Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / Honoré de Balzac / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Dienes Eszter versei
  2019-02-07 18:00:24, csütörtök
 
 







DIENES ESZTER VERSEI


Dienes Eszter ( Kunhegyes 1949. május 5 - 2014.12.08 ) költő, Ladányi Mihály költő egykori pálya- és élettársa. Munkásságát a Mozgó Világ 1999-ben nívódíjjal ismerte el.

"Magányom az élet, a világ, az emberi sorsok olyan összefüggéseit láttatta meg velem, melyekre régen nem figyeltem oda. És elkezdtem írni. Egyszer csak ott állt a píron egy vers. Kicsit kótyagos volt, kicsit idétlen. Másnap igazítottam rajta, és ezt harmadnap is megtettem. Lett valamim, ami az enyém volt. Nekem a vers sors, játék, katarzis, döbbenet, falat kenyér. Verseket írok magamnak, másokért."

/Dienes Eszter/


Link








Dienes Eszter Holdvirágzás

Link

Link


Dienes Eszter Mosolymaradék

Link

Link


Dienes Eszter Szerető, este

Link








APRÓHIRDETÉS


Még szülőképes nő, bár
terhességmegtartásra irányuló
törekvése a frontvonalban elveszett,

egy élveszületett gyermeket
tud csak felmutatni.
Életnek kevés, hirdetésnek ennyi.

A bal szeme alatt francos karikák,
a jobbik alatt túlélt délkörök,
elrendezve a csíkok harántja,
tíz év múlva már ránca is örök.

Uram, ha jó lóra akar tenni,
tegye meg őt, a nyeretlent,
strapabíró, mokány táltos.
Volt férje szerint veretlen.







ÁLMOM VISSZATÉR


1.
És ott a tenger, partot őriz.
A parton ott ül ő is, ő is.
Lábát mosdatja, fürdeti,
meghalunk, mondja, s nem hiszi.

2.
Május lesz, mikor elmegyek.
Tengerbe lógnak fellegek.
Zöld május ringat, s azt hiszem:
járni fogok a nagy vízen!

3.
Ködös folyóparti kikötőben
részeg matrózok karjába dőltem.
Megittunk együtt pár üveg rumot,
szél sem fújt és hajó sem futott.
Nem volt tenger, sem víztükör,
haza dülöngtem egyedül.

4.
Tengerre szálltam, utazok.
dögöljetek meg, kukacok!
Ragyog a nap, a víz dalol,
Szindbád jön értem valahol.
Fáradt, dacos és egyedül
hozzám bújik, ha menekül.
Vitorlavászonból ruhánk,
zuhog a nap ferdén, sután.
Felettünk elszáll száz madár,
merre a part? Ki tudja már.
Délről húznak vagy délnek
feszítik szárnyuk a szélnek.
Szabad vagyok, szabad, szabad!
Isten hozzád, keresztutak!
Koporsó, szemfödél, fejfák,
coki! - s a temető elszáll.

Uram! Semmi sem hibádzik.
Ismerem Őt, ő a Másik.
A másik, aki én vagyok,
csöndjében élek, hallgatok.
Susog a csönd, egekig ér,
ketten vagyunk, Szindbád, meg én.
Zöld május ringat, s azt hiszem:
tudok járni a nagy vízen!

5.
Fekszem a parton, halott vagyok.
Elér a tenger, számba csorog.
Fekszem hanyatt a nagy vízen,
égszínű, vagy zöld, vagy milyen?
Mi ez a hűs, simító csend?
Emlékszem, kunyhód volt ilyen.
Homoktengeren kis sziget,
asszony voltam, te emberem.
A víz szagával szél szalad,
ha meghalunk, mindent szabad.

6.
És zúg a tenger, partot őriz,
a parton ott ül ő is, ő is.
Lábát mosdatja, fürdeti,
meghalunk, mondja, s elhiszi.







CIGÁNY SOROK


Ki virágod voltam,
öröm, íz a szádban,
oldozz föl, érints meg,
ne maradjak gyászban!

Hogyha vissza nem jössz,
szemed másra zártad,
szíved gyökeréig
ásson le a bánat.

Kutyák nyalják véred,
csillagod lehulljon,
hegedűd zápuljon,
örömöd halkuljon.

Megvadult nyarakban
fogvacogva járkálj,
kappanként csukorodj
lotyók sarki nászán.

Szíved kívül hordjad,
hátadon a házad,
szádig érjen a tűz,
rozsda marja nyálad.

Szemed hollók áldják,
száraz ág himbáljon,
Isten bottal verjen,
nyavalya megáldjon.

Ragya felköszöntsön,
fogad is csak kölcsön,
ízenként pusztulj el,
véred ürgét öntsön.

Rí a nyüves bánat,
rejtezkedik kedvem,
öledbe, karodba,
emelj vissza, kedves!

Ki virágod voltam,
öröm, íz a szádban,
oldozz föl, érints meg,
ne maradjak gyászban







CIGÁNYSZERELEM


Libben a szoknyám, lobban az erdő,
szerelem levele nyomomban pergő.

Lobban az erdő, libben a lábam,
szerelmes Isten! Kikkel is háltam!

Kiknek a keze moccant utánam,
verje az Isten, verje a bánat!

Hány öklelt szelíddé, s alázta vállam,
csókoltak égettre fűtetlen ágyban!

Kiknek a szava béklyózta lábam,
verje az Isten, verje a bánat!

Hány hamis csókkal zúzták be számat,
S hol van csak egy is, hűteni lázat?

Kiknek a vére véremtől áradt,
verje az Isten, verje a bánat.







CSÓKOLLAK


Álmodni szabad,
alig múlt éjfél,
tegnap indultál,
éveket késtél.

Légy a vendégem,
vadmadaras nyár van,
ha a hold feljön,
udvaromba várlak.

Borzongok, félek,
várok a fákkal,
csókollak fénnyel,
ölellek nyárral.

Álmodni szabad,
alig múlt éjfél,
tegnap indultál,
éveket késtél.







DALLAMRA DICSEKSZIK


Ha átvergődnék a berámázott ablakon
hajnalok kertjében járnék.
Tenyerem tavába gyűlne a zápor,
Csontváry-sárga lenne az ég,
gyopárt álmodnék nagy hegyekkel...

Négyzetes szobában
behatárolt csönd vagyok,
forintos könnyet csurgatok,
szara-facsari éhes vagyok,
lusta és jajgatós,
ha néha játszom magamba-hallgatóst.

Napot lesek az égen,
ahogy csendesen leég
porbafingó galambok
bóbitás fején.

Dallamra dicsekszik
bennem a bánat.










EGY APRÓHIRDETÉS MARGÓJÁRA


Még szülőképes nő, bár
terhességmegtartásra irányuló
törekvése a frontvonalban elveszett.
Egy élve született gyermeket
tud csak felmutatni.
Életnek kevés, hirdetésnek ennyi.

A bal szeme alatt francos karikák,
a jobbik alatt túlélt délkörök,
elrendezve a csíkok harántja,
tíz év múlva már ránca is örök.

Gyűrött arcán megfagyott gyöngyök
kínlódása eltört cseppjei,
levert fészke csodáért kiáltoz,
s fölé borulnak kisded vétkei.

Uram, ha jó lóra akar tenni,
tegye meg őt, a nyeretlent!
Strapabíró, mokány táltos.
Volt férje szerint veretlen.







EGY SZERELEM HÁROM ARCA


1.

Erre várt bennem a sírás,
ezért gyűltek a szavak,
ezért súgtam, hogy segíts!
Ezért mondtam, hogy maradj.

...és tűz és szél, és utak szája,
futó zöld és felpuffadt sárga,
egy túlérett nyár és benne
apró szerelmünk mézédes teste.

És telt, fogyott a homokidő,
bolondos szelek bújtak elő.
Jó volt, jó volt az árva szerető.

Aztán a park októbere
kiitta mind a színeket,
hagyott csak hulló sárgát
elszégyellt vörhenyest.

2.

A mi szerelmünk holdfénnyel volt teli
s a kék határban a lila arcú mákok,
a hadrendben álló kukorica lányok
hajladoztak, itták a messzi út porát;
az alvó út porában alvó pántlikák.

Október volt. Kalitkánkba benyúlt az ég,
s mi azt hittük, hogy érdemes még.
Hogy él legbennünk egy félkész-tartomány,
és csillagcsordánk léptet a felvert út porán.
A bejárók fölött almaillat,
és érett holdat himbál
a meggyfaág.

3.

Ez a szerelem már csupa ősz,
zeng a szél és múlnak az idők.
Ez a szerelem falusi télben jegenye,
nincs már csúcsa és nincs is levele.
S ki jöttél a nyárban, ballagsz a hóban,
miért mondod, hogy jól van?
Mérleghiányos szavak. Zárás utáni csend.
Így sikerült. Ilyen lett. Ilyen.







ESTI TŰNŐDÉS


Hol élnek most az angyalok?
Kémhold jelent fel csillagot.
Szemük nincs, vagy csak kancsalok?
Hol élnek most az angyalok?

Ahol lélegzik most a csend,
ott tartják számon léptemet?
Égő ágyam, te jajhalom!
Kihűlt szobában vartyogok.







EXPRESS LEVÉL LADÁNYI MIHÁLYNAK


Ki elszegődtél Isten főpohárnokának
idd ki borod, te részeges!
Ősz van, és karmos szelek fújnak.
Postán küldöm az ingedet.
Zöldhalom, Iskoladűlő,
irányítószám a végtelen...
Ladányi Mihály a vén kerülő
mustot árul a végeken.

Testes pohárban megfogódzik,
csordultig tölt, úgy adja át;
vesztett nyarakból lányokat szólít,
füstté múlik, és messze száll.
Éjfélre nők sírdogálnak
kunyhója körül és Pesten is
lányok dőlnek a poharukba...
Így volt ez régen, máskor is.

Összeálltál egy ócska fakereszttel,
csillagászati őszben, gyönyörű időn!
Fáj, a húsomnak fáj, magad alszol
szüretidőn a temetőn.
Nem érdekelt, hogyan beszélek,
szeretted mindenik hibám.
Rohadt dolog, hogy őszidőben,
szüret táján is van halál.

Pereg a zöld a diófádról,
levél az ember, elpereg;
ki elszegődtél Isten főpohárnokának
vágjál pofákat s integess.







FEKETE TOLLÚ



Emlékeimben csillagok,
rügy feszül az ágon,
kezed, szemed, mozdulatod
lesz örök lakásom.

Tíz ujjaddal ha
tollászkodol az arcomon,
két kezed kedvéért
madárrá változom.

Mindent lent hagyok!
Kertben az alkonyat,
dérütött fákat,
katonasírt a parkban,
hol másokra vártam.

Mindent lent hagyok!

Arcom egy levert harcban,
sarkom egy nagy futásban,
elbotló lépteim
egy szénaboglya-nyárban.

Emlékeimben fúj a szél,
hordja az árnyad...
Fekete tollú,
fehér madár vagy.







FELBORULT BÖLCSŐM


Füstszínű ködben
ázik az este,
ruhám egy bokor
ágára vetve.

Nevére vett és
dajkál az alkony,
édesanyámnak
sárarca arcom.

Állok a szürke
alkonyi dombon,
erdők vérképe
szárad a lombon.

Felborult bölcsőm,
Kunhegyes tája!
Nincs is tán okom
gondolni raja.

Ha van, csak annyi
- mint bárki másnak -
apám és anyám
onnan vigyáznak.

Füstszín'ködben
ázik az este,
benéz az idő
nyitott szemembe.







FÉLÁLOMBAN


Felemel, elejt,
hordoz az este,
vízszintes árnyam
hull levelekre.

Leskel az alkony,
bújik a csillag,
aki ma itt volt,
holnapra itt hagy.

Pörög a levél,
pihen a szárnyam,
gyerekkoromban
anyámmal háltam.

Megvan az ágyunk,
megvan a szárnyam,
anyám meg fű lett
messzi határban.

Apám az harmat,
anyámon csillog,
elűzik számról
messze a szitkot.

Felemel, elejt,
hordoz az este,
vízszintes árnyam
hull levelekre.







FÉLÚTON


Békés idő. Nyárpihés, ájult délután.
Ölelkeznek az út mentén a fák.
Lustán tekergődzik a szél a bokrokon,
egy dalt próbálok eldúdolni,
de megakad torkomon
s dünnyögéssé fajul az ének.
Nyolcra igértem. Jövök.

Ma, egy késő alkony-estelen
egy árva perctől majd este lesz.
S ha jön a hold lepecsételni az eget,
szép szavakkal szétbontod
összezárt kezem.

Napközben felmázolt álcánk
éjfélre szétkenődik,
ma elcsángálunk, egész az égig.

Fejünk köré komfortos csillagok bábozódnak.
Ma elszegődöm kedvesnek, jónak.

Mért nézel rám, mint részeg záróra után?
Én már a buszon, félúton levettem ruhám.

Ugye, tudod, mire gondolok?
Kezed meleg mellemre gombolom.







FOHÁSZ HÁBORÚBAN


Este van, lásd, este,
bezárul a virág,
messze csillag, bolygó,
pulzál a nagyvilág.

Meggyfa hófehérben,
aranyeső sárgán,
kéri kedved minden,
alszik már a sátán.

Tied az éjszaka,
álmodj nekünk szépet,
ikont, díszes oltárt,
faragott szentképet

Ázsia, Afrika,
és a többi földrész,
egyek voltunk régen,
egy vagy, ki bennünk élsz.

Bízik a hangya is,
ringatja a bábot,
fűszálanként őrizd
az egész világot







IMA


Az élet szép, mindenki másnak.
Az én fülembe mindig kiabáltak.
Eső esik, halkan zihál a hó,
gyere el értem, Mindenható!

Ki csóró voltam kisgyereknek,
szegény felnőttként élek.
Magam vagyok a kezdetektől
és egyfolytában félek.







KARMAZSIN-HÁZ


Májusban kinyílt a bazsarózsa teste.
Lilike néni tánctanár ablakból leste.
Kezében olló, s egy éjjel
levágta mind a rózsát
a Karmazsin-ház tágas udvarán.

Júliusban Füred kutyánk
megharapta Kiss Jóska fülit
Fáj? - kérdeztem tőle
s rácsókoltam egy picit
a Karmazsin-ház tágas udvarán.

Akaszd föl magad a körtefára!
- mondta részeg apámnak anyám.
Én soha többé nem szedtem körtét
a Karmazsin-ház tágas udvarán.

Igen, igen. Egy pohár bor után
Kiss Jóska, apám és anyám,
Lilike néni tánc- és illemtanár
ülnek, állnak, élnek,
eleresztik hangjuk a szélben
a Karmazsin-ház tágas udvarán.

Elutaztam a Karmazsin-házhoz.
Álltam az udvaron.
Apám, anyám halott volt nagyon.
Eltűnt Lilike néni, véle az illatok.
Jóska is halott.
Imádkozni kezdtem
a Karmazsin-ház tágas udvarán.







KETTŐNK DOLGAI

József Attilának szeretettel


1.
Nyugodtan éltem addig én,
míg nem szóltál, írjak költeményt.
A szívem ide-oda járt,
megjártam poklot és bazárt.
Hiába dobtam el az életem,
rólam szólt a végzetem.
(Ha nem tudod, hová mész,
bármelyik út oda visz.)

2.
Téli éjszaka, csontig hatoló hideg.
Fázik minden ujjam és minden ideg.
Ember jár az éjszakába',
vele vacog keze-lába.
Jaj, Istenem, milyen világ!
Milyen éhes a holdvilág.
Milyen éhes vagyok én...
Tolvaj hazám, te cukorédes!
Rabló-pandúr ez az élet.
Szemem éhes, szívem táltos,
a halálom folytatásos.

3.
Sikong a tulipán, jajgat a jázmin;
csodálkozom én bármin?
Elkövettem rengeteg gikszert,
a szívem tiszta volt, tudatom béna,
lelkem mélyén száz haldokló verbéna
- Neked tapsikoltak a jázminok.

4.
Szorítsd arcodhoz koszos kicsi párnád.
Ez volt az élet. Belehaltál.
Ott ülsz az égbolt peremén,
szádon szálló remény...
Eljön a tenger, elviszi tested,
álmos halakkal egy vízbe fektet.
Nap süt, hold süt, csillagok az égen;
bölcsőhal vagy - harminc méternyi mélyen.

5.
Halott, mély, vidéki csend.
Kérj, könyörögj, esengj!
Holnap én messzire megyek,
távolsági köddel utazom, akár a fellegek.

6.
Apád, József Áron,
azt hitted, az óceánon
átkelt.
Romániáig jutott. Átvert.

7.
Voltál loboncos, fáradt nagy gyerek,
akit csak Jolán és Ödön szeret.
Meg a Mama s talán Judit,
és soha-soha Babits.

8.
Már nincs semmim. Eddig tartott az eddig.
Se félnem, se féltenivalóm. Semmim.

9.
Nem vágyam visz, nem akarat,
szeretnék még egy-két nyarat.
Ölemben összegyűjtött verseid,
mellemen medáliák. Ez persze vicc.

10.
Tudod, Attila,
van költő, aki magyarázza az életet,
s van, aki értelmet ad neki.

11.
Az anyag magömlése vagyok,
százféle hatalom.
Mintha rabod lennék,
- szabadon.

12.
Tejfölös a szája,
tejfölt eszik a macska;
szegény költő,
nem telik vigaszra.
Ki nagyon szeretted Anyád cicitejét,
miért hiszed el a cicamesét?

13.
Üldögélsz itt köztünk,
mint aki senkié,
sok rossz szerető közt
egyiké, másiké.

14.
Nem haragszom, Uram,
nem haragszom rád.
Te olvasod, Ő
írja a Bibliát.

15.
Tehervonatok jönnek-mennek,
pár száz méterre a sínek.
Rózsaszín gondolatok,
kósza kis rímek.

Elmenni innen messze,
síneken jön a tenger,
követ egy nagy hajó
rajta százkarú gengszter.

Amerikába ment apád,
Amerikában élni jó,
eljön érted a tenger,
rajta bíborszín hajó.

16.
Tudod, én nagyon szerettem Apámat,
de téged a te Apádtól messze vitt a bánat.
Voltál lelenc, árva kisgyerek -
sajnáltalak és nagyon hittelek.
Testvérem vagy, hatalmas bátyám;
állsz a város peremén, és vársz rám.

17.
Külvárosi éjszakák, kutyaguanó -
élve megmaradva meghalni volna jó.







KUNHEGYES


Mások füstjével szemem teli,
nem sejtik, mire gondolok,
szívemhez éjjel
csillag dörgölődzik,
akác suhog.

Holdvirágzás, csillaghervadás,
leszáll az éj, liheg -
hangos városok énekelnek
csendes tanyák felett.

Akácos áll, köti a port,
engem is ideköt minden,
itt voltam jó, itt lettem verve.
Itt hagyott el az isten.







LÉLEKÁLLÁS-JELENTÉS


1.
Pánikba estem.
Ellenem fordult
a rumosüveg.

2.
Uram!
Trónusod elé
leittam magam.
Halálaimhoz
semmi közöd.

3.
Legközelebb csak akkor iszom,
ha összefut számban az iszony.

4.
Sebes vagyok.
Szállnak rám a legyek.
Gondolkozom, Uram.
Legyek, vagy ne legyek.

5.
Nincs véletlenül pénzed?
Máma még nem kértem kölcsön.
Munka után az űrt kitöltőm...
Édes vagy dőre lőre-álom.

Ne lássak senkit. Senki ne lásson.
Fekszem összetörve,
határtalanul egymagám.
A foltos plafon ájultán leszakad.
Az üveg üres. Szemem kezemmel elfedem.
A lélek immunhiánya beállt.
Az éjszaka hányadékos lesz -
síkos utak a háló és fürdőszoba között.
Innen mindenki elköltözött.
Hideg lehet odakint. Érzem idebent.

Pici percek összeadódtak,
s lett egy nagy éjszakám;
zárt koporsóban temettük apám.
Anyámra míg hullt a göröngy,
hegedűk hangja utána köszönt.

Tittit elrabolta az Apa,
nekem nincs fiam,
fiamnak nem vagyok,
nem vagyok anya.

6.
Eget látok, behavazott mezőt,
szürke hegyet odafent.
A világűr pora üli meg.
Fekete gyöngyök szétszóródva az égen:
elmozdult ikonok fényes feketében:
varjak az ég különpáholyában.
Legyek az égbolt ablaküvegén.

7.
Az idők meredekét lakom.
Csúszom, visszazuhanok.
Ez itt a szakadék mértani közepe.

8.
Az ég falán erjed, folyik a nap vére,
lefelé, lefelé, a föld peremére.
Holnap majd zölden izzik a mező,
rézszínű, halk foltokkal
holnap majd felnő
itt a hegy...
Holnap az átok visszamegy
az óriási hegy
örvénylő barlangjába...
Holnap majd jelentek valami nagyon jót,
amit ma elképzelni nem tudok.

9.
Felkel a nap, lemegy a nap.
Nincs mit mondanom. Ha van,
hazudok.







MARASZTALÓ


Amikor elmégy,
gondolj a nyárra,
utak homlokán
lázrózsa-fákra.

Arcunk éjjelére
egy legendás nyárban,
elszánt ölelésre
egy kipróbált ágyban.

Tudod, hogy félek.
Fáznak a fák is.
Tudom, hogy gyűlölsz.
Te vagy a Másik.

Hiszed, nem hiszed,
így élek régen:
neved suttogom
térdeplős éjben.







MINIATŰR


Havas ág. Belóg a semmibe.
Hol vagy nyár? Hol kéklesz, estike?
Deres világ. Felrobbant hószirom.
Minden nyári csókod leigazolom.







NEM HISZEK


Százezer évre innen,
százezer évre onnan,
felkelek reggel,
semmi sehonnan.

Máma nem jön a postás,
máma nem jön levél,
máma tegnapot írnak,
tegnap sem jön levél.

Szólni kéne, írni kéne,
hogy válaszoljanak,
de nem hiszek tollban,
papírban, szívben -
magányos sas vagyok
órabérben egy szirten.







NÉLKÜLE

Ladányi Mihálynak


Nélküle, ki semmi partokon kószált
és simuló, ribanc utakat hágott laposra,
ki mást motozott a fülledt kazlak tövén
örömre, haszonra, és a sarkon is másokat lesett.
Ki addig járt a szalmakontyos nyárban,
míg rögeszméje lett a szerelem -
de kicsókolták a szívét és elhagyták, mert elhagyott.
Bokrok rejtették, fák vigyázták,
lógott az ég alatt, s ha azt mondták: árnyalak,
köptek is mellé nagyot;
csókját vették a képesítés nélküli angyalok,
jóllakott szeretők.
De most ideért hozzánk,
kik izzadó barázdán lépünk,
hol mások lesik esendő szoknyánk fodrait,
s csak ölelnek, nem szeretnek minket,
és lecsókolják szívünk fölött az inget,
hogy meztelen maradjunk. És elhagynak, elhagyunk,
arcunkon kigyúl az átok, jajgatunk...
Bokrok rejtenek, fák vigyáznak,
lógunk az ég alatt, s ha azt mondják, szép alak! -
köpnek is mellé jó nagyot,
és csókunk veszik és mindegyik otthagy, ott...
Pedig
közeledik,
akinek megbocsátunk







ÖTÁGÚ SZERELEM

1.


Lábadhoz nőttek az utak,
szaladtál ágytól ágyig,
csontig kihűlve, éhesen...
Aki jó volt hozzád, otthagytad
gyöngydíszes réteken.
Tudom, többször becsaptak, megaláztak,
s akár én, te is ingyen adtad az ágyad,
de amíg tartott ez a holdas, ötágú szerelem,
jók voltak veled a nappalok,
szépek az éjjelek.
Aztán elmentél magányosnak,
hogy sírni tudj a közösség után ...

2.

Tűnődöm a tűnő nyárban -
hogy is volt abban a parazsas ágyban?
Parazsas ágy, árnyakat szülő este!
Isten adta, isten elvette.







ŐSZI DAL


Megnyúlt órák, kinőtt egek,
nézd, az árnyék téged követ.
Sápad a zöld, csendben rohad
levél-gerinc, fa-öntudat.

Ez már az ősz, sápadt mamó,
elment-anyám-arcú, fakó.
Finom könnyek - árvák gyöngye
őszi harmat hull a földre.

Ez már az ősz! Vörös liget,
fába vésett kérges szívek.
Görbe nyilak, bűvös körök,
csontváz a Hold, árván zörög.

Rohadt bélként lóg az inda,
száraz gödör estig inna.
Szörcsög, cuppog, telik kedve,
hideg nyálat nyel az este.

Monoton pancs - csöves csontok
vizet isznak, nehéz gondot.
Hosszan nyúlik el az ének,
elmúlása van a vérnek.

Megnyúlt órák, kinőtt egek,
nézd, az árnyék téged követ.
Sápad a zöld, csendben rohad,
levél-gerinc, fa-öntudat.







ŐSZI SZONETT


Aranybarna ősz mosakszik,
vörös haja sárba bomlik.
Vérzik szíve ezer fának,
szakálla nőtt ég-apánknak.

Öreg fa áll - deres várta.
Emberarcok berámázva.
Ködös foltok, mély sikátor,
villanypóznán fény rikácsol.

Csőre töltött varjak várnak,
őrizői hét határnak.
Jég-hályog, páncél, jég-lakat,

nyög a folyó a jég alatt.
Ezüst halpénz, drága ó-hold,
égi budin hosszan trónol.







ROSZKA MAMA MONOLÓGJA AZ ELMEOSZTÁLYRÓL


Dir Miszter és kedves Szűz Mária Misszisz!
Tudom, az Államokban mindenki iszik.
Itt csak infúzió van, meg rácsos ágy,
kérlek, tegyetek csodát!
A kórház nyugati határain fegyveres őrszemek állnak,
vigyáznak, át ne kiabáljak, de én csak mondom, mondom:
A viszki jó, a pálinka büdös.
Vad rácsok és hülyék közt ülök,
teszem a dolgom, felmondom imám:

uram, aki vagy!
Nyujókban élsz vagy Lószandzseleszben?
Itt állok egy koszlott lemberdzsekben.
Nyugatról kaptam, bálákban hozták,
karitatív mosollyal adták,
hordom nyolc éve lassan...

A viszki jó, a pálinka büdös.
Kérlek, küldj egy üveg viszkit,
a magyar törkölytől hisztit kapok,
csak hisztit.

Az orvosok rendesek. Ha jó vagyok,
kimenőcédulát adnak a kórház körüli parkba,
hol bokorterápiában részesítik egymást
betegtársaim. Nekem nincsenek elvárásaim.
Öreg vagyok terápiához, a dohányzóban se
csókolózik velem senki...

Istenkém, szeretnék hazamenni!
A viszki jó, a pálinka büdös.
Hát hol élsz?
Nyujókban élsz vagy Lószandzseleszben, Kedves?
Istenkém, Istenem, Isten!




-


SKIZOFRÉNIA


Mezítláb porban
lépem az utat,
hangosan hívlak,
szomjas a kutat.

Szaladok szélben,
gondolok hátra,
utol ha érnél,
lábam megállna

Ülj le most mellém
s ne szólj rám, kedves!
Tudom, hogy nem vagy.
Pillám se rebben.







SONG


Hiszen ha véled maradhatnék,
bárcsak egy órácskára is...
Nincs beszéd és nem szerelmeskedünk,
hallgatjuk egymás szívveréseit.

Erdők szerelméről suttog a nyárfa,
egy messzi madár hangosan rikoltoz,
ülök és szíveden hallgatódzom,
rumot iszom és halkan szédülök.







SORS


Tegnap pillangók,
csapongó lepkék,
mára vérüket
hullató
magányos esték







SZERETŐ, ESTE


Áldalak, várlak. Hol telelsz?
Ülök halálos csendbe'.
Kezemmel dúcolt homlokom,
összeomlott az este.

Eltört rajtam a napsugár,
esték vére mással üdvözült,
holtomiglan-holtodiglant
betartanunk sohse sikerült.







SZERELMES DAL


Súgom, gyónom, fűnek-fának,
elszerettelek,
húsommal és nedveimmel
elkevertelek.

Esti égen csillagom vagy,
üzenő tüzem,
árva arcom pártfogója,
mindened hiszem.

Húsod húsom, véred vérem,
mindig tudtalak
álmomban ha álmodtalak,
megkívántalak.







TALPIG NYÁRBAN

Szorgalmi
Volt magyar tanáromnak, Kiss Endre ny. igazgatónak


Bevezetés

Mit tudom én, hogy vagyok-e?
Az, ami fáj, a lélek-e?
Meghalt-e minden mi elhagyott
vagy csak én vagyok tetszhalott?

Könnyem ha hull, pergetek gyöngyszemet -
én nem vagyok bátor, csak vértezett.

Tárgyalás

A híresztelések ellenére volt apám.
Mikor születtem, nem rohant madám.
Ettem málét, ciberét, néha még loptam is,
tündéri életem volt, mert sokszor adtam is.
Madárlátta kenyér, lábatörött nyúl...
gyerekkorom árnya fényként visszahull.
Ha volna otthonom, Anyám mesélne
végtelen dallamon.
Apám danászna,
fillérek cincognák bánatát,
sóra meg cukorra elkérném
kubikolt aranyát.

Utcák! Taposom múltam por-haját...
Hol ringón átlebegtem, láncravert hallgatás.

Befejezés

Visszanézni sem érdemes
darabka múltba,
emlék szépített tájra -
egyszervolt-országból jutsz
sohsemvolt-nyárba.







TAVASZI FOHÁSZ


Adj orgonákat, felbúgó
tavaszi eget,
tehéncsordát, lelegelni
a végtelent!

Legyen május virág,
essen le hold és harmat,
ültesd ingünk mögé
tavaszi forradalmad!







TÉL ELÉ


Szárnyát repteti,
készül a nyár,
zörgő Édenkert
pihéje száll;
repedt héjában messzire
izzik a gesztenye.
Kalásztalan földön
öreg esték tanyáznak,
szél böngész omló barázdát,
a parti töltés vigyázzban,
dunyháját rendezi,
összébb simul a táj.


Mellén kivert jajjal
hazátlan köd bolyong
s egy parkban megkopott
szívvel csókot illeszt
egymás nyakára két
repedttorkú gerle.
Rozsda ruháját pergeti,
tél elé zuhan egy fejsze.







TORZÓ


Bevéreztek a levelek.
Rozsdával áldott pléhkereszt
karja alatt szögfejnyi fájdalom
indul az égbe csonka lábakon.
Elkígyózik az emlék,
tél alá almoznak a fák,
bogyók nyílt sebe vérzik,
a gallynak törése fáj.
Őszül és lüktet az este,
biceg véle a Hold-fogat...
Féllábú Krisztus a szélben,
szorítsd arcomhoz arcodat.







TRUBADÚR ÉNEK


Sok csókjaid elmúltával
hagytál magam elmúlással

Szép mosolyid elfakadtak
tőlem idők elragadtak

Két jó karod elkerített
megtalált és elveszített

Azelőtt virág volt minden
azelőtt világolt ingem

Gyöngén hogy ha megcsókoltál
vigyáztál rám megtartottál

Megszámított ölelésed
kifehérült piros véred

Vagyok árva vagyok szegény
csillag dermed szemem helyén







TÚL KEVÉS


Két méter hallgatás
köztünk az árok,
lyukas ingemben
szivemig látszok.
Testem széjjelszórva
- éjben szalmazsákok -
leégett telihold
udvarában állok.
Mandulás két szemem
fogyó arányába'
meglátszik szétosztott
mosolyom hiánya.
Úgy vagyok, mint a kő -
el kell, hogy dobjanak!
Vigasznak túl kevés,
támasznak ingatag.







TUDOM


Tudom, hiába fon körém
védőhálót az alkony,
a halál gyilkos angyala
felismeri az arcom.

Tudom, hiába sző körém
védőhálót az este,
a halál biztos módjait
már testem felfedezte.

S tudom, hiába von körém
védőhálót az éjjel,
kezem, lábam s ti, csontjaim,
indultok szerteszéjjel.







ÜNNEP


Fű közül
előbújik a vasárnap,
megül a Tisza innenső partján,
ajtóm előtt.
Húslevesek illata
beleszárad a csendbe,
cigány gyerekek pihés fején
muzsikál húsvét,
aztán elrepül.
Feltámadtál, Uram,
minden jó, ahogy van -
semmit nem köpök ki,
minden íz emlék.

Egy idegen él bennem -
nincs mit innom,
nincs mit ennem,
de boldog vagyok,
cigányok közt élek.
Tábortüzet raktunk a mezőn,
hegedűk jajszava béget.

Rózsafatűz cigányok mezején -
huszonöt éves vagyok, és szegény.







VÉRKÖRÖK


Felemel, elejt,
hordoz az este,
vízszintes árnyam
hull levelekre.

Felbőg az alkony,
dunnyog a csillag,
aki ma itt volt,
holnapra itthagy.

Pörög a levél,
pihen a szárnyam,
gyerekkoromban
Anyámmal háltam.

Megvan az ágyunk,
megvan a szárnyam,
Anyám meg fű lett
messzi határban.

Apám az harmat,
Anyámon csillog.
elűzik számról
messze a szitkot.

Felemel, elejt,
hordoz az este
vízszintes árnyam
hull levelekre.







ZÖLD SZÍVVEL


Ilyennek sohsem szerettél.
Ezt a kucorgó lompost
egyszer sem ölelted.
Simítsd rám ujjaid - sikoltást
szögeinek a nélküled-esték.
Ingem bárkinek nyitva.
Vigy el, vagy gyere vissza!
Zölden hull szívem
kipróbált földbe.
Minden állatnak kijutok.
Kiért mennél te ölre,
ha szelíd arcomat se bánod?
Te párázó szemű hajnali árok,
kibontott gödrű tenyér...
Zabálj fel, ne hagyj itt
félbeszegve!
Beleid hurján játszik az éhség,
eleget, jót, sohasem ettél.
Szájhagyomány útján akiket szerettél,
ölelésüktől ordasabb lettél.
Én összeállok kisebzett fekhelyeddel,
szúrós pokrócba ágyazott örömöddel,
vonítsunk együtt!
Az ütődött hold mindenütt adott.
Szeretem borszagod, szélütött fáid.
S ha bolygó mellem kezedbe vágyik,

ne tedd kezedet keresztbe!
Eressz be! Eressz be.









 
 
0 komment , kategória:  Dienes Eszter  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2019.01 2019. Február 2019.03
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 33 db bejegyzés
e év: 253 db bejegyzés
Összes: 4830 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 566
  • e Hét: 6910
  • e Hónap: 33533
  • e Év: 170905
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.