Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / Honoré de Balzac / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 26 
Osztálytalálkozó
  2019-03-31 18:00:59, vasárnap
 
 










OSZTÁLYTALÁLKOZÓ


,,Nézz vissza most egy percre, nézz vissza az útra,
Nézd meg, mit tett, mit alkotott a munka,
Nézz vissza, aztán ismét csak előre,
S indulj tovább az alkotó jövőbe."

/Kiss Jenő/



Sulibuli

Link



Már hatvan évvel ezelőtt vettük át szeretett gimnáziumunkban azt az igazolást, az érettségi bizonyítványt, mely bizonyította azt, hogy érettekké váltunk, felnőttek lettünk, kilépünk az ÉLETBE és jogosítványunk van arra, hogy álmainkat önmagunk erejéből megvalósíthassuk.

Az érettségi bizonyítványunk átvételét követően 5 évenként osztálytalálkozót rendezünk, és beszámolunk egymásnak arról, hogy álmaink hogyan váltak valóra, mit értünk el az életben, kitűzött céljaink hogyan valósultak meg. Beszélgettünk gyermekeink sikereiről, majd az évek múlásával, ahogy bővült családunk, unokáinkról is egyre több szó esett és örömmel, szinte dicsekedve beszéltünk arról, hogy már ők is milyen szép eredményeket értek el. Mindig nagyon lelkesen készültünk erre az alkalomra, Ezeken eleinte szép számban, majd az évek múltával sajnos egyre kevesebben tudtak részt venni. Bizony telnek az évek, a találkozókra már nemcsak mi, hanem a görbebotok is járnak, arról nem beszélve, hogy eleinte több láda sör, butykos bor sem igen volt elég, ma már a víz, az üdítő az úr, sőt megjelenik az ebéd utáni gyógyszer is. Hiába, telnek az évek, már majdnem 80 évesek lettünk.

A hagyományt folytatva ünnepeltük meg most is azt a napot, amikor 60 évvel ezelőtt átvettük érettségi bizonyítványunkat. Sajnos osztálytársaink közül sokan már csak emlékeinkben lehettek jelen, de újra felidéztük azokat a szép történéseket, eseményeket és diák-csínytevéseket, amiket velük együtt éltünk át gimnáziumi éveink során.

A hatvanadik évforduló alkalmából a gimnázium igazgatója is megtisztelt bennünket azzal, hogy tájékoztatást adott gimnáziumunk jó hírnevét erősítő múltbeli és jelenlegi eseményekről és tájékoztatott a jövőbeni tervekről.

Ezt követően elhunyt osztálytársaink emlékére nevüket megörökítő szalagokkal díszített koszorút helyeztünk el az iskola udvarában lévő kopjafára, visszagondoltunk a velük együtt töltött csodálatos diákévekre, és szomorúan gondoltunk arra, hogy ők már nem lehetnek köztünk.

A gimnázium épületét elhagyva még sokat beszélgettünk és tervezgettünk, hogy újabb 5 év elteltével mikor és hogyan ünnepeljük jövőre érettségink évfordulóját.

A találkozó emlékezetes és élményszerű volt. A 60. mindannyiunk számára különleges szép élmény, és emlék marad.







Ady Endre: ÜZENET EGYKORI ISKOLÁMBA


Június volt s ujjongtunk, nincs tovább,
Most gyertek, szabad mellü örömök
S pusztuljatok, bilincses iskolák.

De elcsitult a jókedv-förgeteg
S helyére ült a döbbent némaság:
Köröttünk már az Élet csörtetett.

Óh, ifjui, szent megjózanodás,
Komoly, nagy fény, hős férfiú-szerep,
Emléketek ma is milyen csodás.

Hős harc az Élet és megélni szép,
Ha hozzáedzik tüzes szív-kohók
Ifjú vitézlők lengeteg szivét.

Ha élet zengi be az iskolát,
Az élet is derűs iskola lesz.
S szent frigyüket így folytatják tovább.

Én iskolám, köszönöm most neked,
Hogy az eljött élet-csaták között
Volt mindig hozzám víg üzeneted.

Tápláltad tovább bennem az erőt,
Szeretni az embert és küzdeni
S hűn állni meg Isten s ember előtt.

Június van s nagyon magam vagyok
S kisértenek élt éltem árnyai
S az elbocsátó iskolapadok.

S én, vén diák, szivem fölemelem
S így üdvözlöm a mindig újakat:
Föl, föl, fiúk, csak semmi félelem.

Bár zord a harc, megéri a világ,
Ha az ember az marad, ami volt:
Nemes, küzdő, szabadlelkű diák.







Gárdon Ágnes: OSZTÁLYTALÁLKOZÓNK


Összegyűltünk.
Régi iskolánk ujjongva várt,
kitárta előttünk
nyikorgó ajtaját,
s mi úgy léptünk be rajta,
mint hajdani kisdiák.

Az udvar álmából ébredt,
sorra nyíltak
az osztálytermek,
ásító csöndjüket felvertük,
zsongtunk, nevettünk,
- tobzódtak az emlékek.
A fakók is színesebben,
s egyre elevenebben
ennyi év után.

Vidámak voltunk, - tudtuk,
előttünk víg délután áll.
Az ajtó hajtódott mögöttünk,
s reszelősen kattant a zár.

Szomorúan néztek
utánunk a falak,
s lassan csukódtak le
az ablakszemek.
De éledező gyermekmúltunk
a sarkon túl is integetett.







Vántsa Zoltán: ISKOLÁBAN /ÉRETTSÉGI TALÁLKOZÓK EMLÉKÉRE/


Beléptem a régi iskolámba,
hol diák voltam egykoron.
Meghajoltam a Múlt és Jelen
emlékét őrző udvaron.
Körülnéztem. A júniusi
Nap perzselte a lombokat.
A vén akác már elvirágzott,
alatta ültem oly sokat.
Erre sétáltam - ott futottam,
drukkolva vártam csengetést.
A kőkerítés meg a tűzfal
visszhangozta a nevetést,
a diák-zsivalyt, mit egy csapásra
felfalt a szürke tanterem.
Most itt állok. De hol is ültem?
Mely padra véstem a nevem?
És hol vannak az osztálytársak?
A tanáraim? A cimborák?
Nézem a zsongó utca-képet
a tantermi ablakokon át...
de csak az emlékeim jönnek,
majd gyors-lábon futnak el - tova...
Bezárt a földszint szögletében
a szertár - a tanári-szoba.
Szunnyad a csend a folyosókon,
hol sok-sok tabló néz le rám,
s a diák-arcok kérdik tőlem:
tényleg ez volt az iskolám?
Igen, ez volt! Én itt tanultam.
Nemcsak a Magyart, a Fizikát.
Ember lettem! És hittel vallom:
szeretni kell az iskolát,
mert szentély ez. Akár az ember,
ki most a Múltat kéri fel
igazolni egy örök tételt:
HOGY ÉLNI JÓ. ÉS ÉLNI KELL!"







Most a rohanó évek és a jó hangulat érzékeltetéséhez egy ide passzoló viccel búcsúzom. De remélem nem hosszú időre. Mert 5 év múlva újra összejövünk!


Húszéves érettségi találkozóra készül az osztály. Tanakodnak, hol ünnepeljék meg. Egyikük javasolja:
- Menjünk a Fekete Bikába, ott bomba csinos pincérnők vannak!
A többiek buzgón helyeselnek:
- Remek ötlet, menjünk!

Harmincéves találkozóra készülnek, ismét gondolkodóba esnek:
- Hová menjünk, hová menjünk?
Egyiküknek eszébe jut:
- Menjünk a Fekete Bikába, ott hatalmas adagokat szolgálnak fel!
- Kitűnő ötlet, menjünk!

Negyvenéves találkozó előtt újra töprengenek, hol kéne megünnepelni.
- Menjünk a Fekete Bikába, ott kímélő ételeket is lehet rendelni! Hogy ez nem jutott eszünkbe!
- Persze, menjünk oda!

Az ötvenéves találkozó is elérkezik.
- Hát most hová menjünk?
- Menjünk a Fekete Bikába, oda kerekes székkel is simán be lehet jutni!
- Jaj, de jó, menjünk oda!

A hatvanadik évforduló előtt éppúgy tanakodnak.
- Mit gondoltok, hová menjünk?
- Menjünk a Fekete Bikába!
- Hű, de jó, ott még úgysem voltunk soha!












 
 
0 komment , kategória:  Életmód   
Kerti ötletek
  2019-03-29 21:59:04, péntek
 
 





KERTI ÖTLETEK



Tavaszi - nyári idő, 28-30°C szikrázó napsütés. Hétvége van, sokáig aludtál, kipihent vagy és feltöltődött, ma pont nincs nagyon házimunka, ez a nap a pihenésé. A kedvenc, legkényelmesebb hétvégi melegítőd van rajtad, meglátod, hogy milyen szépen süt a nap,csinálsz magadnak egy laza kávét és kiülsz a nyitott teraszra, abba a nagyon kényelmes


kerti székbe.




Elégedetten csodálod a kertedet, a frissen vágott pázsit zöldell, harmatos. Minden növény, virág egységben van a kerttel, minden részlet a kerti tavon keresztül a kis szökőkútig a béke szigete, a megtestesült harmónia. Igazán elfejted minden bajod ebben a megnyugtató környezetben.

Nem tudok betelni a kerttel...



Élvezem, hogy kinyílt az életterünk, örülök annak, hogy idén már lesz néhány szem
őszibarackunk, örülök az egy szem diónknak a kis diófánkon, örülök annak, hogy a
gyerekek reggelente szemezgetik az epret és a málnát, örülök a nyíló rózsáimnak és
az illatozó violáknak, levenduláknak, és boldogan és büszkén hozom be a kertből a
napi 3-4 szem saját, édes paradicsomunkat. Szeretem nézni, ahogy a vadszőlő indái
egyre sűrűbben ölelik át az esőcsatorna csövét, élvezem a természet közelségét!

Az élet álmok nélkül olyan, mint a kert virágok nélkül...

A virágok a természet legcsodálatosabb teremtményei, Isten legédesebb teremtménye, melybe elfelejtett lelket lehelni. A legkisebb virág is csodálatos örömet tud szerezni szépségével, az illatával pedig lelkünket bársonyba csomagolja.

Amikor a dolgok jól alakulnak, és a helyes irányban haladsz, az örömöd minden egyes
pillanattal egyre növekszik - mintha egy csodálatos kert felé igyekeznél. Minél közelebb érsz, a levegő annál frissebb, üdébb, illatosabb.

Ez lesz az ismertetőjele, hogy jó irányba haladsz.

Azt mondják: "Aki a virágot szereti - rossz ember nem lehet"!

Ezzel kapcsolatosan biztosan vannak egymástól eltérő vélemények - pro és kontra - de amiben biztos vagyok:

Az alábbi képek és ötletek videóklipek, nagyon kellemes zenei aláfestéssel, kellemes időtöltésnek fognak bizonyulni!

Lehet ugyanis a kertünk bármilyen szépen megtervezett, ha nem csempészünk bele egyedi apróságokat, sosem fogjuk igazán a magunkénak érezni. Merítsünk ötleteket és alakítsuk kedvünk szerint - így biztosan benne lesz a mi egyéniségünk is.

Kinőtte a gyerek a triciklit? Akkor mostantól virágtartó lesz! És még sok annyi minden más...!




















































































































 
 
0 komment , kategória:  Kertünk - házunk - otthonunk  
Köszöntöttük a 90 éves dr. Simon Pált
  2019-03-29 19:59:13, péntek
 
 




KÖSZÖNTÖTTÜK A 90 ÉVES DR. SIMON PÁLT
2019-04-05


dr,Simon Pál (Miskolc, 1929. február 17. - ) magyar vegyészmérnök, hadmérnök, politikus, miniszter, a kémiai tudományok kandidátusa (1959)

Vállalatvezetőként 1959 és 1962 között a Magyar Ásványolaj- és Földgázkísérleti Intézet tudományos munkatársaként, majd igazgatóhelyetteseként dolgozott. 1962 és 1973 között a Dunai Kőolajipari Vállalat igazgatója, majd 1973 és 1974 között az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt vezérigazgatója volt.

1974. októberétől 1975. júliusáig nehézipari miniszterhelyettes, majd 1975 júliusa és 1980. decembere között ő volt a nehézipari miniszter. Ebben az időszakban a KGST kőolaj- és gázipari bizottságának a tagja volt. 1981 és 1985 között belgrádi nagykövet volt. Ezután - 1991-es nyugdíjazásáig - a Prodinform Műszaki Tanácsadó Vállalat vezérigazgatójaként dolgozott.



Márciusi klubnapunk vendége dr. Simon Pál, a Dunai Kőolajipari Vállalat első igazgatója volt, aki február 17-én töltötte be 90. életévét. Köszöntésére sok tagtársunk eljött, valamint megjelent Szekeres József, aki dr. Simon Pál igazgatósága idején a városi tanács elnöke volt.

Sziva Miklós rövid köszöntője után Nádasy István, egyesületünk első elnöke ismertette és méltatta a vendég életútját.

Dr. Simon Pál Miskolcon született 1929. február 17-én, munkáscsalád gyermekeként. Korán dolgoznia kellett egy pékmester mellett segédként, ami azt is jelentette, hogy a családnak minden nap jutott egy fél kenyér a munka fejében. Az elemi és polgári iskola elvégzése után egy evangélikus líceum tanítóképzőjében tanult tovább, majd jelentkezett a Budapesti Műszaki Egyetem vegyészmérnöki karára. Mint a "Fényes szelek" gyermeke, a többi munkás-paraszt gyermekkel együtt nagy lelkesedéssel végezte tanulmányait és szép jövő előtt állt. Már akkor igazgatói megbízást kapott az egyetemhez tartozó kollégiumban. Később ez a kollégium megszűnt, így a III. és IV. évfolyam alatt katonai kollégiumba kellett mennie, mert a szülők csak így tudták tanulását támogatni. Ez azt is jelentette, hogy katonai pályára fog kerülni. Vegyészmérnöki diplomájába bele is írták, hogy vegyész hadmérnök.

Az egyetem elvégzése után a honvédség állományába került és a légierő parancsnokságnál teljesített szolgálatot mérnök főhadnagyként. A repülőgépek üzemanyag-ellátásával foglalkozó személyek oktatásával és továbbképzésével foglalkozott. Innen úgy került el, hogy aspirantúrára jelentkezett, ezzel átkerült a Tudományos Akadémia állományába.

1955. szeptembertől volt aspiráns a moszkvai Lomonoszov Intézetben, ahol kandidátusi disszertációját 1959-ben védte meg. 1959-től a MÁFKI-ban dolgozott, Freund Mihály igazgató kezei alatt. A MÁFKI akkoriban Magyarország legnagyobb kőolaj- és szénhidrogén-kutató intézete volt. Rövid idő alatt igazgatóhelyettesi beosztást kapott és reménykedett, hogy ő lehet majd az intézet igazgatója. Erre azonban nem került sor.
1962-ben megkereste Szekér Gyula nehézipari miniszter és Százhalombattára küldte, hogy az ott épülő Dunai Kőolajipari Vállalat igazgatója legyen. Tizenegy évet és 2 hetet töltött az üzemben igazgatóként, majd vezérigazgatóként. Mindenben arra törekedett, hogy a DKV-ban felkészült, jó hangulatú emberek dolgozzanak, és teljes értékűen lássa el azt a feladatot, amit a kormány rábízott.

1973-ban kinevezték az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt vezérigazgatójának. Bár sok ellenállásba ütközött, vezetése alatt megváltozott a tröszt szerkezete, de munkáját már Bán Ákos, az új vezérigazgató fejezte be, mivel dr. Simon Pál 1974-ben a minisztériumba került miniszterhelyettesi, majd 1975-től miniszteri pozícióba. Nehézipari miniszteri pályafutását akkor fejezte be, amikor a Bős-Nagymarosi erőművekről döntés született. Az ő nagyon határozottan kinyilvánított véleménye az volt, hogy erre a projektre nincs szükség. Ezután átszervezték a minisztériumokat, a három ipari minisztériumot összevonták, és az új felállásban dr. Simon Pál már nem kapott szerepet.

Diplomáciai pályára került 1981-ben. Magyarország belgrádi nagykövete lett. Nagyon szerette ezt a munkát és jól együtt tudott dolgozni a helyi emberekkel, nem észlelete azokat a konfliktusokat, amelyeket a magyar politikusok körében tapasztalt. (Sokszor kérdezték tőle: "Hogy-hogy te ilyen jól kijössz velük?")

A Prodinform Műszaki Tanácsadó Vállalat vezérigazgatója volt 1985-től 1991-ig, nyugdíjba vonulásáig. A Veszprémi Egyetemmel sem szakadt meg a kapcsolata, előbb címzetes egyetemi docens, majd címzetes egyetemi tanár elismerést kapott.

Szekeres József köszöntőjében elmondta, hogy tanácselnökké választása után első útja a DKV-ba vezetett, hogy találkozzon dr. Simon Pállal. Amikor elmondta neki, hogy ő is a "Fényes szelek" nemzedékének tagja volt, egyből barátok lettek. A város rengeteg támogatást kapott a DKV-tól, a többi között strand, sportpálya is épült, de nem volt pénz a víztisztító üzemre, amely nagyon sok pénzbe került. Akkoriban dr. Simon Pál már miniszter volt, és dr. Rátosi Ernővel jártak nála segítségért. Közösen találták meg azt a kompromisszumos megoldást, hogy a városnak legyen víztisztító műve, igaz DKV-szivattyúház néven!

A köszöntés következő lépéseként Sziva Miklós, egyesületünk elnöke egy oklevelet nyújtott át dr. Simon Pálnak, amely szerint, az OMNYE elnöksége örökös tiszteletbeli tagjának választotta őt 2018. december 11-én.

Dr. Simon Pál meghatottan köszönte meg, hogy ilyen nagy létszámmal jelen vannak az egyesület tagjai a klubnapon, amire ő nem is számított. Elmondta, hogy bizony sokszor kellett olyan dolgokba is belemenni, amit a törvény betűi szó szerint nem, de az emberek lelkiismerete feltétlenül megengedett. Példának az egyik százhalombattai iskola esetét említette, ahol maximum négy tantermes épületre volt törvényi lehetőség, de a DHV akkori igazgatójával, Csenterics Sándorral összefogva 16 tantermes iskolát építettek, tudván, hogy a későbbiekben már ez is kevés lesz.

Felhívta a figyelmet arra, hogy amit ma megtehetünk, ne halogassuk, tegyük meg azonnal, mert később már nem lesz rá lehetőség. Annak idején nem hitte volna, amikor idekerült, hogy a kukoricaföldön felépül a DKV, s lám, milyen csoda lett belőle. Mindenki büszke lehet rá, aki csak egy téglát is odatett. Szeretettel üdvözölt mindenkit, aki ebben részt vett.

Tatay Tiborné megköszönte dr. Simon Pálnak, hogy annak idején teljes értékű mérnöknek tekintette az akkor még ritka női mérnököket. Tóth József tagtársunk pedig 1972-ben kapott Kiváló Dolgozó oklevelét íratta alá ismét dr. Simon Pállal, amelyet ereklyeként fog őrizni tovább.


Link





























 
 
0 komment , kategória:  OMNYE  
Új kórokozó a beteg emberiségnek!
  2019-03-27 20:30:02, szerda
 
 







ÚJ KÓROKOZÓ A BETEG EMBERISÉGNEK!


A kisbabák ökológiai lábnyoma
Az amerikai Alexandria Ocasio-Cortez jelszava: Gyermektelenséggel a jövőért!


Link








,,Szembe megy az emberi természettel, a legfontosabb ösztönökkel és a halál kultúráját terjeszti"

olvashatjuk Alexandria Ocasio-Cortezről Szikra Levente írásában (A kisbabák ökológiai lábnyoma, Magyar Nemzet, 2019. március 21.)

Pontosabban és tömörebben nehéz volna megfogalmazni ,,az amerikai Demokrata Párt ifjú üdvöskéje" programjának

,,gyermektelenséggel a jövőért"

lényegét. Legszívesebben azt írnám, nem méltó arra, hogy hosszú nevét megjegyezzük, hiszen, ahogy Wass Albert egyik verse (Üzenet haza) mondja: ,,az idő lemarja a gyomokat".

Mégis, nem mehetünk el szó nélkül az ilyen eszmei szörnyszülemény mellett, hiszen az ős patkány, a meg nem gondolt gondolat sokféle kórt, embertelen téveszmét terjeszt, amelyek sajnos, könnyen találnak követőkre is. Nem spórolhatjuk meg a leleplezést.

Találhatunk-e valami mentséget erre a humánumnak álcázott mélyen antihumánus propagandára? Talán azt, hogy még mindig nem olyan embertelen, mint a Római Klub állásfoglalása, amely (Malthusra visszamenve) azt képviselte, hogy szükség van a járványokra és a háborúkra, az emberiség túlszaporodása miatt?

De a kilógó lólábat így sem lehet nem észrevenni. Miért az amúgy is fogyatkozó fehér civilizáció utánpótlásának próbál gátat vetni, és miért nem a világ azon részében hirdeti tanait, amely a túlszaporodásért felelős? Lehet, hogy azért, mert tudja, hogy hamarosan méltó válaszban lenne része?

Eszembe jut egy hiteles fültanútól eredő történet egy szülőszobából. Egy roma honfitársnőnket a szülészorvosa a tizedik rajkó megszületése előtt föl akarta világosítani, hogy nem muszáj megtartania. De annak nem volt szüksége semmiféle új ,,információra". Igen frappáns választ adott erre a ,,lehetőségre": ,,irtsa csak a doktor úr a saját fajtáját, ne az enyémet!"

Aligha kell attól tartanom, hogy a hölgyet a balliberális közvélemény előtt rasszista hírbe keverem, hiszen az ő számukra rasszista csak fehér bőrszínű ember lehet. Azt viszont remélem, hogy a fehér rasszból is minél többen fogják követendő példának tekinteni ezt a romlatlan és vitális ,,megközelítést".

Hadd emlékezzek ennek kapcsán Ady Endrére, halálának századik évfordulóján az Ének a Visztulán című (kevéssé ismert) verséből vett idézetekkel.

,,A Visztulánál hajdan s ma is/ Tréfás, dalos halászok ülnek/, S Polóniának asszonyai/ Új és új lengyelt egyre szülnek".

(Bár úgy lenne ma is, mint Ady korában!)

,,Nincs ott pokol és nincs ott halál,/ Ahol dalolni s szülni tudnak".

S végül a befejezés, amely rímel a magyar miniszterelnök bátran képviselt meggyőződésére, hogy nem a bajt kell Európába hozni, hanem a segítséget odavinni, ahol a baj van.







S amely különösen annak a ténynek a fényében kap meggyőző értelmet (a meddő vita helyett, hogy hány embert tud eltartani a föld), hogy javainak több mint fele hatvanegynéhány gazdag család kezében összpontosul.

,,Isten vidám úr a Föld fölött,/Minden fajzatnak üdvössége./ Az Isten: Élet - halleluja-/ S az Életnek nincs soha vége."







A KISBABÁK ÖKOLÓGIAI LÁBNYOMA

Az amerikai Alexandria Ocasio-Cortez jelszava: Gyermektelenséggel a jövőért!
Szikra Levente


,,Még mindig rendben van, ha gyermeket vállalsz?" - tette fel a kérdést követőinek az amerikai Demokrata Párt ifjú üdvöskéje, New York állam 14. körzetének képviselője, Alexandria Ocasio-Cortez. Igen, jól olvasták. A képviselő asszony azt állítja, hogy nemcsak szükségtelen, hanem kifejezetten kínos is családot alapítani, amit azzal indokol, hogy a kisbabák növelik az ökológiai lábnyomot, azaz miattuk erősödik a globális felmelegedés folyamata.

Ocasio-Cortezről egyébként annyit érdemes még tudni, hogy amikor megválasztása után egy gálavacsorán véletlenül a képviselők házastársainak fenntartott részbe vezették, azt is az elnyomó szexizmus és rassziz­mus megnyilvánulásaként értékelte. Azóta a liberális média nagy kedvence, hiszen radikálisnál radikálisabb ötleteivel házal, olyanokkal, mint a kapitalizmus teljes eltörlése (milyen jól bejött Venezuelának is, ugye?) vagy az amerikai bevándorlási hatóság megszüntetése. A korlátlan migráció, a szocializmus és persze az abortusz feltétlen támogatójaként legújabb célpontjának most a családokat választotta.

Nem ő az első persze, aki az emberek egyik legalapvetőbb ösztöne, a gyermekvállalás iránti igény felszámolását propagálja. Már 1968-ban is megjelent egy könyv az Egyesült Államokban A népesedési bomba címmel. Szerzői az abortuszhoz való korlátlan jogot és a gyermekneveléshez szükséges termékek adójának drasztikus megnövelését javasolták. A baloldalon azóta népszerű hozzáállás a családok és a gyermeket vállalók gyűlölete, kirekesztése. A feministák elhitették a társadalommal, hogy az a nő, aki gyermeket vállal, kevesebbet ér, mint az, aki csak a karrierjét építi. Egész kultúra épül a szingli létformára, az abortusz szabályainak végletekig történő lazítása pedig sok gyermek megszületését megakadályozza.

A kezdeményezés nem is volt eredménytelen, Európában és Észak-Amerikában csökkent a születésszám, majd maga a népesség is. Németországban egy nő átlagosan már alig több mint egy gyermeknek ad életet, azaz elsöprő többségben vannak az egygyermekes családok. Abban világnézettől és politikai oldaltól függetlenül széles körű egyetértés van, hogy a népességfogyás problémát jelent, azonban merőben eltérő megoldási javaslatokat láthatunk.

Nyugaton vannak, akik a bevándorlást választják. Amennyivel csökken a munkavállalók száma, annyi bevándorló befogadását javasolják, és máris megoldottnak látják a helyzetet. Ennek persze súlyos válság a következménye, ahol ugyanis ezt az utat járják, ott a nagyvárosokban no-go zónák jöttek létre, és az újonnan érkezők egyre kevésbé próbálnak integrálódni a fogadó ország szokásaihoz. A biztonsági helyzet ezekben az országokban drasztikusan romlott, és a keresztény kultúra teljes visszaszorítása lett a trend.

Ha valaki azt hinné, hogy mindezek a következmények csak konzervatív szemszögből károsak, erősen téved. A muszlim bevándorlók ugyanis fellépnek a liberális értékek ellen is, így például a nőket másodrendű polgárnak tekintik, miközben rég nem látott erejű antiszemitizmust hoztak magukkal. A bevándorlás elleni fellépés tehát az az ügy, amelyben liberálisoknak és konzervatívoknak, jobboldaliaknak és baloldaliaknak együtt kellene fellépni. A nemzetek egységesen küzdhetnének a migráció ellen, mert az minden világnézet követőire nézve hátrányos következményekkel jár. A magyar emberek elsöprő többsége ezt meg is értette, és támogatja a kormány migrációs politikáját. A baloldal azonban sajnos hazánkban is Ocasio-Cortez nyomdokaiba lépett, és inkább a migránsok betelepítését segítené.

A szavazók támogatásának köszönhetően azonban Magyarország a demográfiai válság kezelésének másik megoldását választotta. Hazánkban a családok és a gyermekvállalás támogatása a népességfogyás megállításának eszköze, amely kétségtelenül a nehezebb út, de messze nem reménytelen. A termékenységi rátát máris sikerült feltornászni, és ugyan messze van még az ideálistól, de a tendencia javuló.

Alexandria Ocasio-Corteznek pedig be kellene látnia, hogy bár lehetnek vitáink, láthatjuk másképp a dolgokat, de semmilyen esetben sem elfogadható mások megbélyegzése. Különösen akkor nem, ha a ,,bűnük" annyi, hogy gyermeket vállalnak. A demokrata politikus szégyenérzetet akar kelteni az anyákban és apákban, ellenük akarja irányítani a globális felmelegedés miatti félelmeket, aggodalmakat. A klímaváltozás valóban probléma - éppen azért, mert az emberiség élőhelye kerül miatta veszélybe. Ha pedig ez igaz, akkor nem lehet ellene úgy küzdeni, hogy megadjuk magunkat és nem vállalunk utódot, hiszen akkor kinek mentenénk meg a Földet? A képviselő logikája kifordított és emberellenes, rá­adásul egy magát katolikusnak valló személytől különösen szomorú is, hiszen Isten azzal engedte útjára Ádámot és Évát: ,,Szaporodjatok, sokasodjatok, népesítsétek be a Földet!"

Nem csak ennyi gond van azonban Ocasio-Cortez megjegyzéseivel. Azt is kifejtette ugyanis, hogy Kína egykepolitikája milyen üdvös az emberiség szempontjából. Egy feministától erős tájékozatlanságra vall ez az álláspont, ugyanis ezen politika miatt a kínai szülők tömegesen abortálták, sőt ölték meg a lánymagzatokat, újszülötteket, hogy fiuk lehessen. Pozitív példaként hivatkozni egy kislányok tömeges halálát okozó gyakorlatra nehezen védhető megközelítés. Az egykepolitika ráadásul azt is magával hozta, hogy férfiak milliói­nak matematikai esélye sincs feleséget találni magának Kínában, mert annyival kevesebb a nő, mint a férfi.

Ocasio-Cortez tehát szereti az egykepolitikát, de maga nem azt támogatja. Ő radikálisabb, a ,,zéró gyermek" politikájának a híve. Szembemegy az emberi természettel, a legfontosabb ösztönökkel, és a halál kultúráját terjeszti. A csökkenő népesség pótlására elvtársaihoz hasonlóan a korlátlan bevándorlást támogatja, mert az egyes nemzeteket csereszabatosnak, eldobhatónak tartja. Az embert nem tekinti többnek egyszerű árunál, amit egyenletesen kell elosztani a világban, függetlenül az identitásától, kultúrájától, családjától. A politikus megalkotná a nagybetűs világpolgárt, aki nem kötődik sehova, nincs hazája, nincs nemzetisége, és nem tagja semmilyen közösségnek.

Ocasio-Cortez nem szeretne mást, mint megvalósítani Madách Az ember tragédiája című művének falanszterjelenetét. Mindenki ugyanolyan, mindenki egyforma, mindez megfűszerezve azzal, hogy senki sem vállal gyermeket, hiszen védeni kell a környezetet. A gyermektelenséggel felturbózott falanszterpolitika azonban olyan, mint a proletárdiktatúra: csak átmenetileg van rá szükség, a tökéletes világ beköszöntéig. Egy dolog azonban eltér itt: míg a kommunista diktatúrák végül sosem bizonyultak átmenetinek és a bukásig kitolták az elnyomás politikáját, ez a terv könnyebben megvalósítható. Ha megszégyenítéssel, kényszerrel eléri a baloldal, hogy ne szülessenek gyermekek, akkor tényleg csak átmeneti lesz a falanszter. Végül ugyanis nem lesz senki, aki elszenvedője lehetne.

Fontos kiemelni, hogy a terv ugyan Alexandria Ocasio-Cortez oldalán jelent meg, de korántsem egyedüliként képviseli. Amerikában a sajtó egy részének cinkos asszisztálásával népes, de szerencsére kisebbségben lévő tábora alakult ki a képviselő asszonynak, aki újdonsült barátaival együtt megkezdheti veszélyes tervének megvalósítását. Nehezen elképzelhető azonban, hogy sikerre viheti. Hiába a médiatámogatás és a nagy hangon kiabáló aktivistahálózatok, a csendes és józan többség a Föld védelmének hamis érveivel szemben Isten tervét választja, és családot alapít.

Magyarország már megmutatta, hogyan lehet fellépni a népességcsökkenés ellen, és Amerikában is ébredezik a liberális túlsúly jobboldali ellenzéke. Az emberek többsége pedig továbbra is örömöt lel a gyermekeiben, és nem szeretne lemondani arról a boldogságról, amit az anyaság, apaság jelent. A kormányok dolga ezért az, hogy ne üljenek fel az Ocasio-Cortez-félék nagyhangú követeléseinek, ellenben minden eszközzel segítsék a családok boldogulását. Ne törődjünk bele mi sem a népességfogyás folyamatába, és ne higgyük el azt sem, hogy a bevándorlás megállíthatatlan.


A szerző az Alapjogokért Központ munkatársa

magyarnemzet.hu
















 
 
0 komment , kategória:  Magyar sorsot - magyar kézbe!   
Ébresztő Magyarország!
  2019-03-26 20:45:07, kedd
 
 













ÉBRESZTŐ MAGYARORSZÁG!


NYÍLT LEVÉL DOBREV KLÁRÁNAK
2019. február 26. 11:57
Szentesi Zöldi László
888.hu


Ön lehetetlenné tette a megbocsátást, hát, viselje a következményeket.


,,Asszonyom!

Közel százötven elektrosokk-kezelést kapott Pákh Tibor a börtönben, különböző orvosoktól, éber állapotban, fájdalmat, áramot ájulásig - így kezdődik Mező Gábor írása a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapján. Pákh Tibort verték, sokkolták, kínozták, csak azért, mert 1956-ban a forradalom mellé állt. Nem kímélték viselős feleségét sem, nyomkodták, préselték a hasát, így az újszülött csak pár napot élt. Aztán amikor Pákh Tibor 1971-ben szabadult, már nem lehetett gyerekük.

Önnek asszonyom, lehetett gyermeke. Most öt gyermeket nevelnek. Nem én citálom ide őket, maga emeli közüggyé létezésüket abban a kis kampányvideóban, amellyel szimpátiát igyekszik kelteni maga iránt az uniós választások előtt.

Ön, Önök öt gyermeket nevelnek, de valószínűleg csak most ismeri meg Pákh Tibor történetét. Aki azért nem tudta tovább örökíteni magát, mert Önök azt nem engedték. A maga nagyapja, Apró Antal, a magyar forradalom sírásója és elvtársai gyilkolták meg azt a gyermeket. És Pákh Tibor története csak egy a sok ezer közül. Ilyenkor, a kommunizmus áldozatainak emléknapja körül, amikor odakint zúg a szél, a temetetlen holtak lelkei bolyonganak köztünk, és nem lelnek nyugalmat.

Asszonyom, belegondolt Ön abba, hogy a családja felemelkedését gyilkosságok övezték? Hogy egész életében kedvezményezettje volt annak a rendszernek, amely felszámolta a magyar arisztokráciát, polgárságot, munkásságot, parasztságot, és a csatorna hőseit ültette az asztalfőhöz? Hogy maga és a családja nem a kiválóságuknak köszönhetik szédületes karrierjüket és gazdagságukat, hanem annak, hogy amit megkívántak, azt elvették mástól? Igen, még a ház, amelyben laknak, az is lopott jószág. A magánvagyonuk pedig az ország kifosztásából származik. A hálózatnak köszönhetik társadalmi helyzetüket, nem pedig annak, hogy bármiben káprázatos tehetséget mutattak volna fel.

Asszonyom, azért vannak ott, ahol, mert az Ön nagyapja a magyar nemzet ellen bűncselekményeket követett el. Önök pedig szépen, konszolidáltan folytatták a munkát. Már nem véres kötényben, nem bárddal a kézben, mint Apró Antal, sokkal cizelláltabb eszközökkel. De ettől még bűnösek, ahogyan bűnös az egész pereputtyuk. Bűnös az Ön nagyapja, apja, anyja, és bűnös a férje, Gyurcsány Ferenc is."


Link



,,DK-innováció" - Dobrev Klára újabb magyarellenes hazugságai

Link








Bayer Zsolt: TÚL SOK...
2019. március 25. hétfő 06:00 2019. 03. 25. 06:06


Kedves barátom küldött egy filmecskét, egy Németországban élő arab (!) viccet mesél. Ezt:

Egy fekete-afrikai migráns meg szeretné köszönni a németeknek, hogy befogadták, fedél van a feje felett, van mit ennie. Odamegy az utcán egy emberhez:
- Köszönöm önnek, hogy befogadtak, hálás vagyok a németeknek!
Mire az ember:
- Én nem vagyok német, albán vagyok.
A fekete továbbmegy, és megszólít egy másik embert:
- Köszönöm önnek, hogy befogadtak, hálás vagyok a németeknek! Sajnálom, én nem vagyok német, kurd vagyok.
A fekete megszólítja a harmadik embert is:
- Köszönöm önnek, hogy befogadtak, hálás vagyok a németeknek! Én nem vagyok német, török vagyok.
Következik a negyedik ember:
- Köszönöm önnek, hogy befogadtak, hálás vagyok a németeknek! Sajnálom, én nem vagyok német, arab vagyok.
- Uram, nem tudná megmondani, hol vannak a németek?
- A németek? Ők valószínűleg dolgoznak.

Ez a vicc, amit egy arab mesél, németül. Jó vicc. Lehet rajta röhögni. Meg sírni. Ugyanis a valóságról szól. Egy konferencia zajlott Budapesten a migrációról. Ez a vicc lehetett volna a mottója. Amúgy a konferencián megjelent és felszólalt számos jeles ember, politikusok, filozófusok, volt kormány- és államfők, sokfélék, de egyvalami közös bennük: normálisak. A normális ember ma egyszerűen felismerhető: tisztában van azzal, mi történik Európával, látja a veszélyeket, és ellenzi a tömeges migrációt.

Reflektált, kiégett, dekadens, beteg korokban ennyi is éppen elég a normalitáshoz. Kiégett, beteg, dekadens korokban egyszerű és bonyolult lesz minden - olykor egyszerre. Itt van például a haza és a hazaárulás. Egyfelől semmi sem változott ötszáz éve. ,,Hegedűs István, esküdet megszegted, hazádat elárultad, büntetésed halál" - mondta Dobó, Hegedűst pedig felakasztották. Ez a mai napig érvényes és érthető.

Ugyanakkor a mai Hegedűsök bonyolítják a dolgot. Ma nem egyszerűen elárulják a hazát, hanem megkérdőjelezik az alapvető fogalmakat. ,,Nincs haza" - mondják a mai Hegedűsök, a haza nem más, mint ,,szociokulturális fikció", valamint ,,absztrakció". Így a mai Hegedűsök, és mindjárt be is menekülnek a korszellem legerősebb hazugsága mögé: ,,Ez vélemény!" - mondják, s attól fogva mindjárt legitim. S ha mi belemegyünk abba a csapdába, hogy mindezt elfogadjuk legitim véleménynek, akkor végünk van.

A konferencián felszólaló Frank Füredinek, a Kenti Egyetem professzorának van igaza, aki szerint a határok elleni alapvető támadással állunk szemben. Ma minden határ negatív dolognak van beállítva. Az országhatár éppúgy, mint minden szimbolikus határ. Ez a támadás tönkre akarja tenni nemcsak a hazánkat, hanem a kultúránkat, a családi életünket és mindazt, ami egyáltalán emberré tesz bennünket. S miképpen Pete Marocco, az amerikai külügyminisztérium helyettes államtitkára megfogalmazta, a bevándorlás nem emberi jog. Továbbá: ,,Számos civil szervezet működése is elősegíti ezt a folyamatot. Ezen szervezetek tevékenysége fenyegeti az országaink biztonságát." Ez is pontosan így van.

Csak az a baj, hogy ezek ma eretnek gondolatoknak számítanak. Illetve nem baj. Hiszen ,,továbbra is túl sok menedékkérő érkezik Németországba, egyes civil szervezetek pedig jogállamban elfogadhatatlan módon akadályozzák a védelemre nem szoruló kérelmezők kitoloncolását - mondta a német szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal vezetője, Hans-Eckhard Sommer a Welt am Sonntag című lapban közölt interjúban. Mindez pedig szükségképpen fog elvezetni oda, hogy ha lassan is, de még a németeknek is megjön az eszük. Akkor is, ha egyelőre még csak dolgoznak. Akkor is, ha egyelőre olyanok, mint a brontoszauruszok: félig már megették őket, de még békésen legelésztek. Sebaj. Majd segítünk.







A vezető konzervatív román lap szerint Orbán Viktor a keresztény Európa védőbástyája

Már 19, 2019 | Olvasói levelek | Nincsenek hozzászólások

A vezető román konzervatív napilap, a România Liberă véleménycikke szerint a Magyarországot a jogállamiságtól való állítólagos elhajlással vádoló Soros-Sargentini jelentésről tartott európai parlamenti vita annak emblematikus példájaként marad fenn a jelenkor történelmében, hogy miként változtatható egy vád dicsőséggé a magyar nemzet számára.

Marius Ghilezan publicista az 1877 óta megjelenő nagy tekintélynek örvendő lapban kifejtette: “Orbán Viktor a megtámadott jogán mondott válaszában leckét adott abból, hogy miként változathatók lovaglócsizmává a holland papucsok, vagy miként változhat át zenekarrá a banda, ha jó a karmester."

Véleménye szerint a magyar vezető bársonyos kézzel vágott vissza egy kettős mércék paradigmájába belemerevedett Európának, ahol egyik oldalon a szegények, a másikon a gazdagok állnak.

Orbán nem válaszolt a vádakra. Nem mentegetőzött. Lovagként támadott. Szégyenkezésre kényszerítette a kontinens fejeseit.

Ghilezan szerint: a jelentés sértés a kereszténységet ezer éve védelmező magyar néppel szemben.

Ezt láthatja Manfred Weber, az Európai Bizottság lehetséges jövendőbeli elnöke is, aki nem Magyarország állítólagos kisiklásaira tért ki, hanem a bukaresti tüntetésekkel vágott oda azoknak, akik kihegyezett fülekkel várták Magyarország elítélését és a 7-es cikkely aktiválását, mely amúgy sem fejtette volna ki a hatását, hiszen Lengyelország élt volna a vétójogával.

A vereség győzelemre váltásának taktikája csak a világ nagy államférfiait jellemzi. Strasbourgban újra felemelkedett a budapesti keresztény (Orbán Viktor) szerencse csillaga. Ügyesség, de ravaszság is kell ahhoz, hogy Chivas Regallá változtasd a barackpálinkát.

A csibész (magyar kormányfő) menetközben borította fel a globalizmus ágyasainak szekerét.

Kapellmeisteri tökéllyel védte meg országát. A saját pályájukon győzte le őket. Egy erős európai család támogatásával menyegzővé változtatta a halotti tort.

B. Zs.


Migrációs konferencia. Most kell cselekedni.

Link
























 
 
0 komment , kategória:  Média  
Jékely Zoltán versei
  2019-03-25 20:00:01, hétfő
 
 




JÉKELY ZOLTÁN VERSEI




Jékely Zoltán (Nagyenyed, 1913. április 24. - Budapest, 1982. március 20.) magyar író, költő, műfordító, könyvtáros, Áprily Lajos fia. 2000-ben a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagjává választotta.


Jékely Zoltán összegyűjtött versei

Link


Link







AZ ALKONYAT


Az alkonyat a legtisztább zene,
az alkonyat a legszebb épület;
meghallhatod, ha nincsen is füled,
megfoghatod, ha nincsen is kezed.

Az alkonyat a legszebb költemény,
ködtemplomon a legszebb falikép;
ha ilyet alkotnék valamikép,
halhatatlanságom nem félteném.

Az alkonyat a lelkemnek tava,
melyen hattyú módjára útrakél
s csak hagyja, hagyja, hogy ide s tova
ringassa rajta az esteli szél.







ADRIENNE SZEME


A piacon álldogáltam este,
bámultam a rozsdálló eget,
s miért, miért nem, bársony szemed
borostyánköve jutott eszembe.

Öröklét fájának ritka magja,
benne gazdag lelked tüze ég!
Úr pecsétje, túlvilág darabja,
határtalan s titkos, mint az ég!







APÁTLAN ÉJSZAKÁK


Már nem nyithatom ki a vaskaput,
Halomba gyűlt előtte a levél.
Tar lett a fa az út legelején,
amely csörömpölőn a parkba fut.
Csend-talpu macskánk is zörögve jár,
itt is, ott is nagy levél-hekatomba,
meghempergőzik benne a betyár,
akárcsak én nem rég, gyerekkoromban.
Akkor jöttek hát nagy halálfejű lepkék,
peregve, mint szélvert falevelek,
s megtelepedtek az ajtó felett,
hogy sose felejtsük el az estét.
Sötét háromszögük ott fenn komorlott,
Nagymama látta s keresztet vetett -
Azóta már a koporsója porlott
s magán viseli a halálfejet.
A szekrényben széltelenül zizegnek
Sírokról tépett szirmok, levelek,
Bútoraink csontjában megremeg
Örök lelke medvés rengetegeknek.
Az aragonit-váza odva búg,
madárhangon: hupupa, hupupa;
Dante üres fejében altatók
Szólnak, akár valaha apuka.

Dél tükriben egykorú asszonyok







BETEG TÉL


Öreg ez a tél, beteg ez a tél,
semmi öröme régóta már:
csillámai megcsappantak,
szán-csörgői elcsittultak,
újdonsága csak únalom,
hóbuckája sírhalom...

(Hát megbocsát-e végre azoknak,
kikre oly bosszús volt az elején?
Nem volna bölcsebb, ha a fagyott, vak
jégrácsot maga zúzná szét a küszöbén?
S hagyná, hogy a cigány tavasz berontson,
a dermedt csendet váltsa víg zsivaj,
s tornyosuljon a tágult horizonton
az első langy, avar-seprő vihar!)

Ó, csüngő-fejü fa,


roskadt, odvadba-néző,
megmutatod-e valaha
fürtös-virágu ágad?
Szirom-billentyüiden
futamozik-e egyszer
a virtuóz méhek hada,
hogy édes zsongás töltse meg a tájat,
mint túlvilági orgona -?

Ó, kóbor szurok-madár,
bitófák örökéletü dísze,
ki itt koldulsz a kopasz
kórház-park dúlt szemetén,
s oly könnyü a nyomortól a tested,
hogy meg sem rezzen alattad
a fűszál-vékony olajfa-ág:
meglátlak-e még kurjongva-bokázva,
amint épp nászod ülöd
pároddal a holtág-parti
kizöldült fűzfa-berekben?







BUDAPESTHEZ

Cs. Szabó Lászlónak


Ott, ott, hová az alkonyat s a hajnal
szokott vetítni fátylas színeket,
milyen jó volna most boldog sóhajjal
suhanni a fehér tornyok felett!
Ihol a szárnyam, vágyam szárnya! Vaj ha
madár lennék, repülhetnék-e jobban?
Mind ott kóvályog lelkem, ott bolyong
a tornyos domb körül, az ablakokban,
s a vár körül, melyet mint kék korong
planéták testét, köd tart fél-burokban.

Itt vagy, város, előttem és alattam,
tágult szemembe gyömöszöl a tér;
nézlek a hegyről, melyre felszaladtam
horizont-fejtő őszi távlatér'.
Talán enyém leszel e pillanatban!
Látom ismert utcáid, a kupoláid,
most kelnek ki ködből a házsorok;
multat keresnek az új paloták itt,
s rekonstruált, csúcsívű templomod
Mátyás kardos korába visszavágyik.

S mind nősz időben s térben magasabbra,
hatalmasodsz a síkon s halmokon;
nagy éjszakánkban tündökölsz, harapva
a vak homályt, mint tengeri torony;
vigyázz, milyen fényt szórsz e földdarabra!
S e roppant morgás: ezrek lihegése,
rohangáló robotja úgy szakad
össze egyetlen vad dörömbölésbe,
mint zengő tengerbe a sok patak,
s e zúgásnak nincs kezdete, se vége.

Benne enyészik, pusztul, benne fő szét
anyám szava; vajon kihallom-e?
s a többi hangot, a sok ismerősét?
Roppant moraj, életnek eleme,
nekem ördög-malom, süketítő gép.
S így keverednek itt, így porladoznak
csillanva néha a kis életek,
az életünk: zúgó, melyet e poshadt
morotva szomjasan magába vett;
maradtunk volna meg magányosoknak!

Körúti csillogás - Buda homálya;
aszfalt-kaland - esti zongoraszó;
éhes fehérnép - múltbeli leányka;
lebuj-kávéház - szűz éjjeli hó;
ezek között vergődtem én zihálva.
S hányszor baktattam haza éjjelente,
hogy lelkemben halál-vigasz fogant;
hányszor töltött meg sajgó végtelennel
rossz éj után a hajnali harang
a semmisülés kéjét megjelentve!

Mégis jó élni! Nem dicsőbb halálért,
mint ez, melynek babéra fenyeget;
hisz mintha máris más világba járnék:
itt lajstromozom emlékeimet
hazámból, mely tünőben, mint az árnyék.
Így élek itt már kilencedik éve
- nonum prematur -, budapestivé
nem a körútak párizs-színű fénye,
de azzá érlelt a sok drága vér,
törökverők, honvédek régi vére.

S hányszor véltem Reviczky bús alakját
látni magam előtt! S szegény Krúdy
hányszor suhant mellém, forgatva botját!
S itt aluszik Kuncz Aladár, Ady.
Ez nem elég? Miért panaszolok hát?
Nosztálgia mért kínoz, mi a mágnes,
mely furton-fúrt kék messzeségbe von?
Mintha a ködbe gyenge lámpa égne
s apró gyertyák mindszenti sírokon -
Micsoda üzenet, micsoda láng ez?

Addig? barátok, tűnő nők emléke;
erkélyek, tornyok utcák magasán,
valcer-foszlányok, melyekben a béke
s a századvég él túl önnönmagán:
zsibongjatok bennem tovább ti kéken!
Így ballagjunk a dombok őszi hátán
makk-hullós útakon, ösvényeken,
arra, hol annyi közt aluszik árván,
aki most lesz mind kedvesebb nekem,
hideg földben, lassan agyagra válván.

E földet és e várost, melyet - ámbár
szent vérrel oltottak be századok,
hideg maradt, mint rózsaszínű márvány -
porló kis tested, szülői halott,
sírocskád tette második hazámmá.
Te oltottad be minekünk a dombot,
ott, ahol alszol három éve már,
te könnyes szív, aggódó ráncú homlok!
Izgága testünk nyugtot ott talál,
ha meghúzzák a fekete harangot.







CSILLAG-ÁHÍTAT


Lehetnek tán szebbek Őnála s jobbak,
én meg szeretném örökíteni.
Így mutatom meg hát a csillagoknak:
- Nézzétek meg, mindenség fényei!
Csillagtörvényes új hitem papnője,
szeme tükrében messzi sugarak,
s amint a Vénuszra mutat előre,
szobor-keze az égbolthoz tapad.
(Törékeny női kéz az égre tartva,
kicsi tenyér, mely bolygókat takar
s a képletek rendjét is megzavarja -
van-é a földön nagyobb diadal?)

S nézzétek arcát, ím, felétek ámul
s régóta sejtett rendszerért repes,
az örökös mulandóság honából
könnyezve kémleli a Véglegest.
Hát nem jeleztek? Perceink varázsa,
e roppant érzés addig nem hatol?
(Te nő vagy, bár te hidd, hogy valahol
e bús életnek lesz víg folytatása!)







EGYEDÜL


Ha az alvás álmatlan nihiléből
a lélek újra napvilágra kél fel,
magát-szülő sajgással fáj a létel.
Ilyen kínt nem okozhatnék magamnak,
csak még a fel-sem-ébredéssel.

Határtalan, pusztító egyedüllét!
Az ember érzi, hogy vásik foga
s egy hosszu árnyék rámhajol s körüllép.
Gyönyörű gyermek, isteni csoda,
érted kiált e sajgó egyedüllét.
Segíts, öröklétnek záloga!







EGY KÖNNYCSEPP


Ki mondaná meg, mi ütött szíven?
Talán az ősz?
Tán múló életem?

Szememből egy könnycsepp kibuggyant:
a Tenger kínja benne volt.
Egy falevélre hullt
s én felragadtam megszállott-mohóan.

Három szent szót írtam reá:
az Ember kínja benne volt.

Jaj, jaj, hiába keresem
azt a három gyönyörű szót!







ÉNEK A HÓBAN


A hó, a hó, a hó -
nem is erre a csúf földre való.

Szívemben, jaj, be megfagyott a bánat,
majd szétveti, akár a jég a kádat.

A hó, a hó, a hó,
angyali szárnyakról való.

S kik perzselődnek itt a vad tűzön,
a menny azoknak a hóval üzen.

A hó, a hó, a hó
lelkem mosdására való.

Gyermekkorunkat még mi hozza,
így ugyan mi bűvöli vissza?

A hó, a hó, a hó,
anyánk menyasszonyfátylából való.

S míg hó borítja földjeinket,
addig nem is romolhatunk meg.

Lám, itt van a tavalyi hó,
a nagy, örök körfogásból való!

Ilyenkor lovak csak a lovak,
ilyenkor kutyák csak a kutyák,
valóságos élő mivoltukat
ilyenkor mutatják meg a fák.

A hó: bűvös, nagy takaró,
emberi hang benne a kutyaszó.

Szépséges havas cintermek a kertek,
s nyomtalanul eltűnt madarak
valahol bánják, hogy nem énekeltek
eleget a naptartó lomb alatt.

A hó, a hó, a hó,
egyenest az öröklétből való.







FENYŐFÁK TÁNCA, VÍZKERESZT UTÁN


Elnéztem éjnek-évadán
havas szél őket hogy dobálta!
Romos udvar zugában állt a bál,
megúnt fenyőfák kerge tánca.

Három-négy megcsúfolt fenyő
összefogózva hogy bokázott!
A szél, szájában kályhacső,
fel-felhuhogva furulyázott.

Ó, hol a hintó, hol a hintaló,
hol a bohóc, a kismackó alóluk?
Hová tűnt a sok csillogó
arany-ezüst gömböcske róluk?

Járták a szél kedve szerint,
megfosztva minden cicomától,
szemétre hányt örömeink
könyörtelen példázatául.

Az a kis dal, a ringató,
jászol-szalmán álmodtató,
örömhozó dalocska hol van?
(S a hajnalban lopakodó,
mezítláb odasurranó
fiúcska, aki voltam...)







HAVAZÁS


Hópihék, kavargó, pillanatnyi
emberi sorsok!
Mondjátok, ki boldog
közületek?

Ki földrehull, reátipornak;
az ereszen-maradt:
elolvad.

Felbukkanunk,
kavargunk jobbra-balra,
aztán fejünk a földrehajtva
visszahull újra ki-ki pornak.







HINTA-DAL


Csak még egyszer, egyetlen napra bár,
De mindenestül, ami velejár:
A végtelenség lányhaj-illatával,
A láthatatlan lélekbeli szárnnyal,
És belenyúlva álmaimba -
Jöjj vissza, régi kerti hinta!

S fejem fölött az a diófa ág,
Amelyen ring e kis tündér-világ,
S két ölnyi tér közt végtelenbe lenget...
Madár-élménye földi életemnek,
Időtlen órán zengő, fényes inga -
Jöjj vissza, régi kerti hinta!







IDŐ-ISTEN


Idő-Isten járt ablakunk alatt;
szárnyas lovának lépte szörnyű tik-tak -
s amerre zengő lába elhaladt,
éjféli utcánk szellemei ríttak.

Az esztendők adóját szedte be:
a falakról pergett a vakolat,
s ki ezt, ki azt a zsákjába vette:
hullt hajból csokrot, pár kitört fogat...

Meg sem köszönte, s már loholt tovább.
Itt ifjú isten volt még s haja fénylett;
de elaszott, jutván az úton át,
s már túlfelől tar-koponyájú vén lett.

Így lassított az ablakod alatt.
Foga terád, kincsem, régóta vásott!
Bezörgetett - iszonyú pillanat! -
Még most is hallom rémült visításod.







JÚNIUSI REGGEL A KÖNYVTÁRBAN


Egy vén könyvtári cédulára
írom fel titkos üzenetnek:
ki száz év múlva megtalálja,
tudja meg, szeretlek, SZERETLEK!

Kötetbe préselt régi évek
közt, hol az Idő megtüremlett
s nem hallszanak a percenések -
sóhajtom-suttogom: SZERETLEK!

A megvasalt öreg akácfa
az ablakon be-benevethet,
életem éke, drága násfa,
szeretlek, szerelek, SZERETLEK!







JÚLIUSI ÉJSZAKA


Csillagvilágok hullton hullnak,
hullvást meggyúlnak és kimúlnak,
hullnak szegények sebesen,
egymásra merőlegesen;
hol a Tejút tündér övéből,
hol Andromeda nagy ködéből,
hullnak s mint csíbor a vízen,
cikáznak ők ezüstösen.

Órjási csóvák hullnak, szállnak,
imbolyognak és meg-megállnak,
de rájuk vicsorít a semmi
s gondolják: vissza kéne menni,
ezt gondolják, mikor az égből
hullnak, az Ismeretlenségből.
,,Megint, ott is!" - hangod kiált,
ha búcsúzik egy-egy világ.

Hogy boldogságra van-e jussunk,
ne kérdezd, a bokorba fussunk,
meleg szénaboglyát keressünk,
csillag módra beléje essünk.
Ne szánd, az ő bajuk, ha hullnak,
de mi égünk, mint a kigyúlt Nap,
s ha ők hullnak a végtelenbe,
hadd hulljak én is az öledbe!







KIRÁNDULÁS

Levél öcsémnek


1.

Kinek köszönjük ezt a pár napot?
Minő istennek tegyünk fogadalmat?
Talán Castornak s Polluxnak, akiknek
rom-templomában kettőnk sorsán
egykor fennakadt volt döbbent figyelmem
s az álom-szaggatott keserű lélek
testvéri létünk kettős oszlopát
szépmívű árhitrávval fogta össze -
Római álmoknak köszönhetem,
hogy megtudtam, kicsodám nekem ő.
Mert álomügyekben is ugyanazzal
a gyermekkori kettősséggel, ősi
szét-nem-válhatósággal szerepeltünk,
amellyel egyszer, kisgyermekkorunkban,
megúsztuk a szénapadlás kalandját,
mikor-is ő, bátyját már elveszettnek
tartván, a szénaeregető lyukba
rögtön utánam ugrott vakmerően,
hogy a borzasztó fekete gödörben
azonnal együtt pusztuljon velem...

Szerelem s barátság közt mily adottság,
milyen elem a testvérszeretet?
A barátságnál több és áldozatban
a szerelemnél







KORATAVASZ


A hóvirág hagymája mostan
titokzatos hatalmat érez,
s remegve, könnyekig hatottan
ér el a vén föld felszínéhez.

Ki ott jár, apró motozást hall:
épp most búvik ki a világra!
S tele a szív csodálkozással:
ily nagy tojásból ily piciny madárka!







LIDÉRC-ŰZŐ


Kancsi cigánylány, tündéri dúvad,
Jaj, ne riszáld, ne dobáld magadat!
Sárga szemeddel szemem be ne fald,
Csábíts gazdagot, vagy fiatalt!
Kásmir szoknyád, a rózsa-lugast,
Ne sodoritsd rám s ne mutogasd.
Eljárt felettem a huncut idő,
fogam kicsorbult s rendre kidől.
Hagyd csak aludni a testi gonoszt,
kísértésbe újra ne hozd.


Vadszagú kebled arany parazsát
Arcom előtt, jaj, ne harizsáld!
szád eleven csupa-hús hasíték,
perzsel, ahogy buja száj soha még:
félek a csóktól, nyálkás puha rém,
szörnyű betegség s mit tudom én,
mily bonyodalmak tömkelege -
Ebből elég volt, már elegem!
S a combod, a talpad, az inda, a kacs,
undorító s be mohó, be makacs!
Vén vagyok én már, gyatra öreg,
tán a halálba szorít az öled.
Iszonyú erdő mélyire csalsz,
ott megölelsz, kirabolsz, bekaparsz...







NAP-BÓDULAT


Nézd csak! a megvadult perc-karikák
szemed izzó mélyében hogy tolongnak!
megtüzesíti őket a bolond Nap,
így lesznek láthatók s mint paripák
vad villámfényben, vörösen lobognak.

Harangzúgás, üvöltés, vágy-atom,
terv-részlet, emlék-forgács, kedv-parányka,
most indulnak a végtelen-karámba,
s nincs az a hang, nincs az a hatalom,
mely onnét bármit visszaprédikálna.

S a föld, mint roppant izzó szemgolyó,
veretvén a Nap vörös sugarától,
évszázad gyűrűket bocsát magából,
melyekkel a sok hiábavaló
Semmibe száll s eloszlik, mint a kámfor.

És hogyha néha - amint mondatik -
a csillagtáborokból, tiszta éjjel
zenét hallani, szinte angyalit,
tudd meg, egy pusztuló nép búcsúzik,
halott cigányként, zokogó zenével.







NYÁRELŐ HAVA


Ezüst berek, zöld víz, bolond madárdal,
ős asszony-illat: izzadt nyárfaszag,
s az égről tajték- s habfelhő fogával
vén csontokon az ifjú nyár kacag.

Horgászbotommal gázolom a tócsát,
tündérek várnak, vagy hideg halak?
Maroknyi, édes örökkévalóság,
egy pillanatra megtaláltalak!







ORGONA-SZÁL


Orgona-szál remeg a jobbkezemben.
Megszagolom - és szerelmes vagyok,
Szerelmes a legelső szerelembe,
Mely voltaképp soha el sem hagyott.







ÖRÖKIFJÚ MUZSIKA

Mozart: g-moll szimfónia


Örökifjú muzsika csermelyében
Fürösztöm meg korán vén arcomat,
Hadd mossa meg időszántotta képem,
Simítsa el a sápadt ráncokat?

Egy hosszú ősz hajszál hullt az ölembe,
Talán apámé, talán az enyém,
S közben zuhog e dallam a fülembe,
S fiatal álmok ringnak ütemén.

Ó, a lélek, e szívós síri mécses,
Az időhozta változásokat
Hogy elhazudja! Fut-fut a zenéhez,
És régi dalt friss vágyakkal fogad.

S künt tél van és a kert halotti dermedt,
Jégtűket hint a csillagos magas,
S én, kit örök ifjúság átka vert meg,
Érzem, hogy jön, jön, jön az új tavasz!







ŐSZI BÚCSÚZÁS


Most, hogy búcsúznak künt a fecskék,
a nyártól én is búcsúzom.
Isten veled, kedves terecském,
tizenhárom kedves napom
s ugyanannyi csillagos estém!

Mint árva fecske, mely visongva járja
falvát körül, úgy búcsúzom;
képzeletem sebeslő loholása
körülkísér a tarka dombokon,
bereppent egy-egy házba, völgynyílásba,

S mikor a küszöbről lelép a lábam,
csak akkor, akkor búcsúzom
könnyesen, amúgy istenigazában;


addig nem volt egy búcsúszóm,
de most megszólal a szívem, a szájam.

Tegnap este be fényes volt a Vénusz!
Jól tudta, máma búcsúzom
s hogy nem öröm annak a hazatérés,
kit a szíve folyvást szabadba von,
sír az, mint hadba menő nazarénus . . .

Jobb volna tán, ha nép kísérne holtan
s zenével esne búcsúzom!
Ki rengetegben őgyelegve voltam:
önmagamtól is búcsúzom.
Az a fiú azóta hol, de hol van!







SZEPTEMBERVÉGI ESTE


Hűvös szeptembervégi este;
besüt a hold az ablakon.
Kezemben nagy-nagy piros alma,
őröl, mormol az idő malma,
duruzsolását félve hallgatom.

Odakünn titkos kutyapárok
egymásnak bús szóval üzennek.
Én ismét mint az árva járok.
Mi köze hozzánk a jelennek?
Mi köze hozzám a jelennek?

Hideg széllel jönnek a házra
s hívnak a városszéli kertek.
A fákon ért szilvák sírása:
,,Hát életünk egy nyárra terjed?"
A fűben alma-hulla erjed.

Erdőszagú ölfának alján
most van soron a vad bujócska;
az izgalomtól arca halvány,
s összebú lányka és fiúcska...
Ravasz hunyó számol a falnál.

Száraz kórók lábunkba marnak,
fázós, utolsó denevérek
szárnyukkal csillagot takarnak.
Sírkeresztek a lámpafények,
melyek a domboldalban égnek.

Hideg a kő, nem hull a csillag,
a kémények sűrűn pipálnak;
a Kollégyom körül







SZÉP NYÁRI ZENEKAR


A hegytetőn hiún rikolt a páva,
az éjszakától félti köntösét:
az álom hűs ében-oázisába
cammognak már fáradt felhő-tevék.
Üvegcimbalmos tücskök muzsikálnak
- van a világon még szebb zenekar? -
Most kellene megállnia a nyárnak,
mielőtt még az álom eltakar.
Most kellene megállnia a nyárnak,
s torpanna bár meg az egész világ!
Kertünkre illat-mézet trombitálnak
kórusban a pilledt petúniák.
Tücsök, cigánykám! fújjad, sose szüntesd
gyermekkorunk nyáresti dalát,
kisérd vele pusztuló életünket,
s majd sírunkon is ezt fújjad tovább!
Lankadt szűzek, pilledt petúniák,
fujjátok ránk illatos harsonátok!
Akkor úgysem fújhatjátok reánk,
amikor majd sirunkon trombitáltok.







TAVASZ-HÍVÓ




Ha szereted a tavaszi füvet,
finom cipellőd kerülgesse szépen;
ne taposs rá a hegyről lejövet,
őrizzen meg bennünket jóemlékben.

A kerítés tövében kis virág
- neked adom; az idén ez az első;
s az utolsót is neked nyújtom át,
ha majd az ideje annak is eljő.

Az erdőszéli fák között kopog
s tavasz-hívót rikolt a tarka-harkály;


alattunk száraz ág s levél ropog,
éhes tavaszi tűznek jó takarmány.

Ott fenn a réteken még szerteszét
a napnak ellenálló hódarabkák,
mintha vetkőző szórta volna szét
mindenféle ruhadarabját.

Hallod, hogy kántál a rigó!
A hegyekben most bújnak ki a medvék,
s a park Flórája - válla, mint a hó -
nyírfák között épp emelinti leplét.







TAVASZI ÉBREDEZÉS


Az olvadás megindult,
télvégi nap melenget;
testem-lelkem a földdel
s a vizekkel fölenged.

Legboldogabb bolondja
a földnek én lehetnék,
ha most kezed zsibongó,
sajgó szívemre tennéd!

Ős-női balzsamokkal
teli szépséges urnám,
fejem, mint méh virágba,
bársony öledbe fúrnám.

Viharsodort hajóroncs
pazar, pálmás öbölben:
az életem ilyen lesz,
e pompás ámbra-ölben!







TÜCSÖK


Csak hallanád, de szomorún, de szépen
szól a tücsök. Valamiben csalódott.
Rövid a nyár! Elmerülnek a boldog
napok a nagy idő kék tengerében.

Hogy sir szegény! Húros kis lelke reszket,
majd szétszakad belé. Mit bánja ő!?
Ha elpusztul, örök emlékezetnek
őrzi hangját a fű, a fa, a kő.

Az életből odaadnék öt évet
ha így sírhatnám bár egy éjszakán át
csontvázam s vérem bő szomorúságát.

Tudom, úgy fájna neked ez az ének,
mintha tücskök százai zengenének,
melyekre már leszálltak őszi párák.

S tudom, soha el nem felejtenél,
emlékemet felszívnád, mint a pók,
s lehetnék gyilkos, őrült, vagy halott,
élnék benned, mint újuló remény

és amíg el nem aluszik a véred,
lelked mélyén maradnék feketén,
mint pincefalban, hol nem jár a fény,
kapaszkodó, gubancos denevérek.







VÁROSVÉGI GESZTENYESOR


Városvégigesztenyefasor......
Sohase látott gesztenyefasor!
A lámpafény megaranyozza,
monumentális és komor,
sötétbe fut, nincs vége-hossza.
Lombok alól a szél lehozza
gyermekkori őszök szagát:
jaj, régi, sétatéri fák,
kőris, fenyő, juharfa, bodza!
És az az út, a városvégen, ott,
keréknyomával erdőnek futott,
s amint homálya nőtt, szűkült az éke,
s belehasított a vadas sötétbe.
Házunktól macskaugrás volt a vége,
ott kezdődött az új birodalom:
az erdő napvilágon gyáva népe
hancúrozott a tisztás-oldalon.

Mesébeillő, fürge vigalom!
Tündérek hopszaszáztak körbe-körbe,
szökdöstek át a patakon,
s vadkan hátán nyargalt a törpe.
Utána bakkecskén botorkált,
szarvába csimpaszkodva a







VIHAR ELŐTT AZ ERDŐN


Felhő tornyosul,
az ég elborul,
ki tud, menekül,
házában megül.
Kérdi a juhar:
"Nagy lesz a vihar?"
Válaszol a szil:
"Eső, semmi szél."
Nézd ott a bükköt:
az meg se hökkent.
Bezzeg, a kőris,
már reszket ő is.
Mégis, az akácfa
van igazi pácba,
tudja, nemsokára
szörnyű lesz a kára:
villám vágja,
szél szaggatja,
levegőben megforgatja,
sűrű sárba tapodja
fehér fürtjeit!







VIRÁGÉNEK, I


Virágénekkel virágtalan erdőn
hívogatok valakit, aki nem jön.
Gyönyörű ősz! Rezes, szomorú fák:
ismerem, érzem a színek szagát.
Tavasszal mért nem tudtam énekelni?
Sok-sok keserű könnyet kelle nyelni.
A sors kegyes volt: megadá nekem,
rozsdás lantom ősszel pengethetem.
S hogy pengetem, az nincsen koldulásból,
nem tennék én ilyet se most, se máskor;
mégis koldusnak néz a fa, a szél:
hull kalapomba az arany levél...

*

Fekete asszony, szép mindentudó,
ezernyi-szirmú, bársonyszirmú rózsa,
időkbe néző, messze gondoló,
akinek bölcs halál lehet a csókja,
ha mindent tudsz s minden mélyére látsz,
mért nem látsz engem itt,
a nagy cserfák alatt, egyedül, egyedül!

Úgy feküszöm a nagy törzsek tövében,
mint a többi földhözvert levél.
Pedig a völgyek szárnyalásra hívnak,
nagy suhanásra, hadd vigyen a szél,
vigyen az őszi szél el házadiglan!

(Kívángatom, mondogatom,
de közben érzem
halálos erjedésem,
avarrá-válásom a pázsiton.

Nagy érzés: szép halál lehet
a lombok lassú földbeköltözése
és soha fel-nem-ébredése;
az ősz, az ősz a legsunyibb halál:
meghalsz s hinnéd, már fel is támadál.)

*

Micsoda hervadt, lágy napsugarak!
Régi csókok, puszis nagymama-csókok.
Mint lüktető, perzselő nyári nap,
olyan lehet, fekete asszony, a csókod.

Tudod-e, hogy igazi nagy szerelmet
őszi erdőn a legszebb kezdeni?
Nincs nagyobb csók, mint amelynek
váltását ezer halál lesi.

*

Mért nem vagy itt? Mért nem vagy itt?
Kérdezgetem, mondogatom,
és magam azzal vigasztalgatom,
hogy e hiány gazdag hiány:
Ki nagyobb úr a domb oldalán,
mint én, akit
- ha jössz - talán
egyetlen csókod Krőzussá segít?

Az erdőn nincs virág,
madárka sem kiált, de én,
bús remete,
mégis hívlak ide
és úgy vágyom reád,
mint egy szegény diák.







VIRÁGVASÁRNAP


Azt mondják, máma van Virágvasárnap.
Nézzük meg, az emberek mit csinálnak?
S mivel ilyenkor ez a rendje,
menjünk mindjárt a cinterembe.
Amíg ez tart, úgy sincs igazi ünnep,
amíg ez tart, nincsen vakáció.
Vigasztaljon a cinterem bennünket,
ahol sírdombon áll a dáridó.
Ó, micsoda víg tarkaság!
Mint egy rét, melyen százféle virág.
Ki látott ily nyüzsgést a temetőben?
Több az élő, mint a holt a földben!









 
 
0 komment , kategória:  Jékely Zoltán  
VADVIRÁGos versek
  2019-03-24 22:00:47, vasárnap
 
 







VADVIRÁGos versek


Búza, búza, búzavirág...

A pipacs, a szarkaláb és a többiek...


Egész nyáron együtt virít két szemet gyönyörködtető vadvirágunk: a búzavirág és a pipacs. A pipacs és a búzavirág kettősében a pipacs jelképezi az esztétikát, a búzavirág az etikát.

A kalászosok ismert gyomnövényei a búzavirággal, és a pipaccsal együtt még a szarkaláb és a konkoly.

A vetési vadvirágok általában károsak, sokszor mérgezőek, de sokszor hasznosak is. A búzavirág forrázatát külsőleg szemgyulladás borogatására, toroköblögetésre használják. Teáját magában nem fogyasztják, adalékként a drogját étvágyjavító, görcsoldó, erősítő teakeverékekhez adják. A búzavirág a gyógyító gyomnövény!

A pipacs magját sütemények és saláták ízesítésére, salátaolaj készítésére használják. Leveleit nyersen vagy főzve fogyasztják (mint a spenótot), Virágszirmait vörös ételfesték készítésére, szirupkészítésre használják. Régen bort is színeztek vele. A pipacsvirág jó köhögéscsillapító és enyhe nyugtató hatású, teáját toroköblítésre használják, valamint alvászavarok ellen

A konkoly néhány évtizeddel ezelőtt még gyakori, sőt veszélyes szántóföldi gyomnövény volt. Ha magja a búzaszemek közé, majd a lisztbe került, mérgezést okozott. A vegyszeres gyomirtás viszont annyira megritkította, hogy ma már védett növény. A vetési konkolyt pl régen (a pipaccsal együtt) a termőföld virágaként tisztelték, a föld termékenységének jele volt. A vetési konkolynak pozitív pl. allelopatikus /életfolyamatok befolyásolása/ hatása van a búzára nézve: konkoly jelenlétében a búza 20-50%-kal is nagyobbra nő.








Baráth Ágnes: A PIPACS, A KONKOLY, A BÚZAVIRÁG


Nyaranta járva a búzamezőben
Tündöklő fénye a szemembe vág
Szivárvány színűre festve a tájat
A pipacs, a konkoly, a búzavirág
Sárguló tengerben ragyog a bíbor,
Ragyog a lila, a piros világ
Virágport kínál a zümmögő méhnek
A pipacs, a konkoly, a búzavirág
Tudom,hogy másoknak egyszerű giz-gaz
Mi nékem annyi sok örömöt ád
Megnövök, elvetem s ezrével kel majd
A pipacs, a konkoly, a búzavirág
Földemen csak gyom és gaz terem, mégis
Irigy lesz rám majd az egész világ
Hisz kertemben tündököl egész nyáron
A pipacs, a konkoly, a búzavirág.







Erdélyi József: BÚZAVIRÁG


Egyhangú zöld, unalmas a világ, -
csattanj, pipacs, rikolts, veres virág!
A gyermeket, az ifjút csalogasd,
hirdesd a zászlós, lobogós tavaszt!

Voltál virágom, szeretlek ma is,
de van a földnek más virága is,
aki nem verseng, aki nem kiált:
mély színnel izzó, kék búzavirág.

Halk földi csillag. Mint edzett acél, -
nyárról, kaszáról, kenyérről beszél.
Nem lobog lánggal, vérrel nem virít, -
munkára hí és türelemre int.

Mikor fonják az élet-koronát:
az ért kalászok fényes aranyát
acélos szárad köti, mint a dac,
s éppúgy díszíti, akár a pipacs.

Vér a pipacs. - A verejték: te vagy.
Te vagy a könny, a szent öröm, te vagy, -
te vagy a bánat és a béke szép
csillagvirága. Mennyországi, kék...







Fellinger Károly: BÚZAVIRÁG


Búzavirág, búzavirág,
jaj, de pici ez a világ.
Elásott kincs, oly parányi,
nincs értelme megtalálni.

Búzavirág, búzavirág,
jaj, de pici ez a világ.
Elásott kincs, oly szemernyi,
haszontalanság keresni.







Gy. Simon Margit: DALOLÓ SZÍNEK


A VÖRÖS, vágyával köszönti a Napot.
Táncba hív millió tűz-színű pipacsot.
Életre szeretve a hűlt érzelmeket,
vérünkkel lükteti az örök ütemet.

A KÉK, visszaadja a felhőtlen eget,
búzavirágszemű, nyári szerelmeket.
Tóparton feledett andalgó lépteket,
a kék, azt dúdolja, amit a tengerek.

A ZÖLD, felidézi a smaragdszín álmot,
mint szivárvány szárnyú szitakötő táncot.
Magasra emelve a nyár virágkelyhét,
dallá varázsolja a természet csendjét.

Az ARANY, a nagy Ég, örök kincsestára.
Kenyeret rejt érett kalászok magjába'.
Felfényli a zöldet, vöröset és kéket,
az arany, egy tiszta, angyalhangú ének.







Kasza Béla: PIROSAN LIBBEN


Pajkos a pipacs, nem parázna,
pirosan ragyog szabadsága.
Szoknyája lebben, szél emelgeti,
ragyog a napsugár, mert szereti.







Mátyás Ferenc: PIPACS


Mintha gyűrött párnádról ébrednél,
olyan a pártája a pipacsnak,
árokparton, búzában nevetgél,
s vérpirosan hull le, ha aratnak -
illata bódít, elaltat,
kelyhe, magja méreggel van tele:
Papaver rhoeas a latin neve.







Osvát Erzsébet: BÚZAVIRÁG


Sárga búza közül
a kék virágszálak
nyújtózva,
kíváncsin
ki-kikandikálnak.
Csodálják a pacsirták
felcsendülő hangját,
el-elnézik, hogyan
nyüzsögnek a hangyák.







Reményik Sándor: BÚZAVIRÁG A MAGYAR HATÁRRÓL


Túl Váradon, a róna kapuján,
Ahol a táj a végtelenbe tágul,
Ahol azóta szomorún aratnak,
S nóta se száll a lányok ajakárul,
Ott termett e kis kék búzavirág,
Onnan hozta egy bujdosó magyar
És hozzátette : Nincsenek csodák.

Magyar s magyar közt öles szakadék :
Nekik - ott túl, maradt egy kis hazájok!
Nekünk itt, semmink, semmink se maradt,
Csak az, hogy néha gondolhatunk rájok.

Egy búzavirág a magyar határról...
És ezt mi mondjuk így : magyar határ!
Kiket az Isten egy néppé teremtett :
Köztünk most véres tilalomfa áll!

Egy búzavirág a magyar határról...
Ott nőtt a véres tilalomfa mellett :
Halálos hűség ős -symboluma :
Aki letépte, annak nagyon kellett.

Aki letépte, nekem hozta el.
Halkan zizegnek száraz szirmai,
Belőlük kalásztenger sóhaját
S szabad szél süvítését hallani.

Halálos hűség symbolumaként
Eltettem - s a szívem fölött hordom :
Hogy itt, az idegenné lett hazában,
Hontalanul is, - magyar sors a sorsom.

1920 június 7










Sík Sándor: BÚZAVIRÁG


Jó volna lenni búzavirág-módra:
Ülni tövemen csendességgel,
És napra, rétre, aratókra
Rámosolyogni halkan, kéken,
Békességgel.

Ne lenne közöm semmi, semmi
Tevés-vevéssel, hangossággal:
Csak lenni, szépen, csendben, lenni,
És dicsérni a boldog Istent
Boldogsággal.







Simon Józsefné: PIROS PIPACS, BÚZAVIRÁG


Piros pipacs búzavirág
Tündérszájú álomvilág,
Mint színpompás varázsszőnyeg
Úgy borítja be a földet.

Milliónyi tarka lepke,
Csivitelő kicsi fecske,
Szellő szárnyán útra kelve,
Száll a légben tova-messze.

Kicsi patak vígan csacsog,
Azt csobogja: boldog vagyok,
Majd habozva tova szalad,
Ki bánatos ahhoz halad.

Bánt valami? Nézz az égre!
Mosolyog rád a nap fénye,
Hunyd be szemed! Tedd le gondod!
Meglásd, szép lesz úgy a napod!

Piros pipacs, búzavirág,
Lásd, mily csodás ez a világ,
Örülj minden jónak, szépnek,
Hisz mosolyogva szép az élet...







"Szellő - szellőcske": BÚZAVIRÁG


Búzavirág, szép reményem,
Isten adta zöldben, kéken,
Kócos fejed ott a szélben,
Határt szabó messzeségben,
Ébren éjben, napsütésben,
Meghajolok szélként szélben,
Elfeledem csüggedésem,
Maradj nekem mindig kéken,
Hajnalt hozó büszkeségem!







Sztancsik Éva: SZARKALÁB


Dombimádó hű Szarkaláb
völgybe néző kék vadvirág -
válláról hull hajnalpalást
pőre testtel szép vad világ.

Száz szemével körbe tekint
mi újdonság született itt? -
ezer sugárt Nap szerte hint
apró sarjként benyelte mind.

Ím felnőtt és messzebbre lát
Zöld Gyep neki írt novellát -
méh-fiúról, ki odébb szállt
ám előbb még ejtett nektárt.

Édes szósszal szórta Mezőt...
nyálas csókja szűz szeretőd -
motyogta Zöld, s várta Esőt
hogy nagy legyen, előkelőbb.

Irigy most már virág lányra
ily magasnak sosem várta! -
kalákában mezsgyék sztárja
szerelmesen hajol Nyárba...

őrá pedig... tapos lába.







Szuhanics Albert: A MAGYAR NYÁR TÜZE


A magyar nyár tüze,
csodaszép fényárban.
Aranylón, tündöklőn
lángol a határban.

Izzó, fehér korong,
kéklő ég közepén.
vakító sugárral,
ránk zuhan most a fény.

Áldott a nap fénye,
áldott a napmeleg!
Az árnyék sem hűsít,
szomjas ajkad remeg.

Csak tiszta víz hűsít
ilyenkor ajkadon.
Lábad is vizezd be,
ha van rá alkalom!

Virít a pipacs is
a tikkadt mezőkön.
Ápolgatja a nap,
hogy fejlődjön, nőjön.

Napraforgó tábla
sárgán veri vissza.
Mezítelen testünk
a fényt mohón issza.

Egészséges, barnán
éltető a színünk.
Fényes szellő lebben,
heves lesz a szívünk.

Enyém, a nyár enyém,
a nyarat szeretem.
Amit nekem jelent,
szabadság, szerelem!

Minden ajtót kitár,
nyit minden ablakot.
Nyári nap hevében
barnulsz, ha akarod.

Oly kevés ruha kell,
testünket kitárjuk.
A nyár melegének,
mint napnak virágok.

Színek kavalkádja,
szirmok színvarázsa.
Csoda, ha az ember
a nyarat imádja?







Váci Mihály: PIPACSOK A BÚZAMEZŐBEN


Búza, búzakalász!
véle szél hadonász:
hajlik, lengedezik,
amíg cseperedik.
Búza, búzakalász.

Színe még nem arany:
mint a fű, csak olyan.
Szerte búzamező
zöld színben repeső,
- színe még nem arany.

Amíg érik a mag,
lassan, jó nap alatt,
- könnyű kis pipacsok


szirma, lángja lobog,
amíg érik a mag.

Messze virítanak.
Lenge szirmaikat
rázva vérpirosan,
mag felett magasan,
messze virítanak.

Tőlük piros a táj!
_"Ime itt van a nyár!"
Őket nézegetik,
szép csokorba szedik.
Tőlük piros a táj.

A zöld búzamezők,
észrevétlenek ők!
De lehull a pipacs,
s felragyognak a nagy
érett búzamezők!








Válóczy Szilvia: BÚZAVIRÁG


Búzavirág, búzavirág, integet a szála,
kis levelén kék virágát duzzasztja a hála:
"Jó így nekem, jó itt nekem, szép Magyarországon!
Nem kell nékem más tájéka sehol a világon."

Búzavirág, búzavirág nyílik messzeségben,
madár lesi szép orcáját Isten kékségében.
Olyan tiszta, Angyal szárnya védi a világtól,
úgy igézi, hírét viszi nyájához a pásztor.

Búzavirág, búzavirág, pillangó száll rája,
ékessége, kékessége bájologva áldja:
"Isten adott, szívvel tartott ünnepet a szépnek
nap fényében megfürdetve magasztal most ének."

Búzavirág, búzavirág magról vetett élet,
esőnél és napsugárnál többet mégsem kérhet.
Úgy virágzik, ingón játszik a harmatos fűben
ha szél fújja, táncát rója a bársonyos zöldben.

Búzavirág, búzavirág ring a kecses szélben,
erdő mellett, rét tisztásán énekel eképpen:
"Jó így nekem, jó itt nekem, szép Magyarországon!
Nem kell nékem más tájéka sehol a világon."

Vác, 2014. július 16.






Zelk Zoltán: A PIPACS ÉS A BÚZAVIRÁG


Az eső elállt, az érett búzakalászok táncba kezdtek az újból előbúvó nap alatt, s dúdolva, zizegve hajladoztak a szélben. A pipacsnak meg egyenest olyan jókedve kerekedett, hogy így szólt a kék búzavirághoz:

- Gyere, játsszunk valamit!

- Jó - felelte a búzavirág -, énekeljünk mi is, versenyt a kalászokkal.

- Azt nem, a kalászoknak sokkal szebb hangjuk van. Csak zizegjenek magukban.

- Nagyszerű! - kiáltotta el magát a búzavirág. - Játsszunk bújócskát!

A pipacs boldogan beleegyezett, nem látta, hogy a búzavirág ravaszkásan mosolyog.

- Te leszel a hunyó - szólt a búzavirág -, én most elbújok, és keressél meg!

A pipacs erre lehunyta piros szirmait, majd tízet számolt, s elindult keresni a búzavirágot. De bizony hiába, mert az úgy elbújt a búzatáblában, hogy három nap, három éjjel se lehetett volna megtalálni. Végre is a pipacs megunta a keresgélést, és elkiáltotta magát:

- Bújj elő, nem játszom tovább!

Hát a búzavirág éppen előtte ugrott föl nevetve.

- Látod, itt voltam az orrod előtt, mégse találtál meg!

Erre mérges lett a pipacs, és így szólt:

- Nem bánom, játsszunk tovább. Most én bújok el.

Úgy csinált, mintha elindulna a búzatábla végére, de hirtelen lehajolt. Gondolta, úgy tesz, mint a búzavirág, ott marad a helyén, az meg hadd keresse őt a tábla végén. Alig tudott felállni a csodálkozástól, mikor kisvártatva megérintette a búzavirág, és rákiáltott:

- Megvagy!

Szégyellte most már magát, ezért újból megkérte a búzavirágot, hogy játsszanak még tovább.

- Még egyszer elbújok - mondta, most próbálj megtalálni!

Most már a búzatábla legvégén bújt el, de hiába, mert a búzavirág ott is rögtön megtalálta.

- Most már látom, ügyesebb vagy nálam - mondta, és szomorúan lehajtott szirmokkal indult visszafelé. Egy arra szálló fürj megsajnálta, és vigasztalni kezdte:

- Dehogyis ügyesebb, csak ravaszabb nálad! Azért ajánlotta, hogy bújócskát játsszatok, mert téged könnyű megtalálni. A te piros színed kivirít a búzából, míg ő úgy elbújhat, hogy senki se találja meg!

- Hogy én erre nem gondoltam! - kiáltotta mérgesen a pipacs, és három napig rá sem nézett a búzavirágra. Csak aratás után békültek ki, amikor ott feküdtek a lekaszált búza között, s egy kislány fölszedte és csokorba kötözte őket...


A búzavirág

Link















 
 
0 komment , kategória:  Gyönyörű virágok&idézetek  
Nem a zászló a lényeg, hanem az új szelek, amik lobogtatják
  2019-03-22 21:45:11, péntek
 
 







NEM A ZÁSZLÓ A LÉNYEG, HANEM AZ ÚJ SZELEK, AMIK LOBOGTATJÁK


Egy román tudós vallomása


I. P. Bratianu írása, mely először angol nyelven a "Transylvania and the Hungarian-Romanian problem" című amerikai kiadványban (Danubian Press) jelent meg


I. P. Bratianu írása, mely először angol nyelven a "Transylvania and the Hungarian-Romanian problem" című amerikai kiadványban (Danubian Press) jelent meg, majd a torontói Magyar Élet 1980. március 1-i számában magyarul is napvilágot látott, egy nagyon tisztességes, európai műveltségű, humanista román tudós álláspontját tükrözi. Szükségesnek tartottuk, hogy a hazai olvasóközönség is tudomást szerezzen róla. Ezekkel a jóérzésű, emberséges románokkal kell összefognunk, e szomorú sorsú tündérország valamennyi lakója javára.

Büszkén vallom magamat románnak, de még büszkébb vagyok erdélyi román voltomra. Őseim oláhok voltak, ami annyit jelent, "pásztorok", akik több mint ezer évvel ezelőtt elindultak északra valahonnan a mai Albánia közeléből nyájaikat legeltetve és maguknak békés, biztonságos életet keresve.

Helytelen és történelmileg megalapozatlan hogy román tudósaink politikai okokból olyan származási elméletet találtak ki, mely szerint Erdély földjén őshonosok volnánk. Mi csak körülbelül hat évszázada élünk e földön, és büszkék vagyunk rá, hogy a már régebben itt élt magyarokkal, németekkel együtt átvettük a nyugati kultúrát és az európai népek közösségének tagjai lettünk, így alakult ki az a sajátos erdélyi kultúra, mely egyedülálló a világon. Az itt élő népek adták ebbe a kultúrközösségbe a maguk sajátos értékeit, s így jött létre az erdélyi kultúra. Mindig azt reméltem, hogy egyszer a három nép véglegesen egymásra találásából megvalósul az álom: Erdély, mint a keleti Svájc. Sajnos, ez a remény eddig nem teljesült be. A II. világháború előtt a hitleri Németország tüzelte egymás ellen az erdélyi nemzetiségeket, hogy azután így megosztva őket, kihasználhassa a nemzeti gyűlöletet. A háború után - habár az un. "szocialista alkotmány" a nemzetiségeknek a legszélesebb egyenjogúságot biztosította - a rendszer fokozatosan rátért a legkegyetlenebb elnyomási politikára. Ez különösen 1956 után kezdődött el Erdélyben a legdrasztikusabb eszközökkel, amikor az erdélyi magyarságot az 1956-os magyar forradalommal való szimpatizálással vádolták. Ez volt az ürügy, melynek leple alatt megindult az erdélyi magyarság elnyomási folyamata. Az első lépés a kolozsvári önálló Bolyai Egyetem megszüntetése volt, melyet beolvasztottak a román Babes Egyetembe. A beolvasztásnál én is ott voltam és együtt szenvedtem magyar egyetemi kollégáimmal amikor Ceausescu brutálisan elvágott minden vitát, mely a Bolyai Egyetem önállóságát próbálta megvédeni Akkor lett kollégám és jó barátom, Szabédi László költő öngyilkos, mert nem bírta lelkileg azt a meghurcoltatást, amellyel azért sújtották, mert védte a Bolyai Egyetem önállóságát. Azóta sok száz magyar tanárt és diákot juttatott Ceausescu börtönbe kergetett öngyilkosságba, olyanokat, akik fel merték emelni szavukat a kegyetlen nemzetiségi elnyomás ellen.

1959-1962 között több mint 2000 magyar iskolát olvasztottak be román iskolákba mint azok tagozatait. 1955-ben a X. pátkongresszuson már nyíltan kimondta, "Románia nemzeti állam, melynek egész területét az egységes román nemzet foglalja el." Ezzel az un. "szocialista" Románia nyíltan nemzetiszocialista állammá vált Ceausescu diktátorral az élén. A soviniszta diktatúra módszerei is hasonlóak a hitlerizmuséhoz. A légből kapott dákoromán elmélet alapján csak románoknak, "az uralkodó fajnak" van joga ehhez a földhöz, a többi nemzetiség (több mint 5 millió) csak jövevények, betolakodók, akik örülhetnek, hogy egyáltalán megtűrik őket.

Hogy az erdélyi magyarság ezeréves történelmének és kultúrájának nyoma se maradjon, Ceausescu rendszere elrendelte az összes egyházi és magánkézben lévő irattár államosítását. A pótolhatatlan történelmi értékű levéltári anyagot összeszedték és ismeretlen helyre szállították. A soviniszta düh kiterjedt a magyar temetőkre is, melyeket felszámoltak nehogy kopjafák és sírkövek hirdessék Erdély múltját.

Mindezt mint humanista román írom le, akinek fáj a mai román rendszer népgyilkosságot súroló magatartása. Mint olyan erdélyi román írom a fentieket, akit mélyen megrendített Szikszai Jenő és Kuthi Lajos brassói tanárok tragédiája, akiket meggyilkoltak a titkosrendőrség pincéiben, mert védték az erdélyi magyarság jogait. Minden tiszteletem Király Károlyé, aki vállalva minden áldozatot kiállt az erdélyi magyarság védelmére és segélykiáltását eljuttatta nyugatra.

Végül: hiszek Erdély jövőjében, hiszem, hogy egyszer a három nemzet, a magyar, a román és német megtalálja egymás kezét, és vállvetve megteremtik az önálló Erdélyt, mely a nagy európai rendezés után a Közép-európai Egyesült Államok méltó tagja lesz.

Szánalmas, ha egy állam fenyegetve érzi magát egy zászló miatt. Ráadásul egy olyan zászló miatt, ami nem jelképez semmiféle idegen szuverenitást. Nem egy másik ország jelképe, nem egy valamikori megszálló hatalom lobogója, hanem egy népcsoport mai identitásának, önmeghatározásának része. Annyiban köthető csupán a történelmi múlthoz, amennyiben minden nép identitása köthető a saját történelméhez.

Természetesen nem az oroszországi tatárok, norvégiai számik vagy az egyesült királyságbeli walesiek zászlajáról van szó, hanem az erdélyi székelyekéről. Egy olyan népről, ami a fentiekhez - többé vagy kevésbé - hasonlóan nem tartozik annak az országnak a többségi népéhez, amelyikben él. Ez érzékenyen érintheti azokat, akik ,,román nemzetállamról" fantáziálnak, de nekik is ideje szembenézniük a realitásokkal.

Magyarország számtalanszor megtette ezt a szembenézést, amikor leszögezte, hogy nincsenek területi követelései Romániával szemben. Ez a realitás. Magyarországnak sem a demográfiai mutatói, sem a gazdasági ereje, sem a katonai potenciálja, sem a szövetségi politikája, sem az európai helyzete nem teszik reálissá bármiféle területi követelés fenntartását. Ahogyan nem teszi ezt lehetővé a közgondolkodás változása és a társadalmi támogatottság hiánya sem.

Aki ennek ellenkezőjével kecsegtet vagy éppen riogat, az a saját képzeletének foglya.

Románia uniós csatlakozása előtt Magyarország, a nagy jóindulat jegyében, még a vétó lehetőségét sem vetette fel - amit viszont Románia tavaly minden szégyenlősség nélkül ,,belengetett" Szerbiával szemben, az ott élő vlach kisebbség sérelmezett helyzete miatt. Úgy tűnik, Magyarország annyira mereven nézett szembe a realitásokkal, hogy kicsit már el is homályosult tőle a látása.

A realitásokkal való szembenézés azonban kétoldalú követelmény. A székely zászló körüli vita csak ennek a hiányát jelzi. Európa számos államában eszébe sem jutna egy politikusnak, hogy tiltani próbálja bármelyik kisebbség jelképének a használatát. Minimum értetlenkedés vagy nevetség lenne az osztályrésze.

A román államnak, az ország politikai elitjének és természetesen a többségi társadalmának is szembe kell néznie azzal, hogy élnek az ország területén számosan, akik nem románok és eszük ágában sincs azzá válni. Ukránok, németek, tatárok és főként magyarok. (Valamint nagy létszámban romák, de az ő esetükben gyakran nem ennyire egyértelmű a saját és a román identitás között húzott választóvonal átjárhatatlansága.)

A magyarság Románia lakosságának 6,5%-át, Erdély lakosságának 19%-át, Székelyföld lakosságának, földrajzi meghatározástól függően, 60-80%-át alkotja. Más civilizált országokban az ennél jóval csekélyebb számarányú kisebbségek is kiterjedt autonómiával rendelkeznek. Oroszország nem érzi magát fenyegetve a Tatár Köztársaság léte által. A norvég alkotmány az állam kifejezett kötelességévé teszi a számik nyelvének és kultúrájának védelme érdekében hozandó intézkedéseket. A Walesi Nemzetgyűlés joga dönteni a központi költségvetésből oda érkező pénzek felosztásáról (és akkor a skótok sokkal szélesebb jogkörű helyi törvényhozását még nem is említettük).

Ehelyett a romániai magyarság lassan száz éve folyamatos jogsértésekkel néz szembe. A román állam évről évre semmibe veszi mind a saját maga által Trianon óta vállalt kötelezettségeit, mind a vállalatlan, de nemzetközileg mégis elvárható normákat. Ezek a jogsértések nagy vonalakban közismertek, bár bizonyára vannak Magyarországon is olyanok, akiknek ehhez a Wikipédia kell.

Nem szükséges nagyon messzire tekinteni, elég felidézni a Székely Mikó Kollégium tavaly kezdődött ügyét, ami tökéletes példája a román állam rendszerfüggetlen, ,,egy lépés előre, kettő hátra" nemzetiségi politikájának. Nem elég, hogy az egyházaktól elkobzott javak visszaszolgáltatása a rendszerváltás óta csigatempóban halad - kivételt képez persze a román ortodox egyházi vagyon -, az állam időnként a már elért eredményeket is visszafordítja. A visszafordított eredmények (avagy megszegett megállapodások) tekintetében említsük meg - csak úgy futólag - a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen zajló etnikai diszkriminációt is.

A román állam minden szintjének elveit - és főként a gyakorlatát - átszövi a magyarellenesség finom, de erős hálója. Ha az egyik helyen nagyvonalúan és jól kommunikálhatóan eresztenek rajta, három másik pontján rögtön meghúzzák. Szánalmas és egyben ijesztő, hogy a jelek szerint a rendszer még mindig valamiféle eltörlendő, ideiglenes anomáliaként tekint az ott élő magyarokra.

A realitásokkal való szembenézés természetesen ennek a gyakorlatnak a feladását is jelentené.

Ugyan a modern demokráciákban a bennszülött népek kollektív jogait rendszerint kiemeltebb védelem szokta megilletni, mint a rátelepítettekét, azonban ebben a vitában nagyrészt mellékes, hogy ki volt ott hamarabb - a magyarok és a székelyek vagy a románok. A realitás az, hogy itt van egy kisebbségi népcsoport, amelyik egységes identitással, kultúrával, nyelviséggel rendelkezik - és autonómiát követel. Ideje lenne az államnak nem kockázati tényezőként, hanem a többségi társadalom számára is kiaknázható előnyként tekintenie rájuk.

Ennek érdekében a legokosabb lépés az autonómia mihamarabbi megadása lenne, megalapozva az ehhez szükséges alkotmányos és intézményi változtatásokkal, hiszen a konfliktusok nagyrésze éppen az autonómia hiányából fakad. Hacsak nem pont a konfliktusok fenntartása a román politikai elit és a többségi társadalom érdeke.

Valami okból azonban ez az európai lépés nehézséget okoz a román politikusoknak. Talán attól tartanak, hogy nem lesz változatlan formában folytatható az eddigi kultúrkampf. Nehezebb lesz az állam és az ortodox egyház közös vállalkozásában folytatott ,,hagymakupolás honfoglalás" véghezvitele. Esetleg kisebb lesz a központi törvényhozás beleszólása bizonyos költségvetési összegek elosztásába, vagy éppen nem lesz minden választáskor előrántható a ,,magyar kártya".

De az ezzel szembeállítható előnyöket oldalakon keresztül lehetne sorolni. Vajon miért ,,fáj" az Romániának, ha bármelyik régiója nagyfokú autonómiát élvez? Van ennek bármilyen ésszerű - például gazdasági - oka, vagy csupán nacionalista indulat és a rövidtávú szavazatszerzés vágya fűti a politikai elitet? Az összképet pedig nyilván tovább bonyolítja a rendszerszintű korrupció: a közösből való lopás igénye és szokása a központosítottab, hierarchikusabb rendszerek fenntartásában teszi érdekeltté politikai és gazdasági elit korrupt tagjait.

Az elmúlt 93 év világosan megmutatta, hogy az erdélyi magyarok sokkal szívesebben nyúlnak békés, tárgyalásos eszközökhöz az érdekeik érvényesítéséért, mint bármi máshoz. Az erdélyi magyarok nem koszovói albánok. Köreikben nincs erdélyi ETA, nincs székelyföldi IRA. Ez egy olyan erkölcsi, politikai tőke, amire bátran lehet építeni. Ahogyan a jogsértések alapos dokumentálására és szisztematikus, a széles európai közvélemény előtt történő megjelenítésére is építeni kell.

A romániai rendszerváltás óta eltelt 23 év - egy egész nemzedéknyi idő! - azt is megmutatta, hogy a demokrácia sem jelenti a kisebbségi jogok automatikus érvényesülését, főleg ha ez teljes mértékben hiányzik egy ország politikai kultúrájából. Sőt, ha ennek pont az ellentéte jellemezte korábban. Szerencsére felnőttek ezalatt számosan, akik már sokkal kevésbé félnek konfrontálódni az érdekeikért. Akik értik, hogy egy demokráciában (akár egy tökéletlen demokráciában is) olykor bizony nyíltan konfrontálódni kell - és ráadásul szabad is!

Talán a romániai magyar politikusok rendszerváltó nemzedékének tagjai is növekvő számban fogják belátni, hogy nem halogatható tovább annak az adósságnak a behajtása, amivel a román állam majdnem száz éve tartozik az ott élő magyarok felé.

Nem a zászló a lényeg, hanem az új szelek, amik lobogtatják.

(Békefi Miklós - Oroszország Hangja)


Elegem van Romániából, Erdélyemet akarom!

Link



*EGY IGAZ* ROMÁN ÓHAJA

Link













 
 
0 komment , kategória:  Média  
Névnapi köszöntő: MELEGHOZÓK
  2019-03-19 22:15:08, kedd
 
 







Névnapi köszöntő: MELEGHOZÓK


A névnapjukat ünneplő Sándor, József és Benedek Ismerőseimnek Boldog Névnapot kívánok!


Szeretettel köszöntöm Őket!








JELES NÉVNAPOK


Útra kelt már Sándor,
József és Benedek,
ment a három jámbor,
hozni a meleget.

Hátukon a zsákjuk,
zsákjukban a meleg?
Ám nem az volt benne,
hanem hideg szelek...

Mikor megérkeztek,
kinyitották száját,
s jeges szél fújta el
mindhármuknak zsákját.

Nem baj, meleghozók,
legyetek boldogok,
s vidáman teljenek
e jeles névnapok!

Felkel a fényes nap,
megszán hamar minket,
melenget az égen
mosolygó tekintet...

/Szuhanics Albert/







HÁROM CIMBORA


Sándor, József, Benedek,
hozza már a meleget.
Mindhármukon hátizsák,
jönnek hegyen-völgyön át.
Elöl Sándor billeg-ballag,
a nyomában József baktat.
Hátul szuszog Benedek,
cipelik a meleget.
Sándor viszi a mezőre,
József viszi az erdőbe,
A megmaradt meleget
tóba szórja Benedek.

/Osvát Erzsébet






TAVASZHOZÓ BARÁTOK...


Rigó fütyül fenn, a fán,
ünnepelné a tavaszt,
drága Sándor, jó komám,
ne halljak rád több panaszt!

Kedves József barátom,
hozd a zsákod magaddal,
ne legyen a cinegék
éneke bús panaszdal!

Te se légy hát lusta, rest,
jer szaporán, Benedek,
nem jó, ha a cudar fagy
a fák alatt megreked.

Ha fürgén fut lábatok,
cipelve a meleget,
tavaszhozó barátok,
legyen áldott nevetek!

/Mentovics Éva/







A ZSÁKOS EMBEREK


Sándor, József, Benedek,
ők a zsákos emberek.
Vajon mi van zsákjukban,
s bízhatunk e hármukban?

Sándor, József, Benedek,
zsákban hoznak meleget.
Ám ha száját nem jól kötik,
a meleg biz` mind kiszökik!

Szegény Sándor, bár cipelte,
neve napján hideg lelte!
Egér mászta meg tán zsákját,
s elrágta a zsákja száját?

József sem járt szerencsével,
hidegfront jött heves széllel.
Korán reggel fagyott nagyot,
az ő zsákja léket kapott?

Benedeknek zsákja lapos,
holnap után semmit se hoz!
Rosszul kötötte be száját,
s elhagyta a meleg zsákját.

Én bizony ezt másra hagyom,
mert Albert napja ősszel vagyon!
Nem hozhatok jó meleget,
pedig napozni szeretek...

Emőke, Gábor, Irénke,
hoznátok meleget végre?
Emánuel, válts meg minket,
s te Gedeon, hozd e kincset!

Ne érjen már ilyen szégyen,
hogy meleghozó Hugó légyen!
Ha más hát nem, Árpád apánk,
zsákban hozd a meleget ránk!


/Szuhanics Albert/








"Ma csak élvezd az életet,örülj, aminek csak lehet!
Dallal köszöntelek téged, pohár csendül, Isten éltet!"

Virág helyett sok szeretettel:



Boldog Névnapot Kívánok - Für Elise

Link



Boldog Névnapot Kívánok - Petite Fleur

Link



Sándor, József, Benedek névnapra 2019

Link












 
 
0 komment , kategória:  Névnap- szülinap  
125 éve hunyt el Kossuth Lajos
  2019-03-19 20:30:31, kedd
 
 







125 ÉVE HUNYT EL KOSSUTH LAJOS


Kossuth Lajos Kossuth Lajos (Monok, 1802. szeptember 19. - Torino, 1894. március 20.) a nemzeti függetlenségért, a feudális kiváltságok felszámolásáért, s a polgári szabadságjogok biztosításáért vívott XIX. századi küzdelem legnagyobb alakja volt. Nevéhez fűződött az Iparegylet megalakítása, valamint a gazdasági önállóság előmozdítására az első magyar Iparműkiállítás megszervezése. Kezdeményezője volt a Magyar Kereskedelmi Társaság, a Gyáralapító Társaság és a Védegylet megalakításának. 1848. március 17-től ő volt a gróf Batthyány Lajos vezette első magyar felelős kormány pénzügyminisztere, majd 1848. októberétől a Honvédelmi Bizottmány elnöke. A kormány lemondása után, 1848. novemberétől a végrehajtó hatalom a Bizottmányra szállt, amely őt választotta elnökévé. Így a szabadságharc alatt döntő befolyást gyakorolt az események menetére. A Habsburg-ház 1849. április 14-i trónfosztása után ő lett Magyarország kormányzója, ideiglenes államfője. 1849. augusztus 11-én Aradon lemondott és Görgeyre ruházta a hatalmat, majd az augusztus 13-i világosi fegyverletétel után emigrációba kényszerült, de élete végéig harcolt a magyar ügyért.







Százhuszonöt éve, 1894. március 20-án hunyt el torinói száműzetésében Kossuth Lajos, a "turini remete", az 1848-49-es szabadságharc vezetője.

1802. szeptember 19-én a Zemplén vármegyei Monokon született kisnemesi családban. Jogi oklevelének megszerzése után, 1824-ben ügyvédi pályára lépett. Az 1832-1836. évi pozsonyi országgyűlésen a távollévő főrendek képviselőjeként volt jelen, és kéziratosan másolt, levélformában terjesztett lapjában, az Országgyűlési Tudósításokban a beszédeket kivonatosan közölte és kommentálta, így népszerűsítve a reformellenzéket.

A diéta berekesztése után az országos ismertségre szert tett Kossuth Pestre költözött, és megindította a hasonló szellemben szerkesztett Törvényhatósági Tudósításokat, melyben a vármegyék és városok közéletéről, gyűléseiről közölt beszámolókat. A lapot 1837-ben "lázító" hangvétele miatt betiltották, Kossuthot perbe fogták, és négyévi fogságra ítélték. 1840 májusában amnesztiával szabadult, és a következő évben megindította a liberális szellemű Pesti Hírlapot, amely a feudális kiváltságok ellen, az ország alkotmányos függetlenségéért, a polgári szabadságjogok megteremtéséért lépett fel.

Az újságtól 1844-ben meg kellett válnia, ezután megszervezte az első hazai Iparmű kiállítást, kezdeményezte a Magyar Kereskedelmi Társaság, a Gyáralapító Társaság megalakítását, a magyar áruk védelmére a Védegyletet. A reformkorban legnagyobb politikai ellenfele Széchenyi István gróf volt (akit Kossuth nevezett "a legnagyobb magyarnak"), a mindkettejük által áhított polgári átalakulás mikéntjéről folytatott vitájuk egészen a szabadságharcig tartott. Kossuthot 1847-ben az Ellenzéki Párt programjával Pest vármegye követévé választották, az utolsó rendi országgyűlésen az ellenzék vezéralakjaként döntő része volt abban, hogy 1848-ban az országgyűlés az átalakulás élére állt.

Az 1848. március 15-i forradalom után a Batthyány Lajos gróf vezette első magyar felelős kormány pénzügyminisztere lett. A forradalom fegyveres védelme érdekében 1848 júliusában az első magyar népképviseleti országgyűlésen betegen elmondott, rendkívüli hatású szónoklatával 200 ezer újoncot és 42 millió forintot szavaztatott meg. 1848 augusztusában elrendelte az önálló magyar bankjegyek, a Kossuth-bankók forgalomba hozatalát, szeptemberben az ő javaslatára állították fel a honvédelem megszervezése céljából az Országos Honvédelmi Bizottmányt.

Miután Batthyány 1848. október 2-án lemondott a miniszterelnöki tisztségről, a hatalom az Országos Honvédelmi Bizottmányra szállt, amely elnökévé választotta, így Kossuth a forradalom első számú politikai vezetője lett. Az országgyűlés a dicsőséges tavaszi hadjárat során, 1849. április 14-én az ő kezdeményezésére mondta ki Debrecenben a Habsburg-ház trónfosztását, őt magát pedig ideiglenes államfővé, kormányzó-elnökké választották. A szabadságharc az osztrák és orosz túlerő miatt elbukott, Kossuth a vesztes temesvári csata után, augusztus 11-én Aradon lemondott, és Görgey Artúrra ruházta a teljhatalmat.







Az augusztus 13-i világosi fegyverletétel után emigrációba kényszerült. Szeptemberben Vidinből írott levelében - igaztalanul - árulással vádolta meg Görgeyt (személyes és politikai vitáik végigkísérték a szabadságharcot). Másfél éves törökországi tartózkodás után bejárta Európát és az Egyesült Államokat, hogy támogatókat szerezzen Magyarország felszabadításához. Amerikai útja diadalmenetté vált, a washingtoni Kongresszus épületében ma mellszobra áll. 1852-től Londonban, 1861-től Olaszországban, utolsó éveiben Torinóban (Turin) élt, ahol megírta emlékiratait. Élesen ellenezte a kiegyezést, 1867-ben Deák Ferenchez küldött nyílt levelében, a Kasszandra-levélben bírálta azt a politikai megoldást, amely Magyarország sorsát a Habsburg Birodalomhoz kötötte. 1890-ben megfosztották magyar állampolgárságától, amire válaszképpen számos város és vármegye díszpolgári címmel tüntette ki.

1894. március 20-án bekövetkezett halála után holttestét vonattal hozták haza. Április 1-jén - a Budapest székesfőváros által rendezett - díszpompás temetésen félmillió ember kísérte utolsó útjára, a Kerepesi úti temetőbe, ahol sírja fölé néhány év múlva az ország legnagyobb mauzóleumát építették. Kossuth megítélése politikai pályafutása során ellentmondásos volt, parázs vitákat folytatott Széchenyivel, Görgeyvel, Deákkal, de még emigrációbeli társaival is. Száműzetésében aztán a magyar nemzeti függetlenségért folytatott harc jelképévé vált, alakja köré, amely halála után az emlékezetben egyre nagyobbra nőtt, kultusz szövődött. Nevét utcák és közintézmények, a legmagasabb állami kulturális díj és a fő közszolgálati rádióadó viseli, csaknem minden magyar településen áll szobra, a forint bevezetése után arcképe a legmagasabb címletű, 100 forintos bankjegyre került. Hangját 1890-ben fonográfra rögzítették, ez a legrégibb fennmaradt magyar hangfelvétel.







PÁRATLAN FELVÉTEL

Hallgasd meg Kossuth eredeti hangját!

Link



Kossuth Lajos gyászmenete 1894-ben Budapesten (wikipédia)



















 
 
0 komment , kategória:  Híres emberek-jeles napok-évfo  
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 26 
2019.03 2019. Március 2019.04
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 26 db bejegyzés
e év: 253 db bejegyzés
Összes: 4830 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1557
  • e Hét: 9794
  • e Hónap: 36417
  • e Év: 173789
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.