|
2018-11-30 13:00:36, péntek
|
| |
| |
SÓHAJOK VERSEKBEN
Helen Bereg: SÓHAJ...
Nincs ki úgy ölelne,
oly gyengéden, mint te.
Sóhaj szakad bennem,
béke, megnyugvás.
Nincs nap és nincs este,
ne veled ébredne
s szunnyadna el a vágy.
Életünk percekbe, órákba sűrített élet,
mégis a legszebb csoda mi megtörténhet.
Lehunyt szemünk kirekeszti mi valós,
nincs semmi csak az ujjperceken bőrre lehelt csók.
Ajkamra téved kezed, becézgető játékba kezd az íveken,
mozdulatlanságba hajlik testem, nehogy érintésed ellebbenjen.
Pillanatról pillanatra válik önkívületté a csoda,
gyönyörben pulzál a vágy, belehal két karodba.
Oda, hol nemrég még perzselőn égetett varázsa,
megsemmisül, mint lángnyelvek pernyéjében a máglya.
Életünk csupán órákba, percekbe sűrített élet,
mégis a legszebb, mi velem megtörténhet.
Nincs más, ki így ölel
Ily gyengéden, mint te.
Bodnár István: SÚLYOSBODÓ
Sóhaj-csöndben
fagy-fehérben
pecséttel-vert
kötelékben
Te sem szebben
én sem dalban
lúdbőröző
tapintatban
Közös ágyban
mégis széjjel
súlyosbodó
vétkességgel.
Bradányi Iván: SÓHAJOK SZÁLLNAK AZ ÉJSZAKÁBAN...
Dalszöveg
Sóhajok szállnak a szélben,
s vágyódva gondolok rád.
Egyedül félek az éjben,
s álmodban mégis azt kérdem:
eljössz-e újból majd értem?
Szívem úgy vár, még rád...
És jönnek majd az esték,
álmatlan éjszakák.
A szívem fáj, úgy fáj még,
ha gondolok reád.
Még bennem él a tegnap
és egy régi szép emlék.
Sóhajok szállnak a szélben,
s vágyódva gondolok rád.
Egyedül félek az éjben,
s álmodban mégis azt kérdem:
eljössz-e újból majd értem?
Szívem úgy vár, még rád...
Fülembe cseng egy dallam,
nem hoz csak bánatot.
E kis dal rólunk szól még,
s most egymagam vagyok.
De bennem él a tegnap
és egy múló szép emlék.
Sóhajok szállnak a szélben,
s vágyódva gondolok rád.
Egyedül félek az éjben,
s álmodban mégis azt kérdem:
eljössz-e újból majd értem?
Szívem úgy vár, még rád...
Dupla KáVé - CSUPA SÓHAJ AZ ÉLET
/Szövegíró: Kaszás Péter/
Dalszöveg
Sírsz, ha valami fáj,
Vársz, ha valaki vár,
És egy sóhaj betöri majd a szíved...
Ha vársz, ki ölel át,
Hogyha félsz, ha egyedül állsz,
Egy nap, egy sóhaj után megérted.
Csupa sóhaj az élet, míg végig érünk a vágyakon,
Csupa sóhaj a szívem, már rég tudom.
Csupa sóhaj az élet, míg végig érünk a vágyakon,
Csupa sóhaj a szívem, de vállalom.
Ha sírsz valakiért,
Ha szólsz valamiért,
Hogyha vársz üzenetet, ami nem jön.
Ha már a remény se kell,
Ha már rég nem hiszel,
Nézd, a sorba beállsz, és eljön.
Csupa sóhaj az élet, míg végig érünk a vágyakon,
Csupa sóhaj a szívem, már rég tudom.
Csupa sóhaj az élet, míg végig érünk a vágyakon,
Csupa sóhaj a szívem, de vállalom.
Dupla KáVé - Csupa Sóhaj Az Élet
Link
Endrődi Sándor: SÓHAJ
Oh mennyi gazság, milyen sok cudarság
Pompázik s él köztünk büntetlenül -
Míg a mélységből felrontó igazság
Egy-egy győzelmet ül!
Oh mennyi könnynek, mennyi vérnek kell elhullani,
- Könny és vér szinte tengerré dagad -
Míg a világ a jövendők nagy útján
Egy kis lépést halad!
Füle Lajos: VÁNSZOROG EGY SÓHAJ...
Vánszorog egy sóhaj utánam,
valakié, ki itt vagy ott
fázik, szorong, szenved magában:
"Simogass meg, mert meghalok!"
Gámentzy Eduárd: LEGYÉL TE
Legyél te sóhaj,
S én vigasz!
Vagy görcsberándult torz grimasz,
Hogy én lehessek majd a kéz,
Ki érintésével becéz.
Legyél te mosoly,
Én a könny!
S ha jönne öngyilkos közöny,
Keress a szívemben helyet!
Ne hagyd, hogy elveszítselek!
Legyél te gyertya,
Én a tűz!
Kit olthatatlan vágya űz.
Két végén égő szörnyű tánc,
- Kegyetlen, gyönyörű románc...
Hirth Éva: MEGFOJTANAK A SÓHAJOK
Ó, ha még egyszer ölelhetnélek,
tudom, nem menekülnék el tőled,
téged soha többé el nem löknélek,
szorítanám éltető, szerető kezed.
Istenem, milyen bolond is voltam,
magamra haragítottam az életet,
megfordultam, kacagva elrohantam,
nem sajnáltam zokogó lelkedet.
Sóhajaim, úgy érzem, megfojtanak,
már némán megbújnék lelkedben,
de már érzéseim választ nem kapnak,
csak még egyszer ott lehetnék szívedben.
Nem törnék ki két kezedből,
szerelmesen megcsókolnálak,
etetgetnélek két kezemből,
várnám, hogy rám szabaduljanak a vágyak.
A sors keze durván lecsapott rám,
a szellő is a függöny mögé rejtőzik,
a magány maradt, s a kisszobám,
hol testem is csak érted vergődik.
Thomas Hood: A SÓHAJOK HÍDJA
Im, egy boldogtalan
élet után
itt fekszik oktalan
ez a leány!
Vigye és tegye le
lágyan a kar;
szobor a termete,
szép, fiatal!
Ruhája mocskos,
rátapad, lucskos
ingéből víz csepeg
most is a hídra;
vigyétek, emberek,
szánva, ne szidva!
Ne érintse gúny;
gondold szomorún,
finoman vigyázni;
a halál foltjai
után maradt a lány;
tiszta nő csupán.
Nem kéne turkálni,
sorsába furkálni,
ez itt a vég;
többé nem becstelen,
nem maradt rajta szenny,
csak ami szép.
Ha nagyot bukott is,
Éva maradt -
Töröld le, ott is,
ajkán, a sarat.
Fésü alól haja
hogy kibomolt!
Emberek óhaja,
szomorú sóhaja
kérdi: ki volt?
Apja ki volt? Hol az
anyja? Zokognál,
húga vagy öccse, ha
most vele volnál?
Vagy tán a szíve volt
másé, ki híve volt
s több amazoknál?
Jaj, de hát ritka a
szeretet titka, a
krisztusi kincs!
Óh, milyen gyász neki;
itt a sok ház, s neki
otthona nincs.
Húga, a bátyja,
nem védte családja,
mint azelőtt;
betölt a nemezis:
kedvese, esze is,
az Isten keze is
elhagyta őt.
Hol sűrű rendben
ring a vizekben
a lámpafüzér
s paloták sora dobja
fényét a habokra,
ott állt s beragyogta
a hontalan éj.
Zord tavaszi szél
riogatta vacogva,
de hívta az éj
s a sötét csatorna:
az élet szörnyüség,
a halál őrűltszép!
És visz a vágy -
akárhol, akárhol,
csak itt ne tovább!
Leugrott! Őrület!
Vad folyó, jéghideg,
halálos íz
ha ugrott, te lökted,
mindig zúg előtted,
gaz férfi! a víz:
nyeld te is, fürödj meg
benne, ha bírsz!
Vigye és tegye le
lágyan a kar;
szobor a termete,
szép, fiatal!
A halál rabja már
és minden tagja már
merevedik;
nyujtsuk ki rendesen
s te fogd le csendesen
nagy szemeit.
Mibe sárlepett
szem belelát,
aminek tükre lett
a végső rémület:
a túlvilág.
Űzte vad láz régen,
megölte gyász, szégyen;
mostoha világnak
árvája - de már csak
a béke övé.
Kulcsold imára
kezét simán a
szíve fölé!
Legyen, égbe ha ér fel,
töredelmes és bús,
s vállalja bűnét el
az üdv ura, Jézus
Ford: Szabó Lőrinc
Horváth Piroska: CSEND SÓHAJA
Metsző szél sikít, vén kórót görget,
valahol messze eszméket dönget,
porfelhőt terít gügyögő létre,
roskad a jövő - lerogyik térdre.
Borostyán fut a falra nesztelen,
álmok vesznek el gyorsan - jeltelen.
Korhadó vágyban árva szú perceg,
pereg a homok - múlnak a percek.
Poros üvegen pókháló rezzen,
ósdi kredencben feledés reccsen.
Vakolat perdül, szusszan egy emlék,
hintaszék lendül - ültek benn nemrég.
Inal egy kétely padlórés között,
gyors mozdulattal semmibe szökött.
Nyüszít a magány kopott pamlagon,
oson a múlt a nyitott ablakon.
Rozsdás kilincsen gubbasztó talány,
nesztől megrezzen, riad - tovaszáll.
Csend mély sóhaja megsző szép álmot.
Rád teríti azt - nem kell majd fáznod.
Szivárványszínek remények vásznán,
szépen simulnak szerelmek vállán.
Simítják arcod bársonyos kezek,
dohos falon egy kakukkos ketyeg.
Kék-szárnyú pille - csillogó kékség,
falak közt reppen - izgalmas szépség.
Vágyak szobáján fényselyem kúszik,
csillan a remény szívekbe bújik.
József Attila: SÓHAJ
Ha könny csorog,
Ha kebel sír,
Ha jaj hallik,
Ha ég dörren,
Föld kerekén
Akármerre:
Az én könnyem,
Az én keblem,
Az én jajom,
Büntetésem:
Föld kerekén
Akármerre
Járok, mindig
Csorg a könnyem,
Sír a keblem,
Jajom hallik,
Az ég dörren
- Átkozott fej
Az én fejem -
Átkozott fej
Te fölötted.
Jörgné Draskóczy Ilma: SÓHAJ
Miért van nékem szárnyam? Nyugtalan,
Magasratörő, szilajröptü szárnyam?
Miért kell, hogy a messzeséget járjam,
Csalfa czéloknak átadva magam?
S miért vannak sóvárgó dalaim:
Halk zokogások, titkos néma vágyak;
Amik valóra úgyse-úgyse válnak,
Csak elrabolják csöndes álmaim !
Ne lenne szárnyam, mi magasba von.
Szűk határok közt, hadd élnék itt békén
Apró tervekkel: mint madár a fészkén.
S dal is csak egy fakadna ajkamon:
Valami naiv, együgyü kis nóta,
Egy kis bölcsőre halkan ráhajolva . . .
Kemenczei Lászlóné: CSAK A SÓHAJOK...
Mindenem vagy... és több semmi!
Boldoggá hogy tudnál tenni?
Tréfál csak velünk az élet,
mert másé vagy, s én Neked élek.
Gondolatom örökké Veled,
de szerelmem soh'sem lesz Tied.
Életem egy van, és ketté
nem lehet széttépni többé.
Csókjaid íze él bennem,
de Téged nem szabad szeretnem.
Álmomban a Tiéd vagyok,
és reggel... csak a sóhajok.
Imádlak, vágylak, szeretlek,
görcsösen, fájón ölellek.
Tréfál csak velünk az élet,
másé vagyok, és Neked élek.
Kun Magdolna: FÁRADT SÓHAJ
Uram,
súlyos keresztem már nehezen bírom,
hisz sok év terhét cipelem életutamon,
s úgy elfáradt szívem, úgy elfáradt lábam,
akárcsak görnyedt madárcsontú vállam.
De lásd, szótlan hordom keresztem,
s kitartón viszem,
bármily kérges tőle sebzett tenyerem,
mert tudom, amit a sors reánk rótt,
el kell viselni, akkor is, ha túl nehéz
a súlyt megemelni
De nem baj Uram, nem baj,
ha nagy súlyt rósz is rám,
csak gyermekeim vigyázd életük során.
Nekik adj még tartalmas, boldog életet,
hadd lássák szépnek a múló éveket.
Mert túl hamar eljön az a végső perc,
mikor már mindegy lesz, fekszel-e, vagy kelsz,
s mindegy lesz az is, süt-e rád a nap,
vagy dermedtté tesz az éjszakai fagy.
Tudod Uram, az anyai szív,
oly gyönge tud lenni,
ha gyermekét látja
titokban szenvedni,
mert az anyai szív dobogása
az a ritmusjel,
ami gyermekének szívében
visszhangzásra lel.
LENNÉK SÓHAJ
"Lennék sóhaj, mely felszakad ajkadról
Lennék lágy dallam, mely simogat, s átkarol,
Lobbanó tűz lennék, ha dühöng kinn a téli szél
Lennék a fű illata ágyadban, ha itt az éj,
Lennék a fény, mely boldog, hogyha rád talál,
Úgy jönnék, oly szótlan, mint nyáreste a holdsugár,
Lehetnék én minden, mit életedben szeretnél,
Lehetnék, ki többet ad, minden múló gyönyörnél.."
Lupsánné Kovács Eta: SÓHAJ
Az élet néha oly nehéz,
sokszor a baj, bajt tetéz
csak fogy az idő, napra nap,
az élet máris elszalad.
A lélek terhe túl nehéz,
ha a remény oda vész
fájón, egyedül megszakad,
az éjben vérzőn ott marad.
Az álom gyötrő, és nehéz,
megváltás az ébredés,
ha kopogtat a virradat,
új fényt kap a gondolat.
Lupsánné Kovács Eta: SÓHAJNYI PILLANAT
Figyelem, ahogy a tó hallgat,
talán a csendje vonz oda;
épp olvad partján a hóharmat
- megkopott a tél bocskora -
Átlátszó, csendes a tó medre;
káprázat-csillagok gyúlnak,
tán mosolyod villant meg benne...
emlék-harangok zúgnak.
Sellőként csobban a gondolat,
mint kavics, tűnik a tóban,
sóhajnyi volt csak a pillanat;
...nem tudom: voltál-e valóban.
MINT EGY SÓHAJ
Mint egy sóhaj,
fakad fel magányom
mellyel a magasban
repülni vágyom
sasmadárként
a messzi végtelenbe
hol álmaim pihennek
eltemetve.
Mint egy sóhaj
szakadnak fel a szavak
társtalan szívemben marad
hogy elveszítem egyszer
fénylő mosolyod
s nem süt rám szemedből
többé meleg napod
mert elszólít
az űr hideg mámora
s így leszek magányom
Molnár Nándor: SÓHAJ
Magam vagyok. Egyedül.
Alkonyi illat leng körül.
A fák lombjában keserűn
Suttogó sóhaj hegedül.
Teste nincsen. Méla hang.
Tán egy búgó ezüstharang;
Egy suhanó fehér galamb,
Vagy eltörött kis régi lant.
Szava sincsen. Csak zenél.
Szerenád ősznek idején.
Ismerős dallam, mit mesél?
Jó lenne, ha megérteném.
Eltűnődöm. Hallgatom.
Valami belül sír nagyon,
Mert már tudom; ó, fájdalom:
Ez a rég elszállt sóhajom.
Pablo Neruda: SÓHAJ
Nem úgy szeretlek téged, mintha rózsa, topázkő
vagy égő szegfű lennél, mely tüzes nyilakat szór:
úgy szeretlek, ahogy a vak, mély homályban leledző
dolgok szeretik egymást, lélek és árny közt, titokban.
Úgy szeretlek, akár a növény, mely nem virágzik,
és virágai fényét magába rejtve hordja,
szerelmed tette, hogy testemben él sötéten
a fojtó, sűrű illat, amely felszáll a földről.
Szeretlek, nem tudom, hogy mikortól, és mivégre,
gőg és probléma nélkül egyszerűen szeretlek
így szeretlek, mivel nem tudok másként szeretni,
csak így, csak e módon, hogy nincs külön te, nincs én,
oly közel, hogy enyém a kéz a mellemen,
oly közel, hogy pillád az én álmomra zárul.
Somlyó György fordítása
Armand Sully Prudhomme: SÓHAJ
Nem látni őt, nem hallani,
nem szólni és nem vallani,
imádni híven, nem feledni,
folyton szeretni,
A két karunk felé kitárni,
a semmiségbe nézni, várni,
s ha nem jön, úgy is rámeredni,
mindig szeretni.
Szenvedni, s bírni, egyre bírni.
nem érni el, és sírni, sírni, elhullani,
könnyben feredni
mindig szeretni.
Nem látni őt, nem hallani,
nem szólni és nem vallani,
de láztól és vágytól veretni,
s mindig szeretni.
(Kosztolányi Dezső fordítása)
Reichard Piroska: SÓHAJ
Szívedre hajtva fáradt fejemet
szeretném magam elfeledni
s mint örök vándor, ki megérkezett,
múlt éveim súlyát levetni;
sorsomból életedbe térni,
onnan tovább sohase menni,
külön, magamnak nem is élni,
csak a szemedben, mosolyodban,
a melletted múló napokban;
a jóságodban megpihenni,
megfürödni tisztaságodba
s melegségedbe betemetni
szegény magános fázó életem.
Reményik Sándor: SÓHAJ A MINDENSÉGÉRT
Vasárnap. Harangszó. Egy asszony elmegy
Mellettem. A harangszóra megáll.
Összeteszi kezét, fohászkodik
Az utcán elmenőben: ,,Uram Jézus
A rosszakon is könyörülj!'' -
A rosszakon is könyörülj:
Ennyi egy-vers-soros imája.
Az asszony kendős, falusi
És amint mond, magának mondja,
S a láthatatlan csillagoknak.
Már megy tovább.
Mi fakasztotta
E furcsa, percnyi, falusi imát
Itt, a városban, közelemben?
Igen, épp az én közelemben -
S miért, hogy elfeledni nem tudom,
S gondolok rá újuló gondolattal,
Újuló kínnal s enyhüléssel?
Mi fakasztotta e furcsa imát?
Mint egy könnycsepp, mint egy villámcsapás,
Mint morajló s meginduló föld,
Mint megnyíló föld a lábam alatt:
Olyan volt.
Mi fakasztotta: részvét, bűntudat,
Az utcán, harangszóra, éppen ott?
Sejthette-e, hogy az egész
Lángbaborult
Mindenségért imádkozott??!
Reményik Sándor: SÓHAJOK HÍDJA
A mi életünk sóhajoknak hídja,
Mely átível a sötét lagunán, -
S majd jőnek egykor boldog gondolások:
Szerelmes párok - sok százév után
S a híd alatt megállnak. Ó be mások,
Be mások lesznek ők, mint Te meg én,
S majd nézik egymás ifjú arculatját
Velence ősi, komor tükörén.
A mi életünk sóhajoknak hídja,
De elszánt léptünk alatt kong a híd,
Lenn ásítnak az ólomkamarák
És rajtunk senki, semmi sem segít.
Akkor majd nászdal zeng a híd alatt,
S egy erős kéz szorít egy kis kezet, -
Mi akkor már történelem leszünk:
Fekete kő s fehér emlékezet.
Reviczky Gyula: SÓHAJ
Első szerelmem idejében,
Mikor láttam, hogy szíved értem
Megszűnt dobogni, kérkedém:
Majd lennél egykor még enyém!
Ha dalaim hír-szárnyra kelnek,
S mint költőt szerte ünnepelnek:
A kék ruhás lány, fogadok,
Megbánja még, hogy elhagyott!
Bohó ifjúság! Férfi lettem;
Sóhajtozám dicsért rímekben.
Kíváncsi is tudom, de hány:
Ki volt a kék ruhás leány?
Csupán tehozzád száll hiába
A csengő-bongó rímek árja.
Sok szép dalom nem érdekel,
Visszhangra nálad egy se lel.
S én vallom: szép versek mit érnek,
Ha az imádott nő szívének
Többé annyit se mondanak,
Mint léha bókoló szavak?
Volnék inkább a régi senki,
Kinek nevét csak szájad ejti,
S ne papiron, de kebleden
Lelném meg rémed', szerelem!
Szabolcska Mihály: SÓHAJOK
I.
Mondanék én dalt, de minek?
Ha egyszer ő nem érti meg,
Fönt zokogó szerelmemet.
Minek a dal, ha hiába
Száll a rózsám ablakára,
De szivéhez nem bocsátja.
Ne szálljatok árva dalok,
Szivem mélyén maradjatok,
Idehaza zokogjatok!
II.
Mért nem száll le néha, néha
Egy angyal a földre ?
Minden árva szivet,
Beírni egy könyvbe . . .
Hadd írna be engemet is,
Az első levélre,
Annak is, annak is
A legelejére.
Mért nem száll le néha néha
Egy angyal a földre?
Minden csalfa kis lányt
Beírni egy könyvbe.
Hadd írná be a rózsámat
Az első levélre,
Annak is, annak is
A legelejére.
Tóth Árpád : SÓHAJFÉLE
A messzeség
Egy percre csupa lila láng:
Tündérvidék.
Vágyam is ég,
Mint alkonyi... nyúlánk
Nyírfaderék.
Aztán kiég,
Színt, vágyat elnyel a falánk,
Nagy szürkeség.
Mily gyors a vég!
Csak egyszer, szép tüzes világ,
Kigyúlsz-e még?...
Vitó Zoltán: SÓHAJOK
(Öt kis népi etűd)
Ó, én patak, ha volnék,
kacagva csörgedeznék,
ha arra hozna az utad -
s bevonná karcsú lábodat
ezüst dalom!
Ó, ha galamb lehetnék,
a vállaidra ülnék,
elbúgnám titkos álmaim -
s átadnám fürge szárnyaim,
hogy szállj velem!
Ha kis virág lehetnék,
csak a hajadba vágynék;
csak ott lehetnék illatos, -
aztán halnék alázatos
virág-halált!
Ó, én szellő, ha volnék,
szelíd gyönyörrel bújnék
tündéri titkod elfedő, -
hivalkodóan rezzenő
blúzod mögé!
Ha láng, ha tűz lehetnék,
csak a szívedben égnék!,
s megtudnád, hogy milyen maró -
és áldottan feloldozó
a Szerelem.
William Shakespeare: SZERETNI: SÓHAJ...
Szeretni: sóhaj füstje, kósza gőz
Majd szikratűz a szembe, hogyha győz,
S ha fáj, könnyekből egy nagy óceán.
Wass Albert: SÓHAJ
Én Istenem, az idő hogy szalad!
Ma még vagyunk, holnap már nem leszünk,
múlt és emlék: minden elmarad.
Nyomunkat rendre belepi
rőt lombjával az őszi szél.
S hogy kik voltunk:
maholnap az sem tudja,
aki rólunk beszél.
Zölden remeg a nyírfa lombja,
a bajor erdőn szellő támad.
Lőpor-szagú ködök lepik
a jövendőt és a hazámat.
Fehér itt is a nyírfa kérge,
pillangó jár a gyöngyvirághoz.
S mégis: minden virágharanggal,
illattal, színnel, fénnyel, hanggal
a régi erdő húz magához.
Bajor erdőkön vándorok haladnak.
A bánathoz már egynek sincs szava.
De sóhajaik ég felé röpülnek,
kendőnyi kis fehér felhőkké gyűlnek
s jó szél szárnyán elszállnak haza.
(Bajorerdő, 1946)
Weller Márton: KARÁCSONYI SÓHAJ
Nyár Kisasszony rég ellibbent
és elvitte a melegét.
Ősz Anyónak, ki tipegve jött,
átadta kihűlt helyét.
Végig simít Ősz Anyóka
hideg keze a tájon,
hogy a tél, majd itt is mindent,
mély álomba találjon.
Bogár moccan egy utolsót,
mókus szalad az ágon.
Mackó morran barlang mélyén,
végül őt is elnyomja az álom.
A tél is megjött, öreg Apó,
csupa dér a szakálla.
Havat prüszköl égre-földre,
a megdermedt világra.
A fagyott csöndben csengettyűszó,
szinte nem is hallható,
azt suttogja megszületett
kis Jézus, a Megváltó.
Lélektől lélekig száll,
repül az üzenet,
szent Karácsony éjjelén
köztünk jár a szeretet.
Bekopogtat minden házba,
s ahol hagyják lángot gyújt.
Reményt ad a csüggedőnek,
megvigasztal szomorút.
Jó emberek ügyeljetek,
hogy ne hunyjon ki az a láng,
szeretettel tápláljátok,
és megjavulhat a világ!
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Lelkem szirmai |
|
|
|
|
|
Offline
