|
 1/3 oldal 
|
Bejegyzések száma: 21
|
|
|
|
|
|
2019-02-22 19:27:20, péntek
|
| |
| |
- Szarvashiba
Egy karvastag agancsú szarvasnak megtetszett egy feltűnő szépségű ünő.
De mert széplélek volt, önemésztő alkat, úgy gondolta, egyelőre hallgat, s majd egyszer szép hosszan
elbőgi szerelmét egy hősi eposzban,
Így nem a nyers erő, hanem a költészet lesz az, amiért az ünő rá fölnézhet. Itt követte el a hibát, írt szonettet, elégiát, s a lánykérést elódázta.
Kínban égve, könnyben ázva nagy költővé érett.
De csak fejdíszéért kapott aranyérmet.
- A kacsa napilapja
Egy kacsa, kit nem gátolt erkölcsi korlát, vérbe mártva tollát, epével dagasztott, könnyekkel erjesztett
rémhírektől nyüzsgő hírlapot szerkesztett.
Mint képzelt csatákba kiküldött riporter, fajokat tiport el.
Éhínség, mészárlás s még száz más kiagyalt borzalom tobzódva tombolt tizenkét oldalon.
Tűzvész vagy szerényebb méretű merénylet, naponként hatvan, már nem kapott helyet, csak a viccrovatban.
Ezer vészt eszelt ki, a hasára ütve.
Így lett napilapja a valóság tükre.
- Tréfás sír feliratok
ZEBRA:
Egy tévedés áldozata vagyok.
Az elefánt átkelt rajtam gyalog.
SEREGÉLY:
Elhunytam, mert ez idén sörét nőtt a venyigén.
Szüretkor a puskák rám szórták a mustját.
HANGYA:
Kinek járandója csak egy apró morzsa, ne kapjon fel veknit, mert ez lesz a sorsa.
NERC:
Hogy lenyúztak, ó, én árva, elvittek az operába!
Lógott ott még hód, nyest, menyét. Ó, hogy utálom a zenét!
GÖDÉNY:
Ha volna sírkövem, megtudnád belőle, azért nincs, mert azt is elittam előre.
EGY SÁSKA A HADBÓL:
Vajon én nyugszom itt, vagy egy másik sáska?
...Várnom kell az esti névsorolvasásra.
VAKOND:
Feltemettek. Azt se tudom, kicsodák.
Most felülről szagolom az ibolyát.
CERKÓF:
Azt hittem, hogy a kókusz még éretlen.
Tévedtem.
HÜLYE TYÚK:
Csábos voltam csitri jérce koromtól.
Az érckakas rám ugrott a toronyból.
GALAMB:
Dörgedelmes intelmemből tanulj, hogyha tudsz:
Az ágyúcső égnek mered, mégsem galambdúc.
LAJHÁR:
Lustább voltam én, mint mások.
Pihengettem. De ez már sok
- A pesszimista keszeg
A lüke sügér rég egy kérdést feszeget: miért pesszimisták az apró keszegek?
Végre választ adott rá a megkérdezett:
- Amíg be nem kaphat egy harcsát a keszeg, borúlátó leszek
- Tyúk vagy tojás
Rég gyötrődve kutatjuk, hogy a tojás volt-e előbb vagy a tyúk.
A tyúkot ez a gond sohasem bántotta, csak az, mi lesz előbb: pörkölt vagy rántotta?
- Veszélyes mese
Csörtetve üldözte egy nagyvad a nyulat, míg azt elnyelte egy hosszú kanyarulat, a némán lapulva leskellő kobra ott várt moccanatlan, mint önmaga szobra. Így hát vedd alapul:
A nagy veszély csörtet, a még nagyobb lapul.
MÉHEK
Szorgalmukról döngicsélnek.
Mézesmázos öndicséret.
ÁLLATI JOGOK
Törvényről és jogról vijjogott a héja, és ettől égnek állt a jérce taréja.
Mert tudta, hogy ebből származnak a bajok, ez a törvény vérzik, és ez a jog sajog.
GÓLYA-VENDÉGSÉG
A szívélyes gólya mit vett a fejébe?
Meghívta a nyájas varangypárt ebédre.
Sőt továbbment - még a kicsik is jöhetnek!
De azt már nem mondta meg, hogy csak köretnek...
- Kecskére káposzta
Egy kecskére bíztak egy szép fej káposztát.
Nem nyúlt hozzá, nehogy a gazdái átkozzák.
Hogy küzdött magával, és mit tett legvégül, elmondom kecskéül!
- Mekk!
Egyelek meg, de remek kerek!
Nem! Hess, becstelen kecskeszellemek!
Egyenes jellemek benneteket elkergetnek!
Mekk!
De szerfelett kellenek keblemnek e levelek.
Egyet lenyelek!
Nem! Rendesen legelek...
Mekk!
De eme repedezett fedeles levelek, melyeket emberek nem esznek meg, nekem teljesen megfelelnek, ezeket nyelem le.
Belembe lemehetnek.
Mekk!
Ejnye! Erre eme beljebb elhelyezett levelek lettek fedelek.
Ezek e melegben egyre epedeznek, meg-megrepedeznek.
Nem tehetek egyebet, egy rend levelet lenyelek.
Mekk!
De erre eme bentebb szerkesztett levelek egyre feljebb keverednek, rendre fedelek lesznek, melyeket szemetesvederbe tesznek.
Erre teremtettek benneteket?
Mekk!
Elengedhetetlen meg kell ennem e fejben lelt leveleket.
Le veletek!
Nyekk!
Te fej! Ne feledd: meg nem ettelek, de megmentettelek.
- Szamár mese
Csömörön élt az öreg dőre Göre Döme, annak volt egy csengeri csengős pörge szőrű göndör csődöre.
De bármilyen pörge szőrű göndör csődör volt Csömörön az öreg dőre
Göre Döme csengeri csengős csődöre, nem szerzett neki virgonc, kenceficés kancát időre az örökkön ődöngő-lődörgő dőre öreg. Így hát csurig csorgatta csöbörbe könnyeit és csúfos csődörcsődöt mondott az örökké ődöngő-lődörgő öreg dőre Göre Döme csengeri csengős pörge szőrű göndör csődöre.
Szomszédságban élt a fösvény Szemere, annak volt egy nőstény szamara.
A szamárnál szamarabb Szemere sem szerzett hamarabb szamárfi szamarat szomorú szamara számára, ezért sok szemérmes szamárkönny
szemerkélt a szamárnál szamarabb Szemere szomorú szamara szemére.
Ámde mit csinált egy szép nap az örökkön ődöngő-lődörgő öreg dőre
Göre Döme csengeri csengős pörgeszőrű göndör csődöre és a szamárnál szamarabb Szemere szemérmes szamárkönnyet szemerkélő szomorú szamara?
Na mit csinált?
Öszvért!
- A pék pókja
Az apróka pók-apóka, s a porhanyó potrohú pókanyó, a pékségben a szennyezett mennyezetre
nyálból való, máló hálót font, -
Pont.
A kópé póknép pótlékhálókat eresztve keresztbe a pókasztal fölött, hálóból ebédlőt kötött.
Félt a péppel pepecselő pék, hogy odapök a pók, illetve a liszttel hintett púpos pépre tisztel.
Ezért leseperte az apróka pókpárt a padlóra.
Csattant a fapapucs -
Fuccs!
Így járt pórul a két pupák pék pók.
Pukk.
- A teve fohásza
Monoton üget a süppedő homokon a sivatag lova, a tétova teve tova.
Hátán rezegve mozog a rozoga kúp alakú púp.
A helyzete nem szerencsés.
Apró szemcsés homokkal telve a füle, a nyelve.
Sóvár szeme kutat kutat.
Még öt-hat nap kullog, baktat.
Az itató tava távol, s oly rettentő messze még az oázis.
Erre utal az alábbi fohász is:
- Tevék ura!
Te tevél tevévé engem eleve,
Teveled nem ér fel tevefej tétova veleje.
Te terved veté a tevevedelő tavat tavaly távol, de tévednél, vélvén, vén híved neved feledve
elvetemedve vádol.
Nem! Vidd te tevelelkem hovatovább tova, mivel levet - vert vederbe feltekerve - nem vedelve
lett betelve a te tevéd szenvedelme.
Te nevedbe legyen eme neveletlen tevetetem eltemetve!
S evezzevel ava teve level kévét kivilevelhevelteve.
- Nyelvtörő
Óperenciának
országában,
odvas olajfának
oltalmában
oázisnak oroszlánja
olvasásra oktatgatja
(okvetlenül órák után)
oktondicska orángutánt.
Ablak alatt agárkutya
akácmézet adagol,
ajtórésen almakukac
az anyjához araszol,
apátfalvi Anna-bálon
angyalbaba aluszik,
Aggteleken Apor s András
aranyhalra alkuszik
Az apróka pók-apóka, s a porhanyó
potrohú pókanyó a pékségben a szennyezett
mennyezetre nyálból való máló - hálót font - pont.
Az egymást tapasztó táposztó
levelek képezte káposzta
letépett levelein belül tapasztalt betétet,
mely a kopasztott káposzta törzse,
úgy hívják, hogy torzsa.
Ha most a torzsára sorjába
visszatapasztjuk
a letépett táposztó káposztaleveleket,
a tapasztalt rendben,
akkor szakasztott, helyesen fejesen
szerkesztett káposztát képeztünk.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2019-02-22 18:53:21, péntek
|
| |
| |
- Tanulj tinó
Egy tinó tanult, hogy ökör legyen.
Gyötörte agyát könyörtelen.
Mikor tudta már nagyjából, hogy díszítőjelzője a ,,jámbor", megalkotta az ökörlét három alaptételét.
Egy:
Ha doronggal vernek, az kegy.
Kettő:
Hogy szaporodj, azért lettél meddő.
Három:
A boldogság kulcsa a járom.
Így lett a legnagyobb ökör a világon.
- Mese a számolni tudó oroszlánról
Szorongva ment ki reggel Leó a porondra, mert várta már a goromba idomár, hogy tanszernek használva rút ostorát, számolásra tanítsa az ostobát.
- Mondd meg, mennyi egy meg egy, vagy ütlek, hogy meggebedj! -
De hiába pattogtatott peckesen, nem ment annak még az első lecke sem.
Szégyenében később szegény vadállat feladott egy nehéz példát magának.
Megoldotta szépen aznap este még: elosztotta néggyel gonosz mesterét.
- Mókus mese
Dió-tetten ért egy kis mókust a gazda.
Ketrecre ítélte, de nem bántalmazta.
Majd meg is kedvelte szegény rabfiókát, s megetette vele az összes dióját.
Mikor mind felfalta a mohó mihaszna, gazdánk egy nagy zsákkal rohant a piacra.
Hogy elfogyott, bőven hozott neki menten, de fogva tartotta, nehogy megint csenjen.
Őszig hét zsák diót vett még a foglyának.
Ez is állatmese.
De melyik az állat?
- Tücsök dal
- Ön művész?! - fitymálta a tücsköt a hangya.
- Hisz mint az ökörnyál, leng, lebeg a hangja.
Dalában nyoma sincs vérmes szenvedélynek, sőt ha Ön szól, még az esti csend is mélyebb.
Mily csekély eszköztár, mily szűk formakészlet!
Csoda, hogy Ön mégis figyelemre késztet.
Szólt a tücsök halkan: gondgyomláló dalban épp ez a művészet
- A kentaur dilemmája
Elővette fiát Kentaurné asszon', itt az ideje már, hogy pályát válasszon.
Szólt a kamasz hibrid:
- Rég rágódom ezen.
Ha kissé éhezem, nagy Kutató lennék, Jeles Ember, Eszlény, ha jól bezabálok, akkor meg tenyészmén.
- Sárkány mese
Egy hétfejű sárkánykölök csúnyán összevesztek.
Rájuk szólt az anyja, de ő nem maradtak veszteg.
Bár már egy sem emlékeztek, hogy min kapott össze, végül leharapta egymást, önmagát is közte.
Ja, hogy hol itt a tanulság? Szájba rágom, tessék:
Minden fejtúltengés vége teljes fejetlenség.
- Gyíkrege
Szerette volna a gyík, ha kitudódna: ő a félelmetes bősz sárkány utóda.
Hogy sor ne kerüljön kétkedő vitákra, dúlt-fúlt, pofikáját szörnyűre kitárva.
Aztán bizonyságul mesékből idézett, hogy váltak ebéddé szüzek és vitézek, miként mondott misét,
szagosat a püspök, hogy egyházmegyéje ne lehessen früstök.
Röhögte a szájast szűz lúd, vitéz kácsa:
- Itt az ebéd! Kapj be, te mafla pojáca! -
Hátrált a regélő
- A babonás fekete macska
A fekete macska búsan bandukolt.
Nem csoda, hisz szegény csonka farkú volt.
Tizenharmadikán, s persze pénteken lett kunkori dísze ilyen éktelen.
Azért vesztett el abból egy darabkát, mert az úton maga előtt szaladt át...
- A harkály szerencséje
Harkály kopácsolta a fa vastag kérgét, úgy találom-formán. Sikert nem remélt még.
Bizony néha az is kevés, ha egy tucat lukat bevés, mert mire az asztal terül, a lakoma elmenekül.
De alig koppantott kettőt, avagy hármat, a szerencse hozta már az aranytálat: egy tudatlan féreg ült
a kéreg alatt, s kikiáltott: szabad!
- A zsiráf gőgje
A Nagyságos Zsiráf fennhordta az orrát.
Társait lenézte, mint kényúr a szolgát.
Külön koszton élt fent, lombot csemegézett,
Míg odalent mélán legelt a személyzet.
A világ sok ilyen csúf esetet ismer,
Így megy, ha magasra kerül fel egy kis fej.
- A macskafogó egér
Egy jókora macskát fogott az egérke.
Nagy munka, nem mondom, de mégis megérte.
- Engedj el! - könyörgött a macska riadtan; szegény jó szüleim aggódnak miattam. -
És bár a cirmosnak könnye is megeredt, nem tudta meghatni a kevély egeret.
- Bekaplak! - ugrott rá az egér ordítva...
- Lepketánc
Mikor a hernyóból lepke lett, kérkedve repkedett, hogy fényben keringve mind tovább csillogtassa
hímporát.
A derék kutyának képére mégis kiült az utálat.
- Villogj csak fent, te szép féreg; nem lesz nagyobb az értéked!
Hernyó maradsz, bár fent keringsz.
Nem a szárny szab itt mértéket, hanem a gerinc
- Új strucc politika
Egy strucc úgy vélte,hogy különb társainál, eltökélte tehát, hogy karriert csinál.
Hogy ezt gyorsan vigye véghez, úgy döntött, hogy ellenzék lesz, és mint egyszemélyes tábor
elszakad a gyáva struccpolitikától.
Szembe is fordult a többivel dohogva, és onnét fúrta be fejét a homokba.
- A rozmár drámája
Pszicho monodrámát írt a rozmár.
Közege a sarki szőrmés osztály, témája a tömör fehérség-csömör.
Hőse egy zord jegesmedve, ki bundáját befestette, hogy ezzel elérje, csak a bőre alatt maradjon fehérje.
Hogy legyen a műnek valóságtalaja, színhely: a Szahara.
Ne nevess korán!
Holnap szerepelhet egy színház műsorán.
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2019-02-22 18:02:22, péntek
|
| |
| |
- Körkérdés a kutyához
Magyar kuvasz:
- Úgy tudja, ezt nálunk meg sem engedik?
Csaholhatok reggelig!
Magát rosszul informálták, azt hiszem, mert ugatni szabad nálunk, csak harapni nem.
Orosz lajka:
- Hogy ne nőjön! Nincs rá keret.
Vakkantgatom csak a felet, mert látom, már mértéktartó.
Nem nyikkanok, ha már sarló, s ha még a kalapács is felkúszna, halkan - csóválnám a farkam.
Német juhász:
- Hogy miért? Kétfelől is meg lesz ugatva, mivel keleten kél, és átmegy nyugatra.
Bőven indokolja mind a két eset, hogy átugassanak illetékesek.
Angol buldog:
- Ugyan! Sosem ugat egy jól nevelt angol, ha éjjel barangol.
Tudom, honnét valók az ilyen álhírek:
... Írek!
Ír szetter:
- Őrfalkáink ma még csupán csaholnak, de elkapjuk azt a holdat maholnap.
Ki is sütjük még este angolosan véresre...
Kínai csau-csau:
- Mit teng-leng fenn? Az ellenség kéme!
Link csel csak. Egy nagy ugrás, és vége!
Svájci bernáthegyi:
- Válaszom nemleges. Fél füllel hallottam valami ilyesmit a magas Alpokban.
Hogy én is ugatnám éjszaka, azt kétlem.
Esetleg majd egyszer, kényelmesen, délben.
Keverék kiskutyám:
- Holdügyekhez még csak nem is konyítok.
De mert zavaros az égbolt, annyi fent az apró kémhold, félelmemben vonyítok.
- Disznó vers
Kesergett a koca szopósai mellett, miután harmadszor egy tucatot ellett.
- Na, megmondom a kanásznak, nálam többé nem lesz násznagy!
A malackodásból elegem van, énnekem többé nem kell a kan!
Búsat sóhajtott a kimiskárolt emse:
- Nekem se!
- Hal_dal
Egy pontyporonty s egy kiscsuka kiúszott a nádhoz, hátha e kis kaland finom vacsorát hoz.
Meg is láttak ott egy ingerlő csalétket, mely a parton ülő horgászban ért véget.
- Bekapom! Ez finom falat! mondta volna a víz alatt a ponty, hogyha a pongyola természet nem teszi némává a halat.
- Csak kapd! - biztatta volna menten a közismerten rosszmájú csuka.
- Csak a végén meg ne bánd, mert a horgász vele ránt!
- És ha kiránt?
Kis hal iránt irgalmas a rendes pecás, s még nem vagyok negyvendekás.
- Sületlenség! - szólt a márna.
- Ki lenyelné, pórul járna, mert aki bekapja az ellenség horgát, annak bizony elvágják a torkát.
- Ugyan menj a víz alá! - förmedt rá a ponty -, ilyen olcsó közhelyeket nekem ne is mondj!
Be is kapta a csalétket sebtiben, aztán kisült az igazság. Tepsiben
- Egy boldogtalan süni panaszai
- Sanyarú sors, te szabtad rám gúnyámat, céltábláját az emberek gúnyának.
Engem senki sem cirógat, becézget, mert a bőröm egy kicsikét recézett.
Hogy irigylem a nercet, a hódokat!
Nekik kijár elismerés, hódolat.
Hányszor kértem a bennfentes rókától, hogy legyen az én ügyemben prókátor.
Könyörögtem: Szólj a szőcsnek, bátyuska, protezsálj be prémes állat státusba, vagy vegyen be legalábbis bélésnek.
De hiába! Nem enged e kérésnek.
Értékemért agyon sose csapnának, nem kellek én se muffnak, se sapkának...
Így kesergett sündörögve, bujkálva, míg egy fakír nem került az útjába.
Az felkapta, gyönyörködve vizsgálta:
- Jössz a szöges ágyamra, te kispárna!
- Egy szú végrendelete
Egy szú beszorult a hokedli lapjába, ráült a szakácsnő százszor is napjába:
És jött a baj csőstül. Még a tetejébe, az asztalos szöget ütött a fejébe.
Néha percekig már percegni sem tudott, végül hát megírta e testamentumot:
- A nagy hármas szekrényt, mely koromszín, ében, özvegyemre hagyom, járjon feketében.
Ha a gyászhét letelt, s férjhez megy ismét, ne maradjon jussa tőlem, csak a kisszék.
Fiam, ki kalandos, regényes, mint atyja, a nagy mahagóni könyvszekrényt bújhatja.
Kerülje a drámát, bölcseleti művet, mert a nehéz könyvek szétnyűvik a nyüvet.
Lányom, aki szégyent szégyennel tetézett, s lezabi petézett, kint éljen eztán a szemétládában, kegyelemdeszkán!
Végül az anyósom. - Megérdemli nagyon: rá a vadonatúj, szép csőbútort hagyom.
- A róka és a holló
Fenn csücsült a holló a dús hársfa ágán, csőrében jó nagy sajt, fogyasztásra várván.
Arra kószált búsan a ravaszdi róka, ki nem jutott sajthoz fagyosszentek óta.
Hogy a fára nézett, elszállt komor kedve, felujjongva tört fel mohó gyomornedve.
És szólt álnok bájjal: - Tollad ó be ékes, hogy madárkirály légy, régen esedékes!
És a neved, ,,Holló", oly olvadó-omló.
Csak hangod nyikorog, mint egy rozsdás olló. -
A dicséret szép szó, ámde a bírálat már olyasvalami, mit ki nem bír állat.
Így hát a holló, hogy meggyőzze a dőrét, vad rikácsolással tátotta ki csőrét.
A sajtja lehullott, erre várt a róka. ezúttal elnyerte tetszését a nóta.
A róka szájában egy jó darab rokfort.
Megette a felét, de már az is sok volt.
Komoran ült ott fenn a holló a hársfán, s megakadt a szeme mesebeli társán.
Nosza ő is rögtön ravaszkodni kezdett, fondorkodott, tervelt, s az eredmény ez lett:
Ha ez nem ismeri Aesopus meséjét, megadta a sors a sajtszerzés esélyét.
És máris megszólalt, cifra ódon módon:
- Ó, rókám, ne hidd, hogy tán csak gúnyolódom!
Királyi palástnál szebb vörhenyes bundád, le is nyúzzák rólad, mielőtt megunnád, mégis tekintélyed csorbítja a szégyen, hogy hangod megcsuklik fenn a magas cében.
Rókánk e sértésre tágra tátva száját, cáfolatul tüstént üvöltött egy skálát.
De meg kell jegyeznem erről az esetről, hogy a sajt a fára azért nem esett föl.
MÁSODIK VARIÁCIÓ
Fenn csücsült a holló, falt sok pusztadőrit, annyi maradt mégis, majd lehúzta csőrit.
Lent a rókánál egy jó nagy ementáli, de már falánk gyomra kezdett ellenállni.
Hogy látta a hollót ez a megcsömörlött,
- Brr, még egy sajt! - morgott. - Vigye el az ördög!
- Hogy vagyunk? - szólt oda a holló ásítva, s a sajtja lehullott a selymes pázsitra.
- Fúj, vidd el! - nyöszörgött undorral a róka, s amit tett, azóta nevezték el róla.
HARMADIK VARIÁCIÓ
Éhesen gubbasztott hollónk a hárs ágán, s töprengett az idők változandóságán.
Éppen arra kószált a bús, sovány róka.
Sajtlikat sem evett húshagyókedd óta.
Meglátva a hollót, könnyesen sóhajtott:
- Mit ér ravaszságom, ha neked sincs sajtod?
- Nincs - felelt a holló. - Rég nem ettem sajtot, viszont dalolhatok, hogyha úgy óhajtod.
Tudom, kedvedre volt múltkor is az ének.
- Sajttal! - szólt a róka. - Így kell a fenének!...
NEGYEDIK VARIÁCIÓ
Fenn csücsült a holló a dús hársfa ágán.
Csőrében trappista hivalkodott sárgán.
Jött az éhes róka. Látta, hogy a helyzet megegyezik azzal, mit Aesopus jelzett.
Szólt hát álnok bájjal: - Tollad ó be ékes, hogy primadonna légy, régen esedékes!
És a neved! Hallga, hogy leng lágyan: holló!
Csak hangod nyikorog, mint egy rozsdás olló.
De hiába várta a ravaszdi róka, hogy sajtesőt hullat majd a holló-nóta.
Mi volt eme nem várt, különleges, ritka, szerény, józan, okos hallgatásnak titka?
Nem hajszolta dicsvágy? Sem nagyzási hóbort?
Nem!... Az igaz viszont, hogy fehér holló volt...
ÖTÖDIK VARIÁCIÓ
Fenn a hollócsőrben egy szép kicsi kvargli.
Gondolta a róka, jó lesz kicsikarni.
S bár az aesopusi helyzet elé tárult, csak felnézett szótlan, ácsorgott és bámult.
Bámult sóvár szemmel, csendben, pedig tudta, ravasz hízelgéssel könnyen sajthoz jutna.
A holló csak várt, várt odafenn a hársfán, szeme kérdőn függött mesebeli társán.
Mért hallgat a holló? Mért nem szól a róka, holott más a szokás kétezer év óta?
A róka néma volt, a holló meg süket.
- Kérem elnézésüket. |
|
| |
|
0 komment
, kategória: versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2019-02-22 17:45:36, péntek
|
| |
| |
- A bölcs bagoly
A tudós bagoly-né tojt egy kis utódot, de az nem lett okos, sőt inkább ütődött.
Atyja, a nagy hírű egyetemi dékán sokat bosszankodott lüke ivadékán.
Hasztalan unszolta:
- Magolj, fiam, bagoly!
Hiába korholta, intette, kölkét ez csak untatta.
Utálta az egyetemet, órák alatt legyet evett.
Nem csoda hát, hogy a halálmadár-vizsgán csak ücsörgött és pislogott pislán.
- Huss!
Rivallt rá az elnök-akadémikus.
- Szálljon egy házra, és borítsa gyászba!
- Jó! - mondta a buta bagoly, holott azt sem tudta, miből lesz a halott.
Rászállott a legelső viskóra, és ott csücsült bóbiskolva.
Jobbat nem talál, ki mindent végigpásztáz, mert ez volt a temetői gyászház.
Így lett a nagy erdő legostobább baglya, a Huhogányos Akadémia tagja.
- Medves_tanköltemény
Felmordult a medve a sok rossz mackóvers hallatán:
- Ez mind kontár! Sarlatán!
Mit gügyögnek, locsognak szerencsétlen bocsoknak?!
Oly negédes némelyik, hogy már szinte émelyít.
Te szent múzsa, irgalmazz, milyen ócska rímhalmaz!
Minden sorvég szinte önként adódik.
Majd én írok egy igazit, valódit:
- Dörmeg-dirmeg a vén medve mert ma cudar ám a hangulata.
Csípi darázs, marja bolha, vidor kedve mitől kerekedne?
Mikor ma a kasba nézett, nem talált egy nyalás csemegét,
Szeder, málna? - Sehol semmi.
Mit lehetne akkor vacsorázni?
Hogy ne haljon szegény éhen, szundikál majd egész gyertyaszentelőig.
Kézbe kapta e verset egy lektor, aki tanult némi verstant egykor.
És most újra letette a vizsgát, összeírta a rím-hiánylistát:
Kedve volna
mézet enni
télen.
A többit eldobta.
Bőszült is miatta.
Ezt viszont kiadta.
- Az ördöghívó krokodil
Egy krokodil elhatározta, meggyón, mielőtt cipővé kárhozna.
S mert volt bűne elég, sőt némi felesleg, fohászkodott nyomban a pápaszemesnek:
- Feloldozást adj énnekem, mert vétkeztem nagypénteken, felfaltam két húsos majmot, de őszintén bánom, ... hogy csak ennyit, mert ült ott még három.
Felszisszent a sátáni szent:
- Hármat elszalasztott?!
Csak kettőt evett meg?!
Nem kaphat malasztot, átkozott eretnek!
- Marhalevél
Egy tehén szerelmes lett a szép bikába, minden vad bikának legvadabbikába.
Vonzalmát megírta egy marhalevélben, nagyjából ekképpen:
- Hatalmas Barom!
Bocsássa meg, hogy pár sorommal zavarom.
Tudom, mily elfoglalt, milyen megbecsült ön, mégis tollat ragadott csülköm, hogy amit a marhanyelv elbőgni restell, így adjam tudtára, Mester!
Ön, ismervén jól a tehénszív rejtelmét, tudja, hogy nem minden a napi tejtermék.
Amíg szorgalmasan duzzasztóm tőgyemet, gondolatom egyre ön körül őgyeleg.
Muú! Minden bikák közt legelőkelőbb!
Midőn megláttam a legelő előtt, elpirultam, elsápadtam, vágy reszketett felsálamban, s úgy éreztem, hogy kéj oson keresztül a rostélyoson.
Muú, hogy forrt a vér szívembe, hogy tódult a bélszínembe!
Az a perc, mit velem ön tölthet maholnap, megrázza majd egész pörköltnek valómat.
Ám míg önről ábrándozom kérődzve, vad féltés öl a szívemig férkőzve, és átjárja ó mind a kín velős csontom, mócsingjaim.
Már bánom e merész vágyat, hisz ön büszke tenyészállat, csupa gőg, mely után az egész tehéncsorda bőg.
De ne féljen Bikaságod!
Ha nem szeret, félreállok.
Nem fog látni levert búsnak, mert beállok leveshúsnak.
Ám ha mégis kegyes szívvel veszi ezt a levelet, s megszánja az önért égő tehenet, válaszoljon hamar rája.
Üdvözli önt a marhája.
Ím a levél. Ráírva a kelte.
Az úton a posta előtt le is pecsételte.
De a postáskisasszony nem vette fel...
- |
|
| |
|
0 komment
, kategória: versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2019-02-22 17:28:34, péntek
|
| |
| |
- Kukac-sors - Váradi Zita előadásában
Videó Link
Megtudhatod most, ha e tárgykörben kutatsz, mért él a föld alatt a rút esőkukac.
Rágódott rég egy kérdésen a földigiliszta:
Mért utálja őt az ember, hiszen olyan tiszta?
Nem volt képes felelni rá sok oktalan állat, hogy terem az emberszívben undor és utálat.
Végül megsúgta egy csendes esti órán a svábbogár, azaz német ajkú csótány:
- Hör mal zu! Én tudok esztet! Nekem van a lakás srévizavi a ház mellett, bei dem szemétrakás.
Én látok, ha spacírozni pemászok a házba: tetejüktől talpukjáig fel vannak ruházva.
Hogyha téged nézlek, so én magamnak is restellem.
Nem szégyellsz te magad, du Schwein, így anyatojt mesztelen?!
Nix toll, nix szőr, csupasz potroh mutogatja!
Muszáj neked strimfli húzni, egy ink meg egy katya!
- Ingem, gatyám sosem lesz, én ezt meg nem érem!
- Szólt a kukac, s föld alá vitte a szemérem.
- Káka tövén
Körös-körül rút ingovány.
Itt sohasem úszik sovány csolnak,
mit habok locsolnak.
Evezhetnél bármily daccal,
nem bírnál e sűrű zaccal.
Ha lép a láb, cuppan a láp.
Elsüllyedsz bokáig,
aztán meg tokáig,
s ott sínylődsz sokáig,
míg a gáz és a láz
a tested rázza, s leigázza.
A víz szinte kásás.
Benne zöldell nád, sás,
a sok kígyó, béka,
és madár hajléka...
Káka tövén, - tolla töltő -
Ül magában s költ a költő.
- Foci meccs
Huszonkét esztelen, félmeztelen egyén, egymás hátán-hegyén nyüzsög lenn a pályán.
Mások mája táján taposnak, és, ha elég laposnak lát a bíró minden egyest,
megítél egy tizenegyest.
S mert a szegény feje tizenegyest kirótt, a fele közönség átkozza a bírót!
De senki sem csendes a nagy embertömbből, mert a másik fele harsány éljent bömböl.
Ezalatt a meccsen néhány sípcsont reccsen, szerteszét vér freccsen.
Fel sem veszi egy sem a fetrengő játékost.
Fontosabb a játék most.
A vad középcsatár átgázol a bekken. Úgy esik az össze, hogy csak meg se nyekken, azután a labdát megcélozza jól: goóóóóóól
Egy alacsony néző, ki oda nem lát át, ordítva paskolja a szomszédja hátát: vegye le a kalapját, mert szétverem alapját, azt a kerek tököt!
S feje felé bökött.
Erre az:
Ó! Te gaz!
Engem sértegetni mersz-e?
- Persze -
Mind a ketten szólnak egy-két havernak:
- Gyertek, fiúk segíteni, ha vernek!
Jöttek is mind verekedni, úgyis kezdtek berekedni.
Buzgón verekedtek, bíz' nem voltak restek!
S időnként a gyepre elnyűtt testek estek.
De a két okozót rejti már a bozót.
S merre egy rést leltek, gyorsan elszeleltek.
A többit azután alig egy-két nappal, a derék rendőrség verte szét kardlappal.
Le a kalappal!
- Lóverseny
De sok deli mén a pálya peremén.
Csupa finom formás!
Egyre fogam fenem én!
Húszat tettem tétre, erre a sötétre.
Másik húszat helyre, itt e helyre pejre.
Helyén van már mind itt!
S az indító indít.
Most galopp, majd vágta, mert oldalba vágta lovát a lovasa vasa a hasán, most érnek a kanyarba
nyargalva???
De nézni ezt nem élvezet.
Nem látszik, hogy melyik vezet, egy ember ordít nyersen: csalás ez a verseny!
Verseny ez a csalás: ordítom fordítva, s kezemben a ,,Turf"-ot fordítom ordítva.
Odanézek, s bennem háborog az ebéd legelöl látni a legsilányabb gebét, s én csak nézem, nézem elmerengőn: így tehát elúszott mind a negyven pengőm!
Negyven kerek pengő, ez hatalmas vagyon!
Üssenek agyon
- Tenyérjósnál
Amit önnek jósolok, talán nem mind jó dolog, de mindazt, mit nekem elmond ez a tenyér, elmondok őszintén egy pengő ötvenér'.
Durva, nagy vonások szelik át a tenyerét: ön nehéz munkával keresi kenyerét.
Modora goromba, felfogása nehéz, sőt nagyobb bajt is mond énnekem el e kéz:
Ön gyengeelméjű! Ütődött! Ön hülye!
Tenyérből jósoltat, s kezén a kesztyűje!
- Villamoson
Utazunk egy zsúfolt villamosnak csúfolt szekéren.
- De kérem!
Ön lábamon ácsorog s kalapjáról rácsorog az eső a vállamra s a sálamra!
Vegyen egy új sálat!
- Állat! -
Mondja a másik úr.
Durr!
Pofon volt a válasz.
- Na ettől szétmállasz! -
De nem mállott.
Talpra állott.
S az illetőt hasba rúgta:
- A pofonért itt a nyugta! -
Az meginog és megszédül s leül, hol már a szomszéd ül.
Felbődül a szomszéd:
- Most meg engem nyom szét! -
Vad haraggal és erővel fejbe vágja esernyővel.
Kezében a fél ernyője, másik fele meg elnyűve.
Kiveri az asszony fogát, ki egy kosár tojást fog át.
Az csak éppen egyet sikolt, mint egy gyermek feltapsikolt.
Nem nézi a bűnös ki volt, tojást kap ki a kosárbul s a kopasz úr feje sárgul.
De csaló a tojásüzlet!
A kocsiban szörnyű bűz lett.
Vigaszt nyer az asszony, ráfér: nem volt kár azért a zápért, az igazság nyert befolyást: egy zápfogért egy záptojást.
A kopasznál, - meghökkentő, - se rongydarab, se zsebkendő.
S mer' a haj nem vetett gátat, elérte a lé a hátat.
És mint minden ilyen helyre, legyek szálltak rá a fejre
Már érezték némelyek, hogy a gyomruk émelyeg.
De elsőnek, - a sors bosszul, - épp a bősz úr lett most rosszul.
Megszédült. Na! Most lefekszel!
Ám egy végső, hős reflexszel behúzta a féket.
A fejemmel léket ütöttem az ablakon s vakon, mint katona, ha egy házba beront, elfoglaltam ájultan a peront.
Órák múltán tértem észhez.
Mi közöm volt az egészhez?
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: versek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1/3 oldal
|
Bejegyzések száma: 21
|
|
|
|
2019. Február
| | |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
385 db bejegyzés |
| e év: |
4631 db bejegyzés |
| Összes: |
47466 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 8676
- e Hét: 20306
- e Hónap: 53460
- e Év: 287207
|
|
|
Offline
