Dél-Amerikában, de főleg Ecuadorban nagy lelkesedéssel fogadták e felfedezéseket. Valósággal ünnepelték, mivel a lakosságban, a spanyol hódítók erőszakos uralma sem tudta teljesen kiirtani a régi múlt emlékeit. A hivatalos körök leellenőrizték Móricz nyelvészeti és régészeti adatait, s azokat megbízhatónak találták.

Elhatározták, hogy ebből egy hatalmas nemzetközi ,,ügyet" csinálnak, sürgetve az amerikai földrész történelmének reverzióját. A tervek szerint az ENSZ-hez akartak fordulni.

A további kutatások során, Móricz, az ecuadori ősrengetegben, az ottani indiánok segítségével felfedezett egy hatalmas barlangrendszert. A barlangok egyikében valóságos múzeumra bukkant. Aranylemezekre vésett, rovásos könyvtárat, szobrokat, kulturális emlékeket talált itt.

Ezt a barlangot, Táltosok Barlangjának nevezte el. Szerinte az őslakók idehordták össze, mintegy óvóhelyre, a spanyol hódítók által veszélyeztetett kincseket. Móricz állítja, hogy az Andok hegység keresztül-kasul át van szőve barlangokkal és járatokkal. Ezeken közlekedhettek az őslakosok.

Az argentin elnök és az ecuadori vezérkar meg akarta őt bízni egy kutató expedíció vezetésével, anyagi, technikai eszközöket ajánlva neki. Ez azonban csak terv maradt.

Időközben a nagy befolyású mormon egyház vezetői is bekapcsolódtak az ügybe. Ez az egyház roppant vagyonnal rendelkezik, aktív terjeszkedési programmal lép fel az amerikai államokban. Az egyház vezetői elmondták, hogy minden olyan kutatást támogatnak, amely az emberiség és a vallás eredetének tisztázását segíti elő. “Önzetlen" támogatást helyeztek kilátásba, csak azt kérték, hogy az aranylemezek tartalmát ők fejthessék meg.

Ezután 1967. szeptember 7-én, Móricz János egy nagy sajtókonferencián, a lapok, rádió és televízió riportereinek ismertette eredményeit.

A több órán át tartó konferencia rendkívül lelkes hangulatú volt. Úgy látszott, hogy egy világraszóló szenzáció indul útjára, de ehelyett néma csend és mellőzés követte a konferenciát. Egyetlen hír sem jelent meg róla. Ellenben a mormon egyház főemberei továbbra sem hagyták békén Móriczot, folyamatosan unszolva, hogy árulja el nekik a barlang helyét. Az agresszív viselkedésből kiderült, hogy nem egy hívő egyházról van szó, hanem egy világhatalomra törő szervezet áll mögöttük. Kincskeresés és egyéb célok ösztönzik őket. Móricz ekkor elhatározta, hogy a barlang titkát nem adja ki. Meggyőződött arról, hogy a barlangok feltárásának még nem jött el ideje, ezért előbb az amerikai földrészre került magyar nyelvű törzsek odaérkezésének rejtélyét akarta feltárni, illetve a tényt gyakorlati módszerrel bizonyítani.

1970. május 28-án az ecuadori óceánpartról vízre szállt, a Móricz elképzelései szerint készült, balsafa tutaj, rajta négy fiatalember. Móricz a partról rádió adó-vevő irányította őket. A tutaj 159 nap múlva október 4-én megérkezett Ausztráliába, Sydneytől nem messze. Itt bevontatták a nagy szenzációt keltő világjáró balsafa tutajt (lásd: Magyar Ifjúság 1970. 50. szám).

Móricz feltételezése az, hogy a magyar nyelvű törzsek nyugatról érkeztek, vízi úton Dél-Amerikába. Ezt bizonyítják különben a csendes-óceáni és kelet-ázsiai földrajzi nevek is. Vámos Tóth Bátor, Hawaii-n élő emigrált földrajzszakos tanár a Hawaii-szigeteken 50 magyaros földrajzi nevet írt össze.

A szigetvilágban pedig olyan neveket talált, mint pl. a Balaton menti Aliga, Kiliti, Lelle stb. Térképekkel igazolta, hogy Indonéziában minden negyedik, az Indus völgyében pedig minden harmadik földrajzi név magyar.

Az amerikai őslakosság hovatartozósága ill. bevándorlása kérdésében fontos adatokat szolgáltatnak az ún. Kland-tekercsek. 1967-ben Mexico City térségében húsz méter vastag lávatakaró alatt, kőládában lévő sértetlen írott tekercseket talált egy USA támogatást élvező régészcsoport. A C14-es vizsgálat 21 000 évben állapította meg a tekercsek korát. Azóta megfejtették ezeket, s kiderült, hogy azok a sok ezer évvel ezelőtt elsüllyedt MU történetét, műveltségét, viszonyait írják le. Az egyik munkatárs, Tony Earl, megírta az ásatások lefolyását és eredményeit a ,,Mu Revealed" c. könyvében. A nagy érdeklődést kiváltó mű, ma már valószínűleg nem kapható.

1965. szeptember 12-én Ecuador legnagyobb lapja, a quitói ,,El Comercio" első oldalán hozott rendkívüli beszámolót Móricz Jánosnak Ecuador területén végzett kutatásairól. Ebből a terjedelmes cikkből értesülünk első ízben arról, hogy a spanyol hódoltságot megelőző időben az ott élő törzsek közül a Puruha-Canari és a perui Puruha-Mochica törzsek nyelve ó-magyar nyelv volt. Móricznak J. Jijon y Caamano ,,El Equador Interadino y Occidental" című műve alapján végzett nyelvészeti összehasonlító munkája adta ezt az első rendkívüli eredményt.

1965. október 25-én a ,,Frankfurter Allgemeine Zeitung" közli Buenos-Airesi munkatársának beszélgetését Móriczcal, amelyben megjegyzi, hogy ez a felfedezés forradalmasítani fogja az összes eddigi őstörténeti tételeket.

1965. december 17-én Móricz Limában (Peru) kijelentette a nemzetközi sajtó képviselői előtt, hogy egy magyar paraszt jobb nyelvészeti munkát végezhetett volna, mint az a sok nemzetközi tekintély, aki a az amerikai ősnyelveket felkutatta és osztályozta, mert a Cayapas törzs nyelve, amelyet a Chibcha nyelvek közé soroltak, éppen olyan magyar nyelv, mint a Poruha, Canari és a perui Purucha-Mochica nyelv, amely a Mochica nyelvcsoportba lett besorolva. Ezt a hírt az United Press hírszolgálati iroda röpítette fel és számtalan lap közölte.

1966. július 23-án a guyaquili ,,El Telegrafe" vezércikket írt, melyben leszögezi, hogy Móricz kutatásai kimutatták, hogy az ecuadori nép Európába szakadt testvérei a magyarok.

Ezért - bár az ecuadori futballcsapat nem jutott Londonig a világbajnokságon - mégis képviselve van magyar testvéreinek kitűnő csapata által.

Az Európába szakadt magyar testvéreink azok, akik mint annyiszor, most is meg fogják mutatni, hogy milyen hősi küzdelemre képesek a mi hajdani őspuhuráink, éppen ezért ,,elutasítjuk a kéretlen brazil képviseletet, mert minket a legtisztább és legősibb testvéreink képviselnek a londoni világbajnokságon: a magyarok" - írja a lap.

1966. augusztus 7-én az ,,El Telegrafe" teljes oldalt szentel Móricz felfedezéseinek. Ebből a rendkívüli interjúból arról értesülhettünk, hogy a Kara törzs, amely a róla elnevezett Kara-öbölbe (Bahia de Caracuez) a VIII. század vége felé érkezett, azonos a magyar, Királyi Szkíta Kara törzzsel, amely Indián keresztül vándorolva, majd hajózva visszatért az őshazába, a jelenlegi Ecuadorba.

Kiderült a cikk folyamán az is, hogy az ecuadori őskutatás, mely a Kara törzs érkezésével, Juan de Valesco óta nagyon sokat foglalkozott, igazoltnak látja ennek a kitűnő jezsuita történésznek, a Quitói Királyságról írott könyvét, amelyben többek között azt írja, hogy az ,,ó" hangot a hajdani királyság területén csak a Kara törzs megérkezése hozta magával, mert előtte e hang helyett az ,,u" hangot használták. Ezért Juan de Valesco azt ajánlja, hogy be kell utazni az egész világot és megkeresni azt a népet, amelynél az ,,ó" helyett még mindig az ,,u"-t használják, mert azok a Quitói Királyság lakóinak testvérei. (Juan de Valesco /1727-1792/: Historia del reino de Quito-Equador. 1946)

A spanyolok megérkezésekor a Kara-öböl közelében lévő Mánta városkának a neve Jokay volt és csak a spanyolok változtatták Mántára. Ugyancsak itt tisztázza Móricz, hogy az első quitói zsinat, Fray Louis Lopez de Solis püspök elnöklete alatt 1593-ban, olyan határozatokat hozott, hogy a katekizmust és a gyónási imákat le kell fordítani a püspökség területén élő népek nyelvére, mert ezek nem használják sem az Aymara nyelvet, sem az inkák általános nyelvét, a Kechuát.

A megfelelő fordításokat a spanyol papok elvégezték, de azokon a nyelveken, azaz tájszólásokon sohasem tanították a keresztény tanokat, mert azok a nyelvek, azaz tájszólások mind magyarok voltak. Miután erről a Spanyol Korona értesült, megindult a legkegyetlenebb nyelvcsere végrehajtása.

Don Pedro de la Gasca spanyol hódítót a spanyol udvar megbízta, hogy részletesen számoljon be, a Habsburg uralkodónak, arról a népről és nyelvről, amelyet a spanyolok itt találtak. Ezt ő meg is tette, így tehát mind a spanyolok, mind az osztrák Ferdinánd császár tökéletesen tisztában voltak azzal, hogy nem egy új földrészt, hanem a magyarság őshazáját találta meg Kolumbusz.

Amikor Móricz János, 1966-ban, hogy kutatásait folytassa, visszatért Ecuadorba, arról értesült, hogy időközben a románok, akik tudomást szereztek a magyar-ecuadori rokonság felfedezéséről, több ecuadori tudóst és újságírót meghívtak Erdélybe, ahol hosszú hónapokon át nyaraltatták őket, persze minden költségüket megtérítve, átvállalva. Hogy miért kellett a románoknak meghívni az ecuadori Akadémia tagjait, akkor vált világossá, amikor az egyik tudós cikkében, amelyet Erdélyből küldött - és az El Telegrafe leközölt - jelezte, hogy az erdélyi nép szokásai, népviselete stb. azonosak az ecuadori népével, vagyis itt nyilvánvaló rokonságról van szó: a román és az ecuadori nép rokonságáról.

Bár Móricznak sikerült ezt az újabb román hazugságot semlegesítenie, mégis figyelmeztető, hogy míg a magyarság fel sem ocsúdott az első meglepetéséből, a románok már javában dolgoztak az újabb történelemhamisításon.

1966-ban az ecuadori Akadémia, mely több történészt bízott meg Ecuador történetének megírásával, a megbízást felfüggesztette, miután meggyőződött Móricz állításainak helyességéről. A történész csoportból kitűnt Guillermo Segarra, aki már magyarul is tanult és rendkívüli odaadással végezte az őshaza kutatását.

Vele történt meg, hogy amikor még nem volt magyar szótára, felkereste Móriczot, hogy tisztázza vele az AZUNY tartományban sűrűn előforduló BALIN és BALHUG neveket, vajon az ősmagyar nevek közé kell-e sorolni ezeket. Móricz nagy örömmel közölte vele, hogy ezek a BÁLINT és a BALOGH családnevek megfelelői.

Az Instituto de Antropologia y Geografia del Ecuador (Ecuadori Antropológiai és Földrajzi Intézet) ugyancsak arra a megállapításra jutott, hogy a spanyolok önkénye által kiirtott ősnyelv a magyar volt. Az intézet szaklapját, amely a ,,Llacta" néven jelenik meg, azért nevezték el így, mert a szó az ősnyelven ,,lakhelyet" jelent, tehát az újságot mai nyelvünkön ,,LAKTA"-nak nevezhetnénk.

Cuenca városa, amely a hajdani, híres MÓR helyén épült, Ecuador legelőkelőbb városa. Magas kultúréletükre büszkék Cuenca lakói. Az őslakosság azonban ma is egyszerűen MORLCOS-nak nevezi magát, azaz MÓRLAKÓ-nak, azaz móri lakosnak.

A Saraguro törzs - mely bár szerepel krónikáinkban, ennek ellenére mégsem található meg teljes bizonyossággal a Kárpát-medencében - ma is nagycsaládként éli életét Ecuadorban.

A Santo Domingo de les Colorados közelében élő ,,vörös indiánok" nyelve ősmagyar volt, amelyet ma is beszélnek.

A kolumbiai határ közelében, a Santiago folyó felső folyásánál, az Onzole és Cayapas folyók közén élő ,,cayapas" törzs nyelve szintén ősmagyar nyelv, amit ma is beszélnek.

A Keleti Kordillerákon túli ősrengetegben (Amazonia) lakó törzsek is megtartották ősmagyar nyelvüket, bár a spanyol hódítók önkénye elől menekülve le kellett mondaniuk sok kultúrvívmányukról, hogy függetlenségüket megőrizhessék.

Nagyon könnyű lesz megállapítani a magyarországi törzsek és nagycsaládok eredetét, mivel bölcs előrelátással úgy válogatták össze az áttelepítendő családokat, hogy minden egyes családnak csak egy részét vitték át, hogy az őshazában a családfa ki ne vesszen.

Móricz sohasem használja a ,,hungaro" kifejezést, ami spanyolul magyart jelent, mindenkor magyarnak írja és mondja. Ez úgy belevésődött az ecuadoriakba, hogy egy alkalommal két úr kereste fel, hogy eldöntse a köztük felmerült vitát. ,,Kérem - mondta az egyik - képzelje el, hogy ez az úr azt meri állítani, hogy a hungarok azonosak a magyarokkal.

Még több sem kellene, hogy a hungarokat, a világ legnagyobb népével, a magyarral összekeverjék!

Tessék csak elképzelni!"

,,Kérem - szólt a másik - én nem állítottam azt, hogy azonosak, mert ez képtelenség. Én csak azt mondtam, hogy úgy tudom, valami közük mégis csak van a hungaroknak és a magyaroknak egymáshoz."

Forrás: mn.szentlaszlo.zaszloal

Link

Link







  
 
0 komment , kategória:  Hazánk - otthonunk  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 2 
2018.10 2018. November 2018.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső
Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 22 db bejegyzés
e év: 315 db bejegyzés
Összes: 4845 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 235
  • e Hét: 14330
  • e Hónap: 54151
  • e Év: 232026
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.